"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Wc-papírra írt keresztény értékek

2018/01/26. - írta: sefatias

A világ legjobb országában élünk. Személyesen Szűz Mária védelmezi országunkat a nehézségektől. És hála Isten kegyelme csodálatos megnyilvánulásának, Magyarország élén ma keresztény, hitvalló kormány áll. Ez a krisztusi értékeknek elkötelezett kormány fontos feladatának érzi, hogy a keresztények az egész világon békében élhessék meg hitüket, és alkalmazhassák Krisztus törvényét. Miniszterelnökünk elmondta. hogy: bár súlyos erők, sőt világerők ellen is sorompóba kell lépnünk, még mindig állhatunk, még mindig állunk a lábunkon".

kesz-0916-e1505561738928-1024x550.jpg

Az, hogy a magyarok még a világ ellenünk történő összefogása ellenére is meg tud állni a lábukon, az csakis Isten mindenhatóságának, az ő kegyelmének, és a miniszterelnökünkre árasztott áldásának köszönhető. Olyan jó látni, ahogy szeretett vezérünk szavaiból árad a derű, és a reménység. Olyan jó tudni, hogy ők is, velünk együtt Isten dicsőségét tartják fontosnak. Szavai örömmel töltenek el, mikor a jövőnkre utal: "Mi nem csak olyan jövőt akarunk, ahol mindenkinek lesz munkája - ezt már szinte el is értük -, de olyat is, ahol a munka minden formája az Isten dicsőségét is szolgálja, az utcasepréstől az ország kormányzásáig" 

Azt a képet, amit a vezér mutat nekünk, némileg árnyalja, hogy tevékenységében sehol nem találkozni Krisztus értékeivel. Az a Krisztus, aki betegeket gyógyított kétlem, hogy olyan módon áldaná meg egy nemzet vezetőjét, hogy azzal az áldással, egyre jobban ellehetetlenítse milliók egészségügyi ellátását. Az a Krisztus, aki felhasználta hatalmát arra, hogy enni adjon az éhezőknek, akár természetfeletti módon, Kétlem, hogy olyan módon áldaná meg egy nemzet vezetőjét, hogy azzal elérje, hogy gyermekek tömegei menjenek éhesen iskolába. Jézus egyszer ezt mondta: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen elküldeni őket". Jézus szánakozása nem merült ki ennyiben. Természetfeletti erejét felhasználva, több ezer embernek adott enni. (Máté 15:32-39)

Az a Krisztus, amelyik az evangéliumokban szerepel, nem hasonlít arra a Krisztusra, amelyet a magát Krisztuskövetőnek tartó magyar kormányzat képvisel. Az a krisztus, az Orbán Viktor krisztusa nyűgnek tartja a nélkülözőket. Olyannak, akiken nem kell segíteni. Mert ők csak annyit érnek, amennyit elértek semmit. Orbán Viktor krisztusa a gazdag embert helyezi Ábrahám kebelére, és Lázárt hagyja senyvedni. A gazdagot vígasztalja és a szegény Lázárt gyötri.(Lukács 16: 19-31) Orbán Viktor krisztusa szerint a gazdag ember könnyebben jut Isten országába, és hülyeségnek tartja az evangélium Krisztusának olyan baromságait, mint a "Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába." (Lukács 18: 24, 25)

Ezért Orbán Viktort nem zavarja, hogy a betegeknek hónapokat, bizonyos esetekben éveket kell várnia, hogy foglalkozzanak velük az orvosok. Az sem zavarja, ha a gyerekeknek nincs mit enni. Az sem zavarja, ha egy anyukának a szíve szakad meg, mikor döntenie kell, hogy ételt vegyen a gyermekének, vagy gyógyszert. Mert csak az egyikre futja hirtelen. Orbán Viktor krisztusa olyan szarházi embereket termel ki, mint Orbán Viktor, Lázár János, Németh Szilárd, Semjén Zsolt, Harrach Péter. Az utóbbi nyíltan vállalta az ő krisztusának véleményét, amikor leszavazta a gyermek éhezés csökkentésére hozott törvényt.

Én nem tudom, hogy ezek a magukat kereszténynek valló politikusok, mit tudnak az evangéliumok Krisztusáról, a betegeket gyógyítóról, és az éhezőknek enni adóról, De a napi politikát figyelve, azt hiszem semmit. A Biblában szereplő Krisztus ezt mondta: "Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak." És én úgy látom, hogy a magyar politikai vezetők, élükön Orbán Viktorral, nem Istennek, hanem a Mammonnak szolgálnak.

És ezt csendben nézik a keresztény egyházak. És még az lenne a kisebbik baj, hogy csendben. Mert egyre gyakrabban lobban fel egy egy plébános misén kijelentett véleménye a Mammon imádó politikusok mellett. Az egyházak pedig pénzzel betömött szájukkal nem szólalnak fel, nem figyelmeztetik az embereket, hogy a krisztusi értékek nem a Mammonnál vannak. Nem a korrupció, az elnyomás, a kizsákmányolás Krisztus eszköze, hanem a szolidaritás, az együtt érzés, és az önzetlen segítség.  Nincs annál undorítóbb, mint amikor a magukat kereszténynek valló egyházak összeölelkeznek a magukat kereszténynek valló politikusokkal és együtt törlik ki egymás seggét a krisztusi értékekkel.

 

127 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr9413605687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VaradiJanos 2018.01.27. 16:59:05

@morph on deer: a polgárháborút, lincselést, akasztást csak az indexes csürhétek vizionálja, nem a miniszterelnök

Jakab.gipsz 2018.01.27. 17:23:54

sefatias@sefatias:

Cáfolatot akarsz kapni az általad megfigyelt és tényszerűen össze szedegetett negatív jelenségekre amelyekért csak és kizárólag csak az Orbán kormányt hibáztatod és persze a keresztény értékrendet ?

Komolyan ezt akarod, ám legyen megkaphatod !.

De mielőtt igennel válaszolsz felhívom a figyelmedet néhány felületességedre.

Tehát jól gondold meg, mit szeretnél, hallani.

Az igazat és a valót, vagy amit te elhiszel, a felsorolt vádjaid alapján.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.27. 17:34:50

@Jakab.gipsz: hozzátenném, hogy a keresztény értékrendet nem hibáztatom. Valószínűleg felületesen olvastad el a posztot. Én keresztényként a keresztény értékrendet tartom a világ számos problémájára megoldásnak. A poszt arról szól, hogy nem látom képviselni ezeket az értékeket a kormány részéről, hiába állítják

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.27. 17:35:22

@Jakab.gipsz: kiváncsi vagyok a válaszodra. Még sosem olvastam tőled semmi értelmeset

morph on deer 2018.01.27. 17:39:33

@VaradiJanos:
“csak az indexes csürhétek vizionálja, nem a miniszterelnök”

Nem bizony, ő csak felkészül.

“A rendőrség 700 fő elszállásolására keresett vállalkozót a főváros területén.”

Egymillió vendégéjszakára, 4,8 milliárd forintért, négy éves időtartamra, stb.
Nehogy megint az legyen, hogy sokáig tart, mire felérnek vidékről, ha a TV székháznál szükség lenne rájuk, ha nem nyerne orbán.
Vagy az ételosztás biztosításához, ha mégis ő nyer.

m.hvg.hu/gazdasag/20180119_Meszaros_Lorinc_szallodai_rendoroket_altatnak

Visceroid 2018.01.27. 18:26:42

Viktort kell újraválasztani!Eselteg a Jobbik.
-Nem engedi be a migránoskat

Ja, csak azokat akiket igen.

-Családra fókuszál

A sajátjára főleg. Remélem örülsz Tiborcz meg Ráhelke vagyonának.

-Iskolára fókuszál

Persze, ezért vannak diáktüntetések, meg kancellárok vagy mik az egyetemek élén. Mondjuk tényleg fókuszál az iskolára, jobb lenne, ha nem tenné.

2018.01.27. 19:28:32

@Visceroid
: Kiket ended be akik beengedi a migránosakt?

Ha már ráfokuszalt a csalajdjara akkor oda sem fog már több pénz elmenni.Gondolj csak bele már 8 éve osztogatja a pénzt már vagy csak nagyon kevés embernek fog osztani vagy már nem fog.8 éve egyhuzamban ő van ha jól tudom ígyhát ha most még 4 évig ez lesz nem tud már hova költeni.

A 2018 Fidesz programban szerint rá fog fokuszálni a családokra
.
www.fidesz.hu/hirek/2017-05-25/2018a-csaladok-eve-lesz/

Én 1 darab diák tüntetésről tudok és látom nem vagy egyetemet végzett ha pontosan nem tudod mi van ott,vag yha mégis akkor a memóriáddal van baj amit lehet javítani.(Tényleg lehet javítani és bizisten nem rossz számdékból írtam)

Amúgy a diákokra a jobbik szeretne hangsúlyt fejtetbi 6.bekezdés utoló mondat

www.jobbik.hu/hireink/igy-fog-kormanyozni-jobbik-2018-tol

szabojanos002 2018.01.27. 20:44:05

Az a helyzet, hogy az elmúlt 8 évben, de főleg az utóbbi néhányban a baloldali média kimaxolta a fidesz kormány kutyázását, minden tekintetben. Nehéz már újat írni a témában. Ugyanakkor a fidesz népszerűsége szemmel láthatóan nem csökken. Mindez azt jelenti, hogy ennek a posztnak a megírása maximum feszültséglevezetésre volt jó, amúgy teljesen felesleges volt. Nem lenne érdemes stratégiát váltani, és alternatívát ajánlani? Mondjuk olyan alternatívát, amelynek nem az az egyetlen pontja, hogy "leváltjuk Orbánt".

Visceroid 2018.01.27. 20:59:32

@Ihletett: "s látom nem vagy egyetemet végzett ha pontosan nem tudod mi van ott,"

Miért kellene bárkinek is egyetemet végzettnek lennie? A szakértelem kommunista trükk! Akkor ti most komcsik vagytok? Anno még lenéztétek az értelmiséget, meg nyomattátok a proli fétist, Megint tettetek egy 180 fokos fordulót?

Jakab.gipsz 2018.01.27. 22:10:50

@sefatias: "Még sosem olvastam tőled semmi értelmeset"!

Most sem fogsz, éspedig azért nem mert még hiányzik a mondandóm megértéshez szükséges logikai kontextus a részedről.

Tehát részben zagyvaságnak is értelmezheted.

Azért mert egy új értelmezés attól új, hogy a legvadabb rémálmaidat és a legszebb reményeidet egyaránt meghaladja, te pedig el sem tudod képzelni.

Soraidból az a következtetés vonható le, hogy minden rossz dologért, amelytől mi magyarok szenvedünk, egyedül az Orbán kormány a Fidesz és a KNDP a keresztény demokraták a felelősök.

Hol ott ha egy elméleti elgondolás következményeit vizsgáljuk nem a végrehajtók felelősségét kell vizsgálnunk, hanem az elmélet létrehozóiét, azaz azokat akik kiagyalták.

Példának okáért a "washingtoni konszenzus" a "jogállamiság" vagy a gazdaság liberalizálásának a "privatizáció" fogalmait, nem mi magyarok, találtuk ki. Ugyanis ezeket igen komoly nyugati első sorban amcsi, kutató intézetek munkatárasai agyalták ki és még Nobel-díjakat is osztogattak értük.

És ez az, ami a te figyelmedet elkerülte, továbbá az, az apróság, hogy

a "Nyitott társadalom és ellenségei" is valamint a "Tudományos kutatás logikája" is csak egy elmélet, amelyet Soros György az ateista-zsidó filozófus rátukmált a globalizmus elméletére, éspedig úgy, hogy szintetizálta a már felsorolt agyament állam és társadalomszervezési, társadalom mérnökösdi, koncepciókat.

Következtetés képen a jelenlegi kormány ezen, „tudomány filozófiának" eladott a kufár demokrácia elméletei között próbál meg lavírozni, belőlük a legkisebb rosszat kihozni, továbbá több-kevesebb sikerrel próbálja a nemzeti identitás tudatunkat megőrizni, a globalizmus erőivel szemben.

És most a lényeg metaforája következik, ezt a legkönnyebben melós szleng alapján értheted meg, a "balfasz", kifejezés értelmét a "böszme emberek" a népies kifejezés szebb, de nem közismert.

Tehát, mi van olyankor, ha hét milliárd ember, tévedésben van, de a tévedésben lévő ember nem tudja azt önmagáról megállapítani, hogy ő tévedésben van, tehát csak "balfaszok" vagyunk.

Ez a "balfaszok tévedése" mint állapot, olyasmi, amikor sok ember egy olyan ajtón akar keresztben átgyömöszölni egy olyan létrát, ami az ajtó átlójánál hosszabb, ez persze így "lehetetlen" nyilvánvalóan, viszont nagyon sokan tudják ezt és mégis nyomást vezényelnek. Nos, ők a nagy hazugok, ilyen nagy hazugok az ateista-zsidó filozófusok, ilyen a hazai urbánus liberális értelmiségünk is és többek között Soros is, amikor tanácsokat osztogat, vezényel.

Ugyanis megfosztanak bennünket más jobb egyszerűbb, lehetőség megtalálásától.

Ami egyszerűbb megoldás, társadalmi és a szociológiai problémáink összességére, nyilván valóan rendelkezésünkre kell, hogy álljon már most ebben a pillanatban, is.

Tehát csak egy ismeret elméleti "hiány" az amit keresünk.

Az Orbán kormány pedig ezt a "hiány", ügyet, bénán és ügyetlenül kezeli. De nem ártó és gonosz szándékkal. Kénytelen volt sokmás kormányhoz hasonlóan elfogadni a demokrácia "washingtoni konszenzus" elméletét.

Soros, a nagy hazug az ateista-zsidó politológus, kifejezetten megátalkodott gonosz és ezt ő is tudja önmagáról. Azért tudom a "Soros-tervet" a gonosz tervének nevezni, mert a megoldások embere vagyok, tehát tudok helyette egyszerűbb és hatékonyabbat is felmutatni.
Amibe nem kell, hogy kételkedjetek, elegendő, tudomásul vetnetek azt a tényt, hogy a „tudományos" materializmus kora lezárult. Vége, nincs tovább.

Azért nincs tovább mert megállapítást nyert az a tény, hogy a matéria azaz a barionikus anyag, fű, fa ember és a sok milliárd galaxis egy nagy egésznek, csupán a 4%-a,. Következtetés képen az összes tudományág, összes rendszere, diszciplínája, revízióra szorul. Ezt a munkát már elvégeztem.

Orbán pedig ugyan a nemzet együtt működés keretében, tanakodásra szólította fel a magyarokat, de azt egy szóval sem mondotta, valaki találjon már ki „valamit” mert ebből most már elegünk van, ezekből rengeteg eszű Soros-féle a demokráciával kufárkodó politológusokból és a vezérlő szavaikból. És még azt sem mondta, hogy sürgősen.

Ugyanis ha egy országban anya és gyermeke éhezik és nyomorog, ott a férfiak valamit nagyon elbaxtak, erre pedig mentségünk nincs, hacsak nem azon törjük a fejünket, hogy ez ne következhessen be, bűnbakok keresgélése helyett.

Ez pedig csak matematikai logika és mérés kérdése, és mint ilyennek semmi köze sincs a politikai filozófiához.

Tehát csak annyit kell tenni a téves és a hazug elméleteket, megmérni. és szétválasztani, ezt követően tudjuk ügyes bajos dolgainkat a keresztény értékrenden belül a lovagiasság szabályai szerint feloldozni.

Ez a mérés, vajon kiknek nem tetszik? Találgass: te is egy kicsit, kis lovag.

Ugyanis az igazság és a tudás mindenkié, azt nem lehet kisajátítani, és a tudás az a valami, ami soha sem hoz gyűlöletet csak meg nevettet, még abban az esetben is ha előzőleg tévedésben voltunk, és csak egymást hibáztattuk.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.27. 22:16:35

@Jakab.gipsz: >>Soraidból az a következtetés vonható le, hogy minden rossz dologért, amelytől mi magyarok szenvedünk, egyedül az Orbán kormány a Fidesz és a KNDP a keresztény demokraták a felelősök.
<<

Pontosan melyik soraimból?

A többi csak lózung

2018.01.27. 22:25:32

@Visceroid: kik azok a mi?Én egy szémély vagyok tudtommal nem képviselek semmit.Én mindíg is csak magamban bízom.Nem mondtam hogy csak akkor beszélhetsz ha egyetemet végeztél (szerinted szerintem egyetemet kell végezni sőt te engem több személbe raksz azaz szerinted szerintünk egyetemet kell végezni ) :D
Azért írtam mert belekontárkodsz az iskolába mikor nem vagy bemne vagy nem voltál benne.Aztól még lehetnek pontos ismereteid a témárol de elárultad hogy nincs.Mivel nem tudod mi az az egyetemi kancellár.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.27. 22:26:42

@Jakab.gipsz: Az alapvető probléma, hogy fel se fogtad miről szól a poszt. Ezért beszélsz másról

2018.01.27. 22:29:54

@szabojanos002: Roppant igaz!
Ha össze is fogna ez a sok párt és leverné Orbánt akkor káosz lenne.
Mindegyik mást akarna.Ezt így nem lehet.Én a jó egypártrendszert prederálom.
Sz a lé seg hogy ugyanaz az ember sokáig legyen hatalmin mert azért valamit mindíg csinálnak és ha állandoan megszakítja az istenadta nép a munkájukat akkor ezzel együtt le is rombolja azt.Szerintem nem sok politikusnak célja tönkretenni sz országot.Első a vsaládjuk stb amit sztem Viktor már rendbehozott és mégjobban tud koncentrálni M.O. irányítására.

BiG74 Bodri 2018.01.27. 22:41:47

@sefatias:
Leálltál egy zakkant trollal vitázni? Sok sikert!

@Ihletett:
Nyalhatjátok egymás seggét, de tény, hogy a fityisz népszerűsége zuhan.

Visceroid 2018.01.27. 22:50:56

".Mivel nem tudod mi az az egyetemi kancellár. "

Orbán egyetemi helytartója. Mi más?

BiG74 Bodri 2018.01.27. 23:11:54

@Ihletett:
Te a Fülig Jimmynél tanultál írni?

morph on deer 2018.01.28. 01:11:06

@Ihletett:
“Szerintem nem sok politikusnak célja tönkretenni sz országot.”

A célja valóban nem az, a célja az egyszemélyi, teljhatalmú uralkodás, valamint a lenagyobb vagyon birtoklása.
A szépséghiba csak az, hogy közben csak úgy mellesleg leépül az ország, ez ezzel jár. Először rkölcsileg és kulturálisan, aztán az élhetőség szintje is csökken, vele meg a gazdaság.
De legalább dicső vezérünk közelebb kerül a céljához, nap mint nap.

Elérni persze sose fogja, hiszen minden nap többet akar, - ez ezzel jár, - de egyre inkább igyekszik a cél elérésében.
A többi meg ‘collateral damage’, az csak természetes.

“Első a családjuk stb amit sztem Viktor már rendbehozott és mégjobban tud koncentrálni M.O. irányítására.”

A koncentrálást szerintem inkább egy erre szakosodott helyen kéne gyakorolnia. Régebben ‘koncentrációs tábornak’ hívták ezeket, aztán inkább a hely nevét vették fel, mint a Gulág, Recsk, vagy Guantanamo (Gitmo) - na ott koncentrálhata az ő megillető módon.
A “rendbehozással” már kvalifikált is egy hosszabb koncentrációs szeánszra, ha jól számolom...

2018.01.28. 03:29:50

@BiG74 Bodri: Mivel Fülig Jimmy egy regény alak,biztosra veszem hogy a kérdés nem volt valódi jellegű.Inkább boszantá a célja..Nem szánok rá időt és energiát hogy érthető legyen.Ha esetleg tenyleg erdekel h miert ilyen a zmondom ra hogy:Egy telefonról írok és nagyon aprók a gombok így hajlamos vagyok teljesen más gomb lenyomására mi t amit szeretnek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.28. 04:02:32

Itt a legújabb álkeresztény, valójában a kereszténységet pocskondiázó blog.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.28. 04:06:22

@BiG74 Bodri:

"tény, hogy a fityisz népszerűsége zuhan."

Csak azért, hogy röhöghessen rajtatok, ahogy a szakadék mélyén egymással iszapbirkóztok.

BiG74 Bodri 2018.01.28. 05:12:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
A te perspektívádból, lehet, így tűnik. Nem baj.
Mielőtt megint szakadékra és mocsárra asszociálnál, felejtsd el. A saját pozíciód meghatározása alapjaiban eltér az enyémtől, így esélyed sincs arra, hogy megértsd, és ebben semmi túlgondolt, sznobbista, felsőbbrendű elgondoltság nincs.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 06:33:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A poszt melyik része pocskondiázza a kereszténységet? Egész pontosan mely mondataim szólnak arról, hogy Jézus követése hülyeség?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 06:35:27

@BiG74 Bodri: Gipsz Jakabbal még sosem sikerült vitáznom. Általában csak idejön, behány egyet, aztán utána eltűnik.

midnightcoder2 2018.01.28. 09:05:58

@Visceroid: "Miért kellene bárkinek is egyetemet végzettnek lennie? A szakértelem kommunista trükk! "

Attól mert valaki elvégez egy kommunikációs szakot lovári nyelvvizsgával még nem fog érteni semmihez, bár a statisztikában szépen növeli a diplomások arányát, de a legjobb esetben is zöldséget fog árulni a diplomájával, rosszabb esetben pedig aktívan rontja az itteni cégek termelékenységét Pl. a mindenkinek nyűg csapatépítő, és a 120. kommunikációs tréning szervezésével. És lesz egy rakás coach és más roppant fontos "értelmiségi" aki igazából csak a levegőt rontja.

midnightcoder2 2018.01.28. 09:13:27

@sefatias: "De egyikőjük sem az egyházat képviseli a véleményével, hanem csak önmagát"

Az egyház élén jelenleg a szélsőliberálisok bábja van. De igazából az egyház és Krisztus tanításai szerintem elég ritkán mentek kéz a kézben a történelem folyamán, lásd inkvizíció, vallásháborúk. Ugyanakkor érdekes kérdés lenne, hogy Jézus mihez kezdene az olyan dolgokkal a világban mint Pl. népességrobbanás, iszlám szélsőség terjedése, stb.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 09:16:42

@midnightcoder2: miből gondolod, hogy Ferenc pápa szélső liberális?

Ambiorix 2018.01.28. 09:22:52

@sefatias:
Hidd el, Bélám, mindnyájan örülünk, hogy beléptél abba a szabadkeresztyén gyülibe, mennyivel jobb az, mint ha innál. :)

Visceroid 2018.01.28. 09:55:41

@midnightcoder2: "És lesz egy rakás coach és más roppant fontos "értelmiségi" aki igazából csak a levegőt rontja. "

Ha a cég fizeti....Kit érdekel?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 09:58:41

@Visceroid: szerintem azokat, akik kitermelik a fizetését

midnightcoder2 2018.01.28. 10:04:55

@sefatias: Pl. azoknak az iszlamista migránsoknak a betelepítését támogatja akik odahaza elég aktívan irtják a keresztényeket és a többi nem muzulmánt. Aztán a kapitalizmus elleni fellépése is inkább a balliberális vonal agyatlanabb részét idézi. A környezetvédelmi és a homokosokkal kapcsolatos nézeteivel viszont akár elfogadhatók is lennének, ahogy az evolúcióval kapcsolatosak is.

vadi4 2018.01.28. 10:05:58

@sefatias: Pedig jobban tennéd! Az Index blogjaira járók között nem találsz olyat akivel értelmes módon lehet vitatkozni. Aki osztja a nézeteidet, azzal nem kell vitatkozni, a többi pedig nem érdemes, mert csak a saját vagy PÁRTJA meggyőződését nyomja. És ez így van már évek óta

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 10:07:14

@midnightcoder2: Mutatnál egy linket, ahol a pápa keresztény irtó muszlimok betelepítéséről beszél? Mit értesz az alatt, hogy balliberális? Mert a bal, meg a liberális nem mindig kompatibilis egymással

Jakab.gipsz 2018.01.28. 10:09:23

@sefatias:

Én azokról az európai filozófusok munkáiról beszélek akiket a libsik és a kommunisták megfélemlítettek vagy a huszadik század során agyon vertek.

Ez persze nincs nagy dobra verve.

A te kis beszűkült, beszűkített, látómeződ ezekre a tényekre már nem terjed ki.

Tehát számodra a napjaink tudománya által létrehozott bizonyítékok nem léteznek ezért írtad WC papírra a saját értelmedet. Majd ráfogod a kereszténységre.

Sületlen ateista balfax vagy, és ezt te állítod önmagadról.

Előbb azt tisztázd te kivagy és mit akarsz, aztán oszd az észt másoknak.

Ha nem értesz valamit kérdezz bátran.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 10:13:46

@Jakab.gipsz: :) Kérdezek

Miért kéne a saját látómezőmön kívül látnom? Neked sikerült?

>>számodra a napjaink tudománya által létrehozott bizonyítékok nem léteznek<<

Milyen bizonyítékok? Mit bizonyítanak?

>>Sületlen ateista balfax vagy, és ezt te állítod önmagadról. <<

Hol?

midnightcoder2 2018.01.28. 10:16:29

@sefatias: index.hu/kulfold/2017/09/22/ferenc_papa_bovitene_a_migracios_utvonalakat/

"Mit értesz az alatt, hogy balliberális? Mert a bal, meg a liberális nem mindig kompatibilis egymással"

Pontosan. És a kettő kombinációja, ami Európában és kis hazánkban is látható, mind a kettőből a legrosszabbat hozza össze. A baloldal már rég nem a munkások érdekeit védi hanem a segélyből élő lumpenekét, a magát liberálisnak nevező részük pedig ezerrel küzdenek a liberalizmus alapját jelentő szólásszabadság ellen.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 10:18:11

@midnightcoder2: Melyik magát baloldalinak aposztrofáló párt nem a munkásait védi? És itt ne gyere az amúgy jobboldali liberális pártokkal, mint az emeszpé, meg a déká

Vacaklaci 2018.01.28. 10:19:03

Amúgy melyik kor keresztény értékeiről van szó? Krisztus korából, az azutániról, 300 utániról, középkoriról, esetleg a mostani képmutató korról? Mert ma a kereszténység kb arról szól amit a Fidesz-KDNP is képvisel. Milyen a mai keresztény ember, keresztény gondolkodás?

vadi4 2018.01.28. 10:21:10

@sefatias: Bármi mást, mint a droidokkal vasló vitatkozást. Csak felhúzod magad, hogy ezek a hülyék képtelenek megérteni amit vetítesz nekik, másrészt itt töltöd az időd ahelyett ,hogy valami értelmes csinálnál, mert ezek a hülyék képtelenek megérteni amit vetítesz nekik, harmadrész csak lejáratod a nicked, mert ez a hülyék képtelenek megérteni amit vetítesz nekik. Kizáólag csak azt tudják amit pártutasításban megkaptak és folyamatosan azt az egye tudják mantrázni. Orbán az Ennél már az is jobb, ha iszol (szigorúan alkoholmenteset), mert legalább nem ártasz magadnak.

openszószáJETI 2018.01.28. 10:21:53

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: En is egyetertek a postoloval. Az igazi kereszteny arrol ismerszik meg, hogy arabok 100 millioinak segitsegevel iszlamizalni akarja azt a kozosseget ahol el.
Ha pedig ezzel a az iszlam terhoditasal meg bizonyos kulfoldi uzletemberek sikeresen novelik a vagyonukat, az mar maga az isteni kinyilatkoztatas.

hekxe 2018.01.28. 10:26:15

Nos! Személyes szubjektív vélemény:- le...rom a pártokat! Engem nem érdekelne bár melyik van hatalmon, ha valóban keresztény értékeket szolgálna. Milyen ország az, ahol, papok, polgármesterek, orvosok stb..adják el a lelkület, mert tudják, csak így tudnak segíteni, Uram bocsáss az alapvető feladataikat elvégezni. Ha nem vagy velünk, ellenünk vagy politika, a csatlósok támogatása, nem csak vérlázító,de a történelemből tudjuk azt is hova vezet. Az a kormány amelyik nem a polgárai, hanem a pártja érdekeit tartja szem előtt az nem alkalmas a kormányzásra. Akinek nem a nyugalom és a béke megteremtése a célja, az nem kormányoz, hanem anarchiát teremt. És aki a zavarosban halászik.......Higgyétek el a keresztény értékek, nem okvetlen vallási meggyőződést jelentenek. Talán csak józan paraszti és némi jó szándék kellene. Ha ez meg lesz bár melyik pártban hívják bár hogy is számíthat a szavazatomra...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 10:26:33

@Vacaklaci: Korábban erről ezt írtam:

"Keresztény értéknek, már a szó jelentéséből kiindulva is, csakis olyan dolgot tartok, ami közvetlenül Krisztushoz kapcsolható. Nem tudok keresztény értéknek tekinteni olyan elveket, melyek kétezer évvel Krisztus után jelentek meg és sok évszázados formálódás után kapták meg jelenlegi arculatukat. A keresztény szó önmagában azt jelenti, hogy Krisztust követő. Tehát keresztény érték csakis olyan lehet, ami összhangban van Krisztus szavaival, helyzetével, tetteivel. "

sefatias.blog.hu/2016/06/04/a_kereszteny_ertek_szerintem

70 napjuk van a libsiknek a Dunába lövetésig 2018.01.28. 10:39:46

Ha jól értem arról szól a post, hogy csak az lehet igaz keresztény, aki 50-60 ÉVNYI LIBERÁL KOMMUNISTA ELKURÁST 8 év alatt maradéktalanul helyreállít.

De aki csak az ÁLLAMCSŐDÖT, a munkanélküliséget, az államháztartásihiányt, az inflációt, szünteti meg 8 év alatt, abból hiányzik keresztényi szeretet.

Vacaklaci 2018.01.28. 10:46:25

@sefatias: A Krisztusi kor mondanivalója, értékei összehangolhatók a mai korral? Tudunk-e abban a szellemben élni és cselekedni mint akkor? Mennyire tudunk megfelelni annak? Rengeteg dolog változott azóta. Sokat változott az ember, technológia, társadalom, vallás is. Mert egy inváziós népvándorlás például nem igazán volt Krisztus korában így teljesen mást jelenthet pl a segítés. Te voltál a "menekültek" között. Leírtad a tapasztalataidat. Szerinted a keresztényi magatartás ér valamit ott? Nyilván önmagadnak igen mert neked és Krisztusnak tetsző dolgot cselekedtél, avagy mondjuk Krisztus mit tenne ha az ő tanításai szerint élő népeket ilyen invázió érné? Ok, tudom, ez az ő tanításai szerint élő nép kicsit túlzás. :) De mégis az ő követőiről van szó.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 10:50:13

@Vacaklaci: A krisztusi értékek nem a krisztusi korból indulnak, ki, hanem az ember minden koron átívelő igényéről. Ebből adódóan ezek az értékek minden korban és helyzetben alkalmazhatóak. És nem lehet őket támadni, mint ahogy ezt megpróbálják beállítani kormányközeli "keresztények"

sefatias.blog.hu/2017/02/11/ezek_ellen_nincs_torveny

Vacaklaci 2018.01.28. 11:06:06

@sefatias: Tehát a Krisztusi, keresztény érték belő, emberi érték és nem társadalmi vagy pártszervezeti, kormány, stb. Mert a nincs Keresztény párt hanem keresztény emberek. Tehát Orbán és a pártja nem lehet sem Krisztusi sem keresztény :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 11:12:43

Így van. Az újszövetség keresztény emberekről beszél, akik a belső értékeik és néhány keresztény tanítás alapján számítanak kereszténynek. Orbán pártja lehetne keresztény, ha olyan egyének alkotnák, akik felmutatják ezeket az értékeket. Az egy más kérdés, hogy a jelenlegi politika lehetetlenné teszi a keresztény értékek szerinti kormányzást, és emiatt egy keresztény megalkuvás nélkül, a krisztusi értékek sárba tiprása nélkül nem lehet politikus. Ezt látjuk most. Az egyházakat képviselő keresztények pedig, mikor anyagi érdekekért nem szólalnak fel a krisztusi értékek megtaposása miatt, ugyanazt a képmutatást követik el, mint politikus barátaik. És emiatt a kereszténység veszíti el a vonz erejét, és a keresztény értékek elleni támadást valójában a magukat kereszténynek valló politikusok és vallásvezérek követik el.

erről írtam három hete :sefatias.blog.hu/2018/01/04/miert_keresztenytelenedunk

midnightcoder2 2018.01.28. 11:18:17

@sefatias: Egyik sem azt védi. A mainstream európai pártok neoliberális gazdaságpolitkát támogatnak. Simán végigasszisztálták az elmúlt 30 évben, hogy Kína válhasson a világ műhelyévé azáltal hogy az ipart hagyták kitelepülni. Akkor az volt a jelszó, hogy igazán nagy pénz a szolgáltatásban van. Csakhogy, a szolgáltatások is ezerrel mennek Indiába, Pakisztánba, stb. Mára pedig már oda jutott a helyzet, hogy Európa egyre inkább a perifériára szorul. Az átlagpolgár, átlag dolgozó, akit a baloldali pártok hivatottak védeni azt látja, hogy bizony egyre szarabbul él. Erről szólt a BRExit is, meg ugyanennek az amcsi verziójáról Trump győzelme.

midnightcoder2 2018.01.28. 11:21:04

@sefatias: "Az egy más kérdés, hogy a jelenlegi politika lehetetlenné teszi a keresztény értékek szerinti kormányzást, és emiatt egy keresztény megalkuvás nélkül, a krisztusi értékek sárba tiprása nélkül nem lehet politikus"

Az alapvető gond a krisztusi értékekkel már a maga korában is az volt, hogy ha következetesen végigvitted őket, akkor jó eséllyel a keresztények vs oroszlánok sportmérkőzés szereplői között találtad magad, és nem az esélyes oldalon.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 11:24:16

@midnightcoder2: Szerintem sem arról szól a politika, hogy az egyszerű ember életét jobbá tegyék. Csupán a gazdasági fejlődésről, és a főbb gazdasági szereplők gazdagodásáról. De ez már nem az én területem. Ez egy kereszténységgel foglalkozó blog, és jobbára a hozzáértésem itt és a másik blogomon ki is merül

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 11:27:06

@midnightcoder2: hát nem tudom. A keresztények arénabeli kivégzéseiről és üldözéséről nem feltétlenül osztom az átlag keresztény véleményét. Voltaire meglátása jobban tetszik

midnightcoder2 2018.01.28. 11:32:09

@sefatias: "Voltaire meglátása jobban tetszik"
Mire gondolsz ?

Vacaklaci 2018.01.28. 12:06:17

Amúgy meg szerintem amit keresztényi értékként gondolunk az inkább univerzális emberi érték, normális esetben. Nem köthető valláshoz,

Jakab.gipsz 2018.01.28. 12:10:36

@sefatias: Ezt kérdezted @midnightcoder2: Től.

" Mutatnál egy linket, ahol a pápa keresztény irtó muszlimok betelepítéséről beszél? Mit értesz az alatt, hogy balliberális? Mert a bal, meg a liberális nem mindig kompatibilis egymással"

Tudnod kell a pápa színjátékának az értelmét, tehát amikor muszlimok lábait mossa vagy amikor a kairói főmuftit csókolgatja, a liberálisok pedig tapsikolnak.

Ezt az eseménysor akkor tudod igazán megérteni, ha ismernéd Almási Miklós Anti-esztétika című művét.

Amelybe az elnyomás és az ellenállás viszonyait is taglalja az áthallás tragikumát és komikumán keresztül.

A (pápai) színjáték esetében is vannak rendezők, nézők, és a nézők között is ott ülnek a spiclik akik a nézők reakcióit megfigyelik.

Almási kifejtése szerint már értelmezheted a Pápa tetteinek az abszurditását. Azért mert a zsidó, a muzulmánok és a különböző felekezetű keresztények más képen értelmezik, a pápai performanszt.

Azért mert a kairói főmufti (szunnita) és a a teheráni ajatollah (síita) gyűlölik egymást, tehát a pápa béke csókja megosztóbb mint valaha volt, viszont a mezei muzulmánok már behódolásnak is tekint. A keresztény pápa behódolt az iszlámnak.

A konkurens zsidók ők is többfélék, is más képen ítélik meg a látottakat a Tóra őrzői, az Exodus (Mózes) papjai, a Talmudista kazár papok és persze a templom őrzői a Neturei Karta az anti cionista papjai látottakat. Ez utóbbiak tépik a saját hajukat, az ateista zsidó filozófusok miatt.

És persze Soros Gyuri is amikor össze kacsint a Rijáddal és rámutat a látottakra, látjátok mekkora hatalmat kaptunk Jahvétól, A keresztény pápa a muszlinok lábait mosdatja.

A világi birósság a Washingtoni és a Strasbourgi legfelsőbb bíróság pedig már a mi zsebünkben van, létszám arányosan már ott a zsidó bírók döntenek a keresztények felett, gyertek nomádok nyugodtan.

Már csak a magyarok kekeckednek.

Amint ezt beláthatod, mi magyarok a (konok szittya ázsiai nomádok) már megint nyakig ülünk a slamasztikába és a világ politikába, ha akarjuk ha nem.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 12:42:22

@midnightcoder2: Voltaire , Értekezés a türelmességről című könyvének nyolcadik és kilencedik fejezete fejtegeti, hogy az amúgy a vallási türelmességéről híres Róma nem biztos, hogy valóban úgy nekiesett a kereszténységnek, mint ahogy azt nekünk tanították. Érdemes elolvasni az egész könyvet. Pont az ellen íródott, amit most is látunk a kereszténység háza táján.
Egy részletét kiposztoltam, de pont nem azt amiről szó van
sefatias.blog.hu/2015/01/25/ertekezes_a_turelmessegrol

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 12:45:09

@Vacaklaci: egyetértek. A keresztény értékeket kifejezetten keresztény értéknek tekinteni nem igazságos. Ezért is szükséges ezen értékek határait kibővíteni, és olyanokat beletenni, aminek köszönhetően alapunk lehet a gyűlölködésre. A keresztények boldogan ölik meg azokat, akik a kibővített értékek alapján nem illenek bele a saját kereszténységről alkotott képükbe

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 12:46:26

@Jakab.gipsz: miért nem arra válaszolsz, amit kérdezek? Tekinthetem ezt terelésnek, mert visszavonulót fújsz a saját hülyeséged elől?

Jakab.gipsz 2018.01.28. 13:02:41

@sefatias: Kérdezz! De pontosan fogalmazd meg.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 13:07:47

@Jakab.gipsz: >>Sületlen ateista balfax vagy, és ezt te állítod önmagadról. <<

Hol állítom ezt?

2018.01.28. 13:32:02

Kicsit feszkósnak tűnik az igteni helyzet hogy lenyugodjatok li kelek egy muzsikát amit szerintem itt mi de ki szîvesen halgat:

youtu.be/yOX7woUlgZQ

Muszály belinkelnem mert amikor ezt halgatom mindíg ez a blog jut eszembe.

Jakab.gipsz 2018.01.28. 14:03:45

@sefatias: Mondom. Ez miféle cím? "Wc-papírra írt keresztény értékek"

Így csak egy ateista beszél a keresztény értékekről, vagy egy félnótás aki fel akarja hívni önmagára a figyelmet de semmit sem tud érdemben mondani. Te így gondolkozol:

"Bedobok egy zagyvaságot úgy mint egy gumi csontot és rágódjanak rajta, hol ott én nem állítottam semmit." Dehogyisnem!

Ugyanezt a címet add a zsidó a muzulmán, a liberális vagy bármely értékrendet viselő kultúra címének, mit gondolsz mi történne veled. ?

Hazánkba valóban van mély szegénység és nyomor ezt a jelenséget pedig egyértelműen a jelenlegi Fidesz- Keresztény Demokrata kormány nyakába varrod, ez így kijelentve színtiszta hazugság és hazug állítás.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 14:05:25

@Jakab.gipsz: Jól látom,hogy megint terelsz? Mintha nem találnád meg a saját állításodat. Vagy megint bővítsek a kérdésen, hogy megértsd?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 14:14:50

@Jakab.gipsz: Egyébként olvastad a posztot? Vagy te is csak a címig jutottál?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.28. 16:34:30

@BiG74 Bodri:

"A te perspektívádból, lehet, így tűnik. Nem baj. Mielőtt megint szakadékra és mocsárra asszociálnál, felejtsd el."

Eszembe sem jutott a saját pozícióm kapcsán szakadékra és mocsárra asszociálni.

"A saját pozíciód meghatározása alapjaiban eltér az enyémtől,"

Ez így igaz. Nálam párszáz millibarral kevesebbet mutat a műszer, és a napokban lett hitelesítve. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.28. 16:38:32

@sefatias:

Aki a kereszténység tanításait aktuálpolitikai célokra használja fel, az visszaél velük, blaszfémiát követ el.

midnightcoder2 2018.01.28. 17:15:41

@sefatias: "A keresztények boldogan ölik meg azokat, akik a kibővített értékek alapján nem illenek bele a saját kereszténységről alkotott képükbe"

Volt ilyen is, de manapság inkább a keresztényeket ölik az iszlamisták. Meg a zsidókat, buddhistákat, ateistákat.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 19:47:16

@midnightcoder2: Valószínűleg nem ismered a kereszténységet. A különböző felekezetek meg tudnák fojtani egymást egy kanál vízben dogmatikai kérdések miatt. A kiátkozások ma is ugyanúgy megvannak, és a valláskárosultság mértéke nagyon nagy. Amikor az egyházak közötti együttműködésről olvasol, akkor az csak a felszín. Kérdezz meg egy reformátust, hogy elmenne-e a katolikus misére úrvacsorázni. Érdekes választ kapnál. Hidd el, ha az egyházak jogot kapnának a halálos ítélet hozatalára és végrehajtására, akkor nagyon sokan boldogan élnének vele, és én már nem élnék. az iszlamisták gyilkosságait meg nem általánosítanám, mert hidd el, hogy legalább annyi megkeresztelt keresztény gyilkol a világban, mint muszlim

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 19:48:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Akkor most a kormányt blaszfémiával vádolod?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.28. 21:06:50

@sefatias:

Pl. ennek alapján:

"a valláskárosultság mértéke nagyon nagy"

Ennek a szónak a használata már önmagában a hit és a hívő emberek kicsúfolása, megalázása.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.28. 21:14:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Kifejtenéd ezt bővebben? Mert egy állítás önmagában semmi. Nem árt, ha valaki alá is tudja támasztani érvekkel a véleményét. Jöhet! Figyelek

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.28. 21:41:21

@sefatias:

Az érvet épp te szolgáltattad, még ha nem vetted is észre. :)

Jakab.gipsz 2018.01.28. 23:47:20

@sefatias: Te gúnyolod egy világi politikus Istenbe vetett bizalmát.

Szerinted ez a demokrácia lényege, mert meg teheted, és te ettől a tettedtől, te már szabad gondolkodó is vagy.
Gondold át logikusan mit cselekszel.

Krisztusnak pedig ehhez semmi köze nincsen, nem hozzánk európaiakhoz és keresztényekhez sem, mert a zsidókhoz beszélt őket akarta a saját ostoba papságuktól megmenteni.

Tehát ide idézni az Ő szavait felesleges és célzottan céltalan, ugyanis az ember (minden ember) és a Teremtő Istene között az újszövetség megköttetett.

Orbán pedig megbízik ebben a szövetségben, azért mert ennek az újszövetségnek, oka és célja is van.

Tehát Te miben és kikben bízol meg ?

Ez itt a kérdés mert az Orbán elleni, vádjaid üresek.

Nem logikusan gondolkodva építtetted fel.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.29. 05:28:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tényleg nem vettem észre. Nahát! De még most sem. Azért a kedvemért bemásolnád ide, mert nem tudom átugrani a saját korlátaimat. És még mindig nem vettem észre, de egyre kíváncsibbá teszel. Ha nem teszed meg kénytelen leszek azt hinni, hogy nem tudod alátámasztani a mondanivalódat :P

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.29. 05:33:48

@Jakab.gipsz: Látom a mondanivalódat semmilyen módon nem tudod sem a saját korábbi kommentedre, sem az enyémre, sem a posztra ráfűzni. Te minden esetben teljesen önálló, korábban felmerült gondolatokhoz egyáltalán nem kapcsolódó kommenteket írsz. Így nehéz veled beszélgetni. De szerencsére nekem kedvem is és időm is van erre. Már csak a többi olvasó kedvéért, hogy lássák mennyire nem vagy következetes és összeszedett.

Úgyhogy hajrá :)

>>Te gúnyolod egy világi politikus Istenbe vetett bizalmát. <<

Válaszom:
sefatias.blog.hu/2015/08/02/tenyleg_csak_gondolkodom_de_felek

>>Ez itt a kérdés mert az Orbán elleni, vádjaid üresek.<<

Mivel is vádolom?

zoli.k 2018.01.29. 13:43:05

Szia Sefa!

A poszt tökéletes. Nem érzem ítélkezésnek. Vélemény vagy gondolat? Mindenkinek lehet. De, hogy egyből megjelent itt sok-sok bérkommentelő jobbos "Vérpistike" az számomra eleget elmond a jelenlegi helyzetről, ami ebben a "zországban" zajlik. Itt tartunk most.
Az is mélyen elgondolkodtatott, hogy egyetlen ige, egyetlen bibliai érv nem érkezett a nem kevés hozzászólásban, amely esetleg cáfolná a mondanivalódat.
Saját véleményemet írom a kettőspont után:

Iszonyat herótom van ettől az " össznemzeti köcsögségtől".
Mert: Fogjam be a pofám, ha nem tetszik valami, ugyanis egyből jönnek a "bértroll ellenmegmondók". Aztán a burkolt, vagy már nem is burkolt fenyegetés, hogy majd ha nem lesz munkád, és vagy "ellehet menni ha nemtetszik " kijelentések. Szerencsére még nincsen 101-es szoba, ahol megszerettetnék velem a Nagytestvért.
Népi, nemzeti "keresztény" Orbánisztán.
Borzalmas.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.29. 15:55:09

@zoli.k: Szia!

Terveztem is egy kommentet ide a végére, hogy kihangsúlyozzam az érvek nélküli érvelés hasznát, amellyel a másikat vádoljuk meg az érvelés hiányával. Amint látható, az összes beszélgetés félbeszakadt, idejöttek, idepisáltak, aztán mentek tovább. Aki esetleg még egyszer fordult, az arra se vette a fáradtságot, hogy a válaszomra reagáljon, vagy folytassa a saját gondolatmenetét. Ez a stratégia arra jó, hogy ha nem nézünk vissza, ha nem törekszünk a beszélgetés folytonosságára, és figyelmen kívül hagyjuk a beszélgető partnerünket, akkor úgy érezhetjük, hogy győztesként távoztunk, mert nem kell szembenézni a másik érveivel

Jakab.gipsz 2018.01.29. 19:46:54

@zoli.k:

Jelen pillanatban a tét a következő.

A nemzeti függetlenségünk és az identitásunk.

Az lehetséges, hogy ezek a fogalmak a számodra semmit sem mondanak, de ez még nem jelentheti azt, hogy mások érzékenységét figyelmen kívül hagyd és intoleráns legyél.

Jakab.gipsz 2018.01.29. 20:07:57

@sefatias:

A süketek párbeszédét te folytatod, ugyanis az általam felsorolt érvek, nem légből kapottak.

úgy mint a tiéd. minden mondatom mögött igen nehezen érthető matematikai tételek rendszere húzódik meg.Továbbá megtörtént történelmi események is alátámasszák elgondolásaim releváns voltát. Te viszont Orbánt a szegényekkel szembeni érzéketlenséggel vádolod.
Hol ott ez nem csak csúsztatás hanem hazugság, a kormány szociálpolitikai intézkedései között benne van e gyermek étkeztetési program is, pontosan azért, hogy a felelőtlen szülők gyermekei ne éhezzenek.

Életerős felnőtt embereknek pedig ott van a közmunka program.

Miféle cím ez "Wc-papírra írt keresztény értékek" és kinek szánod ?

Miközben hazudozol ?

Bibliai idézetet vársz tőlem, ám legyen, Például a "ne építsetek tornyokat" azaz amikor Isten lerombolta Bábel tornyát úgy, hogy össze zavarta a népek nyelvét ne tudják befejezni. Mit gondolsz van-e ennek a történetnek, természet tudományos magyarázata. , Szerintem igen is van !

Aminek semmi köze sincs a "hithez" ezt az intelmet nem elhinni kell hanem megérteni. A megértés nyelve pedig a matematikai tételek elvont formalizmusa, amit ha lefordítunk magyarra természeti törvényeket kapunk.

Egy természeti törvénynek ismeretének, egy a számos előnyén kívül, perdöntő jelentősége is van.

Értelmes válaszokat csak létezőtől kaphatunk.

zoli.k 2018.01.29. 20:57:19

@Jakab.gipsz:

24.hu/kozelet/2018/01/16/fideszes-vagyok-mert-onnan-kapok-penzt/
Ha esetleg kételyeid lennének a rendszert illetően.
Életerős felnőtt embereknek remek kilátás és jövőkép, az útkaparás és a bólogatás, hogy mekkora jót tesznek velük.

Nem akarok értelmetlen vitába kezdeni. Mi nem egy világnézetet vallunk.

Azonban a magadfajtával / nemzeti keresztény stb. /az a probléma, hogy azonnal "érzékeny" lesz, ha kap egy kis hasonló energiát, mint amit közvetít. Pedig létezik a Bibliában az aranyszabály. Máté evangéliumában remekül le van írva. Idemásolom.

Az aranyszabály.
12Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez a törvény és a próféták.

Nemzeti függetlenség és identitás?
Szerintetek az csak azoknak jár , akik részei a rendszereteknek.
Ezt már Sefa bőven kivesézte. Aki gyenge és szegény, az nem való ide.

Minden más , amit Te és a többi hasonlóan gondolkodó összehord érdemtelen arra, hogy vitatkozzon veletek bárki.
Egyetlen probléma van ezzel az idétlen hozzáállással. Te és a kis társaid jöttök ide vendégségbe ugyanis ha nem tűnt volna fel ez egy blog. Aminek van gazdája és nem kevés energiát tesz bele, hogy megossza a gondolatait.
És ha ezek a gondolatok nektek nem tetszenek , akkor vagdalkoztok mindenféle agyatlan kifogással, hogy mennyire igazatok van.
Legyen nektek a hitetek szerint.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.29. 21:38:07

@Jakab.gipsz: Itt hiába jössz matematikai tételekkel. Ennyi erővel a nyolchengeres motor motorháztetejének fényezéséről is írhattál volna. Ez egy teológiai blog és a kereszténységről szól. És én mint bibliaolvasó, magát kereszténynek tartó ember keresem az elmúlt években kereszténységről tanultakat a kormány tetteiben. És nem találom. Te tudod hol vannak? Mert ha igen akkor azzal érvelj, mert ennyi erővel megcáfolhatnám az írásaidat a fürdőszoba hidegburkolásának anyagszükséglet számításával.

A gyermekek pedig éheznek. A posztban szereplő éhesen iskolába járó gyermek nem kitaláció. Néhány ismerősömmel próbálunk enyhíteni a gondjaikon, hogy legalább enni legyen mit.

Közmunkaprogram???? Te vak vagy? Próbáltál már ötvenezer forintból eltartani egy családot? Neked fogalmad sincs mi folyik az országban. Te csak a saját világodban élsz, és természetesnek veszed, hogy mindenki úgy él mint te.

Hazudozok????

Legalább egyszer az életben bizonyítsd be valamelyik állításodat!! A saját önbecsülésed érdekében legalább próbáld meg, mert amit eddig alkottál az nem elég egy nyúlfarknyi önbecsüléshez sem. Gyakorlatilag a saját szövegedhez nem tudsz kapcsolódni, nemhogy a másét megérteni :DDD

>>Bibliai idézetet vársz tőlem, <<

Igen :DD De látom nem fog menni. Fogalmad sincs mibe kezdtél bele. Fingod sincs a kereszténységről, úgy mint ahogy a vezérednek se. Csak összekurvázott farokkal részegen kiabáljátok, hogy büszke keresztények vagytok, miközben azt se tudod hányadikán van elseje.

És közben hajtod a magadét, aminek semmi köze a témához. A hozzád hasonlókon röhög a világ :DD

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.29. 21:53:44

@sefatias:

"Ha nem teszed meg kénytelen leszek azt hinni, hogy nem tudod alátámasztani a mondanivalódat"

Alátámasztottad azt te magad. S ha nem vetted észre, az én magyarázatomtól sem fogod.

Tudod, kb. 1:10^9 az esélye annak, hogy egy kommentfolyamban két ellentétes oldalon álló ember közül az egyik meggyőzze a másikat az igazáról. Magyarul esélytelen. Lottózni sem szoktam, pedig ott nagyobb az esély a telitalálatra.

Azt meg talán sejted, mennyire nem érdekel, mit leszel kénytelen hinni. :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.29. 21:55:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hát én alátámasztottam. Azért nem tudsz belekötni :P

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.29. 22:39:07

@sefatias:

"Elég végigolvasni"

Nem ezt mondtam végig? Elég csak végigolvasni a szövegedet, az épp eléggé alátámasztja az állításaimat.

Sitites 2018.01.30. 23:04:59

Nem akartam beleszólni a vitába, mert süketek párbeszédének látszik kívülről. Gondolom, élvezitek. (Ha nem így lenne, nem vitáznátok értelmetlenül.)

Egy vagy akárhány tapasztalatból nem lehet általánosítást levonni. Nem vagyok kormánypárti, se konzervatív, se liberális, se semmilyen izmus-párti... és Orbánt különösen nem kedvelem. De sem ő, sem más nem az atyaúristen. Vannak dolgok, amiket se ő, sem más nem tud megváltoztatni (illetve fejétől bűzlik a hal... de a mai politikai palettán én egyetlen illatos fejet sem látok, így tök mindegy kiről beszélünk).

Én egy olyan nagylétszámú iskolában tanítok, ahová olyan gyerekek járnak, akik társadalmi, szociális, gazdasági adottságok, értelmi képességek és minden egyéb szempontból a legalsó rétegeket képviselik. A gyerek jöhetne kollégiumba, de nem kell neki. Ehetne ingyen, de az sem kell neki. (A tanárok is azt eszik, nem szemét kaja.) Nincs pénze soha semmire a családnak (tankönyv, osztálypénz, kirándulások), de valahogy a gyerek mégis a büfébe és a közeli piacra jár ennivalót venni, napi 1-2 ezerért... és cigire mindig van ugyanennyi. A többségnek energiaitalra is. Ha valamit ingyen kap (kirándulás, mozi, tankönyv, színház), mocskolja, nem kell neki, randalírozik, összetöri, poénból tönkreteszi. A gyakorlati képzéseinkben a sok száz tanulónknak nagyjából a fele kap valamilyen ösztöndíjat, aminek a feltétele többnyire csak az, hogy ne legyen igazolatlan hiányzása egy bizonyos érték felett, és ne bukjon meg. Finoman fogalmazva is letojják, ha el is vesztik a pénzt. Nem néznek magukba, hanem szidják az iskolát és minket. Sőt, elvárják, úgy vélik, jár nekik és felháborodva közlik a gyakorlaton, hogy ők "sz@ros X ezerért" nem dolgoznak, mit képzelünk. (Több tízezres ösztöndíjakról van szó.) Sok gyerektől még ezt is elveszi az alkoholista szülő....

Ezek csak példák, sorolhatnám oldalakon keresztül.
Nem hiszem, hogy azzal segítünk, ha mindent készen az emberek ölébe hullatunk. Persze a kisgyermek nem tehet arról, milyen a szülője. Viszont ugyanazt a hozzáállást tanulja meg otthon. És nem hálás lesz azért, amit kap, hanem elvárja. Ez nem jó út.

Discipline 2018.01.31. 13:20:30

@Sitites:
"Nem hiszem, hogy azzal segítünk, ha mindent készen az emberek ölébe hullatunk. Persze a kisgyermek nem tehet arról, milyen a szülője. Viszont ugyanazt a hozzáállást tanulja meg otthon. És nem hálás lesz azért, amit kap, hanem elvárja. Ez nem jó út."
Szívemből szóltál! Sajnos ez a kőkemény igazság.

Sefa,
Elvben nem vitatom amit írsz, sőt!
De úgy látom, hogy ezen a területen az elv és a gyakorlat között óriási szakadék tátong. Tudnál arra példát mondani, hogy bárhol, bármikor a politikában valaki sikeresen és hosszú távon keresztény értékeket tudott felmutatni (nem csak szavakban, természetesen)?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.01.31. 13:27:13

@Discipline: A célom nem az volt a poszttal, hogy megmutassam, miként lehet politikusként megőrizni a kereszténységet, hanem az, hogy a jelenlegi (és persze sok más) kormány képmutatásból állítja magát kereszténynek, miközben a tetteivel meghazudtolja az állítását. Nem hiszem, hogy a politika az a terület, ahol kereszténynek lehet maradni

Discipline 2018.01.31. 13:57:56

@sefatias:
"jelenlegi (és persze sok más) kormány képmutatásból állítja magát kereszténynek, miközben a tetteivel meghazudtolja az állítását"
Hát igen ... nem is ezért szeretjük őket ! :-)
süti beállítások módosítása