"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Krisztus és a kultúra (első rész)

2013/05/29. - írta: sefatias

Minden keresztény számára komoly dilemmát jelent, hogy miként álljon hozzá a világhoz. Jézus azt mondta, hogy: „Az én királyságom nem része e világnak" Később János apostol ezt írta: "az egész világ a gonosz hatalmában van." vagy: "Ne szeressétek a világot, se a világban levő dolgokat. Ha valaki a világot szereti, nincs meg benne az Atya szeretete" Ám Jézus ezt is mondta: "És én nem vagyok többé a világban, de ők a világban vannak, én pedig hozzád megyek. Szent Atyám, őrködj felettük ...Nem arra kérlek, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrködj felettük a gonosz miatt. Ők nem része a világnak, mint ahogy én sem vagyok része a világnak" Jézus attól a világtól óvta követőit, amelyben élniük kellett. Arra a világra mondta, hogy nem része az ő királysága, amelyért meghalt, mert annyira szerette. "És ő engesztelő áldozat a bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is"

Egy örök dilemma a keresztények számára, hogy miként álljanak hozzá a világhoz. Miként tekintsék ezeket az olykor ellentmondásosnak tűnő bibliaverseket? Vannak akik úgy érzik a világ gonosz, és a benne történt események Sátán keze nyomát viselik magukon. Azt mondják, hogy mindaz ami jelenleg a világtól jön, csupán arra szolgál, hogy a keresztények hűségét megtörje. Ezért ellenségesen, sokszor megvetően tekintenek rá. és igyekeznek távol tartani magukat mindentől ami szerintük "világias". Néha ők ahhoz a megoldáshoz folyamodnak, hogy teljesen elkülönülnek a világtól, és saját, külön világot hoznak létre maguknak, amely minél kisebb felületen érintkezik a "Sátán világával". Mások úgy tekintik a világ fejlődését, mint ami természetes velejárója az életnek, és a világ által felkínált lehetőségeket kihasználva élik az életüket. Úgy érzik, hogy az evangélium nem ellentétes a világ jelenlegi állapotával, és ez a közeg amelyben élünk tökéletesen megfelel a kereszténységnek, és az evangélium terjesztésének. Ez a csoport meglovagolja a világot, és benne élve, kihasználva azt próbál keresztény lenni. Egy harmadik csoport valahol a kettő között lavirozik, és próbál valamiféle egyensúlyt megtalálni, több kevesebb sikerrel. Hogy milyen teológiai buktatói vannak ezeknek a nézőpontoknak, ezt próbálja bemutatni ez a könyv:

Krisztus___s_kul_4cb03b93a28af_120x1000.jpg

Egy részletet szeretnék beidézni a könyvből. Az első részt ebben a posztban, a másodikat pedig a következőben. Egyébként mindenkinek ajánlom olvasásra. Nem könnyű olvasmány, és azt hiszem nem is fog segíteni senkinek, hogy döntsön valamelyik nézőpont mellett a világgal kapcsolatban. De talán segít, hogy lássuk, bármelyik mellett tesszük is le a voksunkat, valahol mindig lesz rossz a döntésünkben. Nézzük a könyvet:

Tipikus válaszok

A két komplex valóság-Krisztus és a kultúra- tekintetében véget nem érő párbeszéd kell, hogy kialakuljon a keresztény lelkiismeretben és a keresztény közösségben. Egyetlen célt elfogadó Isten felé fordulásban Krisztus elvezeti az embert a kultúra világiasságától és pluralizmusától. A múlt értékeinek megőrzésére való törekvésében a kultúra elveti Krisztust, aki azt kívánja tőlünk, hogy egyedül a kegyelemre támaszkodjunk. Isten Fia azonban maga is egy vallásos kultúra gyermeke és arra küldi ki tanítványait, hogy gondot viseljenek juhaira és bárányaira, akik nem gondozhatók kulturális tevékenység nélkül. A párbeszéd egyre folyik: állításokkal és tagadásokkal, újra rendezésekkel, kompromisszumokkal és újabb tagadásokkal. Sem egyén sem egyház nem juthat nyugvópontra egy olyan válasz keresésében, amelyik már nem vált ki viszont választ.

Mégis felismerhetünk bizonyos rendet ebben a sokféleségben, megállhatunk egyes pontokon a párbeszédben és meghatározhatjuk azokat a tipikus részleges megoldásokat, amelyek olyan gyakran visszatérnek a különböző korokban és társadalmakban, hogy úgy tűnik, nem annyira a történelmi feltételeknek, mint inkább magának a probléma természetének és jelentésének a dokumentumai. Így a Krisztusról és a kultúráról szóló nagy vita folyamatát felkészültebben követhetjük, s néhány gyümölcsét betakaríthatjuk. a következő fejezetekben ezeket a tipikus megoldásokat mutatjuk be és szemléltetjük olyan hívőkre hivatkozva mint János és Pál, Tertullianus és Augustinus, Aquinói Tamás és Luther, Ritschl és Tolsztoj. Itt rövid és összegző leírást adunk ezekről a megoldásokról, mintegy kalauzul a következőkhöz. Ötféle választ kel megkülönböztetnünk, amelyek közül három közeli rokonságban áll egymással, mivel ahhoz a közbelső típushoz tartoznak, amely Krisztust és a kultúrát különválasztja és egyaránt elfogadja, de különleges rokon vonások mind az öt típus között kimutathatóak.

Az első típushoz tartozó válaszok a Krisztus és a kultúra közötti ellentétet hangsúlyozzák. Bármilyenek is annak a társadalomnak a szokásai, amelyben a hívő keresztény él és bármilyen emberi vívmányokat őriz is, úgy látják, hogy Krisztus ezekkel szemben áll, és vagy-vagy döntésre hívja őket. Az egyháztörténet első korszakában Jézusnak a zsidók részéről történt elutasítását- amelyet Klausner védelmébe vett- a keresztények és a zsidó kultúra közötti antagonizmus követte, míg az új hit rómaiak által történt kiközösítését a keresztények görög-római műveltségtől való elszakadása vagy ellene intézett támadása kísérte. A középkorban szerzetesrendek és szektás mozgalmak azt kívánták a kereszténynek nevezett kultúrában élő hívőktől, hogy hagyják el a „világot”, menjenek ki és szakadjanak el tőle. Korunkban azok a misszionáriusok kínálnak ilyen megoldásokat, akik azt kívánják megtértjeiktől, hogy teljesen szakítsanak az úgynevezett „pogány” társadalmak szokásaival és intézményeivel. Ugyanígy válaszolnak a nyugati vagy „krisztianizált” civilizációban élő, de ettől a műveltségtől visszavonuló keresztények kis csoportjai, végül részben azok is, akik a keresztény hit összeegyeztethetetlenségét hangsúlyozzák a kapitalizmussal és kommunizmussal, az indusztrializmussal és nacionalizmussal, a katolicizmussal és a protestantizmussal.

A második csoport megoldásaira a Krisztus és a kultúra közötti alapvető megegyezés elismerése jellemző. Ezekben a válaszokba Jézus gyakran az emberi művelődéstörténet  nagy hőseként jelentkezik, életét és tanítását a legnagyobb emberi teljesítménynek tekintik, és úgy gondolják, hogy Benne érte el csúcspontját az emberi értékek felé irányuló emberi törekvés, Ő szentesíti azt, ami legjobb volt a múltban és Ő viszi a civilizáció folyamatát valódi célja felé. Része is továbbá a kultúrának abban az értelemben, hogy Ő maga is beletartozik abba a társadalmi örökségbe, amelyet tovább kell adni és meg kell őrizni. Korunkban azok a keresztények adnak ilyen válaszokat, akik közeli kapcsolatot fedeznek fel a kereszténység és a nyugati műveltség, Jézus tanításai vagy a Róla szóló tanítások és a demokratikus intézmények között; de akadnak néha olyan érzelmezések, amelyek Krisztus és a lelki kultúra megegyezését hangsúlyozzák, valamint olyanok is, amelyek azonosítani akarják Őt a marxi társadalom szellemével. Régebbi korokban a problémának ilyen irányú megoldásai egy időben merültek fel az előbbi megoldásokkal, amelyek szerint Krisztus kultúraellenes.

A másik három tipikus válasz megegyezik egymással abban, hogy igyekszik fenntartani a nagy különbségeket a két elv között,és ezzel együtt valamilyen egységben próbálja összefogni azokat. Abban különböznek egymástól, ahogyan megkísérlik a két hatalom összekapcsolását. Ezek közül az első- sorrendünkben a harmadik típus- Krisztus viszonyát a kultúrához részben úgy fogja fel, mint a második csoport: Ő a kulturális törekvések beteljesülése és az igazi társadalom intézményeinek helyreállítója. Mégis van Benne valami, ami nem a kultúrából nő ki és nem is azt szolgálja közvetlenül. Jézus egyszerre megszakítja és folytatja a életet és kultúráját. Ez utóbbi valóban Krisztushoz vezeti az embereket, de csak előkészítő módon és egy nagy ugrásra van szükség ahhoz, hogy az emberek elérjék Őt, vagy-más szóval- nem létezik igazi kultúra, hacsak minden emberi teljesítményen, értékek utáni emberi törekvésen, emberi társadalmon túl, felülről nem lép be Krisztus életébe olyan adományokkal, amelyeket az emberei törekvés meg nem látott és amelyeket az emberi erőfeszítés el nem érhet, amíg Krisztus által kapcsolatba nem kerül egy természetfeletti társadalommal és új érték-középponttal. Krisztus valóban a kultúra Krisztusa és ugyanakkor kultúra-feletti Krisztus is. Ezt a szintetikus típust legjobban Aquinói Tamás és követői képviselik, de sok más képviselője is van régebbi és modern korokban egyaránt.

folyt.köv

A másolásért köszönet Trifinek

Címkék: Istenkeresés
2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr265332357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reboot (törölt) 2013.05.31. 07:18:51

Nem tudom, annak szántad-e, de ez a cikk fűtőanyag az agnoszticizmushoz :) Hááát én jobban szeretem azokat a postokat, amit magadtól írsz ...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.05.31. 07:42:54

@reboot: Nem annak szántam, de az igazság az, hogy én sem állok teljesen távol az agnoszticizmustól. Sőt! Bizonyos értelemben jelenleg agnosztikusnak vallom magam. Mondjuk ez elég furcsán hangzik de a saját istenhitemet csupa egymásnak ellentmondó jelzővel tudom leírni, mint pl libero-konzervatív. Én hiszek Istenben és teljesen biztos vagyok abban, hogy Létezik, és hogy ő teremtett bennünket, abban is hiszek, hogy a Biblia Isten szava, és abban is, hogy Jézus Krisztus az emberiség megváltója. Ám mégis magaménak vallom az agnoszticizmus néhány alapgondolatát, mint pl:

"Az agnosztikusok állíthatják, hogy nem lehetséges abszolút vagy biztos tudásunk. Ugyanakkor állíthatják azt is, hogy bár a biztos tudás lehetséges, nekik nincs ilyen a birtokukban. Mindkét esetben az agnoszticizmus bizonyos filozófiai szkepticizmus a vallási kérdések irányában.

Egy agnosztikus állíthatja, hogy a vallási kérdésekről szóló állítások nem igazoltak, vagy nem igazolhatóak. Ebben az esetben ésszerű lehet az, hogy nem mondunk ítéletet. Például egy agnosztikus igényelheti, hogy a vallási állításokat ugyanúgy igazolják, mint a tudományos állításokat, esetleg a tudományos módszer szerint. Létezik ugyanakkor olyan felfogás is, miszerint a vallási kérdésekben az ész használhatatlan ugyan, ennek ellenére mégis lehetséges a vallásokban való hit (agnosztikus teizmus), ennélfogva az agnoszticizmus nem azonosítható az ateizmussal."

A poszt következő részében ki fogom fejteni, hogy miért tetszik ez a könyv, és hogy miért ajánlom olvasásra