"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

A Biblia nem elég - A hagyományok

2013/11/28. - írta: sefatias

A Római Katolikus egyház mindig is elismerte, hogy az ihletett Szent Iratok mellett szükség van még, a hívek, és az egyház érdekében, másra is. Ők a hagyományt tekintik fontosnak, és emellett érvelnek. Hogy milyen érveik vannak a protestáns Sola Scriptura ellen, azt  most megosztom veletek. Érdemes elgondolkodni ezeken az érveken. A cikket egy az egyben másoltam át a Depositum katolikus hitvédelmi oldalról. Érdemes ott körülnézni.

Most jöjjenek az érveik.

A Sola Scriptura gyors cáfolata tíz lépésben

írta: Dave Armstrong

 

1. A Sola Scriptura elvét nem tanítja a Biblia

A katolikusok egyetértenek a protestánsokkal abban, hogy a Szentírás az „igazság normája” - méghozzá a legkiválóbbja -, csak nem abban az értelemben, hogy ez kizárná a hiteles apostoli Hagyomány és az Egyház kötelező tekintélyét. A Biblia ilyesmit nem tanít. A katolikusok azt fogadják el, hogy a Szentírás materiálisan elégséges. Más szavakkal, az a nézetünk, hogy minden igaz tanítás megtalálható a Bibliában, ha máshogy nem is, de burkoltan és közvetve, amit ki lehet belőle következtetni. Azonban nincs olyan bibliai szöveg, amely azt tanítaná, hogy az Egyháztól és az apostoli Hagyománytól függetlenül lenne a Szentírás a keresztények hivatalos tekintélye, vagy hitszabálya (formális elégségesség). A Sola Scripturát még csak az implicit részekből sem lehet kikövetkeztetni. A protestánsok persze megpróbálják ezt, de én – minden tiszteletem mellett – azt gondolom, hogy ez az erőfeszítés eleve kudarcra van ítélve. Legalábbis én még sohase láttam, hogy ez bárkinek is sikerült volna, pedig a megtérésem után eltelt 13 évben nagyon-nagyon sokszor vitatkoztam erről a kérdésről a protestánsokkal.

 

2. „Isten szava"

Az „ige” (szó) a Szentírásban elég gyakran utal a próféták vagy az apostolok igehirdető, szóbeli tanítására. A próféták Isten szavát hirdették, arra való tekintet nélkül, hogy kijelentéseiket később feljegyezték-e a leírt Szentírásban, vagy nem. Így pl. Jeremiásnál ezt olvassuk:

”… huszonhárom esztendő óta intézi hozzám szavait az Úr, és én szünet nélkül beszéltem nektek… De ti nem hallgattatok rám… Ezért ezt mondja a Seregek Ura: Mivel nem hallgattatok szavamra…” (Jer 25,3. 7-8)

Isten szavai, avagy az Úr szavai voltak ezek, attól függetlenül, hogy írásba foglalták-e vagy sem, bekerült-e a kanonizált Szentírásba vagy sem. Azonos tekintéllyel bírt a leírt és az írásba soha nem redukált kinyilatkoztatás. Ez az apostoli igehirdetésére is igaz volt. Amikor az „Isten szava” vagy az „úr szava” kifejezést használja az Apostolok Cselekedetei, vagy akármelyik levél, akkor szinte mindig szóbeli igehirdetésre utal, és nem az írásokra. Például:

”… amikor az Isten szavát hallottátok tőlünk, nem úgy fogtátok fel, mint emberi tanítást, hanem mint az Isten szavát, ahogy valóban az is…” (1Tessz 2,13)

Ha összehasonlítjuk ezt a szakaszt egy másikkal, amelyet ugyanehhez az egyházhoz írtak, akkor kitűnik, hogy Pál a hagyományt és Isten szavát szinonimaként használja:

”… kerüljetek minden olyan testvért, aki kifogásolható módon él, és nem ragaszkodik a tőlünk kapott hagyományhoz.” (2Tessz 3,6)

 

3. A Hagyomány szó nem pejoratív értelmű

A protestánsok gyakran idézik azokat a verseket, amelyek az emberek erkölcstelen hagyományait helytelenítik (pl. Mt 15,2-6; Mk 7,8-13; Kol 2,8). Természetesen a katolikusok ezekkel a rosszallásokkal egyetértenek. Csakhogy ez nem a teljes igazság. Az igaz, apostoli hagyományokat viszont határozottan helyeslik. Ezek a hagyományok teljesen összhangban vannak és megegyeznek a Szentírással. Ebben az értelemben a Szentírás a Hagyomány „döntőbírója”, de nem abban az értelemben, hogy a Szentírás kizárja az összes kötelező Hagyomány, illetve az Egyház tekintélyét. Itt van néhány ide vonatkozó vers:

1 Kor 11,2
Dicsérlek titeket, hogy mindenben megemlékeztek rólam, és megtartjátok a hagyományokat, úgy, ahogy átadtam nektek. (KNV)

2Tessz 2,15
… ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok.

2Tim 1,13-14
Eszményed az a tanítás legyen, amelyet Krisztus Jézus hitében és szeretetében tőlem hallottál. Őrizd meg a rád bízott kincset a Szentlélek erejével, aki bennünk lakik.

2Tim 2,2
s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.

Júd 1,3
… harcoljatok a hitért, amelyet egyszer s mindenkorra átadtak a szenteknek.

[vö. ApCsel 2,42, amely az „apostolok tanításáról” beszél]

 

4. Jézus és Pál a Biblián kívüli szóbeli és írott hagyományokat is elfogadta

A protestánsok, védve a sola Scripturát, azt fogják bizonygatni, hogy Jézus és Pál az Ószövetség tekintélyét alkalmazták. Ez igaz, viszont ők más tekintélyhez is folyamodtak, amelyek kívül vanna a leírt kinyilatkoztatáson. Például:

A. Mt 2,23: Azt a hivatkozást, hogy „Názáretinek fogják hívni” nem találjuk meg az Ószövetségben, mégis ezt „a próféták mondták”. Tehát egy prófécia, amelyet „Isten szavának” tartottak, szóbeli úton lett átadva, és nem a Szentírásban.

B. Mt 23,2-3: Jézus azt tanítja, hogy az írástudóknak és a farizeusoknak van egy törvényes és kötelező érvényű tekintélyük „Mózes székére” alapítva, ám ez a kifejezés (vagy fogalom) sehol nem található meg az Ószövetségben. Ezt az (eredetileg szóbeli) Misnában találjuk meg, amely a Mózestől kiinduló „tanítói utódlás” rendjét tanítja.

és még két példa Pál apostoltól:

C. Az 1Kor 10,4-ben Pál egy sziklára utal, amelyet a zsidók „követtek” a Sinai pusztaságban. Az Ószövetség a kapcsolódó részekben, ahol Mózes ráüt egy sziklára, hogy vizet fakasszon (Kiv 17,1-7; Szám 20,2-13) nem mond semmit erről a csodálatos vonulásról, viszont a rabbinikus hagyomány beszél róla.

D. 2Tim 3,8: „Mint ahogy Jannesz és Jambresz ellenszegültek Mózesnek”. Erről a két emberről sem beszél a kapcsolódó ószövetségi szakasz (Kiv 7,8 skk), de egyik másik sem az Ószövetségben.

 

5. A Jeruzsálemi Zsinat

A Jeruzsálemi Zsinaton (ApCsel 15,6-30) megfigyelhetjük, hogy Péter és Jakab milyen tekintéllyel szólnak. Ez a Zsinat egy ellentmondást nem tűrő kijelentést tett (a Szentlélekre hivatkozva), amely az összes keresztényre nézve kötelező volt:

ApCsel 15,28-29
”úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél, annál, hogy tartózkodnotok kell a bálványoknak áldozott eledeltől, a vértől, a fojtott állattól és a paráznaságtól…”

A következő részben arról olvashatunk, hogy Pál, Timóteus és Szilás elutazott, hogy „sorra járják a városokat”, majd ezt mondja a Szentírás:

„lelkükre kötötték, hogy tartsák meg a határozatokat, amelyeket az apostolok és a presbiterek hoztak Jeruzsálemben.” (ApCsel 16,4)

Ez az egyházi tekintély. Egyszerűen kihirdették a rendeletet, mint igaz és kötelező érvényű dolgot – magának a Szentléleknek a hozzájárulásával. Tehát a tévedhetetlenség ajándékának példáját láthatjuk a Bibliában, amelyet a Katolikus Egyház önmagáról állít, amikor zsinatra gyűlik össze.

 

6. Farizeusok, szadduceusok és a szóbeli, Biblián kívüli hagyomány

A kereszténység sok szempontból a zsidóság farizeusi hagyományából származott. A szadduceusok ezzel szemben sokkal „eretnekebbek” voltak: elutasították a leendő feltámadást és a lelket, a túlvilágot, a jutalmat és a büntetést, a démonokat, az angyalokat, és a kiválasztottság tanát. A szadduceusok az akkori kor teológiai liberálisai voltak. Keresztény farizeusokra van utalás az ApCsel 15,5 és a Fil 3,5-ben, de keresztény szadduceusokat nem említ a Biblia. A szadduceusok elutasították az összes tekintéllyel bíró szóbeli tanítást is, és lényegében a sola Scriptura elvében hittek. Tehát sem az (orthodox) ószövetségi zsidókat, sem a korai Egyházat nem a sola Scriptura alapelve irányította. A farizeusok voltak (romlottságuk és túlzásaik ellenére) a zsidó hagyomány főárama, és ezt mind Jézus, mind Pál elismerte.

 

7. Az ószövetségi zsidók nem hittek a Sola Scripturában / Az értelmezés szükségessége

Két példát adunk magából az Ószövetségből:

A. Ezd 7,6.10: Ezdrás, pap és írástudó, a zsidó törvényt magyarázta és tanította Izraelnek, valamint tekintélye kötelező érvényű volt, halálbüntetés, száműzetés, jószágvesztés, de legalábbis börtön büntetésének terhe alatt (vö. Ezd 7,25-26).

B. Neh 8,1-8: Ezdrás felolvassa Mózes Törvényét a népnek Jeruzsálemben (8,3). A 8,7-ben 13 levitát találunk, akik Ezdrásnak segédkeznek, és akik kifejtették a törvényt a népnek. Jóval korábban a leviták gyakorolták ezt a feladatot (2Krón 17,8-9). A Neh 8,8-ban: … olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat.

Tehát az emberek valóban megértették a törvényt (vö. Neh 8,8.12), de nem segítség nélkül – és nem csupán meghallgatás útján. A Biblia hasonlóképpen nem egészen világos önmagában és önmaga által, hanem tanítók támogatását igényli, akik jobban tisztában vannak a bibliai stílusokkal, a héber kifejezésmóddal, a szöveg hátterével, a szövegösszefüggésekkel, az egzegézissel, a kereszthivatkozásokkal, a hermeneutikai alapelvekkel, az eredeti nyelvekkel, stb. Az Ószövetség tehát egy kötelező érvényű Hagyományról, és hivatalos értelmezők szükségéről tanít, úgy, ahogy az Újszövetség is:

C. … Egy etiópiai férfi… kocsiján ülve Izajás prófétát olvasta… Fülöp odasietett, és meghallotta, hogy Izajás prófétát olvassa. Megkérdezte: „érted, amit olvasol?” „Hogyan érthetném - felelte -, ha nincs, aki megmagyarázza nekem?”
(ApCsel 8,27-28)

D. … az írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből.
(2Pét 1,20)

E. … ahogy szeretett testvérünk, Pál írta nektek ajándékul kapott bölcsességébenllip &he; Vannak bennük [Pál leveleiben] nehezen érthető dolgok, ezeket a tanulatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi írást is.
(2Pét 3,15-16)

F. Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik a tanítást, hogy megértsék. Példabeszéd nélkül nem tanított. Mikor tanítványaival magukra maradtak, mindent megmagyarázott nekik.
(Mk 4,33-34)

 

8. 2Tim 3,16-17: a protestánsok „bizonyító idézete”

„A teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (MBT)

Ez a szakasz nem tanít formális elégségességet, amely kizárja a Hagyomány és az Egyház kötelező érvényű, tekintélyi funkcióját. A protestánsok olyan következtetésre jutottak a szövegből, amelyet egyáltalán nem mond. Ha megnézzük a szakasz teljes kontextusát, akkor azt láthatjuk, hogy csak a 2Tim-ben Pál háromszor is utal a szóbeli Hagyományra (2Tim 1,13-14; 2,2; 3,14). És egy analógiát felhasználva, vizsgáljunk meg egy nagyon hasonló szöveget:

„és ő "adott" némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus.” (Ef 4,11-15 - MBT)

Ha a 2Tim 3 a Szentírás egyedüli elégségességét igazolja, akkor hasonló módon az Ef 4 a pásztorok és a tanítók elégségességét igazolja a keresztény tökéletesség megvalósításához. Az Ef 4, 11-15-ben a keresztény hívő felkészül, felépül, és halad az egység, a felnőttkor, Jézus ismerete és Krisztus teljessége felé, és még a doktrinális zűrzavartól is megőrződnek az Egyház tanító funkciója által. Ez a szentek tökéletesedésének sokkal erőteljesebb kifejezése, mint a 2Tim 3, mégsem szokták idézni a Szentírásból.

Tehát, ha a 2Tim-ben kizárunk minden olyan elemet, ami nem szentírási, akkor hasonló módon, logikailag a Szentírást kellene kizárni az Ef-ben. Sokkal ésszerűbb lenne felismerni azt, hogy egy vagy több elem távolléte egy szakaszban még nem jelenti azt, hogy az nincs is ott. Az Egyház és a Szentírás egyformán szükséges és fontos a tanításhoz. És természetesen ez a katolikus nézet.

 

9. Pál mellékesen feltételezi, hogy az általa átadott Hagyomány tévedhetetlen és kötelező érvényű

Ha ezt nem tételezné fel, akkor tanítványainak egy hibás tanításhoz való ragaszkodást parancsolt volna. Ezt írja például:

2Tessz 3,14: Ha valaki nem engedelmeskednék a levélben adott tanításnak, azt jegyezzétek meg, és kerüljétek a társaságát, hogy észre térjen.

Róm 16,17: Kérlek azonban titeket, testvérek, tartsátok szemmel azokat, akik ellentétben a kapott tanítással széthúzást és botrányt okoznak. Kerüljétek őket.

Ő nem azt írja:

... ellentétben a kapott, meglehetősen, javarészt nagymértékben igaz, de nem tévedhetetlen tanítással…

 

10. A sola Scriptura alapvetően egy körbe-körbe járó álláspont

Mindent figyelembe véve a protestánsok, akik a sola Scriptura elvét fogadják el hitszabálynak, a Bibliához szoknak fordulni. Ha megkérdezzük őket, hogy miért épp az ő egyedi, felekezeti tanításuknak higgyünk, és ne egy másiknak, akkor mindegyik azt válaszolja, hogy „a Biblia világosan tanítja”, és emellett arra büszkék, hogy nincs hagyományuk, amely irányítaná a saját értelmezésüket.

Ez azokhoz az emberekhez hasonlít, amikor egy törvényes alkotmányi vitán mindkét fél azt mondja: „mi járunk el az alkotmány szerint, míg ti fiúk nem.” Az Egyesült államok Alkotmánya, csakúgy, mint a Biblia, nem elégséges önmagában és önmaga által, hogy eldöntse a különböző értelmezéseket. Bírók és bíróságok kellenek, és ezek döntései kötelező érvényűek. A Legfelsőbb Bíróság döntéseit nem lehet felülbírálni, hacsak nem egy jövendő Legfelsőbb Bíróság, vagy egy alkotmánymódosítás által. Mindenesetre mindig van egy végső fellebbezés, amely eldönti a dolgot.

Azonban a protestantizmus híján van ennek, mert csak egy logikailag önellentmondásos elvhez és egy könyvhöz tud folyamodni (amelyet mindig embereknek kell értelmezniük). Nyilvánvaló (közismertek a megoszlások a protestantizmusban), hogy egyszerűen az, hogy „a Bibliához fordulok” nem működik. Végső soron a protestáns szisztémában az embernek semmi garanciája, semmi bizonyossága nincs. Ők kölcsönösen csak „a Bibliához fordulni” tudnak, és ha esetleg egy vitatott tanításnak egy újabb doktrinális magyarázatával rukkol elő valaki, akkor legfeljebb hozzáadja a listájához. Az ember vagy azt hiszi, hogy egy igazság van bármely adott teológiai vitában (bármiről is van szó), vagy egy relativista vagy közömbös álláspontot tesz magáévá, miszerint az ellentmondások apróak, vagy miszerint a doktrínák olyan „jelentéktelenek”, hogy a különbségük „nem egy nagy ügy”.

Csakhogy a Biblia nem azt tanítja , hogy a tanítások összes kategóriája „jelentéktelen”, és hogy a keresztények szabadon és vidáman ellentétben állhatnak egymással. A felekezetiséget és a megoszlásokat határozottan elítéli. Az egyetlen konklúzió, amit levonhatunk a Bibliából, az, hogy amit mi „háromlábú széknek” nevezünk: a Biblia, az Egyház és a Hagyomány, szükségesek ahhoz, hogy eljussunk az igazságra. Ha bármelyik lábát kiütöd ennek a háromlábú széknek, akkor az felborul, és szétesik.

 

Címkék: biblia
2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr225665493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bjanek 2013.11.29. 05:20:12

hát sefa ezért mondom mindig, és most újra mondom, veszélyes játék ez a katolikus filozófia, azaz teológiának nevezett vmi.
volt egy tanárom. nem volt egy lángelme, de egyszer meglepően bölcs megállapítást tett. bár sajna nem tudom pontosan idézni, mert több mint 20 éve volt, de a lényege ez: "gyerek figyeljetek oda jól, mert a féligazságok a legveszélyesebbek. ha vmi hazugság az könnyen kiderül, de aminek valós alapjai vannak és majdnem igaz, azt nagyon nehéz észrevenni"

sajnos idő hiányában visszafelé csak az utolsó kettőre reagálnék és csak azért, h ne essen mindenki hasra tőlük.

ad10.
"A Legfelsőbb Bíróság döntéseit nem lehet felülbírálni, hacsak nem egy jövendő Legfelsőbb Bíróság, vagy egy alkotmánymódosítás által. Mindenesetre mindig van egy végső fellebbezés, amely eldönti a dolgot.
Azonban a protestantizmus híján van ennek,..."
az érv helytálló a következtetés nem.
ugyanis a legfelsőbb bíróság Isten és nem a katolikus egyház

"Csakhogy a Biblia nem azt tanítja , hogy a tanítások összes kategóriája „jelentéktelen”, és hogy a keresztények szabadon és vidáman ellentétben állhatnak egymással. A felekezetiséget és a megoszlásokat határozottan elítéli."
itt már az érv helyességében sem vagyok teljesen biztos, h bibliailag megállja-e a helyét, mindenesetre hasonló gondolatokat meglehet fogalmazni belőle, de és ez nagyon de.
nem is úgy jön létre az egység, h aki nem akarja elfogadni, azt kényszerítem, ha még így sem, akkor kinyírom. és nem is úgy, h mindenféle napimádati és termékenységi kultusz cuccot belevegyítek és akkor jó lesz mindenkinek.

ad9.
"Pál mellékesen feltételezi, hogy az általa átadott Hagyomány tévedhetetlen és kötelező érvényű"
itt megint bizonytalan vagyok már a bibliai megalapozottsággal is, de tételezzük fel, h így van.
mutassatok nekem egy Pált a katolikus egyházban

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.29. 08:34:46

@bjanek: Én nem állítom, hogy ez az írás ihletett. Van benne olyan rész, amivel nem értek egyet, és van benne sok olyan amivel igen. Én nem azért raktam ezt ki, mert a katolikus vallást szeretném reklámozni, hanem azért, hogy meg vizsgáljuk az érveiket. Az érvek pedig elgondolkodtatóak.
Egyértelmű, hogy Isten a legfelsőbb bíró, és az is, hogy a katolikus egyház nem rendelkezik egy Pál apostollal. Meg egyik egyház sem.
De az az érvelés, amellyel a Sola Scripturát cáfolja, mindenképpen elgondolkodtató. Hogy ki mihez kezd vele, az pedig már az ő dolga