"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Kik nem öröklik az Isten országát?

2013/06/06. - írta: sefatias

Néhány hete írtam két posztot, amit még mindig továbbgondoltam, és újabb ötletek jöttek létre belőle. Kik nem öröklik Isten országát? Egy minden keresztényt foglalkoztató kérdés. Hiszen ki ne szeretné örökölni?  Persze ha feltesszük ezt a kérdést valakinek, akkor kapásból mond kettő három olyan tulajdonságot, gyakorlatot, ami kizár Isten országából. Talán a legegyértelműbbek a paráznaság, lopás, hazugság. Kicsit vettem a fáradtságot, leültem a könyvespolcom elé a fotelbe, és végignéztem az összes bibliafordításomban a Galata 5:19-21 verseit. Kigyűjtöttem, hogy melyik milyen szavakkal fordítja azokat a tetteket, amelyek itt szerepelnek. Nézzük sorban:

A test cselekedetei nyilvánvalók:

1. Házasságtörés. (érdekes, hogy a görögben nem szerepel külön ez a bűn. Ám két fordító is úgy érezte, hogy külön meg kell említenie a paráznaság mellett)

2. Paráznaság, kicsapongás, cédaság

3. Tisztátalanság, szemérmetlenség, erkölcstelenség

4. Bujálkodás, fajtalanság, gátlástalan viselkedés, kicsapongás, szexuális bűnök

5. Bálványimádás

6. Varázslás, babonaság, bűbájosság, mágia, spiritizmus

7. Ellenségeskedések, viszálykodás

8. Versengések, vetélkedés, civakodás

9. Gyűlölködések, féltékenység

10. Harag, indulatoskodás

11. Patvarkodás, veszekedés, önzés

12. Visszavonások, széthúzás

13. Pártütések, megosztottság

14. Írígységek

15. Részegségek

16. Dobzódások, dőzsölés, lakmározás, vad mulatozás

Pál apostol a felsorolást így fejezi be: "Mint már előbb mondtam, most ismét kijelentem: Akik ilyeneket művelnek, nem öröklik Isten országát."

Egyházfegyelmi ügyeket csinálni ezen bűnök némelyikéből nem nehéz. Ki ne érezné úgy, hogy egy parázna, vagy varázsló, vagy épp egy szemérmetlen ember ne legyen a közösség tagja. Az ilyen bűnöket elkövető embereket a legkönnyebb megvádolni és elítélni. Na de mi van a többivel? Hogyan vádoljunk és ítéljünk el egy olyan keresztényt aki viszálykodik? Aki civakodik? Aki indulatos? Aki veszekedős? Aki önző? Vagy éppen irigy? Amint a felsorolásból egyértelműen látszik, egy parázna nő ugyanúgy nem örökli Isten országát, mint egy civakodó. Vagy épp egy részeges férfi ugyanúgy nem jut be, mint egy önző. Ezen bűnök között nincs minőségi különbség. A büntetése mindegyiknek ugyanaz. Tehát akkor egy civakodásra hajlamos asszony hogyan tekintse azt a nőt a gyülekezetben, aki paráznaságot követett el? Vagy egy önző férfi, hogyan tekintse azt, akinek komoly gondjai vannak az alkohollal. Melyiknek van joga azt mondani, hogy a másik bűne nagyobb, súlyosabb? Persze lehet kifogásokat hozni, hogy egy parázna, meg egy részeges nagyobb szégyent hoz a közösségre, mint egy civakodó feleség, meg egy önző férj. De ez az Isten országa szempontjából semmit nem jelent. Egyaránt nem örökli egyik sem.

A következő kérdésem, hogy akkor van egyáltalán olyan ember a földön, aki a felsorolt Isten országából kizáró cselekedetek egyikével sem rendelkezik? Ha bárki ismer ilyet, az szóljon. Viszont akkor most mi legyen? Tekintsük értelmetlen erőfeszítésnek azt, hogy bekerüljünk Isten országába? Ha csupán a fenti verseket vennénk figyelembe akkor bizony annak kellene tekinteni. Igaz a legtöbb keresztény hajlamos a  szerinte kevésbé súlyos bűnök felett átsiklani, de amint látjuk, a bűnünk akkor is megvan, ha mi megpróbáljuk nem észrevenni.

Viszont ha senki sem méltó arra, hogy örökölje Isten országát, akkor mi a teendő?

1János1:8 - 2:2: "Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden igazságtalanságtól megtisztít minket.Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk.Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az IgazŐ az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is."

Ezek szerint hogyan tekintsük azt aki bűnt követ el a közösségben? Azt hiszem bűn-, sors-, és tettestársnak, akinek épp úgy kegyelemre van szüksége, mint bárkinek a világon.

Címkék: bűn
25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr95347011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Canadien 2013.06.08. 10:59:35

Nem a témához tartozik de lehet, hogy érint pár blog olvasót.
Tehát a kérdésem az, hogy lakik e közületek valaki árvíz veszélyeztetett területen, ha igen az imán kívül tudnánk e segíteni?
Pl. postán feladni tartós élelmiszert, ruhaneműt, stb.

reboot (törölt) 2013.06.10. 14:51:18

mekkora a különbség pál és jézus között :) jézus azt mondta legyetek olyanok mint a gyereke :) ha csak annyi az igazságosságotok, mint a farizeusoké, semmiképpen sem mentek be az egek országába ... pál meg adott egy listát :)

az egyik innen közelít, a másik onnan, bár nekem jézusé jobban tetszik,és talán működőképesebb is, lévén pál is kifejtette, hogy a 'bűnnek a törvény erőt ad', ha ezt valaki megérti, akkor még inkább hajlik a jézusi verzióra

amúgy én úgy látom, hogy nem maga az elkövetett bűn, hanem a BŰNBEN ÉLÉS, az életvitel a problémás, ami kizárhat valakit az isten országából ...

svtor 2013.06.13. 13:58:34

itt meg mi történt? Mindenki nyári szüneten van?

reboot (törölt) 2013.06.13. 14:07:57

@svtor: neeem, csak fusizik a sefa ... kergeti a pénzt, ahelyett, hogy minket okítana a nagy igazságokról :P megvette az ördög kilóra :D

úgye sefa :P

bjanek 2013.06.13. 14:17:20

sefa "Ezek szerint hogyan tekintsük azt aki bűnt követ el a közösségben? Azt hiszem bűn-, sors-, és tettestársnak, akinek épp úgy kegyelemre van szüksége, mint bárkinek a világon."

Jézus ezen túl mutat több esetben is.

pl. az adós szolga példázatában (Mt 18) azt mondja, h mi Istennek alsó hangon is 530 millió dénárral tartozunk, amit a másiknál észrevehetünk 1-1 esetben az meg 100 dénár...

más esetben meg azt, h a másik szemében csak fűrészpor van a sajátunkban pedig gerenda (Luk 6:42)

de nem csak beszélt róla:

"A vámszedők és a bűnösök mind igyekeztek Jézushoz, hogy hallgathassák. A farizeusok és az írástudók pedig zúgolódtak, és azt mondták: Ez bűnösöket fogad magához, és velük együtt eszik...
"

eldönthetjük, hogy melyik hozzáállást vesszük követendőnek

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.06.13. 19:12:21

@svtor: @reboot: Hát igen... beindult az építőipar. De két hétig elég vacakul is voltam, úgyhogy nem sok kedvem volt irogatni. Ráadásul a héten voltak az év végi vizsgáim, úgyhogy arra is készültem. Még egy szóbeli van jövő héten aztán szpátty

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.06.13. 19:13:55

@bjanek: Ejha... Igazad van. De egy közösségben nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt. Ezen gondolkodom hetek óta.

ORION 2013.06.13. 21:54:26

@bjanek: """"" h mi Istennek alsó hangon is 530 millió dénárral tartozunk, """"" Na ilyen hülyeséget sem olvastam még .ISTENNEK SENKI SEM TARTOZIK SEMMI PÉNZEL SEM !!!!NEM KELL NEKI A PÉNZ!!!!!!! AZ KELL HOGY SZERESSÜK ŐT ÉS EGYMÁST.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.06.13. 22:28:29

@ORION: :) Tesa! Olvasd el azt a részt, amit Bjanek idézett. Máté 18. fejezet, és a 23-as verstől

ORION 2013.06.14. 05:56:57

@sefatias: már 5 ször elolvastam és semmi adósságot sem látok benne .Jézus mindent kifizetett a kereszten. Vagyis minden adóság rendezve .JÓL NÉZNÉNK KI HA ISTENNEK KELLENE A MI PÉNZÜNK.EZ A TÖRTÉNET A MEGBOCSÁJTÁSRÓL SZÓL.!!!!!

bjanek 2013.06.14. 09:37:35

@ORION: " Na ilyen hülyeséget sem olvastam még."

mentségemre szóljon, h kiskoromban fejre ejtettek, és hogy nem én voltam az ötlet szerző, hanem Jézustól idéztem.

remélem, egyedül vagy vele, h egy példázatnak minden részletét szó szerint veszel. nekem meg sem fordult a fejemben, h pénzben fizessem ki az adósságomat Isten felé. ha Jézus nem arany, hanem ezüst talentumról beszélt, az akkor is legalább 35 milliárd Ft...

arról nem beszélve, h Istennek nemcsak a pénzemre nincs szüksége, de semmire, amit adni tudnék. egyrészt nem szenved semmiben hiányt, másrészt minden az övé.

"Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék, holott ő ad mindeneknek életet, leheletet és mindent"

vissza térve a példázathoz, Jézus folyamatosan azt akarta kiverni a tanítványai fejéből, h nem ők a nagyvonalúak, ha 7x megbocsátanak a másiknak, mert bár az akkori (és mai) bérekhez képest 7 x 9000 Ft-ot elengedni
annak tűnhetett (és a 8. esetben már "jogosan" utasíthatták volna el a másikat), de nem annak fejében, amikor 35 milliárdot engedtek el nekik.

ez a történet, bár valóban a megbocsátásról szól, de szerintem benne van egy átfogóbb gondolat is, h milyen szemlélettel kell tekintenünk mások hibáit.

ORION 2013.06.15. 10:21:14

@bjanek: Bocsáss meg tesó ha sértőnek tüntem nem állt szándékomban megbántani .Én egy buta paraszt ember vagyok. Nézd el nekem. Még egyszer BOCSÁNAT.

bjanek 2013.06.16. 21:28:04

@ORION: semmi gond, engem csak vasvillával lehet megsérteni, meg némi rosszindulattal, de azt nem éreztem ki a hozzászólásodból ;)

reboot (törölt) 2013.06.18. 17:50:25

MI VAN SRÁCOK? ELKEZDŐDÖTT AZ UBORKA SZEZON? ŰVŐLT A CSÖND :)

küzdős 2013.06.18. 18:06:55

@reboot: Nézz át a fórumra! Ott meg üvölt a sok troll! Lehet élvezkedni.
Meg találtam néhány hiányzó láncszemet, ami az evolúcióhoz kellett.

ORION 2013.06.18. 18:12:42

Hát ez a meleg nem fehér embernek való!!!

reboot (törölt) 2013.06.18. 19:01:57

@küzdős: áh, megjöttem én már abból :)

ugyanazt kántálják, nem lehet őket meggyőzni semmiről ... igazi (szennyvíz) csatornája az egyetelen igaz vallásnak :D

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.06.18. 19:03:11

@reboot: Megvannak a vizsgáim, jobban is vagyok, holnaptól újra a tietek vagyok

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.06.18. 19:33:06

@küzdős: Kinek van azokhoz türelme? Én nem bírom.

reboot (törölt) 2013.06.18. 20:29:06

@sefatias: akkor jöhet a post, amiről hétvégén beszéltünk :) amúgy gratulálok :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.06.18. 20:37:39

@reboot: van pár ötletem. Holnap megírom az egyiket

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.06.27. 11:28:57

@reboot: "amúgy én úgy látom, hogy nem maga az elkövetett bűn, hanem a BŰNBEN ÉLÉS, az életvitel a problémás, ami kizárhat valakit az isten országából ... "

találtam egy érdekeset erről. Amikor pál azt mondja, hogy "akik ilyeneket CSELEKSZENEK..." akkor a cselekszenek szó helyén a görögben a prassontes ige található, ami rendszeres szokásra, és nem elszigetelt esetekre vonatkozik. Ez alapján kérdésessé válik, hogy valóban ki lehet-eközösíteni valakit, vagy birói ügyet csinálni azért mert valaki egyszer beleesett egy itt felsorolt hibába. Óriási különbség van az egyszeri gyengeség, és a bűnben élés között. Tehát ha figyelembe vesszük a szó eredeti jelentését, akkor az azt jelenti, hogy az egyházi vezetők feleslegesen ültetik bele a rettegést és a lelkiismeretfurdalást a vétkes személybe, amivel súlyos bűnt követnek el, hiszen Isten helyett itélkeznek

reboot (törölt) 2013.06.27. 11:50:07

@sefatias: ez így igaz

jt úgy csinálják, hogy 1 db bűneset után bírói tárgyalás jön kötelező jelleggel, és ha nem bánja meg, akkor biztos el fogja még egyszer követni, talán még az életvitele részévé is fog válni ... így inkább kiközösítik ...

én úgy látom beelőzik az istent ... de ez nem gond, mert ők is majd ilyen ítéletben részesülnek :/

az meg már csak hab a tortán, hogy az egész bírói/kiközösítési rendszer bibliaellenes, önkényes vallási törvényeskedés ...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.06.27. 11:55:37

@reboot: így van tesa. Arról nem is beszélve, hogy ha 1 db paráznaságból lehet biróit csinálni, akkor 1 db irigykedésből, vagy önzésből is. De ezt senki nem merné bevállalni. nem is szerepel a kiközösítésre méltó bűnök között a terelgessétek könyvben, pedig a biblia egy lapon említi őket