"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Hitvallásom

2013/01/12. - írta: sefatias

Az elmúlt napokban érdekes élményekben volt részem. Egyrészről azt mondták nekem, hogy
elkeseredett harcot folytatok az általam gyűlölt szekta, a korábbi egyházam, Jehova tanúi ellen,
másrészről pedig meg lettem vádolva, mint olyan képmutató ember, aki őrtorony bérencként azt a
célt tűztem ki célul, hogy összezavarom a blogjainkat látogató tanúkat, illetve volt tanúkat annak
érdekében, hogy az Őrtorony malmára hajtsam a vizet. Hogy őszinte legyek ez a két vád egyszerre
nagy örömmel töltött el, mivel ez azt jelenti, hogy elértem azt a célt, amit hónapokkal ezelőtt tűztem ki magam elé.Én ugyanis nem kívánok egyetlen egyház ellen, sem mellett, küzdeni.

 Az elmúlt hónapokban sok időt töltöttem tanulással. Megvizsgáltam különböző vallások nézeteit,
tanításait, meglátogattam összejöveteleiket, beszélgettem lelkipásztoraikkal. Bár még korántsem
érkeztem el az utam végére, (sőt mondhatom, hogy csak most kezdtem el) a körvonalak már
kezdenek kikristályosodni. Ez arra ugyan nem elég, hogy pontos rálátásom legyen erre a vallási
igazságokból álló tohuvabohura, ám arra igen, hogy azt lássam, hogy minden vallás, és ezáltal
minden ember valahol alaposan mellényúl. Ugyanis minden vallásban, minden vallásos ember
hitében találtam olyan elképzeléseket, szabályokat, előírásokat, amelyekkel nem tudtam
azonosulni, illetve jutott eszembe olyan bibliai szakasz, amely ellentmond annak a tanításnak.
Jelenleg úgy érzem, hogy az téved a legkisebbet, aki nem foglal állást egyik nézet mellett sem,
hanem türelmesen várja azt, hogy az Isten Szelleme legyen az, aki a maga idejében kinyilatkoztatja
a bibliai igazságot. Amikor azt írtam, hogy : „minden vallás, és ezáltal minden ember valahol
alaposan mellényúl” akkor magamról is beszéltem. Kétlem, hogy azok a nézeteim, amelyeket most
vallok, mind megfelelnek a valóságnak. Én is csupán tapogatózok a sötétben, csupán a távoli célt
látom, amit önmagamtól soha nem fogok elérni. Persze ez nem jelenti azt, hogy nincs
véleményem. Nem jelenti azt, hogy félek állást foglalni valami mellett vagy ellen. Ha valaki ismer,
akkor az tudhatja, hogy a határozott meggyőződések embere vagyok. Olyan, aki kiáll a véleménye
mellett, és ha kell, felvállalja a konfliktusokat is. Öntörvényűségre való hajlamomat én is
elismerem, és jelenleg nincs senki, akinek bármilyen okból meg szeretnék felelni. Nem kötelez
semmi, hogy a véleményemet valamilyen okból valakinek az érdekeihez közelítsem. Bár tudásom
kicsi, ahhoz pont elég, hogy önálló döntéshozatalra legyek képes.

Időm jelentős részét a Biblia, és különböző katolikus, illetve protestáns teológus professzorok
könyveinek olvasásával töltöm. Pénzt nem sajnálva kutatom fel az elmúlt évszázad jelentősebb
dogmatikával foglalkozó könyveit. Kutatom az antikváriumokat, és vásárlom meg Karl Barth,
Karl Rahner, Kálvin János, Török István, Sebestyén Jenő, Ravasz László, Fekete Péter, illetve
néhány katolikus teológus közös műveit. Érdekes hogy ezek az Európa különböző egyetemein
tanító nagynevű, jórészt már elhunyt emberek is elismerik, hogy tudásuk véges, véleményük
egyéni értelmezés. Vajon akkor nekünk nem kéne hasonlóképp eljárnunk? Ki az közülünk,
aki leszögezheti, hogy az igazság birtokában van? Én magam nem merek ilyet kijelenteni. Sőt!
Bátran felvállalom, hogy amiben jelenleg hiszek, annak jelentős része nem igaz. Épp ezért
boldogan várom, hogy eljöjjön az az idő, amikor az én Uram kiigazítja a gondolkodásmódomat,
nézőpontomat, és megmutatja majd, hogy hol tévedtem. És pont azért, mert biztos vagyok abban,
hogy valahol tévedek, nem merem elítélni, megítélni a másik embert, mert félek, hogy ha én ezt
megtenném, akkor az én Uram, engem is megrovásban részesítene. Jézus Krisztus két dologra
hívta fel a figyelmet. Az egyik, hogy szeressük egymást, a másik meg hogy ne ítéljük meg egymást.
Érdekes számomra, hogy az Úrjézus a földi szolgálata során nagyon ritkán folyt bele teológiai
vitákba. És ha igen az, akkor sem valami jelentős dolog körül folyt.

Jelenlegi véleményem szerint nincs jogom ítéletet hozni, illetve ítéletet hirdetni egyetlen egyház,
és egyetlen vallásos elképzelés fölött sem. Nem kaptam erre megbízatást. Ám hiszem, hogy a
jelenlegi egyházak valamilyen szinten mindannyian részt vesznek abban a munkában, amelyről
Jézus beszélt a Máté 13: 47-49 versekben. Itt egy hálóról olvasunk, amely összegyűjt mindenféle
halat. Jót, rosszat egyaránt. Ez a háló folyamatosan gyűjti a halakat, és majd egyszer, ha eljön
az ideje, akkor az angyalok kiválogatják a halakat. Azt hiszem, hogy ez a háló ma mindazokat
az egyházakat szemlélteti, akik valamilyen sajátos módon részt vesznek az Isten országának
hirdetésében. Hiszem, hogy ebben a hálóban minden egyháznak megvan a maga szerepe, hogy
bevonzza a halakat. Az egyiknek ez, a másiknak az. Érdekes, hogy a példázat nem beszél arról, hogy
mi lesz a háló sorsa. Az egyetlen dolog, ami számit az angyalok számára az az, hogy milyenek a
halak, azaz mi emberek. Ma az egyházaknak sok lehetőségük van arra, hogy ezt a munkát végezzék.
Teológusok, nyomdák, képzett tanítók, misszionáriusok, iskolák állnak a rendelkezésükre. Mindez
azért, hogy Isten Szava minél szélesebb kőrben elterjedjen. Persze lehet minden egyházat támadni.
Mindegyik gondoskodik támadási felületről. Az egyik ezt rontja el, a másik azt tanítja rosszul. Az
egyik túl szigorú, a másik túl szabados. De egy mindegyikben közös. Valahol mindegyiknek az a
célja, hogy Isten akaratát hirdesse, és az emberek számára fontossá tegye a szentírást. És ez többé-
kevésbé sikerül is.

Viszont azt is látom, hogy minden egyházban kivétel nélkül jelen van az az érzet, hogy ők jobbak,
mint a többiek. Ki ezért, ki azért, de nagyobb biztonságban érzi magát a saját egyházában, és
úgy gondolja, hogy az van a legközelebb a Krisztusi igazsághoz. Ez az érzés a vallásokban persze
különböző fokozatokban van jelen, de jelen van. Mindegyik vallás egy bizonyos pont után
kizárólagosságot követel meg magának. Eljön az a pont, amikor azt mondja, hogy mi elismerjük
a többi egyházat is, de a szentírás legtisztább megértése nálunk van, a többiek pedig még nem
értek el erre a szintre. Majd ha ők is elérnek ide, akkor tudunk velük teljesen azonosulni. És a
másik egyház képviselői pont ugyanezt mondják róla. Amikor az egyház hozzáállása elér erre a
pontra, teljesen mindegy, hogy milyen szinten, akkor válik kirekesztővé, hiszen kétségbe vonja
a másik valláshoz tartozó ember hitét, kereszténységét, vagy éppen értelmi képességeit. Ezen a
ponton történik meg az, hogy a vallás kezd Krisztus helyére állni, és elvárni az egyház tagjaitól
olyan hűséget, ami csakis kizárólag az Istennek jár. Ezt a pontot minden egyház átlépi valahol, ezért
egyetlen egyházat sem tudok Igaz vallásnak tekinteni. Ám vitathatatlan az a tény, hogy ezek az
egyházak ettől függetlenül rendkívül sokat tettek azért, hogy te is megismerd a Szentírást. Nézd
csak meg a Bibliádat! Kinek köszönhető a fordítása, a kiadása? Csak nem valamelyik vallásnak,
vagy vallás által képzésben részesített teológusnak? Valószínűleg a Bibliád közeli kapcsolatban van
valamelyik katolikus, protestáns, vagy neoprotestáns egyházzal, és az ő teológusai fordították, az ő
kiadójuk adta ki.

Én elismerem ezen egyházak tevékenységének létjogosultságát, függetlenül attól, hogy melyikről
van szó. Én hálás vagyok Jehova Tanúinak, hogy elindítottak az Istenhez vezető úton. Ők tanítottak
meg arra, hogy mennyire fontos Isten Szavát tanulmányozni. Ők mutatták meg nekem, hogy
miként lehetek keresztény, hogyan kell közeledni Istenhez, és hogy Krisztus meghalt a bűneimért.
Ott ismertem meg a Bibliát, ott lettem egy keresztény közösség, Istent imádó tagjává. Ott
tanultam meg, hogy mi is az a testvéri szeretet, és hogy miként kell szolgálnom hittársaimat. Az
egy más kérdés, hogy egyszer eljött az ideje annak, hogy kinőttem azt az egyházat. Valamikor
2005 környékén kezdtem érezni, hogy ez az egyház már nem tud nekem újat adni. Ott álltam
a könyvespolcom előtt, és arra kellett rájönnöm, hogy már nincs mit olvasnom. Kiolvastam, áttanulmányoztam az összes kiadványt 40-50évig visszamenőleg, amihez hozzá tudtam jutni.

Új útra kellet lépnem. Persze akkor még nem tudtam, hogy ez a megoldás. Időre, és némi nehézség
átélésére volt szükségem, hogy elinduljak tovább azon az úton, amire Jehova Tanúinál léptem fel.

De hogyan tekintsem azt a közel 20 évet, amit ott töltöttem el? Bálványimádásra elpazarolt,
semmit sem érő időszak volt ez? Semmiképpen. Én akkor is keresztény voltam aki, Istenhez
imádkozott, és Krisztus áldozatában hitt, és most is az vagyok. Sem én, sem a hozzáállásom nem
változott a dolgokhoz. Csupán az ismeretem kezdett el nőni. És mivel a múltamra úgy tekintek
vissza, mint keresztényként, Isten imádatában, Krisztus váltságában hívőként eltöltött időszakra,
ezért azt mondom, hogy mindazok az emberek, akik Jehova Tanúi gyülekezeteiben Istenhez
imádkoznak, és Krisztus vérében mossák meg ruháikat, ugyanolyan keresztények, mint minden
más egyház őszintén, Istent imádó tagjai. Vagy éppen ugyanolyan keresztények, mint más hozzám
hasonló felekezet független ember. Bár tisztában vagyok azzal, hogy Jehova Tanúi vezetése sok
félrevezető információval nyomja teli az általa kiadott kiadványokat, ugyanezt el tudom mondani
minden más egyház kiadványairól is. Az hogy ezt az Isten hogyan ítéli meg, ahhoz semmi közöm, és
nem is érzem úgy, hogy ebbe nekem bele kellene szólnom. Bár véleményem van az egyházakról,
mégsem tartom tisztemnek, hogy ezt a véleményemet, ítélethirdetés formájában hozzam
nyilvánosságra. Hiszem, hogy minden egyházat felhasznál a Mindenható arra, hogy megkeresse
a juhokat, akiket majd a jobb oldalára állít, és hiszem azt, hogy nem az én dolgom megítélni Isten
vallások által véghezvitt munkáját.

Ezek után elmondhatom, hogy keresztény testvéremnek tekintek minden olyan személyt,
felekezettől függetlenül, aki hisz a Mindenható teremtőben, aki hisz Krisztus váltságában, és a
Szent Szellem működésében. Valamint abban, hogy a Biblia Isten számunkra kinyilatkoztatott
Szent Igéje.

Az, hogy ezen felül valaki miben hisz, miről mi a véleménye, az nem érdekel. Nem vagyok hajlandó
kirekeszteni senkit a kereszténység halmazából, mert sokadrangú kérdésekben más véleményen
van, mint én. Hiszem, hogy a nézetkülönbségek nem Isten ellen való vétkek, hanem hozzájárulnak
ahhoz, hogy keresztényekként értelmes, építő beszélgetéseket folytassunk. Mindannyian
elindultunk az Istenhez vezető úton. Mindannyian máskor, más módon kerültünk erre az útra,
mindannyian másféle terhet cipelünk magunkkal, mindannyian más léptékben haladunk rajta.
Ezért kétlem, hogy bárkinek is joga lenne megítélni a másikat azért, mert nem pont akkor, nem
pont úgy lépett erre az útra, és nem pont ugyanazt a terhet cipeli, és nem pontosan ugyanakkora
léptékkel halad. A különbözőségünknek köszönhetően mindannyian máshol járunk a megértésben,
és bizony a sajátos gondolkodásunknak köszönhetően másként is látunk dolgokat. Mekkora hiba
lenne azt hinnünk, hogy érettségünknek, tudásunknak köszönhetően, már úgy látjuk a dolgokat,
mint ahogy az Isten, és ezért feljogosítva éreznénk magunkat arra, hogy Isten helyett, az ő
kinevezett képviselőjeként lépjünk fel másokkal szemben.

Hiszem, hogy a Mindenható Isten szereti az embereket, és a maga idejében minden ember
nézőpontját ő maga fogja kiigazítani. Szerintem ez nem feladata egyikünknek sem. Pál azt
mondta: „Legyen tehát ilyen a gondolkodásmódunk valamennyiünknek, akik érettek vagyunk,
ha pedig bármiben is hajlamosak vagytok másképp gondolkodni, az Isten majd kinyilatkoztatja
nektek a fent említett gondolkodásmódot”(Filippi 3:15). Tehát nem az a dolgunk, hogy egymás
véleményét, hitét leromboljuk, megcáfoljuk, hanem az, hogy szertő módon támogassuk egymást, építő beszélgetéseket folytatva, minden elítélő magatartás nélkül. Persze ez nem megy könnyen.
Mindannyiunknak más a temperamentuma. Van a ki hevesebb, van, aki visszafogottabb. De ha
a testvéreink iránt érzett őszinte szeretet motivál bennünket, akkor a hevességünk, vagy éppen
a nyugodtságunk is egymás építésére fog válni. Ám ha nem a szeretet irányítja szavainkat, akkor
bizony csak kárt okozunk, és a már felépített dolgokat is leromboljuk.

Én magam is elindultam az úton. Jehova Tanújaként már nem bírtam tovább menni. Váltanom
kellett. És most megint megyek. Nem olyan tempóban, mint mások, nem olyan teherrel, mint
mások, nem olyan értelmi képességekkel, mint mások. Hanem úgy ahogyan azt az Istentől kaptam.
A magam módján. Az én Istenkeresésem nem tartozik másra csakis Istenre és én rám. Mi ketten
tudjuk, hogy mire vagyok képes, mit tudok megcsinálni, illetve azt is, hogy hogyan. Biztos vagyok,
hogy ha élek, akkor néhány év múlva másként fogok gondolni sok mindenre, mint most. Mint
ahogy már most másként gondolok több dologra, mint néhány hónapja.

Azt hiszem, jogom van a saját ritmusomhoz.

 

71 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr785014295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Inspicio 2013.01.12. 19:46:37

Esetemben is Jehova tanúit használta fel Jézus aki a gyülekezetek feje hogy közeledjek a mennyei Atyához. Nélkülük valószínűleg eszembe sem jutott volna hogy én behatóbban foglalkozzak a Bibliával. Volt hogy olvasgattam belőle de csak kíváncsiságból max. évente 1-2-szer.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.12. 21:01:23

@Inspicio: sokan vagyunk így. Van valami a Jehova Tanúi által használt módszerekben, nézőpontokban, amiegy bizonyos tipusú embereknek jön be.

bornagain 2013.01.12. 21:14:57

Szia, Sefa - csak benéztem, jól vagy e?
Látom, nincs nagyobb probléma...az jó! :)
Apropó: ismertem egy holgyet, aki négyszer meg volt keresztelve - talán most készul az otodikre! Udvos dolog az - Krisztus is parancsba adta - csak (sajna) azt nem modta, hogy az agybajra is befolyása lenne! :D
Ha oszinte volt az ott JT-nál, akkor jelen idoben te csak nyugodtan aludj éjszaka - inkább arra oszpontosíts, hogy amit tegnap vagy ma tettél, osszhangban volt e Isten akaratával! Én is ezen gondolkodok, és szégyenszemmel kell bevallanom, hogy sok mindent nem úgy tettem... :-(
Legyen a vasárnapod orom, a hétfod meg áldás - a keddet is békében toltsed, ne legyen zavargás! :-)))

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.12. 21:18:20

@bornagain: >>inkább arra oszpontosíts, hogy amit tegnap vagy ma tettél, osszhangban volt e Isten akaratával! Én is ezen gondolkodok, és szégyenszemmel kell bevallanom, hogy sok mindent nem úgy tettem...<<

Mire gondolsz?

bornagain 2013.01.12. 21:21:32

Hogy te mit tettél, honnan tudjam??
Én azért kicsit kemény voltam leslie barátunkkal és ping-pong is kihozott a sodromból . szeretetteljesebben kellett volna nekik válaszolnom...ennyi

bornagain 2013.01.12. 21:26:39

@sefatias:
neem éppen...
nem akarok a sátánpapokkal a pokolban egyutt lenni! :D

zekaxzi 2013.01.12. 21:27:39

Szia!

Nagyon szimpatikus az igazságkeresésed, sok sikert és Isten kegyelmét kívánom hozzá - és nagy adag őszinteséget! Hogy ebben segítsek, egy tanács: katolikusok közül ne Karl Rahnert olvasd, mert ő nem az igaz katolikus tanítást adja elő, hanem modernista eretnek. Szóval ha a katolikus tanításra vagy kíváncsi, leginkább Schütz Antalt és Bangha Bélát ajánlom! Valamint hanganyagot is tudok küldeni: amdg.betiltva.com/kategoria/hanganyagok/

Valamint Barsi Balázs atya hanganyagait és könyveit is szívből ajánlom!

Még egyszer sok sikert! És kérlek, ahhoz, hogy az igazi katolikus tanítást ismerd meg kutatásaid során, ne ferdítéseket, fogadd meg a tanácsom.:-)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.12. 21:31:08

@Reina Nicolasa: rendben. köszönöm. Ha végeztem a nemrég vásárolt könyveimmel utána nézek az ő írásaiknak is

névtelenül 2013.01.12. 22:10:05

Cső Sefa.
Tetszett amit írtál. Csak így tovább.
Áldás béke, Névtelenül.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.01.12. 23:02:30

"Mekkora hiba
lenne azt hinnünk, hogy érettségünknek, tudásunknak köszönhetően, már úgy látjuk a dolgokat,
mint ahogy az Isten, és ezért feljogosítva éreznénk magunkat arra, hogy Isten helyett, az ő
kinevezett képviselőjeként lépjünk fel másokkal szemben."

Ez nagyon találó! Engem - és szerintem az itt lévő exJT-it is - már jó sokszor "vertek agyon" bibliaversekkel. Egyszerűen gyűlöltem már a végén, hogy egyfolytában bibliaversekkel pofoznak.

A Biblia nem egy baseball ütő, mi pedig nem Isten prófétái vagyunk...

A bibliaversekkel történő agyonverés ellenkező hatást ér el a "megfeddett" személynél... nem jó útra tér, hanem megundorodik az egésztől. Én is, ha már ilyen "ítélet-kinyilatkoztatásokat" olvasok ugrom át az egészet, mert felfordul tőle a gyomrom.

Eleget hallottam már pont ilyeneket a vénektől.

Visszatérve a szavaidhoz, talán ez az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk Isten Szavával!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.01.12. 23:06:46

Úgy tudnám szemléltetni ezt a Bibliával-agyonverős-ítélet-kinyilatkoztatós jelenséget, mintha Mózes a kőtáblával a kezében a hegyről lerohanva nekifutásból széttörné azt fején egy éppen térdelő bálványimádónak.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.01.12. 23:22:15

Amikor látok 10 kilométer bibliaverset, már ugrom is át a szememmel.

Egyetlen darab szeretetteljes megnyilvánulás és 1-2 darab bibliavers százszor többet ér!!!

Pietro della Rovere 2013.01.13. 07:25:13

@Johnny Joker: Teljesen egyet értek! Aki sokat beszél, az keveset mond!

névtelenül 2013.01.13. 08:08:22

@Johnny Joker: Találó az azgyonverés szó használata. Tényleg valami ilyesmi történik.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.13. 09:22:46

És most reagálnák néhány hozzám intézett kérdésre, és elmagyarázom, hogy mit jelentenek azok a szavak, amelyeket mondtam:

Hanem ez:>>kik a hitetlenek? kik vannak sötétségben, hamisságban? Jehova tanúi a mindenek teremtőjében, a mindenható atyában hisznek, aki elküldte az ő egyszülött fiát, hogy megváltsa az embereket a bűneiktől. Ez a színtiszta szentírási igazság<<

KI számára kérdés az, hogy a világot a Mindenható Atya, mindenek teremtője hozta létre? Ki mondja azt hogy nem Krisztus váltott meg minket a bűneinktől? Ki meri azt mondani, hogy ez nem a színtiszta szentírási igazság? Mert szerintem bizony ez az!! És ha valaki ezt tagadja, akkor az nem méltó arra, hogy kereszténynek neveztessék. Ám ha valaki velem együtt hiszi ezt, akkor azt a személyt, ahogy fent említettem keresztény testvéremnek tekintem

>>Jehova Tanúi nem bálványimádók, hanem olyan keresztény emberek akik Isten egyetemes egyházához tartoznak<<

Bár Jehova Tanúi egyházi vezetése messze van a pontos igazságtól, és sajnos azt kell mondjam, hogy bizonyos esetekben szándékosan nem a valóságot írják a kiadványaikban, attól még az a sok millió ember, aki ehhez az egyházhoz tartozik Hisz a Teremtőben, és hisz Krisztus áldozatában. Az Atyához imádkoznak, és Krisztus vérében hisznek. Ezért azok az emberek, az egyházuk helytelen tanításai ellenére pontosan abban hisznek mint én. Vár néhány sokadrangú kérdésben tévednek. (mint ahogy én is)

>>szerintem nem azért kell kimenni a Tanúk közül, mert tisztátalan hamis imádatot gyakorolnak, hanem azért mert elviselhetetlen terhet tesznek a népre. Ezzel elvéve az örömüket, és nem engedik őket tovább fejlődni.<<

Minden egyházban vannak hamis tanítások. Itt több, ott kevesebb. Ha valaki keresztény közösség részét akarja képezni, akkor bármelyik egyházat is választja, kompromisszumot kell kötnie. Itt többet, ott kevesebbet. Tehát elkerülhetetlen, hogy egy gyülekezetben ne legyenek félreértelmezések, elhajlások, hamis tanítások. Ám ha csak ezeket nézzük, és a szeretet teljesen kizárjuk az életünkből, akkor magunkra maradunk, és soha nem találunk társra, akivel közösen élhetnénk meg a hitünket. Szerintem egy gyülekezet akkor válik rosszá, mikor az egyházi vagy helyi vezetők elviselhetetlen terhet raknak az emberre, és a lelkiismereti szabadságot a sárba tiporják. Ha képtelenek vagyunk azonosulni a keresztény szabadságunk megtiprásával, illetve úgy látjuk, hogy a szellemi fejlődésünk érdekében el kell hagynunk egy gyülekezetet, akkor tegyük meg. Ha viszont jól érezzük magunkat, és örömmel szolgáljuk Istent és a közösséget, akkor maradjunk ott.

bornagain 2013.01.13. 12:19:50

@sefatias:
Halleluját nem mondok rá...............
de Áment igen! :)

Inspicio 2013.01.13. 21:35:02

@sefatias: De azért annyira nem jött be hogy ott is maradjak.

névtelenül 2013.01.14. 06:57:25

Ha egy hitében, tudásában bizonytalan emberrel kezdenek "evangelizálni", akkor abból igencsak nagy baj lehet. Családok mehetnek rá. Csak az én közvetlen ismerősi körömben tudok legalább egy biztos példát erre, egy aktuális, friss példát.
Csak nem ez így Sefa, hogy gondolkozásukban még éretlen, vagy könnyebben irányítható emberek esnek áldozatul, és ennek esetleg a házastárs vagy a gyerekek isszák meg a levét.
Testvérek-nem testvérek, Atyát imádják vagy sem, rossz dolgot csinálnak. A tanúk munkája nyomán lélek és családrombolás jár. Ez nyilvánvaló tény. Még ha a szándék tudottan egészen más is, az eredmények alapján maguktól megálljt kellene mondaniuk magukra.
Sefa, nem olyan felekezet ez mint a többi, én nem általánosítanék. Ez csak az én véleményem, tévedhetek is.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.14. 07:12:00

@névtelenül: igazad van. én sem általánosítok. De azzal nemtudokmihezkezdeni, ha valaki azt választja hogy bemegy. Én nem tudom azt elítélni, ha valaki nem veszi észre hogyátverték, mint ahogy én sem vettem észre. Nem lehet minden ajtó mellé egy biblia ismerő embert állítani, hogy segítsen felismerni a házigazdának, hogy most épp butaságot mondanak neki. Sajnos az embereknem ismerik a bibliát, de ennek ellenéresokukban ott a vágy, hogy közeledjenek Istenhez. Sajnos ezt ki tudják használni a Tanúk , hogy a saját nézeteiket hirdessék. De ezt nem tudja senki megakadályozni. Ezért én nem az egyház védelme mellett szállok síkra, hanem a benne lévő emberek védelmében. Teljesen elválasztom az embert az egyháztól. Én magam károsnak, és rombolónak tartom azt a szellemet ami Jehova Tanúi gyülekezeteiben található. Szívem szerint mindenkihez elmennék, és elmondanám, hogy mit is tanít valójában a biblia. Legszivesebben házról házra járnék, és hívnám fela fugyelmet arra, hogy az igazság szabaddá tesz. De ezt nem lehet. És abban is biztos vagyok, hogy a legtöbben ezt támadásnak vennék. És én nem érzem magam feljogosítva arra, hogy támadjak. Azzal, hogy ítéletet hírdetek, még jobban elidegeníteném magamtól a Tanúkat. De ha nem kérdőjelezem meg a hitüket, őszinteségüket, akkor van esély a segítségnyújtásra. Jézus sem feddte meg a tévelygő, ám őszinte embereket. Még akkor sem, ha a vele való beszélgetés után nem azt választották, amit Jézus ajánlott. Ha ő nem így csinált, akkor én hogy mernék? A farizeusok esetében más a helyzet. Azt hiszem jó néhány írásom van, amiben élesen fogalmazok meg kritikát az embertelen gyülekezeti vezetés ellen. Ezt helyén valónak tartom. Bár azt is hozzá kell tennem, hogy akik ebben visszaélnek a hatalmukkal, szintén inkább áldozatnak tekinthetők. Mert a szervezet megakadályozza a józan ész, és a krisztusi gondolkodásmód gyakorlását.
Mindegy. Én nem merem az ítéletet hirdetni. Aki meri, tegye meg. Jelenleg úgy érzem nekem más adatott

névtelenül 2013.01.14. 11:11:38

Hát igen, a tagok őszinték. Főleg eleinte. És tényleg nem ítélhetjük el őket, amiért nem vették észre a becsapást.
Ez olyan, mint ahogy nem haragszunk a valamivel - fertőző betegséggel - megfertőződött emberre. Ő sem vette észre, mikor és hogy történt. Ugyanakkor nem engedjük hogy másokat tovább fertőzzön. Nem lenne szabad nyilvánosan terjeszteniük olyan mentalitást, amely később nem csak az ő, de az újonnan belépett emberekben is mentális károkat okoz.
Igazad van ha külön választod a tanúkat a szervezetüktől. De ez a szervezet a saját tagjaival végezteti el a piszkos munkát, szóval akkor hol húzzam meg a határvonalat? Elég ha csak én nem állok szóba velük? És a szomszédaim? Mindegy csak engem hagyjanakbékén, vagy jobb lenne ha mondjuk betiltanák őket?
Most gondolj bele. Az nyilvánvaló, hogy jobb lenne ha nem is lenne ez az irányvonal, ismerjük mit művelnek az emberi kapcsolatokkal és a lélekkel. De ki döntsön erről? Bizonyos országok betiltották a házról-házra járást és nyilvános hírlapterjesztést. Egy ilyen országban sokkal kisebb a valószínűsége, hogy a gyerekeimet meghülyítik. De én talán nem vagyok felelős abban, ha a gyerekem felnőtt korára még mindig meghülyíthető? Akkor mit tanult tőlem?
Nem tudok igazságot tenni. Csak azt tudom, hogy bizonyos mértékben az egyén is felelőssé tehető, ha nem veszi észre hogy becsapják. Azért mégis csak zömmel felnőttekről beszélünk.
Szóval most van egyéni felelőssége vagy nincs egy tanunak?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.14. 11:27:15

@névtelenül: Na ezt jól megfogtad. Én is emigyen gondolkodom. De mivel nemlátom a pontos határvonalat, és nem látok az egyén szívébe, ezért nem is kívánok ebben állást foglalni. Én megteszem amit tudok, felvállaltam, hogy a környező gyülekezetek tagjai undorral gondoljanak rám az írásaim miatt, mert ennyit tudok tenni. Persze néhány személlyel személyes kapcsolatban vagyok, és látom el őket információval, de ezek az emberek maguktól kerestekmeg, és nem én akaszkodtam a nyakukba.
Ne felejtsd el, hogy bár valóban felnőtt emberekről van szó, akiktől elvárhatnánk a józan ítélőképességet, ám nem szabad kizárni,hogy ma is sok olyan felnőtt ember van aki nem tud különbséget tenni a jobb és a bal keze között,mint ahogy az Jónás idejében a Niniveiekre is jellemző volt. Azokat az embereket Isten figyelmeztette, majd megsajnálta, és szerintem igy tekintma is minden olyan emberre aki tévedésben él

küzdős 2013.01.14. 18:15:15

@sefatias: >>Jehova Tanúi nem bálványimádók, hanem olyan keresztény emberek akik Isten egyetemes egyházához tartoznak<<

Igaz, hogy Jehova Tanúi Istent és Jézust kívánják szolgálni hivatalosan és igyekeznek "úgy csinálni", mint akik gyűlölik a bálványimádást!Kiadványaikban sokszor még azt is károsnak minősítik, hogy valaki a szobája falára híres sztárok fényképeit ragassza fel, mert ez már bálványimádat is lehet! Emberek nem kerülhetnek Isten helyébe! Nos, ez idáig rendben is van, azonban a jó érzésű tanúkat, akik nem akarnak ilyen hibába, sőt bűnbe esni, mégis csak arra kényszerítenek, hogy egy emberi csoportot,- akik magukat kinevezték közvetítőnek Isten és emberek közé, - imádjanak, méltassanak, dicsőítsenek! Nyíltan kijelentik kiadványokban, nyilvános előadásokban, tanácsokban, hogy NINCS MEGMENTÉS a HŰ rabszolga nélkül!!! Az emberi vezető testület zokszó nélkül felül írja Jézus és az apostolok gondolatait és parancsait! Amennyiben ezt valaki nem fogadja el maradéktalanul, azt hitehagyottnak nevezik és kiközösítik.
Vajon mi ez, ha nem bálványimádásra kényszerítés? A szerencsétlen hírnökök pedig magukban morgolódva ugyan, de meghajolnak a modern kori állókép előtt!
>>szerintem nem azért kell kimenni a Tanúk közül, mert tisztátalan hamis imádatot gyakorolnak, hanem azért mert elviselhetetlen terhet tesznek a népre. Ezzel elvéve az örömüket, és nem engedik őket tovább fejlődni.<<

Megértem azt, hogy ha valaki egy vallásszervezethez kíván tartozni, akkór valóban mindenütt szükséges kompromisszumra jutni azokkal, bárhová is mennénk.
Azonban ez csak ekkór igaz. Nem tudom a magam részéről elfogadni azt, hogy nekem saját magammal kellene meghasonlanom bár melyik szervezetben is! Nem hiszek abban, hogy tisztán látva egy bizonyos szervezetben levő csalásokat, hazugságokat, tévtanításokat, nekem még lenne helyem közöttük, még ha nem is raknának több terhet rám. Fussatok ki közűlük, hiszen milyen köze lehet a sötétségnek a világossághoz! Igenis ezért kell elhagyni az Őrtorony szervezetet, a többi teher csak hab a tortán! Én nem kívánok jelenleg éppen ezért egy másik csapatba sem igazolni, mert akkór tényleg nem sz@rtunk a kútba, hanem mellé, de aztán bele sepertük.
Komoly dilemma ez olyanoknak, mint én,akik alapból valamilyen szervezet párti vagyunk. Én is hiszek abban, hogy nem feledékeny az Isten és megemlékezik az elmúlt évtizedek alatti keresztény munkámról, mert azt teljes hittel végeztem. Ma, hogy már tisztán látom, mi is volt az, már nem tenném soha úgy!Jó érzés kimenekülni egy bálványoztató vezetéssel bíró lelki terror házából. Az első lépés az ókorban is az volt a bűnösnek, hogy kimeneküljön onnan, ahol meg is ölhetik, a következő az, hogy egy menedék városba vegye útját. Most keressük sokan ezt a várost, és ha ez őszine, Isten akaratával, útmutatásaival összhangban van, előbb-utóbb meg is találjuk! Hiszem azt, hogy ameddig ebből a célból vagyunk még kint és úton,a szeretet Istene nem ítélkezik felettünk úgy, hogy az végzetes lenne számunkra.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.14. 19:03:24

@küzdős: Így van Tesa! Ami tuti, hogy sajnos kell egy átmeneti időszak a kilépés, és az önmagunkra találás között. Nincs is ezzel semmi baj. Én örülök, hogy kikecmeregtem onnan. Nem volt könnyű. És ma már nincs az a pénz, hogy a jelenlegi tudásomat, hitemet feladva visszakönyörögjem magam hozzájuk. Ahhoz a szervezetnek önmagával kéne meghasonlania. Jelenleg én sem látom azt az egyházat, ami maradéktalanul megfelelne. De már nem is keresem. Türelemmel várok addig, amíg ki nem alakul magától valami. Addig is barátkozok a vallásokkal

küzdős 2013.01.14. 19:24:00

@sefatias: Én idáig meg voltam állítólag győződve arról, hogy a más vallások mennyire hamisak! Ezt mondták a pásztorok, amikór lökdösni akartak az örökzöld legelőre, de sajnos őszintén be kellett vallanom, soha nem ismertem egyetlen vallást sem és ma sem ismerem őket, csak hírből, ami már kevés nekem az ítélkezésre felettük! Vannak baptista, szombatista rokonaim, akik már vagy húsz éve megszégyenítettek a híres hatszázhéttel.
Szerintem nem ártana már nekem is egy kis ismeret, hogy legalább tudjam, mit kell szidni. Idáig azoknak a lakberendezését ócsároltam, akikről azt sem tudom, hol laknak.
Na nem akarok egyiknek sem tagja lenni, de legalább ismerjem őket, ki tudja, még én is tanulhatok valamit, pedig ezt nehéz elképzelni, bár én is tökéletlen vagyok, hiányzik belőlem a hiba.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.15. 02:37:34

@küzdős: én komolyan ajánlom a vallásokkal való ismerkedést. Teljesen új tapasztalatokra tehetsz szert, teljesen más szempontok alapján figyelheted meg őket. Én élvezem. Az is igaz, hogy az ilyen kíváncsiskodó kutakodó hozzáállás egy kis bátorságot igényel, de megéri. Sokat lehet tanulni. Főleg ha te is kifogsz egy jó hozzáállású lelkészt. Nem csatlakozni kell, megismerni!

svtor 2013.01.15. 07:51:59

Ezzel az írásoddal egyelőre nem tudok megbarátkozni....pedig 3-4 x olvastam el. Mostanában már te is el tudod fogadni, hogy más vallásúak is lehetnek keresztények. Kérdezem én, hogy tekint egy más felekezetire egy JT? Vagy te, hogy tekintettél még benn voltál pl. egy baptistára? Biztos vagyok benne, hogy nem úgy mint egy valódi keresztényre, inkább az ellenkezőjére... saját tapaszatalatból mondhatom neked, mikor kb 6-8 éve becsöngetett két idős (JT) hölgy, én magamban nagyon örültem, hogy vannak Istenben hívő emberek, csak azt nem tudtam akkor még, hogy milyen szellemiséget hordoznak és hogyan tekintenek rám. Ők nem úgy tekintettek rám mint én ő rájuk. Testvérem mondta, hogy ő is járt úgy, hogy a JT-k becsöngettek hozzájuk, örült is nekik, még könyvet is vett tőlük, jót elbeszélgettek. Pár napra a találkozásuk után meg, már nem is köszöntek Jt-k (ugyanaz a két hölgy)hanem egyszerűen elfordították a fejüket. Tesóm meg csak nézett ki a fejéből, hogy ez meg miért lehetett. Csak most tudtam rá válaszolni neki mert ennek a storynak is már több éve. Ezzel az írásoddal azt üzenheted, egy JT-nek, hogy nincs olyan nagy baj, amit ott tanulsz azzal minden rendben van... sok más felekezeti nem is TUDJA kereszténynek tekinteni a JT-at mert a kereszténység alapvető normáit is tagadják: háromság, Jézus Istensége. Szerintem ezzel a leveleddel, véleményeddel a valódi keresztény lelkületet mutatod ki mások irányába.... óriási fejlődésen mentél keresztül, és ehhez csak gratulálni tudok. Azzal sem tudok veled egyetérteni, hogy egyes egyházak nem tudják jobban megérteni a bibliát mint mások. Az igazságot szerintem sem lesz képes soha egyetlen egy egyház sem birtokolni csak megközelíteni. Viszont amivel nagyon is egyetértek veled, hogy egyes emberekre nem lehet vonatkoztatni dolgokat....és megítélni sem szabad személy szerint senkit, mert Isten a szívek vizsgálója és nem mi. A tanításokra meg ott a biblia, és az nem tud elnéző lenni a tévtanításokkal szemben sem. Az a szellemiség amit a JT terjeszt nagyon káros mind saját magukra mind a többi felekezetire nézve is. Ezt a pár sort ne támadásnak vedd.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.15. 08:07:36

@svtor: :) nem veszem annak. sőt igazából pont hogy elismerésnek veszem.

svtor 2013.01.15. 08:26:44

még annyi, hogy egy átlag JT-nek, aki elbizonytalanodott az ottani tanításokban nagyon sokat segíthet, hogy egy régi "motoros" töri az utat előtte, de szembesülhet azzal is, hogy milyen elképesztően nehéz onnan kijönni, milyen is a szabadság érzése, mekkora tehet is tud lenni, aki nincs ehhez hozzászokva.Ott az van amit kapsz vagy elfogadod vagy mehetsz!!! Ha a személyisége nem "igazságkereső" hanem "beletörődő" akkor lehet képtelen váltani és inkább ott marad, kényelmi szempontból...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.15. 08:33:38

@svtor: :) hidd el az én hátszelemben nem egy ember van, akiknek én töröm, vagy törtem az utat. És mindannyian hálásak a hozzáállásomért. a fenti hitvallásom sokat segít azoknak akik még bent vannak, mert nem az ellenséget látják bennem, és nemazt, hogy minden amiben eddi hittek hamis,vagy amit eddig tettek az semmis, hanem érzik, hogy amit Eddig tettek az nem felesleges erőfeszítés volt, hanem igazi áldozat Istennek. Ha elvesszük tőlük azt az érzést, hogy ők évtizedekig a semmiért tettekmeg valamit, akkor kihúzzuk a lábuk alól atalajt, és összeomlanak.Ezlátszik a lezlin is. azóta sem találja a helyét. egy magányos próféta, aki önmagát,és másokat ostoroz, mert nemtudja megérteni, hogy az Isten szereti az embereket

svtor 2013.01.15. 09:45:27

@sefatias: akkor már értem ill. érthető, hogy miért voltál elnéző a JT tanításokkal szemben....

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.15. 09:52:54

@svtor: Az hogy elnéző vagyok, az nem jelenti azt, hogy el is fogadom. Jelenleg ameddig jutottam az a protestáns vonal. Tehát a református, baptista, metodista egyházak által képviselt teológia áll közel hozzám. Én magam elítélem a hamis, félrevezető tanításokat, és elismerem, hogy azok a Jehova tanúi, és más hasonló kisegyházak esetében komoly károkat okoznak, amiért az egyházi vezetőket súlyos felelősség terhel Isten előtt. Dekülön kell választani a szándékosan hamisan tanító, és az eltévelyedett juh fogalmát. A juhért el kell menni, ha eltévelyedett, akár hegyen akár völgyön, de fel kell kutatni, és segíteni neki. DE azt nem ostorral kell

Peltak 2013.01.15. 11:56:02

Sok sikert, és Isten kegyelmét az utadon!
Pár reflekció:
Keresztény testvériségől akkor lehet beszélni, ha közös szülőtől, az Atyától születik valaki. Az az én testvérem, aki Isten Szellemétől született. Ezt pedig, hogy Isten Szelleme bennünk él, ezt tudhatja maga az ember, de mindaz felismeri, akiben szintén benne van a Szent Szellem.

Javaslom az 1 János levél részletes tanulmányozását, illetve azt, hogy ,mit jelenthet az, hogy közösség az Atyával, a Fiúval, és a Szent Szellemmel.

Isten úgy tervezte, hogy a hívő életet az ember közösségben élje meg, más emberekkel is, mert "rész szerinti" mindenki ismerete, ezért van szükségünk egymásra. Ahhoz azonban, hogy a rész szerintiek kiegészítsék egymást legalább egy rész kell mindenkinek Isten kijelentéséből.

A Szent Szellem befogadásával tisztul majd a kép.

Ez a bibliai igazságok szajkózásánál több

Kínai csöves 2013.01.15. 21:14:27

Élvezettel olvastam a soraidat, mert tudni vélem az utat, amely a megfogalmazásához vezetett. Azt hiszem a személyiséged és a jellemed, mindig is ezt a szemlélet módot várta tőled, ez az ami a keresztényi új ember sajátja kell, hogy legyen. Az út, ami ide vezetett, azért mellékes, mert nem leutánozható. Mindenki meríthet ötleteket, aki elolvassa, de végigjárása nem megspórolható semmiféle hangzatos szöveg mögé bújva. Az csak egy történelmi pillanat kérdése, hogy most fogalmaztad meg kontúrosan és világosan, hogy milyen elvek mentén képzeled a továbbot.

Viszont az is világos, hogy te szorgalmasan kutató ember vagy, aki akár egy kolostorban is kutatna társak nélkül, megszállottan, mert szereti az Isten szaván való elmélkedést.

Veled ellentétben, mások csak beszélnek róla, de közösség támogatása nélkül gyorsan visszasűlyed(het)nek a hétköznapi, (kereszténnyé válásuk előtti) evilági életmódjukba. Ők olyan gyermekek, akik még nem önjáróak.

Sokan belelkesedhetnek a példádon, de tévesen ítélhetik meg a saját szellemi fejlődésüket és általában a tudásuk, ismeretük mértékével fordított arányban türelmesek, toleránsak és tartózkodnak a markáns ítéletek meghozatalától.

A hozzászólók között ragyogóan megfigyelhető a tendencia, a mérték és az irány.

Az írásoddal, alapvetően és részleteiben is maximálisan egyetértek. Talán csodálkozol, de azzal a részével is, hogy a JTságodat egy hasznos, de mindenképpen ideiglenes állomásnak tekinted a szellemi fejlődésed terén.

Azt hiszem egy tisztességes ember, akinek bármilyen köze is volt a hit legkisebb árnyékához is, nem beszélhet másképp. Ha más hangot üt meg, akkor fusson neki még néhányszor Jézus Krisztus életútjának, mert valahol nagyon felszínes volt és igen deficites a benne lévő szellem.

Örülök, hogy elolvastam és kívánom, hogy erről a szintedről soha ne csússz vissza , az ostoba vádaskodók szintjérte, hanem tökéletesítsd tovább a keresztényi látásmódodat és életutadat. A Teremtő Atyánk a végén biztosan megáld érte és téged fog igazolni.

A kommentemet nem vitaindítónak szántam, hanem nyílt levélnek Sefához, mivel ő is nyílt "levélben" közölte velem, amit akart :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.16. 06:49:50

@Kínai csöves: Ez jól esett. :) Kissé bánt néha az. hogy a keresztények attól érzik magukat annak, ha gyűlöletet, megvetést érezhetnek a másik iránt. Nem tartom jó irányzatnak azt, hogy szóljuk le a másikat, mert akkor leszünk jobbak. Nem tartom keresztény érettségnek azt, ha a anélkül fogalmazunk ítéletet, anélkül skatulyázunk be embereket, hogy akár egy kicsit is belegondolnánk abba, hogy milyen is ő. Persze miközben írtam ezt a mondatot egyből bevillant, hogy én is oly sokszor voltam ilyen, és ha most elítélnék valakit ezért a magatartásért, akkor önmagamat is el kéne. Néhány fenti, és főleg a JJ blogján nekem szóló komment mutatja, hogy ez a fajta megközelítés ami most már a sajátom, nem mindenkinek jön be. Gyengeségnek, szellemi éretlenségnek, a tudás hiányánanak tekintik. De elgondolkodtató, hogy vajon akkor az evangéliumokban olvasható Krisztusi szellem hol van? Eldönthetjük mi, hogy kit kezelünk farizeusként, és kit eltévelyedett bárányként? (és vajon a farizeus nem lehet eltévelyedett bárány?, És biztos hogy az eltévelyedett akitől azt hisszük, és nem én?) Amikor Jézus a földön volt, több vallási irányzat képviselőivel találkozott, beszélgetett. De soha semmilyen módon nem foglaltállást egyik mellett sem. Vajon ha ma itt lenne, akkor melyik melletttenné le a voksát? Szerintem mapontugyanazt tenné mint akkor. nem foglalna állást, hanem inkább segítene kiigazítani mindenkinek a nézőponját

Kínai csöves 2013.01.16. 08:01:16

@reboot: Szia Testvér! Csak meghívásos alapon. :) Sefa egy magánbeszélgetés után ajánlotta, hogy mindenképpen olvassam el a gondolatai "összefoglalását". Egyébként ahogy a régebbi kommentjeimből is olvashattátok, nekem nem a jó szándékú és a hibák kiigazítására irányuló valós alapokon nyugvó építő szándékú kritikákkal volt bajom, hanem az ostoba, hiúságában sértett, (szerény kapacitású) önmagát túlbecsülő, vádaskodó, a kákán is csomót kereső, önhibáját, máséval igazolni próbáló, saját hibáiról elfeledkező, (emellett a másokét felnagyító), csak a volt testvéreire fröcsögő (másban nem egyetértő) exJT-kkel. Velük most is bajom van és lesz is, mert "Bár közülünk mentek ki, sohasem voltak közülünk valók". A (nem szóbeli) keresztényiség ismertető jelei a saját személyiségben és nem a fightolásokban gyökereznek. Ezt kellene képviselni, bármelyik gyülekezet tagjakén és a gyülekezetünk vezetésének a megítélését, arra hagyni, akire ez tartozik. Mi pedig a közösségünket a saját szellemünk építésére használnánk. (tudod :) a jótettekre való felbuzdulás végett)...A Sefának pedig igazán örülök a saját érettsége okán, hogy túllépett a vádaskodásokon és az építkezési szakaszába érkezett a saját életútján. A többiekben pedig reménykedek, hogy a jó példája ragadós lesz és nem csak a sodródó emberek fognak tovább csordásodni, a "közös ellenség gyűlölete" okán. Az nem Istentől van. Áldás és Béke.

reboot (törölt) 2013.01.16. 09:27:27

@Kínai csöves: ja, épp tegnap néztem, hogy fészbúkon haverok vagytok, valahogy jött az ötlet, hogy 'lenyomozzam' :D sefa ismerőseit, meg a tiedet is :D na, nem borzollak :)

huh, ezt jól kifejtetted, milyen típusú emberrel, mentalitással van problémád, nagyon a bögyödbe löhetnek, ha ezt így fel kellett sorolnod a közérthetőség 'kedvéért':)

nem tom ... amit írsz, azzal totál egyet tudok érteni, a mentalítással kapcsolatban, de ... a jt féle vezetés megítélése, értve ez alatt az (1) tanításokat, és a (2) teokratikusnak nevezett irányelveket, hááát, én úgy látom ki kell mondani - még ha nem is habzó szájjal, hogy - súlyos gondok vannak ... hogy érthető legyek: szándékos hazugság, és félre vezetés, bizonyos esetekben istenkáromlás :/

persze a hétköznapi rank and files tagok esetén, illetve jóakaratú vének esetében ez nem mérvadó, mint ahogy más egyházak kihágásai sem mentségek, melyeket lobogtatni lehet az őrtorony lapjain keresztül

és még valami ... csak halkan megjegyezném, az általad felsorolt nem keresztényi hozzáállás egyes vonási erőlködés nélkül észre vehetőek jt vezetői, főleg a vt tevékenysége nyomán

csak míg pl. itt a blogon, ha akarod kikerülőd a kontaktot az ilyenekkel, vagy kifejezed ellen véleményed, addig a szervezetben a >>mihály sem merte káromolta az ördögöt<< címmel lefojtják benned a JOGOS észrevételt is :/

hagyjuk istenre, hogy megítélje a vezetőket, akik isten szolgainak vallják magukat?

figyi, mit értesz "megítélés" alatt, amitől tartózkodnunk kellene? érdekelne

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.16. 11:21:53

@Kínai csöves: @reboot: na ezt már szeretem. Mikor a nagyok beszélgetnek az nagyon jó :)

Kínai csöves 2013.01.16. 11:24:26

@reboot: (A feleségem már szólt, hogy ne merüljek bele az írói munkásságomba újra, de azért erre válaszolnom illik és kell is :)

1. Ne bántódj, meg tényleg különleges Tesónak gondollak, de nem rád gondoltam a számomra elfogadhatatlan tulajdonságok felsorolásánál, hanem merítettem a saját régebbi énemből és olyan jelenlegi és volt JT-kéból, akiket igazán jól ismerek. (ha magadban is érzel javítani valót én szurkolok neked, használd bátran a listát, ami még jócskán bővíthető bárki saját tapasztalatával. Főleg a saját hibákat érdemes felvezetni rája és nem másokét).
2. Nem vagy a bögyömben. (ezt nem ragozom, hidd el és kész).
3. A gondokkal soha nem vitáztam, hiszen ezeket én már a 60-as évek eleje óta szenvedem és kisgyerekként azt mondták a szüleim, hogy velem van a gond, most itt azt olvasom, hogy a VT-vel van a gond, személyesen pedig azt hiszem, hogy bukott gyarló, tökéletlen emberek vitáznak a tökéletes és hibátlan viselkedés elveiről és gyakorlatáról. Jehovát pedig egy jóságos Apukának képzelem aki fogja a fejét közben és azt mondja: "Úr Isten! Fejezzétek már be ezt a hülyeséget és kezdjetek el normálisan viselkedni. MOST!"
4. A vénekre azért nem pazarolok sok szót, mert szinte mindannyian azok voltunk, így legtöbbünknek felköpnie kellene és aláállni. (Tudom a jelenlévők, mindig sokkal rugalmasabbak és jószándékúbbak voltak a most is "pedálozóknál".) Én persze nem ezt tapasztaltam, de mindegy. Béke poraikra. A mezei tesókkal van a legkevesebb gond, miattuk szeretem a gyülekezetet ma is.
5. (Egybeveszem az utolsó részt)
Igen, egyetértünk, hogy a VT tagok, akik nagyító alatt vannak, azoknak "nagyobbak a hibáik" is elv szerint némelyeknek elfogadhatatlanok, míg mások (mint jómagam is) megértőbben, "emberi hiányosságok" kategóriában kezelik őket. Ezért mondtam, hogy a megítélésük "profi" Bírót igényel, aki a szívük legmélyét is képes látni, nem csak folyóirat cikkek kapcsán és "Minden Vének Testületének" címzett levelek útján ítél.

Én csak a saját tetteimért felelek, másokért nem. Az utolsó napon nem lesz KOLLEKTÍV MEGÍTÉLÉS, (reményeim szerint:)

Igyekezetem a valamikori akkurátus stílusodban a lényegre reagálni. A Ruzsa Nick az ismerőse Sefának, nem a saját oldalam, de Nomina Sunt Odiosa. :)

reboot (törölt) 2013.01.16. 11:39:33

@sefatias: nagyok :))))))))

ha tudnád, hogy söndör egy 150 cm mély, fejtetőn kopaszodó fickó, akinek söndör-göndög haja van a többi részen :D

én meg tudod, 300 kg-os hamburgerzabáló :)

[bocsika]

reboot (törölt) 2013.01.16. 11:45:57

@Kínai csöves: remélem elhiszed nekem, hogy nem vettem magamra

kb. 0,5 mp-re átfutott az agyamon ez az olvasat is, de tudom, hogy ha nekem címezted volna, akkor nem csomagolod be ennyire, hisz máskor se tetted

a felköpés és aláállás az esetemben sajnos 1000%-osan igaz, mondjuk van aki ezt rezignáltan konstatálja, én egy kicsit durci vagyok ezért, de már nem tok rajta változtatni, max próbálom nem ismételni azokat a hülyeségeket, amit vénként elkövettem nem kis buzdítás hatására :/

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.16. 11:46:25

Ezt az idézetet találtam Bertrand Russeltől: "A vallás véleményem szerint elsősorban és főképpen a félelmen alapul. Részben az ismeretlentől való rettegésről van szó, részben pedig, mint mondtam, arról a vágyról, hogy valami "idősebb testvér"-félét érezzünk magunk mellett, aki minden gondunkban, konfliktusunkban velünk van. Az egész dolog alapja a félelem: félelem a titokzatostól, félelem a vereségtől, félelem a haláltól. A félelem kegyetlenséget szül, így nem csoda, ha a kegyetlenség és a vallás mindig kéz a kézben járt a történelem során. Ugyanis mindkettő gyökere a félelem."

Sajnos azt kell mondjam, hogy igaza van. A vallások nagy részének sikerült elérnie, hogy a félelem legyen az Istenszolgálatára ösztönző erő. És a vallások tagjai is igyekeznek egymás megfélemlítésével a pokollal, meg a felsőbbség érzéssel elérni azt, hogy másokra erőltessék a nézőpontjukat. Ha kell akkor a kegyetlenkedéstől sem riadnak vissza. akár fizikai, akár érzelmi kegyetlenkedésről legyen szó. Számomra az a jézusi mondat, hogy az igazság szabaddá tesz segít azonosítani az igazságot. Én most szabad vagyok,ám mégsincs fontosabb dolog az életemben, mint a biblia és Isten. Szóval nem a félelem, hanem a szeretet, és az öröm kell hogy része legyen az életünknek

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.16. 11:50:07

@reboot: @Kínai csöves: a felköpés, aláállás tetszik. mindjárt meg is csinálom. nekem is van miért

Kínai csöves 2013.01.16. 12:24:23

@sefatias: Azért írtam, mert csupa nyálas a pofám. A félelemről, meg Eric Frommnál azt olvastam (nem a mindenki által agyonszajkózott Art Of Loving-ban, hanem a gonoszság természetéről írt "az emberi szív" címűben), hogy miként volt képes Hitler Adolf ezreket rávenni a tömegpusztításra, Zsidó, Cigány és JT testvéreink elgázosítására úgy, hogy éjjel nyugodtabban aludtak, mint akik hőstettet hajtottak végre.

Érdemes elolvasni a részletes analizálást. A lustáknak zanzásítva: A félelem és ellenségkép ébren tartásával.

rebootnak: én sem vagyok pehelysúlyú hambifüggő, de igyekszem lejönni az anyagról.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.16. 12:31:26

@Kínai csöves: @reboot: :) azért kiváncsi lennék,hogy a jelenlegi eszünkkel, és hozzáállásunkkal milyen testületet alkotnánk. :D

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.16. 12:32:20

jaaa és a hambi. Megrögzött mekdonálc látogató vagyok

reboot (törölt) 2013.01.16. 12:47:06

@sefatias: velem papíron mindenki nagyon szeretett együtt dolgozni (még olyat is mondtak, hogy megtiszteltetés, hogy egy testületben lehetnek velem :DD), csak azt nem tom, mijé nem csípték a búrámat jó páram a vének közül :D

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.16. 12:50:13

@reboot: mindenki eztmondja. Titokban meg alig várják, hogy megszabaduljanak egymástól....na jó biztos vannak kivételek.

reboot (törölt) 2013.01.16. 13:19:03

@sefatias: ja ja, életem egyik legjobb döntése volt, hogy lemondtam minden kiváltságomról, annyira nem hiányzik, hogy szavakba sem tudom önteni :)

aztán persze szivárognak a hírek ... szívják egymás vérét rendesen az egykori vén társaim, és tök jó, hogy nekem ehhez már semmi közöm :)

ha az igazságért hozna ekkora áldozatot az ember, azt mondom oké, de hol itt az igazság???

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.16. 13:21:24

@reboot: az igazság állítólag'odaát van'. Én nem tudom. De abban biztos vagyok hogy azt az embert fogom a legjobban kerülni, aki azzal jön nekem, hogy megtalálta az igazságot.

Kínai csöves 2013.01.16. 13:25:07

@reboot: Ismerős kórisme. A saját diagnózisom a problémára:

1. "Szeretünk veled lenni"

Ez azt jelenti: Sziporkázó humoros egyéniség vagy, akinek vág az esze, mint a borotva, ha az kell, viszont megmondod helyettünk is a tutit, ha mi gyávák vagyunk és magunkban, mind azt hisszük, ha sokat vagyunk veled, mi is kicsit olyanok leszünk, mint te. Ragad ránk is a koszon kívül valami.

1/b Az emberi tökéletlenség hatására mögötted ilyen mondatok fogalmazódnak meg.
Nagyszerű testvér, de kicsit világias, laza. (Ezt úgy mondanák, hogy LIBSI ha ismernék a terminus technicust)
1/c
Nagyszerű testvér, de nem alázatos, mert nem a H&Bszre tekint, hanem saját kútfőből oldja meg a dolgokat, tehát veszélyes, gőgös, rossz a szellemisége.
(ergo a legbutább tagot fogják legalázatosabbnak kinevezni maguk közül, mert az szerintük "szerény" mivel sohasem tud hozzászólni semmihez és mindennel egyetért.

Együttműködő=szerény=alázatos=Jehovára vár=jó szellemű=erős a hitben=vezetésre, példaképnek alkalmas.

Ez nem matematikai egyenlet és nem is logikus levezetés (épp ezért passzol az irracionális - idealista - eszmékhez).

Részünkről pedig az Istentől jövő azonos kellene hogy legyen az ésszerűvel és a következetessel.

Persze ez egy felszínes diagnózis féle akart lenni. Jó lenne ismerni személyesen is akikről beszélsz.

reboot (törölt) 2013.01.16. 16:24:51

@Kínai csöves: én anno 2 dolgot tartottam fontosnak

[1] szervezeti utasítások maradéktalan betartása
[2] szeretettel elintézni a dolgokat ott, ahol nincs más szabályozás

na most ez szinte mindig problémát szült, mert:

[1] a vének - tisztelet a kivételnek - nem nagyon hajlanak arra, hogy tudják mi szervezet irányelve, 90%-ban 'önjáróak', hiába van leírva, mit kéne tenni (mondjuk arról is sokat mesélhetnék, hogy minek a sok levél, meg vének könyve, ha azt se tudja értelmezni, amit olvas, hányszor kellett arról beszélni, hogy mit is jelent az a bizonyos bekezdés a vének könyvében, mert hát ő úgy értelmezi, hogy ez azt jelenti, hogy ...)

[2] ahol meg szeretettel kellett volna kezelni a dolgot, ott meg szabályokat alkottak

szóval fordítva voltam bekötve hozzájuk képest...

hogy kikről beszélek? hát róluk:

- a vállalkozó: aki mindig sír, hogy nincs ideje semmire, csak a pénz hajtani
- a másik vállalkozó: aki lop-csal-hazudik, de ez lelkiismereti kérdés
- az öreg: a jószívű
- a buzgó: aki ott is talál problémát, ahol nem is volt
- a színes bőrű: ehte maffiózó az utolsó porcikájáig [nem vicc]
- a börtöntőltelék: aki hatalommániás
- a jani: mármint a bólogató
- a korrekt: aki idegileg kivan
- a fiatak: aki semmiért nem vállal felelősséget, de szeret csajozni
- szeretet pásztor: mert hogy a 'szeretet ellen nincs törvény', de ne kerülj vele konfliktusba, mert neked annyi

a félrekefélő, ateista, asszonyverő, adócsaló, hazudozós, német (k. h. barátja) véneket már nem is említem

az van, hogy ha megválogathattam volna a társaságomat, akkor ezek a figurák labdába se rúgnak

de végülis már mindegy :)

jó lenne őket személyesen ismerned? hát tesókám, láttál te már elég ilyet, nem kell megerőltetned a fantáziád, hogy képbe kerülj

ja, velem a legnagyobb gondjuk az volt, hogy "miért nem vagyunk barátok?"

na mindegy, már csak nevetek ezen az egészen, ezek a figurák jobb emberekké válhatnának amúgy, ha normális közegbe kerülnének, az őket megillető helyre :) nem a börtönre gondoltam :D

Kínai csöves 2013.01.16. 17:11:54

@reboot: O.K. Néhány karakterre ráismertem a környezetemből, csak a családnevük lehet különböző. Nem is vitázom, mert én is boldogabb keresztény vagyok a szanhedrinen kívül.

küzdős 2013.01.16. 23:50:05

@reboot: Ej,ha! Újra itt van a nagy csapat?
Ide figyelj Colombo hadnagy! Már te is facebook nyomozó lettél? Szóval te nyomtattad ki az én oldalamon levő "gyanús" képeket, bejegyzéseket is, amit a bíróimon oda dugtak az orrom alá egy kazallal, kinyomtatva, mint alapot a hitehagyásomhoz?
Egyébként amit azokról a vénekről írtál, akiknek tök mindegy, hány hetet töltenek vének iskoláján, hány száz levelet vehetnének alapul, amikór valami kényes ügyet kéne intézni, azt gondoltam, egy gyülekezetben szolgáltunk.
Az én leg nagyobb bűnöm is az volt, hogy évekig komolyan vettem a vezetést, az irányítást és tanítást, amihez a vének javának lövése sem volt, sőt nem is érdekelte őket! Mivel magam szerettem volna törvény szerint járni, csak ellenségeket szereztem a testületeken belül, akiknek tagjai élték és ma is élik a saját világi életüket. Nem pásztorkodni, vagy szolgálni akar egyikük sem, csak villogni az emelvényen és magas pozíciókat hajszolni a szervezetben, miközben a privát életben nagy senkik, segédmunkások, postások, beteg tologatók és sorolhatnám. Élvezik a szerzett hatalmukat, egyébként meg szellemi impotensek. Azt képzelik magukról, hogy nagy emberek, mert földig ér a lábuk. Én tényleg komolyan vettem a rám bízott feladatokat és igyekeztem ellátni azokat, annak ellenére, hogy kínai barátommal és még néhány más személlyel már régóta láttuk a gondokat a tanításokban, de a testvéri szeretet még eltakarta azt. Ma már az sincs a szervezetben, viszont van helyette besúgó, áskálódó, az életed minden pontját figyelő, nyomozó, irígykedő, pletykázó, képmutató emberszabásúak halmaza, akiknek célja nem a te megmentésed, hanem a saját szemétségük elfedezése azáltal, hogy más dolgaival foglalkoznak.
Sajnos a mezei testvérek is be vannak már oltva a szérummal, ami gyorsan kiderül, ha ki kellene állniuk a "barátjaik" mellett. Elég, ha a hú szolga ellen szólsz és emiatt kizárnak, a szuper barátok, aki miatt sokan nem mernek lépni, nehogy elveszítsék őket, egy pillanat alatt kikapcsolják a szeretet, megértés vagy empátia kapcsolójukat, mert ez a parancs! Holnaptól már törölnek a közösségi oldalakról, elfordulnak, ha találkozol velük, megtagadják a multjukat, stb.
Na ez mutatja, milyen szerető szervezet tagja voltál és milyen nagy haverjaid is voltak! Ettől jön rám a hányás! Az, hogy a vezetés szemét és nem csupán tévedő, ártatlan, az egy dolog, de akkor, amikor ezt a vezetett juhocskák is látják, beszélik haveri összejöveteleken felháborodva, szidják a rendszert, de közben, ha ki kellene az állításuk mellett állniuk, akkor nyaliznak, mert félnek a következményektől, na az már több a soknál! Tudom, hogy felénk is hányan látnak tisztán a jelenleg szolgáló vének közül is, de hát mi lenne velük, ha szint vallanának és vége lenne a karriernek, oszt maradnának nagy senkik az életben! Így hát fut az égi szekér, a földiek meg kapaszkodnak beléje és erőltetett vigyorral robognak előre a szeretetben és egységben. Aki nem hiszi annak utána járnak.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.17. 07:31:48

@Kínai csöves: @reboot: @küzdős: Sokat gondolkoztam azon, hogy mitől jó vén a vén. Attól, hogy betartja a társulati szabályokat? Vagy attól, hogy a józan eszére hallgat? Attól, ha minden lépését tudja igazolni papis segítségével, vagy attól, hogy jól tud elszámolni a lelkiismeretével? Én hol ilyen voltam hol olyan. Egyszer a papir szerint jártam el, egyszer pedig a lelkiismeretemre hallgattam. De vajon ki tudja meghatározni azt, hogy hol a határ? Ki tudja eldönteni, hogy a szabályozás meddig jó, és honnantól káros? Ki tudja eldönteni, hogy a józan észre, lelkiismeretre hallgatás nem csupán a saját véleményünk felmagasztalása? szerintem nagyon nehéz eldönteni ezt. és talán ezért is mondta Jézus, hogy ne a vének elé, hanem a gyülekezet elé kell vinni a dolgot. Mert akkor kollektív felelősség van, és nem személyes. Mert itt életekről van szó, és egy két ember nem vállalhat fel ekkora felelősséget. Hány őszinte keresztényt vetettek ki a gyülekezetből vének, akik később összeomlottak a kivetettségtől, és soha nem tudtak talpra állni. Hány bűnt elkövető volt őszinte Istent kereső ember, akinek a bűne csupán azért történt meg, mert valamilyen súlyos érzelmi válságba került, és nem tudta egyedül megoldani? Vajon hány vén bűnös ilyen esetekben azért, mert a szabályokat tartotta be és emiatt zárt ki őszinte embereket, eloltva ezzel a pislákoló gyertyabelet? vagy éppen hány vén bűnös azért , mert a szabályokat figyelmenkívül hagyva a saját feje után menve vetette ki az embereket a gyülekezetből, csupán azért mert szerinte megérdemelte?

küzdős 2013.01.17. 11:17:32

@sefatias: Jól gondolkodsz barátom!
Az, hogy ki a jó vén, csak nézopont kérdése. A szervezet szerint az, aki teljes egészében hűséges a papírokhoz, és a rabszolgához. A testvérek szerint ezek merevek, bunkók, könyörtelenek. Nekik az a jó vén, akihez bármilyen kényes problémával oda lehet menni, megbeszélni és tanácsot kérni tőle. Igen, a vénben megbíznak olyan szinten is, hogy a bizalmas dolgokról nem fog beszélni senki más.
A vének szerint akkor jó egy másik, ha nincs különbözőség köztük, folyton egy húron pendülnek, nem kell vitatkozniuk bizonyos levelek, eljárások értelmezésén, mert azt könnyen hanyagolják együttesen, ezért barátságok is ki tudnak alakulni egymés között. Ezért gyakran az ilyen vének szemet hunynak egymás "bűnei" felett és kéz kezet mos.
Végül, de nem utolsó sorban, Jézus előtt az a jó vén, aki utánozza gondolkodását, betartja a véni képesítésekkel kapcsolatos elvárásokat, amennyire csak teheti. Az ilyen felvigyázónak nem kellenek irattárakban őrzött törvénygyűjtemények, nem kell egyhetes kurzusokon részt vennie, nincs szüksége a farizeusi gondolkodásra, miszerint majd a fő vallási vezetők meghatározzák minden lépését. Jézus elítélhette volna a vérfolyásos asszonyt, mert törvény szegett, ehelyett rugalmas volt a szeretetétől vezérelve és nem csinált ügyet a dologból. Ma ezért Jehova Tanúi szervezetében bírói meghallgatáson vehetne részt egy elkülönítőben ülve, és telefonon vagy interneten mondanák ki számára a határozatot, nehogy megérintse őket.
Szóval azt gondolom, hogy az a fontos,kit tart jó pásztornak a Nagy Pásztorunk. Ezt azonban az Őrtorony szervezetben nem gyakorolhatod, tehát vagy hazug, bólogató Jánoskaként szolgálsz, vagy saját lelkiismereted szerint, ami miatt előbb utóbb törölni fognak, mert nem a hűséges rsz. szerint jársz el.

reboot (törölt) 2013.01.17. 23:18:44

@sefatias: majd hétvégén jelentkezek, most meló van 1000-rel

gömbőc33 2013.01.21. 06:59:00

Ajánlom neked Gilbert Keith Chesterton művei a katolikusok közül.

gömbőc33 2013.01.21. 07:13:25

Róma 8:28.
különben az egész cirkusz vihar egy pohár vízben, amit néhányan mikroszkóp alatt nézegetnek, és hurrikánnak látnak. Ami a vitát kiváltó mondataidat illeti, az valóban te dolgod, hogy miről mi a véleményed, másoknak meg joguk van a te véleményeddel egyet nem érteni- amennyiben ezt kulturált, vitára alkalmas, indulatoktól mentes hangnemben teszik. Mint odaát is írtam, én azt fájlalom az egészben, hogy az elszabadult indulatok elterelik a figyelmet Johnny és a Te blogod estében is a valódi célokról.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.21. 07:57:30

@gömbőc33: egyetértek. bár hozzátenném, hogy Lezli nem csupán nem ért egyet velem, hanem,nem is érti, az álláspontomat. Csupán kiragadja aszövegből a nekinem tetsző mondatokat, a sajátelméje szerint értelmezi, aztán kígyót békát kiált. Amihez viszont már nincs joga

gömbőc33 2013.01.21. 08:17:38

@sefatias: csakhogy a dolog nem is maradt meg a kettőtök vitájának, hanem egy csomóan úgy gondolták, hogy szükséges valakinek a pártján állást foglalniuk, ebből alakult ki a másik blogon a totális állóháború... Ha nem értek egyet veled valamiben, és ennek a közlését annyira fontosnak tartom, hogy billentyűzetét ragadok, akkor megvan ennek a privát útja-módja is, nincs szükség ingyencirkuszra. Tegnap már megírtam, hogy miért sajnálom annyira a kiakakult helyzetet, és ezt ma is úgy gondolom, hogy az őrtorony rt káros, és azt a célt amit te is és Johnny is magatoknak valltok- segítséget nyújtani a tanúknak- a folyamatos műbalhé jelentősen hátráltatja.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.21. 11:37:52

@gömbőc33: engem nem zavar, ha nyilvánosan elmondják, hogy miért nem értenek egyet a véleményemmel. szerintem ez minden olvasónak, és nekem is hasznos. Nekem a stílussal, és az önálló véleményalkotáshoz való jogom megtiprásával van bajom

EveH 2013.01.22. 15:15:22

Kedves Sefa,
Nagyon szimpatikus, ésszerű és őszinte mindvégig, amit írsz, és én is nagyon azonosulni tudok a gondolataiddal. Én sem érzem úgy, hogy megváltoztam volna lényegében, mióta nem tartom magam Jehova Tanújának többé. És valóban, ahogy Bornagain írta, ha őszinték voltunk JT-inál, nincs okunk rossz lelkiismeretre. Én mindig azt mondom, hogy akkor azt tettem, amit tehettem, és hasonló körülmények között és azzal az ismerettel ma is megkeresztekednék mint tanú. Viszont ha tudtam volna, amit most, akkor semmiképpen, de erről nem mi tehetünk. Sokan teljesen keresztényietlen módszerekkel próbálják meg másokkal meismertetni a kereszténységet, de ez fából vaskarika. Olyan ez, mint amikor egy apa jót mond szavakkal, de rosszat a példájával, nem jut sokra a nevelésben.

EveH 2013.01.22. 15:19:35

@Johnny Joker: Hmmmm, én is pont ezt szoktam csinálni :)

EveH 2013.01.22. 15:27:50

@sefatias: Egyetértek, nekem is ezzel van a legnagyobb bajom, amit nem tudok elfogadni, hogy az egyéni lelkiismeret helyébe lépnek, a sajátjukat akarják a helyébe állítani, holott ők is csak ugyanolyan emberek, mint mi.

EveH 2013.01.22. 18:34:12

@sefatias: Milyen sokszor elhangzott ez a mondat az összejöveteleken, mégis sok tanú nem érti, hogy mit jelent. Sokan azt gondolják, kellenek a részletes szabályok, mert különben az emberek rosszat cselekednének. Én is ismerek ilyen embert. Azt hiszem, Ray Franz írja, hogy sokkal, de sokkal értékesebb, sőt maradandóbb és boldogítóbb, ha valaki azért nem tesz rosszat, mert nem akar rosszat tenni, és nem azért, mert megmondják neki, hogy mi a rossz, mit nem szabad cselekednie.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.23. 09:29:55

@EveH: >>Én sem érzem úgy, hogy megváltoztam volna lényegében, mióta nem tartom magam Jehova Tanújának többé.<<

Miért változtunk volna meg? akkor is önmagunkat adtuk, és most is. Megváltozni az fog aki nem őszintén, önmagát adva csinálta azt amit csinált. Én a véni tisztségből való leváltásomig élveztem a Tanú létet. Bár voltak kérdéseim, de élveztem, mert Istennek, és a barátaimnak tettem amit tettem,nem pedig magamnak, vagy valaki másnak. Épp ezért minden ott meghozott áldozatomat úgy tekintek mind a mai napig, mint Istennek felajánlott őszinte áldozat.

ORION 2013.03.24. 02:36:45

Érdekes nagyon érdekes eszmecsere.