"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Ne engedd, hogy félrevezessenek!

2012/08/06. - írta: sefatias

az Ébredjetek 1990. június 8.-i száma alapján

„Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel" 

Pál apostol az efezusi gyülekezet tagjain keresztül üzeni ezt nekünk. Az üres beszéd egyik formája a megtévesztés. A megtévesztés az nem egyenlő az igazsággal, ezért a megtévesztő félrevezető, téves érvelést alkalmaz azzal szemben, akinek nem tudja megcáfolni az érvelését. Pál a Róma 12:1-ben arra hívja fel minden keresztény figyelmét, hogy a testünket élő áldozatul szánjuk oda Istennek, de „ésszerű tisztelet" formájában. Ezért különösen a vallási kérdésekben helyes dolog az, ha nem engedjük, hogy valaki félrevezessen. A címben megjelölt, ma már sokak által nem ismert folyóirat egyik írása bemutatott 5 olyan megtévesztési módszert, amit vallási megtévesztésre is szoktak emberek használni. Ezek a megtévesztési módszerek annyira ráillenek az Őrtorony-szervezet módszereire is, hogy hasznosnak látjuk megismertetni ezeket.

1. A személy támadása

Ez a megtévesztési módszer akkor kerül alkalmazásra, amikor valakinek az érvelésére nem tud a másik fél válaszolni, és a megtámadhatatlan érvek helyett most a személy kerül a támadás középpontjába. Jézust is így támadták amikor azt mondták „És sokan mondják vala közülök: Ördög van benne és bolondozik, mit hallgattok reá?" (János 10:20). Azonban a személyek támadása soha nem cáfolja meg az előadott érveket. Jehova Tanúi vezetői 1980-82 között megélték, hogy több magas szolgálati helyen szolgáló testvér elhagyta a szervezetet. Ezen személyek nem lettek világi emberek, hanem a Szentírás alapján fogalmazták meg kritikájukat a Társulattal szemben. A kiadványok soha nem foglakoztak ezen elment személyek érveinek cáfolatával, hanem megvádolták őket büszkeséggel, lázadással és hitehagyással. Manapság sincs ez másként. A magyarországi szervezet helyi felvigyázói is sorra lázadónak, hitehagyónak és rombolónak bélyegzik meg azokat a testvéreiket akik hívőként megfogalmazzák mindazokat a tényeket, melyek miatt nem tudnak azonosulni a szervezet tanításaival.

2. Tekintélyre való hivatkozás

Ha az orvos azt mondja betegek vagyunk, mi visszakérdezünk miből gondolja, az orvos nem válaszolja azt, hogy „mert én vagyok az orvos, tehát tudom". A tekintélyre való hivatkozás, hogy „fogad el, mert én, a te ...-od mondom", nélkülözi az érvelést, a magyarázatot, nem teszi lehetővé a meggyőződést. Jézus idejében a vallási vezetők is ezzel a módszerrel gyakorolták a hatalmukat. A János 7. fejezetében a következő elbeszélés található: „Némelyek pedig közulök akarják vala őt megfogni, de senki sem veté reá a kezét. Elmenének azért a szolgák a fopaphoz és farizeusokhoz; és mondának azok ő nékik: Miért nem hoztátok el őt? Felelének a szolgák: Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember! Felelének azért nékik a farizeusok: Vajon ti is el vagytok-é hitetve? Vajjon a főemberek vagy a farizeusok közül hitt-é benne valaki?" A farizeusok nem érveltek, hanem arra hivatkoztak, hogy a főemberek közül senki sem hisz Jézusban, ami nem volt érv amellett, hogy nem lehet neki igaza. Az ilyen téves érvelés másik módszere amikor a tekintély nem is szakembere az adott területnek. Mint amikor sportolók valamilyen terméket reklámoznak, mint sportolók, miközben sportolóként nem is ismerik az adott terméket csak jó pénzért a nevüket adják mellé. Amikor Jehova Tanúi vezetői nem tudják kellően megindokolni a tanításaikat, gyakran hivatkoznak a szervezet vagy annak a „hű és értelmes rabszolgájának" személytelen tekintélyére. Azt mondják, hogy „el kell fogadnod, mert MI mondjuk". Nem érvelik meg, hogy miért engedelmeskedj, hanem engedelmességet követelnek. 1995-ben Németh László, aki egyike volt a magyarországi körzetfelvigyázóknak, az egyik heti előadásában így fogalmazott: „Ha a szervezet mond valamit ne azt kérdezd MIÉRT tegyem meg, hanem azt, hogy hogyan!". Testvérünk nyílván a szervezet elvárásaival összhangban nyilatkozott így, utalva a szervezet - szerinte - vitathatatlan tekintélyére. Mindig is könnyebb egy (hamis) tekintély mögé elbújni, mint színt vallani és érveket hozni fel a követelések mellett. Figyeld meg, hogy a legtöbb szekta fő tanítása az, hogy igazolja saját vezetőinek a tekintélyét, akiknek engedelmeskedve elnyerheted Istentől a megmentést.

3. Kövesd a tömeget!

Az emberek szeretnek másokhoz igazodni. Ezt a mélyen rejtőző tulajdonságot tartja szem előtt a reklámszakma is, valamint a szekták is. A szekták vezetői a többi szektatagra mutogatva utasítanak, hogy tedd azt amit a többi „normális" tag tesz. Ez esetben sem az érvelésedre kapsz választ, hanem azt sugallják neked, hogy a többség jól gondolkodik és nekik mindig igazuk van. Ez nagyon gyakori érvelés Jehova Tanúi között is. Amikor bibliai alapon Jehova Tanújaként kétségbe vonod a szervezet dogmáit, akkor számon kérik, hogy miért nem vagy képes megnyugodni, mint a többiek. Ezt az érvelést nagyon könnyű követni, és még olyan sokak által mélyen tisztelt felvigyázók is, mint például Kun Csaba is alkalmazta. Egy meghallgatáson amikor valaki levezette Jehova Tanúi egy tanításának a cáfolatát az Írásokból, azt mondta: „De azért ez nem lehet igaz, mert nem lehet egyszerre 6 millió embert félrevezetni!". Ő azt akarta ezzel kifejezni, hogy ha 6 millió ember hisz valamiben az szükséges, hogy igaz legyen. Ő és a többi szekta vezetője is megfeledkezett arról, mennyire veszélyes ez az érvelés egy szektás szervezetre nézve. A világon 800 millió katolikus él, és kb. 1,18 milliárd keresztény aki hisz Jézus Istenségében és a háromságban, valamint merőben másként vélekednek dolgokról, mint Jehova Tanúi vagy más szekták. Vagyis, nem az egyetértők létszáma dönti el egy állítás igaz vagy hamis voltát. A Mózes második könyvében a 23. fejezet így figyelmeztet: „Ne indulj a sokaság után a gonoszra, és peres ügyben ne vallj a sokasággal tartva, annak elfordítására.". Vagy eszünkbe juthat az is amit Jézus mondott a széles és pusztulásba vezető út támogatóiról és a keskeny, szoros útról ami az örök élethez visz, de csak kevesen vannak rajta.

4. Vagy/vagy érvelés

Jehova Tanúi jól ismerik ezt az érvelést, mert a vérkérés miatti álláspontjuk következtében elég gyakran nekik szegezik a kérdést: „Vagy elfogadja a vérátömlesztést vagy meghal?". Az ilyen érvelés azt a látszatot kelti, hogy CSAK kettő választási lehetőség létezik. Ilyen érvelés az is, hogy „vagy benne vagy a mai megmentést jelentő bárkában, a szervezetben, vagy nem jutsz át az új világba". A vagy/vagy érvelésnek két csapdája van. A (1.) választási lehetőségeket leszűkíti, mintha nem lenne harmadik vagy negyedik út, csak a pusztulás és a romlás, vagy amit a másik oldalra állítanak követelményként, legtöbbször a szektás vezető parancsát. Ilyenkor elfeledkeznek arról, hogy (2). a pusztulás elkerüléséhez a Biblia nem egy szektavezér vagy emberi vezető felé tanúsított engedelmességet kér tőlünk. Azt feltételezi a vagy/vagy érvelés alkalmazója, hogy az ő megoldásán kívül nincs semmilyen más, csak ő egyedül képviseli az igazságot. Az ilyen küldetéstudattal rendelkező politikusok lesznek a legvéresebb diktátorok.

5. Dolgok túlzott leegyszerűsítése

Az emberek szeretik egyszerűen, egyértelműen, feketén-fehéren látni a dolgokat. Főleg akkor, ha sok múlik rajta. Ha egy őszinte Istent kereső embernek van valami ami fontosnak számít, akkor az Istenről szóló tanítás az minden bizonnyal az. Azonban a Biblia olyan ma már nem beszélt nyelveken íródott le és olyan megfogalmazásokat, képi gondolatokat tartalmaz, amelyet a mai kor átlagos embere nem képes azonnal felfogni. Tehát a Biblia eredeti világának és az azt kifejező nyelv ismeretének nélkül szükség van olyanokra, akik segítséget nyújtanak kutatásaikkal, magyarázataikkal, mert így könnyebb megérteni az üzenetét. Ezt a természetes emberi szükségletet sok szekta kihasználja és olyan dolgokat ültetnek be követőik elméjébe, amelynek semmi bibliai alapja nincsen. Jehova Tanúi vezetői így vannak az igaz keresztények azonosításával is. Azt mondják, hogy nem lehet Jézus igaz követője aki nem tagadja meg a Háromságot, aki hisz a Pokoltűzben és nem fogadja el 1914-et. Olyan ez az érvelés, mintha azt mondanánk, hogy a „fejlődő országok szegénységének a sok gyermek az oka" és nem vennénk figyelembe az érintett országok gazdaságát befolyásoló egyéb tényezőket. Másik tipikus leegyszerűsítése a dolgoknak amikor azt mondják, hogy „minden, ki az Úr (Jehova) nevét segítségül hívja megtartatik". Vezetőik Bibliájában pedig benne van a Cselekedetek könyvének 4. fejezet 12. verse, amelyik Jézusra utalva jelenti ki, hogy „És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk." Ezentúl abban rejlik a túlzott leegyszerűsítés, hogy Jehova Tanúi vezetői szerint a NÉV használata befolyásolja a megmentést. Holott ennél összetettebb dologról van szó. A Biblia nyelveiben nem létezett a SZEMÉLY szó és ezt a NÉV szóval helyettesítették. Amikor a NÉV szót olvassuk, nyugodtan behelyettesíthetjük a SZEMÉLY szóval.

A Példabeszédek 14: 15 azt állapítja meg, hogy „az együgyű hisz minden dolognak; az eszes pedig a maga járására vigyáz." Nekünk is szükséges vigyáznunk arra miképpen „járunk". Ügyelnünk kell az önjelölt szektás vezetők és azok félrevezetettjeinek tanításaira. Pál apostol világosan kifejtette: „A gonosz emberek pedig és az ámítók nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén. " (2Tim 3:13). Mi természetesen mindenkiért imádkozhatunk, hogy Isten mutassa meg magát nekik és jussanak el ők is a megtérésre. Miközben ezt teszed, vigyázz! Ne engedd, hogy félrevezessenek!

Ezt a cikket is a bikbakról mentettem le

20 komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr864699175

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vitázás Jehova Tanúival 2012.08.07. 12:19:50

Ha már próbáltál vallásos dolgokat megvitatni egy Jehova Tanújával, akkor észrevehetted, hogy a társalgás erős gátakba ütközik. Ami társalgásként kezdődött, gyakran gyümölcstelen vitatkozássá fajul. Gondolkozzunk el néhány kérdésen:   Miért történik ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

l.gabi 2012.08.07. 06:38:04

Amikor az eredeti Ébredjetek-cikket valamikor 2006 körül olvastam, el sem akartam hinni, hogy valódi az Ébredjetek. Szívesen megnéztem volna ki a szerzője.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.07. 06:40:25

@l.gabi: Mostanában is voltak olyan Őrtorony tanulmányozási cikkek, amelyekben az írók úgy érveltek , hogy közben a saját egyházukat ítélték el. Hihetetlen, hogy ez nem tűnik fel azoknak akik ott ülnek, és válaszolnak a kérdésekre.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.08.07. 09:10:49

Volt egy korábbi Őrtorony vagy Ébredjetek cikk is, ami szintén a megtévesztésről szólt (még 2000 előtti). Az is olyan átlátszó volt, hogy szinte egy az egyben ráillett a Tanúk módszereire. Akkor el is gondolkodtam egy pillanatig ezen, de aztán gyorsan elhesegettem, hogy á... ez biztos nem úgy van, ezt csak én gondolom így (mintha az nem lett volna elég).

Ma már tudom, hogy arról tud az ember írni, amiben nagyon otthon van. És azt is tudom, hogy az olvasottak vagy hallottak közben felmerülő gondolataimat, megérzéseimet nem kell elhessegetnem.

Egyébként jó a cikk, és jók a személyes tapasztalatok is.(Jóllehet a nevek leírásával én nem igazán értek egyet...)

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.08.07. 09:13:12

Ja most látom, hogy ez is 90-es cikk! Csak Gabi hotzzászólásából gondoltam, hogy talán 2006-os lehet...

akkor valószínűleg ez volt az, amire gondoltam.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.07. 10:19:22

@karalabe4: igy volt az eredetiben is. Én egy az egyben bemásoltam. Egyébként a nevezett köföt nagyon szerettem, és emlékszem rá, hogy tényleg nagyon kihangsúlyozta a vak engedelmességet

karecsi 2012.08.07. 11:25:28

Nagyon jó mert nemsokára ilyen és ehhez hasonló írásokkal kel előálljak érvelni.

karecsi 2012.08.07. 12:00:53

@sefatias: Jézus mellet a vének ellen.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.07. 13:05:00

@karecsi: :) nincs értelme. Hidd el, hogy kár foglalkozni velük. Még akkor is kevés haszna van, ha konkrét vádakkal tudod őket illetni. A legtöbbjük nagyon magasan hordja az orrát, és úgy érzi, hogy te nagyon kevés vagy hozzájuk képest

karecsi 2012.08.07. 13:35:22

@sefatias: nem úgy értettem hanem úgy, hogy azonban megkel mondjam, hogy miért nem akarok megkeresztelkedni.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.08.07. 14:13:37

@karecsi: az egy jó menet lesz :) a keresztelkedési eskü szövegére is érdemes figyelni!!
a legjobbakat...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.07. 14:34:21

@karecsi: Hát ehhez sok sikert Kívánok!! De ne ereszd bő lére a mondanivalódat. Ha magát Jézust kérnéd meg, hogy képviseljen, az sem biztos, hogy elég lenne

karecsi 2012.08.07. 15:46:25

@sefatias: köszi de egyből nem fogok úgy nekik menni csak annyit fogok mondani, hogy nem mindennel értek egyet, és ha kérdezik, hogy mivel hát előre csak a vér kérdést mondanám a többi aztán rajtuk állna, hogy hogyan állnak hozzá.

küzdős 2012.08.07. 18:29:16

@karecsi: Meg fogják kérdezni, hogy amikor kereszteletlen hírnök szerettél volna lenni és átvették veled az azzal kapcsolatos kérdéseket, meg az alapelvekben való hitedröl kellett nyilatkoznod, miért nem jelezted akkor?
Mi történt azóta, kapcsolatba kerültél-e esetleg hitehagyottakkal, vagy olyan személyekkel a szervezetben, akikben felmerültek ezek a kételyek, stb.?
Vigyél napszemüveget, mert bekapcsolják a vallató lámpát!

metanoia 2012.08.07. 18:39:40

Amikor az ŐT Társaság légből kapott mondandóját szeretné alátámasztani,
bizonyítani, hitelességét igazolni, akkor beidéz korábbi évek őrtornyából hasonló gondolatokat, ill. ugyanazt más mondatszerkesztésben.

Tehát azért igaz, mert az ŐT. írta korábban.
Sajnos ez fel sem tűnik a jóhiszemü tanúknak.

Jobb esetben pár B.idézetet is odabiggyesztenek, szövegkörnyezetből kiragadva.
Ha vki lelkiismeretesen kikeresi, elolvassa az elötte és utána lévő részt is, kiderül köszönőviszonyban sincsen az adott témával.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.08.07. 22:18:01

@küzdős: Még jó, hogy vannak itt exvének ;-) Fel lehet készülni a segítségetekkel, tudjátok a kiskapukat.

karecsi 2012.08.08. 11:29:14

Köszi mindenkinek és mikor sor kerül rá akkor kérek majd segítséget konkrétabban.

küzdős 2012.08.08. 16:35:33

@Johnny Joker: Apropo!
Elküldtem neked a 2012-es adatokat, remélem, megkaptad.