"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Amiért kiközösíthetnek valakit (?)

2013/05/17. - írta: sefatias

A perfekcionista egyházak, mint Jehova tanúi, az adventisák, vagy akár a pietista vonalat követő protestáns egyházak, nagy hangsúlyt fektetnek a bűnre. Annak érdekében, hogy tisztán tartsák a gyülekezeteket a bűntől, a bűnt elkövető személyeket megfegyelmezik, vagy kiközösítik a gyülekezetekből. Jehova tanúi elismerték egyszer, hogy évente több tízezer embert közösítenek ki elsősorban házasságtörés, és házasság előtti szex  miatt. Bár a következő gondolatok régebben néha felmerűltek bennem, mostanában egyre erőteljesebben foglalkoztatnak.

A kérdésem ugyanis az, hogy van-e joga egy tökéletlen emberekből álló bizottságnak úgy dönteni, hogy valaki méltatlan arra, hogy kereszténynek nevezzék, vagy hogy részét alkossa - a bűne miatt- egy keresztény közösségnek. Én magam is szavaztam bizonyos esetekben kiközösítés mellett, és volt, hogy egy kis csalafintasággal segítettem elkerülni valakinek a megalázó meghurcoltatást. És persze később fölöttem is döntöttek. Az más kérdés, hogy ekkor én már nem akartam az egyház tagja lenni, és a biróim előtt, egy közel egyéves megfontolás után már beadtam az elkülönülő levelemet. Azóta is bánom, hogy hagytam magam rábeszélni arra a teljesen felesleges bíróira. Lényeg, hogy pontosan tudom, hogy miként folyik egy birói meghallgatás, és azt is, hogy kik azok az emberek akik ilyenkor döntenek az egyén sorsa fölött. (mai szemmel nézve Isten helyett)

 Tehát adott egy bűn eset. Legtöbb esetben ez valamilyen szexuális természetű bűn, vagy az utóbbi időben egyre gyakrabban hitehagyás. Mi alapján ítélik meg a bűnöst?A Galáciaiaknak írt levél 5: 19-21 így fogalmaz:

"A test cselekedetei pedig nyilvánvalók, és ezek azok: paráznaság, tisztátalanság, gátlástalan viselkedés,  bálványimádás, spiritizmus gyakorlása, ellenségeskedések, viszálykodás, féltékenység, haragkitörések, perlekedések, meghasonlások, szekták, irigykedések, italozós tivornyázások, dorbézolások és effélék. Ami ezeket illeti, előre figyelmeztetlek titeket, mint ahogy figyelmeztettelek is előre, hogy akik ilyeneket gyakorolnak, nem öröklik Isten királyságát."

Az idézett Pál apostól származik, aki több olyan szokást, cselekedetet felsorol, ami kizáró ok lehet Isten királyságából. Ez a három Bibliavers, néhány hasonlóval együtt alkotja az egyházak fegyelmi ügyeinek alapját. Az itt felsorolt bűnöket ez alapján kezelik. De az igazság az, hogy a felsorolásban szereplő cselekedetek közül alig néhány az, amiből egyházfegyelmi ügy lesz. Tapasztalataim szerint néha az alkohollal való visszaélés, és elsősorban  a paráznaság miatt fegyelmeznek meg valakit, és ahogy az előbb írtam a hitehagyás is most már egyre gyakrabban előkerül, amit vagy belegyömöszölnek a gátlástalan viselkedés kategóriába, vagy ha az illető hirdeti az eretnek nézeteit, akkor egy az egyben hitehagyással vádolják meg.

Amiért az utóbbi időben sokat gondolkoztam ezen, az a többi cselekedet, amiért szinte soha senkit nem közösítettek még ki: ellenségeskedések, viszálykodás, féltékenység, haragkitörések, perlekedések. Amiért ez sokat jár a fejemben az az, hogy visszagondolva tíz éves véni szolgálatomra eszembe jutottak azok a körülmények, amelyek jellemzik a környezetemben lévő ÖSSZES gyülekezet, vének testületeit. Én nem csupán egyszerű gyülekezeti vénként szolgáltam, más megbizatásaim is voltak a társulattól, ami magában foglalta a körzetkongresszus megszervezését, és kerületkongresszusok egyes feladatainak ellátását,  illetve sok helyre hívtak előadást tartani.  Emiatt jól ismertem  körzetek, és a kerület véneit,és beleláttam a testületek problémáiba. Miközben sok vénnel beszélgettem, gyakran előjöttek a testületeken belüli problémák. Bizony minden testületben komoly feszültségek voltak. Mi volt ennek az oka? A válasz szinte minden esetben ugyanaz, és egyben megdöbbentő: ellenségeskedések, viszálykodás, féltékenység, haragkitörések, perlekedések. A vének testületein belül mindenhol ez a négy cselekedet valamelyike - vagy több is - okozott komoly feszültséget. Tehát a vének közül többen, a Pál által felsorolt, kiközösítésre méltó cselekedetben voltak bűnösök. Némelyek éveken keresztül, anélkül, hogy bárki szólt volna érte.

Emiatt komolyan felmerül bennem a kérdés, hogy van-e joga egy olyan gyülekezeti vezetőnek ítéletet mondani egy bűnös, házasságtörő, vagy épp alkoholproblémákkal küzdő ember felett, aki maga is hasonló súlyú bűnnel terhelt? És ami még szintén kérdésként merül fel bennem az az, hogy mi az oka annak, hogy egy szexuális bűnért azonnal bíroi bizottságot kell összehozni, és minél gyorsabban kezelni az ügyet, addig egy viszálykodó, féltékenykedő vén, aki esetleg még a haragkitörésektől sem mentes, akár évekig okozhatja a feszültséget a vének között? Ugyanis Pál nem kategorizálja a bűnöket. A felsorolásában minden egyes bűn ugyanazzal a súllyal esik a latba! Tehát a féltékenykedő, a viszálykodást okozó, a perlekedő vén esetében ugyanúgy fontolóra kellene venni a kiközösítés lehetőségét, mint a házasságtörő, vagy részeges ember esetében. Az, hogy sem a vének, sem az egyház nem tesz semmit ez ellen, eszembe juttatja Jézus egyik példázatát.

"Ezért az egek királysága egy emberhez, egy királyhoz hasonlítható, aki számadást akart tartani rabszolgáival.  Amikor hozzáfogott a számadáshoz, behoztak egy embert, aki tízezer talentummal [60 000 000 dénárral] tartozott neki.  Mivel azonban nem volt miből visszafizetnie, az ura megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit meg mindenét, és fizessenek.  A rabszolga ezért leborult, hódolni kezdett neki, és ezt mondta: »Légy türelmes hozzám, és mindent visszafizetek neked.«  A rabszolga ura megszánta őt, eleresztette, és elengedte adósságát.  Kiment pedig az a rabszolga, és összetalálkozott az egyik rabszolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki, és megragadva azt, fojtogatni kezdte, és ezt mondta: »Fizesd vissza, amivel tartozol!«  Rabszolgatársa ezért leborult, és kérlelni kezdte, ezt mondva: »Légy türelmes hozzám, és visszafizetem neked.«  Ő azonban nem akarta, hanem elment, börtönbe vettette őt, míg vissza nem fizeti a tartozását.  Amikor azért a rabszolgatársai látták a történteket, nagyon bánatosak lettek, és mentek, feltárták uruknak mindazt, ami történt.  Akkor hívatta őt az ura, és így szólt hozzá: »Gonosz rabszolga, én azt az egész adósságot elengedtem neked, amikor kérleltél.  Hát neked nem kellett volna irgalmaznod rabszolgatársadnak, ahogy én is irgalmaztam neked?«  Azzal az ura haragra gerjedve átadta őt a börtönőröknek, míg vissza nem fizeti minden tartozását.  Hasonlóképpen fog bánni az én égi Atyám is veletek, ha ki-ki közületek meg nem bocsát szívéből a testvérének.” (Máté 18: 23-35)

Jelen pillanatban úgy érzem, hogy azok az emberek, akik feljogosítva érzik magukat arra, hogy mások felett ítélkezzenek a bűneik miatt, egyáltalán nem alkalmasak erre a feladatra. Az lenne a jó, ha ezen emberek képesek lennének önmagukba nézni, és felismerni, hogy ők is pontosan ugyanolyan súlyú bűnben vétkesek, mint az, akit épp megítélni készülnek. De sajnos a tapasztalataim alapján ezek az egyházi vezetők ezt az önvizsgálatot nem teszik meg. Sőt nem is látják értelmét. Miért?  Mert tudják, hogy az ő bűnüket szinte lehetetlen bizonyítani, mig egy házasságtörőét könnyű. Jézus egyszer erről is beszélt:

"Némelyeknek pedig, akik magukban bíztak, hogy ők igazságosak, és akik a többieket semmibe se vették, ezt a szemléltetést is mondta:  „Két ember ment fel a templomba imádkozni, az egyik farizeus, a másik adószedő.  A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Ó, Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: zsaroló, igazságtalan, házasságtörő, vagy mint ez az adószedő is.  Hetente kétszer böjtölök, megadom a tizedet mindenből, amit szerzek.«  Az adószedő pedig távol állva még szemét sem akarta az égre emelni, hanem csak verte, verte a mellét, és ezt mondta: »Ó, Isten, légy kegyelmes hozzám, bűnöshöz!«  Mondom nektek, ez igazságosabbnak bizonyulva ment haza, mint amaz; mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, de aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lukács 18: 9-14)

És most kérlek gondolatban nézz körül a gyülekezetedben. Vajon a gyülekezeted vezetőire is jellemző a posztban, és a bibliaversekben megemlített magatartás? Jellemző rájuk a viszálykodás, a perlekedésre való hajlam, a féltékenység, az irigység, vagy épp a haragkitörés? Ha nem akkor adj hálát Istennek érte. De ha igen, akkor kérdezd meg magadtól,hogy nem lenne szükségük egy bírói meghallagatásra? És egyáltalán aki kiközösítésre méltó cselekedettel, szokással rendelkezik, az szolgálhat vénként?

 

 

 

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr805304143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.05.17. 16:19:38

Az alapvető törvény, hogy ha valaki vét a csoportnorma ellen, azokat kirekesztik. Ez így működik hivatalosan is (pl egy munkahelyen), de informálisan is (pl egy bandában). A JT-inél a kirekesztés igen érdekes gellert kap. Pl: kétféle mértéket alkalmaznak, amellyel gyakorlatilag visszaélések sorozatait követhetik el. Az áldozatok pedig semmilyen módon nincsenek védve, mert olyan mértékű bizalmasságot várnak el a tagoktól, hogy még ők maguk is elhiszik, hogy 'jogosan' jártak el velük szemben. Így védekezésre semmi lehetőségük, mert nincsenek papírok, szerződések, illetve amik vannak, azok egyedül a társulat érdekeit védik.

JT-i egyes egyedül a szellemtől való kinevezésükre hivatkozva avatkoznak bele a tagjaik életébe (akiket előtte ravasz agymosással 'ártatlanítottak'). Ha az ő fejükkel gondolkodunk, akkor a logika szabályai szerint az alábbi három állítás valamelyike kell, hogy igaz legyen:

1. A nevezett egyházi képviselők kinevezésében és megbízásában a vallásszervezet tévedett, amely tévedésükért vállalniuk kell a felelősséget, mivel olyan személyeket bíztak meg súlyos ügyek kezelésével, akik erre nem voltak kielégítő módon képesítve.

2. Tegyük fel, hogy a vének valóban a szellem által kinevezett szolgák, ahogy azt állítja az Őrtorony Társulat, és a kinevezésükben sem történt tévedés. Ebben az esetben akármi, ami ezen kinevezett szolgák tevékenysége eredményez - akár hibáikból, tévedéseikből adódóan is -, az szintén annak a bizonyos szellemnek a munkája. Amely eredményt a férfiak kinevezését jóváhagyó szervezetnek támogatnia kellene. (Pl: ha valaki a vének tevékenysége következtében nehéz helyzetbe jut, akkor a gyülekezet többi tagja is abból a nehéz helyzetből tanulhat valamit, ezért a nehéz helyzetbe jutott személyt a gyülekezetnek kell támogatnia) Ennek hiányában ugyanis ők maguk bizonyulnának azon szellem ellen, amit saját állításuk szerint képviselnek. (Csel 5:39)

3. A vének és a felvigyázók nem Istentől kinevezett és irányított szolgák, így az Őrtorony Társulat hazudik és szándékosan okoz kárt a tagjainak, mely miatt szintén felelősséggel tartozik hamis vallásos marketing alkalmazása végett.

Aki vét az élet törvényei ellen, azt előbb-utóbb utoléri a végzete. Viszont ahhoz, hogy a törvény elé is lehessen őket vinni, a tagoktól is megkívántatik, hogy legyenek tudatába alapvető emberi jogaiknak és ne szolgáltassák ki magukat ezeknek az istentelen eljárásoknak.

PL: ne kérjenek olyanoktól tanácsot, akik maguk nem mutatnak jó példát emberi viselkedésükben, vagy akikkel szemben rossz érzéseik vannak. Ne hagyják magukat zsarolni a 'teokratikus elrendezés' által. Ne érezzék azt, hogy nekik minden kételyükről, hitnézetbeli nézetkülönbségükről be kell számolniuk a vezetőknek. Mindenkinek jogában áll a gondolat és lelkiismereti szabadsága. Ha úgy érzik, hogy zaklatják őket a vének, akkor az érzelgősség helyett, tegyenek feljelentést a rendőrségen...stb.

Bizony Jézus tanácsai soha nem voltak aktuálisak: " legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelidek mint a galambok." (Máté 10:16)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.05.17. 16:43:19

@karalabe4: hát hallod... le a kalappal. Ez jól sikerült gondolat

küzdős 2013.05.17. 16:49:01

Teljesen jogos gondolatok ezek.
Saját, volt gyülekezetem vének testülete is ezzel a széthúzással, klikkesedésekkel, egymás háta mögötti rossz szándékú furkálásokkal és féltékeny irigységekkel küszködött és ma sincs ez másképpen, de ez jellemző mindenütt.
Persze a vének ismerik azt a bibliai gondolatot, hogy, ha beteg valaki köztetek,hívja magához a véneket, mert azt gyógyítani kell, meg kell kenni olajjal, imádkozni kell érte és a vének imája meggyógyítja a szellemi beteget!
Persze, ha a beteg nem akar orvoshoz menni és az kiderül később, az már ok lehet a kiközösítésre, mert biztosan sumákol, nem bűnbánó. Az, hogy valaki Istennel szeretne lerendezni valamit, nem bűnös,kíváncsi, perverz és pletykás, mindent kibeszélő vénekkel, az elítélendő!
Azonban egy olyan vén doktor, aki tudja, hogyan kell imádkozni, hogyan kell a betegségeket gyógyítani, az képes saját magát is gyógyítani! Tükörbe néz és ő, mint gyógyító, elmondja a tükörben látszónak, mit kell tennie, a tükörkép elfogadja a tanácsot, megbánja a bűnt és már mehet is tovább.
Az általuk elkövetett harag, féltékeny és irigy tettek azzal magyarázhatók, hogy ők is tökéletlenek, hibázhatnak.
Bár te is az vagy, de te nem hibázhatsz úgy, hogy ők meg ne bocsássanak neked. Isten bocsánata nincs meg, kivéve általuk, mivel írva vagyon a ks-H-ban, hogy senki sem mehet az Atyához, hanem ha általuk.
Bár a Biblia követelményeket állít fel a pásztorok kinevezéséhez, amiben szerepel az is, hogy legyen a vén vádtól mentes, de ez apróság, amin a szellem átbillenti őket.
Vajon honnan kellene ezekhez bírói bizottsági tagokat verbuválni, akik végre jogosan ítélhetnének Istent képviselve, megfelelő jogi alappal és háttérrel rendelkezve?!
Addig marad a testületeken belül a kéz kezet mos gondolkodás.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.05.17. 16:59:30

@küzdős: A vének legtöbb esetben tartják magukat olyan jó szellemiségűnek, hogy az ő hibáikat Jehova közvetlenül megbocsájtja Jézus által. Ezzel még nem is lenne gond, hiszen a Biblia erről beszél. A baj azzal kezdődik, hogy önmagát már közbenjárónak tartja az egyén, és Jézus között, és úgy érzi, hogy az egyszeri ember bűnei csakis akkor lesznek megbocsátva, ha először hozzáfordul, mivel a bűnei miatt úgysem hallgatják meg az imáit. Az őrtorony azt tanítja, hogy a vének nélkül nincs ima meghallgatás. Tehát Jézus váltságáldozata és az egyén közé beiktattak még egy lépcsőfokot. Ám a vének már nem veszik ezt a lépcsőfokot igénybe és biznak a közvetlen megbocsátásban

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.05.17. 17:07:09

@sefatias:
Egyébként meg a véleményem az, hogy a vének vannak a legnehezebb helyzetben, hiszen iszonyú terhet raknak rájuk, mert követniük kell az utasításokat, ugyanakkor nekik kell vállalniuk a felelősséget is, mert a feletteseik kivonják magukat ez alól.

A pszichopátia jellemzőit magukon viselő szektavezérek a köréjük kialakított "álcaközösséget" manipulálják, ezért mindenkinek, aki vén, vagy valaha vén volt, előbb-utóbb szembe kell néznie azzal, hogy vajon őbenne hol volt az a kis kapu, ami miatt egy ilyen szervezet fel tudta őt használni más emberek nyomorgatására és kihasználására.
eletazortoronyutan.blogspot.hu/2013/02/a-tarsadalom-ragadozoi-pszichopatak.html

Egyébként ők ugyanúgy megtehetik, hogy nem engednek az érzelmi nyomásoknak, és visszautasíthatnak olyan pozíciókat, melyekkel nem bírnak. A társulati útmutatók követése ugyanúgy zsákutcába viszi őket is.

svtor 2013.05.17. 17:10:43

"Az őrtorony azt tanítja, hogy a vének nélkül nincs ima meghallgatás."

Na ez nekem új, pedig már bő egy éve "járom" a blogokat!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.05.17. 17:29:11

@svtor: a Jakab 5:13-16 alapján állítják

svtor 2013.05.17. 17:36:33

@sefatias: Még szerencse, hogy a megtérő imát nem a vének mondják el a Tanúk helyett! :)

Nagyon jó kis írás, te még most is pásztorkodsz egy "láthatatlan" nyáj fölött! :)

Sefa! Neked van arról statisztikád, hogy a blogodon megjelent cikkek közül melyik a 10 legolvasottabb? Ha, igen megtennéd, hogy átküldöd a címüket?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.05.17. 18:02:42

@svtor: "te még most is pásztorkodsz egy "láthatatlan" nyáj fölött! :) "

Lehet. :)

reboot (törölt) 2013.05.18. 10:29:38

Ezekért a szuper posztokért szeretem olvasni a blogokat :)

Több testületet is ismerek az országban. Sajnos mindben jellemző az a légkör amiről beszélsz.

Én megtoldanám még egy vonásával: hazugság …

Több vént és többször is kaptam (nem csak én) egyértelmű hazugságon. Kb úgy jött le a dolog, mint egy csínytevés. Amikor meg idéztem a jeleneseket, hogy a hazugok hova kerülne, hát volt nagy fogcsikorgatas ...

Azt gondolom a dolog hátterében szervezeti taktika van. Szervezeti szempontból a fennálló helyzet a legjobb.

reboot (törölt) 2013.05.18. 10:52:22

@karalabe4: über giga like :) logikus levezetés, következtetések

én egyre jobban hajlok arra, hogy a végeredmény nem csak a csapatot, hanem a mögöttük álló szellemet is leleplezi... le lehet vonni a kellő következtetéseket ...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.05.18. 10:53:58

@reboot: már irom a folytatást. Abban szerepel a hazugság. Most itt ülök a moziban, de hazamegyek és folytatom. Ennek a posztnak a folytatása lesz

reboot (törölt) 2013.05.18. 11:43:26

@sefatias: szaftos vagy lájtos pornót nézel a moziban? :) tényleg nagyon jó a poszt !

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.05.18. 11:49:00

@reboot: van ám fantáziád :) a zambéziát néztem a fiammal. De már mekizünk

reboot (törölt) 2013.05.18. 12:14:07

@sefatias: csak realista vagyok :) meki? az nem bűn jt szerint? érezzétek jól magatokat :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.05.18. 12:53:52

@reboot: Megkérdeztem az egyházam első számú teológusát, és azt mondta, hogy nem bűn. Úgyhogy nekünk szabad :P