"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

A jobboldal és a kereszténység - azaz - legalább csinálj jobban úgy, mintha keresztény lennél

2015/05/19. - írta: sefatias

A politikusok mindig előszeretettel hivatkoznak keresztény mivoltukra, és igyekeznek az emberekben azt a képzetet kelteni, hogy ők mélyen vallásosak. Néhány évvel ezelőtt az országgyűlési választás napján, a tévében láttam, hogy a Magyarország vezető jobboldali politikusai - vasárnap lévén - először misére mentek, majd onnan szavazni. Kiváncsi vagyok, hogy az év többi vasárnapján is megtisztelik-e személyükkel a lakásukhoz legközelebb álló templomot, de nem tartom valószínűnek.

Tavaly nagy derültséget keltett Semjén Zsolt eszmefuttatása az evolúcióról és annak valószínűségéről, mikor egy televiziós műsorban a tárgytól eltérve "teológusi voltját nem tudta magába folytani", amikor a kormány szerkezetéről kérdezték.

 

 

Néhány héttel ezelőtt Orbán Viktor volt az, aki a konzervatív gondolkodás magyarázataképp a kereszténységre és a saját keresztény mivoltára utal. A miniszterelnök egy hosszabb beszéd végén tért ki arra, hogy mennyire fontos ragaszkodni a kereszténység alapjaihoz. Meghallgattam a beszédet, amelyet O.V. a tőle megszokott módon gördülékenyen, és határozottan adott elő. Ám mikor az érvelését keresztényként a kereszténység konzervativizmusára apellálva szerette volna alátámasztani, ezzel látványosan ingoványos talajra lépett, és a korábbi határozottsága, gördülékenysége szertefoszlott, és bizonytalanul, a szavakat keresgélve, ismételve mondott valami magyar szavakból álló összefüggéstelen értelmetlenséget. O.V. beszédének ez a félperces részlete erősen gyanúsítható azzal, hogy csak egy színjáték részéről a kereszténység. Úgy tűnik, hogy csupán a magyar választópolgárok egy bizonyos rétegének a megnyerésére szolgál, de nincs mögötte semmi tartalom, belső meggyőződés. Keresztény ember lévén sokszor hallottam már meggyőződéses keresztényeket beszélni a hitükről. De sosem tapasztaltam, hogy hirtelen zavarba jönnének, és szavakat keresgélve az elméjük egy alig használt területéről próbálnának meg beszélni a meggyőződésükről.

Hasonló jelenséget általában akkor tapasztaltam (hozzátenném, hogy több ezer beszélgetésen vagyok túl, úgyhogy van viszonyítási alapom), amikor a beszélő valójában hazudik, és csak színlelni szeretné a kereszténységét, vagy más "meggyőződését". Itt a beszédének keresztény meggyőződéséről szóló részlete:

 

 

Szerintem Orbán Viktor megbukott az őszinte kereszténység próbáján. Egyértelműen látszik, hogy olyan dologról beszél, amiben nincs rutinja, amiről amúgy nem szokott sosem. A kereszténységének ilyen módon történő fitogtatása nem más, mint a manipuláció eszköze, mellyel keresztény és nemzeti érzelmű embereket kíván elérni, és a saját oldalára állítani. Egyébként elég okosan csinálja, még ha rosszul is, hiszen a beszédében megpróbál úgy feltűnni, mint aki vállalja a népszerűtlenséget is a keresztény meggyőződéséért, ezzel úgy fellépve, mint egy ókori mártír.

Miniszterelnökünknek azt tanácsolom, hogy mielőtt újra erről a témáról beszélne nyilvánosan, próbáljon magába nézni, keresse meg magában a keresztényt, folytasson beszélgetéseket a barátaival és a családjával a kereszténységről. Az ilyen beszélgetések hozzásegítenék őt ahhoz, hogy legközelebb hitelesebbnek tűnjön.

Ez most nem sikerült. Ez a beszéd egy nem keresztény ember szinészkedése.

 

A teljes beszéd ITT!

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr417471860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bjanek 2015.05.19. 13:14:38

belehallgattam az utolsó 3-4 percbe.
már 20 éve nem politizáltam ennyit :)
őszinte v sem, de azért megfontolhatnád, amit mond

Inquisitive Man 2015.05.20. 17:26:35

Azt gondoltam semleges vagy és hogy politika mentes a blogod.

Egy kicsit 'beljebb csúsztál', mint kellene. Szerintem.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.05.20. 19:59:19

@Inquisitive Man: Ez a poszt nem foglal állást sem a jobb, sem a baloldal mellett. Egyszerűen csak arról szól, hogy a miniszterelnök hiteltelenül játsza el a keresztényt. ennyi. A blogom politika mentes, de én nem vagyok semleges.Korábbi posztjaimból is látszik, hogy erősen baloldali beállítottságú vagyok. Erről nem tehetek, mert nem én csináltam a beosztást.

A dolgokhoz való hozzáállásom erősen balra visz, ebből a szempontból nem vagyok semleges. Abból a szempontból viszont igen, hogy nem vagyok tagja semmilyen politikai szerveződésnek, mert nincs olyan, ahova beférnék. Itt olvashatsz arról, hogy a kereszténység elvei szerintem hova helyezik a keresztényt

sefatias.blog.hu/2015/02/28/hol_a_keresztenyseg_helye

Csaba Tarró 2015.05.21. 16:37:46

A politika a keresztyénséget már hosszú-hosszú évszázadok óta ugródeszkának használja. Az ember keresztyénsége nem csupán a szavaiban, de a tetteiben is megmutatkozik. Ha a politikusaink által képviselt színjáték jelentené a keresztyén identitást, még ma más vallás után néznék...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.05.21. 20:49:17

@Csaba Tarró: sajnos a kereszténység és a politika olyan szorosan járt mindig is kéz a kézben, hogy ma már fel sem ismerné az ember a politika mentes kereszténységet. Elég, ha csak a háromságra gondolunk

Csaba Tarró 2015.05.21. 20:53:26

@sefatias: Számomra a háromság dogmájának nem sok köze van a politikához, mondhatni semmi.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.05.21. 20:54:53

@Csaba Tarró: :) az hogy számodra semmi köze hozzá, az még nem jelenti azt, hogy nincs is.

Csaba Tarró 2015.05.21. 20:59:45

@sefatias: Számomra a Bibliához van köze, onnét minden politikai állásponttól függetlenül megérthető. :)

Discipline 2015.05.23. 14:24:52

A sok évtizedes kommunista/szocialista/liberális képmutatás után most már jólesik egy kis keresztény képmutatás! :)

bjanek 2015.05.29. 22:53:56

@sefatias: "mire gondolsz? Mit is mond?"
csak kb a 30mp előtte és kb 1 perccel utána lévő gondolatokkal egyben kellene meghallgatnod a kivágott részt...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.05.30. 04:32:10

@bjanek: párszor meghallgattam már. Kereshetünk benne értelmet, mert van benne valami, viszont amit találunk az valójában nem mond semmit. A poszt különben sem azt hangsúlyozza ki, hogy NIT mond, hanem azt, hogy HOGYAN.
"A miniszterelnök egy hosszabb beszéd végén tért ki arra, hogy mennyire fontos ragaszkodni a kereszténység alapjaihoz. Meghallgattam a beszédet, amelyet O.V. a tőle megszokott módon gördülékenyen, és határozottan adott elő. Ám mikor az érvelését keresztényként a kereszténység konzervativizmusára apellálva szerette volna alátámasztani, ezzel látványosan ingoványos talajra lépett, és a korábbi határozottsága, gördülékenysége szertefoszlott, és bizonytalanul, a szavakat keresgélve, ismételve mondott valami magyar szavakból álló összefüggéstelen értelmetlenséget"

Szavai attól válnak összefüggéstelenné, hogy bizonytalanná vált, nem pedig attól, hogy hülyeséget akart mondani. Így pedig értelmetlenné válik az egész

bjanek 2015.05.30. 23:06:01

@sefatias: én pedig csupán ennyit fűztem hozzá:
"őszinte v sem, de azért megfontolhatnád, amit mond"
ezzel sem a posztod témájának, sem tartalmának nem mondtam ellene.
csupán a figyelmedet akartam felhívni arra, h egy kijelentés megfontolandó lehet indítékól függetlenül

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.05.31. 09:50:19

@bjanek: Minden kijelentés megfontolandó lehet.
süti beállítások módosítása