"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Merre tovább?

2013/01/23. - írta: sefatias

Bejegyzés alcíme...

Hetek óta gondolkodom, hogy mi legyen. Néhány hónapja már pedzegettem, hogy abbahagynám a blogolást,mert már akkor éreztem, hogy fordulóponthoz érkezett az életem. Ma már teljesen biztos vagyok abban, hogy az életem új szakaszba lépett. Már nem elégíti ki a szellemi éhségemet az hogy Jehova Tanúi hamis tanításait cáfoljam meg magamnak, és másoknak. Érzem, hogy ez már csak egy helyben toporgás. Szeretnék tovább lépni.  Sokat gondolkoztam azon, hogy mi legyen ezzel a bloggal. Egyre gyakrabban fordul meg a fejemben, hogy abbahagyom, mert már nem látom értelmét újabb posztok írásának. Az elmúlt közel egy évben 100 posztot raktam ki, amelyek egy része Jehova Tanúi hamis tanításaival, a gyülkezetekben található egészségtelen szellemi, érzelmi állapotokkal foglalkozott. Valamint jó néhány olyan poszt is van, ami önálló bibliatanulmányozásomból, illetve a teológiával való ismerkedésemből született.

Ahogy tavaly ilyenkor, úgy most is véget ért egy fontos fejezet az életemben. Már nem vagyok exjt. Már ha lehet ilyet mondani. Nem vonz egyetlen egyház hibáinak keresése sem. Egy fordulat állt be a hozzáállásomban, amit már több posztomban, illetve kommentemben lehetett olvasni. Nem érdekelnek többé az egyházak. Egyik sem. Csupán Isten és az emberek. Két dologban vagyok teljesen biztos. Az egyik, hogy szeretem Istent, a másik hogy szeretem az embereket. (Márk 12:28-31) És egyre erősebb bennem az az érzés, hogy ennyi nekem elég is. Már tanúként ez volt a fontos számomra. De akkor még nem volt teljesen tiszta számomra a kép, mert a szervezet egészségtelen pásztorkodásra ösztönző előírásai nem engedték meglátnom, hogy mi a helyes lépés. Ettől függetlenül többször áthágtam a szervezeti előírásokat, mert nem értettem velük egyet.

Mára egy határozott irányt vett az életem, ami nem azt jelenti, hogy végére értem az utamnak, hanem azt, hogy tudom merre kell elindulnom. Képes vagyok önállóan értelmezni a Bibliát, és ezért képes vagyok a hitemmel, és az életemmel kapcsolatban önálló döntéseket hozni. Saját lelkiismeretem van, amibe senki nem szólhat bele, és nem is engedem. Egyedül Isten az, aki a szavát felhasználva formálhatja a gondolkodásomat. Néhány nappal ezelőttig úgy gondoltam, hogy ennek a blognak a folytatásának semmi értelme. Nem tudok már olyan dolgot írni, ami ne lenne megtalálható valahol máshol is. Ezért elképzelhető hogy abba is hagyom. De Svtor egyik nekem szóló kommentjében egy érdekes dolgot írt. Hogy érdekelné, hogy miként éli meg egy volt tanú (egy volt vén, elnöklőfelvigyázó, kongresszusi szónok stb) azt, hogy más vallásokkal kerül kapcsolatba, és kezd hinni olyan dolgokban, ami eddig számára is elképzelhetetlen volt. Elképzelhető, hogy ehhez lenne kedvem, de a kérdés az, hogy erre van-e igény?

Viaskodásom a háromság ellen, a más vallásos tanítások ellen. Kiváncsiságom, ami elvitt mindenféle egyházak összejöveteleire. Bátorságom, hogy idegenül kopogtassak egyházi vezetők ajtaján, vagy ímélfiókján. Nem tudom. Lehet hogy néhány ember számára ez érdekes tapasztalat, és érdemes lenne írnom róla.

Egy biztos. Tanulnom kell!!! Nagyon sokat!!! Annyi új információ van,annyi új nézőpont,ami mindig újabb és újabb megvilágításba helyezi számomra Istent. Sajnos(???) az Istenhitem megmaradt. Képtelen vagyok elfogadni azt, hogy nincs Isten. Pedig mennyivel könnyebb lenne minden. Nem számítana semmi, csak az, hogy az életemből a lehető legtöbb jót, élvezetet hozzam ki. De hát Isten már pedig van. És engem a teremtményi kötelességem, a fiúi hálám, az Atyám és a megváltóm iránti szeretetem arra ösztönöz, hogy ne engedjem el a hitemet. Ez persze sokkal nehezebb út. És csakis abban az esetben lesz könnyebb, elviselhetőbb, ha levetkőzök minden emberi hagyományt, értéket, előírást, ami súlyos teherként nehezedik a vallásos emberek életére. Istenhez közeledni, embereknek segíteni csak úgy tudok, ha "valóban szabad vagyok" (János 8:36)

Hogy erről az útról érdemes-e írni azt nem tudom

Címkék: blog életem
30 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr875037201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen név 2013.01.23. 15:59:07

Érdemes! :) Szeretem olvasni a gondolataid, a Bibliaértelmezéseid. :) Mindig adnak valami pluszt, amivel persze vagy egyetértek, vagy nem, de a lényeg, hogy elgondolkodtató! :) Sok sikert a továbbiakban is és az Úrnak gazdag áldását!

yeru 2013.01.23. 18:35:00

Hello Sefa! Én úgy érzem, hogy jönni fog minden magától ott benned, szorítok! Ha írsz én olvasni foglak - mint mindig!:-)

küzdős 2013.01.23. 18:56:02

Sefa! Lépj nyugodtan tovább, amire az ismereted alapján újra iskolázott lelkiismereted indít!
Ez nem egyenlő a blog megszűnésével, csupán a sorozat újabb epizódjainak bemutatásáról. Világos, hogy nem elégedhetünk meg azzal, hogy egy helyen toporgunk. A kútból kimászóknak nem elég, ha csak azt szidja, aki miatt beleesett!
Fontos, hogy figyelmeztessen másokat is a veszélyre, de el jön az idő, amikor is el kell indulni a veszélyes kút mellől, megszárítkozni, átöltözni és tovább menni. Azonban ne feledd el azokat sem,akiknek még szüksége van a tapasztalataidra, tanácsaidra, melyek alapján a később érők is tanulhatnak, mint más kárából, de egyben más későbbi sikeréből is.
Abba hagyni a blogot egy külső szemlélő számára nem lenne siker. Többen úgy ítélnék meg, hogy no lám, így jár, aki elhagyja a szent szervezetet, szenved egy darabig, aztán csak el kallódik!
Legyél úttörő, aki akár követésre méltóvá is válhat, de ha nincs egyből nagy siker, az is tanulságos lehet.
Magam részéről nem támogatnálak abban, hogy abba hagyd megnyilvánulásaid, abban igen, hogy ettől még tovább kell lépni!
Szerintem, érted, szerintem!
Jó szerencsét!

mimun 2013.01.23. 18:59:31

Kedves Sefatias, nagyon szeretem olvasni a blogodat, bar csak par napja talaltam ide, de szinte egesz nap itt <logok<. Szuksegem van ezekre a gondolatokra, nagyon sok kerdesemre talaltam itt valaszt. Arra kerlek, ne hagyd abba, szerintem nem csak nekem hianyoznal.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.01.23. 19:15:20

Bizony, bizony, nem nézhetünk folyton hátra, mert ferde lesz a szántás! Sefa, mindenkinek mások a céljai. Ha neked nem életcélod az Őrtorony ostroma, akkor tovább kell állnod. Kijöttél a toronyból, elmesélted az ostromgyűrű katonáinak a tapasztalataidat, de nem itt szeretnél katonáskodni egész hátralévő életedben és ez így teljesen normális. Ha úgy érzed sikerült a gyász, tovább kell menned az életed útján és lezárni a múltat.

Én az eddigi 2,5 év alatt elfogadtam, hogy az exek jönnek és mennek... mindig új barátokra lelek, de persze a régiek is megmaradnak.

Én nagyon örültem, mikor több nálunk megjelent cikk után blogolni kezdtél. Úgy érzem ez a blog itt még sokáig és sokaknak segíteni fog, szóval így kellene hagyni, ahogy van.

További keresésed és utad naplója lehetne egy másik blog [pl.: sefatiasutja.blog.hu], ahol megosztanád nem JT vonatkozású gondolataidat. Nekem ez az ötletem és biztos sokan olvasnák a további, más témájú gondolataidat is, szóval szerintem se hagyd abba...

Sok sikert a továbbiakban is!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.23. 19:50:06

@küzdős: Ahogy szeretett Reboot barátom mondta volt vala egyszer: nekem közlési mániám van. Tehát nem az a gond, hogy az írástól ment el a kedvem, hanem az, hogy nem kívánok tovább kifejezetten a tanúk ellen írni. De ha van annak létjogosultsága, hogy Svtor ötlete alapján a következő lépéseimről, élményeimről tapasztalataimról írjak, akkor ahhoz van kedvem. Szeretek irogatni. ötletem van bőven. A kérdés az, hogy van-e rá igény. Bár az majd kiderül ha folytatom

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.23. 19:52:03

@Johnny Joker: én is gondoltam arra, hogy esetleg egy másik blogot csinálni, de hát az már olyan mindegy, hogy ez, vagy egy másik.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.23. 19:57:24

Svtor kommentje a JJ blogjáról:

"Egyébként érdekes lenne szerintem ,ha olvashatnánk tőled, egy olyan blog bejegyzést, amelyben összehasonlítanád a mostani és a régi gyülekezeted szellemiségét. A Tanúknak be tudnád mutatni, hogy mit várhat az ember, ha már a JT gyülekezetből elegük van, csak még nem mernek váltani.... "

küzdős 2013.01.23. 20:11:01

@sefatias: A másik blog létre hozása olyan lenne, mint a sikeres film címe, mint kettő, három, stb. Folytassa Sefa itt, az aktuális élete szerint! Nem kell a tanúk ellen írni feltétlenül! Idáig sem "ELLENÜK" írtál, csak róluk. Nekem sem célom részt venni egy lejárató kampányban, de nagy kedvem van írni az IGAZSÁGRÓL, ami szabaddá tett engem is és biztosan més sokakat. Tudom, hogy mindenkiben lehet hibát találni és fel is lehet nagyítani azokat, de nekem különbség van a hibák és a szándékos félre vezetés között. Az Őrtorony Szervezet SZÁNDÉKOSAN BŰNÖS! Ezt a kijelentésem megalapozottan teszem, vállalom érte a felelősséget Isten előtt is. Az, hogy mi lesz a jövőben veled is, az majd kiderül. Az első nagy lépéseket már megtetted, ami szerintem a leg fontosabb!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.23. 20:15:59

@küzdős: teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a társulat szándékosan vezet félre embereket. Rengeteg bizonyítékot találtam rá. Személyes véleményem olvasható a Kint vagy bent című posztban. Én az egyház elhagyása mellett teszem le a voksomat. És talán lehet hogy pont ebben segítene néhány tanúnak a blog profilváltása. Ahogy Svtor írta: " A Tanúknak be tudnád mutatni, hogy mit várhat az ember, ha már a JT gyülekezetből elegük van, csak még nem mernek váltani...."

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.01.23. 20:26:48

@sefatias: Szerintem nem mindegy a témaváltás miatt. Szerencsésebb lenne egy külön blog a nemJT témákhoz véleményem szerint.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.01.23. 20:58:34

@Johnny Joker: hogy megőrizze a célközönsége jellegét.

bornagain 2013.01.23. 21:01:21

Hé, hé hé! Álljon meg a menet - most te nosulni készulsz, vagy mi is??? :)
Amúgy - nem vok ellene...magánugy!
Sefa - te tudod! Szerintem az sem rossz megoldás, ha szépen folytatod.
Semmi olyan nincs a blogod nevében ami kifejezetten az OT-hoz kotné.
Mindenesetre: sok sikert!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.23. 21:09:40

@bornagain: hát épp a nősülés is itt van a küszöbön, de nem ez az oka. :)

bornagain 2013.01.23. 22:00:38

"
Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár. " :-)

metanoia 2013.01.23. 22:41:23

Pont tegnap hallgattam egy igehirdetést a mannával kapcsolatban.
Egy fiatal fiú volt az ea.

Elmondta, h hogyan szól hozzá a mannás történet.
Amikor feltöltődik Isten igéjéből, testvéri légkörből, /több napos
tábor/konferencia/ akkor nagyon boldog, de nehéz a visszaállás
a hétköznapokba, és jön a bukdácsolás.

Minden nap reggel mannát, este fürjet kaptak FRISSET.
Amit másnapra meghagytak megférgesedett.
Amit nem szedtek fel, az megolvadt.
Isten minden nap táplál, minden nap AD FRISSET.
A táplálkozás, felkészülés a harc előtt van.
Minden napnak megvan a harca.
Isten minden nap táplál, felépít, megtisztit, megjobbít.

A tegnapi MEGFÉRGESEDIK.
A fel nem szedett ELOLVAD.

Éljünk hát a friss táplálékkal…

Sefa, kedves testvérem előre hát!

reboot (törölt) 2013.01.24. 10:34:08

he-he tedd azt amit a szíved diktál, ha nincs kedved ne írj, ha jön az ihlet írj :)... ha van rá igény, ha nincs ...

de hidd el lesz rá igény, már csak baráti alapon is, meg mindig jól jön egy másik nézőpont, hiába szubjektív, de jól jön :)

egy dolog azonban tuti: KI NE TÖRÖLD EZT A BLOGOT !!! hatalmas értékkel bír jt számára, ezt ne engedd veszni hagyni

ja, még valami, nagyon fontos :)

nem vagy jt, de nem érzed magad exjt-nek sem :) örülnék, ha minél többen megértenék mit is jelent ez ...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.24. 13:36:18

@reboot: Eszemben sincs törölni ezt a blogot. Bár sok más poszt ami a többi blogon van sok tekintetben jobb mint az enyém, de ez a fajta megközelítés és a saját tapasztalataim azt hiszem hiánypótlóak Jehova Tanúi megismerésében.

Nem vagyok JT, de már exjt sem :) Én egyszerűen csak keresztény vagyok most már. És azt szeretném, ha a jövőmet ne a tanú múltam irányítsa, hanem én, és a Biblia. Ennyi

Virago_1000 2013.01.24. 13:53:56

@sefatias: Erdemes! van ra igeny! :)
Szerintem ne kezd ujat, folytasd ezt.
Igy latszik meg jobban a fejlodesed utja.

yeru 2013.01.24. 14:24:29

Olyan ez mintha egy új fejezet nyílna az Életed könyvében.

Illetve már megis nyílt - én így látom!:-)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.24. 14:34:12

@Virago_1000: @yeru: Annyiban igaza van Johnnynak, hogy ha itt folytatom, akkor hónapok múlva már nehezebben találni rá a régebbi cikkekre. Ezért lenne jobb egy másik. De még alszok rá

Ödönbéla (törölt) 2013.01.24. 15:16:07

Sefa, ezt nagyon jó volt olvasni. Jó látni, hogy nem igaz az, hogy aki elhagyja a JT-t, az egy megkeseredett, folyamatosan a múltja ellen harcoló ronccsá válik. Bátorító (volt) végigkövetni azt, ahogyan Isten lelkileg és teológiailag is folyamatosan, óvatosan, szelíden, de hatalmas erővel helyreállít(ott). Engem nagyon érdekelne a folytatás.

Virago_1000 2013.01.24. 18:55:54

@sefatias: szerintem meg eppenhogy konnyebb megtalalni a regieket.
Vagy ha uj blogot kezdesz, a cimsorba, vagy ala mindenkepp tegyel egy hivatkozast a regire.

@Ödönbéla: Ebben az is sokat szamit, hogy milyen emberek vannak korulotted.
A pannonhalmi gyulekezetben nem talalni olyat, aki egy kikozositett melle allna (akar csak titokban is). Nekem meg a csaladom tagjai kozt sem sikerult.

metanoia 2013.01.24. 20:02:09

Azért is jó, ha minél több stílusú
és profilu exjt blog van, mert mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebb állót, ami elgondolkodtatja, ami tovább lépésre ösztönzi.

svtor 2013.01.24. 22:44:53

Szerintem attól hiteles ez a blog, hogy hiteles az írója. Erre a felismerésre van nagy szüksége az embereknek, és a szabadulni akaró Tanúknak. Amit jónak tartottál a Tanúknál, azt most se tagadod meg, ami pokoli volt, azt meg nem próbáltad szépítgetni. Sok blog postodat olvastam, de közel sem mindet. Számomra ezidáig a három legtanulságosabbnak tartott:
1. Hitvallásom
2. Amiért Hálás vagyok
3. Az én Diotrefeszem 1-2.rész

Ezekről az írásaidról (1-3) soha ne feledkezzél meg!!!

Ebben a blogban olvashattunk, az önmagaddal és kívülállókkal szemben vívott harcaidról, a kudarcaidról az örömeidről is. Így volt teljes egész.

Nεω 2013.01.24. 22:58:08

@sefatias:

Jó ez a bog Sefa! A kérdés, hogy te mit szeretnél kezdeni magaddal... az fontosabb mindennél.
Azt hiszem tudom mit akarsz mondani azzal, hogy se nem JT se nem ex JT...

@reboot:

Jól mondod brúder:-)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.25. 08:34:24

@Τιμόθεος: ami biztos, hogy tanulok. A többi majd adja magát.A helyi egyházak bibliatanulmányozó köreit látogatni fogom.
Felkértek, hogy tartsak egy előadást a református egyház összejövetelén arról,hogy én mint kívülálló, mint egy kisegyház volt tagja hogyan tekintem a történelmi egyházakat. Erről majd fogok itt írni, vagy az új blogon. Vasárnap megyek evangélikus Istentiszteletre. Meg van az új lelkészük, és azzal is összabratyizok. Elég laza gyereknek tűnik az is. szerdán hallottam egy előadását a református templomban. El is kaptam egy pillanatra az istentisztelet után. (gondolom lesett is :D )

Szóval ilyenekről írnék. a tapasztalataimról, beszélgetéseimről amelyeket más egyházaknál szerzek, folytatok

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2013.01.26. 10:11:17

@sefatias:

Mivel a Blogod címe nem kötődik egy témához,én javasolnám,hogy írjál más, -Téged is érdeklő- témákról,mint korábban a zenés Postod.

Nagy, -Téged,és sokakat érdeklő téma a futball. Születhetne post az az El Clásico-ról is...Ha nyer a Barca,akkor meg lehetne szellőztetni,hogy a nem is messzi távoli időben megint Messi kapja az Aranylabdát,-nem véletlenül! Ha netántán kikap(na) a Barcelona,akkor lehetne keresni az okát: a bíró vaksi volt,az időjárás rossz lett, lejtett a pálya, stb... [;-<))

cyrrus 2013.01.27. 11:35:06

Ne hagyd abba a blogolast! Erdekesek a temak, sokszor pedig a tema folytatodik a kommentekben.

Az mar egy masik kerdes h hol lenne celszerü folytatni. Ha ugyanitt, akkor rögtön keznel vannak a regebbi irasok azoknak akik kesöbb csatlakoznak. Ha pedig uj lenne, akkor mindenkepp utalas/ajanlas erre a blogra celszerü lenne. Elkepzelhetö,h akik azt olvasnak, erdekelne öket h hogy is jutottal el idaig.

Tehat mindenkepp varjuk a folytatast! :)