A szeretet ünnepe van. Miről is írhatnék másról, mint a szeretetről, ami a kereszténység és a keresztények egyik legfontosabb sajátossága. "Az Isten szeretet" (1János 4:8) János ebben a levelében sokat foglalkozik a szeretettel. Nem véletlenül. A szeretet egy olyan jellemzője kell, hogy legyen a kereszténységnek, ami messziről jelzi, hogy Isten velük van.

"Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (János 13:35)

Ez az idézet Jézustól lényegesen megkönnyíti a dolgunkat, ha azt a közösséget keressük, amelyben Istent szeretnénk szolgálni. A közösségnek szintén pontos irányt ad arra vonatkozóan, hogy milyen képet kell magukról nyújtani, hogy az érdeklődők számára vonzóak legyenek. Éppen ezért a különböző keresztény közösségek különböző módon mutatják be a köztük lévő szeretetet. Jehova Tanúi büszkék arra, hogy pacifizmusuk miatt a világ háborúiban nem történhet olyan, hogy az egyház két tagja egymást lövi az ellenséges oldalakról. Sokan közülük éveket töltöttek börtönökben a katonai szolgálat megtagadása miatt. Sokukat pedig kivégezték emiatt. Egyikük Deli Lajos, akit 1945-ben a nyilasok végeztek ki, egy emléktáblát is kapott Sárváron De ő csupán egy, a sok ezer mártírhalált halt Tanú közül. Így elmondhatják magukról, hogy egy országhatárokon, nemzeten átívelő szeretet van közöttük.

Más keresztények komoly erőfeszítéseket tesznek a közösség tagjainak megsegítéséért, és névtelen hősökként mennek boltba, hordják a tüzelőt, takarítanak olyanok érdekében, akik ezt nem tudják megtenni. Vannak egyházi szervezetek, melyek célul tűzték ki a rászorulók megsegítését, és szervezett keretek között, végeznek önfeláldozó munkát mások érdekében. Tagadhatatlan, hogy a keresztény szellem, aminek egyik sajátossága a szereteten alapuló önfeláldozás, jelen van a kereszténységben. Sokakat ösztönzött a kereszténységhez történő csatlakozásra az, hogy ezt megtapasztalta.

Ám Jézus szavai számomra sokkal többet jelentenek annál a szeretetnél, ami általánosságban tapasztalható a közösségekben. Anélkül, hogy megkérdőjelezném az egyes keresztények indítékait, azt kell, hogy mondjam, hogy elég sok problémát jelent a kereszténységben a szeretetlenség. A kereszténység történelme telis tele van háborúkkal, gyilkosságokkal, hatalmi harcokkal. Azok az egyházak, melyek politikai tevékenységeket folytatnak, akaratlanul negatív megítélés alá kerülnek döntéseik miatt, melyek megosztják az egyházakat. Az elmúlt néhány évben sok gyülekezetet meglátogattam a feleségemmel. Szinte mindenhol beszámoltak szakadásokról. Mindegyik beszámolót fájdalmas szavakkal mondtak el, de nem mindegyik volt gyűlölködő. Ugyanis többen mint megégetni való eretnekekről beszéltek azokról, akik elhagyták őket. 

Gyakran hallani hatalmi harcokról, egymás kikészítéséről, nemzedékek közötti elkeseredett küzdelemről, egymástól független keresztény közösségek egymás elleni harcáról. Sokan közülünk átéltek olyan időszakokat, melyek inkább az elkeseredett könnyek korszakának nevezhető, mint szeretetközösségi korszaknak. Így hát bár minden közösség fel tud mutatni valamit a szeretetből, ami jellemzi a közösséget, nem találkoztam olyannal, amelyik ezt tartósan, a gyülekezet, egyház egészét áthatva tudná ezt megvalósítani. Általában az a jellemző, hogy az igazán őszinte szeretet olyan kisebb közösségen belüli csoportosulások, személyek között valósul meg, akik amúgy is barátai egymásnak. Ám ez nem több annál, mint ami bármilyen csoportban, vallásban, vagy munkahelyen jön létre.

Jézus fent idézett szavai néha ostorcsapásként érik azokat, akik megrettenve veszik észre maguk körül a szeretetlenséget. Az elvárt szeretet, melynek jellemeznie kellene a közösséget, hangosan kiált a hiányáról. Ezt érzékelik a gyülekezet tagjai, illetve annak vezetői is. Ezért ezt a problémát valahogy meg kell oldani. Ha a szeretet nem valósítható meg hosszú távon, mint közösséget összekovácsoló erő, akkor kell találni valamit, amit magasabb rendűvé tesznek a szeretetnél, és így bizonyos ideig orvosolható a probléma. Hogy mivel lehet orvosolni a szeretet hiányát, anélkül, hogy tennénk érte valamit? Az "igazsággal". Az igazság, mint fogalom elég nehezen meghatározható. Úgy vettem észre, hogy ez a kifejezés észrevétlenül átvette a dogmatika fogalmát. Az igazság nem más, mint az igaz, Istentől eredeztetett tantételek összessége. Az a hitrendszer, amely az üdvösség feltétele. Ennek a hitrendszernek egy fontos része, hogy közösséget kell ápolni azokkal a személyekkel, akik ismerik az "igazságot", akik benne vannak az "igazságban", akik az "igazságban" járnak. 

Amikor valakinek feltűnik, hogy az "igazságban" járó közösség tagjai között nem igazán valósul meg a szeretet, akkor az igazsággá avanzsált dogmatika lép fel, mint Krisztus követőit azonosító tényező. Egy kisebb-nagyobb botránkozás után ilyenkor Péterrel együtt mondják, hogy: "Megkérdezte hát a tizenkettőt: „Hát ti nem akartok elmenni?" „Uram - felelte neki Simon Péter -, kihez mehetnénk? Örök élet beszédei vannak nálad. S mi hisszük és tudjuk, hogy Te vagy az Istennek Szentje." (János  6: 67-69) Az örök élet utáni vágyakozás, az Istennek megfelelni akarás bizony felül írja a szeretetet. Az örök életet eredményező, igazsággá átváltozott dogmatikához könnyebb ragaszkodni, mint az elérhetetlen szeretetet hajkurászni. A szeretet hiányából fakadó botránkozás után, az "igazságba" vetett hit megnyugtató lehet. -"Lehet, hogy nincs az a szeretet nálunk, mint amiről Jézus beszélt, de az örök élet beszéde itt van, és ez megéri a kitartást" - mondhatják sokan. Észre sem véve azt, hogy Jézus szavait kifordítják, átértelmezik, szemétre dobják. 

Ugyanis bármi történjék, bármit tanítsanak, bárki is legyen aki jobbat mond, az akkor sem változtat azon, hogy:

"Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

A dogmatika nem léphet a szeretet helyére. A dogmatika egyházanként változó lehet. Az "igazság" időközönként új világosságot kaphat. A keresztény tanítások bizonyos szűrőkön át tekintve, hülyeséggé válhatnak. De a szeretet az nem változik. 

AZ MEGMARAD!