"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

"Mi az igazság?"

2012/12/01. - írta: sefatias

Jézus Szemben állt Pilátussal és a következő párbeszéd hangzott el közöttük: Pilátus ezért ezt mondta neki: „Akkor hát király vagy?” Jézus ezt válaszolta: „Magad mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúskodjak az igazság mellett. Mindenki, aki az igazság oldalán áll, figyel a hangomra.” Pilátus így szólt hozzá: „Mi az igazság?”(János 17:37, 38)

Pilátus utolsó kérdése egy gondolkodó ember cinikus sóhaja volt: „Mi az igazság?” És tényleg? Mi az igazság? Hol van? Hogyan találhatod meg? A négy evangélium közül csak Jánosnál találod meg ezt a szót. A többi evangéliumíró nem használja. Nézzük meg, hogy vajon János evangéliumából mi derül ki az igazságról:

János 1:17:” Mert a Törvény Mózes által adatott, a ki nem érdemelt kedvesség és az igazság pedig Jézus Krisztus által lett”

János 4:23:” Mindamellett eljön az óra, és az most van, amikor az igaz imádók szellemmel és igazsággal fogják imádni az Atyát”

János 5:31:” Ti embereket küldtetek Jánoshoz, és ő tanúskodott az igazság mellett”

János 8:32:” és megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.”

János 8:44:” Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állt erősen az igazságban, mert nincs benne igazság.”

János 14:6:” Jézus ezt mondta neki: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”

János 14:16, 17:” én pedig kérni fogom az Atyát, és másik segítőt ad nektek, hogy az örökre veletek legyen, az igazság szellemét, melyet a világ nem kaphat meg”

János 17: 16-19:” Ők nem része a világnak, mint ahogy én sem vagyok része a világnak. Szenteld meg őket az igazság által; a te szavad igazság. Ahogy te elküldtél engem a világba, úgy én is elküldöm őket a világba. És megszentelem magamat az érdekükben, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazság által.”

 

Több dolgot is megtudunk meg az igazságról. Az egyik az Jézus Krisztus által lett. A másik, hogy az imádatban rendkívül fontos szerepe van. Azt is olvassuk, hogy a birtokosa szabaddá lesz. A Szent Szellemről azt mondja, hogy az az igazság szelleme. Azt is, hogy Isten szava az igazság. Végül pedig azt, hogy Jézus követői meg lesznek szentelve általa. De az igazság pontos fogalmát sehol nem határozta meg Jézus.

Később megtudjuk, hogy az igazságot lehet szeretni és nem szeretni: „és minden igazságtalan megtévesztéssel azoknak, akik elvesznek, megfizetésként azért, mert nem fogadták el az igazság szeretetét, hogy megmentésben részesüljenek”(2Thessz 2:10)

Meg is lehet ismerni: „ akinek az az akarata, hogy mindenfajta ember megmentésben részesüljön, és az igazság pontos ismeretére jusson.”(1Tim 2:4)

Engedelmeskedni lehet neki:” „Most, hogy megtisztítottátok lelketeket az igazság iránti engedelmességetek által”(1Péter 1:22)

Tanúskodni lehet mellette:” Mert nagyon örvendeztem, amikor testvérek jöttek, és tanúskodtak az igazság mellett,” (3János 3)

De hogy pontosan mi az igazság, az sehol nincs a Bibliában megfogalmazva. Tehát az igazságról csak annyit tudunk, amennyi a fenti Bibliaversekben van. Semmi többet. És ha ez Istennek elég volt, akkor szerintem nekünk is elég kell hogy legyen

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr94941594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Consuelo 2012.12.01. 20:40:10

Köszönöm, hogy leírtad ige igékkel alátámasztva „álláspontodat”.
Olykor „rommá” agyalom magam bizonyos kérdéseken, most Te ettől megkíméltél. így abban a hitemben erősítettél meg, hgy nincs leírva az, hogy mi is az abszolút „igazság” .
Valaha régen azt fogalmaztam mg magamnak egy naplómban, hogy:

Az élet célja: a létezés maga

Az llet értelme a keresés maga

A szépség, az elevenség maga……

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.01. 21:00:07

@Consuelo: ja igen...az értelmi szerző te vagy :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.01. 21:40:50

@Consuelo: Egyébként ezek a versek segítenek behatárolni az igazság forrását. Isten Szava, és Jézus. ennyi. Nem kell ide semmi féle hű és értelmes, meg más önjelölt próféta

névtelenül 2012.12.01. 22:25:08

Mi az igazság? "Én vagyok az igazság..." "aki énbennem hisz, ha meghal is él, és aki él, és énbennem hisz, az nem hal meg soha."
Az igazság az "én vagyok" magamra öltése. Hogy ahová Ő megy, oda mi is tudjuk az utat. Ő az út, az igazság és az élet. Az Atyához vezető utat csak akkor találhatom meg, ha TUDOM azt az utat. "Ahová én megyek, oda TUDJÁTOK az utat." Tudni az utat, számomra azt jelenti, tudni magamra ölteni Krisztust. Engedni hogy a Szentlélek által bennem munkálkodjon, és az Atyához juthassak. Az úton, de ez az út Ő maga. Bennem. A Leleke által, "Krisztus Lelke által". Ezt a két fő parancsolatban látom megfogalmazva, de bővebben a hegyibeszéd sorain.
Megvalósíthatatlan számomra mindezeknek megfelelni. Inkább lettem volna zsidó, mert a zsidók cselekedetek által üdvözülhettek, Krisztus azonban ennél nagyságrendekkel többet követel: ne is gondolj a rosszra. Legyél annyira mentes a gonosztól, hogy fel se merüljön benned a gonosznak gondolata. Természetesen utópisztikus vágy, hogy én ezt önerőből megvalósíthatom. De itt van a Paraklétosz, vele már más. Vele már talán megüthetem a minimumot. Nehéz.
Mi az igazság? Az életem Krisztussal. Igaznak maradni az Ő értékrendjében. Az igazság életforma, út, amely által életem lehet. Isten azt szeretné, hogy tudjam az utat, tehát hogy járjam a Krisztusi utat. Hogy végül igaznak mondhasson minél több lelket.
Miért adta Isten ezt az utat, az igazságot, ami az életre visz? Mert "úgy szerette ezt a világot..."
Talán nem akar lemondani rólam sem. Szeretném remélni. Minden esetre napról napra távolabb kerülök az Igazságtól, az Úttól, amely az életre visz, mert a vétkeim száma óráról-órára növekszik. Az ember Ádám miatt már csak ilyen. De nem baj, amit csak tudok, azt megteszem a hibáim ellenére is. A döntés meg Krisztusnál.
Nem soká megtudom. Az élet rövid, mint egy illúzió.
Igazság. Miért nem válaszolt Krisztus Pilátusnak? Mert nem kellett válaszolnia, mert a válasz ott állt Pilátus előtt. Hogy erre valaha is rájött-e Pilátus? Nem tudom. Talán.

svtor 2012.12.01. 22:36:33

Ebben a pár sorban tömören összefoglalja a szerző: A századok folyamán az emberi filozófia soha nem volt képes kielégítően meghatározni az igazság
fogalmát. A Biblia viszont három választ is kínál. Először is, Jézus kijelentette, hogy Én vagyok az
igazság. (Jn 14,6). Másodszor, amikor a Megváltó az Atyához imádkozott, így szólt: A te Igéd igazság. (Jn
14,7) Harmadszor, János apostol írja: A (Szent) Szellem igazság. (1Jn 5,6).
D.Prince

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.02. 06:26:00

@svtor: @névtelenül: Azért is nem írtam litániát ezekhez a bibliaidézetekhez, mert szerintem nem kell emberi vélemény, filozófia az igazság meghatározásához. Az igazság a Bibliában van, és Jézus által kapjuk meg, általa jut a birtokunkba. Nincs szükségünk emberi megfoghatatlan igazságra, ami pl Jehova Tanúinál van. Ők meg sem tudják mondani, hogy mely bibliaversekre alapozzák az általuk igazságnak hitt elvont fogalmat. Hanem összemossák más elgondolásokkal, amit a hű és értelmes rabszolgájuk határoz meg.

leslie07 2012.12.02. 09:49:30

@sefatias: De nem ám, elegendo az Isten Szavában való rendíthetetlen hit.
Igy aztán , ha azt bárki olvassa, és azt hittel teszi, nem motoszkálnak a fejében kulonbozo vallásalapítók által kiottlott magyarázatok, akkor bizony megtorténik a csoda.

Számos ember egymástól fuggetlenul uyganazon egy hitre jut Istennel kapcsolatban, amely így ismeretlenul, távolról is egyesíti oket Krisztusban.
Igy vállnak az isten Egyházának a részeivé, az Egyházé, amelyet nem dolláralapon, hoztak létre, hanem az isten szerezte azt magának a saját vérén.

Az Isten egyházának pásztorait valóban a Szent Szellem nevezte ki és rendelte a gyulekezetek vigyázóivá.

Ap. Csel. 20:27
Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem néktek az Istennek teljes akaratát.
28
Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.
29
Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak.
30
Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják.
31
Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szüntem könnyhullatással inteni mindenkit.
32
És most, atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége ígéjének, aki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt.
33
Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam:
34
Sőt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeiről és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak.
35
Mindenestől megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondá: Jobb adni, mint venni.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.12.04. 19:38:16

@sefatias:
Jó kérdés :)

Az alap kritériumok Jehova Tanú VT által ami alapján meghatározza,hogy mi is az igazság...

Kerülje a háborút és a politikát
Kerülje a pogány ünnepeket
Utasítsa el a a Szentháromság Tant
Utasítsa el a lélek halhatatlanságát és a pokol tanítását;
Hirdeti a Királyságot
Hirdetni kell,hogy "Jehova" az Isten

Kutatások azonban azt mutatják,ha az Őrtorony ezen kritériumok alapján azonosítja az igazságot,akkor bizony nem az egyedüli szervezet aki az igazság birtokában van !
...ugyanis mindezen kitételeknek megfelelnek a Krisztadelfiánusok;a YAHWEH Háza nevű felekezet;és még néhány általunk kevéssé vagy egyáltalán nem ismert felekezet.
----------
A biblia nem mutat egy szervezetre helyre;ami az igazság lenne és szerintem ez nagyon jó,de ugyanakkor rámutat egy személyre aki az igazság János 14:6.
Amikor azt mondja ,hogy ÉN vagyok az IGAZSÁG és az élet.
Ahogy idézted is a posztban.

A szekták közös jellemzője,hogy ezen ige és közénk áll és további kritériumokat állít,hogy elterelje a figyelmünket az igéről és ő feléjük irányítsa,mint akik rájöttek valami magasztosabbra valami rendkívülibb dologra ami kiemeli őket a többi vallás közül mint igaz vallást.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.05. 19:11:12

@kingdom: Pont azért nem írtam sok szöveget ide, mert nem akartam abba a hibába esni, hogy majd én meghatározom az igazság fogalmát. Ez a post arról szól csupán, hogy Milyen környezetben található meg az igazság szó a Bibliában, és ennek ellenére mekkora nagy adathalmazt biggyesztenek melléje
süti beállítások módosítása