"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Az elitizmusról

2014/01/06. - írta: sefatias

Mi is az elitizmus? A társadalomnak (politikai, egyházi) egy olyan jellemző tulajdonsága, amely a kiválasztottakra, az elit vezető szerepére helyezi a hangsúlyt. Mivel ez a blog keresztény blog (még akkor is, ha vannak, akik engem nem tartanak annak  :P), ezért én elsősorban a keresztény elitizmusról szeretnék írni.

Másfél évvel ezelőtt úgy gondoltam, hogy az elitizmus csupán az olyan egyházak jellemzője, amelyek csakis a saját tagságukat tekintik üdvösségre méltónak. Ezen egyházak vezetői, teológusai, éppen ezért az igaz vallás földi vezetői, akiknek a szava csaknem Istenével egyenlő (bizonyos esetekben még azt is felülírhatja).  Aztán rá kellett jönnöm, hogy az elitizmus nem bizonyos vallások sajátossága, hanem embereké.  Bár a vallás erősítheti ezt az érzést a tagjaiban, azt hiszem, ehhez kell egyfajta jellem is, amely könnyen ráharap a kiválasztottság ízére, és boldogan tetszeleg az Isteni kiválasztottság mézédes(nek tűnő) állapotában.  Az elmúlt másfél évben rengeteg időt töltöttem különböző internetes fórumokon, blogokon. Összehoztam több ezer hozzászólást, ami rengeteg időmet vette el, de azt hiszem megérte az erőfeszítést az eredménye.

Az elitizmus olyan gondolkodásmód, amire mindenki vágyik. Mindenki szeretne kiválasztott lenni. Szeretne a saját szervezetének meghatározó, neves tagja lenni.  Mindenki szeretné minél hamarabb élvezni az Istentől jövő hatalmas áldásokat, amely ma elsősorban az üdvbizonyosság által válik érezhetővé. Most nem ez ellen a protestáns nézet ellen szeretnék érvelni, hiszen én magam is hiszek abban, hogy az Atya, mint minden emberi apa is, biztosítja gyermekeit a szeretetéről. Egyszerűen csak az üdvbizonyosság hatásairól, és az elitizmussal való kapcsolatáról szeretnék írni.

Az üdvbizonyosságnak ugyanis kettős hatása van a hívő emberben. Egyrészt az illető magabiztossá válik. (tehát saját véleményét, gondolkodását Istenével teszi egyenlővé) Még akkor is, ha ezt az alázatra hivatkozva nem ismeri be, mondván, hogy nem magában bízik, hanem az Istenben. Még ha a hit általi megigazulásban is hisz, az üdvbizonyossága azt az érzést kelti benne, hogy a tettei jók, a gondolkodásmódja krisztusi, és ezért ezekben nem lehet hiba, mert ha lenne benne, akkor nem lenne üdvbizonyossága. Emiatt az üdvbizonyossággal rendelkező ember azt hiheti, hogy csakis olyanok részesülnek ebben a kegyelemben, mint ő. És el is érkeztünk az üdvbizonyosság másik hatásához: Az illető csak a saját üdvéről van megbizonyosodva, de a másikéról nem. Sőt, néha - persze azt be nem ismerve, vagy épp nyíltan kimondva – akár kétségbe is vonhatja a másik üdvét, mivel önmagából indul ki. Tehát az üdvbizonyosság simán elvezethet az elitizmushoz is. A keresztény ember, főleg, ha valamilyen vezető pozícióban van, hajlamos lehet „szellemi érettségénél” fogva megítélni másokat, mintegy alacsonyabb kasztba rangsorolva őket a saját, szentírásinak hitt szempontjai alapján. A szempontjait íráson alapulónak tekinti, mivel elhívása van az Úrtól, és ez az elhívás, a karizmákkal párosulva megerősíti őt nézetében. Na ez már elitizmus.

Az elitizmus többféleképp látszódik meg egy keresztény jellemében. Az egyik, amikor a saját egyházának tanításait a többi egyházé fölé emeli, és úgy tekinti a másképp gondolkodó keresztényeket, mint akik MÉG(!!!) nem jutottak el az isteni bölcsességnek arra a magas szintjére, amelyen ő van. Egy másik, amikor úgy érzi, hogy csak egy vezető réteg jogosult arra, hogy önálló véleményt formáljon teológiai kérdésekben. Mindenki más elégedjen meg a vezetett bárány szerepével. Érdekes olvasni, hogy ha megfelelő háttérrel rendelkezik valaki, de mondjuk egy teljesen ellentétes nézetet képvisel, mint pl. a teista evolúció, vagy más meghökkentő, ám vallásos nézet, akkor a háttere miatt nem fogják letévtanítózni. De ha ugyanezt egy másik ember mondja, akkor kirekesztik akár a kereszténységből is. Az első esetben letudják útkeresésnek, a másikban pedig büszkeségnek. A lényeg, hogy az elitizmus létrehoz egy teológus arisztokráciát, melyben a rang és a név nagyon fontos.

Ezeken a fórumokon teológusok neveit többször lehet olvasni, mint Krisztusét. A könyveikre, gondolataikra többször hivatkoznak, mint a Bibliára. Közben pedig az egészet belecsomagolják a  Sola Scripturába.

De az elitizmusnak van egy másik formája is. Ez az elitizmusnak az a formája, amit én is képviselek. Sajnos. Úgy látszik, hogy én sem vagyok mentes ettől. Közel két évtizedig szenvedtem az elitizmusnak abban a típusában, amely szerint az Isten egyetlen igaz népének tagjaként különbnek hittem magam más vallásos embereknél. Most pedig egészen más szempontból érzem magam különbnek. Mint tanulatlan, amatőr teológus meg és elítélem azokat, akik a profizmusukkal, diplomáikkal olyan szinten magyarázzák a teológiát, ami az egyszerű ember számára érthetetlen. Úgy érzem, hogy Krisztus nem ilyen volt, és ezért mintha eltávolodni látnám őket attól a lelkülettől, ami Krisztusban megvolt. És mivel én az egyszeri ember nyelvén, az egyszeri ember problémáiról szoktam írni, úgy gondolom, hogy ezzel közelebb vagyok az evangéliumhoz, mivel az is egyszerű nyelven lett leírva az egyszerű embereknek, az ő problémáikról. És már bele is estem az elitizmus egyik csapdájába. Persze már itt is van az ujjam végén a megfelelő magyarázat arra, hogy mégis miért jobb az én helyzetem, mint a másiké, de ezen már én is nevetek miközben ezt írom. Elképesztő az ember. :DDDD. Magának mindig talál valami teljesen helytálló magyarázatot, de a másikét simán kétségbe vonja.

Már hetek óta gondolkodtam ezen a poszton, és hihetetlen, hogy miközben elítélem az elitizmust, mennyire jellemző rám.  De nemcsak rám. Szerintem ez a gondolkodásmód kiküszöbölhetetlen. Nem legyőzni kell, hanem kezelni. És elsősorban a másokkal való viszonyunkban. Soha ne merjük kétségbe vonni a másik kereszténységét, csupán azért, mert más a hozzáállása, vagy a gondolkodásmódja. És bár lehet, hogy nem tudjuk elkerülni, hogy különbnek tekintsük magunkat a másiknál, soha ne felejtsük el, hogy a másik, bizonyos területeken különb, mint mi. (Filippi 2:3)

45 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr745737536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2014.01.06. 12:23:40

"Szerintem ez a gondolkodásmód kiküszöbölhetetlen. Nem legyőzni kell, hanem kezelni. És elsősorban a másokkal való viszonyunkban."

Helytálló megállapításra jutottál. Az egyik ok az ego működése. Mindenki törekszik a biztonságra, úgy szellemi, mint fizikai értelemben. Ezt akkor találja meg az ember, ha valamilyen metódusban különbnek érzi magát a többi embernél. Ebben igazad is van, hogy valamilyen területen biztosan minden ember különb nálunk, és ezt kell meglátnunk, megtalálnunk a másikban.
Nem csak JT, hanem az izraeliták is úgy hitték az ókori időben, hogy a kiválasztottságuk kiemelte őket a többi nép közül.
Egyfajta felsőbbrendűségi magatartást tapasztaltam én is JT között. Egy biztos. Mindannyian elindultunk, kutatva a valóságot és különböző állomásán vagyunk a dolgok megértésében. Ezért is kell egymással türelmesnek és elfogadónak lenni. Az alábbi vers segít a helyünket elfogadni.
Márk 10:18 Jézus pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.01.06. 12:25:38

Ha e4setleg valakit érdekel egy jó cikk a kereszténységről, olvassa el ezt: www.ujragondolo.hu/viselkedjj/

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.01.06. 12:28:35

@Egonymus: Én is úgy látom, hogy az egónknak van szüksége erre az érzésre, csak épp rosszul működtetjük. Meg kell tanulnunk kordában tartani, hogy az elitizmust ha nem is szüntetjük meg(pedig jó lenne) akkor se legyen gátja a másokkal ápolt kapcsolatunknak

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2014.01.06. 12:49:00

@sefatias: Pál apostol szavai segítenek ezt a helytelen érzést a helyére tenni.
I.Kor 12:20-27-ig.
Így azonban sok tag van ugyan, de egy test. Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem. Sőt sokkal inkább, amelyek a test legerőtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek: És amelyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és amelyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek; Amelyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségük. De az Isten szerkeszti egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adván, Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok. És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind. Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.01.06. 13:42:55

@Egonymus: Valóban így van. Ezek a versek Páltól kijózanítóak. Szükség van arra, hogy a kereszténység sokszínű egyéniségekből álljon. De ezt a sokszínűséget nehéz egységbe rendezni, ha mindenki csak a saját színét szeretné dominánsnak. Szükségünk van a teológusokra. De nekik is szükségük van az egyszerű emberekre. Ha a különböző tipusú keresztények csakis a saját "kasztjukon" belül barátkoznak, akkor abból nem lesz egységes kereszténység. Ha a tudásomat arra használom, hogy más nagytudásuak előtt fitogtassam, akkor nem értem el semmit. Viszont ha a tudásomat mások megsegítésére használom fel, akkor minden rendben. Erről fogok írni legközelebb

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2014.01.06. 14:12:03

@sefatias: "Szükségünk van a teológusokra."
Létezik olyan teológus, aki ne sorolná laikus osztályba a magunkfajtát? Krisztus tanításai egyértelműek. Az akkori hallgatóság pontosan értette és tudta alkalmazni az iránymutatást. Az egyéb apostoli, vagy a tanítványok által írt levelek bezavartak, mivel saját gondolatokat és következtetéseket is beleszőttek mondandójukba. Ha kizárólag csak Krisztus tanításain /evangéliumok/ alapulva, tudott valaki Krisztus követő lenni, akkor biztos, hogy szükséges keresztényi mivoltunkhoz a többi írás? Ha Jézus közvetlen tanítványainak nem volt szüksége e kiegészítő, magyarázó levelekre, mondjuk Páltól, akkor nekünk kellenek, hogy hű keresztények legyünk?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.01.06. 20:42:06

@Egonymus: hát van elgondolkodtató a kommentedben. De akkor a leveleket ne is olvassuk?

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2014.01.06. 21:43:56

@sefatias: Nem gondolom, hogy mellőzni kellene a levelek tanulmányozását. Azt mindenesetre fontosnak tartom, hogy csak a krisztusi tanításokra utaló gondolatok és következtetések az elfogadhatóak, mivel Krisztus követőiről, mint keresztényekről beszélünk. Pál apostol helyi szükségleteket elégített ki, amikor értelmezte, vagy kiegészítette Jézus tanításait. Levelei nem véletlenül vannak akkori gyülekezeteknek címezve. Krisztus meghagyta a szabad akarat működését. Rábízta a hallgatóira, hogy mit tesznek, amikor tanította őket. Erre sok bizonyítékot lehetne felemlíteni. Pál apostol szabályokat állított fel és ezzel behatárolta az akkori keresztények mozgásterét. Amíg János apostol leírt üzenete a hét gyülekezetnek általánosan szólhat napjaink gyülekezeteinek, és Krisztus követőinek, úgy Pál apostol egyes gyülekezeteknek címzett levelei konkrét címzettekhez jutottak el. Hiba lenne mindent az ihletettség köntösébe burkolni. Ha Krisztus fontosnak tartott egy isteni gondolatot, biztosak lehetünk benne, hogy nem hallgatta el. Tudta, hogy amit tanít, annak elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy valaki istenfélő keresztény lehessen.

káposztafej 2014.01.06. 23:09:21

Sefatias!
"Ezeken a fórumokon teológusok neveit
többször lehet olvasni,mint Krisztusét.
A könyveikre gondolataikra,többször
hivatkoznak,mint a Bibliára.Közben az
egészet belecsomagolják a Sola Script-
urába."-nagyon pontos meghatározása ez
a ker.elitizmusnak.Jézus korának a vall-
ási(és nem csak vallási) elitje voltak a
farizeusok.Ma olvastam róluk ezt a gond-
olatot Hamvas Bélától:"A farizeizmus
nem szimpla képmutatás,...intakt,magas-
rendű embernek tüntetem fel magam,aki
humánus értékek megvalósítását tartja
fontosnak,holott kizárólag világi gyar-
apodásra törekszem és a morális maga-
tartást fedezéknek használom."A farize-
usok nem vesztek ki,a farizeizmus igen-
csak létező valami,ott van minen egyház
és felekezet "elit"-jében.Nemcsak fóru-
mokon,de blogokon is találkozunk egyre
többet az elitizmus ezzel a fajtájával.
Szerintem az elitizmus mint olyan szoros
kapcsolatban van a dominanciával.Érezte-
tem veled,hogy feletted domináns vagyok
ezért és ezért...Az egész poszttal tel-
jesen azonosulni tudok,különösen az ut-
olsó két bekezdéssel.Magamon is gyakran
észreveszem ezt a hajlamot :(
Rendkívül időszerű dologra tapintottál
rá és remélem,hogy egy építő együttgon-
dolkodás talán vita kitűnő alapja leh-
et :)"Életíze" van az írásaidnak!
Shalom!

Nazo · http://literaty-nazo.blogspot.com/ 2014.01.07. 00:17:04

Jó cikk volt Sefa! Szerintem helytállóak a gondolatok.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.01.07. 07:56:19

@Egonymus: na így már teljesen egyet tudok veled érteni. Szerintem is figyelembe kell venni azokat a körülményeket, amelyek azokban a gyülekezetekben uralkodtak ahová az újszövetségi leveleket címezték, és nemfeltétlenül kell azokat a tanácsokat minden egyes gyülekezetre ráerőltetni. Ez pont az a téma, amely egyértelműen mutatja a képzett teológusok szükségességét,hiszen ők tudnak segíteni abban, hogy jobban lássuk a 2000 évvel ezelőtt élt emberek körülményeit. Ők tudják felhívnia figyelmünket arra, hogy a történelem milyen módon tud nekünk segíteni

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.01.07. 08:06:33

@káposztafej: Szia Árpád!

Sosem voltam híve a perfekcionizmusnak. Teljesen egyetértek Sytka legújabb posztjával. Nem kell, és nem is szabad a tökéletes gyülekezetet keresni, mert az a gyülekezet csak tökéletes emberekből állhat, és olyan nincs. Jakab 3:2. Én még tanúként is úgy gondoltam, hogy a problémákat nem megszüntetni kell, mert az lehetetlen, hanem kezelni, esetleg felhasználni. Számomra a büszkeség, az irigység, a nagyravágyás és más hasonló tulajdonságok nem a kereszténységből való kizárást jelentik, hanem az egyszerű embert. Vajon hány éven keresztül szenvedtek ezektől a tulajdonságoktól az apostolok? állandóan azon veszekedtek, hogy melyikük a nagyobb, jobb helyet szerettek volna az Isten országában mint a többiek, stb. Még Jézus halála előtt is ezen veszekedtek. Egyértelmű számomra, hogy az elitizmussal volt gondjuk. Irigyek, nagyravágyók és büszkék voltak. Jézus mégsem rekesztette ki őket. Még Judást sem, pedig tudta, hogy lop a pénzükből. Ezeket kezelni kell ,méghozzá türelemmel.türelmesnek kell lennünk egymáshoz is, meg magunkhoz is. A problémákat pedig fel kell használnunk

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.01.07. 08:27:33

@káposztafej: Még hozzátenném, hogy én nem vagyok egy kiegyensúlyozott ember. Forrófejű vagyok, aki a legtöbb esetben abból tanul, ha jól beverte a fejét. Vannak itt páran az olvasók közül, akik évek, évtizedek óta ismernek, tudják, hogy ilyen vagyok. És ehhez még hozzájön az, hogy elég vastag bőr van a képemen, úgyhogy nem szégyellem a saját hibáimat, bűneimet is kiteregetni, ha az tanulságos. Pár ilyet már írtam itt. Nem hiszem, hogy valaki attól lesz jó keresztény, ha takargatja a hibáit, vagy pedig alázatosan elismeri hogy ő is bűnös, de amikor rátapintanak a gyengéjére, akkor felháborodva kikel magából. Hibáink vannak, És meggyőződésem, hogy Isten a hibáinkkal együtt szeret bennünket. Meg kell próbálnunk ezt nekünk is

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.01.07. 08:29:39

@Nazo: Köszönöm :) Te is azok közé tartozol, akikre nagyon felnézek. Ha legközelebb Járok felétek, összehozhatnánk egy randit. Egyébként nagyon csendben vagy mostanában. Csak nincs valami baj?

Nazo · http://literaty-nazo.blogspot.com/ 2014.01.07. 11:29:20

Benne vagyok, ha erre jársz szóljál!
Nincs baj, csak máshová kerültek az energiáim, mint a blogírás, no meg meg számos oka van a csendnek. Lehet hogy ez változni fog. Egyébként ép most született egy post.
literaty-nazo.blogspot.hu/2014/01/nem-ertjuk-egymast.html

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.01.07. 11:49:18

@Nazo: na majd otthonról kommentelek. a laptopomon firefox van, és valami rossz beállítás miatt nem tudok kommentelni a blogspoton

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2014.01.07. 15:05:26

@sefatias: "És mivel én az egyszeri ember nyelvén, az egyszeri ember problémáiról szoktam írni, úgy gondolom, hogy ezzel közelebb vagyok az evangéliumhoz, mivel az is egyszerű nyelven lett leírva az egyszerű embereknek, az ő problémáikról. És már bele is estem az elitizmus egyik csapdájába."

Aki sokat és nem teljesen eredménytelenül foglalkozik valamivel, az előbb-utóbb beleesik az általad elitizmusnak nevezett csapdába, legyen bár egyszerű matektanár vagy bonyolult zongorista.

Szeretnék javasolni egy célszerű elitségértelmezést. Jó értelembe vett elitista az, aki abban hisz, hogy érdemes komoly energiát fektetni egy adott szakterületbe (akár az élettudományba), mert annak hozzáadott értéke van. Az ilyen elitista nem fog téged kizárni semmiből, minden tudása és képessége megszerezhető, ha te is jelentős energiát fektetsz be - ebben még segítségedre is van. A matematikai elithez hasonlóan a pozitív elit gondolkodásának eredményei is ellenőrizhetők, rekonstruálhatók.

A negatív elitista úgy véli, hogy neked erre nincs esélyed, mert nem vagy képes rá, rossz helyre születtél, stb., és eleve föléd helyezi magát. Ez az elitizmus helytelen, elsősorban a benne szenvedőnek árt, bár a lenézetteket is felzaklatja.

A ma elitnek nevezettek kb. fele-fele arányban tartoznak az egyik vagy a másik kategóriába.

Teljesen érvényes az általad leírt személyiségparadoxon: ha okosabbnak vélem magam, akkor nagyképű vagyok, és ha ez ellen kitalálom, hogy azért sem fogom magam okosabbnak érezni, mert ez így helyesebb, mint okosabbnak érezni magam, akkor még mindig nagyképű vagyok. Ciki. A személyiségparadoxonoknak nincs stabil feloldásuk. Buddha módszere: ne görcsölj se okosságért, se szerénységért, egyszerűen csak légy. Jézusé: tégy másokért, és megéled a szerénységet.

káposztafej 2014.01.07. 15:24:54

Szia Seftias!
Hát igen,már a tanítványok is rangkórság
tól szenvedtek.És ez a jelenség,anomália
a mai napig végig kiséri a kereszténység
et sok kárt okozva.A rivalizálás(amely)
egyik kísérő eleme az elitizmusnak már
a korai keresztyánségben is jelen volt.
Enyhe rivalizálást érzek pl.Pál és Apol-
lós között(vö.1Kor.3.és 4.rész).A sorok
között érezhető,hogy tanítása módját
Pál nem fogadta fenntartás nélkül,de
azért testvérnek nevezte.Apollós Páltól
függetlenöl is dolgozott(1Kor.16,12 és
Ap.csel 19,1a).Szerintem Pál apostol
összes munkatársa közül Apollós kimagas-
lik.Mondhatjuk,hogy ők ketten az akkori
elit képviselői abból a szempontból,hogy
iskolázottság és műveltség szempontjából
szinte azonos szinten voltak.Ez mellett
Apollós kiváló szónok volt(Pál nem)és
lehet,hogy ez egy kicsit feszélyezte
Pált.De Pál apostol volt míg Apollós-
minden erénye ellenére csak"főmunkatárs"
Lehet,hogy ez is vezethette Pált amikor
arról ír,hogy Isten szemében ki az elit
ki az igazán fontos:1Kor.1,26-29!!!
Pál és Apollós páldáját azért hoztam fel
mert ők ketten valóban az akkori zsidó
elit képviselői voltak.Az apostolok és
a tanítványok nagy része egyszerű ember
volt-de ők ketten kimagslottak.Pál meg-
bízott Apollósban,ha engedte,hogy telje-
sen önállóan dolgozzon Korintusban,míg
a fiatal Timóteusnak segítőket keres(vö.
1Kor.16,1o-12).Szükség van tanult ember-
ekre,sőt egyre jobban szükség van rájuk.
Ha az eltizmussal foglalkozunk akkor na-
gyon vigyáznunk kell,hogy ne essünk az
antiintellektualizmus csapdájába.Régen
ebbe a csapdába esett sok kis felekezet.
Féltek a tanult emberektől.Kezdetben
kevés tanult ember volt(most a baptist-
ákról beszélek,mert az vagyok), a nyáj
főleg egyszerű munkás és paraszt emberb-
ől állt.Azonban az akkori kevés tanult
és művelt ember sokat adott a mozgalom-
nak.Szárnyalt is a misszió!A tanult és
művelt embereket az ALÁZAT jellemezte:
nem nézték le az egyszerű hívőket,inkább
értéket láttak bennük.Paradoxon:ma nagy-
on sok a tanult és művelt koponya,a mis-
sszió viszont pang.A tudás nagon fontos
de kell mellé még egy-két fontos dolog.
Sytka cikkét én is olvastam és a diagn-
ózisa jó.Valakinek azonban a terápiát
is meg kell adnia.Amit a hibákról írtál
abban egyetértek veled:hasonló cipőben
járunk.További jó blogolást! :)
Shalom

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2014.01.07. 16:02:37

@káposztafej: "Hát igen,már a tanítványok is rangkórságtól szenvedtek. És ez a jelenség, anomália a mai napig végig kiséri a kereszténységet sok kárt okozva."

Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a csimpánzoknál épp úgy kísért a rangkórság (alfa hímség/nősténység), mint nálunk, ezért valószínű, hogy majomszerű ősünktől örököltük. A kereszt(y)én(y)ek példásan igyekeznek ellene tenni, és bár lényegesen alacsonyabb a körükben az emberiség átlágánál, nem nulla. Én úgy látom, hogy ennél kevésbé rangkórosnak lenni veszélyes, mert teljesen átadja az irányítást azoknak, akik kéjelegnek a rangban, és eszük ágában sincs kereszt(y)énn(y)é válni.

Ha homogén (egynemű) közegben élnénk, akkor kereszt(y)én(y)ként igyekezhetnénk a lehető legszerényebbnek lenni. Heterogén (vegyes) közegben élve viszont a szerénységnek van egy optimuma, amely alá nem célszerű menni, mert az érdekfeladással jár. Ezt az optimumot kellene megtalálnunk, álláspontom szerint a mainál nem szerényebb, hanem éppen hogy határozottabb fellépéssel. Egy globális vallás definíció szerint heterogén környezetben létezik, kénytelen a többiek stílusához alkalmazkodni, e konkrét esetben tudatos "szerénytelenséggel".

káposztafej 2014.01.07. 17:35:28

@Vértes László: Nem értek egyet.Az analó
gia számomra nem fogadható el.Az egész
hozzászólást nem tudom értelmezni,külön-
ösen a második részét.Ez igazén egy elit
ista hsz volt.Megkérném ha lehet,ezt a
fenti eszmefuttatást leírná érthető magy
ar nyelven amelyet ilyen korlátolt pofák
is megértik mint én.Addig az Ön hsz-a a
számomra érthetetlen marad.Ez itt egy
valamilyen etológiai-filozófia-pszicholó
gia iromány.Én egészen másról írtam,azt
hiszem mi ketten teljesen elbeszélünk
egymás mellett,két külön világot képvis-
elünk.Ha pedig hülyét akar csinálni
belőlem:tessék nyugodtan,lehet,hogy az
vagyok és valóban egy pávián szintjén
vagyok.Vállalom és nem sértődöm meg :)

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2014.01.07. 20:08:10

@Vértes László: "...ezért valószínű, hogy majomszerű ősünktől örököltük."
Ez csak viccnek szántad, ugye?

viccS 2014.01.07. 20:48:00

@Egonymus: Pedig ő nem is viccS.
Én magamon érzem az evolúció fordított menetét. Egyre jobban közelítek a majomhoz, viszont az vigasztal, hogy már sokan leelőztek ebben.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.01.07. 20:48:30

@Egonymus: Szerintem nem annak szánta

Pont ezt említettem meg a posztban

teista evcolúció:
www.gotquestions.org/Magyar/teista-evolucio.html

hozzaszolo.blog.hu/

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.01.07. 20:50:48

@káposztafej: :) Ezt a Lacinál meg kell szokni. Előfordul, hogy egy szót sem lehet érteni belőle, da az is lehet, hogy a kommentje elején rádtámad mert be akarja bizonyítani, hogy nincs igazad, a végén pedig hitelt érdemlően érvel a saját véleménye mellett, ami tök ugyanaz, mint a tied. :DDD

káposztafej 2014.01.07. 23:00:47

@sefatias: hát ha meg kell szokni,akkor meg kell szokni.Nincs mit tenni.Minden blogon vannak olyanok akik el akarják a többieket kápráztatni a kimagasló tudásukkal stb.Csak azt nem veszik észre,hogy az ilyen hsz-al csak önmaguk karikatúrájává válnak.Ledaott itt egy áltudományos szöveget megspékelve szakkifejezésekkel.Nem estem(estünk) hasra.Engem az zavar,hogy tkp.nem reagált arra amit írtam hanem majmokról értekezett.Ennyire azért ne nézzen hülyének mégha én csak egy tecnikus vagyok,ő pedig ki tudja hány diplomával rendelkező agytröszt.Az ilyen okostojások nálam általában kiverik a biztosítékot.Mindenesetre megfogadom a
tanácsodat!Egyébként most ezzel a hsz-al
próbálom ki azt amit szus ajánlott nekem.Nem nézem a négyzet határait hanem csak írom a sorokat.Éppen érdekel,hogy hogyan fog kinézni!
Shalom

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2014.01.07. 23:44:14

@sefatias: Az emberi elméletek végtelenek. Újabb és újabb nézetek látnak napvilágot. Ez is egyfajta elitizmus.
El kellene gondolkodni azon, hogy Jézus miért abban a 'tudatlan' világban járt közöttünk? Azt mondta, hogy nem lennének képesek elhordozni, vagyis megérteni a beszédeit.
-János 16:12-
"Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok."

Miért nem az emberiség eredetéről beszélt? Mert nem volt kérdés, hogy miként történt és megtörtént-e a teremtés.
Miért nem a földi anyagokról beszélt? Tudott volna, hiszen ura volt az anyagnak.
Miért nem az energiamegmaradás törvényét magyarázta el. Mert neki egyértelmű volt, hogy minden anyag energia.

Ezeknél sokkal egyszerűbb dogokról tanított, amik csak egyszerűnek tűnnek.

Űrkorszak, a teljes DNS-lánc, az isteni részecske. De tudjuk-e a másik embert úgy szeretni, mint önmagunkat?
Ha őszintén magunkba nézünk, nem. Senki nem tudja. A legelitebb társaság elsősorban önmagunk vagyunk, önmagunknak. Csak álmodozunk arról, hogy milyen lehet úgy szeretni az embereket, ahogy Jézus szeretett.

Tehát, mi is a kérdés? Teista-evolúció???

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.01.08. 04:48:11

@Egonymus: Számomra nem az. Viszont Lacinak lehet. De ez engem nem zavar

ORION 2014.01.08. 08:16:42

Én Istentől származom nem a majomtól !!!Isten gyermekei vagyunk Jézus testvérei!!!!!!!!!!!!!

ORION 2014.01.08. 08:38:53

A KÉPMÁS VÁLTOZATLAN

Mindig azt tanították nekünk hogy a bűn tönkretette a képmást és az ember elveszítette ezt. Azonban ez nem igaz. Az ember csak a fejében torzult el de belül a szellemében folyamatosan Isten képe és hasonlatossága maradt. A képmás a bűn miatt letakarttá vált, de nem tűnt el. Ádám szemei megvakultak az igazi valójára mint Isten képmása.

Ádám mindig is Jézus előképe volt aki Isten Fia. Ádám is Isten fia volt. Jézus az ELSŐ szülött és az ember a folytatás. Jézus volt a prototípus!

Róma 5:14 – Ádám az eljövendő (Jézus) képe.

Lukács 3:38 - Ez Énós fia volt, ez Sét fia volt, ez Ádám fia volt, ez pedig az ISTEN FIA VOLT.

1 Kor 11:7 - Mert a férfinak nem kell befednie az ő fejét, mivel ő az ISTENNEK KÉPE és DICSŐSÉGE.

Zsoltár 82:6 - Én mondtam: istenek vagytok ti és a Felségesnek FIAI ti MIND!
Apcsel 17:28 - Mert az ő nemzetsége (/genos/leszármazott/utód) is vagyunk.
Efézus 3:15 - Istenről neveztetik (kapja nevét,identitását) minden nemzet, mennyen és földön.

Apcsel 17:29 - Mivelhogy azért az Istennek utódai (genos) vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz….hasonló az ISTENI TERMÉSZET.János 10:34 - Felelt nekik Jézus: Nincs megírva a ti törvényetekben: Én mondtam: istenek vagytok?.....35 vers: ÉS AZ ÍRÁS FEL NEM BONTHATÓ!!! Zsid. 2,11
Mert a megszentelő(JÉZUS KRISZTUS)és a megszenteltek(HíVŐ EMBEREK) egytől valók mindnyájan,(ATYA ISTENTŐL) a mely oknál fogva nem szégyenli őket atyjafiainak hívni, Róm. 8,29
Mert a kiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között. Ján. 15,19
Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ. Ján. 17,14
Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. Ján. 17,22
És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk:

ORION 2014.01.08. 09:06:21

Sátán ma azon dolgozik a világban hogy lepel alatt tartsa az embert hogy soha ne ébredjen föl arra hogy kicsoda Krisztusban.
Róma 5:19 - Mert ami az Isten felől tudható nyilván van BENNÜK; mert az Isten megjelentette nékik. A görögben szabadosan így van: Mert az Isten ismerete bennük van, de Ő le akarja leplezni bennük. Isten MAGÁT akarja leleplezni bennük. Miért? Mert az emberek felcserélték a KÉPMÁST minden más képmásra és ez torzítja el az ember fejét.
Isten nem örök pokoltól váltotta meg az embert valami túlvilági tortúrától hanem abból a Földi pokolból amit a hústesti elme gyakorolt az emberre. Elvesztettük az elménkben és a szívünkben a képmást és felcseréltük, de akik felveszik az Üdvösség Sisakját (ami Krisztus elméje, a szellemi elme, megújult gondolkodás) azok megmenekülnek. Mitől? A haláltól ami a hústesti elme állapota miatt van bennünk. Ébredés van! Ébredjünk fel az eredetünkre! Ébredjünk fel arra amit Jézus elvégzett a kereszten, amiben megmutatta hogy kik vagyunk Őbenne!
A KÉPMÁS HELYREÁLLT BENNED

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2014.01.08. 12:36:21

@káposztafej: "Minden blogon vannak olyanok akik el akarják a többieket kápráztatni a kimagasló tudásukkal stb. Csak azt nem veszik észre,hogy az ilyen hsz-al csak önmaguk karikatúrájává válnak.Ledaott itt egy áltudományos szöveget megspékelve szakkifejezésekkel."

Tényleg vannak ilyenek, de viszonylag ritka köztük, akinek saját blogja is van, mint nekem. Ha nem vélném úgy, hogy használok itt a kommentjeimmel, akkor nem fektetnék bele munkát. Sajnálom, ha nem sikerült átütnöm a mondanivalómmal, semmiféle bántó szándékom nincs, villogni sem akarok.

Jézus követésének azt az útját keresem, ami nem leépíti, hanem működőképessé teszi a kereszténységet, és azt gondolom, hogy nagyjából megtaláltam ezt az utat, igyekszem rajta járni, és másokkal is megosztani.

Röviden és (talán) érthetőbben: ma nem igazán megy jól a kereszténység ügye, szerintem főként az individualizmus és a félreértésből táplálkozó erkölcsi pózok keresése miatt. Jézus egységet és a tanításának értelem szerinti megvalósítását kérte, nem azt, hogy minél többen csináljanak maguknak saját vallást két-három szava alapján, vagy Pál félmondatai alapján, mit sem törődve az összképpel.

Van összkép, elég jól összerakható, nem kell hozzá sok diploma, csak az a meggyőződés, hogy Jézus hatni akart és akar ma is, azt akarja, hogy általunk jobbá váljon a világ, mégpedig nem papíron, saját gyártmányú szabályaink szerint, hanem a gyakorlatban, a valóságban, Jézus szabályai szerint. Semmi olyat nem írtam, ami ellentmondana ennek, épp ellenkezőleg - igyekszem mai gondolkodásúak számára működőképessé tenni az Evangéliumot. Jézus tanítása nem áll ellentétben semmiféle tudományos modellel, sem a lélektannal. A végiggondolt tudás nem veszélyezteti, hanem erősíti a hitet.

Jézus arrogáns ókoriaknak prédikált szerénységet, akik azt nem ismerték. A mai keresztény nem csak ismeri, hanem túl is teljesíti a szerénységet, olyannyira, hogy az már Jézus tanításának az érvényesülését veszélyezteti, mert az übertoleráns keresztény háttérbe szorul, és nem lesz a világ sója. Egyszerre kell talentumot kamatoztatni, és ahhoz mérten szerénynek maradni. A legszerényebb az volt, aki elásta, mégsem kapott érte jutalmat, mert nem képviselte jól az ügyet. Okuljunk ebből, és ne féljünk talpraesettebben munkálkodni az Úr szőlejében.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.01.08. 14:34:39

@káposztafej: Egyébként én is ajánlom a Laci blogját. A kommentjeivel itt szinte sosem értek egyet, de az írásait szeretem.(még ha azokkal sem feltétlenül értek egyet) Az ahogy megközelíti a dolgokat számomra teljesen új képet ad a világról

káposztafej 2014.01.08. 15:21:58

@Vértes László: Ez most számomra teljesen érthető hozzászólás volt!Ha elsőre íly módon írja le,nem reagáltam volna olyan élesen(talán egy kicsit arrogánsan is):(
Érthető,magyar nyelven,szépen megfogalmazva.Ez kell!És ami talán meglepő
:szinte minden sorával egyetértek.Szerintem sem megy jól ma a kereszténység ügye.Több blogon is írtam hsz-t ebben a dologban.Egy érdekes mondat
talán egy kis magyarázatra szorul:igyekszem mai gondolkodásúak számára működőképessé tenni az evangéliumot.Két kérdésem volna:kik azok
a mai gondolkodásúak és mi jellemzi őket?A második:hogyan lehet működőképessé tenni az evangéliumot?Szerintem az ma is működőképes.Ezt a képességét isteni eredete adja számára.Továbbá:ki az az übertoleráns ker.,mi jellemzi és mitől über?Ez a toleráns dolog egyébként is izgat engem.Én pl.sok mindent nem tolerálok a mai ker.-en belül.Ennek hangot is adok hsz-ban különböző blogokon.Nem is örvendek nagy népszerűségnek.
Kedves László!
Tetszett ez a válasza.Érthető és világos
volt.Azt hiszem,hogy Ön katolikus és ez
majd megnehezíti a kommunikációnkat,de ha ilyen hangnemet használ akkor majd eljutunk a közös gondolkodás valamilyen szintjére.Valószínűleg sokkal több olyan dolog lesz amiben nem értünk egyet
de ez nem is kell,hogy cél legyen.Számomra fontos,hogy az amit leírunk az érthető és világos legyen minden olvasó számára.Megfogadom Sefaitas tanácsát és megnézem a blogját,biztosan sok hasznos dolgot fogok találni.Mindenkitől lehet tanulni,még a legegyszerűbb embertől,egy művelt és tanult embertől még többet.Végül:elnézést kérek,hogy egy kicsit keményen fogalmaztam a két válaszomban de az első válaszát pofonként értem meg.Én pedig(sajnos)nem vagyok az a másik oldalt is odafordító típus.Nyitott vagyok minden vitára és azt hiszem,hogy a jövőben jól kijövünk majd egymással. :)
Árpád.

káposztafej 2014.01.08. 15:45:47

@sefatias: Köszi a tanácsodat!Így első látásra ez egy amolyan igazi értelmiségi blog.Kellenek az ilyenek is.Még egyszer megnéztem László válaszát.Úgy látom,hogy számára nagyon fontos kifejezés a MŰKÖDŐKÉPES.Két fontos mondatában is megjelenik ez a fogalom.Burkoltan jezi,
hogy valami nem működik.Szerintem sem működik minden jól
ker.-ben,sőt...Nazo blogján kifejtetten egy kicsit ezt a nézetemet.Én egy régi korból visszamaradt kövület vagyok.Harcolok,hogy az értékes és időt álló dolgok továbbra is részei maradjanak az ev.ker.-nek.Egy régi néger spirituálé jut eszembe:"Give me that old time religion"-magyarul talán így lenne:'Adjátok nekem vissza a régi idők hitét vagy a régi hitet,miért:MERT AZ JÓ NEKEM!Egyébként egyre jobb a blogod,jó munkát végzel.Öröm számomra együttműködni Veled :)
Shalom

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2014.01.08. 16:06:35

@káposztafej: "Én pedig(sajnos)nem vagyok az a másik oldalt is odafordító típus."

Ma ez a helyes beszéd, már eleget verték a képünket. Sefához hasonlóan én sem vagyok sértődős, nem magamat képviselem. Köszönöm a nyitottságot, én is azt gondolom, hogy együttműködés lesz ebből.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.01.08. 19:36:59

@Vértes László: @káposztafej: :)

>> "Én pedig(sajnos)nem vagyok az a másik oldalt is odafordító típus."

Ma ez a helyes beszéd, már eleget verték a képünket<<

lájk mindkettőtöknek. :)

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2014.01.08. 23:18:32

@káposztafej: @Vértes László: @sefatias:
Bocsánat, de ez csak három ego találkozása.

"Én pedig(sajnos)nem vagyok az a másik oldalt is odafordító típus.
Ma ez a helyes beszéd, már eleget verték a képünket."

Lukács 6:46
"Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem mívelitek, amiket mondok?"

káposztafej 2014.01.08. 23:43:57

@Egonymus: Bizonyos értelemben igazad van,de mindannyian ego-k, egyének vagyunk.László egy mondata fontos itt a megértésnél:"...már eleget verték a képünket".Én már annyi pofont kaptam ún.testvérektől,annyiszor voltam lábtörlő
és próbáltam(igaz gyakran nem sikerült)odatartanom azt a másik oldalt.
Engedd meg,hogy egy kis történettel illusztráljam ezt a "fordítsd oda'dolgot.Nem tudom,hogy megtörtént-e vagy pedig adoma.Állítólag egyszer az alkalom végén valaki odament a prédikátorhoz és lekevert neki egy hatalmasat.A következő pillanatban a prédikátor lekevert neki egy hatalmasat.Erre a meglepődött ember rákérdezett:a Biblia azt írja,hogy fordítsd oda...A prédikátor válasza az volt:a Biblia azt is tanítja,hogy ne maradjál adós senkinek.Ennyi a sztori.Vigyáznunk kell,hogy Jézus szavait ne magyarázzuk egysíkúan.Szerintem a keresztyén ember nem egy idióta,nem egy bokszzsák akit az és akkor üt meg amikor akar.Ezt a dolgot én nagyon kemény leckék után tanultam meg.Sok ravasz ember akinek valami fogalma van a keresztyénekről ezzel szokott jönni:mivel te keresztyénnek vallod magad,neked ezt meg kell tenned!Hát nem kell mindig megtennem és nem kell állandóan és mindenkinek bizonyítanom,hogy keresztény vagyok.Főleg nem kényszer alatt.Egyébként nem értem,hogy jön ide az idézet a Lk 6,46-ból?Viszont lehet,
hogy Neked van igazad,túl nagy az egóm...Egy ker.ne legyen gerinctelen.
Nagy bölcsesség megtanulni NEM-et mondani!Ezt általában nehéz leckék után
tanítja meg az élet.
Shalom :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.01.09. 07:08:18

@Vértes László: @káposztafej: @Egonymus: Én igazán örülnék, ha ezt a témát kifejtenénk. Szerintem megérne pár kommentet. Ha van kedvetek hozzá, akkor ugorjatok át erre a posztomra:

sefatias.blog.hu/2013/11/25/milyen_egy_kereszteny

Itt pont erről van szó.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2014.01.09. 07:40:16

@Egonymus: Jézus konkrétan a római "megszállók" miatt tanítja a tartsd oda a másik arcodat szabályt. Ezzel szereli le a soviniszta szélsőségeseket. Képzeld el, mit kellene ma mondania Irakban, Szíriában, sőt a muszlim világ egészében, hogy a siíták és a szunniták hagyják végre abba egymás felkoncolását. "Ha ki akarnak herélni, mosolyogj hozzá. Soha ne üss vissza, ellenben mindig tarts magadnál kukás zsákot, hogy a testrészeidet könnyebben össze tudják szedni." Lehet, hogy még ez a tanítás sem lenne elég. Jézus nem azért tanította az erőszakmentességet, hogy arra hivatkozva módszeresen tönkreverjék a követőit, és ellehetetlenítsék a messiáskövetés ügyét.

@sefatias: "Ha van kedvetek hozzá, akkor ugorjatok át erre a posztomra:"

Rendben, ugorjunk át.

Egonymus · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2014.01.09. 09:43:35

@Vértes László: @sefatias: @káposztafej: Kérem, semmiképpen se vegyétek megítélésnek, vagy kioktatásnak az észrevételemet.

Mit akart megtanítani Jézus a Lukács 6:29-el?
"Aki egyik arcodat megüti, fordítsd néki a másikat is; és attól, aki felső ruhádat elveszi, ne vond meg alsó ruhádat se."

Jézus megpróbálta az emberek gondolkodásmódját megváltoztatni, ill. finomítani. Nem volt könnyű dolga, hiszen a szemet-szemért, fogat-fogért gyakorlatot követték a zsidó kortársak. Jézus nagyon egyszerűen tanított, hogy még a legképzetlenebb ember, vagy egy gyermek is megértse a lényeget. Egyszerűen csak azt akarta elérni, hogy az erőszakra ne erőszakkal válaszoljon az ember, mert az csak erőszakot szül.

Néhány példa még a 'finom hangolásra'.

/Máté:18:9/ "És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; jobb néked félszemmel bemenned az életre, hogy nem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére."

/Máté 5:28/ "Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében."

/Máté 26:52/ "Akkor monda néki Jézus: Tedd helyére szablyádat; mert akik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök."

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.01.09. 09:57:47

@Egonymus: semmiféleképp nem vesszük kioktatásnak a véleményedet. Sőt örülök neki.Csupán annyi lenne a kérésem,hogy a fent belinkelt poszt alatt folytassuk a témát,mert oda illik. Nem is bánnám, ha ezt a kommentet egy az egyben átmásolnád oda. Érdemes lenne ezt a témát alaposabban átbeszélni

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2014.01.09. 11:29:07

@Egonymus: "Egyszerűen csak azt akarta elérni, hogy az erőszakra ne erőszakkal válaszoljon az ember, mert az csak erőszakot szül."

Egyetértek, ez meg is valósult Neki köszönhetően. Ma viszont úgy áll a játszma, hogy a szelídségre válaszolnak folyamatos erőszakkal, Jézus ellen. Ez átgondoltabb stratégiai értelmezést kíván. A nov. 25. poszt alatt részletesebben is válaszoltam.

káposztafej 2014.01.09. 16:55:09

@Egonymus: Egyáltalán nem veszem kioktatásnak vagy megítélésnek a nézetedet.Amit leírtál annal legitimitása van.Gondolkodtam,hogy én is igéket használjak fel a válaszomnál de elálltam ettől(habár mi szeretjük kihangsúlyozni a "szelíd"Jézust a "szigorú"Jézussal szemben,mert van Urunknak kemény beszéde és volt amikor radikális tetteket hajtott végre)egyszóval kialakult egy sztereotípiánk Jézusról és ez gyakran megtéveszt.E helyett teljesen más oldalról közelítem meg a kérdést.Valamikor régen néztem egy western filmet.Már nem emlékszem belőle
szinte semmire de egy jelenet még most is az emlékezetemben maradt:a történet a 19.század Amerikájában játszódik amely időszak melegágya volt mindenféle
ker.jellegű mozgalom számára.A jelenetben egy ekhós kocsit látunk amelyet megtámadnak banditák.Az egyik bandita lerántja a kocsivezető lányát és meg akarja erőszakolni.Az apa aki a kocsivezető némán és szótlanul szemléli ahogy az az elvetemült meggyalázza a lányát mert ő egy olyan irányzat híve amely tagad minden erőszakoskodást.Szerencsére megjelenik egy cowboy aki hatástalanítja a banditákat és megmenti a lányt az erőszaktól.Ő védte meg,nem a passzívan szemlélődő apa aki meg sem kísérelte megvédeni a saját lányát,elvből.Inkább PASSZÍVAN végignézte volna,hogy hogyan teszik tönkre a lányát egy életre.Az
elvei fontsosabbak voltak a lánya becsületénél.Én keresztény létemre tíz körömmel védtem volna a lányomat.Lehet,hogy a példa egy kicsit béna,de van amikor nem lehet a dolgokat passzívan csak nézni.Néha,sőt gyakran "bepiszkolódunk".Ez az élettel jár.Megfogadom Sefatias tanácsát és annál a posztnál folytatom mert valóban érdemes körüljárni a témát!
Shalom :)

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2014.11.01. 13:49:02

Már régóta gondolkodom ezen a témán, s megérne egy nagyobb misét....
Az elitizmus ugyanis kétélű kard, nemcsak más felekezetekkel vagy vallásközösségekkel szemben nyilvánul meg az adott "elitista "gyülekezet irányából, ...de a tagok mivel " elitistáknak"-kiválasztottaknak tartják magukat,különbnek mindenki mástól,hogy ezt életmódjukká,gondolkodámódjukká teszik,végeredményben cselekedeteikben való megnyilvánulásban éri el csúcspontját..így ez kikerülhetetlenül-törvényszerűen a saját gyülekezetükben is megnyilvánul.Jaj annak aki a gyülekezeten bévül nem tartozik az "ELIT" alakulathoz, az fekete bárány...megvetik szó szerint, lenézik, nem szellemi ember....s itt vág vissza a kard másik éle .....s e szemszögből nem elhanyagolható a romák szerepe ezen "ELIT" tevékenységben a gyülekeztetben ???