"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Egy retorikai hiba

2018/02/27. - írta: sefatias

Az elmúlt években, a társadalom egy nehezen megszerzett vívmánya eltűnésének lehetünk tanúi. Magyarországot mintegy száz éve tekinthetjük szekuláris államnak. A 19. század végén és a 20. század elején sok intézkedés történt, hogy az államot és az egyházat szétválasszák. Ezzel véget ért egy olyan korszak, amelyben a vallás és a politika egymással karöltve egészségtelen módon szólt bele az emberek életébe. Ám az elmúlt években ismét erősödnek a szálak a politika és a vallás között. Egyre több helyen kap nyilvánosságot, hogy bizonyos egyházak, egyházi vezetők leteszik a voksukat politikusok, pártok mellett. Ezzel párhuzamban azt is láthatjuk, hogy ezeket az egyházakat irgalmatlan mennyiségű pénzzel tömik ki hálájuk jeléül, és emellett ellehetetlenítenek olyan egyházakat, amelyek bizonyos okokból kiestek a pixisből az államnál.

images_1.jpg

Ez a folyamat sokakban generál félelmet. Bennem is. A szekularizáció egy több évszázados küzdelem eredménye, amelyben olyan emberek vettek részt, mint Voltaire. És ezt a több évszázados küzdelmet teszi eredménytelenné a politikusok és egyházak hatalom éhsége, akik tudják, hogy az emberek feletti uralkodás, az emberek irányítása sokkal egyszerűbb a szövetségükkel. Az egyház és az állam összefonódásának következményeitől való félelem egyre több, főleg baloldali embert, újságírót, gondolkodót kényszerít reagálásra. Ők jogosan emelik fel a hangjukat és figyelmeztetnek az egyház és az állam összefonódásának köszönhető történelmi bűnökre, amelyek sok millió ember életébe kerültek, és még több emberét keserítették meg.

Ám ezek a baloldali hangadók súlyos információhiányról tesznek bizonyságot, mikor az európai "keresztény" civilizáció emberiség és emberiesség ellenes bűneit Jézusra és a kereszténységre kenik. Észre sem veszik, hogy azon bűnök között, amiket a kereszténység és Jézus nyakába akarnak varrni, olyan bűnök is szerepelnek, amelyeket keresztények ellen követtek el. Nem törődnek azzal az ellentmondással, amibe a jobboldal is beleesik, mikor elfeledkeznek arról, hogy a "kommunizmus" áldozatainak jelentős része kommunista és anarchista volt. Ha a kereszténység áldozatai keresztények, akkor ez az ellentmondás azt jelenti, hogy aki ezzel a kereszténységet szeretné bemocskolni, az nincs tisztában azzal a fogalommal, amit a kereszténység kifejezés jelent.

Az elmúlt hónapok keresztényellenes baloldali cikkei egytől egyig uszítóak, gyűlöletkeltőek. Pontosan ugyanazt a metodikát követik, mint ami ellen felszólalnak. A cikkek írói szinte minden esetben általánosítanak, és a kereszténység és Jézus nyakába varrnak olyan eseményeket, amelyek homlokegyenest ellentmondanak mindennek, amit a kereszténység jelent. Mindez persze annak köszönhető, hogy ezek az írók, szerkesztők nincsenek birtokában a kereszténységről szóló legalapvetőbb ismeretnek sem. Csupán hangzatos szavakkal próbálják felszítani az indulatot az ellen a folyamat ellen, amiről a bevezetőben beszéltem. Ám a tudatlanságuk miatt rosszul választják meg a célpontot.

Ugyanis  a jelenleg folyó egyház/állam összefonódásnak az égvilágon semmi köze a kereszténységhez. A nyugati civilizáció történelmi bűneinek semmi köze Jézushoz, és azokhoz az értékekhez, amelyeket ő és a követői képviselnek. Éppen ezért, amikor valaki a kereszténységet próbálja befeketíteni, akkor valójában nem azok ellen harcol, akik a valódi bűnösök, hanem az egyszerű emberek ellen, akik szeretik a hitüket, és fontosnak tartják azokat az értékeket, amelyeket a Jézus követésben megszerettek. Amikor egy baloldali író az egyházak és az egyházi vezetők bűneit a kereszténységre keni, akkor célt téveszt, és anélkül, hogy észrevenné, már el is veszítette azt a csatát, amiről ő azt gondolja, hogy megnyerte. És ezzel a tévedéssel nem lehet győzni. És ha nem ismeri fel, hogy hol követte el a hibát, akkor értetlenül fog állni a saját sikertelensége láttán.

Az az író, szerkesztő, aki a keresztény hívőket a számukra legfontosabb érzéseiben megsért, az elveszíti azt a lehetőséget, hogy maga mellé állítson egy amúgy számára is fontos értékeket képviselő embert. Az egyházak bűneiért nem a kisember, nem a krisztusi értékeket valló keresztény a felelős. Ám ha őt kiáltjuk ki annak, akkor olyan emberek tömegeinek szimpátiáját veszítjük el, akik nélkül sosem érjük el azokat a célokat, amelyeket fontosnak tartunk az emberiség és a társadalom szempontjából.

És az elmúlt 100-150 év baloldali retorikájában ez a súlyos hiba mindig jelen volt és van. Nem is tudták sosem megszólítani a tömegeket. 

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr1013701678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Könyveslány 2018.02.27. 15:43:22

Ha az egyház vezetőinek zöme csendben hallgat az ország állapotáról, miközben a cserében kapott ezüstöket számolgatja és ennek a szervezetnek Jézus igéinek terjesztése a feladata, akkor mégis ki a hunyó? A kvantumfizika?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.02.27. 15:45:25

@Könyveslány: Lehet, hogy nem a kvantumfizika, de nem is az a kisember, aki csendben hiszi azt, hogy Istennek tetsző életmód az, ha segítünk másokon

jandera 2018.02.27. 17:32:27

@sefatias: Ugye nem úgy segítünk másokon, hogy mindenhova kiírjuk, hogy STOP SOROS?

jandera 2018.02.27. 19:03:37

@sefatias: Jézus ki sem ejtette a száján, hogy : kereszténység...
Újabban a papok többet prédikálnak a migránsokról, Sorosról, mint Jézusról.
A kisember, aki csendben hiszi azt, hogy Istennek tetsző életmód az, ha segítünk másokon, nem biztos, hogy keresztény, sőt lehet ateista is!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.02.27. 20:49:38

@jandera: és ez hogy jön ide? Bocs de nem igazán értelek

xclusiv 2018.02.27. 22:23:17

Kedves sefatias,

Néhány link azért nem ártott volna az állitásod alátámasztására, és persze konkrétumok is kellettek volna - mert ez igy csak rizsa, hús nélkül.

Én ugyanis nem emlékszem olyanra, hogy bárki bármit is Jézus nyakába varrt volna, márpedig ha ez tömeges lenne, akkor csak összetalálkoztam volna ezzel. A kereszténységgel kapcsolatban sem emlékszem ilyesmire, de az már összetettebb dolog. Ugyanis a magyar (szervezett) kereszténység vezetői, csinálják azt amit, hogy pénzért és/vagy más okból, azt döntse el mindenki. És nem emlékszem hogy a hivek között hangos tiltakozás lett volna abból, hogy adott egyházi vezetők bizonyos pártemberek seggéből lógnak ki, vagy épp náczulnak mint hegedűsék.

Márpedig ez a mai magyar kereszténység, legalábbis a gyakorlatban, mert az elmélet ugye az, ami irva vagyon...

gummy59 2018.02.28. 04:35:06

Akkor ez a gondolatmenet igaz a kommunistákra az Iszlámra stb. is nem?
Én úgy emlékszem, hogy a bűnöket a katolikus egyház követte el Krisztus nevében...nos a mai Magyarország katolikus egyházával az a bajom, hogy kiesett nekik vagy 75 év és most onnan akarják folytatni...közben a világ sokat változott...Rómában is...:) ... amúgy konkrét példákat tényleg mondhattál volna mert ez így egy eléggé silány retorika a baloldal ellen akik között lehet, hogy keresztényibb szellemben élők vannak mint a sok templombajáró között...de ezt majd úgy is az Úr itéli meg.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.02.28. 04:56:47

@xclusiv: @gummy59: Sziasztok!

Az elmúlt hónapokban több ilyen cikk is megjelent. De kezdhetnénk Bakunyin: Isten és az Állam című munkájával, és befejezhetnénk mondjuk ezzel, ami a legfrissebb: www.amiidonk.hu/elemzes/a-keresztenyseg-bunei/

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.02.28. 05:01:10

@xclusiv: >>Én ugyanis nem emlékszem olyanra, hogy bárki bármit is Jézus nyakába varrt volna,<<

Csak egy komment a sok közül: "Ekkora üzletet a zsidók se tudtak kitalálni, mint jézus."

Az ilyen cikkek nem tesznek különbséget Az egyház, a hierarchia, az egyszeri hívő és Jézus között. Az amúgy jogos felháborodásuk célpontja, szinte minden esetben a kollektív kereszténység.
A többi gondolatoddal egyetértek

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.02.28. 05:05:42

@gummy59: >>Akkor ez a gondolatmenet igaz a kommunistákra az Iszlámra stb. is nem? <<

Igen. A posztban meg is említettem az egyiket.

>>ez így egy eléggé silány retorika a baloldal ellen akik között lehet, hogy keresztényibb szellemben élők vannak mint a sok templombajáró között<<

Nem a baloldal ellen írtam, hanem a baloldal egyik megnyilvánulása ellen. És épp azért írtam ezt a posztot, hogy mivel a baloldal és a kereszténység (nem az egyház) közel azonos értékek mentén lép fel, ezért nem az ellentétek szítása, hanem a közös értékek mentén közös célokért történő küzdelem lenne a megfelelő lépés.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.02.28. 05:09:32

@xclusiv: >> adott egyházi vezetők bizonyos pártemberek seggéből lógnak ki, vagy épp náczulnak mint hegedűsék.<<

Pont erről szól a poszt. Korábban ezt írtam: "A krisztusi szeretetet, és békét hirdető keresztényből nagyon könnyű egy Isten nevében gyűlölködő, gyilkost faragni. Nem kell hozzá, csak egy kis keresztény színezetet adni a hatalom akaratának."
sefatias.blog.hu/2017/06/30/aki_fizet_az_muzsikaltat

xclusiv 2018.02.28. 22:10:05

@sefatias: "Az elmúlt hónapokban több ilyen cikk is megjelent. De kezdhetnénk Bakunyin: Isten és az Állam című munkájával, és befejezhetnénk mondjuk ezzel, ami a legfrissebb: www.amiidonk.hu/elemzes/a-keresztenyseg-bunei/ "

Bakunyin kb. 200 éve született és 140 éve halt meg, szóval nem hogy az elmúlt hónapok nem stimmelnek, hanem még az évszázad sem. Sőt, az évezred sem...
Az egyetlen linked 2014-es, 3,5 éves, ezt is nehéz lenne az elmúlt hónapoknak nevezni.

Egyébként azzal nehéz vitatkozni, hogy a kerészténység államvallásként meglehetősen undorító volt, és valóban százmilliók haltak meg részben közvetlenül az egyháznak köszönhetően, részben az egyház által támogatott állam gyilkosságai miatt.

+ugye: Jézusról még mindig semmi, pedig az az alap állításod, hogy "azon bűnök között, amiket ... Jézus nyakába akarnak varrni"

xclusiv 2018.02.28. 22:13:19

@sefatias: "Csak egy komment a sok közül: "Ekkora üzletet a zsidók se tudtak kitalálni, mint jézus.""

Na ez egyrészt komment. Másrészt nem akar semmit Jézus nyakába varrni.
Harmadrészt pedig egy idióta kommentelte, hiszen Jézust a zsidók találták ki, ugyanis a kereszténység egy zsidó szektaként indult.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.03.01. 06:02:44

@xclusiv: A poszt végén 150 évben becsültem meg a rosszul megfogalmazott baloldali kritikát a kereszténységgel szemben. A poszt pedig a személyes élményeim hatására íródott. Elég aktív vagyok az interneten, így a közösségi oldalakon gyakran találom szembe magam olyan anyagokkal, amelyek alatt részt veszek a beszélgetésekben. Talán te is ismered azt a lehetőséget, hogy egy régebben megírt cikket akár most is megosszunk, és így a múltban megfogalmazott gondolatokról a jelenben folytassunk vitát. Ezt a lehetőséget használta ki a Mi Időnk is, és ez év februárjának huszonhatodik napján reposztolta saját, korábbi cikkét. emellett mivel több baloldali portált, fészbuk oldalt követek, (ezen oldalak inkább szélsőbalosok, nem mint mondjuk a ma a parlamentben baloldalinak nevezett pártok) az általuk kezelt oldalakon is több cikk jelent meg, ami a keresztény hit, illetve önmagában a hit ellen fogalmazódott meg. Had ne kelljen az összeset előkeresnem, és belinkelnem.
Nem vitatkozom azzal, hogy az elmúlt kb 1500 év nyugati civilizációjának vallásai milyen milliókat érintő bűnöket követtek el. Ez a blog a létezését is az egyházak jogos kritikájának köszönheti, és rengeteg kemény kritikát írtam már.

Hogy az a komment egy idiótának köszönhető-e azt nem tudom. De nála is látszik, hogy a helytelen bűnbak keresés eléri a célját, és olyan valakit vádolnak meg, akinek semmi köze az ügyhöz. És, hogy Jézust a zsidók találták-e ki, vagy valóban létezett én nem merném ennyire határozottan eldönteni, mert semmi bizonyíték nincs arra, hogy Jézus kitalált személy.

xclusiv 2018.03.01. 21:44:59

@sefatias: jó, hát ha szélbalt követsz, akkor én meg jöhetnék a radikális keresztényekkel, aztán írhatnék hasonló cikket róluk...

Röviden: fasság az egész post-od, kiszálltam :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.03.02. 06:47:49

@xclusiv: Talán ha nem a leglényegtelenebb kérdést ragadtad volna meg, akkor beszélgethettünk is volna, és akár még azt is el tudtad volna mondani, hogy mi a bajod a poszttal :)

abdulasib 2018.03.02. 11:14:58

@sefatias: Ez egy egyszerű félreértés, ők és te mást értetek a kereszténység alatt nem gondolod?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.03.02. 11:17:47

@abdulasib: De. Erről szól a poszt: "ezek a baloldali hangadók súlyos információhiányról tesznek bizonyságot, mikor az európai "keresztény" civilizáció emberiség és emberiesség ellenes bűneit Jézusra és a kereszténységre kenik."

abdulasib 2018.03.03. 02:19:19

@sefatias: A félreértés alatt arra gondoltam, hogy esetleg te érted félre őket és ezek a baloldali hangadók nincsenek információhiányban és az európai "keresztény" civilizáció bűneit nem Jézusra és a kereszténységre akarják kenni.

xclusiv 2018.03.04. 12:53:43

@sefatias: "Talán ha nem a leglényegtelenebb kérdést ragadtad volna meg, akkor beszélgethettünk is volna, és akár még azt is el tudtad volna mondani, hogy mi a bajod a poszttal :)"

A leglényegtelenebb kérdés? Banyek, két bekezdés, a post kb. 20-30%-a arról szól, hogy
"az európai "keresztény" civilizáció emberiség és emberiesség ellenes bűneit Jézusra és a kereszténységre kenik",
valamint
"Az elmúlt hónapok keresztényellenes baloldali cikkei egytől egyig uszítóak, gyűlöletkeltőek.".

Aztán konkrétan tudtál hozni egy 150 éve halott oroszt, egy 4 éves post-ot (ami egyébként semmit se szól Jézusról), illetve egy darab kommentet ki tudja honnan, amit nyilvánvalóan egy féleszű írt.

Ha a leglényegtelenebb kérdés az, hogy konkrétan nem igaz az álltásod, akkor szerintem nincs miről beszélgetnünk.