"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Mi a hitehagyás Jehova Tanúi szerint?

2012/07/22. - írta: sefatias

hitehagyas_1342956460.png_1280x960

A fenti szöveget, Jehova Tanúi véneinek kézikönyvéből másoltam ki. Egy nagyon fontos részletre hívnám fel a figyelmet. Ebben a szövegben a véneknek segítenek eldönteni, hogy mi is a hitehagyás fogalma. Nem az számít hitehagyásnak, ha valaki Bibliával ellentétes, azzal összeegyeztethetetlen tanokat tesz magáévá, illetve hirdet, hanem „ A JEHOVA TANÚI ÁLTAL TANÍTOTT bibliai igazságokkal ellentétes tanok terjesztése” számít annak. Tehát hiába tudod alátámasztani a hitedet szentírási bizonyítékokkal, akkor is hitehagyott vagy, mert amit hiszel az ellentétes Jehova Tanúi hitnézeteivel. Tehát az etalon nem a Biblia, hanem a hű és értelmes rabszolga által felkínált szellemi táplálék. Ha pedig ők tévednek, és te ezzel tisztában vagy, akkor e nézőpont szerint nem ők, a tévedésben lévők hitehagyottak, hanem te, aki jól látod a helyzetet. Igazán érdekes megfogalmazása ez az igazságtól való elhajlás megítélésének.

36 komment
· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr844670945

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mindenki hitehagyott? 2012.08.26. 12:55:57

Különbség van A kételkedés, bizonyos kérdések megfogalmazása egyenlő a hitehagyással? Mi ebben a kérdésben Jehova Tanúinak a hivatalos nézete? Mi, akik más eredményekre jutunk hitehagyottak vagyunk? Ennek a kérdésnek jártunk utána, hogy ezzel számos k...

Trackback: Rágalmazás - „A démonok asztala” 2012.08.25. 13:49:58

Az Őrtorony szervezet erősen ellenzi a társulást azokkal, akik nem tartoznak a tagjai közé [1]. Ezen eljárásmódjuk támogatásához gyakran idézik a 1Korintusz 15:33 versét, amely az Őrtorony bibliájában a következőképpen hangzik: "Ne vezessenek félre t...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.22. 15:03:40

Mondjuk arra kiváncsi lennék, hogy a csel 21:21 mire bizonyíték? Talán arra, hogy Pál apostol is hitehagyott volt? Ez igen érdekes Bizonyíték. Csak azt nem tudom mire

küzdős 2012.07.22. 17:52:32

A napokban beszélgettem hitehagyáshoz vezető aggodalmaimrol egy vénnel, aki minden alkalommal meghallgat, amikor csak találkozunk. Felvetettem, hogy már tíz éve is megvoltak bennem a kételyek, amikor még nem a blognak köszönhetem ezt, de akkor még csak néhány erős véntársammal beszéltük meg ezeket. Próbáltam túllépni rajtuk, de nem hírdettem senkinek, nem foglaltam bele a programjaiban, stb., mint ahogyan ezt már korábban jeleztem is.
A testvér megkérdezte, miért nem mondtam akkor le a véni tisztségemről, hiszen ez nem volt korrekt dolog részemröl.
Kérdeztem, hogy miért kellett volna?
-Azért, mert, ha valaki nem ért teljes mértékben együtt a szervezet tanításával, még Jehova Tanúja sem lehet.
Én azt mondtam, nem egy szervezet tanúja vagyok, hanem Istené, én neki adtam át magam, nem embereknek.
A gondolkodás tehát azonos mindenütt a világon, nem számít a Biblia, a fontos a szervezet. Amennyiben nem hiszed az emberi irányítást és nem azonosulsz vele maradéktalanul, hitehagyott gyaul vagy.
Valahol meg lehet érteni ezt az álláspontot, mert ahol nincs Isten a tervben, ott ez nem annyira feltűnő.
A hitehagyás nem érinti az Isten akaratát, a benne való maradéktalan hitet és bizalmat, semmi köze Jézusban és az Ő váltságáldozatában történő hitedhez. A hitehagyás ennél magasabb értelmet feltételez, mégpedig azt, hogy hiszed-e azt, amit saját magukat kinevező, Isten egyedülálló vezetését élvező emberek törvénygyűjteményét illeti. Ez a valódi hit, aki ezt elhagyja, azt a tartaroszba kell taszítani, anélkül, hogy köszöntenéd.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.22. 18:48:59

@küzdős: Ha a cinizmus szól belőled akkor egyet kell, hogy értsek veled. A szervezet iránti hűség, már régen átlépte az egészséges határt, és a Biblia fölé nőtte magát. Az elmúlt hetekben több egyház képviselőjével 'folytattam tárgyalásokat' Ezt a fajta radikális hozzáállást sehol nem alkalmazzák. Sőt megvetik. Nem tekintik hitehagyottnak azokat, akik bizonyos dolgokban más véleményen vannak, mint az egyház hivatalos álláspontja. Sőt bizonyos kérdésekben nem is mernek hivatalos álláspontot kiadni, mert nem mernek túlmenni azon, ami írva van.A sefatias.blog.hu/2012/06/26/szervezet_vagy_lelkiismeret postomban pontosan kifejtettem, hogy ma már a szervezet iránti lojalitás magasabb rendű, mint biblia iránti lojalitás. Ezt én bálványimádásnak tekintem. Ha valakit elítélnek azért, mert a bibliára hallgat, azt én hite miatt üldözöttnek, mártírnak tekintem.Aki pedig elítéli őt, azt egy önkényuralom képviselőjének. Ez a szervezet egyre jobban távolodik a krisztusi mintától. És ezt egyre több józan gondolkodású ember is felismeri. Nem véletlen, hogy már nincs növekedés magyarországon sem. Most van a fordulópont, és lassan jönnek a minuszos jelentések, és a testvérek egyre nagyobb félelemben tartása. Ma már eljutottam oda, hogy a Katolikus egyházat többre becsülöm, mint Jehova Tanúi egyházát!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.22. 19:12:46

@küzdős: "Amennyiben nem hiszed az emberi irányítást és nem azonosulsz vele maradéktalanul, hitehagyott gyaur vagy."

Vajon az én hitem, vagy hitehagyásom attól függ, hogy egy önjelölt emberi vezetőkből álló csoport mit mond róla? Nem azt kellene inkább megvizsgálni, hogy Istennek mi a véleménye a hitemről? És egyáltalán kell azt vizsgálnia embereknek?

küzdős 2012.07.22. 20:50:55

@sefatias: Most nincs cinizmus, csak tény.
A bálványimádás egyértelmű. A kiadványok erröl szólnak, csak az a fontos, mit írnak a kiválasztottak.
Nélkülük nincs megmentés, mondják magukrol szerényen.
Amikor erre felhívod a figyelmet, véged van, mint a mesének.
Első a szervezet, második szintén, aztán jöhet Isten, de csak úgy, ahogyan megengedik. Erröl sokat nem lehet írni.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.07.22. 20:53:42

Nagyon fontos bizonyítékra Mutattál rá Sefa: ezúttal is!

A szabadulásomt segítette elő,hogy az Őrtorony Társulat egyszerre hiteltelen (hamis próféciÁK,egyéb tévtanokkal súlyosbítva), és ugyanakkor türelmetlen,totális engedelmességet követelő vallási diktatúrát megvalósító főpapi osztály. Ezt a leuraló szellemiséget csak nagyon kevés felekezet tudja felülmúlni.

Tapasztalatból írom "Jehova Tanúi Egyház"-tól szinte csak egészségesebb közösségeket lehet találni!

reboot (törölt) 2012.07.22. 22:24:31

@sefatias: csel 21:21, mára nincs több időm :/ erre a pontra még visszatérek valamikor, mert nagyon érdekes dolgot vetettél fel

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.23. 01:01:32

@reboot: na felcsigáztál, mert tényleg nem értem mit keres ott az a vers. Valóban egy tanitástól való eltérésre hivja fel a figyelmet, de az pál, és ő jézus felé tért el. Azt meg nem lehet túl rossz iránynak nevezni

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.23. 02:33:53

@küzdős: Drága testvérem! El sem hiszed mennyire felkavart a hozzászólásod. Éjjel csak ránéztem a telefonomra, és látom, hogy kaptam egy csomó üzenetet. Többek között a tiedet.Nem is tudtam visszaaludni.
Te is látod,hogy ez a szervezet bálványimádó. Mind hierarchiájában, mind bálványimádásában teljesen a katolikus egyházra hajaz. A különbség annyi, hogy míg a Katolikus egyház szent életű emberek szobrait imádtatja, Jehova tanúi vezető testülete saját magát. Egyértelmű számomra, hogy az elmúlt húsz év oly sokat emlegetett bibliaverse a jelenések 18:4 erre az egyházra is vonatkozik. Ez az egyház bűnös. Bűnös emberi életek megnyomorításában, hazugságban, félrevezetésben, hamis tanításokban, Istenkáromlásban.
De hogy hova? Ez nagyon nehéz kérdés. Amikor én eldöntöttem, hogy elhagyom az egyházat, akkor fogalmam se volt róla, hogy ez mivel jár. Csak annyit tudtam, hogy a saját életem védelme érdekében meg kell ezt lépnem. Fogalmam sem volt hogy hova mehetnék. De azt tudtam, hogy onnan el. Óriási zavar, lelki tusakodás volt bennem. Fogalmam se volt arról, hogy Jehova most hogyan tekint rám. Néha úgy éreztem, hogy gyűlöl, néha meg úgy hogy segít. Ennek most már másfél éve. Ennek az időszaknak nagy része teljes magányban telt. Nem jártam sehova, csak a szobámban gubbasztva olvastam a bibliát, és a kiadványokat. Idén januárban találtam JJ blogjára, ahol először a társulatot védelmező pozícióban kommenteltem, közben, meg olvastam ezerrel. És akkor megértettem, hogy miért éreztem úgy hogy valami nem stimmel. Az enyémhez hasonló tapasztalatok sokasága segített ráébrednem, hogy nem én vagyok a hibás. Nem én döntöttem rosszul. Sőt! Boldog vagyok, hogy megléptem ezt a lépést, mégha a teljes bizonytalanságba vezetett is. Ám mégsem törtem össze, nem lettem egy szellemi élőhalott. Hanem egyre jobban haladok előre, és élvezem a lelkiismereti szabadságot, élvezem, hogy milyen sok időm van. Hogy hova vezet az utam? Fogalmam sincs :) De hogy jó helyre az biztos! A lényeg az, hogy azt a lépést aminek már biztosan érzed a helyességét azt lépd meg. A többi lépés, majd jön szépen lassan. Csak türelem kell. És nem vagy egyedül. Itt vagyunk mi, és ott vannak azok, akik majd mennek utánad. Rengetegen olvasnak onnan. hónapok óta elsősorban szegediek az olvasóim. És gondolom ez JJ blogján is így van

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.07.23. 05:39:18

@küzdős:

A NET-en ezt teszem három éve.
Amit nagyon fontosnak látok:
ne Riadj vissza attól,hogy ez a keresés nem fájdalommentes:ahogy a megtérés sem. Keserű tévedések derülnek ki:ezekkel nekem is szembesülni kellett,mert tudatlanságom miatt én is bűnrészes voltam. Fontos felismerni,hogy az Atya hogy tekint az újjászületett, megtért emberekre: bury-adrian.blogspot.hu/2011/02/ki-vagyok-krisztusban.html

Szeretettel ajánlom minden őszinte Krisztus-keresőnek!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.23. 07:51:09

@Zsolt520: egy kicsit irhatnál a baptista egyházban szerzett tapasztalataidról. Milyen a légkör, milyenek a tanitások, és hogyan állnak hozzá a bibliához. Amikor én voltam egy összejövetelen, nagyon jól éreztem magam. Azóta randiztam a helyi református lelkésszel. Csütörtökön megyek megint hozzá.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.07.23. 09:48:39

@sefatias: Maradtak még Szegeden tesók egyáltalán? :D

cyrrus 2012.07.23. 11:41:33

@sefatias: melyik könyvböl van ez az idezet?

hianyolom az idezetek közül azt, amit Jezus mond a gyülekezetekböl valo kirekesztesre :)

Janos 16:2-3
A gyülekezetekböl kirekesztenek titeket, söt jön idö, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik.
Es ezeket azert cselekszik veletek, mert NEM ismertek meg az Atyat, sem engem.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.23. 12:09:16

@cyrrus: ez a gyülekezet vezetőinek készült kézikönyvből egy részlet. Ez csupán a megfogalmazása a hitehagyásnak, az eljárás, ahogy kezelni kell, az máshol szerepel benne

cyrrus 2012.07.23. 13:07:45

@sefatias: nem veletlenül abbol a titkos könyvböl van, ami a neten is fent van vhol...a cimere nem nagyon emlekszem.:(

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.23. 13:16:59

@cyrrus: de igen. Terelgessétek isten nyáját a címe. A JJ. Blogján megtalálod valahol, hogy honnan lehet letölteni

karecsi 2012.07.23. 14:41:36

@sefatias: na itt bújik ki a szeg a zsákból.

küzdős 2012.07.23. 17:46:26

@Zsolt520: Köszönöm a válaszod.
Nem riadok meg attol, ha nem fájdalom mentes a keresés. A fájdalom csak akkor zavar, ha értelmetlen.
Én keresem a kincset, áskálódok közben, ami nem tetszik az illetékes elvtársaknak, a fájdalom állandósult egy ideje, de nem gond.

küzdős 2012.07.23. 17:54:35

@sefatias: Vigyázz a randizással, te kis huncut! Még a végén erröl is olvashatunk majd, hogy pert vesztettél a molesztálás miatt.
Nekem rokonaim közül többen a baptista egyházban vannak, tőlük hallottam először az időszámításunk "apró bakiairol". Nagy mellénnyel mentem érvelni a 607-el, aztán nyakon fogtak a történelmi lexikonokkal, meg mindennel.
Időt kértem (még most sem telt le, kb. 15 éve!)
Van néhány kérdéses dolog nálam, de a szeretetük többszöröse az okosoknak és egyedüli megmentetteknek.

küzdős 2012.07.23. 18:03:05

@sefatias: Lassú víz partot mos!
Lépegetek én, de nem szeretnék semmit elkapkodni.
Evvel nem azt akarom mondani, hogy te azt tetted, de az én szinapszisaim már kissé le vannak terhelve, kevés a RAM.
Jelenleg folyik a lemez karbantartás, próbálom törölni a felesleges adatokat.
Már néhányszor lefagytam, mint a nácik Moszkva ostrománál, de igyekszem frissíteni.
Valahol ott tartok, mint reboot, itt a piros, hol a piros.
Egyszer minden beérik, vagy megrothad!?

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.07.23. 19:06:07

@sefatias:

Korábban írtam két postot az egyházról,ahol szellemi-lelki otthonra találtam idestova 18 éve, ha Érdekel, Olvasd el: zsotza.blogspot.hu/2010/04/aprilis-24-felszabadulasom-napja.html , zsotza.blogspot.hu/2011/11/17.html

@küzdős:

Örülök,hogy az Igazságot többre Becsülöd, mint az "illetékes elvtársak" vállveregetését,és elismerését.
Ha megtörténne az elképzelhetetlen CSODA az Őrtorony Társulatnál: beismernék a hamis próféciáikat,tanításaikat, ezekből megtérnének, és rehabilitálnák a lelkiismereti okból elkülönülteket / kiközösítetteket,akkor évente egyszer-kétszer talán ellátogatnék a "Jehova Tanúi Egyház" összejövetelére,de nem térnék vissza. Voltak,vannak a baptista testvérekkel is vitáim

A vitákkal kapcsolatban azt tapasztaltam,hogy Jehova Tanúinál -gyakorlatilag- azokat az embereket tekintik hittestvérnek,akik az Őrtorony Társulatnak nagyobb hitelt adnak,mint a Bibliának-annak ellenére,hogy sokszor hamisan tanított,és prófétált- a teljes,abszolút engedelmesség,és hallgat a tévtanok cáfolatáról,megerőszakolva a saját lelkiismeretét.

Ezzel szemben az evangéliumi keresztény közösségeknél,-mint a Baptista Egyház is- egészséges szabadságot tapasztaltam.
Véleménykülönbség ellenére sem kell a kiközösített szerepében sínylődni.
Érdemes erről is bővebben olvasni Merényi Zoltán, angyalföldi baptista lelkész honlapjáról olvasni:

www.merenyi.baptist.hu/index.php?m=8472

küzdős 2012.07.23. 19:21:39

@Zsolt520: Nekem az volt pl. furcsa, hogy amikor apámat rendszeresen látogatta egy nagy tisztséget magáénak mondható lelkész, megkérdeztem tóle, hogyan lehet az, hogy egyik országban szabad dohányozni a híveknek, a másikban nem, és voltak még tanításbeli egyet nem értések, ő azt mondta, hogy ezek helyi megítélések alapján vannak.
Ezt nem tudtam bevenni, ez nem az egységet mutatja. Amerikában lehet elnök vakaki,aki baptista, attol függetlenül, hogy a semlegesség kérdése nem kérdéses számomra. Ezek nem nagy dolgok, de nekem szemet szúrnak.
Szeretem őket, mint embereket, de vannak gondok ott is. Természetesen ezek nem hasonlíthatóak a JT-hez, mert nem önmagasztalóak.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.23. 19:30:51

@küzdős: "Lassú víz partot mos!
Lépegetek én, de nem szeretnék semmit elkapkodni."
Igy is van. Szerintem sem érdemes kapkodni. Minden lépést meg kell gondolni. Én már több gyülekezetben voltam, de nem ugrok bele gyorsan egy új közösségbe, hogy tartozzam valahová. De mindenhol tanul az ember valamit. Szélesíti a látókörét. Egy biztos. A golgota, és a baptista előadás Jehova Tanúi átlagához képest magasan jó volt! A református lelkész a tudásával kenterbe vágott. Persze mindenhol csak egyszer voltam. De ráérek. Bízom a Istenben, hogy már megtalálta nekem a kivezető utat

küzdős 2012.07.23. 20:01:29

@sefatias: Járom az utat, a macskaköves utat...
Nézelődni kell,a tapasztalatokat meg kellene beszélni.
Csak az van előttem: "Keressetek és találni fogtok". Az én juhaim hallják az én szómat!
Füleljünk, keressünk, hallgatózzunk, aztán biztosan lesz valami!
Persze a tapasztalatok megosztása ezután is lényeges.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.23. 20:05:01

@küzdős: hallom én azt a szót. nem azzal van a gond. Csupán még azt nem tudom honnan jön. de már megint itt van egy csomó szegedi.

küzdős 2012.07.23. 20:17:30

@sefatias: Hallgassunk együtt!
Hajrá Szeged!!! (Hajrá az egész ország és világ!!!)
Ez a baj ebben a modern tecnikában, hogy halljuk a szót, de nem tudjuk honnan!
Szűrőt beiktatni, vissza a monoba, egyszer csak tisztán kivehető lesz a hang forrása.

reboot (törölt) 2012.07.24. 08:40:57

@küzdős:

szevasz küzdős :) de jó neked, hogy tudod, hogy én hol tartok, lécci mond el nekem is, mert én már nem tudom :)

a viccet félre téve, erősen gondolkozok, hogy milyen új nevet kellene felvennem, mert a reboot időszak végesnek fog bizonyulni :)

reboot (törölt) 2012.07.24. 09:13:42

@sefatias: nem ez hangzik jól, hanem amit magánban írtál nekem :D várom a válaszod privátban :)

küzdős 2012.07.24. 17:32:46

@reboot: Csao!
Vedd fel a reset nevet, az nekem bejönne.
Akkor most hol a piros, már én is kezdem keverni, alá kéne nézni a poharaknak.

reboot (törölt) 2012.07.24. 21:30:09

@küzdős: Eredetileg reset lettem volna, de az a nick már foglalt volt, így reboot lettem :)

Mark Tailor 2012.07.29. 17:55:29

@küzdős:

"Nekem rokonaim közül többen a baptista egyházban vannak, tőlük hallottam először az időszámításunk "apró bakiairol". Nagy mellénnyel mentem érvelni a 607-el, aztán nyakon fogtak a történelmi lexikonokkal, meg mindennel."

És mi volt a lexikonokban ? "Jehova Tanúinak nincs igazuk" ? A "70 év csak 50" ? "Babilon ie. 517-ben esett el" ?

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.07.29. 18:46:18

@Mark Tailor:

Mi a Bajod az egészséges szabadsággal?
Én nyolc év JT múlt, és 16 év baptista egyháztagság alapján írtam le tapasztalatomat. Ennyi idő alapján azt gondolom,hogy van hiteles alapom az összehasonlításra. Míg Neked...?

Mielőtt Vádaskodnál, érdemes lenne tájékozódni, higgadtan gondolkodni... esetleg kérdezni. Nagyon jól Demonstrálod az Őrtorony Társulat szellemiségét. De vajon mit Keresel egy Számodra szigorúan tiltott weboldalon? A véneknek beszámoltál erről?

Értelmes beszélgetésben szívesen Veled tartok,de ha az Index-fórumos stílusban Tudsz kommunikálni, abban itt szerintem egyedül Maradsz!

>>" A mi Királyság-szolgálatunk 1997. novemberi számának a 7. oldala kijelentette: „Nincs szükség rá, hogy bárki is Internet-oldalakat készítsen Jehova Tanúiról, a tevékenységünkről vagy a hitnézeteinkről. Hivatalos Web-helyünk [http://www.watchtower.org] pontos információt nyújt bárkinek, aki igényli."<< ( "A mi királyság-szolgálatunk" 1999./11.)

>>" Ha visszautasítjuk a hitehagyottak gondolkodását és az irodalmukat, azzal a lojalitásunkat nyilvánítjuk ki Jehova iránt és a látható szervezete iránt."<<

("A mi királyság-szolgálatunk"1992./5.)

szehenza 2012.07.29. 20:42:48

@Mark Tailor:azt azért láthatod, hogy vagy a hatszázhét, vagy a tizennégy, vagy valami nem stimmel! jogos lenne a háborgásod, ha bármi is beteljesedett volna abból, amit a tanúk hirdettek. De tudtommal semmi, de semmi nem történt!

szehenza 2012.07.29. 20:50:43

@Mark Tailor: a Baptista egyházzal kapcsolatban, csak annyit, hogy ők legalább tesznek is valóban valami kézzelfogható dolgot az emberekért, nem csak beszélnek a szeretetről!A tanúknál soha nem tapasztaltam ilyet, pedig 20 évig voltam tag! Nem segítettük a szegényeket, nem nyújtottunk támogatást a lelki válságban levőknek( ellenben igen hamar rossz szellemiségűnek nyilvánítottuk őket) nem segítettünk árváknak, hajléktalanoknak...
Akkor meg mit is csináltunk, amit a többi egyház nem tett, amitől mi különbek voltunk?
Istenről ők is beszélnek,meg az örök életről, stb... Szóval én úgy érzem a szeretetről nagyon szépen tudtunk beszélni, de tettek nem igen voltak mögötte.