"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

A Biblia nem elég.

2013/11/22. - írta: sefatias

A Biblia nem elég. A Biblia senkinek sem elég. Az egy más kérdés, hogy van, aki ezt beismeri, és van, aki nem. Például a római katolikus egyház nyíltan vallja, hogy bár a Biblia Isten Szava, ám mégis kell hozzá valami, ami segít eligazodni néhány nagyon fontos kérdésben. Ezért a képzeletbeli fontossági sorrend polcán a szent hagyományokat egy sorba helyezi a Bibliával, és élesen kritizálja azokat, akik ezt nem tartják helyesnek. És joggal. Mert miközben az római katolikus egyházat kritizálják a hagyományok miatti túlzottnak tűnő tiszteletért, mára az őt kritizáló egyházak – például a református - szinte már fuldokolnak a saját hagyományaikban, amelyekhez oly mértékben ragaszkodnak (azt el nem ismerve), hogy egyre többen rebesgetik a református egyház végét.

De nem csak a református egyházról van szó. A protestáns vallásgyakorlat a saját erősségének túlhangsúlyozása miatt omlik atomjaira, forgácsolódik szét ezernyi apró darabra, megalkotva ezzel az egyházak sokszínűségét, amelyek egyik véglettől a másikig képviselnek ezerféle teológiai nézetet. Ez még önmagában nem lenne baj, de ahelyett, hogy ezek a kisegyházak békésen megélnének egymás mellett, a legtöbb esetben kizárják a többi egyházat és azok tagjait az üdvösségből, mert meg vannak győződve a saját helyes látásmódjukról, ami automatikusan azt jelenti, hogy a másiké nem lehet helyes, és ezért elitélendő.

A Biblia nem elég. Még akkor sem, ha az életünket is feláldoznánk a Sola Scripturáért.  A római katolicizmus ezt már régóta vallja. A protestantizmus pedig régóta támadja ezt a nézetet. A katolikus egyház elismeri és vallja az egyházatyák írásainak fontosságát. A katolikus dogmatika tartalmazza azon ókori, középkori teológusok, keresztény filozófusok nézeteit, akik valamilyen új oldalról közelítették meg a kereszténységet és Istent. A protestáns egyházak ezt sok esetben mélyen elvetik, ám észre sem veszik, hogy rengeteg protestáns teológus írásait ugyanolyan szentnek tekintik, mint a katolikus az sajátjait. Tehát akaratlanul elismerik, hogy a Biblia nem elég. Ma sok protestáns hívő ugyanúgy üdvkérdésnek tekinti néhány protestáns gondolkodó nézőpontjának az elfogadását, mint a katolikus egyház a saját egyházatyáinak.

Azokról is szót kell ejtenem, akik nemcsak beszélnek a Sola Scripturáról, hanem valóban alkalmazzák is. Bár kevesen, de vannak ilyenek. Ám ezekre a gyülekezetekre, hívekre, sok esetben a szándékos vakság jellemző. Nem hajlandóak semmit elfogadni. Mélyen elvetik a filozófiát, a dogmatikát, és élesen kritizálják a tudomány felvetéseit. Ezek az emberek olyanok, mint a lovak, akik csakis akkor tudják elérni a céljukat, ha előre néznek, és ezért egy szemellenzőt használnak, hogy nehogy bármi is elterelje a figyelmüket a végső célról, a Szentírásról.  Nem hajlandóak semmilyen kompromisszumra, nem hajlandóak szembe nézni olyan kérdésekkel, amelyekre a Biblia nem tér ki. Ha valaki mégis feltesz egy kérdést, ami zavarja, azt már a hit gyengeségének tekintik, mivel nem hiszi, hogy Isten minden problémát megold anélkül, hogy tudnunk kéne a választ a kérdéseinkre. Fel sem merül bennük a gondolkodás, a válaszkeresés lehetősége. Ha valaki mégis megteszi, azt hitehagyásnak tekintik.

Ezzel az egésszel semmi bajom nem lenne, ha nézetkülönbségekből nem csinálnának üdvkérdést. Ha a hívők nem egymás értelmi képességeit, illetve Isten előtti helyeselt állapotát vonnák kétségbe azért, mert más egyház érveinek rendelték alá a gondolkodásukat. Ha vallásgyakorlás nem egymás torkának eséséből, szidásából, lenézéséből, ítélgetéséből állna.

Jelen pillanatban úgy látom, hogy a kereszténység szétszakadt néhány főbb csoportra. Nem az a szándékom, hogy ezeket azonosítsam, és egymással összehasonlítsam. teljesen meddő vállalkozás, és nem is igazán vagyok rá képesített. Inkább arra szeretnék kitérni, hogy mi lehet az oka ennek a kibékíthetetlennek tűnő ellentétnek az egyházak, és a hívek között.

A kereszténység nem csupán különböző felekezetekre bomlott szét. A gond ennél sokkal mélyebben van. Nem csupán az a baj, hogy Luther nem jött ki a pápával, vagy Kálvin Szervéttel. Ezek a nézetkülönbségek nem személyes konfliktusok hatására alakultak ki.  Bár néhány egyházszakadásban a személyes konfliktus is szerepet játszik, ilyenkor a két új csoport nem helyezkedik új teológiai alapokra, hanem külön folytatják azt, amit együtt elkezdtek. Az alapvető probléma szerintem az, hogy a főbb keresztény irányzatok teljesen más rendszerben közelítik meg a Bibliát. Ezek a rendszerek nem kompatibilisek egymással. A céljuk ugyan hasonló, de a program, amely őket vezérli, teljesen más elvek alapján működik. Nem rosszabb elveken, csak más elveken.  Bár egy összehasonlításban bizonyos területeken az egyik erősebbnek, jobbnak tűnhet, más területeken a másik kerekedhet felül. Szerintem ugyanis nem az a kérdés, hogy melyik rendszer jobb, melyik űbereli a másikat, hanem az a lényeges pont, hogy a felhasználó mire szeretné alkalmazni a rendszert, és a saját alkalmazási területén, melyik rendszer megfelelőbb. Ez pedig sok tényezőtől függhet, de minden esetben szubjektív.  

A vallások elfelejtették, hogy mi a szerepük. Nem az a dolguk, hogy Isten helyett megmondják, hogy mi a helyes, és mi nem, hanem az, hogy lehetőséget biztosítsanak az egyén szellemi fejlődésének. A gyülekezetnek nem az iskola szerepét kellene betöltenie, ahol megmondják, hogy mit kell kötelezően megtanulnia, hanem egy olyan közösségnek kellene lennie, ahol az ember és Isten kapcsolatát erősítik, az ember és a vallás kapcsolata helyett. Az újszövetség meg sem említ más közvetítőt Isten és emberek között, csak Krisztust. Sőt az újszövetség egyik legfontosabb része ez: „Nem tanítja többé ki-ki a testvérét, így szólva: Ismerjétek meg az Urat, mert mindnyájan ismerni fognak engem”(Jeremiás 31:34; Zsidók 8:11). A vallások létrehozták a saját rendszerbe foglalt hitnézeteiket, elnevezték dogmatikának, és ezek után kötelező tantárgyként tanítják a híveknek. Bár én nem vagyok a dogmatika ellen, és szívesen olvasom, mégis ezt látom minden vallással kapcsolatos probléma gyökerének. A különböző egyházak dogmatikái, különböző elveken működő rendszereket hoztak létre, amelyek nem kompatibilisek egymással, és nem fut rajtuk a másik rendszerre készített szoftver. Ezért amikor két különböző rendszerben tanított keresztény beszélget egymással, akkor gyakran az ’ERROR” a legtöbbször előbukkanó szó, ami miatt gyakran a „TERROR” lesz a következmény.

Mindez hogyan alakulhatott ki? Szerintem egyetlen magyarázat van erre. A Biblia nem elég. Senkinek sem elég. És ezt kihasználva a vallások akarva akaratlanul megpróbálják betölteni azt a szerepet, amit az ember, a Biblia mellé még igényel. Ebben az sem mellékes, hogy az emberekben olyan nagy a vágy a Biblia melletti rész kitöltésére, hogy rengeteg pénzt képesek áldozni rá. És ez bizony jó üzlet. Nem egy egyház, teológus gazdagodott már meg ezen.

Régebben én is úgy gondoltam, hogy a Biblia önmagában tökéletes, és teljesen kielégítő. Észre sem vettem, hogy ahhoz, hogy ez igaznak bizonyuljon, el kellett magamban nyomnom az állandóan felszínre törni akaró kérdéseket. Harcolnom kellett önmagam ellen, hogy megfeleljek egy mások által elém állított istenképnek. Aztán ezek a kérdések egyre többen lettek, és egyre agresszívebben keresték maguknak a választ. Mára eljutottam oda, hogy el kellett dobnom mindent, amit addig hittem, és „újra kell telepítenem az operációs rendszeremet". Most ez a telepítés folyik, ami nem tudom meddig fog tartani, de azt hiszem nem lesz vége.

Tehát a Biblia nem elég. De hogy mi kell mellé, abban még csak találgatok, de egyre erősebben érzem, hogy mi is lehet az. Szerintem a következő posztjaimban szép lassan ki fog ez domborodni.

 

106 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr725649041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.23. 15:12:00

@nicku: >>A Biblián kívül emberi gondolatokat lehet csak találni. Szerintem. <<

Ez valóban így van. csak az nem mindegy, hogy kiét.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2013.11.23. 15:25:43

@sefatias: Nem mindegy, az biztos.
Ja,és ha már az operációs rendszer újratelepítéséről is szó esett, nálam is most van folyamatban és nagyon élvezem! Le kellett cserélni azt a megszokottat ami nélkül azt hittem nem is tudok meglenni. De nagyon lassú volt már a "gépem" is, túl sok szemet szedett össze. Hát mindent töröltem rajta. :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.23. 15:28:01

@nicku: Néhány hete ezt írtam egy posztban:"Én egyre erősebben hiszek abban, hogy nem a teológusok évszázadok óta tartó meddő vitái visznek közel minket Istenhez, hanem a saját józan gondolkodásunk, Bibliaolvasásunk, önálló hitünk"

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2013.11.23. 15:31:31

@sefatias: Száz százalékban egyet értek. Ne bonyolítsd akkor a dolgokat.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.23. 15:32:30

@nicku: :) nem bonyolítom. Egyszerűsítem

Rovarölő 2013.11.23. 16:41:12

Amikor a Bibliáról úgy beszélünk,mint ami egyedüli tekintély, akkor nagyon gyorsan rövidre zárjuk a megoldást! Roppantul egyszerű a helyzet, csak a Biblia olvasása, tanulása és értesz mindent!
Megpróbáltam, olvasom és a saját eszemtől értelmezem is, aztán meg is vagyok nyugodva.
Akkor leszek nyugtalan, amikor mások értelmezését is olvasom! Minél több értelmezés, annál nagyobb a káosz!
Miért? Mert sok más értelmezés is, ami rendesen eltér egymástól, ugyan olyan tetszetős, mint a sajátom!
Van tíz betű, amiből szavakat kell kirakni. Hány szó a végeredmény, ugyan abból?
Aki bele esik abba a hibába, mint én is, hogy keresi az egy igazi értelmezést, mint ha az lenne a garancia az Istennel való barátsághoz, az kopog, mint a tiki-taki!
A jelenlegi álláspontom az, hogy a Boblia nem elég magában.
Sajnos a hitelességét is nehéz már szavatolni,mivel csűrik-csavarják évszázadok óta. Az Istenről remélem azt, hogy nem szórakozik velünk úgy, hogy a szaván keresztül ad fel nekünk találós kérdéseket, de az tuti, hogy a sok féle értelmezés nem ok nélkül van!
Egy filmet nézünk meg a moziban és a végén száz féle módon mesélünk róla!
Ki mond igazat? Hááát én!!!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.23. 17:17:06

@Rovarölő: >>Amikor a Bibliáról úgy beszélünk,mint ami egyedüli tekintély, akkor nagyon gyorsan rövidre zárjuk a megoldást! Roppantul egyszerű a helyzet, csak a Biblia olvasása, tanulása és értesz mindent!
Megpróbáltam, olvasom és a saját eszemtől értelmezem is, aztán meg is vagyok nyugodva.
Akkor leszek nyugtalan, amikor mások értelmezését is olvasom!<<

Itt a megoldás!!!!

Rovarölő 2013.11.23. 17:23:47

@sefatias: Hol?
Mások értelmezésén?
Az miért jobb, mint a sajátom?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.23. 17:26:58

@Rovarölő: Nem jobb. pont arra akarok majd kilukadni, hogy semmivel sem jobb. csak más. Az embernek abban kell hinnie, amit magától tanult meg, amit magától értett meg. Az a legnagyobb baj, hogy a keresztények legnagyobb része abban hisz amit MÁS tanult meg, MÁS értett meg. És igy nem az övé a hite, hanam valójában MÁSÉ!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.23. 17:39:36

@Rovarölő: Egy másik blogon ezt írtam erről:

>>figyelembe kell venni azt is, hogy minden ember tudása, ismeretszerzésre adódó lehetősége korlátolt. Tehát bár a Biblia a végső tekintély, az ember nem ismerheti ezt a könyvet pontosan ugyanolyan szinten, mint az összes többi ember. De jó is lenne. Nem lene ennyi acsarkodás. Sajnos nem tiszteljük egymásban az “én”-t, a szubjektumot. Nem vesszük figyelembe, hogy bár ugyanazon az úton haladunk, az idő amit az úton töltöttünk, a sebességünk, a képességeink, és ezer más tényező befolyásolja, hogy milyen tempóban haladunk. Nem lehet mindenki ugyanott, mivel nem is indultunk ugyanonnan, ráadásul a cél nem az, hogy ki ér be elsőnek, hanem az, hogy tökmindegy mikor, de beérjünk<<

Olvasd el: www.teologiablog.hu/okumene-1/

Rovarölő 2013.11.23. 18:03:18

@sefatias: Bár így lenne! Akkor én is bent vagyok a döntőben!
Aki ítél, az Isten, ezért kicsit izgulok.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.23. 18:04:33

@Rovarölő: :) hát szerintem csak annak van oka izgalomra, aki nem őszinte, és rosszindulatu

Rovarölő 2013.11.23. 18:18:15

@sefatias: Az a baj, hogy én rosszindulatú vagyok egyesek felé, mert erre születtem! Rühellem a rovarokat, akikkel szemben rossz vagyok! Spriccelem az összeset, ami tudom, hogy nem feltétlenül jó, de jól esik.

Steam OS 2013.11.23. 19:23:11

@sefatias: "A végső cél nem lehet más, mint az Istennel való baráti kapcsolat" Ez egy nagyon frappáns és mindenre kompatibilis válasz, de azért én szofisztikáltabban, több kérdéssel írtam körül az én meglátásomat.
A Jehova Tanúja létből és berögződésből fakad egy "Mindent meg akarok és meg is tudok magyarázni" attitűd, amit egy hozzád hasonló kutató embernek nem könnyű, nyomtalanul maga mögött hagyni. Istenhez közel kerülni sok úton kell és lehet is egyszerre és nem egymást kizárva a több módszer tekintetében. Az olvasás csak az egyik ezek közül. Úgy tűnik, hogy az alap megközelítés elsőséget feltételez, a "feltétlen megértem és meg is magyarázom amit olvastam" attitűd számára. A türelem is a keresztény erények egyike és miért gondolnánk, hogy abban az időben élünk, amikorra már minden titokról lehullt a lepel? Minden próféciát érteni kell, hiszen annyi könyv és Katolikus dogmatika született már, hogy csak választani kell egy kedvünkre valót. Tényleg ez a megoldás? Mindenki válasszon egyet ami neki bejön és tényleg nem elég a Szent Írás? Vagy bizonygassa Istennek az ájtatosságát azzal, hogy fejből vágja az összes lehetséges magyarázatot és kezdjen vitafórumokat róla az Interneten? A BARÁTSÁG Istennel jó cél és tartalmaz róla némi példát a szentírás, hogy KIK ISTEN BARÁTAI. Megkímélek mindenkit az idézgetéseimtől és a copypastjeimtől, de akit érdekel a két fekete fedőlap közt benne van, mit kell tennünk, hogy ISTEN BARÁTAI lehessünk. Nem vallási magyarázatokra van a dolog kihegyezve ennyit elárulok előre. Sőt olyan emberek is Isten Barátai lehettek, akiknek fogalmuk sem volt, hogy a Biblia megíródik-e egyáltalán, hiszen ő még csak javarészt szóban adta tovább a hit alapjait. (Ábrahám). Szóval még mindig az kérdésem, hogy MIHEZ NEM ELÉG A BIBLIA? Mi a személyes cél, amihez több magyarázatra van szükség? Mert tudom, hogy sok olyan dolog van most is a vallásokban, amihez tényleg nem elég a Biblia...de mi az?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.23. 19:31:43

@Steam OS: Nekem nagyon tetszenek a kommentjeid, de én csak egy szálon tudok beszélgetni. Kicsit nekem bonyolult a fogalmazásod. Ez persze nem a te hibád.

>> Istenhez közel kerülni sok úton kell és lehet is egyszerre és nem egymást kizárva a több módszer tekintetében<<

Egyetértek

>> A türelem is a keresztény erények egyike és miért gondolnánk, hogy abban az időben élünk, amikorra már minden titokról lehullt a lepel?<<

Én úgy gondolom, hogy nem kell mindent tudni. A fent beidézett kommentem pont ezt mondja.

Steam OS 2013.11.23. 19:48:04

@sefatias: Akkor maradjunk az egyetlen általad megfogalmazott szálnál (célnál). Hogyan lehetek Isten barátja? Elég információ van-e a Bibliában, ahhoz, hogy Isten a barátjává fogadjon? Másoktól mennyit várt el és ezeket a személyeket egymáshoz, vagy csakis önmagukhoz hasonlította. Melyik volt az a minimális limit amit mindegyiktől elvárt? Ezek tulajdonságok, vagy ismeretek voltak? Isten a "képességek", vagy a "tulajdonságok" emberét jutalmazta-e az idők folyamán? Én képességekre, ismeretekre, vagy tulajdonságokra, viselkedésre gyúrok? Mik azok amik nálam elsőséget élveznek? Ezek nem bonyolult és nem sok szálon futó kérdések, csak egy egyszerű őszinte tükörbe nézést kérnek az olvasótól és válaszolni is magunknak és Istennek kell...aztán mehetünk a többi bonyolult szálra is tovább :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.23. 19:54:12

@Steam OS: uhh... te aztán feladod a leckét. Szerintem nincs elég információ a Bibliában ahhoz, hogy Isten barátjává válj. Ábrahám Isten barátja volt, pedig nem volt Bibliája.
Nincs minimális limit. Személyes limit van

Steam OS 2013.11.23. 20:17:34

@sefatias: Köszi. Ez is egy vélemény. Ezen kívül meghallgatunk még 7 milliárdot, aztán egyszer megkérdezzük Istent is, ha sikerül. Mégegyszer köszönöm és további szép estét :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.23. 20:18:56

@Steam OS: Igen ez így van. A földön 7 milliárd vélemény van. Azt kellene megtanulnunk, hogy ezt tiszteletben tudjuk tartani

Steam OS 2013.11.23. 20:37:53

@sefatias: Legalább mi 2-en már elkezdtük :)

csaposnak 2013.11.23. 22:21:29

@Steam OS: üdv. mivel a kérdést mindenkinek feltetted, így engedd meg a csaposnak is, hogy közbeszóljon, hogy mihez nem elég a Biblia ? először is, ha csak a lényeget akarta volna leíratni Isten, akkor elég lett volna az is, hogy : legyetek jók, ha tudtok ! de hát ennél sokkal több van a Bibliában ! Arra nem elég a Biblia, szerintem, hogy önmagát megmagyarázza. (ezért van annyi jónak tűnő magyarázat, mely mégis ellentmond egymásnak)

metanoia 2013.11.23. 22:29:44

Madeleine Cinquin/Emmanuelle nővér/ a Sorbonne-on tanult filozófiát. Törökországban, Tunéziában és Egyiptomban tanított irodalmat és filozófiát, 30 éven keresztül.

60 évesen ment Kairó szegény negyedébe, több mint 20 évig dolgozott/szolgált a szeméttelepen ahol se csatorna, se víz nem volt. Ott lakott közöttük, azt ette amit az ott élők.

Ez a művelt hölgy/nővér nem vitt magával semmi mást mint a Bibliát.

Olvastam az élettörténetét, arról az időről amit a nyomornegyedben töltött. Évekig a hatása alatt voltam.

Adakozásból iskolákat, tanműhelyeket, orvosi rendelőket építtetett előbb Kairóban, később a nevét viselő civil szervezet közreműködésével Szudánban, Szenegálban, Libanonban, a Fülöp-szigeteken, Haitin.

Jacques Chirac francia köztársasági elnök becsületrenddel tüntette ki a 93 éves Emmanuelle nővért.

100 éves kora előtt egy hónappal éjjel álmában halt meg.

Steam OS 2013.11.24. 00:18:42

@metanoia: Köszi, nagyon tanulságos történet és nem is kell kommentálni, csak belenézni a tükörbe. Részemről egy földig hajlás a hölgy előtt így online.
@csaposnak: Mit ír a Biblia a magyarázásról? Pál beszél arról, hogy ha valaki nyelveken szól, vagy prófétál legyen aki megmagyarázza, mégis volt eset, hogy Jézus nyílt kérésre is megtagadta a magyarázatot. Vajon miért?

Gondolkodjunk a szerénység és az alázat oldaláról. Odaállnál Isten elé és az arcába vágnád személyesen is, hogy amit írt az kevés és ne szórakozzon ilyen rébuszokban veled, mert van itt néhány nagyeszű tudós, aki jobban magyarázza, mint ahogyan ő tökéletlenül, kacifántosan és alig érthetően leíratta? És majd te a sok jobbnál jobb magyarázat közül kiválasztod a neked tetszőt.

Szerintem személyesen ezt senki nem vállalná fel, csak így Internetes okoskodásban kanyarodik effelé a tökéletlen emberek, tökéletlen, útkereső, tapogatózó beszélgetése. De ha felismerjük, hogy akármilyen burkoltan, de végül is mit fogalmazunk meg, akkor egy rendes keresztény azt mondja a Mennyei Atyjának.

Elnézést! Nem így értettem.

Steam OS 2013.11.24. 00:22:38

@Steam OS: Utó irat: Még mielőtt valaki leírná. Pálék esetében nyilván a nyelvek érthetetlensége miatt praktikus okból kellett elmondani, hogy mit hallottak. Jézusnak nyilván más oka volt, hogy nem magyarázta meg.

sz.zoli25 2013.11.24. 15:50:07

Jó kis irás Pesta... :-)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.24. 16:34:16

@metanoia: Madeleine Cinquin ékes példája annak, hogy Az Istenbe, és a Biblia primátusába vetett hit vallások nélkül is működik.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2013.11.24. 21:45:32

@sefatias: Kitűnő ez a poszt, csattanós a vége, nagyon tetszik.

Három észrevételt szeretnék hozzáfűzni:
1. Jézus korában már vagy 400 éve tilos volt a tanításokat leírni, a rabbik bölcselkedéseit Talmud néven gyűjtötték, de csak szóban! Jézus idejére kb. 15 ezer oldalra rúgott az éveken át memorizált Tóra-értelmezés, ennyit tudtak a talmudisták, azaz "írástudók". Jézus tanítása ennél jóval rövidebb, de egy mai ember memóriáját is rendesen megterhelné, ha semmit nem szabadna belőle leírni. Egy idő múlva természetesen leírták, mikor a judaisták kiközösítették Jézus követőit, ezáltal értelmetlenné vált a "szóbeli tanításokkal kapcsolatos" szabály. (A Talmudot hivatalosan csak Kr.u. 1000 táján írták le.)

2. Jézus és követői egytől egyig hithű zsidók voltak, tele olyan ismeretekkel, amelyek nekünk hiányoznak. Ezért az Újszövetség mellé kénytelenek vagyunk megismerni a vonatkozó zsidó szokásokat és hagyományokat. Pl. kevesen tudják, hogy zsidó szokás szerint a házasságtörő férfi nem büntetendő, csak a nő. A férfinek szabad volt poligámiára törekednie, hasonlóan pátriárkák némelyikéhez, és a házasságon kívüli szexet poligám kísérletnek minősítették, de csak a férfi részéről. Kizárólag a nőt büntették. Ez ma is így van Izraelben. Milyen más értelmet nyer ezáltal a házasságtörő nő története! Jézus modernizálja az ókori párkapcsolati szokásokat, egyenjogúsítja a nőt. Bibliát olvasni judaista háttérismeretek nélkül is szép és nemes dolog, de sok ponton nem vezet lényegi megértéshez, ebből ered a sok kegyes maszatolás és hittanpanelekből összerakott sematizmus.

3. Mivel a tanítványok és az első zsidó-keresztények is kiváló szövegmemóriával rendelkeztek, valószínűleg nem okozott gondot nekik szóban tanítani az Evangéliumot, majd a kiközösítés után (Kr.u. 92) írásba foglalni. Ennek köszönhetjük az Újszövetséget, amely a messiáskövetők számára valóban a hit fő útmutatója. Csakhogy nem olvasható úgy, mint a Heti Válasz vagy a 168 óra, mert a megértéshez a kort, a kultúrát, a judaizmust, a néprajzot és a történelmet is tanulmányoznunk kell.

bjanek 2013.11.26. 20:54:47

@Steam OS: "Odaállnál Isten elé és az arcába vágnád személyesen is, hogy amit írt az kevés és ne szórakozzon ilyen rébuszokban veled"

szerintem ebben a gondolatmenetben tévedsz. én megtettem többször is, nem vette zokon.

aztán megmutatta, h azért futottam be több zsákutcába, mert kihagytam Krisztust, de erre nem ez volt a reakcióm:

"Elnézést! Nem így értettem."

2 okból sem:
- egyrészt, mert valóban így értettem
- másrészt, mert ő pontosan tudta, h így értettem és felesleges lett volna hazudni neki.

szerintem az őszinteség nem akadálya a vele való kapcsolatnak, hanem az egyik alapja.

Steam OS 2013.11.26. 22:08:40

@bjanek: Amennyiben kereszténynek (Krisztus követőjének) vallod magad és a Mestertől ezt a példát láttad az Atyjával való kommunikációja terén és azt követted, annyiban valóban helyesen cselekedtél. Viszont, ha valamelyik feltétel nem teljesül, akkor csak Isten tud ebben a dologban nyilatkozni (mármint hogy részéről rendben van-e az ilyen hangütés) és hogy te mit gondolsz a dologról az semmit nem határoz a végeredmény tekintetében. Azért ilyen modor mellett várd meg a végső döntést, mielőtt Isten helyett eredményt hirdetsz. De bízz a kegyelmében, hogy betudja a dolgot rajtad kívül álló okoknak és a körülmények áldozatának fog tekinteni.

Sok más kereszténnyel együtt a világon azt gondoljuk, hogy nincs igazad, az Istennel szembeni tiszteletlen és pökhendi beszédben, még ha mégoly őszinte is.

Bárki lehetne veled is lekezelő és sértő és az őszinteség nem biztos, hogy elegendő mentség lenne rá.

De sokan magunk emberi méltósága miatt sem teszünk ilyet, nem alázunk másokat, hiszen megteszik azt önként is magukkal szemben, akik ezt nem érzékelik.

Szerintem meg te tévedsz az írásodban és nincs igazad. Gondold át még egyszer.

Steam OS 2013.11.26. 22:34:52

@Vértes László: Már előző HSz-eiddel is mélységesen egyetértettem és (más nickkel), de azokat is elismertem, mint a témát érdemben gazdagító és mások számára igen hasznos és építő ismerteket. Az én javaslatom is a tisztánlátást célozta, hogy tegyük világossá a címben szereplő kijelentés relatív voltát, miszerint nem általános igazságként kijelenthető axiómáról, hanem egy személyes igény kifejeződéséről van szó. Aki gyönyörködik az Isten szavában, az természetesen igyekszik minél többet megtudni róla. Azzal együtt teszi ezt, hogy tudja az összes többi ismeret semmit sem változtathat a Szent Iratokban foglaltakon, sem hozzá nem tehet, sem el nem vehet belőle anélkül, hogy Isten ítélete alá ne esnék. Ezt vallják és hiszik is az őszinte Keresztények. Ezen kívül sok Biblia tudós és Biblia kritikus is értelmezi és különböző kontextusba helyezi az írásokat, ami lehet izgalmas és érdekes szellemi kaland, de nem biztos, hogy segíti azt a deklarált célt, hogy valaki (aki szeretne és tesz érte) Isten barátjává válhasson. Ahhoz - ahogyan már többen is leírtuk - néha még Biblia sem kellett, de még ma is bőségesen elegendő, hiszen ami ehhez kell, az mind benne van. Egyebet pedig nem kérünk számon rajta, hiszen a világban végtelen megismerhető dolog van, ami ISTENHEZ vezethet el bennünket, ha nyitottak vagyunk rá és azt is igyekszünk megismerni. Tehát a Biblia az út kezdete, az az iránytű amin elindulhatunk és ilyen értelemben mondhatjuk, hogy "nem elég" de mindenképp az alapvető iránytű, hiszen pillanatnyilag Isten részéről deklaráltan nem adatott más kinyilatkoztatás, sem írásban, sem szóban.

bjanek 2013.11.26. 23:19:46

@Steam OS: "Szerintem meg te tévedsz az írásodban és nincs igazad. Gondold át még egyszer."

megtettem már többször, és most szintén.
mivel, amit írtam annak több, mint 90%-a tény, azzal a részével nem kellett foglalkoznom ;)
egyetlen részlet lehet benne problémás:
"nem vette zokon"

esetleg még egy másik, majd mindjárt rátérek ezekre is, csak előtte sztem tisztázni, kell egyet, s mást.

1.
"nincs igazad, az Istennel szembeni tiszteletlen és pökhendi beszédben, még ha mégoly őszinte is"

félreértés ne essék, olyat nem állítottam, h igazam volt. ha mégis, akkor légyszi mutasd meg hol.

2.
"a Mestertől ezt a példát láttad az Atyjával való kommunikációja terén és azt követted, annyiban valóban helyesen cselekedtél"

ez a gondolkodás sok esetben valóban segítség lehet, de valóban helytelen cselekedet minden olyan dolog, amit a Mestertől nem láttam ugyan mégis megteszek az Istennel való kapcsolatomban?
pl bűnvallomás
(itt sajnos az egyik feltételed biztosan nem teljesül, még ha kereszténynek is vallom magam időnként)

"hogy te mit gondolsz a dologról az semmit nem határoz a végeredmény tekintetében"
ebben maximálisan egyetértünk! ez jó alapja lehet a barátságunknak :)

"Azért ilyen modor mellett várd meg a végső döntést, mielőtt Isten helyett eredményt hirdetsz"
gondolom előtted sem kérdéses, h ezt neked is meg kell várnod, én meg úgysem kerülhetem el.

még egy kérdés, mielőtt eljutok a lényegi részhez. szerinted az a jobb ha eljátszom a mintakeresztényt Istennek, vagy ha őszinte vagyok vele?

tehát, ahogy én látom.
szubjektív rész:
Jézus meghalt értem is. Isten bűnbánatra és megtérésre vezetett ebben a dologban. kvázi elrendeztük.

kevésbé szubjektív rész:
- "E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten"
erre mondtam, h nem vette zokon
- "Jöjjetek, szálljunk vitába! - mondja az ÚR. Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú."
meg erre is :)
- "Mert nem jön ki szájukon őszinte szó, belül romlottak, nyitott sír a torkuk, sima a nyelvük."
erre meg, h az őszinteség nem akadálya a vele való kapcsolatnak, hanem az egyik alapja.

bjanek 2013.11.26. 23:26:09

@Steam OS: "hiszen pillanatnyilag Isten részéről deklaráltan nem adatott más kinyilatkoztatás, sem írásban, sem szóban."
ezt mire alapozod?

bjanek 2013.11.26. 23:32:58

@sefatias: miért kellene azt gondolnia bárkinek is, h a Biblia önmagában elég?

Steam OS 2013.11.26. 23:35:38

@bjanek: Aranyos vagy. Nem adtam neked igazat és mégsem sértegettél, hanem próbáltál türelmesen érvelni. Pedig csak egy bűnökkel terhelt, tökéletlen ember vagyok. Látod, hogy ehhez még a Biblia és Isten ismerete sem szükséges feltétlenül. Ez egy minimális emberi méltóság kérdése. Neked pedig bőven megvan. Ettől többet Isten sem kért volna tőled és most nem kellett volna magadra venned a "csaposnak" írt válaszomat, aki nem volt tudatlanság idejében (ahogyan te) hiszen egy megkeresztelt Jehova Tanúja, aki pontosan tudja, hogy mit jelent az Isten iránti tisztelet. Nekem nem kell magyarázkodnod, mert engem nem sértettél meg. Istennel meg már elrendezted, aminek szívből örülök. Gondolom nem is szándékozol visszatérni a nem túl dicséretes gyakorlathoz és akkor már csak annyi a dolgunk, hogy nagyon gyorsan mindannyian elfelejtsük. Béke veled. :)

Steam OS 2013.11.26. 23:41:38

@bjanek: sem írásban, sem szóban."
ezt mire alapozod? A világ keresztényei által elfogadott jelenlegi hivatalos álláspontra. A Szent iratok jelenleg a Biblia 66 könyvét jelentik. Miért? Te mit tudsz, amit ők nem?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.27. 08:00:16

@bjanek: >>miért kellene azt gondolnia bárkinek is, h a Biblia önmagában elég? <<

Én Tanúként ezt gondoltam, mégha titokban éreztem is, hogy ez nem igaz. Valamint a keresztény hívők,a vallásuk teológusainak hatására szintén így gondolják. Ha nem így gondolnák, akkor azonnal értelmét veszítené az a rengeteg vita, ami a kereszténységre jellemző.Hiszen a viták abból erednek,hogy két szubjektív bibliaértelmezés esik egymásnak. Mindkét fél azt hiszi, hogy a véleménye szentírási, és ezért kötelességének érzi azt megvédeni Isten helyett. Ha elismerné a véleménye szubjektivitását, akkor a vita hangulata teljesen megváltozna, mert akkor már nem az Isten kinyilatkoztatását kell megvédenie, ami tévedhetetlen, hanem a saját véleményét, ami viszont magában foglalja a tévedés lehetőségét. A kereszténység vitái azért ilyen elkeseredettek és vannak tele ítélkezéssel, mert a benne részt vevők a saját véleményük isteni kinyilatkoztatásáról vannak meggyőződve. Ha a vitákat csupán az egyéni értelmezések ütköztetésének tekintenék, akkor azzal azt is elfogadnák, hogy a saját véleményük hibás lehet, illetve azt is, hogy tanulhatnak a vitapartnerektől. De amig a saját véleményüket isteni ihletettség szintén tartják, addig esély sincs arra, hogy őszintén vizsgálat alá helyezzék azt, és hallgassanak másokra.

Tehát nem gondolom, hogy bárkinek is azt kellene gondolnia, hogy a Biblia elég, de sajnos sokan annak ellenére így gondolják, hogy maguk sem tartják elégnek. Ami ugyan kissé ellentmondásosnak tűnik, de ez azért van, mert a legtöbben szilárdan hisznek abban, hogy a hitük a Sola Scriptura elveire épül, és nem veszik észre, hogy mégsem

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.27. 08:18:09

@bjanek: >> szerinted az a jobb ha eljátszom a mintakeresztényt Istennek, vagy ha őszinte vagyok vele?<<

>> az őszinteség nem akadálya a vele való kapcsolatnak, hanem az egyik alapja. <<

Teljesen egyetértek veled ebben. Az ember kerülhet olyan helyzetbe, mikor szemrehányást tesz Istennek. Ez nem azt jelenti, hogy igaza van, és Isten elszúrt valamit, csakhát az ember ilyen. Ráadásul a vallások akarva, akaratlanul gyakran hamis szinben tüntetik fel az Istent, amit az ember elhisz, viszont nem tudja feldolgozni, azt, ha az életében olyan törtlénik, aminek nem szabadott volna megtörténnie, ha az amit a vallások tanítanak, valóban igaz.Ilyen esetben az ember jogosan tehet fel kérdéseket Istennek, mikor össze van zavarodva. Akár haragudhat is Istenre. Tehát,az imádatban az őszinte vélemény nyílvánítás fontos, még akkor is, ha nincs igazunk. ha nem fogalmazzuk meg a véleményünket Istennek, ha nem mondjuk ki, hogy mit gondolunk róla, és az eljárásáról, akkor nem tudunk majd változtatni a véleményünkön, ha eljön az ideje, hanem csak elfojtjuk magunkban. jobb az a gyerek, aki azt mondja hogy nem megy dolgozni, de aztán meggondolja magát mint az, aki azt mondja, hogy megy, de mégsem megy. Mindkét gyerek hazudott. De az egyik át tudta gondolni, mert a kimondott szava gondolkodásra késztette, a másik, meg valószinüleg csak udvariasságból mondta, hogy kimegy, és a legapróbb akadályt is felhasználta, hogy ne kelljen kimennie.

Tehát az őszinteség nagyon fontos. Még akkor is, ha tévedünk. Őszintén tévedni jobb, mint képmutatóskodni

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.27. 08:24:48

@Steam OS: @bjanek:

>> "hiszen pillanatnyilag Isten részéről deklaráltan nem adatott más kinyilatkoztatás, sem írásban, sem szóban."
ezt mire alapozod? <<

A Biblia kerekperec beszél arról, hogy a Biblián kívül vannak dolgok, amelyek segítenek az Isten imádatában. Az ember egyik legnagyobb bűne lehet, ha nem hallgat rájuk. Sőt sok esetben a Biblia szószerintisége,és annak fundamentalista, begyöpösödött alkalmazása vezet el oly bűnök elkövetéséhez, amely emberéleteket tehetnek tönkre. Hány embert vetettek ki a társadalomból, csupán azért, mert egy bibliaverset valahogy rá tudtak húzni az esetére? Hány embernek kellett meghalnia, családját elhagynia, mert egy keresztény gyülekezet, egyház a bibliára hivatkozva elítélte őt? Szerintem adatott más kinyilatkoztatás, méghozzá személyesen Istentől, és a vallások feladatuknak tekintik, hogy ezt a kinyilatkoztatást megszüntessék, eltapossák, mert a hatalmukat veszélyezteti

Steam OS 2013.11.27. 10:41:50

@sefatias: Sajnálom, hogy ilyen hosszúra nyúlt ez az egyszerűnek induló vélemény csere. Gyakorlatilag a véleményeimet kizárólag neked szántam és címeztem, de ez a Net átka, nem lehet mit kezdeni vele. Próbáltam és szerintem sikerült is rávilágítani, hogy a véleményünk (bármelyikünké) csak magunk számára igazság és kötelező. Közös örömünkre egyet is értünk vele mindketten. Nem ahhoz szóltam hozzá, hogy Istent nem lehet a Biblián kívül más módon megismerni, megszeretni, sőt többször leírtam, hogy igen sok módja van az olvasáson kívül. Az viszont tény, hogy elismerten (ha zavar valakit a deklarált szó) a keresztények által általánosságban elismerten, illetve az egyetlen forrás, amit mindannyian elismernek, az a Biblia, mint szent könyv. "A Biblia kerekperec beszél arról, hogy a Biblián kívül vannak dolgok, amelyek segítenek az Isten imádatában." Helyesen írod, mert nem könyveket és írásokat említesz. A Biblia önmagáról, mint a "Teljes írásról" beszél, ami IHLETETT. Semmi másról. Ha magyarázatokról, filozófiákról van szó, azokat az "emberi okoskodás" kategóriájába teszi az Isteni bölcsesség ellenében. Azt is nagyon helyesen fejtegeted, hogy miért vannak ellentétben egymással az egyházak magyarázatai. Engem pontosan ez a felismerés vezetett oda, hogy nem fogadom el egyiket sem igaznak a másik ellenében. Ettől még sem bigott, sem fundamentalista nem vagyok, sőt inkább az attitűdömet a liberális jelzővel jellemezném, amit nem a mai politikai értelemben, hanem a szó nemes értelmében értek.

Ezért az állításod semmiképpen nem állja meg a helyét, hiszen tényként kijelented, hogy a "BIblia nem elég".

Mivel én személyesen ismerek több embert is, aki azt vallja és úgy is él, hogy SZÁMÁRA nincs más tekintély írott formában az Isten kijelentéseiről CSAK A BIBLIA, és azt ELEGENDŐNEK tartja és nem keres más magyarázatokat, mert azok csak megzavarják (pl. Rovarölő, de nem csak ő) pedig volt része már sokféle magyarázatokban és lehet, hogy pont ezért.

A kijelentésed csak úgy lehet egzakt (és elég szerény egy keresztényhez), hogy a címet úgy szándékoztad írni, hogy "A BIBLIA SZÁMOMRA (és néhány követőm és elvbarátom számára) NEM ELÉG".

Ez tökéletesen megfelel az Istentől kapott szabadságodnak és még akceptálható is mindenféle kritikai felhang nélkül. Hiszen azt, hogy téged mi visz közelebb Istenhez, azt te tudod legjobban és senki sem vitatja el tőled.

Viszont általános, mindenkire kötelező igazságként legkevesebb a saját nevemben kénytelen voltam visszautasítani. Ennyit és nem többet takart a véleményem :) További hasznos kutatást. Testvéred.

bjanek 2013.11.27. 10:44:42

@Steam OS: kezdem megint a téma megbeszélésének az alapozásával:

1. nem biztos,h minden kérdés provokáció, kötekedés még ha meglehetősen annak is hangzik.

* 'A világ keresztényei által elfogadott jelenlegi hivatalos álláspont' - ilyen szerintem nincs. sem ebben, sem más témában

* "Miért? Te mit tudsz, amit ők nem?"
- pontosan kiket értesz az "ők" alatt? most nem tudom, h benne vagyok-e a halmazban, v nem. ha igen, akkor semmit, de ha nem akkor rengeteg dolgot pl, h mikor vettem fel először jégeralsót ;)

* attól nem nem lesz egy álláspont igaz, h a legtöbben azt vallják. nálam személy szerint ilyenkor villogni szokott a "veszélyes lehet!!!" lámpa

2. én alapvetően kedvelem, h van véleményed a dolgokról és ahogyan hangot adsz ennek.

akkor ennyi körítés után talán jöhet az eredeti kérdés:
"ezt mire alapozod?"
kicsit bővebben:
- te személy szerint tudsz-e mellette érveket, vagy csak elfogadod egy létező, v nemlétező tömegnek a véleményét?
- valóban érdekel, h vannak-e mellette szóló érvek, és ha igen megalapozottak-e
- ill. ez a kérdés mindazoknak szólt, akik így gondolják és a véleményükkel segíteni tudnak nekem

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.27. 11:04:21

@Steam OS: >> Sajnálom, hogy ilyen hosszúra nyúlt ez az egyszerűnek induló vélemény csere. <<

én nem :P

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.27. 11:14:27

@Steam OS: >>A kijelentésed csak úgy lehet egzakt (és elég szerény egy keresztényhez), hogy a címet úgy szándékoztad írni, hogy "A BIBLIA SZÁMOMRA (és néhány követőm és elvbarátom számára) NEM ELÉG". <<

Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, (kicsit durva lesz) mint amikor azt mondja valaki, hogy neki elég az életben maradáshoz egy darab kenyér és egy kis víz mindennap. Dosztojevszkij, Karamazov testvérek c. könyvében ír azokról a szerzetesekről, akik már szinte versenyt szerveztek abból, hogy ki eszik kevesebbet. Csupán az, hogy valaki azt állítja, hogy neki elég a kenyér és a víz, az nem azt jelenti, hogy a szervezete ebbe bele is egyezik. Igy van ez a Bibliával is. Hiába mondja, hogy neki a Bibli elég, mert szembekerül olyan kérdésekkel, amelyek a bibliából megválaszolhatatlanok, és máris "vitaminhiányban" fog szenvedni.

Steam OS 2013.11.27. 11:19:11

@sefatias: Te "briganti" tudod, hogy fél évente jövök és máris túlteljesítettem a tervem. Azt, hogy a csavaros észjárásoddal majd beleveszed a "lelkiismeretet", mint a Biblián kívül Istentől kapott útmutatót, azon már nem fogok meglepődni, de az megint ilyen parttalan, a Nagy Orosz Írókat is megszégyenítő, esszészerű okfejtésekbe torkollna és nem várom meg. Minden ellenvéleménynek igazat adok (mármint a saját számukra Igaz)és minden hozzám intézett kérdéssel szakembert tessenek megkeresni a blogos közösségben van ezer önjelölt, nem lesz nehéz...részemről a post itt lezárult :)

Steam OS 2013.11.27. 11:24:19

@sefatias: Jahh most olvasom hogy utolsószó mániás is vagy :) "Hiába mondja, hogy neki a Bibli elég, mert szembekerül olyan kérdésekkel, amelyek a bibliából megválaszolhatatlanok, és máris "vitaminhiányban" fog szenvedni."

Ne csináljunk már Krisztusból bohócot...
Azt fogalmaztad meg az eredendő kérdésemre, hogy a "cél az Istennel való barátság". Hol ígértem én, neked hogy az életed összes kacifántos kérdésére mindenre ami eszedbe jut a Bibliában lesz a válasz...

A barátsághoz elég...a többit csináld magad tesa.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.27. 11:25:14

@Steam OS: :) nem jársz messze az igazságtól a lelkiismerettel, de azért én egy kicsit mélyebbre szeretnék menni

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.27. 11:26:11

@Steam OS: >>A barátsághoz elég...a többit csináld magad tesa. <<

:) Ámen

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2013.11.27. 14:48:10

@Steam OS: "Azt is nagyon helyesen fejtegeted, hogy miért vannak ellentétben egymással az egyházak magyarázatai. Engem pontosan ez a felismerés vezetett oda, hogy nem fogadom el egyiket sem igaznak a másik ellenében. Ettől még sem bigott, sem fundamentalista nem vagyok, sőt inkább az attitűdömet a liberális jelzővel jellemezném, amit nem a mai politikai értelemben, hanem a szó nemes értelmében értek."

Ez remekül hangzik, trendi is. Én hasonlóan gondolkodtam kb. 15 évvel ezelőttig. Azóta viszont úgy gondolom, hogy Jézus zsidó háttérrel tanította azt a viszonylag keveset, amit tanított, azaz nem nulláról induló gójoknak. Ha ezt nem látjuk be, erős a veszély, hogy "Jézus tanítása" címen valami egészen naiv és vad egyéni értelmezést alkotunk magunknak, amelynek sok köze van magunkhoz, de nem sok köze van Jézushoz. A zsidó életet 613 szabály irányította, a nap minden szakában, a Sábesz elejétől a végéig. Rendben, hogy Pál könnyített ezen, de ezt már nem nagyon könnyíthetjük tovább a tartalom sérülése nélkül. Ha Jézus maga azt gondolta volna, hogy olvassa mindenki Mózes könyveit, és értelmezze őket szabadon, az őt Istenhez vezető módon, akkor nem kezdett volna tanítani. A működése arról szól, hogy a követői nem szabadok a szó hétköznapi értelmében, önként mondanak le a szabadságuk jelentős részéről, hogy a Jézus mutatta úton boldog földi és túlvilági életet élhessenek. A Katolikus Egyháznak nem elvi, hanem gyakorlati (természetes) monopóliuma van, mivel ott összpontosul az a hatalmas ismeretanyag, amellyel az Újszövetség valószínűleg a szándékolthoz legközelebbi módon értelmezhető. Jézus számos kiegészítő tanítást adott az apostoloknak, ezek nem feltétlenül kerültek be az Evangéliumokba, de feltétlenül bekerültek az Egyházba. Az eltelt 2000 év elkoptatta azokat az ismereteket, amelyek Jézus korában még minden zsidó-keresztényben megvoltak, és amelyek nélkül nehéz megérteni az Evangéliumot. Ezzel az ismeretanyaggal is rendelkezik az Egyház, amely manapság nehezen vádolható azzal, hogy megpróbálna a tannal ügyeskedni, hatalmat fitogtatni. pénzt keresni. Számomra érthetetlen, mitől retteg, aki tart az Egyháztól. Matekot nem akarsz otthon, egyedül tanulni, nem utasítod el a matektanárt. Az angoltanárt sem. A tesitanárt sem. Az énektanárt sem. A pénzügyi tanácsadót sem. A pszichológust sem. Az orvost sem. Miért épp az Egyház evangéliumtanítása számít problémának, a tekintéllyel való visszaélésnek sok hívő szemében? Gyanúm szerint vagy szektás tapasztalat, vagy a tényleges tanítás személyes kényelmetlensége lehet az ok.

bjanek 2013.11.27. 15:36:58

@Vértes László: egyetlen probléma van azzal, az okfejtéssel, amit leírtál, h alapjaiban rossz.
nem ismerek olyan felekezetet, v szektát amely jobban mellément volna a Krisztusi szellemiségnek, mint az általad preferált Katolikus egyház.
tehát, ha egy diplomás prostituált, vagy egy vak aki magának állította ki a bizonyítványt, tanít szexuális erkölcsiséget, vagy hogyan kerüljük ki a kátyúkat, akkor lehet, h nem fog meggyőzni a papírja.

ORION 2013.11.27. 17:50:06

A biblia nem elég??? Ez igaz.Ezzel egyet értek.Kell hozzá AZ a valaki akire az egész biblia mutat. JÉZUS KRISZTUS !!!

bjanek 2013.11.27. 18:52:13

@ORION: szerintem most megragadtad a lényeget. tökéletesen egyet értek

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2013.11.27. 20:10:19

@bjanek: "nem ismerek olyan felekezetet, v szektát amely jobban mellément volna a Krisztusi szellemiségnek, mint az általad preferált Katolikus egyház."

Ha így van, akkor nem lehet nehéz felsorolni a konkrét problémákat. Szeretettel várom őket.

Steam OS 2013.11.27. 20:43:27

@Vértes László: Köszönöm a reagálásodat, bár magam részéről már lezártam a vélemény nyilvánítást, mégsem akarok egy ilyen érdemi és kimerítő, segítő szándékú megkeresést válasz nélkül hagyni.

Szóval a könnyebb megértés végett, annyit elmondok magamról, hogy mint ezen a blogon oly sokan, én is Jehova Tanúinál kaptam a Bibliai ismereteim döntő többségét, így akarva, akaratlanul is vissza köszönhetnek bizonyos látásmódok és érvrendszerek, logikák. Ezt másokkal ellentétben én nem tartom megtagadandónak és elvetendőnek, csak továbbgondolásra, merev szektás nézetektől mentesebb (itt jön be a liberális attitűd), a saját bensőmre és lelkiismeretemre jobban támaszkodó alapnak tekintek, mivel hitem szerint a tetteink és nem a hiedelmeink szerint kerülünk megítélésre. A liberalizmusom nem az írások erkölcsi értékeinek felhígítását célozza, hanem élni hagyom a másként hívő, a hitet másképp megtapasztaló embereket, anélkül, hogy akár magamban is leszólnám őket. Elfogadom, hogy nem mindenki egyszerre indult és nem is tart ugyanott.

Meg vagyok győződve szilárdan, hogy ha a Szent Írás Isten igéje, akkor azt az Isteni bölcsesség úgy íratta meg az előre látásával és mindent tudásával együtt, hogy az akár 2000év elmúltával sem idejét múlt, mert örök igazságokat tartalmaz.

Mint utaltam, a véleményem hogy a Biblia elég-e csak arról szólt, hogy kiegészíthetőek-e emberi hagyományokkal. (függetlenül, a hagyományok forrásától, hogy Zsidó-e, vagy Keresztény-e). Arról győződtem meg a Szent írásból, hogy Jézus nem támogatta, hanem elítélte a hagyományokat és a törvények betűit, ellenben a szellemére hívta fel a figyelmet. Én is ezt szeretném tenni. Ha ezt az Atyám látja és rosszallja, akár ki is igazíthatja, mert szívesen elfogadom.

Az egyházak elutasításakor figyelembe vettem a Katolikusok jogfolytonosságra benyújtott igényét. Tudod az MSZP-nél is ott van az MSZMP teljes infrastruktúrája, mégsem a Kádár János által kitaposott úton járnak. Azt most nekem egy másik párt idézi fel nyomokban. Pedig csak 20 évről beszélünk, nem 1900-ról.

Még sincs előítéletem az RK egyházzal, mert egy püspöki titkárral való sok éves barátságom eredményeként, miközben megismertük egymás egyházának tanításait, rengeteg érv ütköztetésével és kölcsönös megértéssel előbb ő, majd évek múlva én is Ray Franzot idézve "lelkiismereti válságba" kerültünk.

Ő kilépett az egyház kötelékeiből, ami egy naponta miséző felszentelt pap esetében nem egy szimpla munkahely változtatás volt. A Gyulai Endre püspök úr mellől kellett civilbe visszavedleni és drogambulancián munkát vállalnia szociális munkásként. Jelenleg Német országban él és levelezünk ma is. Többet nem írnék a személyéről, de külföldön is ismert pap volt és az okok az egyház vállalhatatlan politikai, gazdasági és erkölcsi anomáliáira vezethetőek. Azóta kiderült, hogy ez nem csak Magyarországon van így. Sőt!

Sokat tanultam tőle én is és ma is fülemben csengenek, a mi tévedéseinket leleplező szavai, érvei, ezért én nem csak a blogokon olvasott és személyes tapasztalataim alapján fogalmaztam meg a kritikáimat a Jehova Tanúi tanításaival kapcsolatban, benne voltak egy Római Katolikus pap érvei is.

Mindezek ismeretében sem ő, sem én nem gondoljuk ma sem, hogy akár a Jehova Tanúi, akár a Római Katolikusok a tanításaik, okoskodásuk, érveik ellenérveik, által lennének Isten előtt igaznak nyilvánítva. Ezért nincs is okunk, hogy az útmutatásaikat kövessük. Ismereteket szerezni bárhonnan lehet, még az Internetről is. A tonnányi homokot átszitálni, egy rög aranyért, már sokkal nagyobb munka.

Természetesen vannak akik az intellektuális elemzéssel szemben azt vallják, hogy a Szent Lélek jelenléte is szükséges az Írások megértéséhez.

Ezt is el tudom fogadni, ezért írtam, hogy sok sok minden kellhet a Biblián kívül. (például egy megfelelően a dolgokhoz álló személy sem elhanyagolható).

Ahhoz viszont, hogy Isten barátai legyünk, ahogyan Sefa a célját megfogalmazta, hitem szerint elegendő, ha a Szavában kinyilatkoztatott dolgokat kell oly mértékben cselekednünk, amennyire a képességeink, a saját szubjektív felfogóképességünk és a tiszta lelkiismeretünk parancsolja és engedi.

Senkitől Isten nem kér többet.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2013.11.27. 21:42:14

"Ahhoz viszont, hogy Isten barátai legyünk, ahogyan Sefa a célját megfogalmazta, hitem szerint elegendő, ha a Szavában kinyilatkoztatott dolgokat kell oly mértékben cselekednünk, amennyire a képességeink, a saját szubjektív felfogóképességünk és a tiszta lelkiismeretünk parancsolja és engedi.
Senkitől Isten nem kér többet."

Jézus két parancsa: szeresd Istent teljes intenzitással, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Soha egyetlen ponton sem szerepel a Bibliában olyan tanítás, hogy saját vallást konstruálhatsz magadnak! Aki ezzel foglalkozik, az definíció szerint nem szereti Istent teljes intenzitással, és nem kamatoztatja a talentumait, hiszen a külön bejáratú, szuverén vallásoknak nem lesz bőséges gyümölcsük. Minden keresztény feladata jobbá tenni maga körül a világot, ez pedig a Jézus által tanított módon valósítható meg. Fontold meg, hogy Jézus sosem szakadt ki a maga judaista egyházi szerkezetéből, sosem kérdőjelezte meg a mózesi előírásokat. Ezzel bennünket is engedelmességre tanított, de persze nem vak, hanem mindenkor a parancsok eredeti célját, értelmét és szellemiségét kereső, belátáson és önkéntes alávetésen alapuló engedelmességre.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.28. 07:32:14

@Steam OS: >> Jézus nem támogatta, hanem elítélte a hagyományokat és a törvények betűit, ellenben a szellemére hívta fel a figyelmet. <<

Kicsit gondolkodtam ezen a kijelentéseden. Arra jöttem rá, hogy a hagyomány egy olyan dolog, ami része minden ember életének. Akármilyen csoportról is legyen szó, elkerülhetetlen, hogy ne alakuljanak ki maguktól hagyományok. A református egyház ádáz küzdelmet folytatott 500 évvel ezelőtt a hagyományok ellen, és ma az egész protestantizmus a hagyományaiban fuldoklik. Én nem tartom rossznak a hagyományt. És Krisztus sem küzdött a hagyomány ellen. Ott van például az úrvacsora. Az ahogy a halála előtt megülték az utolsó vacsorát, az egy zsidó hagyományon alapult. semmi köze nem volt a szentíráshoz. Jézus sok hagyományt betartott, tiszteletben tartotta azokat. Az egy más kérdés, hogy bizonyos tipusú hagyományok ellen valóban felemelte a szavát. Ugyanis nem mindegy, hogyaz ember hogyan áll a hagyományhoz. Az lehet kiegészítője, segítője az Istenimádatnak, de az is lehet, hogy fontosabbá válik. És Krisztus csakis azok ellen a hagyományok ellen küzdött, amelyek felülírták Isten törvényeit

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.28. 07:40:11

@Vértes László: Egyetértek veled abban, hogy nem helyes saját vallást létrehozni. Én magam a jelenlegi vallásos paletta jelentős részét emberek dicsőségére, és meggazdagodására létrehozott gyülekezeteknek tartom. Az egyházak jelentős részének a befizetett adomány jelenti a legfontosabb dolgot. Isten áldásának tekintik a gazdagságot. És ez alól nagyon kevés kivétel van. A vallás ma már nem jelent semmit. Viszont a személyes hit igen. De mi van akkor, ha a személyes hitem ütközik a vallások tanításaival?

Steam OS 2013.11.28. 08:14:19

@sefatias: Ne ragozzuk. Te is tudod, csak maszatolsz. Nem mindegy, hogy Isten, vagy az ő fia a "hagyományozó", vagy az ő követésüktől elszakadt emberek a saját eszük után, felülírva az előzőeket. De nem szeretném folytatni, mert meddő és öncélú, önigazoló dolog amivé ez már itt fajult és nem a megismerést célozza. Részemről szabadon hihet bárki, bármit.

ORION 2013.11.28. 08:18:33

Az Isten célja nem egy könyvben (Biblia) betűként való alakot öltése volt hanem rámutatás egy Élő személyre
(önmagára) akiről a MINDEN szól. Ha látjuk Őt, akkor látjuk új önmagunkat Őbenne. Istennel való kapcsolatunk
ott indul mikor igazi identitásunkat elfogadtuk Krisztusban. A ráébredés az Új Teremtés valóságára az első
számú vallásűző program az elmének. A többi utána jön. A szellemi oldalon nincs idő. Örök jelen van ahol a Vér
folyamatosan kiáltja a Mennyben az ember megigazítását, új teremtését, rendbe tett állapotát.



sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.28. 08:42:14

@Steam OS: nem hiszem, hogy ez csak maszatolás lenne, és azt sem, hogy önigazolás. A megismerést pedig nem feltétlenül az egyenes, jó irány segíti elő, hanem a mellékvágányok is. Tehát ha valaki mellékvágányra fut, az egy pozitív dolog, mert a megismerés felé vezető úton talált egyet, ami nem oda vezet. Ha a megismeréshez egyenes út vezetne, akkor nem lenne ilyen nehéz a megtalálása.

És hogy önigazoló? Azt nem hiszem. Miért és kinek kéne igazolnom magam? Főleg a hagyomány kérdésében. Hiszen gyakorlatilag minden hagyománytól elszakítottam magam, és olyan úton járok, ami még nincs hagyománnyal kikövezve

ORION 2013.11.28. 08:47:03

@Vértes László: Mi ránk pogányokra Mózes törvénye soha nem is vonatkozott.3Móz 27,34
Ezek azok a parancsolatok, amelyeket az ÚR parancsolt Mózes által Izráel fiainak a Sínai-hegyen. (IZRAEL FIAINAK!!!!!!!!!!!)Malak. 4,4
Emlékezzetek meg Mózesnek, az én szolgámnak törvényéről, a melyet rendeltem ő általa a Hóreben, az egész Izráelnek rendelésekül és ítéletekül. (IZRAELNEK!!!!!!!) Ef 2,12
Emlékezzetek rá, hogy akkor még a Krisztus nélkül éltetek, és nem tartoztatok Izrael népének közösségébe. Ezért semmi közötök nem volt Istennek a saját népével kötött szövetségeihez, amikhez ígéretek is kapcsolódnak. Reménység nélkül éltetek ebben a világban, és nem ismertétek az Istent.Érvénybe lép az uj szövetség!!! zsidó 8.13 Isten „újnak” nevezte ezt a Szövetséget, ami azt jelenti, hogy a Régi Szövetség már nem használható. Ami pedig régi és használhatatlan, az hamarosan el is fog tunni.
Ef 2,15
Ugyanakkor, félretolta az útból a Törvény szabályait és rendelkezéseit is, hogy a saját uralma alatt ebbol a két csoportból egyetlen új embert teremtsen, és így békesség legyen közöttük. Zsid 8,10
Azok után a napok után majd új szövetséget kötök Izrael népével - mondja az Úr - és az ilyen lesz: törvényeimet beírom az értelmükbe, és a szívükbe vésem, Istenükké leszek, ok pedig népemmé lesznek.
?Zsid 8,11
Nem lesz többé szükség rá, hogy valaki a testvérét, vagy társát tanítsa. Nem fogja ezt mondani neki: ‘Ismerd meg az Urat!’, mert mind ismerni fognak engem, a legkisebbektol a legnagyobbakig.
?Zsid 8,12
Mert megbocsátom gonoszságaikat, és buneikre többé nem gondolok vissza.”

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.28. 08:53:46

@ORION: Érdekes... Én is azt látom, hogy egyre több keresztény keresi a Mózesi törvényben a megváltást. Egyre többen beszélnek arról, hogy a törvény jó, és, hogy még most is Krisztushoz vezet. Miközben az egész újszövetség arról szól, hogy a törvény,mint átok, fel lett szegezve a fára. Tehát meghalt,véget ért

Steam OS 2013.11.28. 08:56:31

@sefatias: Bocs ha félreérthető voltam. Most pontosítom. Az önigazoló attitűdöt az egész hömpölygő komment folyamra értettem magammal és az összes hozzászólóval, kivétel nélkül. A veled kapcsolatban a maszatolásnál pedig azt nem tudom, hogy mikor provokálsz valakit a további kommentelés érdekében, nyilvánvaló, általad is jól ismert (nem lerágott, de már kiköpött csont) témában, vagy mikor nem vagy ennyire képben, hogy összemosod a Jézus által adott parancsot ("ezt cselekedjétek az én emlékezetemre") az emberi, sokszor babonákból származó hagyományokkal, amiket vallási szintre emeltek. Mivel több hozzászólónál tapasztalom az (intellektuális) becsületesség hiányát és úgy siklanak át lényegbe vágó érvek fölött, hogy a párbeszéd olyanná lesz, mintha angolnát akarnál vizes kézzel megfogni, viszont átgondolatlan, dolgokat vetnek fel, ezért nem érzem, hogy nekem kéne itt valamibe is belebonyolódnom. Vitázni, csak a nagyon buta és nagyon okos emberrel lehetetlen. Azt amit a vallások nem döntöttek el évszázadok alatt, azt nem hiszem, hogy itt és most majd mi megoldjuk. Aki ezt hiszi, annak további sok sikert.

ORION 2013.11.28. 09:04:04

@Vértes László: Kedves barátom megmondom őszintén nem tetszenek az irásaid!!!Te plébános vagy,vagy biboros???A három testőr c filmben láttam egy biborost.Negativ hős.Amit képviselt az is negativ.Amit ma képviselnek az is negativ!!Bocsáss meg nekem a véleménnyemért mert sajnos az is negativ!!!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.28. 09:05:51

@Steam OS: nekem és ennek a blognak nem a végső cél elérése a fontos. Az szerintem csak a halál, vagy Krisztus közbelépése után lesz nyilvánvaló. Az én célom elsősorban az, hogy kampányoljak a meg nem ismerhető igazság mellett. Tehát arra szeretném felhívni a tisztelt nagyérdemű figyelmét, hogy az abszolút igazság ugyan létezik, de egyenlőre megismerhetetlen. Ezért aki azt állítja, hogy megtalálta a tutit, az téved a legnagyobbat.

Tehát nem a megoldás a cél, hanem a pásztor nélküli juhok vigasztalása.

ORION 2013.11.28. 09:14:07

@sefatias: A szivem fáj tesó mikor azt látom hogy az egyházak az uj szövetségben MEGVÁLTOTT KERESZTÉNYEKET viszik vissza az ó szövetség MEGVÁLTATLAN állapotába Mózes tövényei alá.Összekeverik egybe a törvényt a kegyelemmel és igy tartják sötétségben az embereket.

Steam OS 2013.11.28. 09:32:20

@sefatias: Ez a lényegi különbség. Én juh vagyok, nem a pásztor. Úgy is élem az életem és nem is akarok szereptévesztésbe esni.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.28. 09:46:15

@Steam OS: Én is juh vagyok. De elegem van már a hamis pásztorokból, akik azt hiszik, hogy a fejem és a pénztárcám az ő tulajdonukban van. Szubjektív teológiát én is tudok csinálni, és az legalább az enyém, és nem kell kötelezően hinnem más szubjektív teológiájában.

Az isten felé vezető út teli van bizonytalanságokkal. Azzal vigasztalni az embereket, hogy biztonságban vannak, csupán azért mert odakötötték magukat valamelyik nézethez, teológushoz szerintem nem helyes. Azt állítani, hogy kérdezni bűn és hitetlenség szintén nem helyes. Aki viszont kérdez, az meg ne álljon meg a kérdésfeltevésnél. De ne is csodálkozzon, ha a válasz nem illik bele abba a rendszerbe, amelyben addig élt. Márpedig úgy látom, hogy minden rendszernek lehet döngetni a védőbástyáit. Magyarán: senki sincs birtokában az abszolút igazságnak.

Tehát én is juh vagyok. de nem kívánok olyan juh lenni, amilyet az önjelölt pásztorok kívánnak maguknak

ORION 2013.11.28. 10:01:50

@sefatias: @Steam OS: @bjanek: Én is JUH vagyok!!!( Bár sokan kecskének tartanak.)

Steam OS 2013.11.28. 10:36:38

@sefatias: Tudom, hogy Juh vagy, mindig is tudtam. De a juhok csordában lökdösődnek néha és egyik mondhatja a másiknak, hogy ne akarj tanító lenni és minimum kérdezd, hogy a "Biblia nem elég?", vagy ahogyan javasoltam, szubjektív nézeteket, ahhoz méltóan "A Biblia NEKEM nem elég". Egyébként hamar a pásztor köpenyben találod magad és testvéri szeretettel mondom, LÖTYÖGNI FOG RAJTAD. Az emberi filozófiákat, hagyományokat, csak annyira vedd komolyan, mint a blogodon írogatók véleményeit. Azt, hogy az Igazság megismerhetetlen, nem kell propagálnod, minden Keresztény számára megüzente a MESTER, hogy "ha mindent elmondanék, el sem viselhetnétek". Nem kell kutatnod azt, amire azt mondta semmi közöd hozzá. AWT is ezt tette az időpontokkal. Ami RÁD TARTOZIK, azt félreérthetetlenül leíratta. Először AZT kéne betartani és utána lehet filózni a hova továbbon. Egyenlőre az alapfunkciók betartásán elvérzünk mindnyájan. Erre volt jó Metanoia példája, de Sweitzertől, Terézanyán át sok névtelennel folytathatnánk a sort, aki a SOK DUMA HELYETT tett is valamit. Egy pici tett többet ér, mint 1mill. szópaszírozás. De ez sem új, mert ezt is sokszor kifejtettem már. Ezért nem cikizésből, hanem a javadra és a magam javára mondom ki amit látok, nem bántásból, mert rám épp úgy vonatkozik, vagy még inkább. Azt is látom, hogy a volt gyülinket elhagyók, alapigazságok ismeretében is visszahülyülnek, visszahülyülök. Nem vitatható részletmagyarázatokra gondolok most, hanem evidenciákra, amiken nem segít ha állandóan megkérdőjelezünk mindent, vagy folyamatosan relativizálunk. Ezt a Görögök találták ki és az volt az eredeti neve, hogy "szofisztika" amit mi mára csak szócsvarásnak ismerünk magyarul (bár eredetileg önálló fil. irányzat volt). Na ezt a taposó aknát kéne kikerülni nagyon figyelmesen és csak valóban segítő, vigasztaló, nem elbizonytalanító, megkérdőjelező dolgokról írni. A pokolba vezető út is jószándékkal...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.28. 10:49:59

@Steam OS: én fontosnak tarom az elbizonytalanító dolgokról való írást is. Ugyanis gyakran kiderül, hogy sok eddig biztosnak tűnő dolog, bizony tele van homállyal, és bűnnek tartanám azt elhallgatni. Itt van például a Biblia kanonizálása. A legtöbb keresztény abban a hiszemben van, hogy a Bibliát Isten igy egészben eresztette le az égből, egy aranyfonálon, 12 légiónyi angyallal kisérve. Aztán mikor az ember utána olvas olyan, mintha nyakon öntenék egy dézsa jéghideg vízzel.

bjanek 2013.11.28. 12:28:50

@Steam OS: nem mintha ez kellene, h számítson neked, de sok tekintetben egyetértek veled. ahol nem ott hangot adtam neki. bár ezek sokszor árnyalatnyi , v részletkérdések, mégis legtöbbször ezen múlik sok minden. ha nagyvonalakban nézzük az emberek jó része rendelkezik házzal, ha belemegyünk a részletekbe, akkor mégis rengeteg különbséget látunk. hasonló a helyzet az egyházakkal és a vallási kérdésekkel is. sok ember tudhat magáénak egyházat (vagy egyháznélküliséget), vallási dogmákat, viszont a részletek itt még fontosabbak lehetnek.
nekem az a tapasztalatom sefával, h benne tényleg dolgoznak ezek a kérdések, és amennyire én megtudom ítélni őszintén keresi a válaszokat rájuk. azt is tapasztaltam, h kész beismerni a téves irányokat, v meglátásait. és ezzel szerintem eljutottunk egy lényeges ponthoz. ha nem tenné közszemlére a kérdéseit, akkor nehezebben kerülne olyan helyzetbe, h beláthassa a tévedéseket, v megerősödne a jó dolgokban. ez részben súrolja az alaptémánkat is miszerint “Miképen egyik vassal a másikat élesítik, a képen az ember élesíti az ő barátjának orczáját”, tehát maga a Biblia állítja, h az önmagamban nem elég nekem. aztán vannak az olyan részek benne: “Mimódon érthetném, ha csak valaki meg nem magyarázza nékem?”. egy ilyen kérdés komolyan gondolásához természetesen alázat szükséges. ragozhatnám még a problémát, de biztos vagyok benne, h érted mire akarok kilyukadni.
és itt említeném meg azt is, h sajnálom amiért nem válaszoltál több kérdésemre, mert azt tapasztaltam, h átgondolt válaszokat adsz, és úgy gondolom mindkettőnk, ill mások számára is hasznos lehetett volna.
még 2 dolog bennem ragadt, de látom küzdesz a hasznosságával az ittlétednek, így nem untatlak vele.

bjanek 2013.11.28. 12:33:02

@ORION: " Kedves barátom megmondom őszintén nem tetszenek az irásaid" @Vértes László: bár már eccer, vhol írtam, de én szeretem, h egy ilyen közegben felvállalod a nem mindig népszerű meggyőződésed

2013.11.28. 12:48:07

"Kérdezni akkor is fontos
Ha senki nem felel
Mindegy, hogy milyen az út
Ha menni kell"

(P.Box - Soha nem elég)

www.youtube.com/watch?v=N_1Os798MWY

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.28. 13:11:31

@bjanek: Én hiszem, hogy a véleményünket őszintén el kell mondani. Ennek két oka van:

1. Ha igazam van, akkor mások elgondolkodhatnak rajta

2. Ha nincs igazam, akkor mások erre rávilágíthatnak.

Itt a lényeg az őszinte párbeszéden van, és nem azon, hogy mi az igazság, és hogy az kinél van

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.28. 13:18:19

@bjanek: @Steam OS: :) csak szólok, hogy szerintem ismeritek egymást :DDDDD

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.28. 13:53:42

@bjanek: A blogom bal felső sarkában ezt fogalmaztam meg a blogom céljául:

"Ez a blog személyes kutatásaim, olvasásaim, elmélkedéseim eredményeit tartalmazza. Erősen szubjektív, mivel az épp aktuális nézeteimet, gondolataimat írom le. Nem ihletett, és nem is rendelkezem semmilyen különleges képességgel. Egyszerűen csak megosztom másokkal a gondolataimat. Nyugodtan hozzá lehet szólni, még akkor is, ha nem értesz velem egyet, mert hiszem, hogy a beszélgetés előre visz."

Steam OS 2013.11.28. 14:33:37

@bjanek: Sajnálom is, meg hízeleg is, hogy az én válaszaimra vagy kíváncsi. Szerintem semmit sem vesztettél velük, mert én már bánom, hogy egyetlen mondatot ideírtam. Teljesen felesleges volt és ígérem egy jó darabig nem is fordul elő. No nem azért, mert nem vagytok szimpatikusak. Nagyon is jó fej, toleráns, értelmes fickók vagytok. Mire Sefának leesett, hogy hányszor kommenteltünk hármasban a Facen, addigra én már épp lelépni készültem.

Azért bánom, mert én nem ide való vagyok. Nekem a következőek a céljaim. Én nem a magyarázatokkal, hanem azon minimális dolgok gyakorlati megvalósításával küzdök, amelyek nem értelmezésbeli különbségek, hanem személyiségbeli változtatások, másokat segítő jó cselekedetek, vagy csak egyszerűen a "szellem gyümölcse" néven vannak leírva. El tudom fogadni, hogy nem tudok megmagyarázni mindent és nem is görcsölök rá. Ha mégis azt hiszem, hogy értem, nem gondolom, hogy másokat kellene tanítanom rá. (mármint a saját ötleteimre) Ha gyülekezetbe kellene kötelezően járni a sok rossz közül toronymagasan a Jehova Tanúit választanám, legfeljebb nem vágnám az arcukba a tévedéseiket, mert ismerem őket. NEHEZEN VISELIK. :) De melyik hatalom szereti a kritikát? Egyet sem ismerek.

Vallásokat nem lehet jobbá tenni, mert nem DEMOKRATIKUSAK. Nem közfelkiáltással születnek a tanításaik. Mindnek van hierarchiája, amit vagy elfogadsz, vagy csinálsz egyet magadnak. (Sajnos a számukból kifolyólag sokan választották az utóbbit.)

Ahogyan mindannyian fenntartjátok a tévedéshez és tapogatózáshoz való jogotokat, így én is fenntartom. Ez az ÉN JOGOM ehhez, hogy ne kelljen olyasmiket magyaráznom, fejtegetnem, amik benne vannak az írásokban, csak el kéne olvasni.

A szócsavargatás legjobb példája a jelenlegi post témája: A Biblia nem elég.

Erre, mintha nem olvastátok volna, az előző soraimat leírtam, hogy Istentől más írott üzenetünk pedig nincs.

Aztán a csavargatás majdnem addig süllyedt, hogy "azért egy lámpa is kellhet, mert sötétben nem látjuk, de ha látjuk akkor is tudni kell olvasni, mert analfabéták csak a képes Bibliát értik, és ha a szövegértéssel sincs gond akkor is kell valaki aki egyáltalán el szándékozik olvasni és....bla bla bla bla..."

Máshol is írtam, hogy ezt én szellemi recskázásnak tartom és nem igénylem.
Másnak ez élvezet, nekem a beszélgetések ide visszatérő témái nem azok. Ezért engem frusztrál az is, ha nem válaszolok, mert gonosz bunkónak érzem magam tőle, de a felesleges agyfuttatások és ismeretekkel való vagdalkozások, még inkább. Nem akarom bizonygatni senkinek hol tartok, sem azt hogy hol nem.

Ezért nem vesztettél semmit.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.28. 15:08:34

@Steam OS: én örülök, ha itt tudunk tartani :P

bjanek 2013.11.28. 16:51:58

@sefatias: "Én hiszem, hogy a véleményünket őszintén el kell mondani."
"A blogom bal felső sarkában ezt fogalmaztam meg a blogom céljául..."

ezeket most mér nekem mondod?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.28. 16:55:44

@bjanek: :D mert te vetetted fel. Nem magyarázkodásnak szántam. Talán te ismersz ebben a kérdésben a legjobban

bjanek 2013.11.28. 17:35:31

@Steam OS: megtudlak érteni, hasonló érzéseim nekem is szoktak lenni az ittléttel, csak nekem annyi hátrányom van, h időnként sefa rákérdez egy-egy témára, h olvastam-e... :)
részemről nyugodtan leléphetsz, én nem foglak bunkónak tartani miatta, bár én is szeretem elvarrni a szálakat lelépés előtt.
"Erre, mintha nem olvastátok volna, az előző soraimat leírtam, hogy Istentől más írott üzenetünk pedig nincs."
én csak erre emlékszek:
"hiszen pillanatnyilag Isten részéről deklaráltan nem adatott más kinyilatkoztatás, sem írásban, sem szóban."
és ezután kérdeztem
"ezt mire alapozod?"
de nem kell rá válaszolnod, csak én nem találtam rá bizonyítékot.
de olyat olvastam a Bibliában, ami ellentmondani látszik ennek.

ui:
szerintem mindent egybevetve tanulságos is lehet az itt ragadásod. feltéve ha elfogadod, h Isten nem véletlenül enged bele helyzetekbe minket.

bjanek 2013.11.28. 17:38:54

ui2:
és nem abból kell lemérni az isteni hasznosságot, h jól érezzük-e magunkat benne

Steam OS 2013.11.28. 21:39:29

@bjanek: "és nem abból kell lemérni az isteni hasznosságot, h jól érezzük-e magunkat benne"

Minden bosszússágom ellenére, megválaszolom a mondatom értelmét, mert úgy tűnik, mintha csak írnék a vakvilágba, gondolkodás nélkül.

Ahogyan Sefa is írta és legtöbb keresztény előtt ismert, maga a Kanonizálás sem volt egy kakaós-kalácsos babazsúr. Mindegy, túl vagyunk rajta. A világ keresztényei nyilván jobban szerettek volna személyesen Jézussal lógni egész nap és inni a szavait, sajnos objektív okokból jelenleg ez nem megy.

Abból főzünk, amink van.

Az is csak a kezdőknek volt újdonság, hogy szóbeliség uralkodott a zsidók közt, de a közvetlenül Kr. előtti századokból nem is került be semmi, tehát számomra tökmindegy mit adtak át egymásnak azok a farizeusok akiknek az egész rendszerét Jézus egyébként is átadta a történelmi érdekességek csarnokának. Ezzel sem kívánok érdemben foglalkozni, hiszen nem ezek szerint élek. Nem vagyok sem zsidó, sem illuminátus tag, szabdkőműves világösszeesküvő, bankárfattyú. Pogányból megtérített keresztények utódja vagyok. Valószínűleg Nimród (Ménrót) fia.

A Katolikusok hagyományairól és szóban átadott szövegeiről pedig számomra semmi hiteles bizonyíték nem létezik, hogy azok Isten és nem emberek parancsolatai, ahogyan a saját egyházam vezetői sem tudják hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a szent szellem nevezte ki őket. Az apostolok is szóltak a hitehagyásról, ami a halálukkal be is következett.

A Katolikus igényt tart a jogfolytonosságra, de nekem meg cserepes a szám, csak azért nem nevetek ezen az alapon, minden egyház benyújtja az igényét. Egyesek a csodagyógyításaik alapján és a szentlélektőli hanyattvágódásuk és epszilepszi rohamaik alapján, mások a "gyümölcseikről ismeritek meg" és csak ránk illik alapján és sorolhatnám a sok önigazoló szöveget. A Katolikusé is csak egy ezek közül, hiszen ott is min. 2 felé szakadt szektáról beszélünk a Bizánciak miatt.

Szóval hol vannak azok a hiteles szóbeliségek? Magnószalagon? Vagy leírva? Ki az az Istentől is hitelesített személy, aki továbbhozta a szóbeli cuccost?

SEHOL SINCS!
Állítják, hogy van!
Ja... azt is állítják, hogy UFÓk is vannak.

Egy hiteltelen, csaló, gazember egyház állítja...akik nem is folytatom mert katolikusok is olvashatják és mint személyekkel semmi bajom, ha becsületes emberek és nem lekezelő, nagyképűsködő, fellengzős..hagyjuk.

Szóval mi az amit ISTEN visszaigazolt a saját szavaiként? A próféciáinak a beteljesedésével alátámasztva?

Ki magyarázhatta ezeket meg?
Akár az eunuchnak, akár a korai gyülekezeteknek?

Pontosan tudjuk az írásokból, hogy kik voltak ezek és milyen felhatalmazással tették, amit tettek.
(Ezt a szanhedrin is számon kérte rajtuk, nem csak én kérdezem most)

Az utolsó Apostol kihalásával, hova tűntek a szent lélek adományai?
Hova tűntek az Istentől jövő visszaigazolások?

Az évszázadok során együtt nőtt a búza a konkollyal és nem az egyházak válogatják szét, hanem Isten Angyalai!

A lőtéri kutyát nem érdekli, de engem biztosan nem, hogy mit állít egy egyház, csak az, hogy mire vannak bizonyítékai.

Ahogyan Sefa kitűnően megállapította, szubjekítv vallás senkié nem kell nekem, olyat én is tudok csinálni, oszt jónapot.

Tehát ha a szentíráson kívül (használjuk az Istentől deklarált szót újra, hátha ezek után már érthető lesz) nem ismerek, más hiteles kinyilatkoztatást.

Aki tudja, az legyen szíves ideírni a címét, és a beszerezhetőségének a forrását, mert szeretnék nem hülyén meghalni. Vagy ha nem írja ide, akkor hallgasson örökre.

A NEM HITELESEKRE nem vagyok kíváncsi. Az önjelöltektől, a bizonyos egyházak önigazoló állításaitól kíméljetek.

Ilyenekből a padlás teli van.

Az egyházvezetők parancsolatairól ugyanez a véleményem.
Ha egy egyház nem tudja bizonyítani, (ahogyan Pál tette a Damaszkuszi sztrádán történt kaland után) hogy Személyesen Jézustól, vagy a felkent és a Szent lélektől valóban kinevezett apostolaitól személyesen, esetleg kézrátétellel, kapta a megbízatást és híven, változtatások nélkül hozta el a 2013-as évig, azok zsinati, véntanácsi, vagy hogy a viharba hívják magukat némelyek...döntései, annyit érnek a szememben, mint a rőzse ropogása a fazék alatt...

Riccs..reccs...riccs reccs...

Remélem nem érzed, hogy kibújtam a válasz alól...
Üdv. János tesó :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.28. 21:58:25

@Steam OS: Teljesen igazad van! És még sincs. Én nem tartom jobbnak egyik egyházat sem a másiknál. De mindegyikben van valami ami jó. Én nem beszéltem Biblián kívüli kinyilatkoztatásról, de a mai posztomban érdemes megnézni a Katolikus egyház érveit a saját nézőpontjukra. Azok az érvek abban a rendszerben megállják a helyüket. Ennek ellenére én sem értek vele teljesen egyet, de a logikáját kénytelen vagyok elfogadni.
És a logika azt diktálja, hogy kell még valami a Biblia mellé. Persze azt te is jól tudod, hogy maga a Biblia megemlít legalább két dolgot a katolikusok által hagyománynak nevezett mellett

Steam OS 2013.11.28. 22:42:20

@sefatias: Csak nem szabadulok tőletek :)

" Azok az érvek abban a rendszerben megállják a helyüket."

Régi vesszőparipám, még úttörő koromból, amikor a muszlim diákoktól a "Jézus Krisztus Utolsónapok Szentjei" vagy mifélékig a Krisnástól a Katolikuspapig vérre menő élethalál harcot folytattam, hogy bebizonyítsam, a Hű és Értelmes, az értelmes...:)

Ma már igen gerilla harcos, partizán kornak tűnik, de volt azoknak a fightolásoknak is sok hozadéka.

Pl.
1. axióma: Ha elfogadod egy vallás alaptéziseit, onnantól bekerülsz a rendszerükbe és minden állításuk logikusnak tűnik és kapcsolódik a másikhoz és nehezen cáfolható.

Ezért nem tudtál önerőből kijönni a Wt-ből sem.

Ha egyszer kívülről tudod objektívebben (tökéletesen elfogulatlan úgysem tudsz lenni) szemlélni, akkor keletkezhet "rés a pajzson".

Ha tényleg elefánt hátán tekergő lótuszban hempergő kéjgyó teremtette a világot és létezik a lélekvándorlás a nagy szellem (a BIG ONE) az OM kebelébe, akkor a kasztrendszer már nem is akkora baromság.
Egyébként igen.

Ha viszont a Filozófia rövid történetén végig száguldasz és a Görögök (van isten, nem is egy, de kit érdekel így részegen) gyakorlatától eljutsz a felvilágosodás eszméin keresztül, a van isten, de az a csúnya egyház és a van isten de már rég elpatkolton át a Marxista "a népek kokócsíkja" felfogásig, ami semmiről nem szólt a 2500 év alatt, csak hogyan kéne eliminálni észrevétlenül a Keresztény tant és a tüzes, vellás öreg ördög eszelte ki az egészet, akkor a mai ateizmus is "tudományosan megalapozottnak" tekinthető egy kis Darwini szervó feltöltéssel.

Szóval lehet futni a köröket egyházakban, fősulikon, de az örök élet, meg az Isten barátsága még kék madár maradhat bőven.

2. axióma, azt én sem tudom megmondani ezek után senkinek, hogy mit csináljon, meg hogy melyik a helyes út. legfeljebb azt, hogy melyiket ne, mert az már zsákutca. Én már onnan jövök, ahova ecsém te még most sietel...

Szóval nem tudom senki még a magam számára sem a végső igazságot, de azt már pontosan tudom, hogy MIT NEM AKAROK.

És ez is több a semminél.
A többi meg szócséplés.

na. Peca!

csaposnak 2013.11.28. 22:45:07

@metanoia: A történet szép, és nem is akarok belekötni, de mi köze a Bibliához ? Az egyedül a hölgyre volt olyan hatással, hogy segítsen. De, „Adakozásból iskolákat, tanműhelyeket, orvosi rendelőket építtetett”, - ezekhez pénz kell, nem elég a krisztusi lélek. Ha nem lettek volna akik felfigyelnek Rá, és nem adakoznak, akkor nem épült volna semmi. Voltak mások is akik nagy dolgokat vittek végbe, Biblia nélkül pl. Mahátma Gandhi, vagy Albert Schweitzer, akinek komoly vallási ismeretei voltak, mégis az afrikai kórházat abból a pénzből tudta működtetni, amit orgona játékával keresett, ill. adományokból. Elnézést az ilyen földhözragadt gondolatokért, de tudod, hogy „vannak akik” Jézus tanításához is hozzáteszik, amikor az adakozást példázta, a szegény özvegyasszony két fillérjével, hogy nem abból tartották fenn a templomot. :)

Steam OS 2013.11.28. 22:51:49

@sefatias: Az egyébként, hogy igazam van-e pont nem érdekel. Ezért is felejtettem el beleírni. :) Mert az van és ezt mindenki tudja, aki eltöltött egy napot is a mi bőrünkben és ment legalább egy kilcsit a mi cipőnkben.

csaposnak 2013.11.28. 22:54:14

@Steam OS: Üdv. mikor olvastam a reagálásod, először arra gondoltam – mi a probléma, csak nem az, hogy válaszoltam a kérdésre ? – mégis mit gondoltál ? felteszel egy űberelhetetlen csodás kérdést, és mindenki elnémul és hasra esik ? De azt látom, hogy szeretsz kiigazítani másokat, pl. hogyan kellett volna írni néhány dolgot vagy a cikk címét. Nézzük csak, mit gondol magáról Sefa, már többször is leírta, hogy nem tartja magát ihletettnek, tévedhetetlennek, űberokosnak, sőt azt mondja „én a csákányhoz és a lapáthoz értek”. Én hiszek Neki. Tehát amit leír, az a saját véleménye, gondolatai, esetleg idézet másoktól. Ezekkel lehet egyetérteni vagy nem, esetleg cáfolni, de semmi esetre sem kötelező érvényűek a keresztények számára. Azt ír amit akar, majd az olvasó dönt. Azután olvastam néhány hsz-t is és megértettem, hogy csak „belém akartál rúgni”, hát ez lepattant rólam, (nem érdekel), amit írtál, Rólad szól. Az meg, hogy „..Odaállnál Isten elé és az arcába vágnád …” stb. én ilyen hülyeségeket nem írtam, csak ezt - Arra nem elég a Biblia, szerintem, hogy önmagát megmagyarázza. – Ezen a blogon is a legtöbb író, elfogadja a Bibliát, mint legfőbb tekintélyt, de vannak kérdései, és miért vannak, talán azért, mert mindenre van egyértelmű válasz a Bibliában ? Nincsen semmiféle „csavaros észjárás” abban, ha valakinek gondolatai, kérdései vannak. Abban is tévedsz, hogy Istentől nem lehet kérdezni, Ő tudja a mi formáltatásunkat, megérti értetlenségünket. Válaszolni is fog a megfelelő időben. De hol is van az, amikor Jézus megtagadta a választ ? segítenél ? Ez a kijelentésed meg végkép alaptalan „..ha felismerjük, hogy akármilyen burkoltan, de végül is mit fogalmazunk meg, ..” nem, a kijelentéseid nem bennem fogalmazódtak meg, hanem Benned. Azután válaszoltál a többieknek, igazából jött a „maszatolás”, hogy nem így meg úgy, hanem emígy meg amúgy, tipikus Jt módszer, még változnod kell. (javulni)
Azután rólam írtad, „.. hiszen egy megkeresztelt Jehova Tanúja, aki pontosan tudja, hogy mit jelent az Isten iránti tisztelet.” Ha esetleg Jak. 1:27.-re gondoltál, valóban ismerem ezt a verset, de mint már írtam is, nem csak ez van a Bibliában. Jézus mondta, Ján. 17:3. Hát ilyesmi folyik itt a blogon is, szerintem. Aki tud, tanul valamit.
Viszont a tanács jó, „Gondolkodjunk a szerénység és az alázat oldaláról.” Alkalmazd.
Most rátérek arra, hogy én mire alapozom a kijelentéseimet, pl. a 2.Kir. 22. részben olvasható, hogy Jósiás idejében megtaláltak egy könyvet, aminek következtében nagy változások történtek. Nem állítom, hogy most is van egy írás még valamelyik barlangban vagy a homokban, csak azt, hogy volt már rá példa. (természetesen azt sem mondom, hogy még várni kellene, Jézus követésével) Vagy, Dániel (12.r.) nem értette és ezért megkérdezte, hogy mi lesz ezeknek vége ? azt a választ kapta, hogy be vannak zárva és pecsételve a vég idejéig. Nos, eljött már ez az idő, fel lettek törve a pecsétek ? „ott vagyunk már :)” Vagy, az 1.sz.-ban, a zsidó vallásnak, legalább három irányzata volt, hogy lehetséges ez ? hiszen ugyanaz az ÍRÁS volt ? Vagy, Jézus beszél (Ján. 14:26.) a Szent Lélekről /Szellemről, aki /ami majd mindenre megtanít. Tehát e példák alapján merem mondani, szerényen és alázatosan, hogy csak a Biblia nem elég.
Végül egy kérdés, be tudod bizonyítani egyértelműen, hogy a Szent Szellem, személy vagy nem ?

Steam OS 2013.11.28. 23:14:49

@csaposnak: Köszi tesó a helyreigazítást, igyekszem megfogadni a tanácsaidat. Ha mindent pontosan értesz és levágtál, akkor rendben van a dolog. Ha valamire kíváncsi vagy a véleményemből és te is a nézeteimről akarsz vallatni, mint ahogy mások is az én véleményemre kíváncsiak, akkor olvasd el a fentebbi HSZ-eimet figyelmesebben újra, minden amit tudnod kell bennük van. Egyébként teljesen érthetetlen, hogy egy hozzám hasonló arrogáns bunkónak mi a csodáért érdekel a véleménye. Minél rosszabb, annál jobb? Te tudod. Kívánom, hogy találd meg mindazt amire vágysz az életedben és minden álmod valóra váljon :)

bjanek 2013.11.29. 04:30:04

@Steam OS: "Remélem nem érzed, hogy kibújtam a válasz alól...
Üdv. János tesó :)"
eddig sem azt éreztem, csak sajnáltam, h nem vetted a fáradságot ;)
úgyhogy köszönöm.
de még egy restanciád van!

nekem most már csak egy észrevételem van az olvasottakkal kapcsolatban, attól még, h vmi elképzelhetetlen számomra, nem jelenti azt, h nem létezik, v nem úgy van. sajnos már legalább egyszer belefutottam ebbe...

bjanek 2013.11.29. 04:32:37

@csaposnak: @Steam OS:
kicsit eldurvultatok, ez nem illik testvérekhez,
de hozzátok meg különösen nem :P

bjanek 2013.11.29. 04:34:52

@Steam OS: "Üdv. János tesó :)" én továbbra sem tudom ki vagy, de majd sefát kifaggatom, bár mindig szupertitkos infóként szokta ezeket kezelni és rendszerint semmit nem tudok meg tőle

bjanek 2013.11.29. 05:38:35

@Vértes László:
@bjanek: "nem ismerek olyan felekezetet, v szektát amely jobban mellément volna a Krisztusi szellemiségnek, mint az általad preferált Katolikus egyház."

Ha így van, akkor nem lehet nehéz felsorolni a konkrét problémákat. Szeretettel várom őket.

miért van rá szükséged?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.29. 13:08:09

@csaposnak: Ezt jól összefoglaltad. Csak elismerni tudom az érvelésedet. Bennem is hasonló gondolatok vannak, amiket majd egy posztban összefoglalok

Steam OS 2013.11.29. 14:53:46

@bjanek: "nekem most már csak egy észrevételem van az olvasottakkal kapcsolatban, attól még, h vmi elképzelhetetlen számomra, nem jelenti azt, h nem létezik, v nem úgy van. sajnos már legalább egyszer belefutottam ebbe..."

ok. ha valóban ez az utolsó kérdés, akkor válaszolok, de végeztem, mert konkrétan szövegértés és még súlyosabb gondokat érzékelek, amire nem az én dolgom a figyelmet ráirányítani.

Az elolvasott post után, mivel nem volt kifejtve Sefa végső célja, hogy miről is szeretne a végén írni, általánosságokban fogalmazva, de konkrétan rákérdezve a céljára, véleményeztem. Nem abszolút értelembe véve megkérdeztem, mi a cél, amihez nem elég.

A válasz: Az Istennel való barátság.

Az én válaszom lényege erről szólt.
Ahhoz még sok is!
De elegendőnek biztosan elegendő.

Mivel a cím provokatív és vitákat gerjeszthet sokan éltek is vele, nem a megértést, hanem az okoskodás élményét megcélozva.
NA ITT BÁNTAM MEG, HOGY FOLYTATTAM.
Ettől a ponttól kezdve igyekeztem szabadulni a rám kíváncsi jószándékú emberektől.

Mivel a fentebbi példám Ábrahámról Isten Szavából cáfolta a cím tényként való kijelenthetőségét. Javasoltam egy olyan szerencsésebb felvetését a témának, ami akár kérdésbe ágyazva, de ugyanúgy lehetőséget ad Sefának a gondolatai végső kifejtésére. Semmi bajom azzal, hogy Sefa kutakodik. Egyébként, mi jól megértjük egymást privátban ettől keményebben fogalmazva is.

Hogy miért kényszerítenek újabb és újabb beszólogatásokkal, hogy találjam ki a post író végső célját és annak konklúzióit, vagy ha néhány dologban eltérő véleményem van, miért okolnak olyanok érte, akik fenntartják a tévedéshez való jogot, tényleg nem értem.

Vagy miért vádolnak Sefa bántásával, olyan estben, amikor egy véleményével fogalmazok meg módosítást és magát a személyt egyébként kedvelem és tisztelem, hát ezt sem értem. Ill. van tippem, de azt megtartom. Ezekben az esetekben én eleve fegyvertelen vagyok és ha volna fegyverem sem harcolnék, mert nekem megalázó.

Ez az én szemszögem és egyáltalán nem gondolom, hogy tévedésekben lennék, vagy azt kellene látnom, hogy most és itt olyan tapasztalatok értek, amiket sehol máshol nem tapasztaltam volna és most megvilágosodtam.
Sőt. Egy olyan dolog köszönt vissza, amit külső szemlélőként akár a JJ. blogon is sokszor láttam és egy alkalommal szegény Sefát találták meg vele és akkor már tudtam, hogy mi az amiből én sohasem kérek.

A süketek párbeszéde, amikor csak azt hallják, amit hallani akarnak nem vezet sehova. Én évek óta így látom ezeket a blogokat és ezt Sefának már nem egyszer-kétszer mondtam el. Azt mondta ő vállalja és megpróbálja kezelni.

Nekem ez nem ennyire fontos.

bjanek 2013.11.29. 16:16:04

@Steam OS: bocs, félreérthető voltam, te pedig félreértettél.

az első bekezdésem, az egy köszönet volt, és utalás arra, h egy kérdést még kihagytál.

a második egy ettől teljesen független gondolat, ami pusztán az én személyes tapasztalatom. nem vitaindítónak szántam.

"Ez az én szemszögem és egyáltalán nem gondolom, hogy tévedésekben lennék, vagy azt kellene látnom, hogy most és itt olyan tapasztalatok értek, amiket sehol máshol nem tapasztaltam volna és most megvilágosodtam."

sajnos megint félreérthető voltam, az én hibám. pusztán arra gondoltam, h számomra mindig tanulságos, ha olyanra pazarolom az időm, amit Istennek hasznosabbra is tudtam volna, v ha egy helyzetet nem krisztusi módom reagálok le. pl kihoznak a sodromból. de ez megint csak személyes tapasztalat, nem kell vele foglalkozni

részemről én is távozok melegebb tájakra, bár lehet, h nekem is van még egy restanciám László felé

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2013.11.29. 16:17:06

@ORION: "Mi ránk pogányokra Mózes törvénye soha nem is vonatkozott."
- Ez nem ilyen egyszerű. Az ef2 idézet oké, de Pál nem részletezi, hogy a "törvény" pontosan milyen szempontból és értelemben vált érvénytelenné Jézussal. Van a tíz parancsolat, az érvényes. Van a 613 rabbinikus szabály, az nem érvényes, továbbá nincs körülmetélkedés. Olvasd el ezt a bonyolult kifejtést, valami hasonlót már Pál is ismert, nekünk is hasznos tudnunk róla: www.zsido.com/konyv/190/2382/Zsido_Tudomanyok_hetvegi_szeminariuma_14./Maimonidesz__Birak_konyve_-__A_nemzsidokra_kotelezo_het_torveny%3B_A_beteres_szabalyai

@sefatias: Mi van akkor, ha neked egyik egyház felfogása sem megfelelő? Bajban vagy, az egyszemélyes vallás nem vallás. Ha másokkal is megpróbálod elfogadtatni, akkor már felekezetté váltál, és ugyanolyan külső kritikát váltasz ki mások részéről, amilyet te alkalmaztál. Ez káosz, szétesés, Jézus egyáltalán nem ezt tanította. Szerintem sokkal jobb egy adott irányzat 10%-ával nem egyetérteni, de benne maradni, mint a 10% miatt önzőzni, és gyengíteni Jézus ügyét.