"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

A gondviselés megismerése

2013/02/11. - írta: sefatias

Az ember mindíg kiváncsi arra, hogy hol helyezkedik el Isten szándékában. Szeretné tudni mi Isten akarata vele, és szeretné hinni, hogy a vele történt dolgok Isten szándékával, és áldásával történnek meg. Szeretnénk hinni abban, hogy a mindennapi kenyerünket megadja, szeretnénk hinni abban, hogy lesz mit felvennünk, és lesz hol laknunk, mert az Isten a maga idejében mindezekről gondoskodni fog. Jó érzéssel tölt el az, ha azt hisszük, hogy amink van az az Isten áldásának köszönhető. vagy ha kigyógyulunk egy betegségből, az Istentől van. A gond akkor alakul ki, mikor a folyamat abba marad. Hirtelen elveszítjük a munkánkat, nehézkessé válik a szükségleteink előteremtése, vagy épp úgy néz ki, hogy nem fogunk kigyógyulni egy halálos kórból. Ekkor a korábbi nyugalom, kényelem, amiről azt hittük, hogy Isten áldása, megszűnik és keserű kérdéseket vet fel az elménkben. Miért? Miért van ez? Mi történt? Isten már nem szeret? Nem áld meg? Egész életemben neki szolgáltam, és most az istentelenek nagyobb boldogságban, egészségben élnek. A gonosznak van pénze a gyógyításra, nekem meg nincs. A gonosz lopott magának annyit, hogy átvészelje a nehéz időt, nekem meg nem szabadott. Keresztény emberek ezrei halnak meg súlyos betegségekben, vagy nélkülözik a betevőt. Még ma is vannak helyek ahol keresztényeket megölik hitükért, vagy elveszik mindenüket. Ők miért kapnak kevesebb áldást mint más, nyugodtabb, békésebb helyen élő társaik? Hol van az Isten az életünkben? Hol látszik meg az áldása? És amiről azt hittük, hogy Istentől jön, az nem lehet, hogy csupán a véletlen műve? És amiről azt hittük, hogy a Sátán munkája, az nem lehet, hogy valójában Istené? Hogyan tekintsük az isteni gondviselést? Mit lássunk bele az életünkbe? Honnan tudhatjuk, hogy ami velünk történik az véletlen, vagy a gonosz ármánykodása, vagy éppen Isten akarata?

Nézzük meg Prof. Dr. Török István gondolatait erről a Dogmatika című könyvéből:

___________________________________________________________________________________________

Emberi szemmel nem láthatjuk át a gondviselést, csak hihetjük. Ennek három oka van.

-Először is parányi voltunk s arasznyi létünk a gondviselés időben és térben felmérhetetlenül óriási arányaival áll szemben. ez már egymagában is leküzdhetetlen akadály volna.

-Másodszor bonyolulttá teszi, nemhogy az áttekintést, de még a betekintést is a mennyiségi tényező mellett a minőségi. Isten gondviselésében ugyanis az ember nem jószándékú, vagy semleges tényező, hanem saját akarattal felruházott teremtmény aki a bűneset óta - ha nem is kelhet versenyre a teremtővel - az isteni akaratnak ellenáll, teremtője ellen lázad, vele szemben sötét hatalmak szolgálatába szegődik. Ezért a gondviselést tudakozó elme újra meg újra keresztúton találja magát. Hozzá meg nemcsak az emberek teremtményi szabadságával kell számolnia, hanem a dolgoknak is van viszonylagos öntörvényiségük. Ezért nehéz terep ez a megismerésnek.

-Harmadszor azért nem tekinthető át a gondviselés, mert Isten a maga tervét kiváncsi szemek elöl tanácsában rejtette el. Útjai nem a mi útaink, gondolatai nem a mi gondolataink.

Isten kijelentéséből tudjuk: van gondviselés, de nem áll hatalmunkban.Nem csinálhatunk belőle világmagyarázó elvet, nem használhatjuk kulcsként a világtitok megnyitására. rejtett dolog a gondviselés, de valóságos. Csak a hit számára hozzáférhető, úgy mint a "nem látott dolgokról való meggyőződés". Még közvetlen reánk vonatkozó parányi részleteiben is sokszor érthetetlen a gondviselés.Mintegy talányos sorsba takarva mutatkozik; mi esetleg csak talányos vaksorsot vélünk benne, holott ez a sors nem vak, legfeljebb reánk nézve tűnik vaknak, amennyiben isteni célja s végbemenetelének közvetlen oka rejtve van előlünk. Olykor csak utólag, a megtörtént dolgokra visszatekinve ismerhetjük meg Isten gondviselését, mint ahogy Mózes is csak visszatekintve, messziről szemlélhette az elvonuló Isten dicsőségét.(2Mózes 33:18-23) (vagy József is csak utólag értette meg a vele történtek miértjét. 1Mózes 45:7,8 - lásd lent. Sefa)

Hogyan tapasztalhatjuk, hogy mégis Isten gondviselésével van dolgunk? Úgy ha életsorsunkat imádságban Isten elé visszük, és az ő akaratát imádságos lélekkel tudakozzuk. Tapogatózásokon, olykor tévedéseken át elvezet ez Isten titkos akaratának megmutatkozásáig.  Ezért a gondviselés nem bárki számára leolvasható ismeret, nem világmagyarázati elv, hanem a hívő ember legszemélyesebb igazsága és bizonyossága. Olyannyira személyes, hogy egy másik ember, legfeljebb az ő bizonyságtétele útján tudhat meg belőle valamit. PL. Jób esetében még a felesége sem érti meg.

A gondviselés hitjellegéből következik, hogy Isten munkáiról s titkos terveiről ne mondjunk olyan vakmerő ítéletet, mint ahogy halandó emberek dolgairól szoktunk ítélkezni. Kálvin, ki az isteni gondviselést sokszor és csodálatos módon tapasztalta, nagy szerénységre és alázatosságra int. "Isten gondviselését - mondja - senki sem fogja helyesen és hasznosan megítélni, csak aki megfontolván azt, hogy alkotójával és a világ teremtőjével van dolga, megalázza magát illő félelemmel és alázatossággal." Bizony Isten ítéletei "bő, mélységes vizek"

__________________________________________________________________________________________

Eddig az írás. Én külön kiemelnék két bibliai történetet,amely jól szemlélteti, hogy a velünk történt események nem mindig abból a forrásból erednek, mint azt mi gondoljuk.

A gyermek Józsefet testvérei meg akarják ölni. Ám meggondolják magukat, és pénzért eladják rabszolgának. A kereskedők ezt az istenfélő gyermeket, akinek még nagy szüksége lenne a családjára, tárgyként kezelik, és a rabszolgapiacon eladják egy embernek. Vajon József ekkor kinek tulajdonítja a történteket? Kit vádol magában? A testvéreit? Vajon felmerül benne Isten felelőssége a kialakult helyzetért? Miért engedte meg? Miért hagyta, hogy egy érzelmileg még fejlődésben lévő gyermek, ekkora iszonyú traumának legyen ki téve? És az apja Jákob? Ő hogyan kezelte ezt az esetet? Kinek tulajdonította kedvenc gyermeke szőrnyű halálát? (1Mózes 37: 34, 35) Jákob gyásza akkora volt, hogy meg akart halni. Itt felmerül bennem még egy kérdés. Jákobhoz gyakran szólt Isten személyesen. Miért nem mondta meg neki azt, hogy a fia nem halt meg, hanem az ő áldása alatt éli az életét? Mibe tartott volna neki néhány szóval megvigasztalni Jákobot? Szerintem semmibe, ám mégsem történt ez meg.

De térjünk vissza Józsefhez. Szerencsétlen  családjából kiszakított gyerek egy idegen házban kezdi meg a munkát. Jehova Józseffel volt. (1Mózes 39:2) Bár Józsefnek jó sora volt,hamarosan újabb megaláztatások, megpróbáltatások érik, és igazságtalan vád alapján börtönbe kerül. Ezt érzelmileg feldolgozni szőrnyű lehet. Ám isten áldása itt sem maradt el (1Mózes 39:21) De vajon József mit érzékelt ebből? Családjától a gonosz bátyjai által elszakítva, egy börtönben igazságtalanul sínylődve hogyan vehette észre, hogy Isten áldása van rajta? És ha már ez az áldás ott volt, akkor miért nem áldotta meg inkább azzal, hogy ott marad a családjánál?

Ki tudja mennyi kérdés fogalmazódott meg Józsefben, vagy az apjában Jákobban. De egy biztos. Évek múlva megértették, hogy miért történt mindez. (1Mózes 45: 4-8) Persze még így is sok kérdés merül fel bennem az elintézés módját illetően.

Nézzük a másik történetet. ez kicsit rövidebb lesz. A cselekedetek könyvének beszámolója szerint Heródes kivégeztette Jakab apostolt, majd elfogatta Pétert, akit szintén ki akart végeztetni. Ám Isten Péterért küldött egy angyalt, aki kiszabadította őt a börtönből. (Csel 12:1-11) Mitől volt jobb Péter, mint Jakab? Jakabnak miért nem mentette meg az életét? Rá már nem volt szüksége, Péterre meg igen? Vagy Pétert jobban szerette mint Jakabot? Ki tudja? Nem ismerhetjük meg Isten gondolkodását. Nem tudhatjuk kinek miért enged meg dolgokat, vagy kit mitől ment meg. A fenti könyvrészlet pont ezt tárgyalja:

"A gondviselés nem bárki számára leolvasható ismeret, nem világmagyarázati elv, hanem a hívő ember legszemélyesebb igazsága és bizonyossága"

Tehát ne ítélgessük meg se a saját életünkben történteket, se a máséban történteket, mert ami gonoszságnak tűnik az lehet, hogy Istentől van, és ami jó, az lehet, hogy később a vesztünket okozza.

Címkék: tanítás
9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr485073703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reboot (törölt) 2013.02.11. 12:20:26

ja, nehéz ezen kiigazodni ... szinte vak hit kell hozzá :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.11. 13:16:58

@reboot: szerintem nem vakhit, hanem megfelelő látásmód. Meg kell tanulni, hogy helyén kezeljük a dolgokat, illetve azt, hogy mi a helye

metanoia 2013.02.12. 22:51:43

Nekem sokat segít az a tudat, h bármi történik velem jó, v rossz az az én
Teremtőm TUDTÁVAL és ENGEDÉLYÉVEL
történik, és az a javamat fogja szolgálni vmilyen szempontból.
Ezért hálát tudok adni érte.
Akkor per pillanat még nem tudom mivé lesz az a történés, de teljes bizalommal vagyok szerető Atyám iránt, mert TUDOM, h az Ő kegyelme árad rám is.
Az életem során tapasztaltak alapján mondom/írom, amikor úgy éreztem nem bírom tovább, akkor jött a segítség Istentől, különböző formában /amire nem is gondoltam/
Van egy nagyon nehéz szakasz, amikor úgy néz ki, mintha nem lenne ott Isten óvó karja, de ott van AKKOR IS.

svtor 2013.02.12. 23:10:14

@metanoia: Komolyan mondom, hogy a mai nap folyamán ez a pár sor, amit most megosztottál, a szellemi "táplálékom". A legjobbkor írtad!!! Köszi...

metanoia 2013.02.12. 23:13:05

CSEN APÓ

"Azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van.” Rm.8,28.

Csen apónak híre volt messze vidéken. Úgy ismerték őt, mint kivételesen bölcs embert, akit azonban nem tudtak mindig megérteni. Így volt ez akkor is, amikor egy napon elveszett Csen apó egyetlen lova az erdőben. Valahogy elszabadult és úgy elnyargalt, hogy nyoma veszett.
Csen apó szomszédai jöttek, közismert keleti udvariassággal, és kifejezték őszinte részvétüket a nagy bajban.
Honnan tudjátok, hogy az baj? - kérdezte az apó.
A szomszédok összenéztek. Nem értették. Hát hogyne lenne baj, hiszen a kenyérkeresete veszett el Csen apónak!
Alig telt el azonban még egy nap, bámulatos meglepetés következett. Csen apó lova hazajött - négy pár vadlóval együtt, amelyekkel valahol a vadonban összebarátkozott. Az apó fia gyorsan becsukta a kaput, és beterelte a lovakat az istállóba.
Jöttek a szomszédok, de most nagy lelkesen, hogy szerencsét kívánjanak, hiszen nagy jó jutott osztályrészül Csen apónak.
Honnan tudjátok, hogy ez jó? - kérdezte most is az apó.
A szomszédok megrökönyödve távoztak. Hát hogyne volna jó, hiszen a négy pár lóval a falu első gazdája lett Csen apó.
Másnapra azonban nagyot fordult a dolog. Csen apó fia elkezdte szelídíteni, belovagolni a vadlovakat. Az egyik úgy levetette magáról, hogy eltört a lába. Csúnya, nyílt törés lett.
A szomszédok jöttek újra, igazi keleti részvéttel ebben a nagy bajban.
Honnan tudjátok, hogy ez baj? - kérdezte megint az apó?
A szomszédok megmeredtek botránkozásukban. Egyetlen fia szerencsétlenségére ilyet mondani!
A pillanatnyi csöndet azonban odakint nagy jajgatás törte meg.
Mi ez,? Mi történt?
Kiderült, hogy a postás behívókat vitt szét, mert kitört a háború, és vitték a legényeket katonának. Csen apóhoz is behozta a behívót.
Micsoda szerencse - mondták a szomszédok - ennek a fiúnak nem kell bevonulnia katonának.
Honnan tudjátok, hogy ez szerencse? - kérdezte most is Csen apó.
De ez már sok volt a szomszédoknak. Kitódultak a házból, és szó nélkül hazamentek. Ki-ki meg gondolta a magáét.
Csen apóék orvosért küldtek. Jött is a misszionárius, sínbe tette a törött lábat. Olvasott nekik az evangéliumból. Csen apó és családja fogékony szívvel hallgatták. Megismerték Jézus Krisztust, a Megváltót. Az ő Megváltójukat! Isten szeretet hatalmába ejtette az egész családot.
Ez igen! Ez azután szerencse - újságolta ezután Csen apó mindenfelé

metanoia 2013.02.12. 23:16:36

@svtor:

Istennek hála érte!

Semmi sincs véletlenül.

=xXx= 2013.02.14. 10:51:34

Érdekes gondolat menet, bár kihagytad belőle a Jehova Isten iránti szeretetet, és azt a tényezőt, hogy ő sokszor hagyja hogy megtörténjenek a rossz dolgok. Hogy miért?
Nem hagy válasz nélkül. De ahhoz hogy ezt megérthessük tisztában kell lennünk az emberi mivoltunk kicsinységével, és azzal, hogy mennyire hatalmas mértékben szorulunk Jehova Isten segítségére. Ádám és Éva kifejezte szándékát hogy Isten nélkül akar élni. Ezután jött rengeteg következmény, - köztük a legsúlyosabb, a halál. Az emberiség így bűnös állapotba került Isten előtt, aki innentől fogva a szentsége miatt már nem bánhat velünk a gyermekeiként. De a szeretete természetesen megmaradt. És itt jön a lényeg. A ma élő emberiség elszenvedője az ős szüleink bűneinek, így rengeteg rossz következmény szakadt a nyakunkba - háborúk, betegségek, nyomor stb stb...

Ezek következmények amikről többnyire nem tehetünk. (itt lehetne vitatkozni, hogy aki rászokik a dohányzásra, majd tüdőrákban meghal, az igen is tehet róla, de ilyen részletekbe most ne menjünk bele).

Arról viszont igen is tehet az emberiség, -sőt elsősorban az ember mint egyén tehet róla - ha nem akar felállni, és tenni a saját mostohának ítélt sorsa ellen. Isten azt mondta Jézuson keresztül, hogy mindenkinek meglesz az étele, meglesz a lakása, és meglesz a ruhája abban az esetben ha az Ő szolgálatát teszik az első helyre. Nem azt mondta hogy mindenki egészséges, gazdag, és elismert lesz. Aztsem mondta hogy jó minőségű ételeket, ruházatot, és lakhelyet fog biztosítani, csak azt hogy senkinek nem kell aggódnia, aki az Ő szolgálatát választja.

A próbák és azok eredetére a legjobb tanulsággal Jób története szolgál, amely magáért beszél. Jób feddhetetlen volt, még is olyasmiket kellett átélnie amikbe bármelyik normális ember beleőrült volna. Ám ő még is megőrizte feddhetetlenségét.

Az pedig hogy az isteni gondviselést nem lehetne átlátni...? Isten soha nem árult zsákba macskát. Akiket szeretett, akik a barátai voltak és akiknek feladatot szánt, azoknak egyengette az útját. Akinek pedig már nem volt több feladata, annak hagyta hogy bekövetkezzen az a szörnyűség, ami mindenkire vár, vagy is a halált. Nem szabad elsiklani az felett sem, hogy teljesen mindegy hogy valaki szerette, vagy szereti e Istent, helyesen, vagy helytelenül szolgálja-e őt, mert egyenlőre minden ember meghal. Isten akkor nem szeret senkit?? Vagy nem támogat senkit? Dehogynem. De a halál ettől még bekövetkezik. A külömbség nem is ez Isten barátai, és ellenségei között, vagy úgy fogalmazok inkább hogy Jehova által támogatott, vagy elítélt személyek között, hanem az hogy a haláluk után Jehova emlékszik-e rájuk, hogy feltámassza őket, avagy nem. Ez az igazi gondviselés, és nem az hogy valakit kihozott-e a börtönből vagy sem, vagy hogy hagyta e hogy eladják rabszolgának vagy sem...

Ha valaki a jó úton jár úgy is támogatni fogja őt Jehova Isten, ha pedig hátat fordít Istennek, akkor az áldása elmarad, és ezt valóban leginkább az az egyén fogja érezni, akivel ez megtörténik.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.14. 10:57:17

@davieboy: :) Kedves fickó vagy te. csak így tovább. köszi a gondolataidat

bornagain 2013.02.14. 11:20:36

@davieboy:
Régen nem olvastam itt JT írást olyan élvezettel, mint most a tieidet! Azt is be merem vállalni, hogy a leírottak donto tobbségével egyetértek. Csak ezzel a mondattal nem taljesen:
"Ez az igazi gondviselés, és nem az hogy valakit kihozott-e a börtönből vagy sem, vagy hogy hagyta e hogy eladják rabszolgának vagy sem..." Isten szava alapján van jogunk hinni, hoy O nem csak egy "túlvilágot" - feltámadást - igér, hanem igenis számtalanszor természetfeletti módon bizonyította, hogy szolgáit - ha ez a terve - meg tudja menteni! Nem csak a Bibliában, hanem napjainkig. Persze - ez nem minden esetre "torvény". Isten áldásait már ebben az életben is osztja ajándékként, nem csak majd egy "feltámadás utánniban"!