"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Létezik? Vagy nem?

2017/03/25. - írta: sefatias

Isten létezése régóta vita tárgya. Ebben a vitában mindenki jellemének, és képességeinek megfelelően vesz részt.  Ez a beszélgetés akárhol lejátszódhatott volna, és itt a blogon van is példa hasonlóra. A beszélgető partnerem egy író, akinek több könyve is megjelent már. Kedvenc témája az UFO-k létezésének bizonyítása, de ez a beszélgetés a Barnabás evangéliumáról írt könyve alapján alakult ki.

a-vilag-teremtese-0c1357bd83.jpg

Arany László A keresztény egyházak mai tanításának semmi köze Jézus tanításához.

Isten nem létezik. "káromolni" sem lehet tehát.

Az istent emberek találták ki, hogy "nevében", különféle aljasságokat és tömeggyilkosságokat követhessenek el.

 Terék István Arany László Van benne valami !

 Kovács István "Isten nem létezik" azért ez nem több egy állításnál, amit nem lehet igazolni. És amíg ez nem sikerül, addig hozzá kéne tenni hogy " ez az én véleményem"

 Norbert Kolos Arany László Isten van!Minden emberben jelen van egy darabja,röviden.

 Arany László Norbert Kolos Attól, hogy Ön kijelent valamit, pl. hogy tyúkot a nyuszi tojja..., még nem lesz igaz. Egyetlen tapasztalat sem bizonyítja semmiféle isten létét. Attól Ön még mondhat mást, de az attól még nem válik igazzá, hogy Ön azt mondja.

 Kovács István A tapasztalat bizonyítja az isten nemlétét?

 Arany László Kovács István Az isten-tapasztalat hiánya. Igen, bizonyítja isten nem-létét.

A tapasztalás attól tapasztalás, hogy az megismételhető, bárki által, lényegében bármikor. Tehát, aki "bizonyítást" akar és szeretne, semmi más dolga nincs, mint egy adott helyzetet összeállítani, létrehozni, kialakítani, stb. Istennel kapcsolatban semmiféle ilyen "helyzet", "összeállítás", stb. nem létezik, amely során egyértelműen a létére lehetne következtetni, és adott esetben ne lenne már ismert megoldás. 

Tehát. lehet fantáziálni sok mindenről, mennyországról, meg örök életről, meg 12 hengeres turbólégcsavaros dinoszauruszról, de tudományos értéke nincs ezen fantáziálásoknak, csak legfeljebb az agy diszfunkcionális működésére lehet általuk következtetni.

 Kovács István Tehát a nem tapasztalás az bizonyíték a nem létezésre?

 Arany László Nem létező dolgot nem lehet megtapasztalni. 

Isten megtapasztalásának hiánya és a megtapasztalhatatlansága egyaránt bizonyíték isten nem létezésére. Sajnálom, ha nem sikerül megérteni.

 Kovács István Kedves László! Nem követi a kérdést. Nem az a kérdés, hogy lehet-e tapasztalni nem létező dolgot! Hanem az, hogy a nem tapasztalás bizonyítja-e a nem létezést?

 Arany László Kovács István Ön nem követi a választ....
De talán így: igen. A nem-tapasztalás bizonyítja a nem-létezést. (Ha már a létezést képtelenség bizonyítani, mivel jelen esetben egy fantázia-felvetésről van szó.)

 Kovács István Arany László köszönöm ezt szerettem volna elérni, hogy ezt a hibás nétőpontot erősítse meg. Lenne egy kérdésem. Platón idejében lehetett tapasztalni a rádióhullámokat?

 Kovács István Várom a választ :)

 Arany László Kovács István Hallatlan ostoba a "logika", de egy hívőtől logikát elvárni lehetetlen... 

Természetesen Platon korában is léteztek rádióhullámok és érzékelni is lehetett őket. A rádióhullámok elektromágneses hullámok. Miként a fény, a villámlás, Szent Elmo tüze, stb. stb. Ugye azt mondani, hogy nem létezett fény Platón korában, meglehetősen merész állítás lenne... Hogy az elektromágneses hullámok egyéb tartományait is képesek voltak-e érzékelni? Talán igen, talán nem. Bizonnyal igen, mert az ősi épületeket éppen a piezoelektromosság ismeretében emelték... Öngól. :)

 Kovács István hát nem tudom, hogy melyik az ostoba logika. Egyrészt még csak utalást sem tettem arra, hogy hívő lennék. Én nem állítottam, hogy van Isten, és nem is szívesen vennék részt egy van isten/nincs isten vitában. Én csupán arra próbálok rávilágítani, hogy az az állítás, hogy nincs isten nem tud több lenni, egy egyszerű állításnál, így addig nem lehet tényként kezelni, míg valaki be nem bizonyítja, de az az ember még nem született meg. Mint ahogy az az ember sem, aki Isten létezését bizonyította be. Az az állítás, hogy csak a tapasztalható létezik, szerintem (is) hatalmas baklövés. A világ egyetem tele van nem tapasztalható, nem érzékelhető valóságokkal. Platon korában semmit sem tudtak a rádióhullámokról, nem tapasztalták, nem érzékelték őket, ennek ellenére léteztek. Mint ahogy ma is létezhetnek olyan jelenségek, amelyeket a tudomány mai állása miatt még nem tapasztalunk meg, de talán évszázadok múlva a hétköznapokban fogjuk használni. Szóval nincs itt öngól, hacsak az ön nagyképű arroganciája nem az

 Kovács István Ejha! Most nézem. Isten ostobaság, bezzeg az ufók...

 Arany László Kovács István Hatalmas tévedések sorozata ismét.

Nietzsche filozófiai (logikai) eszközökkel bizonyította be, hogy nem létezik isten. Bruno logikailag, míg jómagam a fizika eszközeivel....

 Kovács István te jó isten.....

 Kovács István soroljam azokat a filozófusokat, akik filozófiai (logikai) eszközökkel bizonyította be, hogy létezik isten?

 Arany László Kovács István Valamennyi téves.
Soroljam azokat a "tudósokat", akik "bebizonyították", hogy a Föld lapos? Hogy az égés a flogiszton miatt van, és hogy "kövek az égből márpedig nem hullanak"? Stb. Attól, hogy valakik valamikor hülyeségeket írtak, és azt mások megismétlik, még nem lesz a dolog igaz!

 Kovács István azzal nem sokra megyünk, ha bizonyítás helyett hülyének nézi a másikat. Az, hogy egyes filozófusok bizonyítják Isten létezését, mint pl az ön által is példaként említett Descartes, és mások meg az ellenkezőjét, még nem bizonyít semmit. Illetve csak azt, hogy ez a kérdés nincs eldöntve. Ugyanis ha bizonyítva lenne bármelyik oldal, akkor nem lenne aki kétségbe vonná. Mint pl a föld laposságát, amit ma nem von senki kétségbe, és nem is kapálódzik ellene senki. A lényeg, hogy ön se tudja bizonyítani. Mint ahogy önnél nagyobb tudósok se. Viszont az érdekes, hogy az ufókba meg hisz, ami ugyanez a kategória, hiszen soha senki nem bizonyította, tapasztalta a létezésüket. És csak olyan beszámolókra hagyatkozhat, amilyenből Isten mellett is sok van. És ugyanolyan hiteltelen mind a kettő

 Norbert Kolos Arany László Az én véleményem erről a szemléletről az,hogy Aranyi László Úr hisz egy jóval fejlettebb civilizációban,ugyanakkor elveti ,hogy Isten létezik. Kérdem én,mi van akkor,ha Isten egyenlő teremtőnkkel,aki sokkal magasabb technikával,intelligenciával rendelkezik mint mi,és Ők adták a tudást nekünk?
Attól, hogy másnak nevezzük,még lehet a mi Istenünk uram. Hozzáteszem személy szerint nekem is volt egy pár megmagyarázhatatlan élményem,ami későbbiekben bebizonyosodott tényként szolgált. Ebből kifolyólag összeállt egy kép,úgymond Világnézet és számomra Isten is megmaradt létezni velünk együtt!Érdekes ez a világ,és nagyon Relatív.

 Arany László Kovács István A vakok számára nehéz "bizonyítani" a színek létezését. Akinek a vakság állapota jó, az maradjon is ott, és ha olyan kijelentéseket tesz, miszerint "színek nem léteznek, mert én nem látom őket", akkor "sajnos" kénytelen vagyok őt "hülyének" nézni. Nos, nem a "fogyatékossága" miatt, hanem az alkalmatlansága miatt, hogy még a szándék sincs meg benne, hogy tanuljon. Semmi közöm az illetőhöz, nekem a látókkal van dolgom. - Ha tetszik érteni.

Természetesen az Ön által felvetett valamennyi kérdést tuidom bizonyítani és meg is tettem. Állításai immár elérték a "hallatlan ostobaság" kategóriát. Pl. az ufók kapcsán a Brit (Egyesült Királyság...), a chilei, a mexikói, a kanadai, a brazil, stb. stb. kormányok dokumentumok százezreit tették közzé, de Ön számráa ez nem "bizonyíték", miként az sem, hogy jó párember "idegen" technikára alapozva számos találmányt és elméletet dolgozott ki, már évtizedekkel ezelőtt. Tehát, aki vak akar lenni, az az is marad. Önmagát fosztja meg a színek látványától, de az az Ön döntése, szíve joga "hülyének" lenni. :)

Meggyőződésem, hogy Ön sokkal több "idegennel" találkozott, mint akárcsak gondolni merné, de hát "nem nézünk bele Galilei úr távcsövébe, hogy a Hold krátereit láthassuk, mert Galilei úr közönséges csaló". Nos, ez az Ön logikája is, és ezzel én, személy szerint nem tudok mit kezdeni, sajnálattal tájékoztatom, hogy még az orvos sem. :)

 Kovács István atyaisten! Erre nincs mit válaszolnom. A mérték pont akkora, mint amit a Barnabás evangéliumából kihozott "tények" Kritikán aluli. Ön itt egyszer sem érvelt, és semmit nem bizonyított. Csak állított. Állítani pedig bármit lehet!

 Arany László Norbert Kolos Kedves Norbert!

Kérem, velem kapcsolatban semmilyen körülmények között ne használja a "hit" szót, mert az számomra sértő. Ezt meghagyom azoknak, akik "belülről", a fantáziájukból indulnak ki, és azt hiszik, amit kiagyalnak, az azonos a "külsővel", a "külsővel", amit nem hajlandók sem megtapasztalni, sem megérteni. Tehát tagadják a létezését, és téveszmékbe menekülnek. Betegek.

Nem volt semmiféle "teremtőnk", ahogy másoknak sem. Nem "létrehoztak" mennünket, hanem amikor a Földön egy új élettér nyílt meg, egész egyszerűen ide-telepedtünk. Ahogy egy vulkánkitörés pusztítását követően néhány évvel - a környező részekről - újra megjelenik az élet. Ennyire egyszerű.

Amit Ön nem tud megmagyarázni, vagy amit teljesen tévesen magyaráz meg, még nem teszi az Ön értelmezését igazzá. Ismerős uugye, hogy bizonyos népek a világot tartó teknősbéka lábának felemelésével magyarázták a földrengéseket....

Tehát. Mindig is azt mondom, tanulni, tanulni, tanulni. Használni Descartes módszerét, és ebben az esetben a valósággal kapcsolatban 90% fölötti "találati pontosságot" lehet elérni. És ez miért jó? Mert a hivatalos tudomány - mely nem használja Descartes módszertét, hanem ostoba hittételekből indil ki, mint pl. ősrobbanás, evolúció, stb. - találati pontossága alig haladja meg a 10%-ot...

 Arany László Kovács István Hát persze, hogy nincs. Érvelni tények alapján lehet. Amelyeket Ön úgysem ért meg. 

Ha megadja a postacímét, küldöm a fehér botot. :)

 Kovács István Uram! Ajánlanék egy kis olvasni valót. Sokat lendítene a beszélgetési kultúráján, ami úgy látszik, csak annyiban merül ki, hogy sértegeti azokat, aki nem fogadják el az állításait.http://a.te.ervelesi.hibad.hu/

 Takacs Laszlo Arany László Hát... ezzel egy logikai gond van... nem lehet az Istent arra "kötelezni", hogy bármikor, bárki megtapasztalhassa a létezését, főleg nem logikus ezt várni, hogy ha az egyik legközismertebb Istenről szóló könyv, a Biblia például kimondottan azt mondja, hogy ez a dolog nem megy hit nélkül, és egyéb feltételeket is megad hozzá.

 Arany László Kovács István Elnézést, de giccseket nem olvasok. :)

 Kovács István Takacs Laszlo Itt egyetlen logikai gond van, az pedig az, hogy László érveléséből hiányzik :D

 Kovács István :) látom. Ahogy nézem semmi olyat nem olvas, ami ellentétes az ön véleményével. Őn egy igazi szekta vezér, aki mások butaságára épít, és ostobának tart mindenkit, aki nem ért önnel egyet. Őn egy eklatáns példája a "mindenki hülye, csak én nem" embereknek :D

 Arany László Takacs Laszlo Újabb teljesen "logikátlan" lépés. Állítok egy bődületes ostoba dolgot, én magam nem bizonyítom, és már eleve kizárom, hogy mások bizonyíthassák. Ez olyan kategória, amivel már viccként sem foglalkozom.

 Kovács István Pedig pont ezt csinálta. Ezért fogalmaztam meg az első kritikámat

 Arany László Kovács István Kizárom az életemből az ostobaságok olvasását, ha csak tehetem. Látó ember vagyok, nem Braille-írást használok. :)

 Kovács István De az ostobaságok írását látom nem sikerült kizárnia az életéből :)

 Kovács István Ezt a beszélgetést el is mentem. Nagyon tanulságos

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr1612368981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

a századik juh 2017.03.25. 19:11:06

Bocsánat az offért, azoon a fórumon nem reagálhatok:

" Az X testvérség valójában önfeláldozásnak álcázott gyávaság"

Akkor az mi, amikor valaki ugyanígy felismerve, hogy mi folyik körülötte, nem tesz semmit?

Én úgy érzem, nagy bátorságra van szüksége x testvérnek, olyannyira, hogy az ilyen x testvéreknek CÉLJA van már, valamit tudnak, hogy valamihez hozzáférhetnek, valamit dokumentálhatnak, valamit leleplezhetnek.

Habár a cikk bevezetője eléggé hatalomittasnak állítja be X testvért, szerintem x testvér tudja, hogy mikor fog elkülönülni, vagy mikor közösítteti ki magát.

Oroxszországban hány x testvér sikere szerinted a betiltás?

Honnan tudták, hol s mit kell keresni?

A bevezetőben említett hatalomittasság szerintem már idegen x testvéréktől, mert ők 100% tudják, hogy vége és útálják az egész Watchtowert... de türelemre van szükség, mert ki tudja, az Oroszbarát miniszterelnöknek milyen információt tud nyújtani egy két gyáva x testvérünk...

Ha valamely x testvér élete végéig a Watchtowernél tervezi, úgy messzemenőkig egyetértek a minősítéseddel.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2017.03.25. 19:20:55

@a századik juh: "Akkor az mi, amikor valaki ugyanígy felismerve, hogy mi folyik körülötte, nem tesz semmit?"
Az nem ugyanaz. Az abban a posztban leírt jelenségre reagáltam, és nem másra. Ezer oka lehet annak, hogy valaki ott marad, és nem tesz semmit.
Az a helyzet, amit a poszt leír, számomra nagyon negatív.