"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Hopp a Ridikül! Rabságban.

2015/06/09. - írta: sefatias

A két hölgyszereplő Jehova Tanúi közösségének volt a tagja. De a tapasztalataik segíthetnek minden egyház, gyülekezet, szekta tagjainak. Ha érdekel, akkor szánj rá ötven percet, hogy megérts másokat, vagy épp felismerd a saját helyzetedet.

Kattints a linkre!

Ridikül, Jakupcsek Gabriellával a szektákról 

Címkék: szekta
9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr467528334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

millet 2015.06.26. 09:09:41

Megnéztem, tanulságos volt.
Az emberek különféleképpen viszonyulnak Isten törvényéhez. Vannak, akik nem foglalkoznak vele. Vannak, akik saját erőből akarják megtartani, és vannak, akik kegyelem alatt vannak. Ők Isten szeretetére viszontválaszként, az Ő erejével tartják meg, töltik be a törvényt.
Sajnos azt látom, hogy Jehova Tanúi törvény alatti állapotban vannak(jórészt, biztos vannak, akik Isten szeretetét átérezve hálásan szolgálnak neki). Ez a beszélgetés is ezt a törvény alatti állapotot mutatta be, legalábbis a szépségtanácsadó hozzáállása abszolút. Amikor szakított a család hitével, úgy érezte, most már szabad, és kipróbálhat, megtehet olyan dolgokat, amiket addig nem.
A kegyelemben élő hívő is szabad: azonosul Isten akaratával, nem érzi rabigának.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.06.26. 19:42:09

@millet: Nem biztos, hogy az ok valóban az amire gondolsz. Mi van, ha a hölgyet nem is érdekelte a téma? Vagy mi van, ha neki van igaza? A valódi igazság nem egy biztos pont, ahová céltudatosan és célirányosan el lehet jutni. Az igazsághoz vezető út a szabadság. És mint mindenben, ezen az úton is a szélsőségek vezetnek a kiegyensúlyozottsághoz

millet 2015.06.28. 09:06:47

@sefatias: Természetesen előfordulhat, hogy a hölgy nem is akarta betartani a törvényt, bár azt gondolom, mivel ott nőtt fel, kisgyerekként még nem lázadt. Bárhogy is van a részéről, amit mondott az tipikus: végre felszabadultam a törvények, szabályok alól. Szabad vagyok, bármit megtehetek. Aki így áll hozzá, nem ismerte meg, nem értette meg, hogy Krisztusban van igazán szabadságunk. " A valódi igazság nem egy biztos pont, ahová céltudatosan és célirányosan el lehet jutni." Jézus az út, az igazság, az élet. Beszélgettünk már erről, hogy a Tanúknál a Jézussal való személyes kapcsolat hiányzik (általában, mert ha esetleg ez nem is hivatalos tanítás, nem is általános dolog, biztos vagyok benne, hogy vannak ott is, akik ennek ellenére rátalálnak Jézusra). A szélsőségekről: vannak, akiknek szükségük van a moslékos vályúra ahhoz, hogy vágyódjanak vissza az atyai házhoz, de szerintem nem kell mindenkinek ilyen mélységet, ilyen szélsőséget megtapasztalnia ahhoz, hogy értékelje az Isten közelségét, szolgálatát. E nélkül is be lehet látni, hogy bűnös, kegyelemre szoruló emberek vagyunk, és szolgálhatjuk hálás örömmel Istent. Ha a Tanúk nem ismerhetik meg Isten szeretetét, kegyelmét, akkor nincs hová visszavágyódni, igazából ez a szomorú. Persze Isten látja, ha valaki a szívében vágyik utána, és be is tölti ezt a vágyát.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.06.28. 11:30:48

@millet: :) rátok ugyanezt mondják. És minden vallásról. Egy esetből, de még százból sem lehet leszűrni semmit. Én a tanúknál eltöltött 19 évemből 15-re azt mondom, hogy jó volt. A tanúknál nem a Jézussal ápolt személyes kapcsolat hiányzik. A tanúknál felmerült problémák minden protestáns egyház egyes gyülekezeteiben, illetve a katolikusoknál is fennállnak. A tanúk problémái nem egyediek. Ami náluk egyedi, az az egyházat elhagyó személyek hozzáállása a transzcendenshez. Nem véletlen, hogy a volt tanúk sokkal realistábbak, mint a vallásos emberek átlaga. És valószínűsítem, hogy tanuként is azok voltak. Ezzel szemben a vallásos "kegyelemben élő" keresztényekre inkább a vakság és bizonyos fanatizmus jellemző. Némi gyávasággal fűszerezve, mert nem mernek szembenézni azzal, amitől félnek. Zoé ebből a szempontból példakép lehet. Ő szembenézett és megtapasztalt dolgokat. A kezdeti szélsőségel csillapodtak. És ez így jó. Ugyanis ő a saját útját járta be és saját tapasztalatokat szerzett. Így az élete a sajátja, és a saját döntései vezették. A legtöbb kereszténynek fogalma sincs arról, hogy mi az az önálló döntés. Csupán teszik amire kérik őket, hiszik amit mondanak nekik

millet 2015.06.28. 19:36:31

@sefatias: Előrebocsátom, a hozzászólásom nem kötözködés. Azért írom le ezt elöljáróban, mert az írásban a szóbeli közléssel ellentétben metakommunikáció nem megy át.
"A tanúk problémái nem egyediek" Igen. Természetesen azért tudtam az előző hozzászólásomat leírni, mert nálunk is megfigyelhető ez, és máshol is. A Biblia azért írja le részletesen a zsidók történelmét, mert okulhatunk belőle. Ők tökélyre vitték a törvény külsődleges megtartását (lásd farizeus imája). Elhordozhatatlan teher (aki meg úgy gondolja, hogy megtartja külsőképpen, és ezáltal igényt tarthat az üdvösségre, az becsapja magát).
A törvény egyrészt szent, igaz és jó, másrészt, mivel emberileg betarthatatlan, Krisztushoz vezérlő mester. Ha viszont egy vallás nem kínálja fel a Krisztussal való közösség lehetőségét, de a törvény (és a saját szabályaik) betartását megköveteli, akkor elhordozhatatlan terhet rak a híveire. Erre sok felekezet azt gondolja megoldásnak, hogy a törvény követelményein lazít/félreteszi teljesen azt, ha egyszer emberileg tényleg betarthatatlan.
A gond csak az, hogy Jézus nem erre buzdít. A Hegyi beszédében ahogy értelmezi az általa adott törvényt, azt mindennek lehet nevezni, csak a tízparancsolaton való lazításnak nem (és más helyen sem buzdít a törvény félretételére, áthágására).
A kegyelemben élést nem érdemes leszólni: Isten kegyelmével lehet élni, és visszaélni. A szabadságról egy ide kapcsolódó tanulságos ige: "Mint szabadok, és nem mint a kiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái." (1Pét 2:16) Itt beszél a kegyelemmel való visszaélésről, és az azzal való helyes élésről.
Zoé beszámolója számomra akkor lenne pozitív, ha arról beszélt volna, hogy igen, sajnos olyan helyen voltam, ahol torz képet kaptam a vallásról, Istenről, de később rátaláltam, és most örömmel szolgálom, békességem van. Persze le lehet szűrni azt a beszámolójából, hogy békessége van - igen, ahogy a világ adja.
A beszámolóitok alapján írom ezeket, nem egy eset alapján pusztán, amit részleteiben nem is ismerek. Ami hitetek van jelenleg, az nem azért van, mert kijöttetek a közösségetekből, hanem annak ellenére hisztek, hogy nagy csalódáson mentetek keresztül. Bjaneknél látod, hogy meg lehet gyógyulni. Az Én hitemet, tapasztalataimat lenézed, pedig szerintem azokból is tanulhatsz: nem vakhitem van, akkor sem, ha úgy látod jelenleg, hogy ha valaki biztos a hitében, az biztos, hogy téved (és Én sem állítom, hogy mindent 100%-osan tudok, hiszek).
Jézus nem bizonytalanságra, kételkedésre tanít. Azt mondja magáról, hogy Ő a kőszikla, olyan alap, melyre építhetünk. Ha valaki úgy érzi, szilárd alapokon nyugszik az élete, akkor az szükségszerűen téved, mert Te csalódtál, és más egyházakban is azokat a dolgokat véled felfedezni, amiket a tanúknál tapasztaltál? Azt a közösséget ismered alapjaiban, másokat csak felszínesen.
A kommentem végére is leírnám: nem kötözködésnek szánom ezeket a gondolatokat.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.06.29. 07:33:09

@millet: :) Ismerlek annyira, hogy tisztában legyek az indítékaiddal. A kötözködés olyan távol áll a természetedtől, mint az enyémtől a szerénység :)
A kegyelemben élést nem leszóltam, csupán egy jellemzőjére hívtam fel a figyelmet. A "kegyelemben élő" keresztények a leghajlamosabbak arra, hogy mások fölött felesleges és néha irgalmatlanul kemény ítéletet hozzanak. A több éves internetes ámokfutásom során az ingyen kegyelem és a hitből való megigazulás embereitől láttam a legkrisztusiatlanabb megnyilvánulásokat. Olyanokat, amit egy katolikustól soha. Bjanek nem gyógyult meg. És nem is kell neki, mert szerintem nem is beteg. Mint ahogy én sem. Csupán annyiban különbözünk más keresztényektől, hogy pontosan tudjuk, hogy hol van az a határ, amikor már nem te hozod a döntéseidet, hanem észre sem veszed, de hogy mások irányítanak.
Például miből gondolod, hogy én nem Jézust tekintem kősziklának? A csalódásomnak ehhez semmi köze. Én nem Krisztusban csalódtam, és nem Krisztus tanítását dobtam el, hanem pont ellenkezőleg! A csalódásomnak köszönhetően le tudtam pucolni Krisztusról a felesleges sallangot és nem vagyok hajlandó többet, nagyobbat áldozni, mint amit ő kér. És csak olyan dolgokat teszek, vagy nem teszek, amiről nem lehet bebizonyítani, hogy helytelen. A kereszténység túl sok dolgot tekint rossznak. Olyanokat is, amiről Jézus sosem beszélt. És itt jönnelk azok a plussz elvárások, amik már a megirtakon túl vannak. És ezt egyetlen egyház sem tudja elkerülni. Ugyanis ez az intézményesülés átka.
Azért vagyok biztos abban, hogy vakhited van, mert ismerem a határaidat és a korlátaidat. Tudom, hogy a teológia mely területein vagy teljesen képzetlen. De a hithez nem csupán teológiára van szükség, hanem sok más dologra is, amelyeknek szintén híján vagy. De ha ez vigasztal, akkor tudd, hogy nem vagy egyedül. Elképzelhetetlennek tartom, hogy legyen a földön valaki, aki pontosan tisztában van MINDENNEL és a hitét, döntéseit az abszolút igazság birtokában tudja irányítani, meghozni. Márpedig az igazság pontos ismeretéhez nem elég aprtó részleteket ismerni a világból. A pontos igazsághoz MINDENT ismerni kell!

ORION 2015.06.29. 09:50:22

@sefatias: Ha mindent ismernél te lennél az Isten!-
A kereszténység olyan mint egy Gyémànt sok réteges szemét legaljàn van ha leásunk a sok réteg szemét alá megtaláljuk !--mondotta valaki!

millet 2015.06.29. 11:58:59

@sefatias: A gyógyulást úgy értem, hogy meg voltatok győződve 100%-osan arról, hogy amit képviseltek az igaz, és rájöttetek, hogy mégsem az (nem 100%-ban igaz, nem érdemes mindent elvetni akkor sem, ha sok alapvető dolog hamis). Amiből gyógyulni kell, az a teljes bizalmatlanság. Az egyik szélsőség a vakhit, a másik az, hogy semmiben sem szabad hinni, semmiben sem lehetünk biztosak, mert egyszer már megjártam vele (nem gondolom, hogy Én jobban viselném egyébként).
Az intézményesülésről: nem azzal van a baj önmagában, hanem az emberrel. Azaz: lehet ezt jól is csinálni, szükségét is látom, a baj a megtéretlenséggel van, a dogmává merevedéssel. Jó esetben megtért emberekkel indul egy közösség. Aztán felhígul, a következő generációkban egyre kevesebb az őszinte, igaz hívő. Ez persze egy hosszabb téma lehetne külön :)
Arról, hogy mire van szükség: amit leírtál, abból az következne, hogy kereszténységünk az IQ-nkkal és az ismereteinkkel egyenesen arányos. Nem akarom lebecsülni az ismeretek szerepét, de az ismeretek mellett Isten vezetése alapvetően fontos, szükséges. Isten egy "egyszerű" embert is tud vezetni - ha hagyja. Ez fontosabb feltétel.
"A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a mi fiainké mind örökké, hogy e törvénynek minden ígéjét beteljesítsük." (5Móz 29:29) Kedvenc igém. Ahhoz megkapunk minden szükséges infót, hogy Isten útján járhassunk.
Amúgy meg a válasz 42 :)

millet 2015.06.29. 12:03:52

@sefatias: A szervezet kérdéséhez még egy történet: "A sziklás tengerparton, ahol a hajók gyakran zátonyra futottak, csak egy kis omladozó életmentő állomás állt. Egy kunyhóból és egy csónakból állt az egész, de az a pár ember, aki ott dolgozott, nagyon elkötelezett volt. Szemüket állandóan a tengeren tartották, magukkal és biztonságukkal nem törődve, félelem nélkül tengerre szálltak a vihar kellős közepén, ha egy hajótörésnek csak a legkisebb hírét vették. Sok életet mentettek meg így, és az állomás híres lett. Ahogy az állomás híre nőtt, úgy nőtt a környék lakosainak is a vágya, hogy valahogy kapcsolatba kerüljenek annak nagyszerű munkájával. Nagylelkű adományaik és önkéntes munkájuk új tagok jelentkezését eredményezte, új csónakokat vettek, és új személyzetet képeztek ki. A kunyhó helyére is egy kényelmes épület épült, ami a tengerből kimentett hajótöröttek minden szükségletét kielégítette, és természetesen – mivel hajótörés nem történik minden nap – közkedvelt hellyé vált, egyfajta helyi klubbá. Ahogy telt az idő, a tagok annyira belemerültek a társasági életbe, hogy szinte semmi kedvük sem maradt az életmentéshez, bár a jelvényükön továbbra is ott díszelgett az életmentő mottó. Valójában, ha néhány embert mégis kimentettek a tengerből, az csak nyűg volt számukra, mert a hajótöröttek piszkosak és betegek voltak, összepiszkolták a szőnyegeket és a bútorokat. Nemsokára a társasági élet eseményei annyira megszaporodtak, az életmentő tevékenység meg olyan kevés lett, hogy az egyik gyűlésen összetűzésre került sor. Néhány tag azt hangsúlyozta, hogy illene visszatérni eredeti céljukhoz és tevékenységükhöz. Szavazásra került sor, s a bajkeverőket, akikről kiderült, hogy igencsak kisebbségben vannak, távozásra kérték fel. El is mentek. Kissé lejjebb a parton olyan önzetlenséggel és bátorsággal folytatták tevékenységüket, hogy nemsokára hősiességüknek híre kelt. Erre aztán a taglétszámuk megnövekedett, a kunyhójukat felújították, és lelkesedésük kialudt. Ha valaki ma arra a környékre vetődik, jó néhány exkluzív klubot talál a part mentén. Mindegyik jogosan büszke az eredetére és a hagyományaira. A hajók még most is zátonyra futnak arrafelé, de azzal már nem nagyon törődnek." Tudtommal egy jezsuita írta.