"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Lenyugodtam

2014/03/22. - írta: sefatias

Közel egy hónapja nem írtam semmit. A blog indulása óta tele van a fejem olyan témákkal, amiket folyamatosan megírtam. Gyakran 3-4 poszt is készült egyszerre a fejemben, és alig vártam, hogy leírjam őket. Az ötletek, témák most is megvannak. Csak egyszerűen nincs kedvem írni. Mintha leülepedett, helyére került volna bennem valami, ami miatt megszűnt bennem a írást ihlető nyugtalanság.Kétéves kínlódás után elhagytam az egyházamat, és felborítottam az életemet.Most három éve, hogy nem vagyok tagja Jehova Tanúi egyházának.

Úgy tűnik, három év kellett ahhoz, hogy egyenesbe kerüljön az életem. Nem tudom kinek mennyi időbe tellett ez, de ha tényleg jól gondolom, és most értem a végére, akkor nekem három évembe került, hogy helyreálljak.

Elég csendes életet élek. Kivéve, ha zenét hallgatok, vagy épp gitározok. Azt nem tudom csendben. De nem járok sehova, nem csinálok semmi különöset. Élem a kis világomat, és olvasok. Három négy havonta csináltatok egy tetoválást, kondizni járok és dolgozok.Itthon soha nem látott, és érzett csend és nyugalom van. Minden jó. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen is van. Bár csodálkoznék rajta, ha ez sokáig tartana.

Barátaim nincsenek. Illetve vannak, de nem találkozhatok velük, nem beszélgethetünk. Néha lopunk egy félórát, de akkor is úgy, hogy nehogy lebukjunk. Vagy ímélezgetünk. De ez nem igazán nevezhető barátságnak. Ha valamelyikükkel baj történne, nem látogathatnám meg őket, vagy ha velem történne valami, nem segíthetnének.Én nem ugorhatok fel hozzájuk, ha valamilyen segítségre szorulnak nincs lehetőségem segíteni. Az ilyet hogyan lehetne barátságnak nevezni? :) Ez olyan "plátói" barátság.

Szerencsére minden rendben van, De nem tudom mi lenne, ha valami komoly dolog történne velem. Remélem nem fog. Eléldegélnék így még vagy negyven évig.

Szóval lenyugodtam. Ez kicsit olyan érzés, mintha nihilista lennék. Nem látom semminek értelmét, aminek nem én vagyok a célja. Először azt hittem, hogy ez valami önzés. De ahogy jobban belegondoltam rájöttem, hogy nem az. Egyszerűen csak kedvem szerint élem az életem, és ez megnyugtató, Nem kell megfelelnem, csak saját magamnak. Mindent azért teszek, hogy élvezzem az életemet.

Teológia? Hm...Azt hiszem veszett fejsze nyele. Értelmetlen okoskodás. Szélkergetés. Csak viták, háborúk, emberéletek megnyomorítására szolgál.

Kereszténység? Még a fogalmát sem tudom pontosan meghatározni. De nemcsak én. A magukat kereszténynek vallók is sokféleképp vélekednek arról, hogy mi a kereszténység.

Isten? Az más. Istennel minden rendben van. Csak más alapokra kellett helyeznem az istenkeresésemet, és külső megerősítések, guruk helyett, magamban kellett megkeresnem a megerősítést. Azt hiszem megvan. Ezért nyugodtam le. Nem is érdekel mások véleménye. (Filippi 4: 6,7)

Címkék: elmélkedéseim
18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr15873633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aranyosi 2014.03.22. 16:31:35

Üdv, már hiányoltam az írásaidat. Amikor olvasom, így több szemszögből is látom a dolgokat. Nem csak az én szűk látókörömben, de mások szemével is.
Annak örülök, hogy a helyére kerültek a bensődben a dolgok. Én még járom az utam de sokkal jobb lett a lelkem amióta nem vagyok tanú. Igaz sok mindent újra kellett kezdenem. De nem az én erőmből sikerült eddig is eljutnom. Az a megnyugvás a dolgok helyre rendeződése, amit most tapasztalsz Teremtő áldása.
Szomorúan venném ha kevesebbet írnál, mert nem csak magunkért vagyunk felelősek, de most már mások érdekében is dolgoznunk kell. Sokan várják a szabadulás örömét, ami a szívet hatja át, mint az enyémet akkor, amikor kiszabadultam a torony fogságából. Ebben pedig te is részese voltál. Amit köszönök. Ne ad fel mert fontos munkát végzel. Az,hogy valaki Istenhez segít másokat, írásaival mint Te, az a legnagyobb kiváltság. Remélem még fogunk találkozni.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.03.22. 16:42:19

@Aranyosi: Nem hiszem, hogy abbahagyom az írást. Ahogy a posztban is írtam, folyamatosan jönnek az ötletek, hogy miről írjak, csak épp nem ülök le leírni. Inkább olvasok, vagy filmet nézek.
A vallásokhoz való hozzáállásom egyre jobban hasonlít Voltaire és Tolsztoj nézeteihez, ami nem érinti a saját személyes kereszténységemet, amit ők sem vetettek el.
A felelősséágemmel is tisztában vagyok. Érdekes, hogy közel egy hónapja nem írtam, az olvasóim száma mégsem csökkent jelentősen. Tehát van igény az írásaimra.

szus 2014.03.22. 20:59:47

@sefatias:.. "Teológia? Hm...Azt hiszem veszett fejsze nyele. Értelmetlen okoskodás. Szélkergetés. Csak viták, háborúk, emberéletek megnyomorítására szolgál..."
"Isten? Az más. Istennel minden rendben van..."
Tetszik,nem szeretem azt a lájkot.

f i n i t o (törölt) 2014.03.23. 20:31:36

Remélem h sokáig tart az otthoni nyugi, nem sors szeru, hogy jönnie kell a rossznak, ha most jo.

Én ezt a felnőtt kornak nevezem. Amikor az ember rájön, hogy a másik se okosabb, o se tudja jobban. Kar követni. Inkabb irányítamk én az életem, hisz az enyém. Ha elrontom, legalabb én rontsa el, ne más az én életemet ...

Ha meg jo, akkor ne kelljen másnak halalkodni :)

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2014.03.24. 07:27:59

@sefatias: Kell néha egy kis pihenés, a lenyugvás szintén használ.

Ha új szellemi izgalmat keresnél, nézd meg ezt: www.youtube.com/watch?v=z_-RkO-alV8

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.03.25. 09:52:10

"Három négy havonta csináltatok egy tetoválást,..."
Azért ezzel vigyázni kell! (36:40!)

www.youtube.com/watch?v=ry5mfVgkehs

Ajánlom, 35:00-től(36:40!)37:20-ig.

ORION 2014.03.25. 17:53:47

Kvantum fizika .Valamikor hallottam egy olyan kisérletről hogy kását tettek 2 üvegbe és vizet öntöttek rá.Majd az egyiket állandóan szidták egy hétig a másikat pedig dicsérték.Állitólag ameiket szidták az megromlott megfeketedett .Ameiknek szépeket mondtak az meg szép tiszta maradt.ÉRDEKES!!!

küzdős 2014.03.26. 17:37:07

"Teológia? Hm...Azt hiszem veszett fejsze nyele. Értelmetlen okoskodás. Szélkergetés. Csak viták, háborúk, emberéletek megnyomorítására szolgál."

Drága lenyugodott Plátói barátom!
Én azt hiszem, hogy te bezabáltál szellemi eledelekből. Timó amott úgy fogalmazott, hogy még csak éppen, hogy sikerült kihányni a régen letuszkoltakat, ezért nem jó, ha rögtön utána már újabb kemény eledelt nyomunk! Te aztán mohó voltál és mindent egyszerre kezdtél el megismerni! Egyik könyv a másik után, egyik vallás a másik után és a kóstolgatásoktól most beindult a gyomrod!
Igen. Kell a szünet, a pihenő, a gondolkodás és főleg a család, az ifjú feleség!
A szélkergetést kerüld, mert szélütött leszel. :D
Remélem, hogy nem lesz bajod, csak gyúrjáá vaze, meg gitározz! A tetkóknak kell a hely, ezért vigyázz a méretükre!
Az igazság szabaddá tett téged is? Nagy betűkkel hirdeted, ezért legyen is úgy!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.03.26. 17:51:05

@küzdős: Hát igen. Kell egy kis szabi. Ezt most kiveszem, és önző módon önmagamnak élek

küzdős 2014.03.26. 18:39:28

@sefatias: Vedd ki tesó! Csak önmagadnak, bár az tisztátalanság.:D