Ennek a posztnak az első részét így fejeztem be: „A kérdés most már csak az, hogy mi van a keresztény egyházak által létrehozott rendszereken kívül? Valóban csak zűrzavar, bizonytalanság és istentelenség? Vajon kell félnünk attól a látszólagos bizonytalanságtól, ami a biztonság érzését (!!!!) nyújtó egyházakon kívül van?”

Az első részt ITT olvashatod

Szóval a bizonytalanság teológiája. Ezt a nevet én találtam ki. A „bizonytalanság” szó jellemzi mindazt, amit az elmúlt években megismertem a vallásokról és a teológiáról. Tudom, hogy sokan nem értenek velem egyet, és abban is biztos vagyok, hogy vannak, akik hitetlenséggel vádolnak. De akkor sem tudok mást mondani, minthogy a kereszténység nincs a helyzet magaslatán. Az egymásnak ellentmondó nézeteket valló, Sok esetben egymás ellen harcoló keresztény egyházak szeretnék elhitetni a hívő emberekkel, hogy ők egy biztos pontot tudnak adni az életben. Az a pont valóban biztos, de csak addig, amíg meg nem piszkáljuk egy bottal, és fel nem teszünk néhány kényelmetlen kérdést. Mert az igazság az, hogy az a bizonyosság, amit az egyházak tudnak nyújtani, valójában egyáltalán nem az.

Az csupán egy álca, ami eltakarja a kételyeket. Azokat a kételyeket, amelyek mindig is részét alkották a hívő embernek. persze sok ember van, akinek az a bizonyosság elég. Tőlük nem is szabad elvenni azt a biztonságot, amit egy zárt teológiai rendszer tud nyújtani. Ettől nem lesz igazuk, egyszerűen csak nyugodtabb, békésebb lesz az életük. Persze nem is fognak előrehaladni, de szerintem nem is kell ezt mindenkinek.

Szóval az egyházak nyújtotta biztonság, bizonyosság szerintem csak egy álca. És bár a hívek nagy része ezt nem tudja, a felsőbb vezetés már biztosan, és ők is azt vallják, amit én, csak épp egy rendszer részeként. Tehát akár egy vallás híveként éled az életed, akár önállóan, a saját fejed után menve, egy dologban biztos lehetsz: a bizonytalanságban. Mindenki, aki azt mondja, hogy teljesen érti, pontosan tudja az Istennel kapcsolatos dolgokat, az hazudik. Szerintem tőlük tartani kell. Belőlük kerülnek ki a szektaalapítók, a másokat elnyomó és kihasználó vallásvezérek.

Ha nincs bizonytalanság az Istennel kapcsolatos tudományokban, akkor mégis miért van az, hogy közel kétezer éve folyamatosan vitáznak, újabb és újabb latin, illetve görög szavakkal megnevezett teológiai nézőpontokat létrehozva? Miért van az, hogy egymástól kisebb nagyobb mértékben eltérő keresztény felekezetek alkotják a kereszténységet? Azért mert mind hülye, és csak egynek van igaza? Vagy pedig azért, mert valójában mindegyik téved valamiben, miközben más területeken meg igaza van?

Én az utóbbira szavazok. De ez ékesen bizonyítja, (legalább is számomra), hogy senki sincs az abszolút igazság birtokában. Minden vallás, és ezáltal minden vallásos ember valójában bizonytalan sok Istent és embert érintő kérdésben. Néhányan ugyan homokba dugják a fejüket, hogy ne érezzék ezt a bizonytalanságot, de ez akkor is így van.

Ebből adódóan szerintem teljesen mindegy, hogy egy meghatározott ám téves rendszer szerint imádod az Istent, vagy pedig a saját magad által létrehozott és szintén téves rendszer szerint. Egy dolog mindenféleképp biztos lesz: a bizonytalanság. A különbség csupán annyi (és számomra ez a legfontosabb), hogy a saját magam által létrehozott rendszerben bemutatott áldozatom Istennek, az valóban az enyém. A saját tudásomon, a saját képességeimen, a saját indítékaimon alapul. És azt hiszem ez az, amit Isten elvár tőlem.

„Kérlellek azért titeket, testvérek, az Isten könyörülete által, hogy mutassátok be testeteket élő, szent, az Isten előtt elfogadható áldozatul; ez értelmi képességetekkel végzett szent szolgálat” (Róma 12:1)

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs.” (Máté 22:37, 38)

Ha egy mások által meghatározott, ám biztosnak tűnő rendszerben szolgálnám az Istent, akkor megkérdőjeleződne az őszinteségem, és az indítékom. Mert nem azt tenném, amit szeretnék, hanem azt, amire kérnek, vagy utasítanak. Az viszont már nem a sajátom, csupán a sajátomnak érezhetem. Tehát a rendszeren kívüliségnek ugyanaz a hátránya, mint a rendszernek: a bizonytalanság, de megvannak e mellett az előnyei is. Hogy ki melyiket választja, az sok esetben nem értelmi képesség, hanem egyéniség kérdése. Épp ezért szerintem egyik sem elítélhető. És itt jön a lényeg.

Ha valójában mindannyian ugyanazon az úton haladunk, akkor mi értelme van kigúnyolni, megvetni a másikat?

„Aki eszik, ne nézze le azt, aki nem eszik. Aki meg nem eszik, ne ítélje el azt, aki eszik. Hiszen Isten azért a magáénak tekinti. Ki vagy te, hogy más szolgája fölött bíráskodol? Saját ura előtt áll, vagy bukik. De állni fog, mert elég hatalmas az Isten, hogy fenntartsa. Van, aki különbséget tesz a napok között, a másik meg minden napot jónak tart. Kövesse mindegyik a meggyőződését. Aki tekintettel van a napokra, az Úrért teszi, aki meg eszik, az Úrra való tekintettel eszik, hiszen hálát ad az Istennek. Aki viszont nem eszik, az Úrra való tekintettel nem eszik, és ő is hálát ad az Istennek. Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.”