"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Családmodell??? Hol??

2016/05/07. - írta: sefatias

Szóval a család... A családnak már pontos meghatározása is van. Persze csakis keresztény mércével mérve. Mert ugye a keresztény Európában csakis az számít családnak, ami biblikus. És az egyetlen minta, az európai ember számára a keresztény családmodell lehet. Ám, hogy mi is az a biblikus és keresztény családmodell, illetve, hogy mi segít ennek meghatározásában, az komoly kérdéseket vet fel.

poly.jpg

 

Nézzünk néhány példát a biblikus családmodellre:

Ábrahám

Ábrahám ugyan megnősült Úr városában és a biblia következetesen a feleségének nevezi Sárát, ám úgy tűnik, hogy ettől függetlenül nem számítottak családnak, hiszen nem volt gyermekük Sára meddősége miatt. Ábrahámnak végül úgy lett családja, hogy Sára felajánlotta neki szolgálólányát, hogy csináljon neki egy gyereket. A projekt sikeres volt. Ábrahámnak fia született a felesége szolgálójától. Szóval az Isten által elfogadott ám a jelenlegi fogalmak szerint családnak nem nevezhető közösség, amelyben Ábrahám élt állt belőle, akinek volt felesége is, meg gyereke is, de nem a feleségétől, állt egy meddő nőből, aki nem lehetett családtag, és állt egy ágyasból akinek fia született Ábrahámtól, de mivel ő nem volt feleség ezért szintén nem lehetett családtag. Hogy ez a családmodell miként fér bele a mai konzervatív kereszténység keretei közé azt nem tudom, de nyomokban sem hasonlít az ő általuk favorizált családmodellhez

Jákob

Jákob két házasságban élt. Két felesége volt, de a nagy gyerekszületési versenyben a két feleség beküldte Jákob ágyába a szolgálólányokat, hogy minél több gyerek szülessen. Bár Jákob a két feleség és a két ágyas, valamint a gyermekeik együtt éltek, ez a közösség csak részben felelt meg a napokban felállított családfogalomnak.

Dávid

Dávid első felesége Mikál volt, aki mellé általam nem ismert sorrendben még elvett néhány nőt. Achinoam, Abigail, Macha, Haggit, Abital, Egla, Betsabé. Hogy melyiknek mi volt a pontos státusza, azt nem tudom. Feleségek, ágyasok és ezek gyermekei viszonylag közel éltek egymáshoz.  Ez abból is látszik, hogy Absolon egy közös bulit szervezett, ahová Dávid összes fia hivatalos volt. Hogy ez a bibliai család mennyire felel meg a ma keresztényei számára az igencsak kérdéses.

Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy Izraelben a többnejűség és az ágyastartás teljesen normális dolognak számított. Sem Istennek, sem az embereknek nem volt semmi kifogása az ellen, hogy az emberek a maitól teljesen eltérő családmodellekben éltek. Valójában még Jézus sem szólt ez ellen egy árva szót sem, csupán a mondvacsinált okokból történő válás ellen szólt. Az újszövetség sehol nem határoz meg családmodellt. Beszél férjekről, feleségekről, gyerekekről, de sehol sem szól az Izraelben megszokott többnejűség ellen. Az egyetlen kérdéses bibliai gondolat Páltól származik, aki meghatározta, hogy püspök csak olyan lehet, aki egyszer nősült. Tehát nem beszélhetünk arról, hogy a Bibliában lenne egy meghatározott családmodell, amit a ma keresztényének követnie kell. Valójában a keleten (és így Izraelben) megszokott többnejűségből származó kereszténység nem onnan, hanem más kultúrákból vette az egy feleség, egy férj családot. Tehát a mai kereszténynek nevezett családmodell valójában nem is keresztény eredetű.

Akkoriban sok országban, kultúrában megszokott volt a monogámia, ami végül a poligám gyökerekkel rendelkező keresztény vallás is magáévá tett. Tehát Bibliából eredeztethető keresztény családmodell nem létezik, a biblikus családmodell, meg sokszínű!

 

35 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr708694406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.05.07. 23:25:15

hát azt azért kihagytad hogy a teremtéskor ügye 1 ádám és 1 éva volt...

ábrahám és a többiek: na meg azokban az időkben nem volt ám nyugdíj meg ilyesmik. ha nem volt gyereked, jó eséllyel öreg korodra kinyiffantál, mert nem gondoskodott rólad senki. szóval más világ volt mint ma...
ebbe még szerintem dávid is belefér, bár ő király volt, nem a szimpla megélhetés miatt volt szüksége gyerekekre

és igen, jézus a válással kapcsolatban beszél arról hogy "kezdetben" mi volt, de azért ez is arra utal hogy 1 nő és 1 férfi a házasság:

"5 És Jézus felelvén, monda nékik: A ti szívetek keménysége miatt írta néktek ezt a parancsolatot;
6 De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremté őket az Isten.
7 Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez,
8 És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test."

azzal egyetértek amúgy hogy a többnejűséget nem tiltja az újszövetség sem.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.05.08. 06:58:29

@endike: A jézusi gondolatot azért hagytam ki, mert az kifejezetten csak a válással foglalkozik, nem pedig a család összetételével. Az hogy Ádám és Éva monogám kapcsolatban éltek az csupán arra bizonyíték, hogy a monogámia is egy elfogadható választás volt. Izraelben sem élt mindenki poligámiában

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.05.08. 15:15:49

amúgy jók a gondolataid, de szerintem azért elég egyértelmű ez a dolog.
a legjobb érvem amúgy az hogy egy ember (a gyerek) csak két embertől lehet. ez egyértelmű rendszert határoz meg szerintem. és jézus is erre utalt (lesznek ketten egy testté: a gyerek).

és szerintem ugyanezért nincs példa a bibliában isten embereinél arra hogy 2 férfi + 1 nő a házasság (többférjűség). ez esetben ugyanis nem lenne egyértelmű mindig hogy a gyerek melyik férfitől van. plusz még persze azért is mert "a feleség feje a férj" - és hát két fönök nem lehet.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.05.08. 15:37:35

@endike: Amikor írtam a posztot én is elgondolkodtam a két férfi egy nő családon. A főnökség kérdése más tészta. Nem gondolom, hogy kell lennie főnöknek egy családban. Két poszttal korábban ezt jól kivesézték a kommentekben.

Sitites 2016.05.08. 20:07:18

@endike: Pontosan:) Gyerekhez kell nő és kell férfi is. Ennyi. És ez semmiben sem mond ellent mindannak, amit Sefa felsorolt:)
A példáid is remekek:)
Miért is kell egyértelműnek lenni, hogy kié a gyerek?
Na ugye, hogy kőkeményen ott van a háttérben a biológia, a gének és a társadalom (a tulajdon)?! :))))

Vannak népek, ahol nők és férfiak egyenrangúak, hasonló mértékben járulnak hozzá a táplálék megszerzéséhez, egyformán törődnek a gyerekekkel (ata, batek nép)... Ez nem keresztény vagy nem európai találmány.... Van, ahol a gyertekek csak 10 éves korukig laknak a szülőkkel...
Van olyan is, ahol a nők adják a családot, a férfiak csak látogatók. Szeretők. És az is működik:)))) És ezen kívül van még sok féle. Ha a nyugati kultúra nem így alakult volna, ahogy, akkor senki sem gondolná, hogy a férfiak lélektanilag alkalmatlanok a gyerekekkel vagy a háztartással foglalkozni... És azt sem, hogy nekik kell a főnöknek lenni (vagy hogy kell főnök egyáltalán).
Hogy a gyerekeknek mi a jó, az pedig csakis attól függ, hogy körülöttük a szülők és a közeg mit tart jónak. Abba nőnek, fejlődnek bele.
Ez persze azt is jelenti, hogy itt Európa közepén azzal kell kezdenünk valamit, amink van. Nem azt mondom, hogy álljunk fejre és hirtelen tartsunk háremet (lehet, hogy a férfiak örülnének a több feleségnek... nekem biztosan nem kellene több férj:D)... de azt igen, hogy a valódi problémákat kéne megkeresni, arra kellene energiát fordítani és nem utópiákat kergetni.

Discipline 2016.05.09. 18:46:13

@Sitites:
"Gyerekhez kell nő és kell férfi is. Ennyi. "
Szerintem is ez a lényeg, nem kell ezt túlbonyolítani. A különböző családmodellek társadalmi-gazdasági meghatározottságúak, ilyen alapon természetesen van létjogosultságuk. És igaz, hogy a "hagyományos keresztény" családmodell nincs kőbe vésve, és nem is biblikus alapú. De azért azt sem kell figyelmen kívül hagyni, hogy az egy férfi, egy nő modell volt mindig is a legelterjedtebb. A természetes meghatározottság folytán ez adódik leginkább kézenfekvőnek, és ha kényszerítő körülmények nem indokolják, akkor nem kellene törekedni az ettől való eltérésre.
És a józan ész, valamint a kulturális hagyományok talaján maradva annyi megszorítást mindenképpen tehetünk, hogy a családnak nevezhető intézmény minimum 1 férfit + minimum 1 nőt kell hogy tartalmazzon. :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.05.10. 07:52:24

@Discipline: Szerintem egy család nem az 1 nőtől és az egy férfitól család. Én családnak nevezném az 1 férfi vagy 1 nő + gyerekek változatot is. A család szerintem nem a tagjai nemétől és korától, hanem a tagok közötti érzelmi száltól, a kapcsolat minőségétől család.

Discipline 2016.05.10. 09:32:47

@sefatias:
Ez is igaz. Én is családnak nevezem az egy szülő + gyerekek modellt. A fenti meghatározást inkább viccnek szántam (az egynemű párokra gondolva), és az egyedülálló szülők eszembe sem jutottak. De abban azért egyetérthetünk, hogy általánosságban azért nem ez a legjobb elérhető lehetőség. Régebben használták a "csonka család" kifejezést, ma már nem divat, de tulajdonképpen erről van szó. Biztos van olyan, hogy ez is működik és teljes értékű családként tud funcionálni. Az egyedi megoldások létjogosultságát sosem tagadtam, csak azt gondolom, hogy például az egyszülős modellt nem kellene mindenben egyenértékű modellként mintának állítani.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.05.10. 17:44:49

@Discipline: Én két nő és két férfi modellt is családnak neveznék. Szerintem nem a nemük, hanem az érzelmeik teszik őket családdá.

Discipline 2016.05.11. 09:53:41

@sefatias:
Hát, elég sokféle modell volt és van, de én még nem hallottam olyat, hogy az egyneműek együttélését bárhol, bármikor családnak tekintették volna. Ezen az alapon nem fogadom el családként.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.05.11. 10:01:54

@Discipline: pedig egy egyedülálló apuka aki az édesapjával él, és együtt nevelik a kisfiút az egy három férfiből álló család. :)

Discipline 2016.05.11. 10:25:06

@sefatias:
Jó, de tudod, hogy nem erről van szó! :) Az egyedülálló szülők esetét már megbeszéltük. Ez az, csak több generációsban.

Egyébként testvérek (szülők nélkül) vagy barátok együttélése sem számít családnak.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.05.11. 18:02:39

@Discipline: Akkor mi a család pontos meghatározása?

Discipline 2016.05.11. 19:23:30

@sefatias:
Szerintem nincs, és nem is kell pontos meghatározás. Van viszont egy elég világos kép, amit a teremtés (természet) rendje rajzol ki: férfi + nő + gyerek
Szerintem nem a józan észtől és a humanitástól elrugaszkodott gondolat, hogy ezt a képet helyezzük a család, mint fogalom középpontjába. Lehet társadalmi, kulturális, gazdasági meghatározottság alapján különböző modellekről beszélni, de miért ne mondhatnánk ki, hogy a család fogalmának magját ez a kép alkotja? A különböző modellek pedig közelebb vagy távolabb helyezkednek el ettől a középponttól. Éles határa nincs a család fogalmának, sok minden beletartozik, de van ami olyan messze van a középponttól, hogy már nem fér bele.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.05.11. 19:29:52

@Discipline: Szerintem a család megfogalmazása kultúra és társadalomfüggő. Épp ezért nem is lehet pontosan meghatározni. Ám egy meghatározhatatlan fogalmat határozottan megfogalmazni enyhén ellentmondásos. Ugyanis ha nincs pontos megfogalmazás, akkor elvárás sem lehet. Ez olyan, mintha arra kérnélek, hogy holnap találkozzunk valahol, valamikor, de ha nem vagy ott, akkor kötbért kell fizetned

Discipline 2016.05.11. 19:51:57

@sefatias:
Milyen elvárásra gondolsz? Vallási, politikai, társadalmi? Mert mindegyik egy kicsit más tészta, bár valamilyen szinten összefüggnek.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.05.11. 20:45:44

@Discipline: Arra, hogy valakitől elvárjuk, hogy az általunk megfogalmazott családmodellre törekedjen, miközben ő másmilyenre vágyik, vagy másmilyenbe van kényszerülve

Discipline 2016.05.12. 08:32:46

@sefatias:
Oké, ezt értem, de milyen kényszerítő erővel lehet az ilyen elvárásoknak érvényt szerezni? Erre egyedül a politika területén van lehetőség, ahol törvényalkotás révén ez kivitelezhető. Semmilyen más területen nem kell senkinek megfelelnie semmilyen elvárásnak. Szabad világban élünk, elméletileg. Valaki megfogalmaz egy családmodellt, és akkor mi van? Nem kell figyelembe venni. Kivéve persze, ha törvényileg van szabályozva.

Én amúgy nem elvárásokban, hanem mintákban gondolkodom. Pozitív, működőképes mintákat kellene felmutatni, valódi hatást szerintem csak ezzel lehet elérni.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.05.14. 10:06:40

@Discipline: Amikor kényszerülésről írtam, akkor arra gondoltam, hogy egy család szerkezete önhibánkon kívül is különböző formában változhat. Meghalhat egy szülő, az anyagiak miatt több generáció költözhet össze, vagy épp rokonsági foktól függetlenül alakulhatnak ki erős érzelmi kapcsolatok, amelyek szerintem nevezhetőek akár családnak is.

bjanek 2016.05.14. 22:06:19

@sefatias: "Nézzünk néhány példát a biblikus családmodellre:"

azt látom, h ugyanolyan önkényesen és öncélúan válogatsz a bibliából mint, akiket támadni szoktál.

ez a jelenlegi eset kb olyan, mintha azt mondtad volna, h a biblikus hívő modell:
- hálj a barátod feleségével, miután az teherbeesett nyírasd ki
- legalább 3x tagadd meg Jézust nyilvánosan
- mielőtt megkeresztelkedsz börtönbe kell vetne néhány hívőt...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.05.14. 22:20:16

@bjanek: Nem érzem válogatásnak. A posztban tárgyalt családmodellek semmilyen negatív kritikát nem kaptak senkitől. Istentől sem. Sőt! kifejezetten támogatta őket Isten.
Ez nem válogatás, csupán bemutatása annak, hogy a szerintünk hagyományostól eltérő családmodell is létezhet, Tehát sem öncélú, sem önkényes nem volt a válogatás. Csupán bemutatása annak, hogy a Bibliában ilyen is van

bjanek 2016.05.27. 23:00:50

@sefatias: amiatt öncélú, h azt állítod, h a családmodellt támogatta Isten, pedig ez nem igaz.
de mondok egy újabb példát, hátha érthetőbb lesz, mi a baj, ha rossz helyre helyezed a reflektort

"Isten bizonyosan ki nem állhatja a monogámiát, mert kinyírta Anániást majd a feleségét, Safirát is"

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.05.28. 04:02:05

@bjanek: Én sehol nem állítottam azt, hogy AZT a családmodellt támogatta. Én csupán annyit állítottam, hogy azt IS! Ha elolvassuk azokat a történeteket, amelyek többfeleséges családokról szólnak, akkor azt látjuk, hogy Isten számára teljesen közömbös volt a feleségek száma. Isten akkor is ugyanúgy foglalkozott a családdal, ha egy vagy épp több felesége volt. Nézzük például Jákob esetét. A négyfeleséges Jákobról ezt olvassuk: "az Úr így szólt Jákobhoz: „Térj vissza atyáid földjére és rokonságodhoz, én veled leszek." Ez egyértelműen azt jelenti, hogy Isten támogatta a Jákobot és a családját. Emiatt gazdagodtak meg.
"Húsz évig maradtam házadban, tizennégy évig szolgáltam két lányodért, hat évig juhodért, kecskédért, és tízszer változtattad meg béremet. 42Ha nem lett volna velem atyám Istene, Ábrahám Istene, Izsák rokonsága, bizonyára üres kézzel engedtél volna el. De Isten látta nyomorúságomat és kezem fáradozását, s az elmúlt éjjel döntött.”"

Ábrahám esetében ugyanezt tapasztalhatjuk. Neki két felesége volt, és ezt a kétfeleséges családot Isten megáldotta. Mikor Hágár elhagyta Ábrahámot, akkor Isten egy angyal által lépett közbe, hogy menjen vissza hozzá: "„Térj vissza újra úrnődhöz és hajolj meg hatalma előtt.” 10Az Úr angyala még ezt mondta: „Utódaidat oly számossá teszem, hogy sokaságuk miatt megszámlálni sem tudják őket." Később Isten ezt mondta Ábrahámnak, annak ellenére, hogy két felesége volt: "az Úr megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá: „Én El Shaddái vagyok: járj előttem, és légy tökéletes. 2Szövetséget hozok létre köztem és közted, s megsokasítlak, szerfölött megsokasítlak.” " Ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Isten továbbra is áldásában részesítette Ábrahámot és a családját. Nem azon volt a hangsúly, hogy hány feleség van, hanem azon, hogy Ábrahám milyen.

Sámuel apjának, Elkánának is két felesége volt. Elkána jó volt Isten szemében, és megáldotta őt kora leghíresebb gyermekével

Dávidnak sok felesége volt. Ennek ellenére Isten erre egy rossz szót nem szólt. Isten számára teljesen közömbös volt Dávid feleségeinek a száma. Ő ettől függetlenül megáldotta Dávidot, és a Biblia minden utána következő királyt hozzá hasonlít, mint etalonhoz.

Ezekből a történetekből egyértelműen kiderül, hogy a poligámia Isten számára közömbös. A mózesi törvényben konkrétan szerepel és védi a feleségek és azok gyerekeinek jogait. Tehát Istennek nem a család összetétele számít, hanem a benne lévő emberek hozzáállása. Így ezek a történetek nem öncélúan lettek felhasználva. Többek között azért sem, mert nem a saját többnejűségemet szeretném védeni. A poszt csupán azt hangsúlyozza ki, hogy nincs olyan, hogy 'egy bizonyos bibliai családmodell'. A Bibliában többféle családról olvasunk, melyeket Isten az összetételüktől függetlenül megáldott. Ezért hangzik így a poszt vége: "Tehát Bibliából eredeztethető keresztény családmodell nem létezik, a biblikus családmodell, meg sokszínű!"

Ezzel szemben Anániás és Szafira sztorija mégcsak nem is köszön a témához. Ez a példa valóban öncélú :P

bjanek 2016.05.28. 09:02:05

@sefatias: " A posztban tárgyalt családmodellek semmilyen negatív kritikát nem kaptak senkitől. Istentől sem. Sőt! kifejezetten támogatta őket Isten. "

"Én sehol nem állítottam azt, hogy AZT a családmodellt támogatta..."

nekem némileg üti az egyik a másikat.

"...Én csupán annyit állítottam, hogy azt IS! "

ezzel majdnem egyet is tudnék érteni, ha nem azt látnám, h Isten a hibáink ellenére támogat minket és nem a hibáinkat is támogatja

"Dávidnak sok felesége volt. Ennek ellenére Isten erre egy rossz szót nem szólt. Isten számára teljesen közömbös volt Dávid feleségeinek a száma."

ilyen pontokon van az az érzésem, h neked közvetlen isteni csatornád van.
az, h nem szólok a szomszédnak, h hagyja abba a bagózást nem jelenti azt, h közömbös vagyok a témában.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.05.28. 11:37:08

@bjanek: "nekem némileg üti az egyik a másikat."

Tehát szerinted a "kifejezetten támogatta őket Isten." és a "AZT a családmodellt támogatta" ellentmond egymásnak?

"Isten a hibáink ellenére támogat minket és nem a hibáinkat is támogatja"

Annyi a különbség, hogy a hibáinkról azért tudjuk, hogy hiba, mert azt olvassuk a bibliában, hogy az hiba. Ezzel ellentétben a poligámiáról sehol nem olvassuk, hogy hiba lenne. Isten soha sehol nem illette negatív kritikával a többnejűséget, tehát semmilyen biblikus alapunk nincs arra, hogy mi Istennel ellentétben, csupán a társadalmi szokásaink miatt elitéljük. Ugyanis ezen kívül semmilyen okunk nincs rá, de az meg valójában nem ok.

"az az érzésem, h neked közvetlen isteni csatornád van."

Kétlem, hogy az írásomban találnál olyat, ami nem igazolható a bibliából. De ha mégis, akkor inkább írd le, hogy mi az. Azzal nem sokra megyek, hogy a személyes érzéseidet próbálod beállítani úgy, mintha azok a bibliában lennének leírva :) A szomszéd bagózásához meg semmi közöd. Akkor bagózik amikor akar :)

bjanek 2016.05.28. 21:07:17

@sefatias: Tehát szerinted a "kifejezetten támogatta őket Isten." és a "AZT a családmodellt támogatta" ellentmond egymásnak?

ez szerintem nem mond ellent egymásnak, mert hasonló gondolatok.
az ellentmondás nem ebben rejlik, hanem abban, h a második elé ezt írtad:
"Én sehol nem állítottam azt, hogy AZT a családmodellt támogatta"
miközben az elsőben meg állítottad:
"kifejezetten támogatta őket Isten."

bjanek 2016.05.28. 21:10:03

" Isten számára teljesen közömbös volt Dávid feleségeinek a száma."
légy szíves ezt igazold a bibliából

bjanek 2016.05.28. 21:11:02

@sefatias: A szomszéd bagózásához meg semmi közöd. Akkor bagózik amikor akar :)

ki mondta az ellenkezőjét?

bjanek 2016.05.28. 21:14:00

@sefatias: érdekelne még, h neked mit jelent ez a kifejezés:
"biblikus családmodell"
mitől lesz biblikus egy családmodell?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.05.29. 07:34:29

@bjanek: Tehát szerinted a posztban és a kommentemben szereplő családokat Isten nem támogatta?

" Isten számára teljesen közömbös volt Dávid feleségeinek a száma."
légy szíves ezt igazold a bibliából"
Én azt tudom igazolni, hogy Isten egy rossz szót nem szólt egyetlen többnejű férfinak, és azt, hogy a feleségeik száma nem befolyásolta Isten bánásmódját velük. Isten soha egy rossz szót nem szólt a többnejűségért, sőt kifejezetten rendelkezett róla a törvényben, mint járható útról. Tehát ez szerintem bőven elég igazolás arra, hogy Isten számára nem mérvadó a feleségek száma. Ha esetleg tudsz olyan szöveget, amelyben Isten negatívan viszonyul a többnejűséghez, akkor másold be. Én csak azt tudom igazolni, hogy Isten megáldotta őket.

"mitől lesz biblikus egy családmodell?"

Nem tudom. Nem én beszélek arról, hogy van biblikus családmodell. Én arról beszélek, hogy nincs

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.07.05. 20:50:08

gondoltam ezt ide is beírom, a többnejűséggel kapcsolatos:

ehhez mit szóltok? nátán próféta által isten dávidhoz:

“És néked adtam a te urad házát, és a te uradnak feleségeit a te kebeledbe; ennek felette néked adtam Izráelnek és Júdának házát; és ha még ez kevés volt, ezt s ezt adtam volna néked.”

meglehetősen ellentmond a “kor szokása amit isten megtűr” véleménnyel :)

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.07.05. 22:40:51

ilyenkor érdemes rákeresni egy kevésbé gyakori szóra és hamar meglesz az idézet pontos helye :)
jelen esetben pl a "kebeledbe" elég ritka, tehát hamar odatalál:
biblia.hit.hu/bible/21/2SM/12/8#v8

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.07.06. 07:29:45

@endike: Ebből úgy tűnik, hogy Isten Saul feleségeit Dávidnak adta. Igen ez több egy egyszerű "megtűr"-nél. De ha a poligámiáról olvasunk az újszövetségben, akkor egyértelműen látszik, hogy az nem egy kényszer szülte törvény, hanem egy lehetőség, ami mellett bárki szabadon dönthetett

Ihletett 2017.08.26. 18:19:56

A család akkor család ha létrejöhet uttána a családfa persze ez örökbefogadással is működik.
Számomra az a család ahol van minimum 2 személy akik nem állank szexuális kapcsolatban.Hogy miért?Van 1személy orokbefogad egy gyereket akkor ők már egy család,ha szexuális kapcsolat van(számomra erősebb kapcsolat) akkor ők társak(házastársak vagy élettársak).
Érthető ha nem sajnálom szívesen újrafogalmazom?!