"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

A vallásos fogyasztó(nak vannak) igényei (2.rész)

2014/06/17. - írta: sefatias

Az előző posztot ott hagytam abba, hogy ha a változásra áhítozó egyházak valóban hasznára szeretnének lenni annak a közösségnek, amely fölött pásztorkodnak, akkor kérdezzék meg azokat az embereket, akik ebben a legilletékesebbek, a gyülekezetek tagjait, hogy ezt hogyan tegyék. Sajnos a főiskolát, egyetemet végzett teológusok abban a hitben élnek, hogy a sok éven át végzett tanulmányaik alkalmasabbá teszik őket a változásokkal kapcsolatos döntések meghozatalára, mint egy nyugdíjast, vagy egy szakmunkást, vagy épp egy szakképzetlen embert, aki a gyülekezet tagja. Pedig mi sem áll távolabb a valóságtól. Pont a túl sok elmélet az, amely eltávolítja a teológust a gyülekezettől. Ha egy kicsit is odafigyelnének a gyülekezet egyszerűbb tagjainak a véleményére, akkor kiderülne, hogy bár nincs túl sok iskolája, a gyülekezettel, egyházzal kapcsolatos problémákat nagyon jól látja.

Az a helyzet, hogy a test gyöngébbnek látszó tagjai szükségesek, és a testnek azokat a részeit, amelyeket kevésbé tiszteletreméltónak gondolunk, bőségesebb tisztelettel vesszük körül, és így az ékesség nélküli részeinknek annál bőségesebb az ékességük”(1kor 12:22)

Ha az egyházzal kapcsolatos változtatásokat csupán a teológus arisztokrácia szempontjából valósítják meg, akkor valójában semmit sem csináltak. Pál fenti szavai, valamint Jézus gyermekekkel kapcsolatos szemléltetései, figyelmeztetései arra kellene, hogy sarkalljanak minden keresztényt, hogy a gyülekezetek működésében ne a vezetés kényelmét, anyagi jólétét nézzék először, hanem a közösség érzelmi és szellemi érdekeit.

Először leírnám a véleményemet az istentiszteletekről. Minden gyülekezet vasárnapi összejövetele a résztvevők teljes kizárásával zajlik le. Egy ember kiáll a többiek elé, és tanítja őket. Ez a fajta istentisztelet se nem biblikus, se nem jó. Főleg abban az esetben, ha csak ilyenen vesznek részt hétről hétre. Bevallom őszintén, hogy nekem már önmagában a tanítással is gondom van, mert látok némi ellentmondást a Bibliában, amit mindenki másképp próbál feloldani, én meg sehogy. A Jeremiás könyvében, amikor az újszövetséget fogalmazza meg az író, akkor a következőt mondja: Nem tanítja többé ki-ki a társát és ki-ki a testvérét, így szólva: »Ismerjétek meg az Urat!«, mert mindnyájan ismerni fognak engem, a legkisebbtől a legnagyobbig”. Nekem ebben a gondolatban az van benne, hogy Isten maga vállalja a feladatot, hogy az ember- Isten kapcsolatban mindenki rendelkezzen a megfelelő ismerettel a másikról, illetve nem feltétlenül kell valaki, egy kinevezett tanító, aki az Isten ismeretére oktat. Persze mindjárt hallom is azokat az újszövetségi igéket, amelyben a gyülekezeti tanítókról van szó. Viszont azt a figyelmeztetést is olvashatjuk, hogy ne legyen belőlük sok. Tehát a szokásos istentiszteleti alkalmak arról szólnak, hogy van egy ember, aki oktatja a többieket. Az előző posztban már megemlítettem, hogy micsoda kínkeserves időtöltésnek számít az, hogy magyarul makogó, unalmas emberek, unalmas közhelyeket ismételgetve, semmitmondó istentiszteleteket, előadásokat tartanak. Mint említettem én nem tartom Biblikusnak sem a katolikus misét, sem a protestáns istentiszteleti alkalmakat. Ez nem jelenti azt, hogy rossznak tartom, csupán annyit, hogy nem biblikus. Márpedig ha nem az, akkor nem is kell hozzá foggal, körömmel ragaszkodni.

Pál beszél a gyülekezeti alkalmak rendjéről. „Mi tehát a teendő, testvérek? Amikor összegyűltök, az egyiknek zsoltára van, a másiknak tanítása, másvalakinek kinyilatkoztatása, másvalakinek nyelve, megint másnak értelmezése. Minden épülésre történjék…ha egy másiknak, mialatt ott ül, kinyilatkoztatása van, az első hallgasson.  Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki bátorítást kapjon” (1kor 14 fejezet)

Azért igazán kíváncsi lennék, mi történne, ha egy katolikus misén, vagy egy protestáns istentiszteleten kinyilatkoztatásom lenne, és a papnak, vagy a lelkésznek abba kéne hagynia a beszédét, hogy én folytathassam és elmondhassam a magamét. Lenne botrány, pedig Pál erről beszél. Ezekből a versekből nekem úgy tűnik, hogy az első századi keresztények olyan összejöveteleket tartottak, ahol nem egy ember beszélt, hanem sokkal több. A 1kor 14:31-ben azt olvassuk, hogy egy istentiszteleten „MINDNYÁJAN prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon”. Tehát az egyik módszer arra, hogy a gyülekezetek közönségét érdekeltté tegyük az istentisztelet látogatásában, az lenne, hogy részévé kell tenni őt. Meg kell szólaltatni. Nem kell főiskolát, egyetemet elvégezni ahhoz, hogy valaki okosat, építőt mondjon egy gyülekezetben. Szerintem elég az Isten iránti szeretet hozzá. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a jelenlegi szokás rossz, csupán azt, hogy elavult, és önmagában kevés. Én is tartottam előadásokat 30-40 főtől 3-4000 fős hallgatóságnak, és én is hallgattam másokét. Tudom, hogy mikor hasznos, és mikor szenvedés egy ilyen előadás. De az igazság az, hogy ilyen istentiszteletekkel tele van az internet. ha valaki meg akar hallgatni egy jó előadást, ami illik az egyéniségéhez, aminek élvezi a stílusát, akkor kattint párat a számítógépén, és már kényelmesen élvezheti az ágyból, vagy egy fotelból. Tehát az Istentiszteletek simán pótolhatóak. Ám egy interaktív beszélgetés már nem. Az a tudat, hogy valahol nem csupán tömedéknek kellek, hogy tele legyen a sor, hanem kíváncsiak a véleményemre, szerintem sokkal ösztönzőbb. Ha abban a tudatban mehetek az istentiszteletre, hogy annak a minőségéhez és mások épüléséhez én is hozzájárulhatok, szerintem sokkal lelkesebbé tesz. Persze ez egy csomó kérdést felvet.

Például a jelenlévők létszámát. Egy 100-200 fős gyülekezetben igencsak nagy kavalkád alakulna ki, ha mindenki szeretne hozzászólni. Na de hol beszél a Biblia megagyülekezetekről? Hol említi meg a több száz, vagy épp több ezer főt befogadni képes monumentális épületeket? Sehol. Ez nem Biblikus, és épp ezért simán változtatható. Az újszövetségben házaknál tartott gyülekezetekről olvasunk. Márpedig egy házba nem sokan fértek el. Persze tudom, hogy minden gyülekezetben próbálnak megvalósítani kiscsoportos tanulmányozásokat. És van ahol ez jól is működik. Az egyik legjobb ilyen összejövetelen Veszprémben a Divinity-t szerkesztő Szabados Ádámék gyülekezetében voltam. A másik pedig egy piliscsabai „csendes hétvége” amiről már többször is írtam. De sajnos nem mindenhol van ilyen, és ahol van is, ott is letaglózó a látogatottság. Én most már két éve járok a helyi református gyülekezet havonta egyszer megtartott ilyen összejövetelére. Ha rossz lenne, akkor nem járnék. A lelkész amúgy is jó barátom. nagyon szeretem. De sokszor kritizálom őket, hogy két év alatt alig látok új arcokat, és a presbitériumból a két év alatt csak egyetlen személyt láttam, pedig ha jól tudom, tizenhárom van. Sokat gondolkoztam ezen, ugyanis úgy tűnik, hogy a református bibliakör iránti érdektelenség pont azt bizonyítja, hogy amit eddig írtam arra valójában nincs is igény. Ám én inkább úgy látom, hogy a presbitériumban, és a gyülekezet tagjaiban Isten Szavára és az arról tartott beszélgetésekre nincs igény. A közösség beletompult a vallásosságba. Képtelen a bizonyos időközönként rákerülő fűnyíráson kívül bármit tenni a közösségért. Na de pont ez a probléma. Pont ez miatt kellene valamit csinálni, hogy az emberek kicsit felrázódjanak, és a gyülekezeti életet kicsit felélénkítsék.

A másik terület, ami szerintem alapos kiigazításra szorul az az egyház, és a gyülekezet felépítése. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a jelenlegi, sok esetben csupán egy személyes vezetés kielégítő a közösség számára. Én, ahogy korábban már írtam róla az alulról szerveződő vezetésnek vagyok a híve. Kétlem, hogy bizonyos iskolák elvégzése automatikusan alkalmassá tesz a pásztorkodásra, vagy más gyülekezeti feladatok ellátására. Sok gyülekezet úgy kapja valahonnan a lelkészét. Nem is ismeri. Még a protestáns lelkészválasztás sem ad alkalmat arra, hogy a megfelelő embert találják meg maguknak. De azt hiszem ebbe a témába már nem vágok bele, mert messzire visz.

Összefoglalva a két posztot a véleményem az, hogy a Krisztusban hívő embernek lehetnek és vannak is igényei az egyháza felé. Már nem elégszik meg azzal, hogy „amíg az én házamban vagy addig azt eszed, amit eléd raknak”. Ugyanis fogja magát és átköltözik másik házba, vagy épp teljesen elhagyja azt, és hajléktalanná válik. Az egyházaknak mind a saját, mind a gyülekezetet látogató keresztények érdekében át kellene gondolniuk a működésüket. És nem az egyház, hanem a hívek érdekeinek megfelelően.

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr146309461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Várkonyi Gábor 2014.06.17. 20:11:41

Miért jó számomra reformátusnak lenni?

Mert Jézus Krisztus és az Ő evangéliuma valamint a Szentháromság Egy Örök Isten van a középpontban alkalmainkon!

Mert Igeileg tiszta a hitvallás, és Jézus Krisztus, az Ige valamint Hitvallásaink szinte valamennyi tévtantól megóvják a hívő embert!

Mert közösségbe kerülsz a történelmi folytonosság révén szinte valamennyi keresztyén hívővel és az Óegyház atyáival, magával az Eklézsiával! Nem lesz gond ha Augustinust olvasol, ahogy az sem ha Spurgeont! Mindkettő EGYETLEN Eklézsia része! Kinyílik előtted a keresztyén írók világa és nem kell elhatárolódnod tőlük ilyen címmel hogy Babilon, ami a szekták egyik kedvenc jelzője az Óegyházi írókra.

Mert igazi lelki énekeink, irodalmunk, verseink vannak. Igazi Istenimádó dicséreteink és zsoltáraink! Liturgiánk ugyanaz mint amit eleink is megéltek századok során!

Mert hitvalló lelkészeink ha hívők, a Krisztus egyszerű Igazságát és Igéjét tanítják, bele nem keverve szektás dolgokat, kijelentéseket!

Mert jó közösségeink, embereket segítő szervezeteink vannak, amelyekben minden ember megtalálhatjka a neki való szolgálati terepet, kezdve a cigánymissziótol, az iszákosmentő közösségeken át a gyerektáborokig.

Miért nem jó reformátusnak lenni?

Mert láthatod amint népegyházi okánál fogva vallásos, nem hívő emberek jönnek el kérkedni a Templomba. Unottan ülik végig az alkalmakat aztán távoznak! Nem mondom azt hogy az Ige nem ér el ezekhez az emberekhez de nagy részük sajnos érintetlenül távozik. Ez egy hívőnek szomorúság és valamilyen szinten gyötrelem...

Mert a liberális teologiát valló lelkészek ízekre szedik az Igét és ezzel hatástalanítják az Igét! Ha egy ilyen lelkész szolgál a gyülekezetben akkor a hívek élete lassan tönkremegy és csak kegyes közhelyek hallgatására megy el a Templomba. Isten igazi hívő gyermekei az ilyen gyüliben szabályszerűen szenvednek, mivel nem a Krisztust közvetítik nekik hanem emberi ötleteléseket és okoskodásokat!

Mert látod amint a konfirmandusok nagy része akiket évekig tanítanak és nevelnek a konfirmáció után eltűnnek, elvesznek a nagyvilágban. Ez egy hívőnek szintén szenvedés, ha arra gondol hogy ezek a lelkek elvesznek az örök élet számára...

Mert a gyülekezetek egy részében jelen lévő vallásos szellemiség miatt az embereknek elmegy a kedve a hittől Templomtól az Úrtól! Vallásos szellemiség és vallásoskodás alatt én a meg nem tért csak színleg hívő embert értem.

Mindazáltal akármennyi hibája is van Egyházunknak, JÓ dolog reformátusnak, keresztyénnek lenni!

Várkonyi Gábor 2014.06.17. 20:14:07

Én legalábbis hosszú küzdelem után és azután hogy Isten előtt megtagadtam a HAMIS tanokat, karizmatikusságot stb. erre jutottam!
nekem jó a reformátusssághoz tartozni, de talán azért mert élő hitű lelkészeink vannak! :)

Várkonyi Gábor 2014.06.17. 20:17:56

Viszont abban igazad van hogy az Istentisztelet liturgiája lehetne egy kicsit oldottabb. Mindenesetre ha valaki ilyen kiscsoportos IT-re vágyik meg fogja találni a nagyegyházakban is :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.06.17. 20:18:36

@Várkonyi Gábor: Nem rossz ez a "hitvallás". Őszinte. Aki a kereszténységben csak pozitivumot lát, az vagy lüke, vagy hazudik még önmagának is

Várkonyi Gábor 2014.06.17. 20:38:51

@sefatias: Hát én szeretem az egyházamat de a hibáit is látom sajnos...

Várkonyi Gábor 2014.06.17. 20:40:48

Viszont azt hiszem a kisegyházak rosszabb helyzetben vannak mint a nagyegyházak. Majd megírom azt a posztomat is hogy miért NEM szeretem a kisegyházakat?

rengeteg csalódás, fájdalom vezetett el odáig hogy a kisegyházakat a törvényeskedő, ítélkező, kirekesztő és anyagilag lehúzó szellemisége miatt kukázzam...

Inquisitive Man 2014.06.21. 21:34:56

Tisztelt Sefatias!
A bemutatkozásod alapján az igazság olyan szabaddá tesz téged, hogy a valamikori hittestvéreiddel kapcsolatban egyre ritkábban olvasható valami tőled.

Gondolom uncsi már a téma.

Érdekesebb olyan témákat feszegetni, amik más nagy egyházak hanyatlását boncolgatják. Ez népszerűbb. Mi?

Én JT vagyok, de nem sokat merítek a munkásságodból. Pedig a régebbi cikkeidet olvasva volt ez másképp is.

Nem kritika volt, csak észrevétel.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.06.21. 21:41:13

@Inquisitive Man: :) Nagyon beletrafáltál. Hogy mi népszerűbb az relatív. Én nem a divatos hullámokat lovagolom meg, hanem arról írok ami foglalkoztat. És valóban úgy van ahogy látod. A tanús témák egyre kevésbbé foglalkoztatnak. Ma reggel ezt írtam egy barátomnak:

"Hát a blogommal nem tudom mi lesz. Tavaly mikor abba akartam hagyni, akkor éreztem, hogy már nem akarok extanú lenni, és ezzel foglalkozni. Most meg már ott tartok, hogy egyáltalán nem érdekelnek a tanús, extanús dolgok. Olyan témák érdekelnek, amire nem tudom, hogy van-e kereslet. És abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán meg akarom-e osztani a gondolataimat. Talán ha kiforrottabbak lesznek. Nem tudom. A teológia egyre jobban szorul háttérbe nálam. A filozófiában több értelmet látok, de az viszont marha bonyolult. Sajnos sok filozófus érez idegi kényszert arra, hogy az egyszerű ember számára érthetetlenül fogalmazzon. Elég bizonytalan talajon lépkedek egyre biztosabb léptekkel. Ez vagy nagyon rossz, vagy nagyon jó. Rossz, mert az Istent és a vallásosságot teljesen más szemszögből nézem, mint eddig, és ez lehet gőg, vagy istentelenség, de lehet, hogy jó, mert nem teszek mást, mint a számomra oly fontos Istennel kapcsolatos kérdéseimre keresem a választ, viszont nem találok senkit, aki ebben segíteni tudna. Ebből adódóan magamra és Istenre vagyok hagyatkozva. És akkor viszont nem gőg és nem istentelenség, tehát jó."

Szóval nem mondtál újat. Én is azt érzem amit írtál. De nem a népszerűség a célom. Ha az lenne, akkor keresztény klisékkel tölteném meg a blogomat, hogy Krisztus így szeret, meg úgy szeret, meg a vérét adta meg más közhelyek. Engemteljesen más témák foglalkoztatnak, és nem tudok olyanról írni, ami épp nem foglalkoztat

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.06.21. 21:53:38

@Inquisitive Man: Még hozzátenném, hogy olyan talajon lépkedek, ami sok keresztény számára kizáró ok a kereszténységből. Persze ez engem a legkevésbbé érdekel. Az utamat keresem. A sajátomat. Én is gondolkoztam már azon, hogy amit csinálok az önzés-e vagy sem. De azt hiszem az a húsz év amit feláldoztam az életemből, ami elvette tőlem mindazt ami lehettem volna elég áldozat volt. Most már önmagamért akarok élni, és azokkal, akik önmagamért szeretnek. Sosem voltam könnyű eset és egyre nehezebb is vagyok. Három évembe került, hogy felépítettem az életemet. Három év alatt jutottam oda, hogy szabadnak érzem magam. Ezt kívánom mindenkinek. És ebben bármikor szívesen segítek. Nem sajnálok pénzt időt arra, hogy írjak találkozzak olyanokkal, mint te. El sem hiszed hány randi van a hátam mögött. Jönnek hozzám, én megyek másokhoz.

karecsi 2014.06.21. 22:36:04

@sefatias: mondtam és újra mondom, hogy hasonló cipőben járunk csak én gyengébb vagyok mind te.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.06.21. 22:42:58

@karecsi: Nem gyengeség vagy erő kérdése ez.

karecsi 2014.06.21. 23:03:36

@sefatias: én arra értetem, hogy nem tudok úgy beszélni és kifejezni magam mind te.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2014.06.22. 05:58:36

Egyre több erős, józan,bátor egyház-kritikai post születik egyre több Tesótól! Csak a közelmúlt terméseiből:

infaustus.wordpress.com/2013/12/06/nyilt-level-a-magyarorszagi-reformatus-egyhazhoz/

www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/egyeb-irasaim/utoirat-azoknak--akik-felreertettek.html

www.apcsel29.hu/mit-keresnek-a-mai-istenkeresok/

megmondoka.blogspot.hu/2014/06/gyulekezet-hazicsoport-vagy-meg-az-sem.html

Bárcsak minél több püspök, plébános, pap-ipari szakmunkás olvasná ezeket- Sefa többi postjaival együtt, és elgondolkodna a progresszív üzeneteken komolyan- nem úgy,mint a Reposzton!

ORION 2014.06.22. 08:11:48

@sefatias: Teológia , filozófia, gondolod ez az út vezet valahova??? Hiábavalóság mondta a bölcs prédikátor!!! A prédikátor Salamon könyve » 12. fejezet 14 Mindezekből, fiam, intessél meg: a sok könyvek írásának nincs vége, és a sok tanulás fáradságára van a testnek.
15
A dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga!

Várkonyi Gábor 2014.06.22. 15:59:25

Mivel többször lettem idézve az "Örömhren" itt válaszolok!

Nem a keresztyénség lényege bukott el hanem a hamis ébredési mozgalmakból kinőtt betörvényesedett kisegyházak és az a mentalitás ami uralkodik a keresztyén körökben.

Hála az Úrnak én egy olyan református gyülibe járhatok ahol élő hitű lelkészek szolgálnak, élő igével! Vannak hibák persze amiket fentebb leirtam, de alapvetően a gyüli jó állapotban van. Az a mag számt ami alkotja a munkálkodó szolgáló réteget a gyüliben!

Én úgy vélem hogy a sok tévtantást valló és hordozó, kisegyházakhoz képest, amik maguk is száz meg száz részre szakadtak másodlagos dolgok kérdések miatt, még mindig a Magyar református Egyház hitvallása a legigeibb legtisztább hitvallás!

Nekem az Ige számt, Jézus Krisztus és a nagyjából tiszta igei tantás!

Voltam évekig kisegyházban tudom mi a negatvum ott...törvényeskedés, télkezés stb. Vannak persze lehet kivételek de én csak ilyenekkel találkoztam!

Úgy látszik én már csak ilyen nagyegyházi emberke vagyok, aki ott érzi jól magát és ott van befogadva...minden hibájával együtt!

Várkonyi Gábor 2014.06.22. 20:45:23

Rendben akkor lássuk! Úgy látom Csabáék az Örömhren nem nyugodhatnak...

Valóban voltak harcaim és kétségeim, fel akartam adni, el akartam menekülni DE!

Isten megállitott! Ezért vagyok református és ezért nagyegyházi ember...
Ahelyett hogy a drága testvérek irgalmaznának egy gyenge és tehetetlen küzdelmektől szenvedő emberen, még élvezettel belerúgnak!

Eltűrik az álmaitól megbolondult önjelölt prófétanőt, akit már minden jóérzésű fórumról úgy vágtak ki hogy csak úgy nyekken és kivel van bajuk? VELEM! És miért? Mert BARÁTOMNAK, mentoromnak TESTVÉREMNEK mondom Sefát! Mondhatom szép...Ennyit a kisegyházi hivőkröl, az ista pista trapista testvérekből...

Az hogy küzdelmeimet megirtam azon a bizonyos fórumon a lehető legnagyobb ostobaság volt!

ORION 2014.06.23. 10:08:29

@Várkonyi Gábor: Sose azt nézd tesókám!!!Mindenütt jó ,( de legjobb sehol!!!):D

f i n i t o (törölt) 2014.06.23. 14:47:16

@Inquisitive Man: aha, én mi mikor fogunk meríteni a te munkásságodból? hm?

nem kritika, észrevétel

Várkonyi Gábor 2014.06.23. 14:52:49

@ORION: Hát a virtuális fórumokon biztos nem jó! Elhatároztam hogy én is inkább valós személyekkel keresek kapcsolatot.Remélem menni fog az hogy többé egy fórumra se irogassak, irjak...

A facebook se minden esetben jó, viszont élő testvéri beszélgetésnek nincsen párja sztem...gy időmet inkább ezekre fordtom majd...

Erre tökéletes hely mondjuk aza refi gyüli ahova járok vagy az őskeris gyüli ahova szintén eljárok.

Sajnos a fórumozás nem nekem való ezért szerintem többet nem fórumozok...Nem vesztek vele sokat!

Viszont a blogokban folyó eszmecserékbe szvesen belekapcsolódok :)

ORION 2014.06.23. 15:44:10

@Várkonyi Gábor: Tudod sefa szer felett őszinte mint itt még sokan mások is !!!Nekem ezért jönnek be mert nem köntörfalaznak, belecsapnak a lecsóba !!! Nem aggódnak ki mit mond majd, és mind -e mellet nagyon művelt, becsületes emberek!!!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.06.23. 16:13:23

@Várkonyi Gábor: Én csak rövid idóre kapcsolódtam be a fórumok világába, aztán elég is volt.Ha nem tudnám, hogy a Csabáék olvassák a blogomat, és ott csámvcsognak rajata, akkor oda se néznék. :)

Várkonyi Gábor 2014.06.23. 17:10:04

@sefatias: Hát hála legyen az Úrnak törölték a témáinkat és vele együtt azt a sok vitát is...

Én örülök ennek és itt szeretném megköszönni hogy megtették ezt a lépést!
Jobb lesz ez igy...

Várkonyi Gábor 2014.06.23. 17:13:06

@ORION: Igen pontosan ezért szeretem én is ezt a blogot! Kimondom elég sokat lehet itt tanulni...

Várkonyi Gábor 2014.08.16. 09:36:11

Mivel rendeztem az Örömhíres tesókkal a dolgokat azt hiszem itt is rendeznem kell a dolgokat velük.

Először is Kamilla nevű felhasználótol kérek itt is bocsánatot amiért álmaitól megbolondult hamis prófétának neveztem.

Azt mégegyszer megköszönöm mitt is hogy a régi acsarkodó témáimat törölték. Ettől függetlenül ide is fogok azért írogatni, olvasgatni! :)