"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

A paráznaság a Bibliában

2013/04/07. - írta: sefatias

Talán két éve lehettem keresztény, mikor egy hölggyel beszélgetve a hitről, előkerült a paráznaság téma. Én mélységesen elítéltem ezt a bűnt, hiszen jól ismertem azokat a bibliaverseket, amelyek egyértelműen kifejezték Isten nemtetszését a paráznasággal kapcsolatban. A hölgy, bár egyetértett velem, hogy ez egy súlyos bűn azt kérte tőlem, hogy mutassam meg neki a Bibliából, hogy mi az. Persze én rögtön előkerestem két, három verset, melyekben a paráznaságról volt szó pl. a Galata 5:19-21: „ A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás; irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.” Vagy nézzünk egy másikat 1Korintusz 6: 9,10: „Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.”

A hölgy, miután ezt a két verset felolvastam neki, még mindig azt mondta, hogy ez rendben van, mert kiderül a versekből, hogy Isten elítéli a paráznaságot. De ő nem azt kérdezte tőlem, hogy mi a véleménye Istennek a paráznaságról, hanem hogy MI AZ? Mit jelent a paráznaság? Ezt mutassam meg neki a Bibliából. Na, erre nem tudtam mit mondani, de megígértem neki, hogy utánanézek, és megmutatom neki. Ráment pár napom, de az Őrtorony folyóirat megfogalmazásán kívül semmilyen Bibliaverset nem találtam, ami megfogalmazná számomra a paráznaságot. Sajnos nem tudtam a hölgynek bebizonyítani, hogy a Biblia a paráznaság alatt azt értette, amit én. Ez akkoriban eléggé felkavart, mély nyomot hagyott bennem, és időről-időre elgondolkodtatott.

Időközben kineveztek vénnek, és két esetben is részt vettem olyan bírói ügyben ahol paráznaságot kellett megítélni. Mindkettő kiközösítéssel végződött, mivel az Őrtorony folyóirat, és a véneknek szóló kézikönyv pontos megfogalmazása szerint, kimerítették a paráznaság fogalmát. Ám miután én magam is ki lettem közösítve sokszor eszembe jutott az a közel húsz évvel korábbi beszélgetés azzal a hölggyel, és elhatároztam, hogy megvizsgálom azokat a bibliaverseket, ahol Isten szava a paráznaságot megemlíti, hogy tisztán lássam e fogalom jelentését.

Kutatásom számomra megdöbbentő eredménnyel zárult. De mivel tudom, hogy ez egy rendkívül érzékeny terület sok keresztény számára, ezért nem egy bizonyos nézet mellett, vagy ellen fogok szólni, hanem egyszerűen csak megnézek közel 30 verset, amely erről szól, és az olvasó azt szűr le belőle, amit akar. Először nézzük meg a többi olyan Bibliaverset, ami Isten véleményét tartalmazza erről a bűnről. Fentebb megnéztük az 1kor 6:9,10; valamint a Galata 5:19-21 verseket. Nézzünk még:

Márk 7: 20-23: „Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiságok, gonoszságok; valamint csalás, kicsapongás, irigység, istenkáromlás, gőg, esztelenség. Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek; s ezek teszik tisztátalanná az embert."

Efézus 5:3: „Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó”

Efézus 5:5: „Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Isten országában.”

1kor 6:18: „Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik."

1Thessz 4: 3: „Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól

Kolossé 3:5: „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás”

1Tim 1:9,10: „És tudjuk azt is, hogy a törvény nem az igaz ellen van, hanem a törvényszegők és az engedetlenek, a hitetlenek és a bűnösök, a szentségtelenek és a szentségtörők, az apa- és anyagyilkosok, az embergyilkosok, a paráznák, a fajtalanok, az emberrablók, a hazugok, a hamisan esküvők ellen, és mindaz ellen, ami csak ellenkezik az egészséges tanítással.”

Zsidók 12:16: „Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egyetlen tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát.”

A fenti tíz bibliavers egyértelműen jelzi, hogy a paráznaság Isten szemében az egyik legsúlyosabb bűnnek számított. Megítélése a keresztény gyülekezetben nagyon rossz volt. Pál egy esetben a paráznaságot elkövető személyről ezt mondta: „Most tehát azt írom nektek, hogy ne éljetek közösségben azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek… Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül! (1Kor 5:11-13)

Mindezek mutatják, hogy a paráznaság elkövetése, és annak el/megítélése rendkívül fontos. Nem lehet csak úgy elmenni a paráznaság mellett szó nélkül. Ám hiába a fenti bibliaversek olvasása, nem derül ki belőlük az, hogy mi is a paráznaság fogalma. Az egyértelmű, hogy súlyos megítélés alá kerül, de míg mondjuk a részeges, vagy bálványimádó, vagy tolvaj kifejezések egyértelműek az olvasó számára, hiszen ezek magyar szavak, amelyeket a mindennapokban is használunk, a paráznasággal más a helyzet. Ez nem magyar szó, hanem egy az egyben átvettük a görögből és kissé magyarosítottuk. Tehát amikor ezt a szót halljuk, vagy olvassuk, akkor egy idegen kifejezést olvasunk, vagy hallunk, és mint minden ilyen kifejezésnél rá vagyunk utalva valakire, aki elmagyarázza számunkra a szó magyar jelentését. A paráznaságnak az egyházak, vagy egyházi vezetők sokféle jelentést adtak már. Elég sok vitát olvastam már a neten is arról, hogy mit is jelent ez a fogalom. Én szándékosan nem szeretnék állást foglalni ebben a kérdésben, hanem egyszerűen kikerestem azokat a bibliaverseket, amikor a paráznaság fogalmát, a Szentírás összekapcsolja egy tevékenységgel.

Ugyanis nem arra vagyok kíváncsi, hogy ma mit gondolnak ennek a szónak a jelentéséről, hanem arra, hogy amikor ezt leírták, akkor az író mire gondolt. Érdekes módon, mikor kikerestem a paráznaság szavakat a biblia különböző részein, akkor több egymástól teljesen független cselekvésmódot találtam. Nézzük az elsőt:

1Kor 5:1: „Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő; hogy tudniillik valaki apjának feleségével él.”

Máté 5:32: „Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, paráznaság esetét kivéve, az házasságtörővé teszi őt, és aki elbocsátott asszonyt vesz feleségül, az házasságtörést követ el."

Ebben az esetben elég könnyen tudjuk azonosítani a paráznaság fogalmát. Valaki, másnak a feleségével él nemi életet..Van egy olyan rész az 1kor 7:1-5-ben is ami szintén a házasságtörésre utal mint paráznaságra:

„ A paráznaság miatt azonban mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje. A férj teljesítse kötelességét felesége iránt, hasonlóan a feleség is a férje iránt. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; s ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. Ne fosszátok meg egymást magatoktól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt, nehogy megkísértsen a Sátán titeket azáltal, hogy képtelenek vagytok magatokon uralkodni."

Ez a tanács arra figyelmezteti a házasságban élőket, hogy ha nem törődnek egymás szexuális szükségleteivel, akkor annak paráznaság lehet a vége. Még egy történetet olvashatunk a Bibliában amit paráznaságnak neveznek. Ezt az 1Mózes 38:24-ben találjuk:

„Mintegy három hónap múlva hírül vitték Júdának: Paráználkodott Támár, a menyed, és már terhes is a paráznaság miatt. Akkor ezt mondta Júda: Vigyétek ki, és égessétek meg!"

Itt is paráznaságról olvasunk, de ez is házasságtörésnek számít, mivel Támár Júda menye volt, aki a sógorházasság elrendezése szerint Juda kiskorú fiának Sélának volt a felesége.

Találhatunk több olyan verset, amikor a házasságtörést ÉS a paráznaságot egymás mellett olvashatjuk.

post_182570_20140918100738.jpg

Zsidók 13:4: „Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta! A paráznákat és a házasságtörőket pedig ítéletével sújtja az Isten.”

Máté 15:19: „Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások.”

A biblia több helyen említést tesz arról, hogy a házasságtörésen kívül a szexualitásnak még más területen is van köze a paráznasághoz.

1Kor 6:15,16: „Vagy nem tudjátok, hogy a ti testetek a Krisztus tagja? Most tehát azok, akik a Krisztus tagjai, parázna tagjaivá legyenek? Szó sem lehet róla! Vagy nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele? Mert - amint az Írás mondja - "lesznek ketten egy testté…Kerüljétek a paráznaságot!"

Ebben a versben a parázna nővel történő egyesülést nevezi paráznaságnak. Amiért ez a biblia idézet különleges a paráznaság kifejezéssel kapcsolatban, az az, hogy a legtöbb Biblia fordító (az idézett fordítással ellentétben), a „parázna nő” kifejezést lefordítja magyarra, és helyesen a következő megoldásokat választották: Prostituált, szajha. Tehát ebben az esetben a paráznaság azt jelenti, hogy pénzért szexuális örömöket szerezni, Prostituálthoz, szajhához fordulni kielégülésért.

Ez összhangban is van az eredeti görög szó jelentésével, ami az „elad” igéből származik. A jelentése így szól: Buja, bujálkodó, kéjelgő, házasságtörő, feslett életű. "Parázna nőszemély (= kéjnő, szajha). Egy másik helyen így határozzák meg a paráznaságot: A „porneia” általános leírása a nem megengedett és erkölcstelen nemi érintkezésnek és szexuális viszonynak. A szó etimológiai levezetése megvilágítja azt a felfogást, ami mögötte meghúzódik. A „porneia” prostitúciót, a „porne” prostituáltat jelent. Valószínű, hogy ezek a szavak a „pernymi” (eladni) igével függnek össze. „Porneia” tehát a szerelem, melyet az ember megvásárolhat és eladhat, ami természetesen valós értelemben nem szerelem. A nagy és alapvető tévedés abban van, hogy az a személy, aki ilyen szerelmet gyakorol, az valójában nem személynek, hanem tárgynak tekinthető. Ő csak egy eszköz, mellyel az élvezet és szenvedély követelményeit kielégíti. Az igazi szerelem két személynek a teljes eggyélétele, amely egy lénnyé forrasztja össze őket és mindkettő a saját beteljesedését a másikkal való egységben találja meg. A „porneia” ezzel szemben egy olyan viszonyt ír le, amikor az egyik a partnert megvásárolja és tetszése szerint félreteszi, ahogyan egy tárgyat megvásárolhat és félretehet az ember. Ez olyan viszonyt mutat, melyben a személyiségnek nincs helye.

Ezt a nézetet támasztja alá a Hóseás 9:1 verse is, ahol a következő fogalmat olvashatjuk: „Szeretted a paráznaság bérét” Tehát a paráznaság a házasságtörésen kívül még akkor van kapcsolatban a szexualitással, amikor valaki pénzért egy prostituálthoz fordul, hogy nemi vágyait kielégítse. Tehát a házasságtörésen és a prostituálttal történő szexuális együttléten kívül nem találtam egyetlen olyan Bibliai részt sem, ahol ezen a két helyzeten kívül a szexualitásnak valami más módját is paráznaságnak nevezne a biblia.

Viszont találtam olyanokat, ahol egy bizonyos aktust paráznaságnak hívnak, de semmi köze a szexualitáshoz. 1Kor 6:13: „Az eledel a gyomorért van, a gyomor meg az eledelért, de Isten ezt is, amazt is meg fogja semmisíteni. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért.”

Pál apostol itt az evésről beszél. És azt mondja, hogy az evés néha olyan lehet, hogy azt már paráznaságnak lehet nevezni.

Vagy mindenki számára ismert, hogy az Isten az Izraellel ápolt kapcsolatában sokszor használta a paráznaság szót.

Ezékiel 43:7-9: „és ezt mondja nekem: Emberfia! Ez az én trónusomnak a helye és lábaimnak a helye, ahol Izráel fiai között fogok lakni örökre. Nem szennyezi be többé szent nevemet Izráel háza, sem ők, sem királyaik paráznasággal, a királyok holttestével és áldozóhalmokkal, meg azzal, hogy küszöbüket az én küszöböm mellé, és ajtófélfáikat az én ajtófélfáim mellé helyezték, úgyhogy csak egy fal volt köztem és köztük. Beszennyezték szent nevemet utálatos tetteikkel, azért elbántam velük haragomban.  Most azonban felhagynak a paráznasággal, és elviszik előlem a királyok holttestét, én pedig köztük fogok lakni örökre”.

Hóseás 9:1: „Ne örülj, Izráel, ne ujjongj, mint a népek! Mert hűtlen lettél Istenedhez, és szereted a paráznaság bérét, minden szérűn a gabonát.”

Hóseás 6:10: „Szörnyű dolgokat láttam Izráel házában! Ott paráználkodik Efraim, tisztátalanná lett Izráel.”

Tehát a Mindenható Isten Izrael bálványimádását, más istenekhez való térését paráznaságnak tekintette. Erre utal még egy érdekes történet, amelyre az újszövetségben is utalnak.

1Kor 10:8: „De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren.”

Ha most hirtelen visszagondolunk arra a történetre, amikor ez az esemény huszonháromezer ember halálbüntetését vonta maga után, akkor a midiánita nők erkölcstelen csábítása jut eszünkbe, akik paráznaságra csábították a zsidó férfiakat. De nézzük csak meg pontosan, hogy mi is történt ott, és miért irtottak ki ennyi embert!

4Mózes 25:1-9: „Amikor Izráel Sittimben tartózkodott, elkezdett a nép paráználkodni Móáb leányaival, mert ezek meghívták a népet isteneik áldozatára. A nép ott evett, leborult azoknak az istenei előtt, és odaszegődött Izráel Baal-Peórhoz. De haragra gerjedt az ÚR Izráel ellen, és ezt mondta az ÚR Mózesnek: Fogasd el a nép minden főemberét, és akasztasd fel őket fényes nappal az ÚR előtt, hogy elforduljon az ÚR fölgerjedt haragja Izráeltől. Mózes tehát ezt mondta Izráel bíráinak: Gyilkolja le mindenki a maga emberei közül azokat, akik Baal-Peórhoz szegődtek! Éppen akkor jött egy izráeli ember, aki egy midjáni nőt hozott testvéreihez Mózes szeme láttára, meg Izráel egész közösségének a szeme láttára. Azok pedig sírtak a kijelentés sátrának a bejárata előtt. Amikor meglátta ezt Fineás, Áron főpap fiának, Eleázárnak a fia, kilépett a közösség közül, dárdát fogott a kezébe, bement az izráeli ember után a sátor belsejébe, és hason szúrta mindkettőjüket, az izráeli embert és azt a nőt is. Ezzel elhárult a csapás Izráel fiairól. Huszonnégyezer halottja lett a csapásnak.”

Sokáig azt hittem, hogy ez a történet valamilyen szexuális bűncselekményt foglal magában. Ám ha jobban megvizsgáljuk a történetet, pontos választ kapunk arra, hogy mi is történt valójában, és a bibliaíró mit értett paráznaság alatt:elkezdett a nép paráználkodni Móáb leányaival, mert ezek meghívták a népet isteneik áldozatára. A nép ott evett, leborult azoknak az istenei előtt". Tehát ebben a történetben nem a helytelen szexualitás van megemlítve paráznaságként, hanem az idegen istenek imádata Izrael fiai részéről. Ez volt az oka annak, hogy az Úr haragja felgerjedt Izrael ellen és ezt a parancsot adta: „Gyilkolja le mindenki a maga emberei közül azokat, akik Baal-Peórhoz szegődtek!” A történetből egyértelműen kiderül, hogy az idegen istenek imádatát tekintette Isten paráznaságnak, és szóba sem kerül semmilyen szexuális bűn.

Tehát ha ezeket figyelembe vesszük, akkor elmondhatjuk, hogy Isten szemszögéből a következő cselekedetek számítanak paráznaságnak

1, Házasságtörés

2, Szexuális kapcsolat egy prostituálttal

3, Mohó zabálás

4, Idegen istenek imádata, bálványimádás.

A negyedik pontra bizonyíték még, hogy a legtöbb esetben a paráznaság a bálványimádással együtt van megemlítve. Más esetben pedig ahogy azt fentebb már megnéztük, a házasságtöréssel.

1Kor 5:11: „Most tehát azt írom nektek, hogy ne éljetek közösségben azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek.”

Egyetlen olyan magyar fordítás létezik, ahol a paráznaság kifejezést egy értelmes magyar szóval adták vissza. Ez pedig a Katolikus fordítás. A szó amit használnak a "kicsapongás" Ez a kifejezés szerintem is a legmegfelelőbb magyar szó a paráznaság fordítására. És nagyban hozzájárul, hogy se többet, se kevesebbet ne olvassunk bele egy olyan szó jelentésébe, amit maga a Biblia sem fogalmaz meg

Rengeteg időt töltöttem ennek a témának a megismerésével. De korántsem hiszem, hogy minden tényezőt, bibliaverset  figyelembe vettem. Arra kérném az olvasóimat, hogy ha eszükbe jut olyan Bibliai történet, parancs, ahol szerepel a paráznaság kifejezés, akkor kommenjeikben segítsenek még jobban megismernem ezt a témát.

 

Erről még itt is olvashatsz

92 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr815205619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Eliezer 2013.04.08. 08:32:52

Lenne egy kérdésem ezzel kapcsolatban. Adott egy hölgy akit eljegyzett a párja, de papíron nem házasok, viszont mindketten hűségesek egymáshoz. Ez akkor most paráznaság vagy nem!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.08. 08:38:48

@Eliezer: na ez az az érzékeny kérdés, amire szándékosan nem tértem ki. A biblianagyon keveset foglalkozik a házasság előtti nemi élettel,de egyszer sem hozza kapcsolatba a paráznasággal. Ez eléggé vitatott a téma, én nem is kívánok erről egyenlőre beszélgetést folytatni. A posztban leírtam, hogy eddig csak négy aktusról találtam meg a Bibliában hogy paráznaság

1, Házasságtörés

2, Szexuális kapcsolat egy prostituálttal

3, Mohó zabálás

4, Idegen istenek imádata, bálványimádás.

Ezen a négyen kívül nem találtam.Ez nem jelenti azt, hogy nincs. Ezért ha valaki tud olyan bibliaverset ami egyértelműen bizopnyítja, hogy a jegyespárok nemi élete paráznaságnak számít, akkor hozzáírom a poszthoz.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.04.08. 08:47:41

"A „porneia” ezzel szemben egy olyan viszonyt ír le, amikor az egyik a partnert megvásárolja és tetszése szerint félreteszi, ahogyan egy tárgyat megvásárolhat és félretehet az ember. Ez olyan viszonyt mutat, melyben a személyiségnek nincs helye."

Nem ez a helyzet áll elő rengeteg "tisztességes" polgári házasságban? Pont a JT vallás patriarchális felépítése is ezt segíti elő, hogy a feleség a férjétől anyagi függésben legyen, és többek között szexuális "szolgáltatásokkal" tartsa fenn a kapcsolatot. Az a nő, aki ilyenbe belemegy (a JT vallás követőinek bele kell menniük, mert nem lehet önálló véleményük), nem lehet, hogy egyfajta "luxuskurva"-ként is működik. Ezt azonban mindenki maga érzi, hogy egy helyzet boldoggá teszi-e vagy sem. Senkinek sincs joga a másik felett ítélkezni.
A sok depressziós testvérnő problémája mögött is ilyesmi állhat talán.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.08. 08:50:25

@karalabe4: teljesen egyetértek veled. Annyiban egészíteném ki, hogy Jónéhány nő fegyverként használja a szexualitást a házasságban, amelyet a férje befolyásolására használ fel. Hitem szerint a szexualitással való visszaélés akár a férj, akár a feleség részéről helytelen

infaustus · http://infaustus.wordpress.com 2013.04.08. 09:13:09

@Eliezer: Paráznaság. Ők még nem házasok, így a kapcsolatuk törvénytelen. A Római levél szerint a keresztényeknek is engedelmeskedni kell a felső hatalmaknak. A magyar törvények szerint a házasság akkor házasság, ha anyakönyvvezető előtt köttetik. Amíg ez nem történt meg, nem házasok, és a kapcsolatuk törvénytelen (ugyanez a helyzet az élettársakkal is). Én úgy látom a Bibliában, hogy a paráznaság az a szexuális kapcsolat, mely nem házasok között jön létre (legyen az férfi-nő, férfi-férfi vagy nő-nő).

Maga a paráznaság súlyos bűn, megkülönbözteti az Ige minden mástól. Aki ugyanis paráználkodik, az a maga és egy másik ember teste ellen is vétkezik - nem is beszélve Isten törvényéről.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.08. 09:22:51

@infaustus: igazad van, de én akkor semlátok összefüggést a paráznaság szó és az általad emlitett bűn között. Tehát lehet helytelennek tekinteni ajegyespárok nemi életét, de akkor kellene egy konkrét érv, bibliavers ami azt paráznaságnak nevezi. De ezt a posztot nem azért írtam, hogy a eldöntsem, hogy a házasság előtti nemi élet bűn-e, hanem azért, hogy megfogalmazzam a paráznaság fogalmát csupán a biblia segítségével. Tehát lehet bűn a házasság előtti nemi élet, hiszen tudnák rá bibliaverseket mondani ami alapján elitélhető. De a kérdés jelen esetben az, hogy az paráznaságnak számít -e a szó eredeti jelentését tekintve, illetve a biblia szóhasználatát tekintve.

infaustus · http://infaustus.wordpress.com 2013.04.08. 10:31:07

@sefatias: Az 1Kor 7:2 így szól: "A paráznaság [gr. porneia] miatt azonban mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje" (MBT). E vers szerint a nem házasok esetében paráznasághoz vezet, ha nem házasodnak meg. Ez mit jelenthet, ha nem azt, hogy a házasságon kívüli szexuális kapcsolat is porneia?

A kifejezésről a bibliai szótárak ezt írják:

"Önkéntes szexuális kapcsolat két egyedülálló személy között, vagy két olyan személy között, akik egymásnak nem házastársai" (Dictionary.com).

Strong legjobban elismert görög szótára pedig ezt írja róla: "1) Tiltott szexuális kapcsolat. a) házasságtörés, paráznaság, homoszexualitás, leszbianizmus, közösülés állatokkal stb. b) Szexuális közösülés közeli rokonnal. c) szexuális közösülés elvált férfivel vagy nővel."

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.08. 10:38:01

@infaustus: Az 1kor 7:2 a házaspárokra vonatkozik. olvasd tovább a következő verseket. a házaspárok törődjenek egymás szükségleteivel, mert különben paráznaság lehet a vége. A posztban említettem, hogy tisztában vagyok azzal, hogy jelenleg mit tekintenek vallások, vagy egyházi vezetők paráznaságnak. De engem nem a biblia megírása után 2000 evvel élt emberek véleménye érdekel, hanem azoké, akik írták a bibliát. A biblia több esetben beszámol házasság előtti nemi életről, de egy esetben sem nevezi azt paráznaságnak. Attól még lehet bűn, hiszen a szexuális bűnöknek több fajtája lehet. Engem csak azok a bibliaversek érdekelnek ahol a paráznaság egy bizonyos cselekedettel hozható összefüggésbe a biblia segítségével. Természetesen sok más bűn is van, amit a paráznasággal egy szinten emleget a Biblia, és ugyanolyan súlyos, de az akkor sem paráznaság.

infaustus · http://infaustus.wordpress.com 2013.04.08. 10:42:03

@sefatias: Szerintem az 1Kor 7:2 az egyedülállók paráznaságáról szól. Azt mondja, hogy egy férfinak (nem férjnek, hanem férfinak, vagyis egyedülállónak) legyen felesége (EFO: "házasodjon meg"), mert ha nincs, akkor az ösztönei miatt paráznaság bűnébe eshet. Később már a házasokról is ír, de itt még az egyedülálló férfi és egyedülálló nő paráznaságára hívja fel a figyelmet. Ez elől pedig a házasság mentheti meg őket.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.08. 10:43:23

@infaustus: például érdekelne,hogy a homoszexualitást, leszbianizmust, közösülés állatokkal stb bűnöket, hol nevezi a biblia paráznaságnak? Nem az a kérdésem, hogy ezek bűnnek számítanak, mert ez egyértelmű, hanem az, hogy ez paráznaság-e? A 3Mózes 18. fejezet felsorolja ezeket a bűnöket, de nem nevezi őket paráznaságnak

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.08. 10:50:25

@infaustus: azt csak megismételni tudom, hogy szerintem az a vers a házaspárokra vonatkozik. A első verstől kezdve az ASSZONY érintéséről van szó, nem pedig nő. Tehát olyan asszonyról, akinek férje van. Tehát ha nem érintessz asszonyt valamilyen okból, mondjuk nem engedi, akkor annak paráznaság lehet a vége

infaustus · http://infaustus.wordpress.com 2013.04.08. 11:00:47

Akkor induljunk ki az 1Kor 7:2 második részéből. Legyen felesége a férfinak a paráznaság miatt. Ha nincs felesége, az miért okoz paráznaságot?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.08. 11:03:36

@infaustus: A vers így szól: "De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje"
férfiú-asszony
asszony- férj

Tehát a mondat második részében visszautal az első részre, és a férfiút már férjnek nevezi. Ez a néhány vers szerintem egységes egészet alkot, és a házaspárokról, házaspároknak szól. Na de ha nem is így lenne, és neked lenne igazad, akkor sem határozza meg pontosan a paráznaság fogalmát. A szó eredeti jelentését tekintve jelentheti azt ez a mondat, hogy a férfi házasodjon meg, mivel ki van téve a paráznaság(prostituált általi kielégítés) bűnének

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.08. 11:07:15

@infaustus: őszintén bevallom, ez nekem szavakon való civakodásnak,lovagolásnak tűnik. És akármilyen értelmezést is adunk a versnek, akkor sem határozza meg a paráznaság fogalmát. Arról nem is beszélve, hogy bár a házaság előtti nemi életről van kialakult képem, ez a poszt nem arról szól, és szándékosam kerültem is ezt a témát, illetve szeretném kerülni, mert csak szóharcokhoz vezet. A házasság előtti nemi élet lehet bűn, és szerintem az is, de nem paráznaság, mint ahogy a homoszexualitás, a szodómia sem.

infaustus · http://infaustus.wordpress.com 2013.04.08. 11:15:31

Én nem "civakodásnak" vagy "szóharcnak" fogtam fel. Sokszor a részletekben, egyes szavakban is kincsek vannak, és hozzájárulnak egy téma megértéséhez. Ha neked cívódásnak tűnt, akkor nem folytatom. :)

Egy módszertani megjegyzés még a végére. Régen én is azt gondoltam, hogy majd csak a Bibliát olvasva határozok meg témákat. Ez elvnek szép, de nem működik. Ha egy ilyen kérdést helyesen akarsz értelmezni, akkor kezd a görög lexikonokkal, és nézd meg, hogy egy kifejezés, jelen esetben a porneia mit jelentett 2000 évvel ezelőtt, mit értett alatta Pál apostol és a többi, görögül beszélő és író keresztény, ill. mit jelentett a Biblián kívüli görög irodalomban. Ha ezt nem teszed meg, akkor még mindig tévútra juthatsz. Iskolapélda erre az, ahogyan a Társulat a sztaurosz szóval (oszlop, kereszt) bánik. A probléma az, hogy nem veszik figyelembe, hogy Pál apostol és a korabeli keresztények fejében milyen kép jelent meg akkor, mikor a sztauroszt leírták és kimondták.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.08. 11:23:25

@infaustus: teljesen igazad van. idéztem is egyet a posztban. és épp ezért zárom ki a paráznaság bűnéből a homoszexualitást, vagy a szodómiát. Nem illik bele a képbe. Ez nem azt jelenti, hogy nem tartom bűnnek, hanem azt hogy bár halálos bűn mint oly sok más, ám mégsem paráznaság, mivel nem felel meg azoknak az elvárásoknak, aminek a bibliai szóhasználat, illetve a szó korabeli jelentése megenged. A házasság előtti nemi élet, a promiszkuitás szerintem bűn. De nem paráznaság, mert nem fér bele a szó jelentésébe. Tehát akkor fogom paráznaságnak tekinteni, a homoszexualitásal, és a szodómiával egyetemben, ha azt a szentírás, vagy egy korabeli író meghatározza nekem. De ne 2000évvel azután döntsék el, hogy szerintük mit jelent. Az első kommentedben is komoly problémákat vethet fel bizonyos esetekben, ha a jelenlegi hatályos törvények szerint szeretnéd meghatározni a házasság fogalmát, mivel ez országonként, és vallásonként változik. és ilyenkor összeütközésbe kerülhetnek a különböző országok törvényei és a lelkiismeret

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.04.08. 11:32:45

@sefatias:
A magam részéről nem akarok semmiféle parttalan vitát kezdeni arról, hogy melyik fél miben hibás, vagy kinek van igaza, mert egy kialakult párkapcsolati helyzetben MINDKÉT fél benne van.

Hozzászólásommal inkább azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a "tisztes házasság" elnevezés is takarhatja a paráznaság, sőt a prostitúció fogalmát. Jóllehet a házasság szentsége a kereszténység egyik alaptétele, a valóság azonban azt mutatja, hogy az erőszakot és az elnyomást "szentelik meg" sok esetben.

Ellentétben az előttem hozzászólókkal, úgy gondolom, hogy annak megítélése, hogy ki a parázna és ki nem, csakis Istenre egyedül tartozik. Az egyházak és vallások szeretnek ebben mércéket felállítani és beállítani azokat úgy, mintha "isten véleményei" lennének. Azonban senkinek nincs joga Isten nevében nyilatkozni. Részemről nem szeretnék ilyen értelmetlen szócséplésekben részt venni.

Egy ember életében rengeteg dolog vezethet oda, hogy abba a helyzetbe kerüljön, amiben van, ezért azt kijelenteni pl. egy prostiról, hogy parázna, súlyos ítélkezés, ami arról a személyről szól elsősorban, aki ilyesmit ki mer jelenteni.

A "helyes értelmezés"-hez nem csupán a szavakat, hanem az embereket is figyelembe kellene venni.

A jegyespárról az a véleményem, hogy ha valaki ilyesmit mástól akar megtudni, annak nem kéne párkapcsolatban elköteleződnie egyáltalán. Aki pedig azt feszegeti, hogy a másik parázna-e vagy sem, az meg illetéktelenül avatkozik más dolgába (ami kb egyenértékű bűn, mint a paráznaság maga. lásd 1Péter 4:15).

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.08. 11:51:52

@karalabe4: A paráznaság fogalmát kutatva én is arra a következtetésre jutottam, hogy a vallások többet képzelnek bele, mint amennyi valójában benne van. Úgy érzem több ezer évvel aleirtak után szeretnék elmagyarázni, hogy szerintük mit jelent az a szó. ezért tartottam fontosnak, hogy magát a Bibliát vizsgáljam meg ebben a kérdésben. Azon is gondolkodtam, hogy az elmúlt két évezred, ésa megváltozott világ engedi-e, hogy lazábban értelmezzük a biblia szexualitással kapcsolatos nézetét, de arra a következtetésre jutottam, hogy Azok az alap elvek, amelyek a Bibliában vannak, ma épp úgy érvényesek, fontosak, mint akkor. Tehát a házasságtörés, a paráznaság, a promiszkuitás ugyanúgy bűnnek számít. ám teljesen egyetértek veled abban, hogy ma ebben a bonyolult világban elítélni valakit nagyon könnyelmű lépés lenne. Ezzel nemazt akarom mondani, hogy nem kell foglalkozni a bűnnel, hanem azt, hogy az embereket kell másképp kezelni.
sajnos azt látom, hogy míg a paráznaságra mais kétkézzel dobálják a követ, a képmutatás, a kapzsiság, sőt sok esetben a lopás bűnét elnézik elmismásolják. Pedig a biblia szerint ezek a bűnök egyenértékűek

igazsagkereso 2013.04.08. 19:40:08

Érdekes, hogy a 2Mózes 20:14 Károli szerint azt mondja: Ne paráználkodjál!
Itt az óhéberben ez a szó szerepel:
נָאַף (ná'ap) Jelentése két értelmű: házasságtörést követ el, házasságot tör (férfi vagy nő; Izrael Istennel szemben)

Erre hivatkozva Károli következetesen a Máté 5:27-ben is ezt a formát használja. Viszont több fordításban is ezt úgy adják vissza, hogy "Ne kövess el házasságtörést!"

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.09. 09:40:55

@igazsagkereso: A midiániták és a velük paráznaságként bálványimádatot elkövető zsidók esete azt bizonyítja, hogy a paráznaság összefügg valamilyen szövetség megszegésével. A midiániták csak simán bálványimádásban voltak bűnösök, ám a zsidóknak ugyanazt a bűnt már paráznaságként fogta fel Isten, mivel ők megszektek egy szövetséget, amihez hűtlenek lettek. Ugyanez vonatkozik a házasságtörésre is. Az is a zért paráznaság, mert a házasságtörő mehszeg egy szövetséget, amihez hűségesnek kellett volna lennie. Ezért mondta jézus, hogy a ki gonosz kívánság okáért tekint más feleségére az már paráználkodott vele a szívében. Szerintem a házasság előtti nemi élet, a homoszexualitás, és a szodómia,pont azért nem számít paráznaságnak, mivel ott nem történik meg egy szövetség felrúgása. Persze ez nem jelenti azt, hogy akkor az helyes, sőt mindhárom bűnnek számít, csak épp nem paráznaságnak

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.09. 09:47:21

@karalabe4: "Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál!Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében." (Máté 5:27,28)

"A „porneia” ezzel szemben egy olyan viszonyt ír le, amikor az egyik a partnert megvásárolja és tetszése szerint félreteszi, ahogyan egy tárgyat megvásárolhat és félretehet az ember. Ez olyan viszonyt mutat, melyben a személyiségnek nincs helye."

Ez a két idézet egyértelműen arra mutat, hogy a házasságban is előfordulhat "büntetlen" paráznaság. Ha egy férfi csupán testi vágyai kielégítésétre való lehetőséget lát a nőben, aki a felesége, illetve ha egy feleség csupán bizonyos anyagi feltételek, vagy más előnyök érdekében adja oda magát a férjének, akkor az porneia, mivel megszegtek egy szövetséget. Vajon ha az egyik fél ezt érzelmileg nem bírja elviselni, és elhagyja a társát, akkor melyik követett el házasságtörést?

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.04.09. 10:48:40

@sefatias:
Nyilván az általad felvázolt helyzetben mindkét fél megszegte a szövetséget, viszont valamelyik tesz előbb lépést arra, hogy ebből kilépjen. Egy harmadik féllel való kapcsolat egy ilyen kilépési kisérlet, viszont ezt akkor is az a fél választotta. Így ő követte el a házasságtörést, amiért egyedül az elkövető felel, a vétlen fél ebben ártatlan.

A JT-inél sok esetben ez a viselkedés "érthetővé" válik (néha az is, biztos), ítélkezni nem akarok senki felett. A kérdés számomra az, hogy a kilépő fél miért azt a módot választotta, hogy megcsalja a házastársát. Ugyanis lehet egy ilyen döntést másként is meghozni. Ahhoz érzelmi érettségre és egy magasabb öntudatosságra lenne szükség, hogy az ember képes legyen átgondolni, hogy mit nem szeret a kapcsolatában, és megbeszélni ezt a házastársával, ha ez nem megy, akkor kilépjen a kapcsolatból MIELŐTT egy harmadik féllel keveredne valakivel. A vallás tanításai azonban alattomos módon megakadályozzák az egészséges személyiség fejlődését, amely többek között házassági és családi gondokban csapódik le.
Így a házasságtörés csakis az elkövető felelőssége egyedül, mert ő választotta a kilépésnek ezt a módját. Ez sokszor az ártatlan felet hidegzuhanyként érheti, mivel az elkövetőben már régóta forrhat az elégedetlenség, de a felszínen egy szép színjátékot adhat elő.

A JT-i gyakorlatánál az a gusztustalan számomra, hogy amikor valaki házasságtörővé válik (és főleg, ha férfi az illető), akkor a saját erkölcsi tartást nélkülöző kilépési megoldását teljes egészében a másikra keni rá. Ez rendkívül hátrányos helyzetbe hozhat egyes nőket, mert ők vannak vádolva a férj kicsapongó viselkedése miatt, mert esetleg a nő túlsúlyos, vagy nem adott magára eleget, vagy valami miatt elvesztette a vonzerejét stb. Voltam olyan helyzetben, amikor hajnalban jártam dolgozni, súlyos egészségügyi gondjaim voltak, és bizony megkaptam a "keresztény" férjemtől, hogy ugyan nézzek már tükörbe, és "értsem meg őt", hogy miért fordul más nők felé. Ehhez ugyan nekem is volt egy-két szavam, de azt tapasztaltam, hogy a nők nézőpontjai nem érthetőek a gyülekezet vezetői előtt. Az lehet, hogy jobban megértettek volna, ha házasságkövetést követtem volna el. Mivel egyes vének, akik kezelték az esetünket, érintve voltak ebben, mint utólag kiderült. Ahelyett azonban, hogy lemondott volna és kezelte volna a saját helyzetét, inkább folytatta a 'pásztorkodást' egy olyan gyülekezet élén, amely súlyos bűnnek tekinti a házasságtörést. Ezzel azonban csak hiteltelenné tette magát és elferdítette az ítélkezést, amivel súlyos károkat okozott mások életében.

Nyilván a 'vétlen" házasfél magatartása, vagy mulasztásai mind hozzájárulhatnak, és hozzá is járulnak a kialakult helyzethez, ezt senki nem vonja kétségbe, de semmiféleképpen NEM OKAI a másik fél döntésének.
Ezt sajnos sok esetben így tüntetik fel a gyülekezetben.

Természetesen létezik olyan helyzet is, amikor egy harmadik személy megjelenése hozza napvilágra a házasságban fennálló gondokat, aminek hatására az egyik fél úgy érzi, ki kell lépnie abból, mert nem boldog. Ebben az esetben azonban nem fogja a házastársát okolni ezért, és próbálhatja esetleg az ő nézőpontját is megérteni.

Egy olyan vallásban, amely a tagokat nem serkenti mélyebb önismeretre (mert akkor nem tarthatná őket a szekta fogságában), a felszines "boldog házasságok" látszatát díjazza, tanításaival és gyakorlataival megszenteli az erőszakot, bizony előfordul sokszor, hogy a tagok ÚGY ÉREZHETIK, nincs más kiút elkeseredett állapotukból, mint a házasságtörés.
Ebben egyenlő részben felelős a vallás, mely ezeket a tanokat propagálja, és az egyén, aki naivitásából kifolyólag belemegy ebbe a helyzetbe.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.09. 10:54:36

@karalabe4: >>Ebben egyenlő részben felelős a vallás, mely ezeket a tanokat propagálja, és az egyén, aki naivitásából kifolyólag belemegy ebbe a helyzetbe.<<

Tökéletsen egyetértek ezzel

karecsi 2013.04.10. 20:44:53

@sefatias: Judás 7 Ugyanígy Szodoma és Gomorra, meg a körülöttük levő városok, miután csakúgy, mint az előbb említettek, féktelenül paráználkodtak, és a test után mentek, hogy természetellenesen éljenek vele, figyelmeztető példaként vannak elénk állítva, örök tűznek bírói büntetését szenvedve el.

szehenza 2013.04.11. 08:27:47

és arról mi a véleményetek, ha egy házaspárnak anyagi okok miatt el kell válnia ( konkrétan a férj barlistás, és másként nem kapnak kölcsönt) tehát elválnak, de természetesen csak papíron. Az paráznaság ettől kezdve, hogy együtt élnek?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.11. 09:03:45

@szehenza: nekem speciel erről nincs véleményem. még nem is hallottam ilyet. De ha őszinte akarok lenni,akkor én rábizom a párra a döntést. Nem szivesen vállalnám fel egy hűés értelmes rabszolga szerepét,aki ilyen kérdésekben döntéshozó jogkörrel rendelkezik. :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.11. 10:21:09

@szehenza: Egyébként számomrailyen esetnél mindig is sántított a tanús szabályrendszer. Ha valaki úgy vált el, hogy nem történt paráznaság, akkor az nem számított válásnak, tehát a válás ellenére továbbra is házasoknak számítottak, de ha lefeküdtek volna egymással akkor az is paráznaság, meg ha mással feküdne le valamelyik, akkor az is. Na most, ha isten szemében nem válás a házasságtörés nélküli válás, akkor lehet szerelmeskedni egymással nem? persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez a véleményem, hanem azt, hogy ha nekiállunk szabályozni dolgokat, akkor mindig lesznek olyan esetek, amelyek nem férnek bele a szabályok kereteibe, és érzelmi zavart okoz. Tervezek egy posztot erről a témáról, eléggé rákattantam erre a paráznaság, házasság mizériára. de szerintem kell még érnie, és csak akkor rakom ki

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.11. 10:23:01

@karecsi: köszi. ez a vers elgondolkodtató. ezt még megrágom

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.04.12. 00:48:47

Első olvasat után a következtetésem, hogy ami biztosan paráznaság:
- megcsalás (házastárs vagy Isten megcsalása)
- prostituálthoz menni
- homoszexualitás, fajtalankodás, vérfertőzés

Szvsz. házasság előtti nemi életről, anális és orális szexről azonban nem jelenthető ki, hogy paráznaság, ahogyan az Őrtorony Társulat kijelenti.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.04.12. 00:52:24

@sefatias: Például Izraelben nincs polgári házasság, csak vallási házasság létezik.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.12. 04:38:16

@Johnny Joker: és a homoszexualitás miért? Valamint a fajtalankodásról is külön beszél a Biblia:

"Ne tévelyegjetek: sem paráznák,.... sem fajtalanok...nem fogják örökölni Isten országát"

Tehát a két bűnt teljesen külön említi. Ami szerintem azt jelenti, hogy a fajtalankodás bár halálos bűn, nem tartozik a paráznaság halmazába.

Európában, és magyarországon is vannak egyházak, melyek, csak az egyházi esküvőt fogadják el. Tehát szerintük minden polgári házasság semmis, és ezért nem helyes kapcsolat. Ahogy fentebb Infának említettem, szerintem azt kéne eldönteni, hogy mi számít házasságnak Isten szemében, és utána tudjuk a kapcsolatokat "osztályozni" Ha a hatályos törvények, illetve egyházi szabályozások lennének mérvadók, akkor bizony nagyon sok kérdés merül fel, és sok kapcsolat esik ki a bűntelem kapcsolatok sorából. A szabályok itt is sok problémát okoznak

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.12. 05:30:04

@Johnny Joker: kicsit utána olvastam. Régebben a homoszexualitás, és a leszbianizmus a fajtalanság fogalmába tartozott, tehát akkor az sem paráznaság. Csak hát ahogy változik a társadalom, már nincs ilyen megitélése. (sajnos)

A paráznaság szerintem akkor valósul meg, akár fizikai, akár szellemi téren, ha már egy korábban megkötött szövetséget, esküt rúgsz fel. Ilyen például a házasság, vagy a keresztelkedés. Azért gondolom, hogy a homoszexualitás és a többi gusztustalan bűn önmagában nem paráznaság, mert nem előzte meg valamilyen hűségeskű. és szerintem a biblia is ezért kezeli külön. Megtaláltam a fajtalanság mai fogalmát és ebbe egy keresztény gondolkodású ember szerint belefér a homoszexualitás, és még sok más bűn is

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.12. 05:31:34

A fajtalanság fogalama:

A fajtalanság fogalmát a Btk. 210/A. (2) értelmező szakasza határozza meg, e szerint E Cím alkalmazásában fajtalanság: a közösülés kivételével minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére szolgál. Súlyosan szeméremsértő a cselekmény, ha az a társadalom tagjainak nemi vonatkozású erkölcsi érzését sérti. A szeméremsértő cselekménynek "súlyosnak" kell lennie, mert ha ez nem valósul meg, úgy csak a sértett becsületét sértheti a cselekmény (például nő megcsókolása, nő átkarolása, mellének megfogása nem tekinthető súlyosan szeméremsértő cselekménynek). Továbbá a cselekménynek a nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére kell szolgálnia: szexuális indítékból, célból követik el a bűncselekményt. Fajtalanság lehet különböző nemű személyek vagy azonos nemű személyek között, illetve embernek önmagával vagy embernek állattal.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2013.11.07. 10:05:08

Ez egy nagyon összetett téma, két dolgot említenék vele kapcsolatban. 1. Amennyire tudom, Baál imádása templomi prostitúcióval is járt, tehát nem csak átvitt, hanem konkrét értelmű, amikor a próféták erről elszajhulásként beszélnek.

2. Az ókorban ritkább volt a szerelmi házasság, mint ma, ezt is Jézusnak és a kereszténységnek köszönhetjük. Az iszlám és hindu kultúrákban ma is gyakoribb a szerzett (kényszer-) házasság. Ilyen háttérben érthető, hogy miért voltak rákattanva a házasságtörésre. Szerelmi házasságban is adódnak kísértések, egy nem szerelmiben viszont más nem is nagyon adódik, mint kísértés. Megkísértenek például mindazok, akikkel szerelemből házasodhattál volna.

Mivel a keresztény párkapcsolat nagyon messze van már ettől az ókori állapottól, nem a legszerencsésebb úgy olvasni az ókori szövegeket, mintha a mi helyzetünkről szólnának. Aki szerelemből házasodott, az aligha védekezhet azzal, hogy rá sem tud nézni a társára, annál inkább a vonzó konkurenciára. Kevesebb mentség van ma a házasságtörésre, nem indokolatlan a kérdés szigorú elbírálása.

Ma is előfordulnak igen nehezen élhető párkapcsolatok, de nem a papa-mama, hanem a saját rossz döntések miatt.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.07. 10:44:22

@Vértes László: Egyértelmű hogy ez bonyolult téma. De az is igaz, hogy szerintem inkább bonyolulttá van téve. Azt hiszem, hogy egy olyan ember, aki soha nem találkozott a keresztény gondolkodásmóddal, szóhasználattal soha nem jutna el arra a következtetésre a szexualitással kapcsolatos szavakról, ami ma általános.

Igazad van abban, hogy az ókori keleti vallások alkalmazták a templomi prostitúciót, de a szövegrész nem is említi, szóba se hozza, Tehát a Midiánita táborban történtekről csakis fantáziálva juthatunk következtetésekre. Ráadásul a Biblia konkrétan megemlíti az elkövetett paráznaság tipusát:

"elkezdett a nép paráználkodni Móáb leányaival, mert ezek meghívták a népet isteneik áldozatára. A nép ott evett, leborult azoknak az istenei előtt, és odaszegődött Izráel Baal-Peórhoz. "

Most nézzük meg ugyanezt a szöveget a katolikus fordítás szerint is:

"Amikor Izrael Sittimben táborozott, a nép kikezdett Moáb lányaival. 2Ezek meghívták a népet az isteneiknek bemutatott áldozatokra, s a nép részt vett az áldozati lakomákon és leborult isteneik előtt. 3Izrael a Peor-beli Baalnak szolgált"

A bibliai szöveg meg sem említi a szexualitást. Az elkövetett bűnt konkrétan megnevezi: A nép leborult az idegen istenek előtt. Tehát bálványimádás, amit a Biblia sok helyen tesz a paráznaság halmazába. Tehát Bálványimádás=paráznaság

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2013.11.07. 11:04:49

@sefatias: Nem tudom, van-e mélyebb értelme a szövegen vitatkozni, később világosan kiderül, hogy vegyes kapcsolatok szövődtek, tehát a szex azért előkerül, de persze hol nem?

Másrészt miért épp Móáb leányai és Izrael fiai, és nem fordítva, vagy nem koedukáltan? Lényeg a lényeg, a vallási hűtlenség is paráznaságként említtetik, igazad van.

mmem 2014.02.05. 13:37:05

Példabeszédek 7-ben részletesen le van írva egy történet a paráznaságról: biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=20&c=7&v=0&vs=

Szó sincs benne olyanról, hogy a paráznaság azt jelentené, hogy akik komolyan szeretik egymást, azoknak bűn lenne testileg is szeretniük egymást.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.02.05. 15:10:06

@mmem: :) Először is, üdv a blogon.
Hogy őszinte legyek, kicsit összezavart a kommented. Az általad belinkelt történet egy házasságtörés, amit elég rossz színben tüntet fel a Biblia. Szerintem ebből a történetből nem szűrhető le az a tanulság, amit te írtál

mmem 2014.02.05. 15:53:23

@sefatias: az a lényeg, hogy Ön a Bibliában kereste a parázna szó jelentését. Én csak alátámasztani tudom azt, amiket az írásából kivettem, hogy nincs egyértelműen leírva az, hogy bűn, ha valaki lefekszik mondjuk 2-3 éves komoly kapcsolat után a szerelmével. Szerintem ez nem bűn (sajnos a barátnőm szerint igen).
A bibliában nincs benne a paráznaság erre vonatkozó tiltása.
Ellenben bőven kifejti azt, hogy paráznaság(=bűn) a házasságtörés. Erre linkeltem a példabeszédek 7-et, ami számomra például válasz arra, hogy mi a paráznaság

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.02.05. 16:28:37

@mmem: :) igy már értem. Akkor egyformán látjuk

mmem 2014.05.04. 14:04:32

“Ha valaki hajadont csábít el, aki nincs eljegyezve, és vele hál: jegyajándékkal jegyezze azt el magának feleségül. Ha annak atyja nem akarja azt néki adni: annyi pénzt adjon, a mennyi a hajadonok jegyajándéka.” 2Móz 22:16-17

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.04. 14:55:37

@mmem: :) köszi. Elég sarkalatos pontja a témának ez a vers

saladin 2014.11.22. 17:30:53

Először is üdvözlök mindenkit!
Szerintem a Biblia a következőt érti paráznaság alatt:
1. Pénzért vagy más szolgáltatásért nemi aktussal fizetni.
2. Pénzért vagy más szolgáltatással nemi aktushoz jutni.
3. Elpártolni az Istentől, más isten(ek)hez, vagyis imádatot mutatni be neki(k).
Az 1Kor 7:2-ben leírt alapelv védelemről gondoskodott. A férfi számára azzal, hogy nem pénzért jutott ilyen gyönyörhöz. A nő számára pedig, hogy nem kellett a megélhetése miatt ilyen módon áruba bocsátania magát. Abban az időben egy egyedül álló nőnek szinte lehetetlen volt megélnie, ha nem volt férje, vagy ha a családja nem gondoskodott róla. Gondoljunk Ruth történetére, vagy Pál levelében meghatározott dolgokra,(1Tim 5:3-16) hogy mely özvegyasszonyokról kellett a gyülekezetnek gondoskodnia.

Csaba Tarró 2014.11.22. 17:55:59

@saladin: Szia Saladin!
A házasságtörésről és a '' gonosz kívánságról'' mi a véleményed, azis paráznaság?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.11.23. 04:10:07

@saladin: :) üdv a blogon!

Ehhez a vershez mit szólsz:
„Az eledel a gyomorért van, a gyomor meg az eledelért, de Isten ezt is, amazt is meg fogja semmisíteni. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért.”

saladin 2014.11.24. 22:03:47

@Csaba Tarró: A házasságtörés is paráznaság, mert egyfajta szövetséggel szemben hűtlen az elkövető. Hűtlenné válik azzal szemben, akivel egy testé vált. Hogy ezt mennyire komolyan gondolja Jehova, nézd meg a Máté 1:6-ot:" Isai nemzette Dávidot, a királyt.
 Dávid nemzette Salamont Uriás feleségétől;" Bár Betsabé már Dávid felesége volt, amikor Salamon született neki, mégis Uriás feleségeként van megemlítve.
A "gonosz kívánság" melyik igehely?

saladin 2014.11.24. 22:16:43

@sefatias: Ez a vers az égi elhívás örököseire vonatkozik. Miután szellemi testet kapnak nem lesz szükségük fizikai eledelre. Így a gyomrukra sem, hiszen a gyomor az eledel emésztése miatt lett megalkotva. A vers második része ennél sokat mondóbb. Az égi elhívású személyek a fizikai testüket Isten templomának tekintik, hiszen megkapták a Szent Szellemet, amely bennük lakozik. Így a fizikai valójukban már Istenhez tartozónak vallják magukat és Krisztus menyasszonyának, vagyis más imádati forma bemutatása esetén a testüket paráznaságra adnák. Ám van egy másik olvasata is. Mivel úgy tekintik magukat Krisztussal, mint egy test, -mely több tagból áll, és mindegyikük ennek a testnek egy tagja- így igaz a vers, hogy egymásért vannak. A test az Úrért, az Úr a testért.

Csaba Tarró 2014.11.25. 08:22:05

@saladin: Köszönöm a válaszod, egyetértek!
A kérdezett igehely Mt.5:28
Más: Ugye nem gondolod, hogy az embereknek kétféle üdvösségi csoportja létezik?

saladin 2014.11.25. 08:52:32

@Csaba Tarró: A Máté 5:28 férjeknek szól. Abban az időben bevett szokás volt, hogy különböző indokkal elbocsátották a férjek a feleségüket. Ennek legtöbbször az volt az oka, hogy más nők felé kacsingattak. Ebben a Krisztusi megállapításban visszaköszön a törvényben megfogalmazott alapelv "Ne kívánd..." A 10 parancsolatban Jehova egyértelműen megfogalmazta, -mint a szívek vizsgálója- hogy minden káros kívánság bűn előtte.

A kétféle csoportnál mire gondolsz?

Csaba Tarró 2014.11.25. 09:22:24

@saladin: Mátét is hasonlóan olvassuk!
A két csoportnál a földi és égi reménységű hívők tanára gondolok konkrétan.

saladin 2014.11.25. 09:57:58

@Csaba Tarró: Na ebben bizonytalan vagyok. Ha mindenki az égbe jut, minek a föld? Meghiúsul Jehova akarata, hogy egy tökéletes emberiség töltse be a Földet? Ha mindenki a földön marad a szentek hol szolgálnak "királyokként és papokként"?

Csaba Tarró 2014.11.25. 10:44:00

@saladin: Van válasz a kérdéseidre!
Először csak annyit írnék, hogy a Jelenések könyve szerint Isten átteszi a székhelyét az (új) földi Jeruzsálembe.
Számomra és számodra fontosabb kérdések, hogy az egyház tagjának tartod-e magadat, újjászülettél-e Krisztusban, mersz-e venni Úrvacsorát, vagy csupán szemlélője vagy az ''emlékünnepnek'' ?

saladin 2014.11.25. 11:05:03

Egyenlőre szemlélője vagyok az emlékünnepeknek.Egy pár hete történt velem valami, ami arra engedett következtetni, hogy meg kell vizsgáljam az írásokat mindentől függetlenül. Amint ezt tettem nagyon sok Biblia vers új megvilágításba került és rengeteg kérdés merült fel bennem az eddig tanultakkal szemben. Most kicsit össze vagyok zavarodva és folyamatosan imádkozom Jehovához, hogy segítsen rendet rakni a lelkemben, fejemben.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.11.25. 11:06:26

@saladin: bármiben segítek szívesen. Ha akarsz, írhatsz privátban is

saladin 2014.11.25. 11:56:30

@sefatias: Köszönöm! Privátban hogyan tudok írni?

Csaba Tarró 2014.11.25. 13:21:29

@saladin: Gondolkodni, az igével összevetni mindig érdemes!
Jól úton haladtsz!

saladin 2014.11.25. 13:32:12

A kérdés az, hogy ez-e a jó út? Nem az írásokon való gondolkodásra értem, hanem a saját eszemre való hallgatásra.

saladin 2014.11.25. 13:43:36

@sefatias: Jó a cikk, köszönöm. Átgondolom amit írtál. Ha privátban írok, az email címemmel felfedem magam. Ez jelenleg eléggé veszélyes lenne. Maradnék inkább itt a blogon a kérdéseimmel.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.11.25. 13:47:21

@saladin: :) Akkor van egy rossz hírem. A blog.hu rendszere úgy működik, hogy a kommentelők ímélcíme megjelenik a blog adminfelületén :) úgyhogy én már tudom az ímélcímedet és a nevedet is. :) Ezt úgy udod elkerülni, hogy készítesz egy másik ímél címet, és arról is beregisztrálsz és csak arról kommentelsz. :) írok is neked egy ímélt.

saladin 2014.11.25. 13:54:00

Akkor már mindegy, legyen Jehova akarata szerint.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.11.25. 13:54:54

@saladin: Ne aggódj. Ezt csak én látom. Nálam meg ismerős a titoktartás fogalma

haj_nal_ka (törölt) 2015.05.23. 18:20:11

Szia Sefatias!

Szépen összeszedett írás.
Ahogyan megfgyeltem milyen cselekedetek alatt értendő a paráznaság, egy egészen különös dolog futott át rajtam.
Mind a négy cselekményre nagyon illik szerintem.
Eladni a testet, lelket.
Eladni, áruba bocsátani a házasság szentségét, áruba bocsátani a testet, mint eszközt.
Eladni a lelket, vacsoráért, szép hölgyek társaságáért,...leborultak más istenek előtt.
Valamint étkezésnél a mértékletesség hiánya, ami talán hamis lelki örömöt szolgáltat...ahogyan napjainkban is.
Én összeségében erre jutottam, mint olyan, súlyos cselekmény az Isten akaratával szemben.

haj_nal_ka (törölt) 2015.05.23. 19:07:55

@haj_nal_ka: Kiegészítem kicsit, mert ebből meg lehet teljesen érteni mire is szerettem volna utalni.

Tehát, ha az ember, önmaga adja oda, bocsátja áruba testét vagy lelkét, különféle örömökért,szemben azzal, hogy önmagában legyen mind fizikai, mind szellemi értelemben az Isten örömére...ez tényleg nagyon súlyos cselekedet.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.05.24. 20:24:44

@haj_nal_ka: Szia!
Most jutottam csak a blogomhoz. Örülök, hogy tetszik a poszt. A paráznaság fogalma sokkal bonyolultabb, mint azt az átlag vallásos ember gondolná. Sajnos sok ember életét keserítették meg az önkényes értelmezésekkel, illetve azok leegyszerűsítésével a házasság előtti szexre

haj_nal_ka (törölt) 2015.05.25. 08:56:11

@sefatias: Igen...így van.

Tulajdonképpnen nem is a kommentekhez fűztem gondolatom, inkább az írásodban vázolt négy alapvető ponthoz.
De ez a téma mindenképpen nagyon sok kérdést vet fel.

" A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért.”
Ez az Igeszakasz, melyet beillesztettél, áthatóan megvilágítja e bűn súlyosságát.

HINNI AKAROK 2015.08.26. 00:35:02

Remek cikk. Regota kerestem. Miota mondtad, hogy hol talalom, azaz a legolvasottabb bejegyzeseknel legelol, azota azon gondolkodom, hogy miert is van ez ott.
Na, vajon miert is?! Vajon mire keres ra a legtobb fiatal a wtlibrary-ben, ha nem valamilyen szexualitassal kapcsolatos temara?! Es vajon miert szamuznek a legtobbeket a csaladjukbol ebben az u dorito kultusz szektaban, ha nem a "paraznasagert"?!
Kar, hogy azokon a 'biroikon' se te, se mas ven nem kepviselhettetek a biblia allaspontjat, csak a szervezetet. Hany elet ment igy tonkre.... En holnap talalkozom az egykkil, akinek most kuldtem el a cikkedet, szerencsere o jo iranyba indult.
Koszonet a kutatasaidert.

Fiorina 2016.12.04. 21:31:09

En maximalisan egyetertek azzal, hogy a hazassag elotti szex nem meriti ki a paraznasag fogalmat. De akkor hogy ertelmezzuk helyesen azt a bibliaverset, hogy "jobb hazassagban elni, mint szenvedelytol langolni"? Ez azt sejteti, hogy a szenvedely csillapitasahoz hazassagot kell kotni.
A valasra vonatkozoan pedig...mert ugye turni kell mindent, ha alaz a hazastarsad, ha ver, stb, turni kell, nem valhatsz el, mert "karara eskudott, megsem masitja meg". Hogy erveljem meg ezeket? Szeretnem ha anyukam kiszakadna ebbol a vallasos fanatizmusbol, ha levetkozne ezt az intellektualis gogot, mert teljesen felemeszti ot is es a csaladjat.

Fiorina 2016.12.04. 21:53:09

@sefatias:
Olvastam mar.
En pl meg vagyok gyozodve, hogy az anyakonyvezett hazassagom nem volt ervenyes Isten elott. De tegyuk fel,hogy megis. A hazassagtorest nem en kovettem el elsokent szexualis viszonnyal, hanem a volt ferjem azzal h sz.rba se nezett, megalazott masok elott stb. Ezt erzi az ember egyebkent, csak a gyulekezeti suketeles kimossa az agyat es csak a szexualis alapu hazassagtoressel foglalkoznak. Holott az elobbiek sztem sulyosabbak.
De ha arrol beszelunk, hogy jobb hazassagban elni(szerzodest kozni, fogadalmat tenni..) akkor megiscsak feltetele a szexualis kapcsolatnak ez?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.12.04. 21:57:02

@Fiorina: Ezért kérdeztem, hogy mi a házasság? Hol fogalmazza meg a biblia a házasságot?

Fiorina 2016.12.04. 21:59:05

@sefatias:
Sehol.
Az okorban a ferfi bevitte a satraba a menyasszonyat...onnantol a felesege volt. Nehany kulturaban mai napig igy mukodik.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.12.04. 22:00:16

@Fiorina: :) ennyi. tudod te. Arról nem is beszélve, hogy a prostihoz járás is elfogadott volt

Fiorina 2016.12.04. 22:02:45

@sefatias:
Mi?????
Ezt kifejtened? Johet vers is;)

Fiorina 2016.12.04. 22:14:29

@sefatias:
Elolvastam
Tehat ha jol ertelnezem, Juda fogott maganak egy prostit. Aztan az meg a menye volt...fhuuuu
Juda reszesult vmi szankcioban emiatt?
Vagy ez igy rendben volt?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.12.04. 22:15:49

@Fiorina: semmilyen szankció nem volt. Úgy tűnik teljesen természetes volt ez akkoriban

Fiorina 2016.12.04. 22:23:20

@sefatias:
Szep.
A peldabeszedek iroja meg ova int a parazna notol....erdekes.
Aztan a valas tiltasa...ezt sem ertem.
Neha azt erzem, hogy az egesz Biblia egy szemfenyvesztes. Egy hamis biztonsagerzetet ado manko. :(
Ha vegiggondolom az eletemet, Isten nem hallgatta meg a segelykialtasom,n huzott ki a "mely vizekbol"...pedig nem csak ugy vartam, hogy segit hanem kertem,konyorogtem.
UgY eltem az eletem, hogy barmikor meghaltam volna a hitemert....mostmeg abban sem vagyok biztos, hogy Istent erdekli meg az emberi faj. :(

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.12.04. 22:26:31

@Fiorina: Azért óvatosan. Jehova Tanúi nagyon képzetlenek. Nagyon sok mindent nem tudsz, és nagyon sokmindent rosszul tudsz. Légy türelmes! Minden kérdésre van valamilyen válasz.

Olvasd el ezeket lentről felfelé, időrendi sorban:
sefatias.blog.hu/tags/kanoniz%C3%A1l%C3%A1s

Fiorina 2016.12.04. 22:28:40

@sefatias:
Koszonom :)
De Isten segitseget akkor sem ereztem es nem erzem. :( Es nem ertem miert. Ez a tanuktol fuggetlen. Oszinte hitem volt.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.12.04. 22:29:37

@Fiorina: majd erről is. szép lassan kell haladni :)

Aranyi Gábor 2017.02.15. 13:16:09

@Eliezer: Bizony, én mondom néked, Gábri-Él ben Gábri-Él: aki jegyesével (mátkájával) hál, az az ősi zsidó - és magyar - szokás szerint járván el, nem parázna... Sálom, békesség nektek!

Tóni70 2017.02.27. 12:24:11

Valamelyik fórumon olvastam :
A paráznaság szót Fordítva görögről szóról, szóra a nézve a szótári felsorolást:
Házasságtörés (moikheia), prostitúció (porneia), erkölcstelenség (akatharszia), kicsapongó életmód (aszelgeia).
Valakik készítettek egy összefoglaló jelentést, összemosva mindent egy szóban paráznaság név alatt.
Így az egyház mindent bele tudott tenni amit csak akart, kihegyezve a szexre .
Ezzel azt is elérték , hogy magyar nyelven olvasva a bibliát,nem tudjuk , hogy valójában melyik igénél, melyik szó szerepelt az eredeti görög bibliában.

A tíz parancsolatban moikheia szó szerepel. Eredetileg szövetségbontás, esküszegés pl: leginkább a szövetség elhagyása Istentől,bálványimádás de ide tartozik a házasság törés is.
Milyen szó szerepel az óhéberben(!)?
(ná'ap) Jelentése két értelmű: házasságtörést követ el, házasságot tör (férfi vagy nő; Izrael Istennel szemben)
Mi még úgy tanultuk a tízparancsolati paráznaság szó alatt csak szex bűnök szerepelnek. Viszont úgy néz ki , hogy szó sincs róla.
Sefaties írtad több dolog nem szerepel a bibliában.
Ezek emberek által önkényesen kitalált parancsok , amiket már újra kellene értelmezni ,ami túlzott, hibás, elavult azon módosítaniuk kellene.
Csak hogy érvényesek a mai kor farizeusaira is Jézus szavai:
„Elviselhetetlenül nehéz terheket hordanak össze és raknak az emberek vállára, de maguk ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Minden tettükben az vezeti őket, hogy az emberek előtt feltűnjenek. Szélesre szabják imaszíjukat „
Áldás, békesség

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2017.02.27. 12:25:52

@Tóni70: :) Egyetértek! Köszi a kommentet. Á.B.