"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Az ajtón, vagy lehet máshol is?

2016/08/26. - írta: sefatias

Az elmúlt egy év egyik leggyakrabban használt idézete a Bibliából a János evangéliuma 10:1. Olyanok is boldog önelégültséggel lobogtatták Jézus szavait, akik amúgy addig azt se tudták, hogy Jézus szavai fel vannak jegyezve valahol. A határokon átmenekülő, átszökő menekültekre alkalmazva úgy gondolták, hogy hála Jézusnak, van egy megfelelő ítéletüzenet, amivel jogosan lehet a kereszténység nevében gyalázni azokat, akik a Közel-Keletről menekültek ide. Az üzenet pedig így szól: "Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló."

276.jpg

Ezek az emberek engedély nélkül jöttek be az országunkba, Európába. Nem hívta őket senki, nem kértek engedélyt. A röszkei határátkelőnél készült felvételek alapján, sokan úgy gondolják, hogy az egy hadsereg támadása volt az országunk ellen. És mindazok, akik azon a határon akkor, vagy korábban bejöttek, tolvajok és rablók. A poszt célja nem az, hogy a menekültek mellett álljak ki. Nem tudok, és nem is akarok olyanban állást foglalni, amihez nem értek, vagy amit nem látok át. Ettől függetlenül nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy bizonyos csoportok más csoportok ellen használjanak fel biblia idézeteket, miközben fogalmuk sincs arról, hogy miről van szó.

A menekült ellenes internetes harcosok Jézus szavait úgy értelmezik, ahogy azt Jézus kimondta: "Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló." Ezzel arra az álláspontra helyezkednek, hogy Jézus egyértelműen síkra szál amellett, hogy bizonyos határokat csak a tulajdonos engedélyével, a megfelelő módon  szabad átlépni. Az csak egy dolog, hogy Jézus nem erről beszélt, és, hogy Jézus nem akart egy szabályt felállítani az országhatárok átlépéséről. Ezt most nem akarom kivesézni.

Arra lennék kíváncsi, hogy Jézus valóban szó szerint értette, és mély meggyőződése volt-e az, hogy ha valaki nem az ajtón megy be, akkor az tolvaj és rabló?

Egy korábbi történetben a következőt olvashatjuk: "Néhány nap múlva visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy a házban van, annyian összejöttek, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el. Hirdette nekik az igét. Közben hoztak egy bénát, négyen cipelték. Mivel a tömegből nem tudták eléje vinni, kibontották fölötte a tetőt, és a nyíláson át engedték le a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Hitüket látva, Jézus így szólt a bénához: „Fiam, bűneid bocsánatot nyertek...odafordult a bénához: „Mondom neked, kelj fel, fogd az ágyadat és menj haza!” Az felkelt, fogta a hordágyat és mindenki szeme láttára elment. Mindnyájan ámultak, dicsőítették az Istent, s mondták: „Ilyet még nem láttunk soha.”"(Márk 2:1-12)

Amint látjuk, adódott egy helyzet, amelyben a sajátos körülményeknek köszönhetően valaki nem tudott az ajtón bemenni Jézushoz. Ezért felmásztak a tetőre, kibontottak egy hordágynyi rést, és azon engedély nélkül, némi károkozással leengedtek egy mozgássérült embert. Érdekes, hogy Jézus nem ugrott fel, és nem kiáltott rájuk, hogy: "Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló." Nem. Jézus megértette, hogy ez a különleges helyzet, különleges megoldásokat igényel. Értékelte az erőfeszítésüket, és meggyógyította a beteget. Jézus tehát nem gondolta azt, hogy egy bizonyos határt, csak engedéllyel, és a tulajdonos tudtával, beleegyezésével lehet átlépni. Ha Jézus szó szerint értette volna ezt a gondolatot, akkor a szó szerinti értelmezőknek a gondolat folytatását is el kellene fogadni: "Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora" Azaz, minden határon átlépő ember, a határon belül lakók vezetője. De ugye ezt nem használta senki?

Magyarán: Nem minden esetben tolvaj és rabló az, aki nem az ajtón lép be! Mint ahogy, aki belép, az se minden esetben pásztor.

Tehát Jézus szavainak a mai menekültkérdésre való alkalmazása, hibás érvelés.

 

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr9611653622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

$pi$ 2016.08.26. 18:32:55

"Jézus tehát nem gondolta azt, hogy egy bizonyos határt, csak engedéllyel, és a tulajdonos tudtával, beleegyezésével lehet átlépni."

Tehát akármelyik keresztány házába bemehetek kajálni, ha éhes vagyok?

Árkászati Hadimérnökség 2016.08.26. 18:45:20

A bemenés és a más négy általi leeresztés nem ugyanaz, ebben még akkor is biztos vagyok, ha nem olvasom az eredeti szöveget, csak a fordítást.
De nem is ez a bejegyzés legnagyobb tévedése, hanem az, hogy a 10:1 után jön a 10:2, 10:3 stb.
Idemásolom a többit (forrás: online-biblia.ro/bible/4/JHN/10)
"1 Bizony, bizony mondom nektek, aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshol mászik be, az tolvaj és rabló.
2 Aki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az.
3 Ennek az ajtónálló ajtót nyit, a juhok hallgatnak a szavára, ő a maga juhait a nevükön szólítja, és kivezeti őket.
4 Amikor a maga juhait mind kiereszti, előttük megy, és a juhok követik, mert ismerik a hangját.
5 Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól, mert nem ismerik az idegen hangját.
6 Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, amit nekik mondott.
7 Jézus akkor így folytatta: Bizony, bizony mondom nektek, hogy én vagyok az ajtó a juhok számára.
8 Mindazok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók, de a juhok nem hallgattak rájuk.
9 Én vagyok az ajtó, ha valaki rajtam át megy be, megtartatik; bejár és kijár majd, és legelőt talál.
10 A tolvaj nem másért jön, hanem hogy lopjon, öljön és pusztítson, én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.
11 Én vagyok a jó pásztor, és a jó pásztor életét adja a juhokért.
12 A béres pedig, aki nem pásztor, és akinek a juhok nem tulajdonai, amikor látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket.
13 A béres azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra.
14 Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim,
15 mint ahogy ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát, és életemet adom a juhokért.
16 Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók, azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én hangomra, és lesz egy nyáj és egy pásztor.
17 Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az életemet, hogy újra felvegyem azt.
18 Senki sem veszi el azt tőlem, hanem én teszem le azt magamtól. Van hatalmam letenni, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsot kaptam az én Atyámtól."
Szóval inkább arról szól az idézett és folytatással rendelkező rész, hogy a gyülekezet ne dőljön be azoknak, akik nem a megváltására jöttek, hanem Jézust kövesse, mert "én azért jöttem (=Jézus azért jött), hogy életük legyen, és bővölködjenek (az ő juhai, a keresztyének). Én vagyok a jó pásztor, és a jó pásztor életét adja a juhokért (=Jézus az üdvösségre vezető út, aki halálával pecsételi meg az új szövetséget Isten és az ő népe között)."
És ezt a szövegrészt nem is az ajtó-nem ajtó miatt tartják fontosnak, hanem a "jó pásztor"-ért.
Az írást nem vesézni kell, annál inkább értelmezni, a hittelenül - az Írás értelmének így ellentmondó - , a hermeneutikához méltatlan, értelmetlenített idézetekkel pedig nem kell foglalkozni, csak megállapítani róluk, hogy nem az Írás horizontjába illeszkedik értelmezésük.

Árkászati Hadimérnökség 2016.08.26. 19:01:51

@$pi$: De, pontosan azt mondta. Az Újszövetség végig arról szól, hogy mi vagyunk az Ő tulajdona, és kifelé és befelé az Ő engedélye híján nem lehet közlekedni keresztyénségünk feladása nélkül az általa kiszabott határokon át.

Erről is szól a Heidelbergi Káté első kérdés-felelet párja is.

(Feledékenyeknek: "Az, hogy mind testestől, mind lelkestől, akár élek, akár halok, nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok, aki az ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett, engem a Sátán minden hatalmától megszabadított, és úgy megőriz, hogy az én mennyei Atyám akarata nélkül még csak egy hajszál sem eshetik le a fejemről; sőt inkább mindennek az én üdvösségemre kell szolgálnia; azért engem Szentlelkével biztosít az örökélet felől, és szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy ezután őneki éljek" - innen: www.presbiterkepzes.hu/?q=node/55)

agarik 2016.08.26. 19:19:29

Oké kretén, figyelj:
- a hivatkozott rész egy PÉLDÁZAT. Azaz NEM SZÓ SZERINT ÉRTENDŐ.
- UGYANAKKOR VONATKOZTATHATÓ az illegális határátlépőkre a példázat (bár ott éppen a szektatagságról dumál)
- a menekültek viszont NEM AZÉRT JÖNNEK MERT SZERETNÉNEK ITT, hanem mert kurva szar nekik ott.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.08.26. 19:19:45

@Árkászati Hadimérnökség: "A bemenés és a más négy általi leeresztés nem ugyanaz"

Hanem? A tető kibontása, és a mozgássérült leeresztése nyugodtan nevezhető nem ajtón történő "behatolásnak" Tehát amikor Jézus azt mondta, hogy "Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló."" Akkor a ti értelmezésetek szerint a mozgássérült rabló és tolvaj. A János evangéliumából pedig azért nem idéztem a többit, mert szerintem nem illik ide. Jézus nem büntető törvénykönyvet készített, amiben rablónak és tolvajnak bélyegeznek mindenkit, aki adott esetben egy ablakon mászik be, hanem a saját messiási szerepét hasonlította össze azokkal az álmessiásokkal, aki csak azért jön,"hogy lopjon, öljön és pusztítson"
Az élet számtalan olyan körülményt hozhat, amelyben egy ember kénytelen valahova másként bejutni, mint az ajtón. Példa erre a tetőn beeresztett ember. Mégse válik tolvajjá

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.08.26. 19:20:26

@agarik: Pont arra akartam kilukadni, hogy példázat. Erről szól a poszt :P (a kretén)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.08.26. 19:21:53

@agarik: Mondjuk ez a belépés a blogra pont olyan volt, amit kritizálsz

Árkászati Hadimérnökség 2016.08.27. 18:48:55

Azt hittem, érdemes foglalkoznom a bejegyzéssel, mert írója megpróbál értelmezni egy újszövetségi szöveget.
Tévedtem.
Akinek a szándékos bemenés és a négy általi leeresztés ugyanaz, annak értelmezésével nem tudok mit kezdeni.
Aki nem olvassa hozzá az első vershez a többit, annak értelmezésével nem tudok mit kezdeni.
A béna azért kérte a bevitelt, mert gyógyulást keresett Jézusban. És mert az ajtón nem tudott bemenni, mert olyan sokan voltak az ajtó előtt. És azért mehetett be, illetve a kérésének eleget tévők azért engedhették be, mert Jézus megengedte.
Szóval ha a hitben Jézus általi üdvözülés példáját és a hamis prófétákkal szembehelyezett jó pásztor példáját ugyanazzá teszi valaki, annak az értelmezése oly idegen tőlem, hogy az itt folyt diskurzusból most ki kell vonnom magam.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.08.27. 19:10:38

@Árkászati Hadimérnökség: Szerinted engedélyt kértek Jézustól, hogy kibonthassák a tetőt?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.08.27. 19:11:59

@Árkászati Hadimérnökség: Egyébként a poszt nem újszövetségi értelmezés. Ahhoz én kismiska vagyok. Csupán felhívás arra, hogy egy Jézus által mondott szemléltetést nem kell szószerint értelmezni, mert ő sem úgy használta

Aranyosi 2016.08.28. 13:08:43

@sefatias: Talán nem Jézustól , de a tulajdonostól igen.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.08.28. 15:25:07

@Aranyosi: Szerinted odamentek a tulajhoz, és megkérdezték, hogy kibonthatják-e a tetőt, hogy bemenjenek Jézushoz, az meg azt mondta, hogy persze! Bontsátok csak! Ahelyett, hogy csinált volna helyet az ajtón?
Ettől függetlenűl a poszt lényege az , hogy nem csak az ajtón lehet büntetlenül bemenni

Discipline 2016.09.12. 11:58:19

Azért csak lehet valami azokkal az ajtókkal. Éppen olvasgattam a Koránt, és ezt találtam:
"És nem az a jóság, ha hátulról léptek be a házakba, hanem az a jóság, ha valaki féli Allahot. És lépjetek be a házakba az ajtókon keresztül, és féljétek Allahot, hogy sikeresek lehessetek." (2:189)

És a folytatás is figyelemre méltó:
"És harcoljatok Allah útján azokkal, akik veletek harcolnak, de ne lépjétek túl a határokat! Bizony, Allah nem szereti azokat, akik túllépik a határokat" (2:190)

Ráadásnak még egy igen érdekes szakasz:
"Az adomány a szegényeknek jár, akik akadályoztatva vannak Allah útján, és nem tudnak utazni a földön. A tudatlan azt gondolná, hogy gazdagok, mert megtartóztatják magukat. De felismerhetitek őket a jelükről: nem kérnek tolakodóan az emberektől." (2:273)

Nyilván ezt sem szó szerint, és az egyedi helyzetet figyelmen kívül hagyva kell érteni, de azért az alapüzenet eléggé világos, nem?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.09.12. 20:09:23

@Discipline: A kérdés az, hogy egy nem létező, semmilyen funkcót nem betöltő, senki által nem őrzött, és mindenki által szabadon átléphető határt lehet-e határnak tekinteni?

Discipline 2016.09.13. 09:19:58

@sefatias:
Egy nem létező határt persze hogy nem lehet határnak tekinteni :-)
De konkrétan milyen mindenki által szabadon átléphető határra gondolsz?

abdulasib 2016.09.17. 04:26:44

Én vettem a poént, hogy egy tévesen használt idézetre egy tévesen használt idézet a cáfolat. Tetszik és teljesen jogos☺

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2016.09.20. 20:26:55

Sefa, Mohamed hol lépett be Jézushoz? Az ajtón? A tetőn? Vagy kidobta Jézust a házból?

Mohamed Kr.u. 623-ban egyszerűen felvehette volna a kereszténységet ahelyett, hogy lediktál egy saját „írást". Mohamed tudatosan elutasította Jézust, így Jézus nevében egyetlen muszlimot sem kell befogadni.

Más kérdés, hogy nem kell Jézus egy kóbor állat megsegítéséhez, és egy vándorló muszlim megsegítéséhez sem. Csak a vándorló muszlim amint megmelegszik, Jézus aktív ellenségévé válik, és valahol ezt sem árt figyelembe venni.

Jézus olyat hozott a világba az emberiség javára, amit sem előtte, sem utána nem hozott senki. Így akinek alapvető gondja van Jézussal, azzal alapvető gondja lesz az emberiségnek. Valami oka csak kell legyen annak, hogy nem mi menekülünk a muszlimokat kitúrni a jólétükből az erőszakosan analfabéta kultúránkkal, hanem fordítva történik ez.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2016.09.21. 18:42:22

@sefatias: Az iszlám alapítójaként, aki egyben az iszlám arculatát is meghatározta a zűrös, erőszakos élettörténetével és a - legalábbis nyugati szempontból - perverz világlátásával.

Ahogy a nyugati civilizáció alapjait keresve Jézusba ütközünk, úgy a muszlim migránsokról gondolkodva Mohameddel szembesülünk.

Bizony, a vallás nem folklór, hanem a hit, az ideológia, a világlátás, a társadalmi koncepció, a jövőkép, valamint az egyéni és közösségi értékrend sajátosan egyedi kombinációja.