"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)


Másféle megváltás kell!

2016/10/19. - írta: sefatias

Korábban már foglalkoztam azzal, hogy ha a bibliai teremtési beszámolót és ezzel a bűnbeesés történetét nem tekintjük valós eseménynek, akkor azzal bizony alaposan áthúzzuk és megkérdőjelezzük a mai megváltástant >> ITT << A belinkelt posztban idézett Rózsa Huba pontosan megfogalmazza…

Tovább 115 komment

Őstörténet és megváltás. Valami hiányzik.

2015/02/12. - írta: sefatias

Azt hiszem belefogok abba témába, amihez egy fikarcnyit sem értek, és amiről olvasni lehetetlen. Nem találtam még olyan írást, ami ezt kifejtené, és tovább merne menni egy összetett mondat első felénél. Ám azt hiszem ez a téma mindennél fontosabb, és olyan területet érint, ami alapjaiban forgatja…

Tovább 46 komment

Felelős vagyok az eredendő bűn miatt?

2013/05/30. - írta: sefatias

Évek óta foglalkoztat az eredendő bűn. Keresztény lévén hiszek az Ádám bűne miatt világba jövő bűnben. Ha nem hinnék már nem is lennék keresztény, hiszen Krisztus azért jött, hogy bűneinktől megváltson bennünket. Tehát a kereszténységem alapja a Krisztus bűneltörlő áldozatába vetett hit. Enélkül kár…

Tovább 27 komment