"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Mi lesz (van) Móron?

2013/02/02. - írta: sefatias

Bejegyzés alcíme...

Tegnap elmentem összejövetelre. Kíváncsi voltam az új körzetfelvigyázóra, és arra, hogy mit fog mondani rólam a gyülekezetnek. Tudja, hogy én vagyok az az ex-vén akinek a blogját Európa, sőt világszerte olvassák a magyarok. Mivel három hete ismét elkülönült két személy, akik oszlopos, meghatározó tagjai voltak a gyülekezetnek, valahogy ezt a gyülekezetet megrázó helyzetet rendezni kell. A négy évvel ezelőtti leváltásom óta a gyülekezetünk mélyzuhanásba kezdett. Az az esemény egy meghatározó pontja a gyülekezetünk életének. Olyan vezetés kezébe került a hatalom, akik számára az egyén nem számít, olyanok lettek a vezetők akik addig sem csináltak semmit a gyülekezetben. Akkoriban 50-60 fő volt az összejöveteleken részt vevők létszáma. Én már akkor tudtam, hogy egy ilyen igazságtalan, és embertelen eljárásnak meglesznek a következményei, mert hiszem, és mindig is hittem, hogy Isten áldása nem lehet istentelen, önző, gőgös embereken. Két évvel ezelőtt botrányos körülmények között elhagytam a gyülekezetet, majd egy kis idő múlva egy család elköltözött a gyülekezetből hogy mentse ami menthető, valamint egy másik család szintén botrányos körülmények között szakadt szét, és hagyta ott a gyülekezetet. A  Testvérek nagyon nehezen viselték el ezt. Az én lépésem is megdöbbentő volt, hát még az ami utánam történt,

Ez a gyülekezet a kezdetektől fogva az én munkám volt, és beleadtam apait-anyait. Bár nem vagyok igazán keresztény jellemű ember (mondjuk fogalmam sincs, hogy milyen az) elmondhatom, hogy a testvérek nagy része szeretett és tisztelt. Tizenöt év munkája van abban a gyülekezetben, ebből tíz év vénként, 6 év elnöklőként. A leváltásom megviselte, és megosztotta a gyülekezetet, ráadásul kegyetlen mély depresszióba süllyedtem, ami miatt hónapokig nem voltam hajlandó senkivel sem beszélgetni a gyülekezetben. Amikor megérkeztem a gyülekezetbe, leültem a helyemre, és több mint fél órán keresztül csak néztem ki az ablakon. Ha valaki odajött hozzám, akkor a rövid tömör, kissé barátságtalan válaszaim, hamar eltántorították szegényt a beszélgetés folytatásától.. Na mindegy. a leváltásomat megsínylette a gyülekezet. A kiközösítésemet szintén. Valamint a néhány héttel ezelőtti elkülönülést is.

A tegnapi összejövetelen velem és a körzetfelvigyázóékkal együtt negyvenen voltunk. Magyarán 37 ember volt kiváncsi a Köf-re.Ebből is 5 személy kisgyermek, vagy értelmi fogyatékos. Ennyi akkor volt a létszámunk, amikor 15 évvel ezelőtt külön kezdtük tartani az összejöveteleket. Amiért erről akarok írni az az, hogy a köf az előadásában arról beszélt, hogy milyen jó,hogy ez elmúlt időszak viharos eseményei ellenére ennyien itt vagyunk. Igaz, hogy kevesen,de legalább itt. Miközben erről beszélt, arra gondoltam, hogy ha növekedés van, akkor mindenki boldog, mert az Isten áldása, ám ha csökkenés van, főleg ilyen botrányos körülmények között, akkor az is jó, mert azok mentek el közülünk, akik nem voltak közülünk valók. Minden helyzetre van egy isteni áldással kapcsolatos válasz. Senkinek nem jutott eszébe az a bibliavers, hogy: "Ahol nincs vezetés, elvész a nép"

A csökkenés okát nem számokban, statisztikákban kell nézni, hanem azt kell górcső alá venni, hogy mi az oka. Miért hagyják el a gyülekezetet az emberek. És nemcsak itt. Az egész országban tavaly 8-900 ember tünt el a gyülekezetekből. Senkinek nem jut eszébe, hogy a pontos okot meghatározza, és azt orvosolja? Miért az áldozatokat kiálltják ki bűnbaknak? Talán azért mert könnyebb annak a nyakába varrni a hibát, akivel többet már senki sem fog beszélgetni? Mint ahogy annak a házaspárnak az elkülönülését is az én nyakamba akarták varrni, akikről a Diotrefeszes posztokban írtam. Ahelyett, hogy őszintén megvizsgálták volna a helyzetet, és bocsánatot kértek volna azért,mert súlyos hibát követtek el a házaspár ellen. Ugyanez volt a helyzet a leváltásomnál. Két vén fordult ellenem, és  maguk mellé állítottak még egyet, aki tapasztalatlan volt, mivel előtte nem sokkal nevezték ki. Ő nem sokkal a leváltásom után be is ismerte,hogy befolyásolták, és bocsánatot kért. Aztán másfél évvel ezután az új Köf, meg ez a vén eljött hozzám,és közölték hogy mivel igazságtalanul lettem leváltva, ezért semmi akadálya annak, hogy újra vén legyek, csak törekedjek rá. De senkinek nem jutott eszébe, hogy a rágalmakat, igazságtalan vádakat, helytelen eljárást megvizsgálja, és felelősségre vonja azokat, akik ebben bűnösök voltak.

Szóval a körzetfelvigyázó tegnap megdicsérte a testvéreket,hogy a körülmények ellenére kitartottak. Persze abban biztos vagyok, hogy ha ezt a helyzetet nem orvosolják, akkor a probléma tovább fog gyűrűzni, és addig tolják maguk előtt, amig akkora nem lesz, hogy már nem lehet megoldani. Bár szerintem már most ott tartanak. A diotrefesz nick névvel rendelkező vén nem volt túl vidám mióta elkülönült az a házaspár.A vének végre elkezdtek kaparózni, hogy valamit kéne csinálni vele. A Diotrefesz ment körbe a gyülekezetben, és mindenkitől bocsánatot kért.Csak azoktól nem akik ellen vétkezett. Érzi hogy ég a lába alatt a talaj.Igazán kiváncsi vagyok mi lesz belőle, Szerintem semmi, de majd meglátjuk. Nehéz nekik mivel még a személyes beszélgetéseikről is kapok információt. Biztos csodálkoznak, hogy azt is tudom, hogy egymás között mit beszélgetnek, és tudják, hogy ha olyat tudok meg akkor megy ki a nyilvánosság elé. Rossz lehet abban a tudatban élni nekik, hogy engem sokan még ebben az állapotomban is jobban szeretnek, mint őket :)

A legrosszabb ebben, hogy ez nem egy elszigetelt jelenség. A vének között uralkodó istentelen, démoni szellem sok őszinte ember életet teszi tönkre.

Kedves testvérek!

Sokan vagytok akik csak titokban olvastok minket, és csak magatokban, egyedül viselitek a terhet. Ez érzelmileg nagyon megterhelő.Senkivel sem beszélhetitek meg.De ha nem tudjátok egy megértő embernek elmondani azt amit átéltek,akkor később komoly károtok lehet belőle. Írjátok le a történeteteket és küldjétek el a jj blogjára. Vagy irjatok, kommenteljetek. De ne maradjon bennetek. A problémád megfogalmazása, és az, hogy van aki meghallgat, már önmagában is gyógyító hatású.

 

u.i.: miközben ezt a posztot írom itt ül mellettem egy jelenleg is vénként szolgáló testvér :DDDD

Címkék: életem
21 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr515058570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svtor 2013.02.03. 10:18:28

Mintha aktívabb lennél mostanában a post írásokkal, bejegyzésekkel... :)
Jó látni, hogy megpróbálod megszólítani a régi gyülekezetedből, a környezetedből a testvéreidet.
Reménykedem, hogy lesznek akik, nyíltan vagy titokban mernek előre és/vagy továbblépni a jelenlegi helyzetükből...
Más:
Annyira már belelátok a JT gondolkodásba ill. az egyeseket rabul ejtő Őrtorony szellemiségbe, hogy egyesek sose fognak belőle szabadulni ... és az a legszomorúbb, hogy tudtukon kívül ebből a szellemiségből is adnak jócskán a környezetüknek. Tesómtól tudom, hogy a helyi kórház pszichológusát régebben, sok JT családban élő nem JT fiatal kereste fel, hogy mit csináljanak, mert a szülők élhetetlenné teszik a családi életüket... Fenyegetés, manipulálás, kárhoztatás stb. Nagyon gáz, hogy ez a vallás állandó konfliktusforrások okozója. Nem összeköt, hanem szétszakít.
Ezt magam is megtapasztaltam. :(
Ha meg összeköt, akkor meg inkább gúzsba kötöttségről van szó!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.03. 11:55:00

@svtor: Elég sok üzenetet kaptam, hogy ne hagyjam abba, és magam is átgondoltam, hogy szükség van a tevékenységemre.

Arról, hogy lesznek- e akik nem szabadulnak ki, vagy hányan lesznek akik kiszabadulnak, nem szoktam gondolkodni. Én csak teszem a dolgom, és a többit Istenre bízom. Nem az én feladatom, hogy kihúzzam onnan az embereket, hanem az ő feladatuk meghallani az uruk hangját, Az Úr feladata pedig a hangjának hallatása

svtor 2013.02.03. 12:43:47

@sefatias: "Nem az én feladatom, hogy kihúzzam onnan az embereket, hanem az ő feladatuk meghallani az uruk hangját, Az Úr feladata pedig a hangjának hallatása"

Ezt én is így gondolom...

"egyesek sose fognak belőle szabadulni"
ez inkább megállapítás volt... :(

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.02.03. 19:17:46

Most nézem a statisztikáidat sefa! AZ IGEN! A tegnapelőtti csúcsodat megdöntötte a tegnapi, a tegnapi csúcsodat pedig megdöntötte a mai!

Ennél csak akkor olvastak többen, mikor index címlapon voltál!

A KÖF láthatóan egy rohadt nagy öngólt lőtt a szervezetnek és jó reklámot csinált neked, mert így az is a blogodról beszél aki amúgy eddig nem tudott róla és az is megnézi otthon az interneten, aki eddig nem tette volna.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.02.03. 19:18:39

@Johnny Joker: ...komolyan mondom, ha akarnák, sem tudnák jobban elszúrni! =D

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.03. 19:40:25

@Johnny Joker: hát igen.Sokszor gondolok arra, hogy tisztában vannak-e egyáltalán azzal, hogy mekkora balfékek

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.03. 19:43:52

@sefatias: én is csak lesek, hogy reggel óta milyen sokan jönnek hozzám olvasni. Lövésem sincs mi történt. Már tegnap is csodálkoztam. de ez a mai minden képzeletemet felülmúlta

Virago_1000 2013.02.04. 10:50:16

"arra gondoltam, hogy ha növekedés van, akkor mindenki boldog, mert az Isten áldása, ám ha csökkenés van, főleg ilyen botrányos körülmények között, akkor az is jó, mert azok mentek el közülünk, akik nem voltak közülünk valók."

- tipikus peldaja annak, hogy a Bibliabol mindent es annak ellenkezojet is be lehet bizonyitani, kikapkodott, felremagyarazott versekkel.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.04. 10:52:21

@Virago_1000: így van. pont ezért is írtam le ezt a posztot

Virago_1000 2013.02.04. 11:08:29

Ne hagyd abba a blogolast. Te sosem tudod, hogy mennyi embernek segitesz, de a dicsoseg minden esetben az Ure.

Hogy artasz vele barkinek is, azt ketlem. Na igen, az ortorony tarsulat hirnevenek biztos nem tesz jot :))

=xXx= 2013.02.14. 02:10:26

De miért kéne "kiszabadulni" egy olyan közösségből, ahol kedves emberek vesznek körül, szeretettel, és ahol Isten szolgálata van az első helyen? Miért akarna bárki is kilépni abból a szervezetből, amelyik leginkább igyekszik a bibliai tanításokat megvalósítani az életében!? Tudom, és mindenki más is tudja hogy ott ahol emberek vállalnak dolgokat, ott fognak hibák történni. De ezért tanulunk az alázatról, hogy tudjunk megbocsátani... Mindenkit érnek sérelmek, és mindenkinek a lábára lépnek időnként. De "nem igazságtalan az Isten". Csak türelmesen ki kell tudni várni a megoldást. Ha nem tetszik, ahogy a vének bánnak az emberrel (mert ilyen előfordulhat egy tökéletlen emberek alkotta csoportban) akkor meg kell nézni más gyülekezeteket... Egyébként mindenhol vannak problémák... De az azért még is egy fontos különbség hogy Jehova Tanúi között komoly igyekezet történik ezeknek a problémáknak az orvoslására, és ha a felek hajlandóak a bibliai tanácsok megfogadására, akkor megoldás is születik.

Lehet a hibát keresni itt is. Mert az van. De mutasson nekem valaki jobbat! Egy olyan helyet ahol támogatnak, és ahol szeretnek, és ahol a becsületességre, és a más emberek iránt tiszteletre, megbecsülésre oktatnak, ahol elítélik a paráznaságot, és az abortuszt... és még sorolhatnám.

svtor 2013.02.14. 02:17:49

@davieboy:
"Egy olyan helyet ahol támogatnak, és ahol szeretnek, és ahol a becsületességre, és a más emberek iránt tiszteletre, megbecsülésre oktatnak, ahol elítélik a paráznaságot, és az abortuszt... és még sorolhatnám."

Metodista, katolikus, baptista, református, evangélikus, golgota, bagy, hit-gyüli, adventista, szabad keresztények, több most nem jut eszembe...

=xXx= 2013.02.14. 03:39:30

És ezek a vallások hol állnak ki a Biblia mellett barátom? A katolikus papoknak még Isten nevének használatát is megtiltotta a Vatikán... a vallási vezetök pedofil ügyeinek kártérítéseire kénytelek egy vagon pénzt áldozni, miközben a vétkes sokszor megússza egy áthelyezéssel... a hívek pedig lopnak, részegesek, és erkölcstelenek, majd ugy is meg gyónják... vicc.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.14. 04:19:22

@davieboy: Először is sok szeretettel üdvözöllek a blogomon. Örülök . hogy idetaláltál. A délelőtt folyamán minden kérdésedre válaszolni fogok, úgyhogy majd néz vissza néha. Először is szeretnék "bemutatkozni". Közel húsz évig voltam tanú ebből tíz évig vén, hat évig elnöklőfelvigyázó. A körzet és kerületkongresszusokon mindig volt előadásom. Feladataim voltak, mind a körzet és kerület kongresszusok megszervezésében. A körzetgyűlésen én voltam az aki az osztályfelvigyázók munkáját koordnálta. Mindeezt nem azért írom le, mert hizelegni szeretnék a saját egómnak, mert ezek a feladatok ma már semmit nem jelentenek nekem. Viszont segítenek megértened, hogy nem csupán érintőlegesen ismerem Jehova Tanúit, hanem mélyen benne éltem a gyülekezetben, és ismerem minden tanításukat, ismerem a gyülekezeti életüket. Most elsősorban erre reagálnék:
>>De miért kéne "kiszabadulni" egy olyan közösségből, ahol kedves emberek vesznek körül, szeretettel, és ahol Isten szolgálata van az első helyen?<<
Egyáltalán nem érzem feladatomnak olyan embereket kiráncigálni az egyházból, akik ott jól érzik magukat. Sőt, egyáltalán nem áll szándékomban senkit kiráncigálni onnan. Aki ott jól érzi magát, az maradjon is ott. Ez a blog csupán azoknak szól, azoknak nyújt vígaszt, akik már nem érzik jól magukat a gyülekezetben, szeretnének választ kapni a kérdéseikre, és szeretnék tudni, hogy ezekre más egyházak milyen válaszokat adnak.
Az első amit szeretnék veled tudatni, hogy én rendszeresen olvasok katolikus teológiát, és tudnod kell, hogy a katolikusok többet használják Isten nevét mint Jehova Tanúi. Mind a katolikus fordítású biblia, mind a dogmatikával foglalkozó könyvek hemzsegnek az isteni névtől. Isten nevét minden vallásban ismerik, és használják, de a katolikusban a legtöbbet.
A pedofil ügyekről meg csak annyit, hogy Jehova Tanúi már kb. 30 éve több száz/ezer molesztált gyermeknek fizetnek dollármilliókat kártérítésként. Olvasd ezt el, aztán még folytatom a válasz adást:
sefatias.blog.hu/2012/07/14/8_altalanos_helyszinelok

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.14. 08:54:49

@davieboy: >>Lehet a hibát keresni itt is. Mert az van. De mutasson nekem valaki jobbat!<<

szeretem ezt a mondatot. Hányszor mondtam én is....Az a ciki ebben a "mutasson valaki jobbat" felszólításban, hogy mindig olyan szájából hangzik el, aki gyakorlatilag ezen az egy valláson kívül egyet sem ismer. Hidd el hogy van jobb.Persze az se jó. De ezen a blogon legtöbben nem valláshoz tartozunk, nem vallást reklámozunk, nem be szeretnénk keresztelni őket a saját közösségünkbe, hanem egyszerűen csak arra buzdítunk mindenkit, hogy olvassa a bibliát, éshiggyen abban amit olvas. És ez a LEGJOBB. ennél mutass te jobbat!

Virago_1000 2013.02.18. 13:55:49

@=xXx=: "De mutasson nekem valaki jobbat! Egy olyan helyet ahol támogatnak, és ahol szeretnek, és ahol a becsületességre, és a más emberek iránt tiszteletre, megbecsülésre oktatnak, ahol elítélik a paráznaságot, és az abortuszt..."

- 100-at lehetne mutatni, ha vallasokrol van szo. De a legjobb Jezus. O nem vallashoz, hanem sajat magahoz hivott bennunket.

"a hívek pedig lopnak, részegesek, és erkölcstelenek, majd ugy is meg gyónják... "

- Nem nagyobb aranyban, mint a jt-i. De ez ertheto is, mert egyforman orokolte mindenki a bunt Adamtol.

reboot (törölt) 2013.02.18. 14:44:04

@=xXx=:

De miért kéne "kiszabadulni" egy olyan közösségből, ahol kedves emberek vesznek körül, szeretettel

>>ez máshol is tapasztalható, bár jt-ra sok esetben nem igaz<<

és ahol Isten szolgálata van az első helyen?
>>azt te csak gondolod ... emberek rabszolgái vagytok<<

Miért akarna bárki is kilépni abból a szervezetből, amelyik leginkább igyekszik a bibliai tanításokat megvalósítani az életében!?
>>sem a leginkább sem a bibliai tanítások nem igaz ebben a mondatban...<<

Tudom, és mindenki más is tudja hogy ott ahol emberek vállalnak dolgokat, ott fognak hibák történni. De ezért tanulunk az alázatról, hogy tudjunk megbocsátani...

>>ezt mond el a bruklini főmuftiknak is, kiváncsi vagyok milyen fejet vágnak<<

Mindenkit érnek sérelmek, és mindenkinek a lábára lépnek időnként. De "nem igazságtalan az Isten". Csak türelmesen ki kell tudni várni a megoldást.

>>évtizedekig?? száz évig?? vannak dolgok, amibe nem szól bele az isten, hanem hagyja, hogy az önjelölt próféták felsüljenek...<<

Ha nem tetszik, ahogy a vének bánnak az emberrel (mert ilyen előfordulhat egy tökéletlen emberek alkotta csoportban) akkor meg kell nézni más gyülekezeteket...

>>akkor most különbek a jt vagy sem? gondolkodj már mielőtt érvelsz<<

Egyébként mindenhol vannak problémák... De az azért még is egy fontos különbség hogy Jehova Tanúi között komoly igyekezet történik ezeknek a problémáknak az orvoslására

>>hülyeség, te se voltál se köf, se bételes, ha ilyen marhaságokat mondasz<<

>>kérdezd meg a bételes nagyfejeket, mit jelent az a teokratikus irányelv, hogy "adjunk neki hosszú kötelet"<<

és ha a felek hajlandóak a bibliai tanácsok megfogadására, akkor megoldás is születik.

>>ja, persze...<<

Lehet a hibát keresni itt is. Mert az van.

>>nem kell keresni, kiveri a szemét a látásra képes embereknek<<

De mutasson nekem valaki jobbat! Egy olyan helyet ahol támogatnak, és ahol szeretnek, és ahol a becsületességre, és a más emberek iránt tiszteletre, megbecsülésre oktatnak,

>>a többi helyen is ezt mondják<<

ahol elítélik a paráznaságot, és az abortuszt... és még sorolhatnám.

>>máshol is elítélik, csak a bibliával összhangban, nem úgy mint a jt féle diktatúrában<<

reboot (törölt) 2013.02.18. 14:48:42

@=xXx=:

demagóg vagy és általánosítasz ...

És ezek a vallások hol állnak ki a Biblia mellett barátom?

>>több egyházat ismerek akik kiáll, ugyanazokat az érveket hangoztatják mint jt a biblia megbízhatósága mellett ... művelődnöd kéne egy kicsit<<

A katolikus papoknak még Isten nevének használatát is megtiltotta a Vatikán...

>>miért tünt el isten neve a ker. görög iratokból??? először kutass, aztán nyomd a nagy dumát<<

a vallási vezetök pedofil ügyeinek kártérítéseire kénytelek egy vagon pénzt áldozni, miközben a vétkes sokszor megússza egy áthelyezéssel...

>>ez már jt-ra is igaz, sajnos...<<

a hívek pedig lopnak, részegesek, és erkölcstelenek, majd ugy is meg gyónják... vicc.

>>az a vicc, hogy 'isten embereként' így sértegeted a más vallásúakat, de amikor az ajtóban találkozol velük, akkor nyájas leszel, belem kifordul tőled te képmutató<<

ORION 2013.03.14. 16:14:40

Adjon Isten erőt egészséget! Isten nevével kapcsolatban.ABBA ATYÁM mondá JÉZUS.