"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Az első századi vezető testület(?)

2012/10/05. - írta: sefatias

A következő tanulmány nem az én munkám. Olvasásra kaptam meg, és bár sok ehhez hasonló post olvasható más blogokon, ennek nyerssége, és egyszerűsége megfogott. Ezért megkérdeztem a tulajt, hogy postolhatom-e. Tehát a szerző: Bagira. Mivel a tanulmány elég hosszú, ezért két részre osztottam. A másik felét később postolom. Akkor nézzünk néhány gondolatot egyszerűen a Bibliából, némi kommentárral a vezető testület akkori működéséről.

Apcsel 20: 22.

És most ímé én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, nem tudván, mik következnek ott én reám. 23. Kivéve, hogy a Szent Lélek városonként bizonyságot tesz, mondván, hogy én reám fogság és nyomorúság következik.

PÁL APOSTOL A SZENT SZELLEMMEL/LÉLEKKEL KOMMUNIKÁLT, MÉGPEDIG NAGYON GYAKRAN, MINDEN VÁROSBAN - NEM PEDIG EGY JERUZSÁLEMI KÖZPONTI VEZETŐ TESTÜLETTEL

24. De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangyéliomáról. 25. És most íme én tudom, hogy nem látjátok többé az én orczámat ti mindnyájan, kik között általmentem, prédikálván az Istennek országát. 26. Azért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindeneknek vérétől tiszta vagyok. 27. Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem néktek az Istennek teljes akaratát. 28. Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.

KI TETTE AZ EFÉZUSI VÉNEKET VIGYÁZÓKKÁ? A JERUZSÁLEMI VEZETŐ TESTÜLET, VAGY A SZENT SZELLEM/LÉLEK?

29. Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak.

PÁL NEM UTALT ARRA, HOGY MIUTÁN ELMEGY, A JERUZSÁLEMI VEZETŐ TESTÜLET VESZI ÁT AZ EFÉZUSI GYÜLEKEZET VEZETÉSÉT

30. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják. 31. Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szüntem könnyhullatással inteni mindenkit. 32. És most, atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége ígéjének, a ki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt.

HA VOLT JERUZSÁLEMI VEZETŐ TESTÜLET, AKKOR PÁLNAK ITT EMLíTÉST KELLETT VOLNA TENNIE ERRŐL A TÉNYRŐL, DE Ő EHELYETT ISTENNEK AJÁNLOTTA ŐKET

Apcsel 13:1-4

Valának pedig Antiókhiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hivattatik vala Nigernek, és a Czirénei Luczius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett vala, és Saulus. 2. Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és bőjtölének, monda a Szent Lélek: Válaszszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, a melyre én őket elhívtam.

ITT IS A SZENT SZELLEM/LÉLEK IRÁNYíTOTT. HA PEDIG AZT MONDANÁNK, HOGY NEM, AKKOR MINIMUM KÉT VEZETŐ TESTÜLET VOLT: EGY ANIÓKHIÁBAN, EGY PEDIG JERUZSÁLEMBEN

3. Akkor, miután bőjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájok vetették, elbocsáták őket. 4. Ők annakokáért, miután kibocsáttattak a Szent Lélektől, lemenének Szeleucziába; és onnét elevezének Cziprusba.

ITT IS AZT OLVASSUK, HOGY A SZENT SZELLEM KÖZVETLENÜL IRÁNYíTOTTA PÁL ÉS BARNABÁS MUNKÁJÁT. A GALATABELIEKHEZ íRT LEVÉL 1. FEJEZETÉBŐL ÉS A GAL 2:1-BŐL EGYÉBKÉNT KIDERÜL, HOGY PÁL 17 ÉVIG TEVÉKENYKEDETT ANÉLKÜL, HOGY A JERUZSÁLEMI VÉNEKKEL BESZÉLT VAGY KOMMUNIKÁLT VOLNA

 Apcsel 15: 1-2

Némelyek pedig, kik Júdeából jöttek alá, így tanítják vala az atyafiakat: Ha körül nem metélkedtek Mózes rendtartása szerint, nem idvezülhettek. 2. Mikor azért Pálnak és Barnabásnak nagy háborúsága és vetekedése lőn azok ellen, azt végezék, hogy Pál és Barnabás és némely mások ő közülök menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe e kérdés ügyében.

A GOND TEHÁT AZ VOLT, HOGY JÚDEÁBÓL, KONKRÉTABBAN JERUZSÁLEMBŐL INDULT KI EGY TÉVTANITÁS, EZÉRT KELLETT AZ OTTANI VÉNEKHEZ MENNIE PÁLNAK ÉS BARNABÁSNAK, EZT TÁMASZTJA ALÁ A KÖVETKEZŐ BIBLIAVERS IS

APCSEL 15: 4,5

4. Mikor pedig megérkeztek Jeruzsálembe, a gyülekezet és az apostolok és a vének fogadák őket, és ők elbeszélék, mily nagy dolgokat cselekedék az Isten ő velök. 5. Előállának azonban némely hivők a farizeusok szerzetéből valók közül, mondván, hogy körül kell metélni őket, és megparancsolni, hogy a Mózes törvényét megtartsák

A PROBLÉMA TEHÁT AZ VOLT, HOGY A JERUZSÁLEMI FARIZEUSOKBÓL LETT KERESZTÉNYEKNEK AKKORA BEFOLYÁSA VOLT JERUZSÁLEMBEN, HOGY AZ OTTANI VÉNEK SEM TUDTAK EZEN VÁLTOZTATNI, TEHÁT HA VOLT JERUZSÁLEMI VEZETŐ TESTÜLET, AKKOR AZ DÖNTÉSKÉPTELEN VOLT ÉS NEM VOLT SEMMIFÉLE HATALMA. KIT HASZNÁLT ISTEN A PROBLÉMA MEGOLDÁSÁRA? A JERUZSÁLEMI VÉNEKET ELSŐSORBAN, VAGY VALAKI MÁST? NÉZZÜK, MINT MOND ERRŐL A

GALATA 2:1-4

Azután tizennégy esztendő mulva ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, elvivén Titust is. 2. Fölmentem pedig kijelentés következtében és eléjök adtam az evangyéliomot, melyet hirdetek a pogányok között, de külön a tekintélyeseknek, hogy valami módon hiába ne fussak, avagy ne futottam légyen.

PÁL ISTENI KINYILATKOZTATÁST KAPOTT ARRÓL, HOGY NEKI KELL MEGOLDANI EZT A PROBLÉMÁT. HA VOLT KÖZPONTI VEZETŐ TESTÜLET, PÁLNAK, AKI NEM VOLT ENNEK A TAGJA, NEM LETT VOLNA SZÜKSÉGES JERUZSÁLEMBE UTAZNIA. AZ APOSTOLOK CSELEKEDETE NEM IR ARRÓL, HOGY ISTEN A JERUZSÁLEMI VÉNEKKEL KOMMUNIKÁLT VOLNA EZ ÜGYBEN, EZT CSAK PÁLLAL TETTE.

3. De még a velem levő Titus sem kényszeríttetett a körülmetélkedésre, noha görög vala, 4. Tudniillik a belopózkodott hamis atyafiakért, a kik alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat, melylyel bírunk a Krisztus Jézusban, hogy minket szolgákká tegyenek:

PÁL ITT (EZ CSAK AZ ÉN VÉLEMÉNYEM) VALÓSZINÜLEG AZOKRA A FARIZEUSOKBÓL LETT KERESZTÉNYEKRE GONDOLT, AKIK CSAK AZÉRT LETTEK KERESZTÉNYEK, HOGY A POGÁNYOKBÓL MEGTÉRTEKRE IS RÁERŐLTESSÉK A MÓZESI TÖRVÉNYT ÉS AKIK ELLEN A JERUZSÁLEMI VÉNEK NEM TETTEK SEMMIT.

 APCSEL 15: 35, 36

35. Pál és Barnabás is Antiókhiában időzének, tanítva és prédikálva másokkal is többekkel az Úrnak ígéjét. 36. Egynéhány nap mulva pedig monda Pál Barnabásnak: Visszatérve most, látogassuk meg a mi atyánkfiait minden városban, melyben hírdettük az Úrnak ígéjét, hogyan vannak.

KÖZVETLENÜL A JERUZSÁLEMBEN MEGHOZOTT, A KÖRÜLMETÉLKEDÉSRE VONATKOZÓ DÖNTÉS UTÁN PÁL ÉS BARNABÁS ÖNÁLLÓAN DÖNTÖTTEK EGY MISSZIÓS KÖRÚTRÓL. HA VOLT VEZETŐ TESTÜLET, AKKOR MIÉRT NEM AZ UTASITOTTA ŐKET? HA A JERUZSÁLEMI VEZETŐ TESTÜLET ELŐZŐ UTASITÁSA - AMELY SZERINT ANTIÓKHIÁBA KELL MENNIE PÁLNAK ÉS BARNABÁSNAK - MEGFELLEBBEZHETETLEN VOLT, AKKOR PÁL ÉS BARNABÁS MIÉRT UTAZTAK EL ANTIÓKHIÁBÓL MÉGIS?

Jel 2.2 :"Tudok tetteidről, fáradozásaidról és kitartásodról. Tudom, hogy nem tűröd a gonoszokat: próbára tetted, akik apostolnak mondják magukat, noha nem azok, és hazugnak találtad őket..3 Hűséges is vagy, szenvedtél a nevemért, és nem fáradtál bele."

Itt Jézus megdícséri az efézusi gyülekezetet azért, mert próbára tette azokat, akik apostoloknak mondták magukat, de nem voltak azok. Érdekes, hogy Jézus itt nem ír arról, hogy vakon el kell fogadni az ún. "teokratikus" vezetést, sőt, megdícsér egy gyülekezetet azért, mert meggyőződött arról, vajon a "vezetők" által mondottak egyeznek-e a Bibliával. Úgy tűnik számomra, hogy a 3. vers szerint az efézusiaknak szenvedniük is kellett az ilyen álapostolok miatt, de a lényeg az volt, hogy ennek ellenére kitartottak Jézus mellett. Az, amit Pál az Apcsel 20. fejezetében írt, ill. a Jel 2:2,3 egy folytatásos történet epizódjai.

APcsel 20:28-32

Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett. 29. Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. 30. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják. 31. Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szüntem könnyhullatással inteni mindenkit. 32. És most, atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége ígéjének, a ki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt.

Pál itt megbízta az efézusi gyülekezet véneit, hogy eltávozása után viseljenek gondot a nyájra. Felhívta a figyelmüket arra, hogy mit várhatnak a jövőtől, de arra is, hogy Istennek ajánlja őket. Nézzük, mi történt néhány évtizeddel később az efézusi gyülekezettel.

Jel 2: 2,3: Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, a kik apostoloknak mondják magokat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket; 3. És terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el.

Számomra úgy tűnik, hogy ez a két történet összetartozik, mint gomb a kabáthoz :-) Ha jól értem, akkor Pál után ÉS a Jelenések megírása között

1. a Jeruzsálemi feltételezett vezető testület vagy több évtizedig nem törődött az efézusi gyülekezettel

2. vagy nem is létezett

3. ha létezett, Jézus a Jelenésekben gonoszoknak és hazugoknak nevezte őket

4. ha az előzőek közül bármelyik igaz, akkor az efézusi gyülekezet tekintetében a legfelsőbb szintű emberi vezetést a vének gyakorolták

Szerző: Bagira

45 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr354821853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.10.05. 17:42:34

Remek összegzés...én sem találtam tényszerű bizonyítékot egy úgynevezett bizonyos helyen fellelhető Vezetőtestület létezéséről ahová minden keresztény gyülekezet fordult volna útmutatásért.

Érdekes igehelyre bukkantam ezzel kapcsolatban amiben ezt véltem felfedezni:

Pál a következőkről beszél:

Gal 1:16 hogy Fiát rajtam keresztül ismerjék meg. Elküldött, hogy hirdessem a Krisztusról szóló örömhírt a nem zsidó népeknek. Attól kezdve senkitől sem kértem tanácsot, vagy segítséget.
Gal 1:17 Még azokat sem látogattam meg Jeruzsálemben, akik előbb voltak apostolok, mint én, hanem azonnal elmentem Arábiába, majd később visszatértem Damaszkuszba.
Gal 1:18 Három évvel később Jeruzsálembe mentem, hogy megismerkedjem Péterrel, és nála is maradtam tizenöt napig.
Gal 1:19 De a többi apostollal nem találkoztam, csak Jakabbal, az Úr testvérével.
Gal 1:20 Isten előtt mondom, hogy amit itt írok nektek, az nem hazugság!

a 16.v. "senkitől sem kértem tanácsot, vagy segítséget."

-Nem függőt a tevékenysége mástól csak az Úrtól.

17.v.: "Még azokat sem látogattam meg...apostolok"...

-Világos nem volt szükséges Pál tevékenységének a felhatalmazásukra;és látható nem gyakoroltak tejhatalmat a keresztény egyház tagjai felett.

19 De a többi apostollal nem találkoztam, csak Jakabbal, az Úr testvérével.

Nem voltak egy megszervezett állandóan ülésező testület akik mindenkor fellelhetőek voltak egy bizonyos helyen Jeruzsálemben....mivel Pál csak Jakabbal találkozott...meg is erősíti,hogy nem hazudik...:)

Apróságnak tűnik,de szerintem a fentiek kiolvashatóak belőle.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.05. 17:47:50

@kingdom: Hát testvér! Ez is igen csak nyersen, és ütősen hangzik :) köszi

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.10.05. 17:54:08

@sefatias: Mint azt már magad is tudod kedves sefa mindenkit aki szakított a "vén asszonnyal"...a Lélek elvezeti minden igazságra ..kit így kit úgy,de mindannyian ugyan oda lyukadunk ki:)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.06. 00:24:14

@kingdom: Hát ideje volt végre az evangéliumra hallgatni mint a vezető testületre. Kissé fájdalmas volt a váltás, de mindenre van erőm őáltala...

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.10.06. 05:41:50

Nagyon jó tanulmány!
Most a Piliscsabai Csendes-hétvégére, -még ha "csak" egy napra is-,de eljött Bagira Tesó. Korábban bátorítottam,hogy írjon még tanulmányokat. Lehet,hogy ez egy friss írása?

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.10.06. 05:48:17

>>" HA VOLT JERUZSÁLEMI VEZETŐ TESTÜLET, AKKOR PÁLNAK ITT EMLíTÉST KELLETT VOLNA TENNIE ERRŐL A TÉNYRŐL, DE Ő EHELYETT ISTENNEK AJÁNLOTTA ŐKET"<<

A "Vezető Testület", és Jehova Isten között -a tekintéllyel kapcsolatban -egy abszolút Brooklynlojális Tanú számára - abszolút nincs semmi különbség.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.10.06. 08:04:39

@sefatias: Ne is mond...én magam is a család ármánykodásaival és az ex vénjeimmel küszködöm.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.06. 08:13:49

@kingdom: Sajnálom. Most fogják megmutatni, hogy mennyire embertelenek. Sajnos tapasztalatból tudom, hogy ha joguk lenne ölni, akkor már nem élnék

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.10.06. 08:39:13

@sefatias: Igen,...olyannak tűnnek...,egyébként meg simán megteszik a szavaikkal,...szavaik mint a tőrszúrás;...így kívül egyébként megdöbbentő az a fölényeskedő elbizakodott hozzáállásuk mintha ő náluk kezdődne és végződne minden,mintha Alfa és Omega lennének;amikor pedig egyértelmű hamis tanítást társz fel nekik,vagy rámutatsz a hibáikra...csak lazán elhessentik mint ami bőven belefér abba amit tesznek.-Saját magukkal szemben nem érzékenyek?!-De ez igaz az ultra ortodox tanúkra is akik bár nem vének mégis közönyösek a valósággal szemben....amitől majd hanyatt estem némelyek azt hiszik,hogy a szervezeten belül azért lehetnek hibák és igazságtalanságok mert Jehova Tanúin belül teljesedik a Máté 13:fej lévő Búza-Konkoly példázata azaz közöttük vannak a konkoly is és majd a világvégén lesz közülük kiválogatva ki a búza és ki nem...szóval bőven belefér minden.
Azt persze figyelmen kívül hagyják,hogy a szántóföld az maga a "világ"és nem teljesülhet a példázat egy szervezeten és valláson belül sem!...de rájöttem magyarázhatsz nekik bár mit hasztalan..káros velük mindenféle kapcsolatot fenntartani...jobb is ;hogy nem köszönhetnek:(

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.06. 10:38:51

@kingdom: Egyértelmű számomra, hogy a vének, és a gyülekezet hozzáállása a fenti Kinevezetlen vezető testület hozzáállását tükrözi vissza. Igen látványosan forgatják ki az írásokat, hogy elérjék azt, hogy az emberek bibliára alapozva cselekedjenek szentírás ellenes dolgokat.Nagyon jó könyvet olvasok és abban van egy idézet: "A Bibliából mindent lehet igazolni, de a Biblia nem igazol mindenkit"

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.06. 13:07:31

@kingdom: Hát nem egy hétköznapi könyv, és mindenféleképpen ajánlom olvasásra. egy két postot írok majd belőle. Fekete Péter: Az egyház és a szekta

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.06. 13:13:12

@kingdom: ez egy doktori értekezés és 780 forint. De a soxorosát megérné, a benne lévő információ miatt

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.10.06. 13:23:01

@sefatias: Nagyon jó legalább szaporodnak az olvasnivalóim;...:)...apropó azt tudod,hogy megjelent a teljes Egyszerű fordítású Biblia?(EFO)..én most azt bújom:)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.06. 13:25:24

@kingdom: igen. még nem szereztem be, de ma vettem egy érdekes fordítást. Csak a négy evangélium. Szent Pál akadémia kiadása. Elég sok lábjegyzettel. A hit gyülekezet akadémiájának belső használatára

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.10.06. 13:31:37

@sefatias: Érdekes lehet.-Nem hallottam még eddig róla.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.06. 13:53:07

@kingdom: hát én se. De a múltkor randiztam a Hitgyüli helyi vezetőjével, és ő rakott félre nekem. Most itt nagy buli van móron, és ilyenkor kint vannak könyveket árulni. Úgyhogy mivel számított a látogatásomra, a pult alól elővett nekem egyet.

Rovarölő 2012.10.07. 15:31:04

@kingdom: Pajtás!
Ezek az írásszövegek egyértelműen azt bizonyítják a mai ismeret szerint a vezető testületnek, hogy Pál hitehagyott lenne, ha ma élne! Aki függetlenül akar eljárni és szolgálni a vezető testülettől és megelégszik "csupán" Isten vezető Szellemével, az nem való Jehova szervezetébe! Egy "IGAZI TANÚ" nem szabad, hogy foglalkozzon az Isten Igéjével, csupán a hű és értelmes fokozatosan világosodó tanításával!
Tudd meg, hogy igen is volt az első században vezető testület, csak akkor még nem kelt fel a nap és azért egy kívülálló holmi Pálnak kellett megmondania, mi is van a körülmetélkedéssel! Az akkori vezető testületi tagok még gyakornokok, vagy inasok voltak, ennek a mintájára épül a mai! A mai Pál jellegű emberek különc, öntörvényű, gyenge hitű emberek, akik mennek az örök levágásra!
Vigyázz, nehogy téged is levágjanak azért,mert mered érteni az Írásokat!
ÁB!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.07. 16:42:59

@Rovarölő: tudod testvér kétféle Jehova Tanúja létezik. Az egyik aki meghajol Isten Szava előtt, mert alapból megérdemli, a másik pedig aki először megkérdezi a hű és bölcs rabszolgát, hogy melyik része előtt lehet meghajolni, és hogy mikor.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.10.07. 17:33:08

@Rovarölő: Heló tesó......
nekem már nem árthatnak többé :) beadtam a felmondásom:):):D...szabad vagyok:)...nem engedem soha többé egy emberfiának sem ;hogy megmondja mit,és hogyan higgyek továbbiakban a hitemet az atya és a Szent szellem alakítja
...a VT től független Biblia olvasásom kb fél éve alatt; több igazságot értettem meg;mint 20 év alatt a szervezeten csüngve!...Ez azért elég nagy szégyen a VT-nek,...Nahát nahát van aki jobb tanító a VT-nél???

....Ó igen azt hiszem a mindenki számára hozzáférhető Szent Lélek/Szellem mint "Segítő" azt hiszem felette áll bármilyen emberi testületen és oktatási módszerein!

Minden kereszténynek maga az Újszövetség garantálja ezt a fajta különleges képzést emberektől testületektől függetlenül!!!!

1Ján 2:27 "de az a kenet, amelyet tőle kaptatok, bennetek marad, ezért nincs szükségetek arra, hogy bárki tanítson titeket, hanem az ő kenete megtanít titeket mindenre, és az igaz, nem pedig hazugság. Ahogyan megtanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne."

Ezt egyszerűen az Ima biztosítja minden Keresztényszámára és nem egy bizonyos folyóirat olvasása! amiről a HBSZ gondoskodik a maga idejében:)

Bagira Baghira 2012.10.07. 18:13:19

@Zsolt520: Nem friss, még 2003-ban írtam, miután kirúgtak bennünket - érdekelt mit mond erről a témáról a Biblia

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.07. 18:23:18

@Bagira Baghira: ettől függetlenül még most is időszerű. Én tudnék ilyeneket írni magamtól...

Rovarölő 2012.10.07. 18:32:24

@kingdom: 1. János 2:27, amit idéztél, szintén ász!
Érdeklődöm, hogy amióta lejárt a felmondásod, hol melózol?
Hogyan látod, kell egyáltalán EGY melóhely, amiből megélhet az ember, vagy elég, ha csak maszekolsz?
Nem kellenek a munkatársak, akik bátorítanak és erősítenek? Ez engem nagyon érdekel, mert valahol hiányzik egy gyülekezet, de bár merre nézek gondok vannak! Isten népe hol van hát, szanaszét a világ nagy szántóföldjén úgy, hogy nem is ismerem a búza barátaimat?! Jó lenne tisztán látni ezen a téren, az asszonyt, akit Isten mellém rendelt, azt is izgatja a téma, jobban, mint én!Lassan ezzel a dologgal kapcsolatban olyan, mint a nyugdíjas, akit már csak úgy lehet izgalomba hozni, ha elveszik a nyugdíját! Ő is olyan, hogy csak ez izgatja, hova a búsba kéne tartozni, ha nem a világméretű igaz és lelkiismeretes testvériséghez?
Háááát, nem egyszerű!

Virago_1000 2012.10.07. 21:40:47

@sefatias: Ezt en is tudom, de most itt mit ertunk a jog alatt. Mert ha a tarsulat utasitana olesre oket, akkor olnenek, annak ellenere, hogy az orszag torvenye tiltja.

"tudod testvér kétféle Jehova Tanúja létezik. Az egyik aki meghajol Isten Szava előtt, mert alapból megérdemli, a másik pedig aki először megkérdezi a hű és bölcs rabszolgát, hogy melyik része előtt lehet meghajolni, és hogy mikor. "
- utos megallapitas, az egyik fele az altalad emlitett csoportositas szerint joval kisebb, mint a masik.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.07. 21:42:48

@Virago_1000: "ha a tarsulat utasitana olesre oket, akkor olnenek,"

Félő, hogy igazad van

Bagira Baghira 2012.10.07. 21:44:17

@Rovarölő: Kedves Rovarölő,

néhány kérdés, ami segíthet tisztábban látni - Jézus konkolyról és a búzáról szóló példázatával kapcsolatban

1. Mikor derül ki, ki a búza és ki a konkoly?
2. Azt mondja-e Jézus, hogy a világ szántóföldjén lesz egy 1 km x 1 km-es terület, ahol csak a búza van és nincs konkoly (kizárólagos igaz vallás)?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.07. 21:49:21

@Bagira Baghira: na hallod ezzel kapcsolatban találtam egy igen okos írást:

"És mivel az egyházban múlhatatlanul kell lenni fegyelemnek és a régieknél hajdan szokásban volt a kizárás és Isten népénél egyházi törvényszékek is voltak, amelyekben ezt a fegyelmet bölcs és kegyes férfiak gyakorolták: tehát az is tiszte volt az egyház szolgáinak, hogy a fegyelmet az idő, közjó és szükség kívánalmai szerint a tagok épülésére alkalmazzák. Mely célból szabályul mindig szem előtt tartandó, hogy mindenek épülésre történjenek, ékesen jó renddel, zsarnokoskodás és zavar nélkül. (1 Kor. 14,40) Mert az apostol arról tesz bizonyságot, hogy hatalmat adott neki az Isten az egyházban, nem a rombolásra pedig, hanem az építésre. (2 Kor. 10,8) Maga az Úr is megtiltotta, hogy a konkolyt az Ő szántóföldéből kigyomlálják, ha félni lehet attól, hogy vele együtt a búzát is kitépik. (Máté 13,29) "

" Viszont nem mindnyájan szentek, élő és igaz tagok azok, akiket az egyházhoz számítanak. Mert sok képmutató van, akik Isten igéjét külsőképpen hallgatják és a sákrámentomokban nyilvánosan résztvesznek és Istent egyedül a Krisztus által segítségül hívni, Krisztusról mint egyedüli igazságukról vallást tenni, Istent tisztelni, a szeretet munkáit gyakorolni és a megpróbáltatások közepett egy ideig türelemmel kitartóknak látszanak: de belsejökben a Lélek igazi megvilágosítása, az igaz hit, a szívbeli tisztaság és a kitartó állhatatosság nincs meg. Bárkik és bármik legyenek is ezek, utoljára leálcáztatnak. János apostol ugyanis így szól: Mi közülünk mentek ki, de nem közülünk valók valának; mert ha mi közülünk valók voltak volna, megmaradtak volna velünk. (1 Ján. 2,19) Ezeket, bár nem tartoznak az egyházhoz, mégis amíg kegyességet színlelnek, az egyházhoz számlálják éppen úgy, mint a társadalom árulóit, mielőtt felfedezik őket, a polgárokhoz számítják, és miként a búza között konkoly és polyva találtatik, vagy miként az ép testen golyvák és daganatok fordulnak elő, holott valósággal inkább nyavalyái és éktelenségei a testnek, mintsem valódi tagjai. Annakokáért Isten egyházát méltán hasonlítjuk hálóhoz, amely mindenféle halat fog és szántóföldhöz, amelyen búza és gyom is találtatik. (Máté 13,24.47) Itt felettébb óvakodnunk kell, hogy idő-nap előtt ne ítéljünk és ne iparkodjunk kizárni, kárhoztatni avagy tönkre tenni azokat, akiket az Úr nem akar kizáratni és kárhoztatni, vagy akiket az egyház károsodása nélkül eltávolítanunk nem lehet. Viszont vigyázni kell arra is, hogy míg a hívek szunnyadoznak, azalatt a gonoszok eljövén, kárt ne okozzanak az egyháznak."

cyrrus 2012.10.07. 21:54:20

@Rovarölő: "igen is volt az első században vezető testület, csak akkor még nem kelt fel a nap"
Elég sokszor "felkel a nap" JT-knél. /vérkérdés, oltás...stb/
Pontosan mikor kelt fel a nap?
Akkor most 2012-ben már fel van kelve a nap, le se nyugszik?

"egy kívülálló holmi Pálnak kellett megmondania, mi is van a körülmetélkedéssel"
Pál a kívülálló, akit a Szent Szellem vezet?!?!?!
Akkor ha ma vkit a Szent Szellem vezet, az kívülálló. Ha a vezető testület, akkor "belül-álló".

"Az akkori vezető testületi tagok még gyakornokok, vagy inasok voltak"
Ezek az inasok mikor nőttek fel??? Mikor lettek vének? Semmikor.Rég alulról szagolják az ibolyát.
A mai VT tagokra meg 3012-ben fogjátok azt mondani, h gyakornokok, inasok.

"A mai Pál jellegű emberek különc, öntörvényű, gyenge hitű emberek"
Aki ma a Szent Szellem által van írányítva az öntörvényű????!?!?!?!!?!?!!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.07. 22:02:13

@cyrrus: :) Szia! az a nap csak egyszer kelt fel. Russel volt az aki felkeltette. Most halad a teljes délig. De hogy egész pontosan mennyi az idő azt senki nem tudja, mert mindig össze vissza ugrál az óra. Lehet, hogy nyolc, vagy tizenegy, vagy már egyszer volt fél kilenc is, csak visszament fél hétre. és még a téli időszámítást nem is vettük figyelembe. Lényeg, hogy halad, és semmi szükség Pálhoz hasonló Szent Szellem által irányított önjelölt apostolokra, mert a Vt-t maga a Jehova vezeti, aki ott elnököl minden szerdán a megbeszéléseiken,és sms-ekben adja az új világosságot

cyrrus 2012.10.07. 22:23:40

@sefatias: hát szép...szerintem most napfogyatkozás van náluk :D

Rovarölő 2012.10.07. 22:52:02

@Bagira Baghira: Barátom!
Te még nem ismersz engem. A példázat számomra teljesen érthető, NINCS tiszta búzamező! Akor nincs is Istennek gyülekezete, vagy csak szétszórtan a világban vannak emberei? Mit ne hanyagoljunk el? Ezt kérdezem mindenkitől! Van nép, vagy nincs? Nekem nem érthető minden, de az, hogy a jt az nem mondhatja el magáról azt amit elmond, az száz!

Rovarölő 2012.10.07. 22:58:08

@cyrrus: Pajtás!
Te engem túl komolyan vettél! Te sem ismersz eléggé.
Most mondjam azt,hogy vicces akartam lenni, nem hinnéd, pedig igen! Persze ez itt nem kellene, hogy az legyen, de ez az egész vezető, hűséges, meg értelmes téma egy NAGY VICC! Még ma is inasok, csak hogy értsed, még ma is tanulók, próbálkozók! Sajnálom, hogy nem érzed az élét a hozzászólásomnak.
Nyugi pajtikám, nem vagyok debil, sem az ördög ügyvéde!

Bagira Baghira 2012.10.07. 22:58:41

@Rovarölő: A szántóföldes példázatot én úgy értelmezem, hogy most nincs Istennek fizikailag elkülöníthető igaz egyháza. Minden egyházban és a világban is van búza, de ezeket még nem látni - ezért úgy gondolom, hogy Istennek ma láthatatlan egyháza van, amelynek a búzához hasonló emberek alkotják a tagjait.

Ha szeretnél egy gyülekezetet, keress egy olyat, ahol Isten szavát mondják a gyülekezetben, de olyat nem fogsz találni, ami mindenről az igazat mondja.

Isten és Jézus az, akihez fordulnunk kell. Ha imádkozunk azért, hogy megértsük, ami fontos, ők és a Szent Szellem elvezetnek a megértésre.

leslie07 2012.10.08. 00:01:36

@kingdom: Ez nagyon jó megállapítás.

leslie07 2012.10.08. 00:04:18

@Bagira Baghira: Isten egyháza a szentek gyulekezete,amely nem mi vagyunk, de azok lehetunk ha engedjuk magunkat a Szent Szellem által vezetni, mint azt pál is tette.

leslie07 2012.10.08. 00:10:28

@sefatias:

&&szok,akiket a Szent szellem nem nyilvánított szentekké, ugyan ott voltak az elso keresztények osszegyulekezésein,de nem tartoztak az Isten Egyházához, amelyhez csakis a Szent Szellem által megszenteltek tartozhattak.

leslie07 2012.10.08. 00:14:24

@sefatias: Fogja is utasítani oket,mégpedig jehova nevében.

Erre uzal a Jelenések nagyszeru csúcspontja kozel" c. spiritiszta kiadvány,amelyben le van írva, hogy az újkori sáskáknak nem csak gyotorniuk kellesz az embereket, hanem a jehovától elérkezett idoben meg is kell majd olni oket. Ezt a kijelentést jehova tanúi kozul ma senki sem veszi komolyan, de ha elérkezik az ido szembesulniuk kellesz majd ezzel a ténnyel.

leslie07 2012.10.08. 00:17:22

@sefatias: Dicsoség érte az Urnak,aki erot adott neked ezen fontos dontésedhez!

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.10.08. 15:37:16

@Rovarölő:

Na itt vagyok...pont a melóhelyről:)
...kérded:"Hogyan látod, kell egyáltalán EGY melóhely, amiből megélhet az ember, vagy elég, ha csak maszekolsz?"

...Nézd ezzel kapcsolatban én rengeteget szenvedtem,..próbáltam olyan munkát találni ami minden tekintetben kifogástalan;..be vagy jelentve;stb.;

Mindig törekedtem erre még akkor is ha ez azt jelentette;hogy kevesebbet keresek.
Aztán eljött a baj ,..egy nagy múltú céget ahol dolgoztam,tönkretették a tulajdonosok,hónapokig nem kaptam fizetést a munkámért...lépnem kellett a családom érdekében,van aki maradt végig és 7-8 havi fizetésük elúszott;ők hittek még a cég feltámadásában.
>állás kereső lettem,nagyon komoly állás kereső!!!...nem találtam semmit!!!...végül elmentem paradicsom kertészetbe...és ott szembesültem csak vele,hogy a gazdának esze ágában sincs bejelenteni...lelkiismeret furdalásom lett,de nyomtam a melót mert nem volt más és enni és számlát fizetni kelet meg ott a két gyerkőc is.
...Aztán jött a Mercedes gyár építkezés...na ott jó kerestem,de csak 1 hónapos volt a meló szintén egy vállalkozónál aki "szűrke munkásként" jelentett be!(gondolom tudod,mit jelent)
-Magyarán a szükség felülírta az erkölcsi érzékemet!!!...-Csak a gyerekeimre és a családomra gondoltam.

-Szennyes ez az egész világ;nem tudunk az árral szemben úszni,...ma már nem okoz lelkiismereti problémát az,hogy olyan munkám van ami..szürke..,de erről a vállalkozóm tehet;...őt tartom igazán simlisnek ezért!!!...álmodom egy cégről ahol dolgoznék;és minden optimális és okés,...de még mindig nem találtam meg:)

Kérded:"Nem kellenek a munkatársak,"

...Sohasem voltam egy társasági ember a neveltetésem miatt;a gyüliben sem voltak igaz barátaim inkább csak jó ismerőseim; zárkózott tipus vagyok 1-ke voltam :)
A munkatársaimat én szoktam bátorítani;...jól elvagyunk jobban mint tanúként voltam;mert nem szigetelem már el magam annyira tőlük.

Kérded:
hiányzik egy gyülekezet, de bár merre nézek gondok vannak! Isten népe hol van hát, szanaszét a világ nagy szántóföldjén úgy, hogy nem is ismerem a búza barátaimat?!

Fentebb igen jó válaszokat adtak a tesók...ez így van!!!...Jézus nem egy egyedül üdvözülő vallást alapított...ami a JT váltig állítanak.
-A Búza mindazon keresztények összessége akik felekezeti hovatartozástól függetlenül >>>Újjászülettek<<<...ehhez nem feltétlenül szükséges egy bizonyos egyházhoz tartozni;bár hozzásegíthet ehhez.

Ja hogy vannak téves elképzeléseik ??
...na akkor itt jön elő...MI az igazán lényeges az üdvözüléshez?
1.Krisztust megvallani...Az üdvözülés egyetlen „lépése” a Jézus Krisztusba, mint megváltóba vetett hit. A Biblia üzenete teljesen egyértelmű ebben!

Nos ilyen emberek mellett lehet el is sétáltál ma az utcán:)...lehet,hogy Református gyülibe jár;lehet,hogy Baptista;lehet,hogy nem is jár sehova mint még én:)
A lényeg...kell a testvéri közösség és ilyen van sok.

Arra vigyázz és erre én is vigyázok,...Nem fogok egy karizmatikus közösséghez sem tartozni!!! mint Péld HIT Gyüli...sem olyanhoz ahol egy ember áll a középpontba és megmondja mindig,hogy mi legyen!

-Akik azt mondják,hogy fontos ő hozzájuk járni mert csak akkor leszel megmentve.

Egyébként ÉN jelenleg a Baptista gyülekezetet szeretném meg látogatni; elfogadható nak tűnik,..persze lehetnek hibáik,de rendkívül szívélyes és kedves emberek akik igazán kitudják mutatni a szeretetüket.
Vagy van itt nálunk Evangélikus is adok egy esélyt nekik is...nekem azt mondták,hogy azonnal felfogom ismerni kik közöttük az igazi hívő(Búza)...kíváncsi leszek rá:)

Nos a Búza tehát mindenhol megtalálható;csak olyan helyen nem ahol nincs a növekedéshez táptalaj:)..péld Jehova Tanúi!!!...ott ugyan is nem születhetsz újjá sem !!!
.....
Húú ez hosszú lett...igény szerint folyt köv...:)

Rovarölő 2012.10.08. 18:32:50

@kingdom: Üdv. Elvtárs!
Kösz, hogy időt szántál egy búza társadra. Mondom búza, nem félre érteni!
Én magam is ezt látom már egy ideje, de belém ivódott egy gyülekezet létezése, a tagság, a barátok, akiket ott szereztem! Jó volt ott sokáig, ameddig nem kezdték variálni az igazságokat, amelyek már zavartak. Aztán jöttek a szeretettől dagadó színész tanoncok, élen a vénekkel, de azért én még mindég úgy képzelem el, hogy kéne egy nép, aki képviseli Istent. Bár azt olvassuk, arrol ismernek meg titeket, ha szeretet van köztetek, ez meg nem feltételezi az egy igaz, tökéletes vallást. A vének azonban hol vének, kiket legeltetnek,hogy működik a vének, kisegítőszolgák munkája, ha nem szervezett formában? Miért kell ennyi keresztény vallás, ha úgy sincs egy jó sem, vagy mind jó Isten szemében egy szinten? Ahány vallás, annyi értelmezése ugyan annak az egy Írásnak! Akkor honnan tudni igazából, melyik az Isten szerinti, mire gondolt valójában a Biblia Szerzője? Hujujjj! Kezdek pörögni, sok a megválaszolatlan kérdés, amire tudom a jt választ, mert nekik mindenre van, csak az a gond, hogy azok nem válaszok.
Na irány, keressük a búzaszemeket, aztán majd csak lesz belőlünk egy nagy kéve!
Világ búzaszemei egyesüljetek!

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.10.08. 19:12:20

@Rovarölő: A népről a JT múlt miatt valóban egyből egy nemzetközi szervezetben való egyesülés jut az eszünkbe;...A Vének Kisegítőszolgák vannak a Baptistáknál is akiket maga a gyülekezet választ meg.

-Valóban nincs egy bizonyos tökéletes Keresztény vallás szervezet;ugyanis a Szentírás sok dologban nem ad határozott választ...tehát van némi mozgásszabadság...ezért vannak köztük eltérések is.-Persze van ami túlmegy azon ami írva van.

Ami számít Szent Ágoston írta ezt az idézetet:
„a lényeges dolgokban egység, egyebekben szabadság, de mindenben szeretet.”
....na Jt-nál az egyebekben nemlétezik!...Tudod milyen szokatlan,hogy most már egy csapat ünnepet megünnepelhetek???...Úgy öltözök ahogy akarok?
Lehet akár Szakállam is?
Eltüzelhetem a nyakkendőket?:)

-Ne akard mindenre a választ mert nem lesz mindenre JT mindenre gyúrtak egyet én is tudnék,ám:)...a lényeges dolgokat viszont megértheted.
Ahogyan látom ,hogy nincs egy vallásszervezet sem amit Isten elfogadna...mert Krisztus Egyháza a Krisztusban lévő megtért keresztények összessége.
-Ez egy szellemi egyház...nem egy hely.
-Arról viszont hallottam már ,hogy itt- ott vannak egyházfüggetlen házi gyülekezetek.

Rovarölő 2012.10.08. 19:22:31

@kingdom: OK!
Jézus is azt mondta, hogy sok mondanivalója lenne, de nem viselnénk el!
Nem kell mindenre azonnal választ kapnunk, de az ember türelmetlen, nemhogy én!