"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Valahol Európában... (3.rész)

2012/08/30. - írta: sefatias

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyság terem, ami felújításra szorult. De nem csak egyszerű meszelésre, hanem egy épület életében korszakalkotó változásra. Ilyen felújítás általában 50-60 éves épületeknél szokás, de akkor is különleges esetben, épp ezért egy Magyarországon felépített teremnél ez még kicsit korainak tűnik, de hát az ő dolguk.

Ezt a Királyság termet két gyülekezet használta, és szépen gyűltek az adományok a felújításhoz. A két gyülekezetből egy-egy vén volt megbízva a pénz kezelésével. Ők ketten rendezték a pénzügyeket. Hogy milyen módon azt nem tudom, erről nincsenek információim. De a lényeg az, hogy egyszer csak valamilyen módon, a bedobott adományt két részre osztották, az egyik kisebb rész, ami néhány százezer forintot tett ki, eltűnt a bedobott pénzből, és megjelent a két testvérnél egy elkülönített helyen. Hogy ez hogy történhetett azt nem tudom. Én nem értek ahhoz, hogy hogyan lehet egy már lekönyvelt, számlaszolgákkal aláírt könyvelésből kiemelni észrevétlenül többszázezer forintot. Lényeg, hogy a két vén megbeszélte, hogy ezt valahogy megoldják, és (javukra legyen mondva) felhasználják a felújításhoz, olyan anyagok megvásárlására, amelyekhez ha feketén jutnak hozzá, akkor jelentősen csökkenthetik a kiadásokat. Tehát a pénzt nem a saját céljaikra használták fel, hanem a felújítás költségeinek csökkentésére.

Ám egyszer ez a kis terv valamiért kiszivárgott, (ha jól emlékszem az egyik kisegítőszolga jelentette, aki az egyik gyülekezetben a számlaszolga volt) és megtudta a többi vén is, akik ezt úgy tekintették, mint ami tisztességtelen felhasználása a testvérek adományának, illetve mivel ezt a vének testületeinek engedélye nélkül számlahamisítással oldották meg, úgy tekintették, mint lopást. Ami, ha figyelembe vesszük a világi törvényeket valóban az, de ha a bibliai alapelveket vesszük figyelembe, akkor is. Az egyik vén elismerve a hibát, és a következményeket elkerülendő, egészségügyi okokra hivatkozva lemondott véni tisztségéről, amivel elkerülte a megalázóbb leváltást. Persze így is mindenki tudta, hogy mi történt. Én magam is az ügyet intéző egyik véntől ismerem a sztorit. A másik vén, aki benne volt, nem volt hajlandó hibának elismerni a tettét, kitartott amellett, hogy jól tették, amit tettek. Ezt a vének úgy tekintették, mint egy olyan bűnesetet, amiben bírói bizottságnak kell döntenie, és mivel a megvádolt vén kitartott az álláspontja mellett, és makacsul tagadta a vádakat a két testület egyértelműen a kiközösítése mellett foglalt állást (ezt ő maga mondta nekem). Ám mivel nagy névről volt szó, ezért a körzetfelvigyázó segítségét kérték.

A körzetfelvigyázó meg is tette ezt. Közölte a vénnel, hogy ha ebben a gyülekezetben marad, akkor minimum le lesz váltva, de ajánlott neki egy jobb megoldást. Azt tanácsolta, hogy igazoljon át egy másik gyülekezetbe, és ott el lesz intézve, hogy vén maradhasson. Így is történt. Átment egy szomszédos gyülekezetbe, ahol továbbra is vénként szolgált, és megtarthatta minden szolgálati kiváltságát.

Ez a helyzet egy csomó kérdést felvet. Hol volt a szent szellem már megint? A másik vénnek, aki lemondott, miért nem ajánlottak fel egy jó lehetőséget? El lehet kerülni egy kiközösítést gyülekezet váltással? Vagy ha szent szellem bűnösnek tekintette őket, akkor ki lehet játszani a szellem tevékenységét a körzetfelvigyázó segítségével?

u.i.: Természetesen aki jobban ismeri a történetet, vagy érintett, joga van változtatást kérni. Az információim személyesen az érintettektől származnak, de attól még lehet, hogy rosszul emlékszem.

Címkék: vének
25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr264741895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

royroyroy (törölt) 2012.08.30. 15:14:11

Az a baj megint mesélsz. Ez nem mond senkinek semmit. Falra hányt borsó.
Ezt ennyire is fogják komolyan venni.
De te tudod. Nekem mindegy. Csak szerintem felesleges időpocsékolás. De nem az én időm, úgyhogy azt csinálsz, amit akarsz.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.30. 15:52:18

@royroyroy: ez olyan mint egy sorozat. csak a végén derül ki, hogy mi a célja. És nem biztos, hogy az amire vársz

sz.zoli25 2012.08.30. 15:55:19

Jó ez igy...
Ezeket a meséket nem akarja,hogy komolyan vegyék csak elgondolkodtat...
szerintem...
Vagy nem...
:DDD

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.08.30. 16:08:44

@royroyroy: "Ez nem mond senkinek semmit."
Nem igaz.
Nekem például azt mondja, hogy a szent szellem jófej erő, a köf segítségével és tudásával megmenti a trükköző vént, hiszen tudhatjuk, az indítéka helyes volt, hiszen csak spórolni szeretett volna az egyetlen igaz vallás egyik gyülekezetének kikerülve a sátán hatalmában lévő kereskedelmi rendszer kapzsiságát a jó ügyének magasztos érdekében.

Na? Nekem is egész jól menne, nem? ;-)

royroyroy (törölt) 2012.08.30. 16:15:29

@Johnny Joker: Valóban a mesében minden megtörténhet. :)

royroyroy (törölt) 2012.08.30. 16:20:31

@sefatias: Értem szóval Jézust utánozod. :)Máté 13:10,13;
Arra vársz, hogy azt mondjam neked, amit Péter Jézusnak Máté 15:15.;
Hát én mondtam. :)

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.08.30. 19:02:41

@sefatias:
"Hol volt a szent szellem már megint?"

nos én már tudom hol van...:)
És azt hogy hol nem lehet és miért;:)

...az egész szervezeti felépítés;az a sok szabály szabály hátán;...mind arról tanúskodik,hogy elve kizárják a működésének segítségét...noha segítségként kérik imában egy egy döntésnél,de mégis a leírt nyers papír elvek érvényesülnek,-(hetnek) vagy pedig a tekintély elv mint ebben az esetben is.

-Egyébként pedig a a nevében benne van a lényege is ez >>"SZENT"<< Szellem..Szent azaz nem lakik olyan helyen és személyekben ami alapjaiban szentségtelen,hamis tanítások lábain áll,van.

Egyébként nálunk is dilemmát okozott az építkezésnél,hogy pld....honnan és ki fizesse a borravalót és a,mert úgy illik;...a gond csak az volt,hogy ezt nem tudták leírni elkönyvelni...és most jön a lényeg...szó szerint csináltak >>fekete pénz<< (ezt a nevet adták neki; maguk között is így emlegették) ...alapot erre a célra...külön papírdobozba gyűjtötték az építkezés alatt:)...ez szabálytalan szervezeti irányelvekkel ellentétes tett volt...mégis kellett...úgy gondolom titkon a társulat arra gondolt ,hogy ezeket a pénzeket a tesók maguk állják:).. ám ehhez nyúlni.
Van egy két pénzes sztorim még,de majd esetleg priviben vagy személyesen megosztom veled Sefa. -meg egy két igazságtalanul leváltós dolog is van a tarsolyomban.:)

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.08.30. 19:12:53

Milyen jó, hogy a véneknek van ilyen protekciójuk, hogy a köf elintézi nekik a "bennmaradást" (legalább jobban lerágják róluk a húst, ha-ha...).
Bezzeg nekem nem volt ilyen "szerencsém", mert én még az országot is elhagytam, mégis megtaláltak....na nem akkor, amikor vissza akartak volna terelni a nyájhoz, hanem amikor kiközösítettek.
De csak jót tettek velem...végülis. Milyen szerető gondoskodások vannak Jehova szervezetében!

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.08.30. 19:35:54

@karalabe4:
A szó legteljesebb értelmében csak egy >>GÉP<< a személyek benne kiszolgálók és végrehajtók.

Bumbumöcsi (törölt) 2012.08.30. 21:05:36

@kingdom: Kár hogy csak Sefával akarod megosztani a tarsolyodat...

Bumbumöcsi (törölt) 2012.08.30. 21:09:00

Szerintem ez megint egy jó történet akárki akármit mond. Sőt az előzőek is...

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.08.30. 21:09:54

@bumbumöcsi: Holnap elküldök egyet neked priviben...elég egyedi :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.30. 22:06:25

@kingdom: jöhet a sztori, de ha gondolod és megírod ki is postolom

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.30. 22:07:51

@royroyroy: kezdem úgy érezni, hogy te ismersz engem

royroyroy (törölt) 2012.08.30. 22:22:23

@sefatias: Elolvastam a blogodat és nyitott könyv lettél előttem. :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.30. 22:23:56

@royroyroy: jó válasz. de én nem erre gondoltam

royroyroy (törölt) 2012.08.30. 22:29:09

@sefatias: A sok gondolkodásból mindig csak baj van. :) Összeesküvés elméletek?
Thíatira már felvázolt egyet tegnap.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.30. 22:32:19

@royroyroy: mindig megbánom ha válaszolok neked. ilyen értelmetlen emberrel ritkán találkozni mint te. Azt hiszem ezentúl a saját blogomon is kerülni fogom a társaságodat.

royroyroy (törölt) 2012.08.30. 22:35:54

@sefatias: Ebbe én nem szólhatok bele, sajnálom egy kicsit, de te tudod. Majd jobban koncentrálok. :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.30. 23:08:21

@Johnny Joker: roynak az nem mond semmit amit mi mondunk, nekünk meg az nem mond semmit amit ő mond. Csak azt tudnám, hogy akkor mit akar?

Niro 2012.08.31. 12:33:08

Nem rossz, de ez olyan világias, a jehovisták is uo.ok, mint a világiak, nem és értem minek találtak maguknak ki külön nevet. Vagy inkább ez lehetne a nevük: Istencselező kiskapúhívő tanúk :-) Sokkal találóbb :-)

Rovarölő 2012.09.01. 14:36:07

Nagyon király történetek4
Már látom magam előtt a következő építkezést, ahol ott vannak a hűtőszekrény nagyságú fekete dobozok, rajta a felirattal: A világméretű fekete munka támogatására!
Hééé! Nem fekete munkások, az rasszizmus! Egyébként van olyan tanú, aki legalább szürke, mert amikór Szegeden építkeztek, ott is fogyott a lóvé rendesen, aztán nagyon nem is kellett vele elszámolni senkinek, csak egymás között írkáltak papirokat.
Kb. öt évvel azután, hogy a szegedi hajlék megépült, rendőrségi nyomozók lepték el az építkezésben számító könyvelőt, meg a fejeseket, mert valaki feljelentette a brigádot, akinek szúrta a szemét a sok szemét!
Éljen Lenin! Akkór nem voltak csaló tanúk!

Rovarölő 2012.09.01. 14:41:25

Hééé robroy!
Most nézem, hogy te tényleg ott vagy minde kilóméterkőnél?!
Apááám! Hogy a francba bírod?
Én még el sem olvastam azt, amire te már válaszoltál.
Van egy válasz listád, aztán tök mindegy, hogy mit írkálnak a surnyók, te már pörgeted a következőt.
Tényleg, már kezdelek tisztelni, te leszel nekem a tiszteletes úr!