"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

A fizikain túl

2015/07/03. - írta: sefatias

Materialista vagyok. És persze hívő. Számomra ez az állapot egyáltalán nem ellentmondásos. Tökéletesen megfelel számomra ez a helyzet. Mindenhol a két szemlélet összeegyeztethetetlenségéről lehet olvasni. Hát nekem nem okoz gondot összeegyeztetni, és valamiféle dualizmust vallani. Az életemet teljesen úgy élem, mint egy materialista. Nem sokat filózok a következményeken. Elsősorban az érdekel, hogy amit csinálok az jó legyen nekem, és élvezzem. Carpe diem. Eszek, iszok, mert holnap úgyis meghalok.(1kor 15:32)

Eközben pedig folyton a fizikán túli, ismeretlenen jár az eszem, és mélyen meg vagyok győződve arról, hogy az ember több, mint amit kap, és az élet több, mint amit "élvezünk" belőle. Az élet nem lehet csupán test. Nem lehet csupán mechanikus. Túl sok spontán, megmagyarázhatatlan, és felfoghatatlan élményünk van ahhoz, hogy csupán az anyag és az erő egymástól függésében higgyünk. A szélsőségesen gondolkodó mechanikus materializmus szerintem rengeteg olyan tényező mellett megy el, ami részét alkotja az életünknek, és amelyek magyarázatra szorulnak. Mármint több magyarázatra, mint egy legyintés.

A materializmus azt állítja, hogy az anyagból következik az erő és vica versa. Ha az ember az erőről szeretne olvasni, akkor csakis a mélyen hívő Newtonról elnevezett fizikai fogalommal találkozik a gugliban. Ennek az erőnek van iránya, érzékelhető. De a legfontosabb, hogy mérhető is. Eközben mégis mindenki tisztában van azzal, hogy az erő mást is jelent, mint amiről fizika órán tanultunk. Nap mint nap találkozunk olyan erővel, ami nem az anyagból szabadul fel. Olyan erővel, ami az anyagon keresztül csak áradhat, de az nem a forrása. Egy levélben kapott hír erőt adhat és meg is semmisíthet. Egy kép, vagy akár egy képzet olyan erőt adhat, ami emberfeletti kitartást adhat nehéz helyzetekben. Egy beteg ember szervezetére fizikai hatással lehet a betegséghez való pozitív hozzáállás, vagy épp felgyorsíthatja  a betegség lefolyását a reményvesztettség.

Ez a fajta erő is tapasztalható, érzékelhető. talán még irányt is tudunk neki valahogy meghatározni. De nem mérhető. Nem lehet newtonban meghatározni. Márpedig ha az ember képes egy ideát átkonvertálni fizikailag tapasztalható erővé, akkor az emberben megvan a képesség a fizika határain átlépni. Persze ezek nem csodák. Egyszerűen arról van szó, hogy az ember képes arra, hogy egy érzést, élményt manifesztáljon. Ez pedig azt jelenti, hogy van valami a testen túl. Azt jelenti, hogy a materializmus önmagában csupán egy csökevény, ami semmire sem jó. Az élet több annál, mint amit látunk belőle.

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr637593926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2015.07.05. 09:59:27

Nem állítom, hogy teljesen értem ezt a gondolatmenetedet, de valami ilyesmire gondoltál?
fenyut.files.wordpress.com/2012/06/d-h_ero_vs_ero.pdf

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.07.05. 13:44:48

@karalabe4: kicsit hosszúnak tűnik, hogy elolvassam :)

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2015.07.05. 14:33:17

@sefatias: Hát könyvnek nem annyira hosszú, de hát akkor ne olvasd el:)

Discipline 2015.07.06. 13:08:44

Nem vagy materialista. Ha annak tartod magad, akkor sem vagy az! :)
"Eközben pedig folyton a fizikán túli, ismeretlenen jár az eszem" - pont ezért nem vagy az. Élhetsz bárhogy, nem attól leszel materialista, hanem attól, hogy miről és hogyan gondolkodsz.
"Egy kép, vagy akár egy képzet olyan erőt adhat, ami emberfeletti kitartást adhat nehéz helyzetekben. Egy beteg ember szervezetére fizikai hatással lehet a betegséghez való pozitív hozzáállás, vagy épp felgyorsíthatja a betegség lefolyását a reményvesztettség." - egy materialista mindezt kizárólag anyagi folyamatokkal magyarázza.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.07.06. 14:22:19

@Discipline: Tudom, hogy nem vagyok materialista. De ez nézőpont kérdése is. Több olvasóm szerint ateista vagyok. Pedig nem felelek meg az ateizmus fogalmának. Esetleg mint Szokratesz.
Ettől függetlenül én magam is materialistának tekintem magam, mivel élesen elkülönül bennem a két szellemiség. Tudom, hogy egy keresztény miként gondolkodik az idealizmus és a materializmus hatásairól. Keresztény szemmel nézve erősen materialista, ateista szemmel nézve pedig túl idealista vagyok. Mindkettőben szélsőségesebb vagyok, mint az átlag ember

Discipline 2015.07.07. 09:31:36

@sefatias:
Az a baj, hogy sokan rosszul használják a fogalmakat. Például keverik az ateizmust és a materializmust, pedig mindkettő másról szól (persze van jónéhány kapcsolódási pont köztük). Filozófiai értelemben semmiképp nem vagy materialista. Lehet, hogy köznapi használatban ki-ki más értelmet ad ennek a fogalomnak, de akkor tisztázni kell az illetővel, hogy pontosan mit is ért alatta. Tisztázatlan fogalmakkal a vita csak értelmetlen szócséplés. A címkézés se túl jó dolog, főleg ha címkéző nincs teljesen tisztában a címke tartalmával.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.07.07. 09:38:54

@Discipline: A fogalmak tisztázása nem lehetséges. A keresztények nem hajlandóak a saját meghatározásaikról lemondani, mert úgy érzik, hogy azzal szentségtörést követnek el. Ezért kénytelen vagyok az ő fogalmaikhoz igazodni, és az ő kiindulási alapjukat használni. Például itt van az agnoszticizmus. Élesen támadtak az agnoszticizmusomért, de arra senki nem gondolt, hogy minden kereszténynek agnosztikusnak kell lennie ahhoz, hogy ne legyen az eretneknek tekintett gnoszticizmus híve. :)

Discipline 2015.07.07. 10:34:06

@sefatias:
Igen, bár az agnoszticizmus nem kifejezetten a gnoszticizmus ellentéte, de értem mire gondolsz. Amúgy szerintem minden normális keresztény agnosztikus bizonyos mértékig, mert nem tudja minden kérdésre a tuti választ. Aki azt állítja, hogy igen, azzal már nagyobb gondok vannak. :)
A kérdés valójában az, hogy meddig terjed az agnoszticizmusunk, mi az amit biztos alapnak tartunk, és meddig merészkedünk el a bizonytalanba.
A szentségtörés elég furcsán hangzik ebben az összefüggésben, a filozófiai fogalmak nem szentségek! :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.07.07. 10:42:03

@Discipline: Nem a filozófiai fogalmakra gondoltam, mint szentségekre, hanem a teológiaira. Ezekről a meghatározásokról nem mernek lemondani, de még megvizsgálni sem

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2015.07.07. 19:32:29

@sefatias: „Hát nekem nem okoz gondot összeegyeztetni, és valamiféle dualizmust vallani."

Bár az ésszerű gondolkodásnak nincs általánosan elfogadott meghatározása, az idézett mondatod nehezen nevezhető racionálisnak.

A materialista elutasítja az anyagi világon túli valóság lehetőségét, azaz nem hívő. Descartes, akinek a modelljéről elnevezték a dualizmust, nem volt materialista.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.07.08. 06:56:30

@Vértes László: A materializmus sokaknak mást jelenthet, illetve lehetnek fokozatai. Tapasztalatból tudom, hogy egyes fogalmak szubkultúránként más jelentéstartalommal bírhatnak. Én nem mondom magamról, hogy idealista lennék, ugyanis sok szempontból inkább materialista (a deizmusom is ezt preferálja) Bennem ez a két szempont élesen elkülönül. Azaz az egész életem a materializmuson alapul. Az átlag keresztény testi gondolkodásúnak tekint, olyannak, aki kihagyja az életéből Istent. Persze mindezt azért, mert ránézésre ítélnek, és a nézeteim nem azonosak a mainstream kereszténység nézeteivel.
Emellett és ettől függetlenül rendkívül érdekel a metafizika, a transzcendens, de ez nem olyan hatással van az életemre, mint egy mélyen hívő vallásos embernek, aki a hitét próbálja valahogy megfogalmazni és irányítani, hanem inkább a gondolataimat irányítja és nem a hitemet. A jelenlegi hitem teljesen más, mint a húsz évvel ezelőtti

Discipline 2015.07.08. 09:53:51

@sefatias:
Teológiai vagy filozófiai fogalmak között ilyen szempontból nem látok különbséget. De értem mit akarsz mondani, és igazad van. Ezt egyébként nem csak vallási fogalmakkal kapcsolatban lehet tapasztalni. Más területen is van, hogy megrögzül egy fogalom pontatlan, torz értelmezése és bizonyos embereket nem lehet eltántorítani ettől az értelmezéstől, hiába magyarázod el nekik a fogalom pontos definícióját.
süti beállítások módosítása