"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Hittél Istenben? És most?

2013/05/05. - írta: sefatias

Hittél Istenben? És most? Nem hiszel? Most miért nem hiszel? És régen miért hittél?

Ha belegondolok nagyon komoly kérdések ezek. Sok korábban vallásos, Istenben hívő ember válik ateistává. Legtöbb esetben valamilyen komoly csalódás eredményezi ezt a fordulatot. Én magam nem ítélem el azokat, akik így jártak. Tegnap kaptam egy ímélt amiben egy korábban évekig Istenben hívő ember elmondta, hogy mi okozta a törést az életében: "engem nagyon megviselt pszichológiailag és érzelmileg az a felismerés, h amit addig igazságnak hittem, több sebből is vérzik. hihetetlenül gyanakvó és szkeptikus lettem mindennel szemben, még a Bibliával is"

Szavait azért használom fel, mert nem ő az egyetlen, aki sokévi szolgálat után még az Isten létezését is kétségbe vonja. Sokan vannak akik évekig hirdették a hitüket, beszéltek akivel csak tudtak Istenről, sőt százakat, ezreket tanítottak arra, hogy miként kell keresztényként élni ebben a világban. Ám miután egy komoly csalódás érte őket, romba dőlt minden, amiben addig hittek.

Hogy miért nem ítélem el az ateistává lett keresztényeket? Mert hiszem, hogy ez az állapot nem tart a végtelenségig. Lehet, hogy kell néhány év, sok gondolkodással töltött óra, vagy valamilyen megtapasztalás, és az Istenbe, Bibliába vetett bizalom újra előmerészkedik valahonnan belülről. Az előbb idézett ismerősöm így folytatta:

"szerencsére vmivel több mint egy éve megváltozott minden. újra hitelt nyert előttem a Biblia és megtértem, vmint azóta is új megtérésekre vezet el Isten."

Én ugyanúgy testvéremnek tekintem azt aki elvesztette a hitét. Szerintem hagyni kell ülepedni a dolgokat, és majd alakul a dolog. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a mi esetünkben a csalódás nem egy apróság. Legtöbben az egész addigi életünket dobhatjuk a kukába, és bizony ezt nem mindenki veszi könnyen.

Azoknak akik úgy érzik, hogy Isten eltűnt, vagy nem is volt soha, ajánlanák egy elgondolkodtató írást:

Olvasd el ezt ITT

Címkék: Isten
22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr165282537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ORION 2013.05.07. 16:20:36

Nem bízok a hitemben. Hitetlen vagyok a hitem felé. Én az Ő hitében bízok, amit Ő hisz rólam és aki vagyok Őbenne. Hit az én hitemben az én bukásom! Hit az Ő hitében az én üdvösségem!

ORION 2013.05.07. 16:34:05

HA Ádám munkájához nem kellett hit hogy bűnös legyél őbenne, akkor miért van szükség hitre Jézus munkájához?

Ádámban mindenki bűnös lett. Jézusban mindenki igaz lett. Ehhez nincs szükség a hitedre mert ez automatikus volt. Érdekes hogy a mindenkit Jézusra nem merjük alkalmazni, de Ádámban jobban hisz a kereszténység mindenkivel kapcsolatban. Ádámhoz érkezve mindenki univerzalista. Jézusnál már megtorpanunk. :)

A válasz: Ádám automatikusan bűnössé tett mindenkit. Jézus mint UTOLSÓ Ádám automatikusan igazzá tett mindenkit mert visszafordította ELSŐ Ádám munkáját amit ő elrontott.
A hit azért kell hogy ez lelepleződjön bennünk. Ahogy a törvény kellett ahhoz hogy a bűnösségünk lelepleződjön, mivel a törvény mutatta meg hogy mi a bűn és hogy bűnös vagy, ugyanúgy a hit leplezi le és mutatja meg hogy igaz vagy.

A törvény és a hit két NAGY LELEPLEZŐ!!!!!!!!!
A törvény a bűnösségedet leplezi le Ádámban.
A hit pedig a megigazulásodat leplezi le Krisztusban.

EZÉRT KELL A HIT! De nem a hit hozza létre. Mint ahogy nem a törvény hozta létre hogy bűnös lettél, ugyanúgy nem a hit hozza létre hogy igaz legyél. ELSŐ ÁDÁM tett bűnössé! MÁSODIK ÁDÁM tett igazzá!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.05.07. 16:45:33

@ORION: Nagyon fontos amit írsz. Én is egy ideje ezt vallom. Bár ezt nem érdemes világgá kürtölni, mert elég radikális gondolat. Főleg az olyan vallások híveinek, mint Jehova Tanúi

ORION 2013.05.07. 16:54:58

Jézus megváltott mindenkit! Senki nem maradt ki! Az Ő hite elvégezte. Hit által részesülsz belőle. Nem azért kell hinni mert akkor lesz igaz rád, hanem azért kell hinni hogy részesülj belőle és megkapd a szellemedbe.

Jézus eltörölte a bűnt és megigazította az embert. Istennél ez el van készítve de Isten ezen át látja az embert, mivel Fia megváltásában látja az embert. A probléma nem Istennél van hanem az emberrel. Az ember nem látja igaznak magát Jézusban. Ez a probléma. Ezért kell hinni hogy így lássák magukat az emberek is és akkor örök életük lesz. Isten elkészítette a megváltást de Ő ezen át is látja ma az embereket. Isten MÁR megbocsátott mindenkinek. Már új teremtéssé tett mindenkit Jézusban. Már megigazította az embert Jézusban. Ezt kell hinni és üdvözül az ember. Ezt hirdetjük hogy az emberek higgyenek. Ami MEGVAN Istennél azt hirdetjük mint EGYETLEN valóságot az elveszetteknek. Istennek nincs két látása. Vagy megváltott mindenkit vagy sem. Vagy újjá tette az embert a feltámadásában vagy nem! Vagy megbocsátott és eltörölte a bűnt vagy nem. Az Ő vére nem most fog folyni, nem most igazít meg, nem most végzi el a munkát mikor valaki elfogadja ezt, hanem Ő ELVÉGEZTE, BEFEJEZTE, MEGIGAZÍTOTTA! EZT KELL HINNI!

ORION 2013.05.07. 16:57:07

@sefatias: SZERINTEM EZEKEN BIZTOS ELGONDOLKODNAK

ORION 2013.05.07. 17:12:55

@sefatias: ÉN IS EZT HISZEM ÉS VALLOM!!!

karecsi 2013.05.07. 18:31:30

@ORION: Azért ilyen jó ez a világ.

ORION 2013.05.07. 20:22:23

@karecsi: Szrinted hány ember fogadja el a megváltást csak magyarországon ??? Nagyon kevés sajnos.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.05.07. 20:35:05

@sefatias:
Nekem az elején valaki nagyon jól összefoglalta,miért is ütött szíven az ébredés miért érzek úgy ahogy.

Az mondta,hogy csak hibás volt a szoftverem és csak le kell cserélni és könyebb lesz.

Na itt jön elő az, ki mire cseréli a hibás szoftvert? Mit akar? Mire akarja cserélni a szoftverét?

Mert szerintem hitetlen ember nincs,mert az Ateista is hívő,csak éppen mást imád istenként...elméleteket gyártanak,filozófálnak stb.tehát v
alaki sóhajt egy nagyot,és a csalódás miatt elkezd olyan szoftvert tölteni az agyába ami pld.arra irányúl,hogy talán nincs is Isten,stb...

Ennek a következményei sajnos adottak.

Én úgy gondolom azért (vészeltem)viszonylag könnyeben át ezt az időszakot,mert egy pillanatra sem hagytam ki Istent az egész ébredési folyamatom alatt.
Mert miért is őt okolnám azért ami velem történt?
Károsúlt elvileg lehetek,de hasonló dolgokról tudna nekünk mesélni Jószef és Dániel is akik a körülmények ellenére sem veszítették el hitüket sőt különleges helyzetüket Isten felhasználta.
Én is reménykedem,hogy előbb utóbb visszatérnek,de inkább előbb mint utóbb.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.05.07. 20:39:36

@kingdom: Én is hasonlóan jártam el. Sosem Isten kárhoztattam, hanem egyrészt magamat, másrészt meg a körülményeket. Nem tudom elképzelni ezt az egész mindenséget Isten nélkül. Isten nélkül nincs múlt, és az élet nem vezet sehová. Persze ez nem bizonyíték, de nekem elég.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.05.07. 20:44:29

@ORION: Hát nem semmi egy eszmefutatás...nagyon lényeglátó vagy.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.05.07. 20:49:48

@ORION:
Sőt el is mentem magamnak,...minden gyöngyszemmel így teszek ;)

karecsi 2013.05.07. 21:50:35

@kingdom: Szia ezt a királyság teremben már halottam "Mert szerintem hitetlen ember nincs,mert az Ateista is hívő,csak éppen mást imád istenként...elméleteket gyártanak,filozófálnak stb."

karecsi 2013.05.07. 21:53:52

@ORION: Sajnos nemcsak magyarországon, hanem mindenhol, és akkor miről is beszélünk.

Bumbumöcsi vagyok! 2013.05.11. 21:12:02

Hiszek istenben, de nem hiszek a vallásoknak.

sheperd 2013.05.12. 15:12:13

Szia Sefa! Köszönöm, hogy pénteken és szombaton a te vendégeid lehettünk a csabai étel különlegességre.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.05.12. 15:52:31

@sheperd: :) Igazán nincs mit. Bár szerintem én is csak vendég voltam ott:) Örülök, hogy jól éreztétek magatokat :)

ORION 2013.05.13. 13:26:13

Jézus Krisztus igazzá tett ha hittél Jézusban. Csodálatos új teremtés vagy! Az új szellem JÉZUS Szelleme lakik benned. A törvénynek vége és a bűnnek vége az életedben. JÉZUS a Király a Trónon a szívedben. A Szeretet Istene benned lakik. Hit által mikor újjászülettél igaz emberré váltál Őbenne az Ő hite által. Új fogságban vagy a megigazulás fogságában. Örökre igaz vagy Őbenne! Tiszta és szent! A bűnös óemberi szív ki lett metszve belőled és új szívet kaptál.

Hallgass az új belsődre. Isten szól onnan. Az új szív az új szellem, tiszta és a legtökéletesebb tanácsokat adja neked. Kegyelem alatt vagy! Isten szeretett gyermeke. Királyi pap, szent nemzet, tökéletes ember Jézusban. Ha elfogadtad Jézust, olyanná lettél mint Ő. Hasonlítasz rá a szellemedben. Amint Ő VAN úgy vagy te is e világon!

Ne az ördög hazugságára figyelj. Ne a bűneidre figyelj. Figyelj arra aki lettél Őbenne és Őrá aki benned él! Maradj Krisztusban. Maradj a Szellemben. Ő szeret téged. Megbocsátott neked. Vezet téged és együtt jár és él veled. Aki Ő az lettél te is Őbenne.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.05.14. 06:31:19

@karecsi: "Szia ezt a királyság teremben már halottam "

Lehet,hogy pont tőlem??? :D

karecsi 2013.05.14. 17:47:51

@kingdom: Nem hinném, mert nem is olyan rég, hogy hallottam. Meg tudtommal nem is székelyföldi vagy.

ORION 2013.05.19. 09:06:13

Az ember szentté, tisztává, ártatlanná lett téve a kereszten. Ember ismerd fel: tiszta vagy, szent vagy. Őbenne az Ő testében a bűnt eltörölte és az édeni állapot vissza lett állítva. Felülről születtél. Akárki vagy, akárhol vagy, tudd meg hogy Isten az apád. Tőle származol. Isten szívéből való vagy! Jézus vére megtisztított a kereszten. Aki azt állítja hogy még bűnös vagy az a vádló, az ördög. Isten az édesapád! Fontos vagy a számára, és kedves! Ott voltál a szívében és onnan emelt ki téged a Földre. Ebben a szent, ártatlan és bűntelen állapotban van az ember. Isten visszaállította a bűn előtti állapotot Jézusban ahol a főszerep újra a döntés! Élet fája vagy a rossz fa. Választom e Jézust aki ezt elvégezte értem vagy sem. Ahhoz hogy örök életed legyen, ezt kell elhinned amit Ő tett érted emberért. Nincs bűn a világnak tulajdonítva. Isten kibékült a világgal, Jézus halálában.
süti beállítások módosítása