"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Az összegzés

2012/04/30. - írta: sefatias

Most akkor összegezzük az utolsó két posztot. Az elsőben a szigorú Istenről olvastunk, aki a körülményeket figyelembe nem véve válogatás nélkül halálra ítélt sok bűnöst. A másodikban pedig egy szerető Istenről, aki a körülményeket figyelembe véve alig várja, hogy a bűnös szolgája visszatérjen, és még örül is neki. Sokakban okoz ez az ellentét némi kételyt Isten józan ítélőképességével kapcsolatban. Mintha nem is ugyanaz az Isten lenne, hanem egy teljesen másik. Szánjunk rá egy kis időt, hogy megvizsgáljuk az ószövetség törvényeinek betartását.

Isten törvényei, elvárásai, mindig is nyilvánvalóak voltak. Ám mégis azt olvashatjuk végig az ószövetségen, hogy Jehova szolgái, micsoda piszkos dolgokat tettek. Jákob fiai eladták az öccsüket, lemészároltak egy közösséget. Júda prostituálthoz ment. Jákob és az anyja átverték Izsákot. Rebekának házi bálványai voltak. De jött Mózes, és a parancsolatok. Bár olvasunk arról, hogy egy embert halálra ítéltek, mert szombatnapon fát szedegetett, olvasunk arról, hogy a lázadókat Jehova személyesen végezte ki, olvasunk Ákán bűnéről és a büntetéséről, ám mégis végigvonul Izrael történelmén az, hogy a nép nem tartja be túl szigorúan a törvényt. Néhány esetben olvassuk, hogy Jehova nemtetszését kifejezi, de például nem irtották ki teljesen Kánaán lakóit, később asszimilálódtak azok a népek. A nép vezetői gyakran váltak bálványimádóvá. Izraelben is dívott a prostitúció. Megtűrték a spiritizmust, és a bálványimádást. Salamon idegen feleségeket vett. Dávidnak és Manassénak szörnyű bűnöket bocsátott meg Jehova. Igazságtalan ítéletek születtek. És még sorolhatnánk a bizonyítékokat arra, hogy bár a törvény maga kegyetlennek, és szigorúnak tűnik, a betartatása sem Jehova, sem a nép részéről nem nagyon volt erőltetve. A legtöbb példaképnek számító ókori szereplő életében van olyan momentum, ami miatt jogos halálos ítéletben részesülhetett volna. Ám mind Jehova, mind a nép türelmes volt vele, még ha az írott törvényben volt is a tettéről szó. Nem szeretném ezt most részletezni, a lényeg az, hogy bár maga a törvény igencsak szigorúan volt megfogalmazva, bizonyos esetektől eltekintve, általában nem volt foganatosítva.

Ha ezeket a tényeket figyelembe vesszük, akkor láthatjuk, hogy nincs is olyan nagy különbség a két szövetség között. A törvény ellenére Jehova irgalmat, és türelmet gyakorolt a népével, és emberekkel. Nem erőltette ő sem, hogy a bűnösök mindenféleképpen meghaljanak. Ezeknek az embereknek, az elkövetett bűnükért még áldozatot sem kellett bemutatni, mivel a törvényben nem volt rá szabály, meg kellett volna halniuk. Nekik maga Jehova nézte el hibáikat, bocsátotta meg bűneiket. Minden ilyen esetben amit olvastam az látszott meg, hogy Jehova sok szempontot figyelembe vett, és nm a bűn mértékét, hanem a bűnös szívállapotát vette figyelembe. De miben különbözik ez az újszövetségtől? Semmiben. Ma is pont ugyanez a helyzet. Jehova nem azt nézi, hogy mit tettünk, hogy mekkora galádságot követtünk el, hanem figyelembe veszi azt is, hogy milyen körülmények vezettek a bűnhöz. A közhiedelemmel ellentétben nem azok követnek el bűnt, akiknek rossz a szellemisége, vagy nem azok válnak hitehagyottá, akik nem olvassák a Bibliát, hanem pont ellenkezőleg. Sok ’jó szellemiségű’ vén és úttörő hordoz magával olyan terhet, amit korábban elkövetett be nem vallott bűne okoz. Sokan hagyják szándékosan figyelmen kívül Jézus szavait az adófizetésről, vagy a lopásról. Sőt! Igen gyakran az ezek miatt érzett bűntudat ösztönzi őket még nagyobb mértékű szolgálatra, hogy hátha emiatt Jehova elnézi a hibáikat. A házasságtörések, paráznaságok nagy száma, nem egy előre eltervezett bűn, hanem egy hirtelen kialakult helyzet eredménye. És bizony olyanok is beleesnek ebbe, akik amúgy rendszeresek a szellemi tevékenységekben. A hitehagyáshoz sem az vezet, hogy az ember felcseréli az őrtorony olvasását, valami másra, pl. hitehagyott irodalom olvasására, és emiatt meggyengül a szellemisége, hite, Hanem pont ellenkezőleg. A Biblia olvasása, és értelmezése, valamint a társulat néhány ellentmondásos magyarázata vezet oda, hogy az illető arra a következtetésre jut, hogy nem a valóságot tanították neki. Tehát a hitehagyást általában igen komoly és intenzív tanulmányozás előzi meg.

De vajon ma Jehova hogyan tekinti ezeket a bűnöket? Amint látjuk Jehova elsősorban a szívállapotot nézi. Vannak gonosz szívű felvigyázók, akik évekig tudnak kárt okozni a nyájnak a gőgjükkel, és vannak őszinte szívű hitehagyók, akik Isten szavára alapozzák a lépésüket. Vannak gonosz szívű férfiak és nők, akik kikészítik érzelmileg a házastársukat,ám kézzelfogható bűnt nem követnek el, és a házastársuk elkeseredésében házasságtörésbe menekül, és vállalja a kiközösítést. Emiatt ugyan bűntudata van, de inkább ezt választja, mint az addigi életét. Vajon Jehova mi alapján ítéli meg ezeket az embereket? Nem de az alapján, hogy milyen a szíve az illetőnek?

Leszögezhetjük, hát, hogy mind az ószövetségben, mind az újszövetségben rengeteg példát találhatunk arra, hogy Jehova nem paragrafusok lapján ítéli meg az embereket, hanem mindenkit a személyes körülményei, az igazsághoz, és az imádathoz való hozzáállása alapján ítél meg. És ezt ma egyetlen bírói bizottság sem tudja megcsinálni. Egyetlen vén, vagy vének testülete sem tud ez alapján döntést hozni, csakis könyvekben lefektetett szabályok alapján. De ha ez így van, akkor Jézus áldozata, és Jehova irgalma nem tud érvényesülni. Ezért felmerül a kérdés: Vajon ma Jehova Tanúi bíróként felhatalmazott felvigyázói képesek pontosan úgy ítélni, mint ahogy a tékozló fiú példázatában említett apa? Képesek a szívek indítékai alapján meghatározni, hogy ki mennyire bűnös? Meg tudják határozni, egy súlyos depresszióban szenvedő ember érzelmeit, gondolatait, bűntudatát? Sajnos nem! De ezt a társulat el sem várja. A felvigyázók ezt a tanácsot kapják: „Nem szabad elfelejteni, hogy a vének nem elmegyógyász szakorvosok, vagy terapeuták, hanem szellemi pásztorok.” Ezután tanácsot kapnak, hogy nem az ő dolguk a mentális problémákkal küszködő emberek kezelése, és nem is kell foglalkozni az ilyen emberrel. majd később ezt írja a nekik szóló könyv: „A véneknek fel kell ismerniük, hogy korlátozott az az idő, melyet az ilyen érzelmileg összetört személyekre tudnak fordítani”. Ha egy depressziós, mentális problémával küszködő ember kerül bírói bizottság elé, akkor annyi előnyt élvez másokkal szemben, hogy az ítélet kihirdetése előtt kap egy két napot, hogy összeszedje magát. Az persze más kérdés, hogy egy ilyen betegség évek, hónapok alatt alakul ki, az ember hosszú ideig kínlódik vele, ezért ez az egy két nap nem sokat jelent. Szóval akkor mennyi lehetősége van egy tökéletlen emberekből álló hozzá nem értő csoportnak, igazságos ítéletet hozni, egy olyan ügyben, amit a szívben kell vizsgálni? Meg tudják mondani, hogy egy depressziós, magába zárkózott ember, aki fél kimondani, kimutatni az érzéseit, hogy mit érez? Ha nem, akkor mennyire lehetünk biztosak a döntéseik igazságosságában? És mi történik azokkal, akik emiatt igazságtalanul lettek kivetve a gyülekezetből?

A Bibliában viszont rengeteg példát találunk arra, hogy az ilyen emberekkel Jehova személyesen foglalkozik. Figyelembe veszi a körülményeiket, megérti őket, és nem paragrafusok alapján ítéli meg. Nem kéne meghagyni neki ezt a bonyolult tevékenységet? Lehet hogy jobban tudja mit kell tenni, mit egy bírói bizottság.

Címkék: bűn
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr764480265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.