"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Je suis Nóra

2015/05/17. - írta: sefatias

NÓRA: Te nem értettél meg engem Torvald. Sok igazságtalanságot követtetek el ti ellenem. Először a papa, aztán te.

HELMER: Mi? Ketten?...Mi ketten, aki jobban szerettünk, mint bárki más?

NÓRA: Sosem szerettetek. Csak úgy találtátok, hogy mulatságos szerelmesnek lenni belém.

HELMER: De, Nóra, miféle beszéd ez!

NÓRA: Igen ez így van Torvald. Amikor otthon voltam, papa elmondta nekem a véleményét, s nekem ugyanaz volt a véleményem; s s ha más volt, eltitkoltam; mivel azt nem szerette volna. Babagyerekének nevezett, játszott velem, ahogy én is játszom a gyermekeimmel. Aztán ide kerültem a te házadba..

HELMER: Miféle kifejezést használsz a házasságunkra?

NÓRA: Úgy értem, hogy a papa kezéből a tiedbe kerültem. Itt te mindent a magad ízlése szerint rendeztél be, s így nekem ugyanez lett az ízlésem, ami neked, vagy legalább is úgy tettem, nem is tudom igazán...úgy gondolom mindkettő igaz, hol az egyik, hol a másik. De ahogy most nézem, mintha úgy éltem volna itt, mint egy szegény ember, aki csak a betevő falatját keresi meg. Abból éltem, hogy mókáztam neked, Torvald. De hát te így akartad. Te és a papa nagy bűnt követtetek el ellenem. Ti vagytok a hibásak benne, hogy semmi nem lett belőlem.

HELMER: Milyen méltánytalan és hálátlan vagy, Nóra! Nem voltál boldog itt?

NÓRA: Nem. Sosem voltam. Hittem, hogy az vagyok, de sohasem voltam.

HELMER: Nem voltál boldog?

NÓRA: Nem; csak vidám.

.....

NÓRA:  Helyesen mondtad. Nem tudok azzal a feladattal megbírkózni. Más feladat az, amit előbb meg kell oldanom. Magamat kell megnevelnem. S te nem vagy az a férfi, aki segíthetsz nekem ebben. Ezt egyedül kell megcsinálnom. És ezért most elmegyek tőled.

HELMER: Mi az amit mondtál?

NÓRA:  Ha meg akarom érteni magamat s az egész környezetemet, egészen egyedül kell állnom. Épp ezért nem maradok tovább nálad.

HELMER: Nóra, Nóra!

NÓRA: Rögtön el is megyek innét. Krisztina befogad éjszakára.

HELMER: Elment az eszed. Nem engedhetem! Megtiltom!

NÓRA: Ezután mit sem használ, ha megtiltassz valamit. Ami az enyém, magammal viszem. Tőled semmi sem kell, sem most, sem ezután.

HELMER:  De hát miféle hóbort ez?

NÓRA: Holnap hazautazom...Úgy értem a szülővárosomba. Ott könnyebb valami munkát találnom.

HELMER: Ó, te elvakult, tapasztalatlan teremtés.

NÓRA: Azon kell lennem, hogy tapasztalatokat szerezzek, Torvald.

HELMER: Elhagyni az otthonod, a férjed, gyermekeidet! Nem gondolsz rá, hogy az emberek mit mondanak?

NÓRA: Erre nem lehetek tekintettel. Én csak azt tudom, hogy erre van szükségem.

HELMER: Ez vérlázító! Meg tudnád tagadni legszentebb kötelességeidet?

 NÓRA: Mit tartasz te az én legszentebb kötelességemnek?

HELMER: S ezt én mondjam meg! Nincsenek kötelességeid a férjeddel, gyermekeiddel szemben?

NÓRA: Más, ugyanilyen szent kötelességeim is vannak.

HELMER: Nincsenek... Miféle kötelességek volnának azok?

NÓRA: Kötelességeim önmagammal szemben.

HELMER: Legelsősorban is feleség s anya vagy.

NÓRA: Nem hiszem többé. Azt hiszem, hogy legelsősorban ember vagyok, éppen úgy, mint te - vagy mindenesetre meg kell kisérelnem, hogy az legyek. Jól tudom, hogy a legtöbben neked adnak igazat, Torvald; valami olyasmi van a könyvekben is. De én nem törődhetek vele tovább, hogy a többség mit mond, s mi van a könyvekben. Magamnak kell a dolgokat átgondolnom s tisztába jönnöm velük.

HELMER: Nem tudnád, hogy mi a helyzeted tulajdon otthonodban? Nincs efféle kérdésekben tulajdon vezetőd? A vallás?

NÓRA: Torvald, én voltaképpen nem is tudom micsoda az a vallás.

HELMER: Mit beszélsz?

NÓRA: Én nem tudok semmi mást, mint amit Hansen lelkész mondott, amikor konfirmáltak. Elmondta, hogy a vallás ez és ez. De ha mindezt itt hagyom, és magamra maradok, akkor majd ezt is megvizsgálom. Látni akarom, igaz-e, amit Hansen lelkész mondott, vagy legalább is igaz-e az én számomra.

HELMER: Ah, ez mégis hallatlan, egy ilyen fiatal asszony! De ha a vallás nem tud jó útra vezetni, hadd rázom fel a lelkiismeretedet. Erkölcsi érzéked csak van? Felelj...az nincs tán?

NÓRA: Tán jobb nem is felelnem erre, Torvald. Egyáltalán nem is tudok. Zavarosak ezek a dolgok a fejemben. Csupán azt tudom, hogy egészen más véleményem van erről, mint neked. Most is csak azt hallom, hogy a törvények másmilyenek, mint hittem; de hogy a törvények helyesek lennének, azt én képtelen vagyok belátni.

HELMER: Úgy beszélsz, mint egy gyermek. Nem érted a társadalmat, amelyben élsz.

NÓRA: Nem, nem értem. De most hozzálátok majd. Utána kell járnom, kinek van igaza, a társadalomnak, vagy nekem.

HELMER: Beteg vagy Nóra. Lázad van: szinte azt hiszem, eszedet vesztetted.

NÓRA: Sosem éreztem ilyen világosnak és biztosnak magamat, mint ma éjszaka.

HELMER: S elhagyod a férjed és gyermekeidet...ilyen világosan, biztosan!

NÓRA: Igen, azt teszem.

(Részlet Henrik Ibsen: Nóra című drámájából)

 

Nóra nyolc évnyi boldognak hitt házasság után döbben rá arra, hogy az élete nem volt más, csak egy színjáték, melyben a környezetének,és  önmagának is csupán egy szerepet játszott el. Az élete nem volt más, mint a körülötte lévő emberekhez való alkalmazkodás a túlélés érdekében. A párbeszédből kiderül, hogy Nóra tisztában volt azzal, hogy a saját énjét, vágyait, izlését, véleményét elnyomja, mert az nem tetszene a környezetének. A nyolc éves boldognak tűnő házasság egy pillanat alatt összeomlik, mikor Nóra, végre szembesülve önmagával, őszintén elmondja a véleményét. Nem kétségbe vonja azokat az értékeket, melyek szerint addig élt, nem kérdőjelezi meg azok létjogosultságát, csupán rájön, hogy ezeket egyedül csakis a környezete, és a társadalom nyomására élte meg . De valójában nem a sajátja volt. Az erre való rádöbbenés ráébresztette Nórát, hogy ha önmaga szeretne lenni, és a boldogságot nem csupán színlelni szeretné, akkor olyan dolgot kell tennie, ami szembe megy minden általános társadalmi elvárással.

Le kell rombolnia MINDENT, amit mások építettek fel körülötte, vagy amit csupán mások hatására tett meg addig. Ha ezt nem tenné meg, akkor valójában egy olyan életet kell élnie, amihez semmi köze, ami nem az övé. Ebben a drámában felmerül az a kérdés, ami számomra is nagyon fontos, és ami miatt különösen megérintett ez a dráma: Mi a fontosabb? A többség, a társadalom elismerése, és az általuk diktált gondolkodásmód alkalmazása, ezzel beleolvadva egy homogén masszába, amelyben az egyén elveszik, és csupán egy kollektív tudat irányítja az életemet? Vagy pedig az ember, aki egyedül áll, és egyedül, a saját tapasztalatai alapján határozza meg önmagát, és ezzel lehetővé teszem önmagam számára a saját döntéseket és az önálló véleményt?

A legtöbb ember nem mer szembemenni a társadalmi elvárásokkal. Egy keresztény meg aztán főleg nem. Olyan viselkedés formák, dogmák szegélyezik az útját, melyek áthatolhatatlan falaknak tűnnek, melyek átlépéséről azt hiszi, hogy átlépésük esetén a biztos halálba kerül. Sok esetben már az önálló gondolkodás és az egyéni vélemény formálása is a keresztény társadalomból való kitaszítottsághoz vezet. Ez a fenyegetés sok keresztényt lök bele egy csapdába, amelyből igen nehéz kikecmeregni. Ha valaki mégis megpróbálja, akkor az csupán olyan törések által valósítható meg, mint amin Nóra is átment. El kellett hagynia a férjét és a családját, mert ők csupán egy szinpad diszletei voltak, amelyet nem ő épített fel.

Az igazi élet és az igazi boldogság valahol ott kezdődik, ahol Jézus van. Nem a keresztény társadalom Jézusa, aki gyehennára veti a bűnösöket és a vámszedőket, hanem a valódi szabadság Jézusa. Az a Jézus, aki azt mondta, hogy az igazság megismerése VALÓDI szabadsághoz vezet. Érdekes olvasni azokat az érveléseket, melyek szerint a Jézus adta szabadság, valójában rabszolgaság. :) De ezzel nem tudok mihez kezdeni. A szabadságnak nem szinonímája a szolgaság. "Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság" A kereszténység egyik legfontosabb tevékenysége az egyén  személyes szabadságának korlátozása. Ez az évszázadok óta tartó folyamat kialakított egy kollektív tudatot, ami ugyan igazolhatatlan a Bibliából, ám mégis a kereszténység alapjává avanzsált.

Ma, a keresztény emberek túlnyomó többsége nem mer önálló véleményt formálni. Nem mer olyan gondolatokat megfogalmazni, melyek szembemennek az általános elvárásokkal. Még akkor sem meri ezt megtenni, ha valahol mélyen tudja, hogy a véleménye nincs ellentétben sem a Bibliával, sem a saját lelkiismeretével, sem az Istenről szerzett, érzett tudással. Ma a keresztény ember csak azt tudja kereszténynek tartani, amit a Hansen lelkészhez hasonló, kollektív tudatot helyi szinten továbbadó személyektől tanul.

Ám amikor a személyes érzései, egy komoly trauma hatására (mint Nóra, vagy az én esetemben) vulkánból kitörő magmaként kirobbanak az emberből, akkor felszakadnak a sok éven, évtizeden keresztül belül fortyogó kérdések,elfojtott vágyak, és elpusztítanak sok, addig mozdíthatatlannak vélt képzetet.

Szembe kell néznünk önmagunkkal. a magunknak és másoknak mondott hazugságainkkal, a színjátékkal, ami jellemez bennünket. Mert ha nem nézünk szembe vele most, akkor később kell. Azért vagy keresztény, mert ennél jobb nincs? Vagy azért, mert a társadalmi nyomás következtében kénytelen voltál ezt választani, és elhinni, hogy ennél jobb nincs, és a környezetedben pedig másokkal elhitetni ugyanezt?

A helyzet mindét esetben az, hogy "ennél jobb nincs". A különbség annyi, hogy az egyik a személyes véleményed, a másik pedig egy társadalmi elvárás nyomására kialakult következmény. Aztán, hogy erről az egészről Istennek mi a véleménye, az majd kiderül

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr677466232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása