"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

A Russel család

2012/06/08. - írta: sefatias

A cikk Drábik János könyvéből egy részlet. Valójában tévedésen alapul

 

A Russel dinasztia

A Russel család aktívan részt vett a 18. század kezdetétől az ópiumkereskedelemben. Ugyancsak fontos szerepük volt a mormon egyház létrehozásában, valamint az igen nagy befolyású “Skull and Bones” nevű titkos rend megalapításában, és a Jehova tanúi néven ismert vallási mozgalom beindításában, és folyamatos támogatásában. Mai napig irányítói a “Watchtower Bible and Tract Society” elnevezésű társaságnak, amely ugyancsak a Jehova tanúihoz tartozik. A pénzoligarchia illuminátus hálózatának egyik fontos támasza a Russel Alapítvány. A Russel Alapítvány azért fontos, mert ez az igen nagy befolyású “Skull and Bones” (“Koponya és csontok”) nevű titkos rendnek a fedőszervezete. A Skull and Bones titkos társaságot William Russel alapította, aki szoros kapcsolatban állt a híres Yale Egyetemen működő ópium-szindikátussal. Minden évben összesen tizenöt új tagot vesznek fel, akik közül valamennyien befolyásos pozícióhoz jutnak az amerikai társadalmi, gazdasági, pénzügyi és politikai életben. A tagok többsége az egykori puritán családok leszármazottja, és így, vagy úgy kapcsolatban áll az unitárius, univerzalista mozgalommal. A Skull and Bones rendhez tartozó családok szoros kapcsolatban állnak a pénzoligarchia dinasztiáival. Amikor a pénzoligarchia illuminátus hálózatának vezetői tudomást szereztek arról, hogy Charles Taze Russel a legelőkelőbb tizenhárom vérségi vonalhoz tartozik, 1881-ben – a Rothschildok pénzügyi támogatásával – létrehozták számára a New York-i Őrtorony Biblia és Biblia Magyarázati Társaságot. Az Őrtorony Társaság (a Jehova tanúi) magukon viselik alapítójuknak, a szabadkőműves Charles Taze Russelnek a nézetrendszerét. C. T. Russel nemcsak nagyhatású vallási szónoklatairól volt híres, hanem arról is, hogy a templomos lovagokhoz tartozott. Ez utóbbit erősíti meg az, hogy a síremlékén található szimbólumok megegyeznek a templomos lovagok jelképeivel. Russel halála előtt mondott utolsó szavai ezek voltak: “Tekerjetek be egy római tógába.” Nem beavatottak számára ezek a szavak nem mondanak semmit, illetve érthetetlennek tűnik, hogy miért fontos egy haldokló számára az, hogy római tógába burkolják. A beavatott számára azonban a tóga és a tunika papi ruha, amelyet sokféle vonatkozásban alkalmaznak az amerikai szabadkőművesség magasabb fokozataiban. Az Őrtorony Társaság különösen befolyásos Dél-Kaliforniában, Floridában, a Karib-tenger térségében, Skóciában, és New Yorkban. C. T. Russelnek külön temetője volt Pittsburgh-ben. A legelőkelőbb illuminátus dinasztiák általában arra törekszenek, hogy saját temetkezési helyük legyen. Ez lehetővé teszi, hogy adott esetben észrevétlenül temessenek el valakit, továbbá figyelemmel kísérhetik, hogy a koporsót többé ne bolygassák. Egy másik szempont mágikus erőt tulajdonít az ilyen temetőknek. “A fény köre”, amelyben az elhunyt pihen, összegyűjtheti a már korábban elhunyt illuminátusok erejét. Bizonyos okkult rituálékhoz szükség van a koponyára és a balkéz csontjaira. A balkar csontokat szintén használják rituális célokra, például gyertyatartónak, az ünnepélyes ceremóniák idejére. Az Őrtorony Társaság brooklyni központjában a legfőbb vezetők nagyhatalmú csoportja külön kommunikációs eszközt használ az úgynevezett enochian nyelvet. Ennek saját alfabétája van, és a központ legfontosabb, zártkörű rituáléit ezen a nyelven tartják.

83 komment
· 8 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr184574042

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Russell családi temető 2. rész 2012.06.12. 02:12:41

A Russell család sírjával kapcsolatban Sefatias blogjában írtam pár dolgot (remélem végre sikerült a linket is elhelyezni). Arra reagáltam az előző bejegyzésemben és egy fénykép is elhelyezésre került. Arra az esetre, ha később valaki utána akar önmaga...

Trackback: Russell családi temető 2. rész 2012.06.12. 02:10:47

A Russell család sírjával kapcsolatban Sefatias blogjában írtam pár dolgot (remélem végre sikerült a linket is elhelyezni). Arra reagáltam az előző bejegyzésemben és egy fénykép is elhelyezésre került. Arra az esetre, ha később valaki utána akar önmaga...

Trackback: Russell családi temető 2. rész 2012.06.12. 02:02:37

A Russell család sírjával kapcsolatban Sefatias blogjában írtam pár dolgot (remélem végre sikerült a linket is elhelyezni). Arra reagáltam az előző bejegyzésemben és egy fénykép is elhelyezésre került. Arra az esetre, ha később valaki utána akar önmaga...

Trackback: Russell családi temető 2. rész 2012.06.12. 02:02:24

A Russell család sírjával kapcsolatban Sefatias blogjában írtam pár dolgot (remélem végre sikerült a linket is elhelyezni). Arra reagáltam az előző bejegyzésemben és egy fénykép is elhelyezésre került. Arra az esetre, ha később valaki utána akar önmaga...

Trackback: Russell családi temető 2. rész 2012.06.12. 02:02:04

A Russell család sírjával kapcsolatban Sefatias blogjában írtam pár dolgot (remélem végre sikerült a linket is elhelyezni). Arra reagáltam az előző bejegyzésemben és egy fénykép is elhelyezésre került. Arra az esetre, ha később valaki utána akar önmaga...

Trackback: Russell és a Nagy Piramis 2012.06.08. 17:48:25

A piramis-terv Hogyan változott idővel C. T. Russell Nagy Piramisa Írta Eric FranckeA kései XIX. században számos bibliakutató kezdett érdeklődni a gízai Nagy Piramis misztériumai iránt. Ilyen személy volt Charles Taze Russell is, a később Jehova ...

Trackback: Charles Taze Russell sírhelye 2012.06.08. 17:47:57

A következő videóban láthatjátok Russell testvérünk  sírkövét és emlékművét. A videót lefordítottam nektek, a FELIRATOZÁST be lehet kapcsolni a teljes képernyő melletti gombbal (kis felfelé mutató nyíl):  "Itt állok Pittsburg-ben, R...

Trackback: Idézetek 1. rész 2012.06.08. 17:46:59

1 - Russell referred to „the truths I present as God's mouthpiece”, and stated:„God's due time has come; and if I did not speak, and no other agent could be found, the very stones would cry out.” (WT, 15 July 1906, 229)1 - Russe...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szehenza 2012.06.08. 17:41:47

most nagyon fáj a fejem, nem igen tudok gondolkodni, de ez azért ütős....

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.08. 19:31:59

Johnny!!! Ez már a sokadik alkalom!! Most már nem hagyhatom szó nélkül!! Már megint pont azt csináltad amire kérni szerettelek volna, még mielőtt szólok.Ez most már igazán felháborító!! Kösz te gondolatolvasó!! :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.08. 19:33:58

A cikk végén az enochian nyelv használata szerintem nem fedi a valóságot, de alapvetően igaz a cikk

l.gabi 2012.06.08. 20:17:44

Tavasszal 2 hétig kutattam a mormonoknál a Russell-családot. Ők azok, akik a világ összes születési anyakönyvét begyűjtik. Szintén tavasszal voltam a Russell-család által a múltban birtokolt vagy most is birtokolt helyein.
Az eredeti cikk írója nem volt alapos. Az a Russell-család, amit ő talált, nem azonos a "mi" Russell-családunkkal. Van rokoni kapcsolat. Az ő egyik Charles nevű emberük iránt érzett tisztelet miatt lett a "mi" Russell-ünk Charles. Azonban a két család nagyon messze került egymástól. A Bibliakutatóvá vált Russell-ék máshol éltek és elég szegényes körülmények között (mármint Russellünk halála után).

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.08. 20:21:34

@l.gabi: igen ezt olvastam valahol. lehet hogy nálad. hogy az valami nagybácsi. szóval nem túl távoli rokon

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.08. 21:12:18

mondjuk ezt a templomos dolgot nem értem. és azt sem, hogy miért kellett kirakni az őrtorony előlapjára azt a templomos és a szabadkőműves címert. Főleg abban az esetben, ha semmi köze nem volt hozzá. Márpedig kétlem, hogy ha semmi köze hozzájuk, akkor kirakta volna

szehenza 2012.06.08. 22:05:19

@sefatias: és a sírján sem lenne ott!

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.06.09. 05:37:28

@szehenza:

Túl erős C.T. Russell kötődései szabadkőművességhez, még ha hivatalosan nem volt egy páholy tagja sem.

A szimbólum-használat, a pramis-kultusz... nagyon "beszédesek"!
Persze, egy átlag "Jehova Tanúja",gyakorlatilag az Őrtorony Társulat tanúja, így ezekre a jelekre nem figyel fel.

1.:Nincs ideje, mert Wachtower segít beosztani: "prédikáló-szolgálat",gyülekezeti összejövetelek...
2.: Minden információval szemben eleve bizalmatlanok,ami nem Brooklynból árad. Emlékezzünk!
Ha egy tanításban különbözik a Biblia,és az Őrtorony,akkor mindig az Őrtorony álláspontja az érvényes, mert a Bibliát meghamisították,a megtalált Újszövetségi ("görög") iratokból kilopták a Szentírás-másolók a "Jehova" nevet.

A JT-teológia szerint a Bibliát úgy sem értheti helyesen az,aki nem tagja a "Hű és bölcs rabszolgaosztály"-nak.
Így válik "Jehova Tanúi" számára "szent(!)"írássá" az Őrtorony Társulat kiadványai.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.09. 07:21:39

@Zsolt520: "Túl erős C.T. Russell kötődései szabadkőművességhez, még ha hivatalosan nem volt egy páholy tagja sem."

Én személy szerint csúsztatásokat érzek a fenti cikkben, pl a vezetők különleges nyelvhasználata.. De a családi kapcsolat, és Russel rajongása a piramishoz, valamint a sírjánál lévő piramis emlékmű, ami egyértelműen az illuminátusok jelképe szerint lett megcsinálva a társulat megbízásából egy szabadkőműves temetőben, z Őrtorony elején, és a korai testvérek kitűzőin látható korona és kereszt embléma, a templomos embléma, a társulat első elnökének személye, Rutherford kapcsolata az USA pénz elitjével, és a mai hatalmas befektetések, a világ legnagyobb cégeibe, mind olyan tényezők, amik kapcsolatra utalnak azzal a hatalmas vagyonnal rendelkező csoportosulással, amelyről az eredeti cikk szól

szehenza 2012.06.09. 09:02:11

@Zsolt520: meg szerintem nagyon sokan nem tudják mi az a szabadkőművesség. Annyira bosszant ez az egész, hogy elsem tudom mondani! Szeretnék tenni valamit a bentlévőkért, de nem tudok. Közben meg látom hányan szenvednek, akik már még az életüket is eldobnák miattuk. És hány lehet még? Mit lehetne tenni? Nem igaz, hogy ezt meglehet tenni emberekkel!

l.gabi 2012.06.09. 12:48:20

Nem akarom Russell-t védeni, de kissé utána jártam és még én is rosszul emlékeztem.

Előkelő családnak lenni nagyon nehéz. Ahhoz minimum kell például egy F.F.akármi jellegű cím (pl. first families of...). Russell-család esetén erről nem beszélhetünk, mert az első USA-ba költöző családtag 1806-ban született Írországban, tehát bevándorló volt.
www.findagrave.com/cgi-bin/fg.cgi?page=gr&GRid=75905046

Csak úgy akármit egy család nem állíthat magáról, mert mindennek nyoma van (amúgy Magyarországon is). Például Russell apja elérhető itt:
www.familysearch.org/eng/search/PRF/individual_record.asp?recid=1481981753
(remélem jó a link).

Szóval ez már eleve kizáró ok abban, hogy valami elitista klub tagjai lehessenek.

A család MINDEN TAGJA 1916 után elszegényedett, a vagyon Rutherfordhoz került. Még a Tays nevű nagybácsi vagyona is ide értendő, tehát a család kezében nem maradt semmi.

A családfát ismerem, nem tudok benne William Russellről. Lehet, hogy figyelmetlen vagyok, de szerintem az eredeti cikk szerzője elnézett valamit.

karecsi 2012.06.09. 13:37:01

@sefatias: igazad van inkább ez a kivált szervezet lehet az Angel of Jehovah Bible and Tract Society

karecsi 2012.06.09. 13:43:36

@szehenza: nálunk sokan tudják általam és az a vén által akivel tanulmányozok csak mikor mondtam neki a piramist meg hasonlókat akkor homokba dugja a fejét. Meg azt mondja, hogy a vezetőség azért nem beszél ezekről mert nem politizálnak.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.09. 13:43:45

@l.gabi: Homályos, és sejtelmes ez a téma. Egyrészt dolgozik bennem az ésszerűség, ami kizár néhány tényezőt, amire nincs bizonyíték, másrészt a sejtéseim pedig azt jelzik, hogy valami akkor se stimmel. Nem zörög a haraszt.... Úgy vagyok ezzel mint a háromsággal. Nem hiszek benne, de a jt krisztus magyarázata meg nem elégít ki, úgyhogy valahol a kettő között keresem az igazságot. Miért akarta russel, hogy ne egyszemélyes vezetés legyen a halála után? és miért tudta ezt rutherford megváltoztatni, akinek később komoly kapcsolatai voltak az USA pénzpiaci vezetőivel? Egyáltalán miért volt szükség Rutherfordnak ezekre a kapcsolatokra?

szehenza 2012.06.09. 13:54:04

@karecsi: ez a baj, hogy mindenki a homokba dugja a fejét, ahogy írod.Csak sajnos a tények azok ettől nem változnak. Az őrtornyon lévő jelképeket, meg a sírján lévőt russelnek nem lehet tagadni.Az ensz kapcsolatot sem, és a sok hamis világvége dátumot sem.Biztos van ami el van túlozva, de ez is elég vaj a fejükön. Nem értem akik hallanak ezekről a dolgokról, legalább miért nem próbálnak utána nézni, hogy igaz e. Ahogy te is meg mi is tesszük.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.09. 13:58:20

@szehenza: Van egy barátom akivel rendszeresen beszélek arról amit a neten összeszedek. Minden esetben figyelmeztetem, hogy a net tele van ellenőrizhetetlen infóval, ezért amit mondok, azt ossza el hárommal, vagy néggyel. De még igy is sok!!!

szehenza 2012.06.09. 14:02:01

@sefatias: én még mindig ott tartok amit a királyságteremben tanúltam, hogy, ha egy csepp méreg van a pohárban, akkor az már mérgező! ne igyam meg!! ezt már oszthatom, szorozhatom nem egy csepp méreg..sok sok cseppecske

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.09. 15:12:12

@szehenza: hát jja. ezt már felesleges osztani

bereabeli 2012.06.09. 16:20:50

Én nagyon mélyen utánajártam az egésznek, és okoztam is J.J. blogján nem kis ledöbbentést az infóimmal. Vannak kint olyan kapcsolataim, akik látták Russel fényképét Szabadkőműves arcképcsarnokban, az, hogy a 13 Illumináti vérvonal része, szintén igazolást nyert. De ez alatt ne csak őket értsétek, az Illumináti vérvonal teljes családfát jelent az adott név alatt, és ebben ők is benne vannak. Rotschildékkal aktív kapcsolatban volt az alapító bankár, és később minden KULCS ember a vezetésben. Az Illumináti globálisan gondolkodik, és lefedik az élet minden szegmensét. A látszólagos "valódi gazság birtokosa" szegmenset is.
Ezenkívül, már Russel idejében iszonyatosan nagy biznisz volt az egész !! Életrajzi leírásokban olvastam Russel társaitól, hogy az egyikük pl. : hetente 300-400 kifizetett megrendelést vett fel az "Írástanulmányok"-ra , 2,5 Dollár/ kötet áron ! Mennyit is érne ez mai reálértéken ???!!! Akkor szorozzunk : ez 900-1000 Dollár bevétel / Fő / hét csak ebből, + Őrtorony megrendelés, egyebek, adományok, stb..........., több ilyen jellegű csoport is indult akkor, mindegyik kissé eltért a Tanúktól, de igazi "pénz gyárakká" lettek azok a csoportok is, mögöttük is "vakolók" szorgoskodtak. Most nem érek rá számolni, de a fenti kiindulási pont segítségével, szerintem ledöbbentő pénzügyi eredményre bukkanhatnánk !!
Ezt nem lehet kivitelezni a világ belső köreihez való tartozás nélkül.

Bumbumöcsi (törölt) 2012.06.09. 17:22:10

Nos. JJ blogján már én is írtam arról, hogy hasonló "érdekességeket" találtam a szervezetről. Néhány tesónak próbálkoztam elmondani, de nagyon meredek dolgok ezek. Fölösleges kockázatot nem mertem vállalni. Esetleg kiközösíthetnek. Nem is szerettem volna publikálni ezeket az infókat, mert úgy éreztem, hogy még a blog kereteit is szétfeszítenék ezek,de Bereabeli (rendkívül komoly kutatómunka után) megtette "helyettem". (Remélem senki nem tart túl nagyképűnek)... Dr. Drábik János egyik írásában-A háttérhatalom stratégiája-címűben-leltem (jó néhány éve írta) először azokra a dolgokra amit Sefatias írt le fentebbb. A szabadkőművességgel Russelt, már életében összehozták, amit egyszer következetesen tagadott, másszor viszont összhangot vélt felfedezni a saját vallásával. Így már érthetők a korai Őrtornyok ún. ""hamis vallásos jelképei""? Ugye így már megmagyarázható az ENSZ tagság is? És világos, hogy mi köze lehet a WTBTS-nek a Hedge Found összejövetelhez.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.09. 17:29:25

@bumbumöcsi: pont drábik könyvében keresem ezt a részt, hogy be tudjam másolni. Egy helyen megemlíti, hogy a szervezet a szabadkőműves/illuminátus által létrehozott cégek között van. de hol? össze vissza keresem

Bumbumöcsi (törölt) 2012.06.09. 17:47:56

mek.oszk.hu/01500/01560/html/02.htm#10

És kell egy darabig görgetned. Valamivel a fele előtt lesz.
Remélem erre gondolsz.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.09. 17:53:26

@bumbumöcsi: Ami drábiknál van az szószerint az amit ide kimásoltam. szóval akkor a szöveg eredetije, Dr. Drábik Jánosé

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.09. 17:55:19

Drábik meg nem mond butaságot. Bár kitudja honnan vannak az infói

l.gabi 2012.06.09. 17:58:46

Még véletlenül sem akarok a szervezet vagy Russell védelmére kelni, de a cikkben első olvasatra feltűnnek hatalmas tévedések.
Russell vagy Russel Alapítvány: Jane Russell a névadó. Ő egy színésznő volt, a család ismert, nincs rokonságban a Bibliakutatóvá lett Russell-családdal.
Van egy másik ilyen nevű alapítvány, ami 5 éve látványosan csődöt jelentett. Ez egy Russell nevű püspökhöz köthető, aki 2009-ben meghalt. Családja ismert, nem rokona a mi általunk ismert Russell-nek (vagy figyelmetlen voltam), bár ír származású.

William Russel szintén nem rokon, ilyen nevű ember (írásmód egy db L!) nincs a családban.

Russell nem lehetett volna katolikus lovagrend tagja, ami megint egy tévedés az eredeti cikkben.

Ettől függetlenül a sírja, a kijelentései, a jelképrendszere adott, de ezekkel nem lehet összekötni.

Rutherfordra vonatkozóan... kellett neki a pénz, a hatalom, "valaki" akart lenni.

Bumbumöcsi (törölt) 2012.06.09. 18:11:20

@l.gabi: Igazad lehet. Dr. Drábik egy Fritz Springmeier nevű kutató kutatásai mentén mozog. Ez nem tudom, hogy mennyire megbízható. állítólag a szabadkőműves dolgok avatott szakértője.

bereabeli 2012.06.09. 18:18:49

Drábik bizonyos okok miatt igen bentről ismeri őket, de elmondta egyszer egy néhány fős nem túl nyilvános interjúban, hogy bizonyos határokat ő sem léphet át, ha még szeretne megszólalni egy ideig.
Hasznos dolgokat mond, és ír, és megbízható is, azt ő is elismeri, hogy nagy vakítások folynak, ja a vakítások technikai mibenlétéről ide másolok egy linket, melyen egy 7 részes kisfilmsorozatban ezen dolog bennfentes ismerője beszél a módszerről :

www.youtube.com/playlist?list=PL736EEDC1FCF27798

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.09. 18:53:48

@l.gabi: Az igazság akkor is fontos, ha nem nekünk kedvez. Mindenesetre vagy így vagy úgy de russel alaposan elszúrta a piramis imádatával, és a szabadkőműves jelképeivel a dolgot.@bereabeli: Megnéztem egy filmet a jutubon amiben felsorolják a 33. fokozatú szabadkőműveseket, de a mi russelunk nem volt köztük. Mondjuk billy graham igen

bereabeli 2012.06.09. 20:05:58

Ne képzeld, hogy mindenki rajta volt azon a filmen !! Vannak angol nyelvű irodalmai az Illuminati kutatásnak, és vannak, akik be tudnak menni olyan helyekre, ahol látták a képét. Nekem sem kétséges a dolog, de vannak, akik sosem voltak Tanúk, viszont kint élnek, és alaposan kutatják a Russel korában, és utána létrehozott vallási szervezeteket, ők is ezt találták.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.09. 20:10:50

@bereabeli: nézd. nekem is erre az oldalra billen justicia mérlege. Kétlem, hogy csak úgy hobbiból használta azokat a jelképeket, csak úgy teljesen véletlenül használtak russelék szabadkőműves templomokat, és csupán az igazság keresése miatt lett sok szabadkőműves jt.

bereabeli 2012.06.09. 20:19:41

Ja még az Enochian nyelvről akartam egy pár szót. Megtaláltam az ABC-jét, és nem betűkből áll, hanem egyszerű geometriai jelekből, melyeket szakavatottan, szinte bármilyen képen, szövegben, el lehet rejteni, és csak az tudja fejteni, aki ismeri az ABC-t, illetve, tudja, hogy alapvetően hol van elrejtve az üzenet.
Így bőven használhatták a VT-n belül a bennfentesek, illetve tudtak vele üzenni a nemzetközi kiadványrendszeren keresztül egymásnak ! Ennek úgy látom van is reális esélye !

bereabeli 2012.06.09. 20:29:02

Például, vagy egyéb könyvek, stb, sajnos ezt megtalálni szerintem kicsi az esély

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.09. 20:34:17

@bereabeli: van pár video erről a jutubon. Bár igencsak erőltetettek. Mondjuk néhány elgondolkodtatott

Bumbumöcsi (törölt) 2012.06.09. 20:39:43

Itt tekinthető meg, hogy Russel síremléke milyen épületre tekint.
Nagyobb Pittsburghi Kőműves Központ.

www.jesus-is-savior.com/False%20Religions/Jehovah%20Witnesses/jw.htm

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.09. 20:45:19

egyébként tényleg királyság teremnek hívják a szabadkőműves templomokat?

bereabeli 2012.06.09. 21:23:14

Némelyiket annak hívják, de csak a modernebbeket, azok viszont belsőleg, és külsőleg is hasonlítanak.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.09. 21:45:37

@bereabeli: tudsz képeket mutatni? hol lehet megnézni?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.09. 21:47:35

találtam egy szöveget: Freemason and Knights Templar

Ez inkább királyság templomot jelent

l.gabi 2012.06.10. 01:39:38

freemason = szabadkőműves
Knight = lovag
templar = templomos
Tehát inkább:
Szabadkőműves és Templomos Lovagok

l.gabi 2012.06.10. 01:55:45

Még egy ellentmondás: ópiumháború 1840-es évek, mormonok 1830-as évek. Az általunk ismert Russell-család még korántsem nevezhető befolyásosnak.

Skull and Bones alapítása 1830-as évek eleje, kifejezetten egyetemi környezetben. Russell-család kifejezhetetlen mértékben távol volt az amerikai egyetemektől.

A Skull and Bones alapításával vádolt William H. Russell amerikai családból származik, nem rokona a Bibliakutató Russell-családnak. Olyannyira nem, hogy ez a Russell egy nagyon más társadalmi rétegből való. Ő maga is egyetemet végzett, nem mellesleg tábornok.
Apja Noadiah Russell, egy lelkész, aki a Yale alapítója.
Hozzájuk fűződik a Russell Trust Association (kb. 1850-es évek), de ehhez a "mi" Russelljeink... a környékére sem mehettek. A tehetős Charles Tays Russell nagybácsi sem.
Az a gyanúm, hogy az eredeti cikk szerzője azt hitte, hogy a Yale-hez kötődő Russell és a bibliakutató Russell rokonok.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.10. 06:56:42

@l.gabi: Tegnap én is jobban beleástam magam a témába. Megnéztem pár filmet, és elolvastam néhány cikket a titkos társaságokról.A két család kapcsolatáról Drábik könyvén kivül sehol nem találtam információt. A skull&bones-nak nem találtam kapcsolatot a szabadkőművességgel, bár attól még lehet. A tagfelvétel módja az egyetemhez köthető, ami a mi russelunknak ugye elég távoli volt.(bár nem olvastam arról, hogy kizárt lenne más módon bekerülni ebbe a társaságba) Az illuminátusok Németországból indultak, és úgy épültek be a szabadkőművesek közé.Sok a homály és a találgatás. Ez a Yale féle Russel szál szerintem se állja meg a helyét. Szóval a mi russelunk nem tagja annak a vérvonalnak. A skull&bones szerintem kiesik a kőrből. Marad a szabadkőművesség, amire jelenleg csak az 1800-as évek végén, és az 1900 évek első felében van közvetett bizonyíték. A russel által használt jelképrendszer, a kiadványokban is olvasható kapcsolat a szabadkőművességgel, valamint rutherford kapcsolatai az USA pénzügyi elitjével. Azt kétlem, hogy a segítségnyújtás egyoldalú lett volna a FED igazgatója részéről. Azon a szinten már nem önzetlen, érdekmentes célokból támogatnak ekkora vagyonnal embereket. Biztos vagyok abban, Hogy ruherford valamilyen módon viszonozta azt amit kapott. Gondolom az sem véletlen, hogy a sorozatos baklövései,és a megbotránkozások miatt megtizedelt egyházban meg tudta őrizni a hatalmát. Szóval ha a fenti cikk nem is állja meg a helyét, akkor is kell hogy legyen egy eddig ismeretlen okú kapcsolat a Watchtower, és a szabadkőműves pénzmágnások között

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.10. 07:19:41

@l.gabi: ja értem. Ezt jól elnéztem :DDD Az angoltudás hiánya :DD

l.gabi 2012.06.10. 13:05:01

@sefatias: Russell szabadkőműves kötődéséről maga Russell beszélt. Remélem jó a link:
www.bibliaherald.com/Special%201913%20Convention%20Report%201.html
Itt az aláhúzott részben van a lényeg.

Angolul nem értőknek: az aláhúzott rész második mondata érdekes:
"Én egy szabadkőműves vagyok."
Az angolban ez elmegy szójátéknak is, ahogyan a dőlten szedett rész utal rá. Ez azt jelenti: "szabad szabadkőműves vagyok".
Tehát nem tagja egy páholynak vagy klubnak sem, csak szimpatizál velük.

A beszédben végig úgy beszél a szabadkőművesekről, mint akikkel "egyetértünk néhány dologban" és néhány dologban igazuk van - tipikus hízelgés, vagyis missziós retorika.

Russell kimondja, hogy szimpatizál a szabadkőművesekkel, de szerinte "mindenki szabadkőműves, csak nem a szabadkőművesek stílusában". Ha valaki a további oldalakat is átolvassa (tömény szenvedés, a link végén az utolsó számjegyet kell változtatni 7-ig), akkor láthatja, hogy Russell párhuzamokat keres a kereszténység és a szabadkőművesség között. Nála még Jézus is szabadkőműves nagymester, sőt, a templomos lovagok legnagyobbika.

Jehova Tanúi többször fogalmaztak így, például ott van Rutherford Hitlerhez írt levele. Másik példája a kongresszus címe. A kongresszus címét mindig ráaggatják a példának említett személyekre.

Az biztos, hogy Russell szimpatizált velük, nagyon jól ismerte a nyelvezetüket (bizonyítja az előbb linkelt eredeti dokumentum)és a jelképeiket. Használta őket, tehát szimpatizáns volt. Olyan bizonyíték azonban nincs, hogy felvették volna valamelyik páholyba. Szerintem rangon alulinak számított, de ez csak saját véleményem.

Amikor különböző módokon érdeklődtek korábban a páholyoknál, mindenki a tagságát tagadta. A felvételi szándékot (mármint Russell kérelmét) soha nem tagadták. Egyedül a "Lady Quenborough" az, ahol érdemes lenne körülnézni, ott vannak gyanús jelek. A személyes véleményem (ami nem számít sokat) az, hogy nem fogadták be.

A szervezet és valami nagytőkések kapcsolatáról korábban írtam. A Coca Cola és Rutherford (Bonnie és Berta nevekkel jelzett nőügyek) az egyik ügy, valamint a Világbank elnökének a személye a másik. Eisenhowerről is írtam (legalábbis így emlékszem), gyerekként Bibliakutató volt, a családja Jehova Tanúja lett. Sokan mennonitának nézték, de 100%, hogy nem mennoniták voltak.

l.gabi 2012.06.10. 13:13:46

Eisenhower, mint Bibliakutató család gyereke:
www.corbisimages.com/Enlargement/IH047204.html

Kezet fog Eugene Robert Black-kal:
jtinfo.blog.hu/2011/02/03/a_letre_nem_jott_eisenhower_poszt

Eugene Robert Black a Világbank elnöke 1949 és 1963 között, Jehova Tanúi nagy barátja.
Kissé bonyolult, de remélem követhető:
Bonnie személye gondolom ismert (amúgy apósa a Coca Cola-kapcsolat).
Bonnie sógornője Susette.
Susette lányának a férje Eugene Robert Black.

Eugene Robert Blackra többször elhangzott utalás, mely szerint ő is egy "modern Gamáliel".

szehenza 2012.06.10. 13:18:25

@l.gabi: olyan érdekes dolgokat írsz, nem lehetne valahogy egybe megszerkeszteni? szívesen olvasnánk, így is jó, csak egybe jobb lenne, mert nem mindent tudok követni:)

szehenza 2012.06.10. 13:19:23

@szehenza: jobban mondva teljesen lemaradtam, pedig nagyon érdekelne!

l.gabi 2012.06.11. 02:27:40

@szehenza: melyik részéről maradtál le?

l.gabi 2012.06.11. 02:40:36

Tudom, hogy már unalmas, de megnéztem ezt a temető-ügyet.

A magántemetőt nem úgy kell elképzelni, hogy egy teljesen külön temető. Egy nagy temetőben egy kis terület.
Eddig nem tudtam mennyien temetkeztek oda (pedig voltam ott), de megtaláltam: 9 ember.

Az oda temetettek listája:

Sarah A Russell 1846
James G Russell 1847
Thomas B Russell 1855
Lucinda Russell 1858
Joseph L Russell 1860
Eliza Russell 1861
Charles T Russell 1875
Mary Russell 1886
Joseph Lytle Russell 1897

Ez az egész egyébként kb. 8-10 lépés hosszú. Nincs külön lekerítve.

szehenza 2012.06.11. 09:04:44

például erről mit kéne tudni, vagy hol találok valamit:" Rutherford Hitlerhez írt levele", vagy a Fed kapcsolat, coca cola kapcsolat.

l.gabi 2012.06.11. 09:44:16

@szehenza: össze akartam szedni a linkeket, de most nem sikerült. JJ honlapján azt hiszem van Hitler-levél, nálam meg a másik kettő, de morbid módon... nem találom :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.11. 10:21:05

@l.gabi: mik ezek az évszámok? mert se születési dátumnak, sem elhalási dátumnak nem jók

l.gabi 2012.06.11. 10:57:20

@sefatias: Halálozási dátumok.

Mary Russell-t leszámítva mindegyik szerepel a halálozási nyilvántartásban.
Mary Russell 1886-os halálozását csak a temetői nyilvántartásban találom, de a többieké mindenhol ott van.

Annyi elírás van a digitális nyilvántartásokban, hogy a kézzel írt anyakönyvi bejegyzéseket néha rosszul gépelték le. Például az 1875-ben meghalt Charles Tays Russell-t Charles F. Russell-nek "nevezték", mert nem tudták a folyóírással írt karaktert rendesen azonosítani. A sírfeliratok azonban egyértelműek, de nem vetették össze a kettőt.
A temetői nyilvántartásban nincsenek benne a születési dátumok, de a hivatalosban benne van.

szehenza 2012.06.12. 20:12:52

@l.gabi: ha esetleg van valami anyagod a neten, elküldenéd e-mailban? akármiről a társulattal kapcsolatban.Mert úgy látom nagyon képben vagy:)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.12. 20:13:44

@szehenza: nézd át a blogját. el leszel vele pár napig

karecsi 2012.06.13. 11:06:24

@sefatias: hol van a blog, ja és küldtem emailt arra a cimre de nem válaszoltak.

l.gabi 2012.06.14. 19:42:25

@szehenza: a blogomban (jtinfo.blog.hu) jó pár dolog ott van.
A Hitleres levél egy 1994-es vagy 1995-ös Ébredjetekben volt. Ha kell megkeresem :)

Rutherford és Russell üzleti ügyeiről elég sok minden van a blogomban, ez csak egy példa:
jtinfo.blog.hu/2011/01/31/rutherford_kornyezeterol_6
(és még nem teljes...)

Nekem küldött valaki emailt? Hozzám nem érkezett üzenet.

karecsi 2012.06.21. 14:45:40

@sefatias: nézd meg ezt a videót igaz nem pont erről a témáról szól de nagyon jó. www.youtube.com/watch?v=v9fMw5EkRTc&feature=related és ha láttad mi a véleményed.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.03. 15:26:40

Elég vitatott ez a téma. Úgy tűnik dr. Drábik tévedett a könyvében Russelről. L.gabi blogján jelent meg ebben a témában egy jó cikk. Ime: jtinfo.blog.hu/2012/06/29/russell_es_a_szabadkomuvesseg_1#more4619186

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.07. 11:56:12

Az jutott még eszembe erről, hogy van még egy érdekes párhuzam Jehova Tanúi, és a titkos társaságok között. Méghozzá az, hogy semmit nem kommunikálnak kifelé. Hiába támadják őket rendkívül negatív vádakkal, ezekre még csak nem is reagálnak. Semmilyen magyarázatot nem adnak a tetteikre, döntéseikre.@l.gabi: van elképzelésed arról, hogy ennek mi az oka?

l.gabi 2012.07.30. 00:31:13

@sefatias: szegény Drábik csak átvette, időközben láttam angolban is a cikket.

Azt máshol írtam (szabadkőművesek honlapjára utalva), hogy az Egyesült Államokban nem titkosan működnek. Ott válaszolnak, reagálnak.

A "Skull and Bones" szerintem azért nem reagál, mert nem létezik :)
Úgy nehéz reagálni.

JT azért nem reagál a kritikák jelentős részére, mert taktikusabb csendben maradni.
Ha soha, egyetlen vádra sem reagál valaki (ha igaz a vád, ha nem), az jobban őrzi a hitelességet, mint az állandó magyarázkodás.
Aki állandóan magyarázkodik az gyanús lesz - még akkor is, ha a vádak alaptalanok.
Szerintem ez áll a hallgatás mögött.

A JT-szervezetet egyébként rá lehet venni, hogy reagáljon. A média megkereséseire reagálnak.

Mark Tailor 2012.07.31. 18:22:27

@l.gabi:

Köszönjük, hogy feltártad ezeket az információkat, és ezzel elősegítetted a rágalmak megcáfolását és felszámolását.

Sejteni lehet, hogy előbb-utóbb Jehova visszájára fordítja az igaztalan vádakat. Ebből is látszik hogy Jehova nagy taktikus, és Ő ismeri legjobban az emberi természetet, tudja, hogy kell előhozni a szív indítékait. Egy ideig hagyja, hogy vad rágalmakat zúdítsanak a népére, majd figyeli, hogy hogyan reagálnak az emberek, és melyik oldalra állnak.......

Ilyesmi lesz majd az "ENSZ-tagság"gal, "Hitler-barátság"gal, stb...

Köszönjük mégegyszer !

Mark Tailor 2012.07.31. 19:44:50

@sefatias:

Milyen érzés, hogy egy rágalom meg lett cáfolva ? Gondoltál már arra, hogy Jehova majd idővel a többit is meg fogja cáfolni ? Látod, még egy exjt-t is felhasznál ebben. Így nagyobb döbbenet és a szégyen.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.31. 19:53:46

@Mark Tailor: Ez egyáltalán nem így van drágám. Ha egy kicsit többet olvasnál annál mint amit valójában teszel, akkor tudhastnád, hogy ez engem egyáltalán nem zavar. Egyébként sem tartom okos dolognak ezt a témát, bár egy kis időt foglalkoztam vele, de értelmetlen sületlenségnek tartom, aminek semmi haszna. Ha elolvastad volna a kommentjeimet ennél a postnál, akkor láthatod, hogy elismertem, hogy ez hülyeség. Azért nem töröltem ezt a postot, főleg úgy hogy nem is én írtam, hanem úgy másoltam be drábik könyvéből, hogy minden olvasó láthassa a bizonyítékokat arra, hogy Russelnek semmi köze nincs a szabadkőművességhez. De ha lenne is, akkor sem érdekel. Szóval ez a post azért van itt a kommentjeivel együtt, hogy mindenki tudja, hogy ez hülyeség. De mivel a te értelmi képességeid kissé korlátozottak bemásolok neked ide két kommentemet egy másik ezzel a témával foglalkozó blogról, az L. Gabi blogjáról. Ime:

sefatias · sefatias.blog.hu 2012.07.03. 09:59:32
én is úgy érhem, hogy a bevezetőben emlitett sejtéseken kivül semmi bizonyigék nem utal arra, hogy valóban szabadkőműves lett volna mr. Russel. Mindenesetre a jelképrendszer, és a piramis használata alapos mellényúlás volt mind russeltől, mind a sir készitőitől. Ha valóban szabadkőműves lenne az nagyon sok kérdést feszebetne, illetve ha a belénk fektetett pénzt tovább kéne adni, más felsőbb köröknek, akkor arról valószinüleg ray franz is irt volna. A neten található jehova tanúit titkos okkultista vallásnak beállitó filmek szerintem erős túltásokon alapulnak, arról nem is beszélve, hogy össze vissza keverik a szabadkőművességet a skull&bones-sal, illetve az illuminatival. Szóval bár eleinte engem is elkapott az indulat mikor bizonyitottnak láttam a szabadkőműves gyökereket, ma már ezt teljesen kizárom. Szerintem kár is ezzel foglalkozni. Ha nem bánod belinkelem ezt a posztot a saját dr. Drábiktól idézett posztomhoz, a tisztességesebb tájékoztatás érdekében

sefatias · sefatias.blog.hu 2012.07.03. 10:15:38
a piramisról, még annyi jutott eszembe, hogy a legtöbb forrás nem szabadkőműves, hanem illuminátus jelképnek mutatja be. Most nem jut eszembe annak a német fickónak a neve, aki létrehozta az illuminatit, de ő alkalmazta a szervezet felépitésének bemutatása céljából. Az is eszembejutott, hogy a szabadkőművességet lucifert imádó okkult vallásnak tartják, és ez benne van az egyik őrtoronyban is. Viszont kétlem, hogy amerika jelentős családjainak nagy része az 1800-as években csatlakozott volna egy sátánista szektához, és imádta volna a kecskefejű lucifert. Persze az is igaz, hogy ha valóban viláburalmi terveket szövögetnek, és valóban a pénzvilág elitje vezeti ezeket a titkos társaságokat, akkor nagyon nehéz lesz pontos információt szerezni róluk

reboot (törölt) 2012.07.31. 19:54:33

@Mark Tailor: gabi korrekt volt, nem úgy mint a szervezet, ennyi történt, nem több

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.31. 19:55:53

@Mark Tailor: A kommentek eredetijét láthatnád az eredeti blogban aminek a linkje feljebb szerepel. Ezzel is tanúbizonyságot tettél kommentelésed értelmetlen csapodárságáról, aminek az lesz lassan a vége, hogy kitiltalak innen. Pedig ezt csapossal se csináltam meg, aki aztán nagyon csúnyán viselkedett itt.

Mark Tailor 2012.07.31. 20:04:03

@reboot:

Ha nem tette volna, akkor még mindig azt hinnéd, hogy Russel szabadkőműves volt. Nem gondolkoztat el, hogy egy ilyen látszólag cáfolhatatlan, bizonyítékokkal alátámasztott állítás mégis meg lett cáfolva ?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.31. 20:06:27

@Mark Tailor: figyelj te szerencsétlen. Most őszintén! Szerinted érdekel itt valakit a szabadkőműves kapcsolat? Mikor fogod fel hogy olyan lóra ültél, ami nincs is ott?

reboot (törölt) 2012.07.31. 20:07:13

@Mark Tailor: te hiszel egy kiközösített nőszemélynek? miért is?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.31. 20:13:57

@reboot: marknak egy hét pihi. bár van neki több acc-ja úgyhogy még várható

reboot (törölt) 2012.07.31. 20:18:54

@Mark Tailor: ha egybecseng jt elképzelésével, akkor hurrá, ha nem akkor fúj

primitív

metanoia 2012.08.01. 22:52:42

@Mark Tailor:

Teljesen mindegy h Russell sz.kőműves volt-e v sem.
Piramis számítgatásait a társulat is elismeri, dokumentálta is a Hirdetők könyvben.

Russell volt egyszemélyben a hű és bölcs szolga, mégis tanításainak nagy részét Rutherford alkoholos mámorában törölte. Ma, ha Russell tanításait vallod kiközösítenek.

A 10 évig tartó ENSZ tagságot szintén elismerte a társulat, igaz kicsit csűrt-csavart rajta, h csak a könyvtár miatt, meg nem tudták mit írtak alá stb.stb.

A Hitler felé történő nyalizásukat pedig saját Ébredjetek folyóiratukban közölték. 1998. július 8.i számban

"Könyveink és írásaink alapos vizsgálata egyértelműen megmutatja majd, hogy azokat a MAGASZTOS ESZMÉKET, melyeket a nemzeti kormány célként tűzött ki maga elé, és amelyket hírdet, a MI KIADVÁNYAINK IS KIFEJTIK, HELYESLIK ÉS KÜLÖNÖSEN KIHANGSÚLYOZZÁK."

A náci kormánynak 1933-ban egy nyilatkozatban írta fentieket a társulat.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.02. 06:54:45

Ha esetleg valakit érdekel itt egy hosszabb szöveg russel piramis imádatáról, ami miatt összekeverik a szabadkőművesekkel:

A piramis-terv
Hogyan változott idővel C. T. Russell Nagy Piramisa
Írta Eric Francke
A kései XIX. században számos bibliakutató kezdett érdeklődni a gízai Nagy Piramis misztériumai iránt. Ilyen személy volt Charles Taze Russell is, a később Jehova Tanúiként ismert csoport alapítója. Könyvében, a „Jöjjön el a te országod” harmadik kötetében ("Thy Kingdom Come" vol. 3, eredetileg 1890-ben jelent meg), Russell részletes leírást ad a piramison belül végzett különböző mérésekről. Ezekhez „piramis-inchet” (1) használt annak bebizonyítása érdekében, hogy a piramis tervezését/építését Isten sugalmazta, hogy hitelesítő tanút állítson a Bibliának, továbbá, hogy felfedje Krisztus második eljövetelének dátumait.

Lejjebb az 1904-es kiadás ábráját láthatjuk:
Russell nagyon pontosan jelölte meg, hogy az összes adat és ábra, amelyet felhasznál, Piazzi Smyth professzor, angol tudós és egyiptológus, egy könyvéből származnak. (2) A „Jöjjön el a te országod” tartalmazza a levelet melyben Smyth professzor jóváhagyja kutatási eredményei felhasználását Russellnek. A piramis méreteire vonatkozóan Russell ezt írja:
„Tehát, ha visszafelé lemérjük az Első Emelkedő Folyosót "First Ascending Passage" le annak találkozásáig a Bejárati Folyosóval "Entrance Passage", megkapunk egy meghatározott dátumot, amely megjelöli a lefelé haladó folyosót. Ennek mérete 1542 inch, és a Kr.e. 1542 évet jelzi, dátumként ezen a ponton/helyen. Ezután lemérjük a Bejárati Folyosót "Entrance Passage" ettől a ponttól, hogy megkapjuk a teljes távolságot a verem bejáratáig "Pit", amely a nagy nyomorúságot és pusztulást jelképezi, mellyel ez a kor végződik, amikor a gonosz hatalma megdől majd. 3416 inchet kapunk, ami 3416 évet jelképez a fenti dátumtól, Kr.e. 1542. Ez a számítás megadja i.sz. 1874-et,1 amely megjelöli a nagy nyomorúság korszakának kezdetét; ahogy 1542 év Kr.e. plusz 1874 év i.sz. egyenlő 3416 évvel. Ekképpen a piramis bizonyságul szolgál, hogy az 1874-es vég volt a kronológiai kezdete a nyomorúság idejének, olyan, amilyen még nem volt még a nemzetek ideje óta – nem, és ezután sem lesz. (Olyan nagy lesz a nyomorúság abban az időben, amilyen nem volt még a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz ilyen újra.) És ekképpen lesz figyelembe véve, hogy ez a „Tanú” teljesen igazolja/megerősíti a Biblia tanítását ebben a témában…” (3)
Azonban akad egy kis probléma. Ha megnézzük Smyth valódi ábráit (lásd lejjebb), láthatjuk, hogy a bejárati folyosó távolsága attól a ponttól, amire Russell hivatkozik, valójában 3461 "inch", nem 3416, ahogyan azt Russell idézte. Hogy vajon csak egy véletlen hibaként cserélte fel azt a két számjegyet, vagy készakarva, nem igazán lehet bizonyítani sem így, sem úgy. Az azonban gyanús, hogy az egyetlen dolog, amit Russel kitörölt az általa kiadott ábrából az a bejárati folyosó teljes távolsága, így lehetetlenné téve bárki számára, aki nem birtokolta Smyth eredeti ábráit, hogy megcáfolja őt. Tehát lényegében Russell „összezsugorította” a piramist 45 piramis-inchel, hogy az átjárók passzoljanak az időszámításaihoz.

Russell később kijavította a számait. Az 1910-es verzióban Russell ezt írja:
„Tehát, ha visszafelé lemérjük az Első Emelkedő Folyosót "First Ascending Passage" le annak találkozásáig a Bejárati Folyosóval "Entrance Passage", megkapunk egy meghatározott dátumot, amely megjelöli a lefelé haladó folyosót. Ennek mérete 1542 inch, és a Kr.e. 1542 évet jelzi, dátumként ezen a ponton/helyen. Ezután lemérjük a Bejárati Folyosót "Entrance Passage" ettől a ponttól, hogy megkapjuk a teljes távolságot a verem bejáratáig "Pit", amely a nagy nyomorúságot és pusztulást jelképezi, amellyel ez a kor végződik, amikor a gonosz hatalma megdől majd. 3457 inchet kapunk, ami 3457 évet jelképez a fenti dátumtól, Kr.e. 1542. Ez a számítás megadja i.sz. 1915-öt, amely megjelöli a nagy nyomorúság korszakának kezdetét; ahogy 1542 év Kr.e. plusz 1915 év i.sz. egyenlő 3457 évvel. Ekképpen a piramis bizonyságul szolgál, hogy az 1914-es vég volt a kronológiai kezdete a nyomorúság idejének, olyan, amilyen még nem volt még a nemzetek ideje óta – nem, és ezután sem lesz. (Olyan nagy lesz a nyomorúság abban az időben, amilyen nem volt még a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz ilyen újra.) És ekképpen lesz figyelembe véve, hogy ez a „Tanú” teljesen igazolja/megerősíti a Biblia tanítását ebben a témában…” (4)

Miután 1874 emlékké fakult, és kiemelkedő esemény nélkül múlt el, Russellre maradt az a nagyon kínos feladat, hogy meg kellett magyaráznia, hogy a nagy nyomorúság miért nem jött el a földre a következő években sem. Az időszámítások, amiket időközben megjelentetett, már az i.sz. 1914-es dátumot használják a végzetes évként, amikor is Isten meg fogja büntetni a hitehagyott egyházat, és kiönti haragját a földre. Így Russell beillesztett a „Piramis-időszámításba” ("Pyramid Chronology") egy másik tetszőleges számot, ez alkalommal 3457 piramis-inchet. Ez még mindig 4 inch-el rövidebb, mint az eredeti mérések, amelyekről állította, hogy azokat idézi, de legalább így képes volt a piramissal megjósoltatni az első világháborút, amelyről mindenki azt képzelte, hogy a háborúknak véget vető háború lesz "War to End all Wars". Ekképpen növelte a Nagy Piramist 41 piramis-inch-csel könyvei átdolgozása között.

Charles Taze Russell abban a tudatban halt meg, hogy a Nagy Piramis maga a „Kőbe Vésett Szentírás” ("Bible in Stone"), tanúként állítva az időszámításoknak melyek mellett kiállt. Tekintettel a változékony időszámításaira, amelyek a Biblián alapulnak, nagy részünk elfogadhatja, hogy Russell véleménye változott bizonyos versekről/passzusokról és helyesbített a számításain az általa összegyűjtött tudás alapján. A Nagy Piramis, egy kissé különböző, mivel a kőfolyosók általában nem nőnek meg vagy zsugorodnak parancsra. Az egyetlen mód a változások elszámoltatására az, hogy Russell szándékosan és tudatosan állított elő számokat, hogy alátámassza a teóriáit.

Hogy méltányosak legyünk vele, nem egyedül élt abban a hitben, hogy a Nagy Piramis egy isteni tanú a Biblia igazságát bizonyítva. Számos „ítéletista” (dispensationalist) tanár, mint például Clarence Larkin, ugyancsak állást foglalt az eszme mellett. Azonban Larkin, aki Russell és Smyth kortársa volt, élesen rámutat arra, hogyha a névértéket vesszük, a Nagy Piramis méretei a legjobb esetben is azt árulják el, hogy az ítéletnek mostanra már véget kellett volna érnie. Larkin így arra a következtetésre jutott, hogy a piramis-inchnek, mint mértékegységnek, hibásnak kell lennie. (5)

Russell ennek ellenére fenntartotta a Nagy Piramis isteni eredetét, és ellentmondást nem tűrően/dogmatikusan tanította azt. A Watchtower Bible and Tract Society látszólag szentesítette az eszmét, még Russell halála után is. Erről talán nincsen többet mondó tanú, mint a következő két kép, amely a Russell sírja melletti emlékművet ábrázolja, amit a Watchtower emelt tiszteletére:

Napjainkban nagyon kevés szó esik a Nagy Piramisról a Watchtower tudósai között. Rutherford bíró, Russell (trón) örököse (a Watchtower elnöki székében), 1928-ban elhatárolta magát a tanításoktól. (Az első világháború (I. világháború, a II. világháború előtt egyszerűen csak „A nagy háború”) 1914-től 1918-ig tartott.) Talán ráébredtek Russell zsugorodó és megnövekvő folyosóinak abszurditására. Vagy talán felismerték az értelmi/érzelmi hangsúlyt Russell piramis-tanításain, amelyek felkavarnák a Szabadkőművesekkel való keveredésének tényét. Akár így, akár úgy, ez egy olyan ügynek/problémának tűnik, amit most már szeretnének elfelejteni. (EWF)

Megjegyzések:
1. A "piramis inch" szembetűnően nem olyan szabvány, amelyet a Súly- és Mértékügyi Hivatal (Bureau of Weights and Measures) jóváhagyott volna. És a piramisban sincs egy mérőléc, ami azt mondaná: „Nézd, egy piramis inch!” A mód, ahogyan a piramis inch kialakult: a) Smyth és mások is feltételezték, hogy a Bejárati Folyosót "Entrance Passage" úgy alkották meg, hogy az az Alpha Draconis-ra (csillagkép) mutasson a piramis elkészültével. b) Feltételezték, hogy az ajtó a Nagy Tárnához „Grand Gallery” az időszámításunk szerinti első évet jelképezi, visszafelé mérve az Emelkedő Folyosó aljáig „Ascending Passage”, majd felfelé fordulva a Bejárati Folyosón „Entrance Passage” (hogy miért nem lefelé a Bejárati Folyosón senki sem tudja), találhatunk egy bevágást a falon, egy tetszés szerinti helyen. c) Feltételezték, hogy a bemélyedés, amit az építők hagyhattak, a piramis elkészültének évét jelöli, amely egybeesett az Alpha Draconis feltűnésével. d) Mivel az Alpha Draconis Kr.e. 2170-ben tűnt fel, egyszerűen elosztották a mérésüket 2170-el és "voila!" a piramis-inch megszületett.
2. A Nagy Piramis ("The Great Pyramid"), C. Piazzi Smyth. Eredetileg 1880-ban kiadva Örökségünk a Nagy Piramisban ("Our Inheritance In the Great Pyramid") címmel, (4. kiadás).
3. Jöjjön el a te országod (Thy Kingdom Come, (Ezeréves Hajnal, 3. kötet, Millennial Dawn, vol. 3)); Charles Taze Russell, copyright 1891, The Watch Tower Bible And Tract Society által. 1904-es kiadás.
4. Jöjjön el a te országod (Thy Kingdom Come, (Tanulmányok a szent könyvekből/írásokból, 3. kötet, Studies In The Scriptures, vol. 3)); Charles Taze Russell, copyright 1891, The Watch Tower Bible And Tract Society által. 1910-es kiadás
5. Ítéletista Igazság "Dispensationalist Truth" írta Clarence Larkin, copyright 1918. 169. oldal

(Fordította: K. János, Korrektúrázta: B. István - 2010.08.24)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.06. 20:39:16

Amennyiben egy jól kidolgozott tanulmány szeretnél olvasni a fenti cikk valós alapjairól, akkor ezt itt megteheted:

jtinfo.blog.hu/2012/06/29/russell_es_a_szabadkomuvesseg_1

jtinfo.blog.hu/2012/07/30/russell_es_a_szabadkomuvesseg

jtinfo.blog.hu/2012/08/06/russell_es_a_szabadkomuvesseg_747

Ez a három cikk kissé lehűti a szabadkőműves kapcsolatokkal vagdalkozó személyeket.(mint engem is)

leslie07 2013.01.09. 11:58:00

@l.gabi: Ez így onmagában semmit sem bizonyít. Esetleg annyit, hogy a rokonok szégyelték Charlikát ,mert a világ szélhámosává tette magát.