"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Jehova Tanúi, a prédikálás és a szegények

2012/08/16. - írta: sefatias

Itt a körzetfelvigyázó. A héten a mi gyülekezetünk hírnökeit buzdítja a kitartásra, és a szolgálatban való buzgó részvételre. A keddi szolgálati előadás e téma körül forgott, és próbálta megszilárdítani a testvéreket abban a hitben, hogy a Királyság-prédikáló munka menyire fontos, és hogy ez bizonyítja, hogy ma, Jehova Tanúi részesülnek Isten áldásában. Ma csakis ők veszik komolyan ezt a felelősséget, és egyedül végzik ezt a munkát pontosan követve Jézus és az apostolok mintáját. Jézus az utolsó napok jelének vonásaként utalt a Máté 24:14 versében erre a munkára. A kérdés az, hogy kik töltik be ezt a próféciát? Természetesen Jehova Tanúi. Miért is? Mert mindent pontosan úgy csinálnak, mint Jézus, és az apostolok. Ennek bizonyítására megvizsgáltunk néhány Bibliaverset

Miből állt Jézus munkája? Luk 4:43: „De ő így szólt hozzájuk: „Más városoknak is hirdetnem kell az Isten királyságának jó hírét, mert ezért küldettem el” Az előadó kihangsúlyozta, hogy Jézus tevékenysége a királyság jó hírének hirdetése körül forgott. És nem avatkozott bele kora társadalmi problémáinak megoldásába. Ebben az első századi keresztények pontosan követték Uruk példáját, és nem foglalkoztak semmivel a prédikáláson kívül. Ma Jehova Tanúi pontosan követik ezt a mintát. Egyedül Isten Királyságának a prédikálására összpontosítanak, és nem avatkoznak bele a politikusok, vagy más szervezetek társadalmi problémákat megoldani igyekvő munkájába. Ezután a Köf lekezelően beszélt arról, hogy sajnos sok egyház célt tévesztett, amikor az evangélium hirdetését összekapcsolta a szükségben lévő társadalmi réteg problémáinak megoldásával, fizikai szükségleteinek kielégítésével. Miközben ezt hallgattam rengeteg Bibliavers jutott eszembe, mind Jézus életéből, mind az apostolok tetteiről. Azért is volt érdekes ezt a témát ilyen lesarkítva hallgatni, mert minden Bibliaolvasó ember teljesen tisztában van azzal, hogy Jézus nem csupán beszélt, és tanította az embereket, hanem a tudását, képességét felhasználva meggyógyította a betegeket, illetve táplálta az éhezőket. Azt olvassuk a Bibliában, hogy Jézus megszánta ezeket az embereket, és képtelen volt úgy elmenni mellettük, hogy ne segítsen rajtuk, ne enyhítse fájdalmaikat. Sőt ezzel maga a társulat is teljesen tisztában van. Íme, egy részlet az őrtoronyból:

„Jézusnak gondja volt a szegényekre

A Jézus életéről szóló evangéliumi beszámolókból az derül ki, hogy Jézus tökéletesen megértette a szegények nehézségeit, és rendkívüli együttérzéssel figyelt a szükségleteikre. Bár korábban az égben élt, megüresítette magát, emberré vált, és ’szegénnyé lett értünk’ (2Korintusz 8:9). „Amikor látta a sokaságot, szánalmat érzett irántuk, mert elcsigázottak és hányatott sorsúak voltak, mint a pásztor nélküli juhok” (Máté 9:36)… Jézus nem csupán könyörületet érzett a szegények iránt, hanem oda is figyelt a szükségleteikre. Apostolaival rendszeresen tettek félre pénzt, amelyből a rászoruló izraelitákat támogatták (Máté 26:6–9; János 12:5–8; 13:29). Jézus arra buzdította azokat, akik a követői akartak lenni, hogy ismerjék fel, hogy kötelességük támogatni a szűkölködőket. Egy gazdag, fiatal elöljárónak ezt mondta: „adj el mindent, amid van, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz az egekben; és jöjj, légy a követőm!” Abból, hogy a férfi nem volt hajlandó megválni a javaitól, látszik, hogy jobban szerette a gazdagságot, mint Istent és az embertársait. Nem voltak hát meg benne az ahhoz szükséges tulajdonságok, hogy Jézus tanítványa legyen (Lukács 18:22, 23).”

Tehát a Társulat számára is teljesen világos, hogy Jézus és az apostolok komoly karitatív tevékenységet folytattak. Amikor Jézus az Úrvacsoránál elküldte Júdást, akkor a többiek számára teljesen természetesnek tűnt, hogy Júdás a szegényekhez megy, hogy segítsen nekik anyagilag a számukra félretett pénzből. Vajon Jézus halála után abbahagyták ezt a tevékenységet? Az Őrtorony így folytatja:

„Az apostolok és Krisztus többi követője Jézus halála után is törődtek a közöttük lévő szegényekkel. Pál apostol i. sz. 49 táján találkozott Jakabbal, Péterrel és Jánossal, és megvitatták Pál megbízatását, melyet az Úr Jézus Krisztustól kapott a jó hír prédikálására. Megegyeztek, hogy Pálnak és Barnabásnak „a nemzetekhez” kell menniük, vagyis főként a nem zsidóknak kell prédikálniuk. Jakab és társai emellett arra buzdították Pált és Barnabást, hogy ’tartsák elméjükben a szegényeket’. Pál ezt ‘komolyan igyekezett is megtenni’ (Galácia 2:7–10).”

Az Őrtoronyból, és a Biblia idézetből is egyértelműen kiderül, hogy a jeruzsálemi apostolok jóváhagyták Pál tevékenységét a nemzet között, és csak annyit szabtak feltételként, hogy a szegényekről ne feledkezzen meg, és gondoskodjon róluk, ahogy csak tud, követve Jézus példáját. Persze a cselekedek könyvében, és a levelekben számtalan példát olvasunk arról, hogy az apostolok gyógyították a betegeket, és gondoskodtak a szegényekről. De vajon akkor miért szólják le Jehova Tanúi a keresztény egyházakat, ha a Bibliában található Jézusról, és az apostolokról szóló történetekre alapozva az evangéliumhirdetés mellett, kórházakat, árvaházakat, hajléktalanszállókat, iskolákat működtetnek? A Bibliában egyértelmű parancs van arra, hogy a szükségben szenvedőkön segítenünk kell! „Csak tartsuk elménkben a szegényeket”

Vajon miért csak az evangéliumhirdetésre hívják fel a figyelmet Jehova Tanúi? Miért CSAK azt a bibliaverset használta fel az előadó, amely az evangélium hirdetésére hívja fel a figyelmet?

Miközben az előadást hallgattam, ami egyébként tele volt hazugsággal, csúsztatásokkal, fél információkkal, arra gondoltam, hogy kénytelen ezt az előadást így megtartani, kénytelen elhomályosítani azokat a bibliai részeket, amelyek Jézus és a keresztények karitatív tevékenységéről szólnak, mert különben világossá válna a hallgatók számára, hogy az egyházuk működésének az alapja nem a szeretet, hanem az önzés.

Vajon Jehova Tanúi milyen módon tartják az elméjükben a szegényeket? Már hallom is a választ: „ingyen, önkéntes munkában felkínáljuk nekik a jóhirt.” Persze ez dicséretes. De vajon egy éhes ember mire megy egy bibliáról szóló füzettel az aluljáróban? Jakab élesen kritizálta azokat, akik nem tartották ezt fontosnak: „Ha egy testvér vagy egy testvérnő mezítelen, és nincs meg a napi eledele, 16 valamelyikőtök pedig azt mondja nekik: „Menjetek békével, melegedjetek, és lakjatok jól”, de nem adjátok meg nekik, amikre a testnek szüksége van, mi haszna annak? 17 Ugyanígy a hit is, ha nincsenek cselekedetei, halott önmagában.”

Sok más téma volt még az előadásban, amire én már kívülállóként egészen másként tekintettem, mint pár évvel ezelőtt. Láttam, hogy az elhangzott információk nem teljesen igazak, általánosítások, és lenézőek. Furcsa volt. Miközben figyeltem a hallgatóságot, azt láttam, hogy mindenki issza a körzetfelvigyázó szavait, és helyeslően bólogat, olyan érzésem volt mintha egy kupac kiskutyát látnék egy nagy papírdobozban, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a dobozon kívül is van élet, és hogy ott kint rengeteg információ van még, amitől szélesedhet a látókör, tisztulhat az igazság képe, és élvezhetőbb az élet.

És még volt valami, ami megdöbbentő volt számomra. A körzetfelvigyázó beszédének a stílusa. Ismerem már egy ideje. Jó előadó. Élvezhető előadásokat tart. Lelkes is. De ezt az előadását rettentően monoton stílusban tartotta. Egy testvérnő kiment a kisterembe, mert saját bevallása szerint már majdnem elaludt. Egyértelműen látszott a Köf.-ön, hogy érzelmileg nem tud azonosulni a témával. Csupán szavak halmazának látta, amit le kell darálnia, olyan kötelező jelleggel. Sokszor láttam már ilyet. Nem ez volt az első. De most azért kaptam fel kicsit jobban a fejemet, mert a körzetfelvigyázónak az lett volna ezzel az előadással a dolga, hogy lelkesítse a hallgatóságot, és még jobban elmélyítse bennük azt az érzést, hogy ők a kiválasztott, igaz valláshoz tartoznak. De ezt ilyen stílusban nem lehet elérni.

Talán ő is érezte, hogy ez az előadás messze van az igazságtól?

Címkék: társulat
18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr14715644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bumbumöcsi (törölt) 2012.08.16. 15:38:24

Én tapasztaltam is, hogy ez az előadás messze van az igazságtól. Messze van attól, amiről az Őrtorony beszél. Persze vannak azért jó tapasztalataim is. Vannak olyan testvérek, akik készek, akár anyagilag is támogatni, ha bajban vagy. Viszont sokan megtehetnék, hogy segítsenek másokon és mégsem teszik meg. A mi gyülinkben sokan élnek "nagyon jó" anyagi körülmények között, de amikor én bajba kerültem, akkor nem nagyon (egyáltalán nem)mutatkozott meg az ilyen irányú testvéri szeretet.

Niro 2012.08.16. 15:47:56

Jehova Tanúi tényleg nem csinálnak amúgy értelmes dolgot? Mert ez a házalás nagyon értelmetlen, az ember már vagy 10× elmondta nekik kösz nem kell, de csak becsönget 11.-nek is. Inkább szedjenek össze pénzt, segítsenek pár szerencsétlennek és az akkor talán majd befogadja a jó hírt, hogy de frankó jön a világvége, de ha ő is olyan droid lesz mint ők, majd élhet ezzel a bandával örökkön örökké:D Érdekes ezek szerint csak a tagtoborzásra gyúrnak, amúgy meg dögöljenek meg az emberek:D
Tényleg, szerintük ők az agymosott, buta, kétszínű, önző, álszent, gonosz, gyűlölködőket várja az új világ, más meg aki 1000× jobb ember de nem volt "szerencséje" velük találkozni, azt meg Isten kinyírja gond nélkül? Ezek betegek!

royroyroy (törölt) 2012.08.16. 22:15:30

Egy gazdag, fiatal elöljárónak ezt mondta: „adj el mindent, amid van, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz az egekben; és jöjj, légy a követőm!”

Ha a gazdag eladja mindenét és Jézus követője lesz, akkor szegényen, pénz nélkül hogyan tudja támogatni a szegényeket?

royroyroy (törölt) 2012.08.16. 22:31:21

Most nem azt akarod mondani, hogy te azért dolgozol egyre többet és gyűjtesz egyre több pénzt, hogy egyre több szegényen segítsél? Hol marad a prédikálás, amit Jézus és az apostolok is tettek?

reboot (törölt) 2012.08.16. 22:34:00

@royroyroy: Hm. Kicsit félre értelmezed ezt a történetet :) Próbáld még újra végig gondolni mit írtál le.

royroyroy (törölt) 2012.08.16. 23:28:40

@reboot: Tudsz nekem segíteni? Nem tudlak felérni. :)

reboot (törölt) 2012.08.16. 23:34:18

@reboot: Kérdéssel kérdésre reagálni ... :) próbálkozz egy kicsit, aludj rá egyet, aztán holnap megbeszéljük

reboot (törölt) 2012.08.16. 23:47:57

@royroyroy: Az előzőt neked írtam. Holnap megbeszéljük.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.08.17. 08:39:31

Nem az a legnagyobb baj, hogy JT-i nem vesznek részt társadalmi problémák megoldásában (ilyenben amúgy sem vehetnének részt, mert ez nem tartozik a hitnézeteik közé, hogy ezek a problémák kezelhetőek lennének....).

A legnagyobb baj az, hogy a saját hitrendszerük által kitermelt szegényekről és nyomorult állapotokba döntött emberekről sem gondoskodnak. Pl: elidegenítik a világi vagy kiközösített családtagokat, de amikor egy idős szülőnek gondozásra lenne szüksége, akkor vajon a gyülekezet megteszi ezt?

Ekkor persze jól jönnek a más egyházi szervezetek vagy a rokonok.

Amikor meg valami baj (betegség, csökkent munkaképesség) van valakivel, akkor maga az egyén válik problémává és kitalálnak valamit, amivel kizárhatják az ilyet a gyülekezetből. Aztán oldja meg a gondját, ahogy akarja. Ez különösen veszélyes, ha teljesidejű szolgálatban volt az illető.

reboot (törölt) 2012.08.17. 10:13:18

@karalabe4: ja, bár szerintem az is gond, hogy nem végeznek karitatív tevékenységet

jézus apostolainak volt 'adomány ládájuk' a szegények számára

ebből miért nem csinál modern kori párhuzamot a vezető testület, és miért nem rakat ki egy ládát a 'szegényeknek' felirattal??

komolyan kérdezem

a legblődebb dologból is képesek modern kori párhuzamot vonni, akkor egy ilyen nyilvánvaló dologból miért nem??

csak olyan magyarázatot tudok rá kitalálni, ami elítélő rájuk nézve...

reboot (törölt) 2012.08.17. 10:17:41

@karalabe4: még valami

anno az emelvényről hányszor elhangzott, hogy a csövesnek ne adj pénzt, mert támogatod őt az alkoholista életvitelében, kvázi bűnpártoló vagy...

nekem mindig is lelkiismeret furdalásom volt, hogy nem adok nekik pénzt, megalázom őket...

aztán eldöntöttem, hogy nem hallgatok az egyedül igaz egyház pontos ismerettel rendelkező farizeusaira

azóta nyugodt a szívem, mindig van nálam apró, hogy adni tudjak nekik, van akinek csak annyit mondok istennek köszönje meg

--
ez a sztori nem a bűn pártolásáról szól kedves jt !

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.08.17. 10:40:40

ÖNZÉS!!!
Jehova Tanúi a prédikálással az örök életüket, a paradicsomi földre szóló belépőjüket szeretnék megvásárolni. EZ ÖNZÉS.

Hogy mi az önzetlenség? Segítő szándékkal, szeretetből prédikálni [nem az órákat számolva], és segíteni a szegényeken mind egyénenként, mind szervezetileg...

Nagy Babilon, a Sátán vezette egyházak, hogy-hogy segítik a szegényeket árvaházakkal, iskolákkal, idősotthonokkal, hajléktalanszállókkal, ingyenes étkeztetéssel, stb.??? Továbbá hogy-hogy csak azoknak prédikálnak, akiket érdekel?

Ezeket a kérdéseket miért nem vizsgálják meg JT?

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.08.17. 11:22:06

@reboot:
"anno az emelvényről hányszor elhangzott, hogy a csövesnek ne adj pénzt, mert támogatod őt az alkoholista életvitelében, kvázi bűnpártoló vagy..."

A szegények segítése igen nagy fejtörést okoz a szociális területen dolgozók számára is. Már több száz éve vannak különféle segélyező szervezetek, de a probléma gyökeréhez még nem sikerült eljutni. Ezt központilag előírni, hogy adjunk a koldusnak vagy ne adjunk, nem igazán lehet. Ha valakinek megnyugtatja a lelkiismeretét, az adjon nekik, én csak nagyon ritkán teszem ezt, mert általában nem szeretem, ha hülyére veszik a fejem. Ha viszont mégis úgy döntök, hogy adok, akkor nem írom elő neki, hogy mire költheti vagy mire nem.

Jehova Tanúi alapvetően egy prédikáló vallás, akik a világ bajainak orvoslására egy világégést hírdetnek. Ezzel a szemlélettel nyilván nem lehet semmilyen karitatív munkát végezni, mert több kárt okoznának, mint hasznot. Ez nem jelenti, hogy ők rossz emberek lennének, csak azt, hogy ha valaki a bajba jutottakon szeretne segíteni, annak előbb magával kell tisztában lennie (vagy legalábbis, késznek kell lennie szembenéznie saját problémáival). Erre a Tanúk a vallási tanításaik miatt sem képesek (mert valami külső démoni erőkkel hozzák összefüggésbe a bajaikat), de nem mindenki kész erre a szociális területen dolgozók közül sem. Pl: a keresztény missziók a "jóemberek" szerepben függőséget alakíthatnak ki a segítségreszorulókkal, amivel ahelyett, hogy megoldanának, inkább fenntartanak egy állapotot. Ettől függetlenül létezik nagyon jól képzett, elhívatott emberekből álló csapat is és majd minden vallásnál, különböző módszerekkel ugyan, de az elesettek segítsége központi helyet foglal el.
Kivéve JT-inál, mert talán ők a legelesettebbek az összes közül, csak a büszkeségtől sajnos nem mindig látják ezt.

Magam részéről a 'magad uram, ha szolgád nincs' módszert tartom leginkább hasznosnak, mert nem lehet senkit sem kihúzni a sárból, ha az illető benne akar maradni.

royroyroy (törölt) 2012.08.17. 15:01:27

Volt szerintetek Isten népe között az ókorban koldus? A szegényeknek is dolgozniuk kellett. Ki kellett menni tallózniuk a mezőre. Az Izraelitáknak segíteniük kellett a szegény nemzeteket vagy embereket? Adakoztak nekik?

Szerintem, ha adsz valakinek a te dolgod, ha nem adsz az is. Szegény és szegény között is különbség van. Én van akinek adok, van akinek nem. De nehogy előírd, hogy minden koldusnak, csövesnek kötelezően adnod kelljen. Összes pénzedet erre költhetnéd a családod helyett.

Sefa 2012.08.17. 15:05:56

@royroyroy: 46 És Jerikóba értek. De amint ő és a tanítványai meg egy népes sokaság kifelé ment Jerikóból, ott ült az út mellett Bartimeus (Timeus fia), a vak koldus

20 Egy Lázár nevű koldus pedig mindig oda volt téve a kapujához, tele fekélyekkel, 21 és szeretett volna jóllakni azzal, ami a gazdag asztaláról lehullott. Igen, a kutyák is jöttek, és nyaldosták a fekélyeit. 22 Idővel pedig meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebléhez vitték őt.

Volt bizony

royroyroy (törölt) 2012.08.17. 15:14:18

Ok. Idézz a héberből. Második az csak egy példázat.
Ha megtartották volna a Törvényt nem lett volna koldus közöttük. Illetve nem adott Jézus pénzt neki.
Ettől függetlenül ez nem központi kérdés, aki akar ad, aki akar nem, nincs alap rá, hogy bárkire rá legyen ez kényszerítve, hogy adjon. Ha ad nem hiba, mint ahogy az sem ha nem ad. Nyilván más és más az eset.

Sefa 2012.08.17. 15:16:12

@royroyroy: egyébként ha adakozásról van szó, akkor nem feltétlenül a koldusokról van szó. a postban sem róluk beszéltem, hanem a szegényekről. Szegények pedig mindig voltak, vannak és lesznek

royroyroy (törölt) 2012.08.17. 15:32:36

@Sefa: Ebben a világban igen. Ezért is szomorú ez a világ.