Az egyik előző posztom kommentjei között jött elő az a téma, hogy az egyházak, vagy azok hatalommal rendelkező vezetői különleges, sok esetben extrém példákat állítanak az egyszerű hívek elé követendő példának. Akár modern kori emberek, akár bibliai szereplők vannak példaként megemlítve, gyakran egyoldalúan csak a nevezetes személy életének egy két kiemelkedően pozitív életeseményére fókuszálnak. Ezzel elérik azt, hogy az Istennek tetszeni akaró hívő ember olyan akarjon lenni, mint az a nagy ember, aki hatalmas tetteivel, különleges helyzetben nyújtott teljesítményével elkápráztatja őt.

A baj csupán ezzel az, hogy a szerencsétlen ember nem helyes képet kap a példaképéről, hanem egy túlságosan pozitív irányba torzított hamis képet.  Ez oda vezethet, hogy az önmaga elé állított túlzott elvárásoknak valószínűleg soha nem fog megfelelni. Ez folyamatos bűntudatot, kisebbségérzést fog okozni. Sőt megronthatja az Istennel ápolt kapcsolatát is, mert úgy fogja érezni, hogy nem méltó Isten helyeslésére, kár is imádkoznia, mert nem tud olyan lenni, mint a nagy példaképek. Ez folyamatos önmarcangoláshoz, depresszióhoz, torz Istenképhez vezethet.

A Bibliai szereplőket nem egy-egy tulajdonságuk, esetleg életük egy kiemelkedő eseménye miatt kell példaként magunk elé állítanunk, hanem az egész életüket figyelembe véve. Annak pozitív, illetve gyakran igen negatív részleteivel együtt. Nézzünk erre egy példát.

A zsidókhoz írt levél ezt írja Ábrahámról: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám az elhívásakor, amikor is kiment egy olyan helyre, amelyet örökségül kellett kapnia; s kiment, bár nem tudta, hová megy.  Hit által lakozott jövevényként az ígéret földjén, mint valami idegen földön, és lakott sátrakban Izsákkal és Jákobbal, akik vele együtt ugyanannak az ígéretnek voltak örökösei.  Mert várta a valódi alapokkal bíró várost, amelynek építője és alkotója az Isten.

 Hit által kapott maga Sára is erőt, hogy magot foganjon, méghozzá akkor, amikor túl volt már a koron, mivel hűnek tartotta azt, aki ígéretet tett. Ezért is van, hogy egytől, és mondhatni egy halottól, gyermekek születtek, oly sokan, mint az ég csillagai, és mint a tengerparti homokszemek, melyek megszámlálhatatlanok.

 Hit által volt, hogy Ábrahám, amikor próbára tették, mondhatni felajánlotta Izsákot, és az, aki örvendve fogadta az ígéreteket, megkísérelte felajánlani egyszülött fiát,  noha megmondták neki: „Amit a »magodnak« fognak hívni, az Izsák által lesz.”  De ő úgy vélekedett, hogy az Isten még a halottak közül is képes őt feltámasztani; és vissza is kapta onnan szemléltetésképpen.”

A szöveg többször kiemeli Ábrahám és Sára hatalmas hitét, ami képesé tette őt arra, hogy nagy megpróbáltatások közepette is megőrizze hűségét Isten iránt. Ha csak a Pál által leírt szöveget nézzük, akkor valóban úgy tekinthetünk Ábrahámra, mint akinek töretlen hite volt, amely példaként állhatott minden ember előtt az elmúlt majdnem 4000 évben. Ám Ábrahám életében kutakodva érdekes részletekre figyelhetünk fel. Ezek a részletek nem feltétlenül pozitívan mutatják be Ábrahám hatalmas hitét.

Ábrahám még Úr városában különleges ígéreteket kapott az Istentől: ”Jehova ezt mondta Ábrámnak: „Menj ki földedről, rokonaid közül, és apádnak házából arra a földre, amelyet mutatok neked; és nagy nemzetté teszlek, megáldalak, és naggyá teszem nevedet; légy áldássá.  Megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, azt én is megátkozom, és a föld minden családja áldást nyer általad.”(1Móz 12:1-3). Majd mikor a kánaániták földjére értek Isten más ígéreteket is adott Ábrahámnak:”Jehova pedig megjelent Ábrámnak, és ezt mondta: „A te magodnak adom ezt a földet.”(1Móz 12:7). Isten személyes kapcsolatot ápolt Ábrahámmal. Személyesen ígérte meg neki, hogy az a föld az övé lesz, és az ő leszármazottai fogják benépesíteni. Mondhatnánk, hogy a töretlen hitű Ábrahámnak ennyi ígéret biztosan elég volt. Ám a sztorit tovább olvasva azt látjuk, hogy a nagyszerű hithős, nem mindig volt hitének magaslatán.” Ezek után szólt Jehova Ábrámhoz látomásban, ezt mondva: „Ne félj, Ábrám. Pajzsod vagyok. Igen nagy lesz a jutalmad.” Ábrám erre ezt mondta: „Legfőbb Úr, Jehova, mit adsz nekem, hiszen látod, hogy gyermektelenül járok, és a damaszkuszi Eliézeré lesz a házam?”(1Móz 15:1,2) Isten konkrét ígéretei ellenére, Ábrahám kifejezte kétségeit Isten ígéreteit illetően. Sőt miután Isten ismét bizonygatta, hogy semmi kétsége nem lehet afelől, hogy fia lesz akkor Ábrahámnak nem volt elég a Mindenható Isten Szava, ígérete, hanem jelet kért, (1Móz 15:8) Aztán mikor már elege lett az egészből, mert Sára nem esett teherbe, akkor elfogadta Sára ajánlatát, hogy Hágár a szolgáló szüljön neki gyermeket. Nem hitte, hogy Isten ígérete beteljesedik, és Sára fiút szül neki.(1Móz 16:1-6) Ismael már tizenhárom éves volt, amikor Isten megint előjött az ígéretével Ábrahám és Sára gyermekéről. Ám Ábrahám, a nagy hithős „arcra borult, és nevetni kezdett, ezt mondva szívében: „Vajon egy százéves férfinak gyermeke fog születni, és vajon Sára, egy kilencvenéves asszony szülni fog?” (1Móz 17:17) Ábrahám gyakorlatilag kiröhögte Istent, mint aki már azt se tudja, mit beszél. Ábrahám mondta is Istennek, hogy Ismaellel kéne foglalkoznia, nem pedig egy olyan gyerekkel, aki sose fog megszületni.

Ebből az összeállításból látszik, hogy az elénk példaként állított nagy hithős hite bizony nem mindig volt olyan töretlen. Sőt gyakran inkább hitetlennek tűnik. Még ki is nevette Istent, mert úgy érezte, hogy ez már vicc. És Sára? Róla ezt olvassuk: „Hit által kapott maga Sára is erőt, hogy magot foganjon, méghozzá akkor, amikor túl volt már a koron, mivel hűnek tartotta azt, aki ígéretet tett” Nézzük Sára hitét aki hűnek tartotta azt aki ígéretet tett.

Már láttuk, hogy Sára nem hitt abban, hogy neki gyermeke lesz, és ezért ajánlotta fel férjének Hágárt, hogy az szüljön fiút. Később ő is csak egy vicces ámításnak tartotta az ígéretet arról, hogy fia fog születni. „Jövő ilyenkor vissza fogok térni hozzád, és íme, akkor fia lesz Sárának, a feleségednek.” Sára ekkor a sátor bejáratánál figyelt, amely a férfi mögött volt. Ábrahám és Sára immár öreg, előrehaladott korú emberek voltak. Sárának már megszűnt a havivérzése. Sára ezért nevetett magában, ezt mondva: „Vénségemre vajon lehet gyönyörűségem, amikor az én uram is öreg már?” (1Móz 18:10-12) Sára ugyanúgy mint korábban Ábrahám, kiröhögte Istent. Azt gondolták, hogy össze vissza beszél, és nincs tisztában azzal, hogy Sára teste már nem alkalmasa gyermekszülésre. Istennek külön figyelmeztetnie kellett őket, hogy kapjanak már a fejükhöz, és nézzék már meg, hogy kivel beszélnek. „Jehova ekkor ezt kérdezte Ábrahámtól: „Miért nevetett Sára ezt mondva:» Vajon csakugyan szülhetek öregségem ellenére?«Lehetetlen-e valami Jehovának?”

 Szóval ennyit arról a hatalmas hitről, amely által Sára erőt kapott, és amivel hűnek tartotta azt, aki neki ígéretet tett. Ábrahám hite sem tűnik olyan óriásinak ezek után, mint ahogy azt mások be szeretnék állítani. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy hiába ígérte meg Isten Ábrahámnak, hogy „Megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, azt én is megátkozom,” brahám ugyanis mindig félt azoktól a népektől, akik között mozgott.

„És történt, hogy amikor már közel járt Egyiptomhoz, ezt mondta Szárainak, a feleségének: „Nézd csak, jól tudom, hogy szép asszony vagy.  Ha tehát az egyiptomiak meglátnak, azt fogják mondani: »Ez az ő felesége.« És biztosan megölnek engem, téged viszont életben hagynak. Kérlek, mondd, hogy a húgom vagy, hogy jól menjen sorom miattad, és hogy életben maradjon lelkem neked köszönhetően.”(1Móz 1210-20)

„Abimélek még ezt kérdezte Ábrahámtól: „Mi volt a szándékod, hogy ilyesmit tettél?” ¹¹ Ábrahám erre így felelt: „Ez azért volt, mert azt mondtam magamban: Biztos nem félik az Istent ezen a helyen, és meg fognak ölni engem a feleségem miatt.” ((1Móz 20:1-18)

Ábrahám életének e részletei bizonyítják, hogy bár Ábrahám hite összességében pozitív példa lehet előttünk, de azért bizony ő is meg-megrendült. Nem bízott Isten ígéreteiben. Nem hitte, hogy fia fog születni Sárától, nem hitte, hogy Isten megvédi őt idegen földön. Félelmében inkább hagyta, hogy kétszer is elvigyék a feleségét, ahelyett, hogy megmondta volna az igazat. Még beszélhetnénk arról is, hogy amikor Hágár terhes lett, és emiatt kissé gőgös lett Ábrahám hagyta, hogy Sára kikészítse Hágárt (1Móz 16:4-6). Tehát Ábrahám a családi béke kedvéért nem tett rendet, hanem kissé papucs módjára, nem mert beleszólni az asszonyok dolgába

Ábrahám példája bizonyítja, hogy az elénk állított példákat nem kell annyira komolyan venni. Ábrahám a hibáival együtt, és nem azok nélkül vált a hithősök legnagyobbikává. És nekünk sem csak abban kell utánoznunk Ábrahámot, amit jól csinált, hanem magunknak is engednünk kell, hogy hasonló hibák, hiányosságok legyenek az életünkben.”És mit mondjak még? Hiszen kifogyok az időből, ha beszélek még Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, csakúgy, mint Sámuelről és a többi prófétáról,  akik hit által királyságokat vertek meg hadakozásban, igazságosságot juttattak érvényre, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be,  feltartóztatták a tűz erejét, megmenekültek a kard élétől, erőssé tétettek a gyengeségből, hősiessé váltak a háborúban, szétszalasztották az idegenek seregeit. Asszonyok feltámadás útján visszakapták halottaikat; mások pedig megkínoztattak, mert nem fogadtak el szabadítást valamilyen váltság által, hogy jobb feltámadásban részesülhessenek. Igen, másoknak a csúfolódások és a korbácsolások voltak a próbáik, sőt mi több, a bilincsek és a börtönök. Megkövezték, próbára tették, szétfűrészelték őket, kard által levágva haltak meg, juhbőrben, kecskebőrben jártak, nélkülözés, nyomorúság, durva bánásmód közepette;  és a világ nem volt méltó rájuk. Pusztaságokban, hegyekben, barlangokban és a föld üregeiben bolyongtak.

És mindezek, noha hitük által tanúságot nyertek, mégsem” voltak tökéletesek, hanem gyakran hibás döntéseket hoztak, helytelenül jártak el, és bizony néha súlyos bűnöket követtek el. Mégis ők azok, akik a hit szép példáiként vannak elénk állítva.(Zsidók 11:32-39)